Volt a Gazdagrétin is, egy időben éppen azon az ominózus sarkon, a felfelé irányt mérte. Utána lejjebb tették egy fél megállóval és az ellenkező irányt figyelte. Aztán elvitték és ott most semmi ilyesmi nincs :-)
Valamikor volt azon a környéken sebességkijelző. Négyből 1-2 autó mindig túllépte a sebességet.
Nem tudom, miért nem tesznek ki megint, egy automata fényképezőgéppel kombinálva. Az első nap behozná az árát, utána vastag nyereséget termelne, amíg az erre járó autósok meg nem tanulnák, hogy nem érdemes gyorshajtani.
a csikből balra kikanyarodáskor a jobbra parkoló kocsiktól sem látni sokat. Gyakran azt gondolom lentről már nem jön kocsi, kimegyek, hogy kilássak, jobbról jön, és addigra ujra lentről is, visszatolatok (ha tudok és nincs mögöttem kocsi), vagy megállnak. De mi lesz, ha nem fognak megállni????:-(((((
Igen. Ott van. Még az oszlop maradványai is láthatók, és a két összetört autó.
A közvetlenül a kidőlt oszlop mögött álló autónak kiszakadt a hátsó futóműve.
Ez már a harmadik baleset rövid időn belül ezen a szakaszon. Nyáron egy Mercedes csavarodott fel egy oszlopra alig pár méterrel feljebb. Tavaly pedig egy autó a járdán keresztül hajtott fel a házak előtt lévő parkba, letarolva a sövényt.
Ezek az autók mind lentről érkeztek és úgy tűnik nem tudták bevenni a kanyart.
Azzal nekem is meggyűlik a bajom. A kikanyarodó jármű vezetője nem látja a jobbról nagy sebességel jövő autót, mert nem egyenes az útvezetés, de nem is annyira éles, hogy lassításra késztesse a Gréti-haladót. Sokszor kikanyarodásnál fél úton látom, hogy robog le valaki és vagy ő vagy én anyázhatok. Másrészt ha be akarok kanyarodni, akkor az út közepén lévő kék tábla tökéletesen takarja a szemközti forgalmat, pont szemmagasságban van, így csak sejthetem, hogy szabad-e a pálya.
Én nemrég költöztem vidékről Gazdagrétre. Konditermet keresek. Tudtok valami jót ajánlani a közelben? Nekem csak egyet sikerült feltérképezni. A T-klub -ot. Nekem elég húzósak az áraik. Lehet, hogy ez a fővárosban így van és nekem kell megszoknom de otthon majdnem 1/3-a volt a bérlet.
én egy fél-sarokkádat raktam be. Azaz nem 45 fokban volt sarok, hanem kb. 30 fokban. Így is nagyobb és kényelmesebb lett. A mosogépet a konyhai pultba száműztem, ami szintén teljesen át lett alakítva
Én a hirhedt alsó részen, a Regős u.ban lakok. A mi házunk szigetelve van, a fűtés a fele a réginek, a fölöttem lakót csak akkor hallom, ha futatja a lovat(gondolom fapapucsban erobikozik?). A szemétledobót évekkel ezelött lezárták, azóta már szelektív palack és papírgyüjtő van, a cső helye lebetonozva +1m2 a tároló. Édesanyám a Nagyszeben térről költözött a Csíki 1-7be, de sehol nem panaszkodott a felső lakóra.