Nekem tegnap kihozták a robogót, teljesen korrektek voltak, végülis caklipakli 2 hét volt a teljes procedúra. Kár, hogy csak szombaton tudom kipróbálni, amikor legalább melegebb lesz. Egyébként megsasolva közelebbről a gépet, meg kell állapítsam, hogy minőségérzet terén sokkal jobb egy ilyen mai Keeway, mint 10 éve volt a szintén újonnan vett, és szeretett Kymco Agilitym. Mondjuk remélem, a megbízhatósága is lesz legalább olyan.:)
Ja se autóm se jogsim , amúgy 10 rongyért elhozzák, de az két hónap tárolás és lehet március ban már lábon elhoznám, otthon csak álna 4 fal közt de fűtetlen helységben ahol van a biciklitől a köszörűn keresztül pálinkafőzőig minden és osztozom vele a sógorékkal, addig is barkácsoljon nyugodtan.
Úgy néz ki, hogy ebből az akcióból most kimaradtam. Végül mindenképpen a BN 251 mellett döntöttem.
Mivel a fehér tetszik, így nem tudtam készletről motort venni, újakat rendelni meg legközelebb márciusban fognak. Addig nem is rendelem meg, hátha akkor már be lesz árazva az Imperiale, bár mivel az 400-as (jóllehet csak 20 LE), szerintem százezrekkel drágább lesz, így valószínűleg nem fogok abban az irányban elcsábulni...
Megtörjem a csöndet, pénzem megérkezett, intézik a dolgokat és mivel már nem vagyok fiatal bár annak érzem magam nem szeretnék Januárban motorozni . Valszeg előfizetek a téli tárolásra.
Nem, feketét. Gondolkodtam a vajszínűn, mert volt egy pont olyan színű Vespám, amit nagyon szerettem, de végül a fekete mellett döntöttem. Sajna az 50-es verzónál látott kék szín nincsen 125-öshöz.
A középkorú hölgy néha előjött, az egyik srác (az alkatrészes) bent ült, ő szólt, hogy az értékesítő, akivel emaileztem, éppen most indul motort vizsgáztatni, de szerinte még az udvaron elkapjuk. Így is lett...
Én mindenképpen utánfutón viszem haza, ha összejön. Annak idején a GS 500-ast is Esztergomban, az ottani Suzuki szalonban vettem, mint utolsó készleten lévő darabot 2008 áprilisában...
Ha mindenféle vonat- és buszcsatlakozásokkal kell elvergődni érte, aztán lábon hazahozni, elmegy vele egy nap, így utánfutóval meg korai keléssel ebéd után otthon vagyok.
Mondjuk a leggyorsabban ezt a Bervát sikerült hazavinni, mert ez befért az akkori céges autóm csomagtartójába... :-))))
:) Azon már nem múlik. Sajna jön úgyis a rossz idő, az előre megvett plexi otthon vár felszerelésre, egy Szentendre - Budapest utat meg 0 fokban nem biztos, hogy megkockáztatok friss kínai gumikon és plexi nélkül.
De fura, amit írsz, amikor én voltam, 2 srác dolgozó volt, és egy középkorú hölgy. Most egyedül vitte a frontot a srác?
Kihozatom furgonnal mert nem vagyok hajlandó Szentendre-Érd viszonylatban vacogni meg csúszkálni elég volt 2 év a Postán a 3 dik kerületben mint táviratos SR 125 el térdig érő hóban menni , ja ez sem most volt 199x. Innentől nekem mindegy mikor lesz meg.
Ja, így értem. Rólam is 150-et gomboltak le a vételáron felül. Más Keeway szalonban felajánlották, hogy csak jan 1 után helyezik forgalomba, de ott meg bezzeg az 50 ezres kedvezmény nem élt.
Neked mit mondtak, amúgy mennyi az átadási idő? Én múlt kedden voltam, elvileg tegnap vizsgáztatták, kaptam tegnap e-mailt a KGFB biztosítótól, hogy megkapták az ajánlatot, igaz még kamu rendszámmal. kíváncsi vagyok, mikor szólnak, hogy elvihetem a hóesésben a gépet.:)
Mindenki nyugodjon le, 150 000 fizettem az üzembe helyezésre, ha sikerül akkor vissza kapom ha nem így jártam, mert elég homályos a jogszabály , mert lehet jövő évi a forgalomba helyezés de idei a számla.
Ezt elfogadtam igy is kaptam 50 rongyot ajiba, mert senki egy vasat nem akart engedni a készülék árából, van egy haverom aki viszont eladójuk és kb ennyi kedvezményt kapna amit elvinne az adó meg a
rohangászás miattam így tőle nem kell szívességet kérnem / 5000 Ft szállítja ki neki a nagyker a motort stb/ és így tovább.
Én még nem vettem meg, mert fehér BN 251 nincs raktáron, új rendelésre nem jár a kedvezmény, sőt, új rendelést jövő március közepéig nem is adnak le, mert túl nagy a készlet. BN 251 is van, de egyik sem fehér... :-( Egy motort meg magában nem gazdaságos leszállíttatni Pesaróból... :-(
Szerintem azért adják most a kedvezményt, hogy aki már döntött, az ne vakarózzon és vegye meg még az idén.
(A nagy készlet nem szokta jó irányba húzni az év végi pénzügyi mérleget...)
Te megvetted kedvezménnyel a motort, és még adnak a regadóból is kedvezményt azzal, hogy csak jövőre helyezik forgalomba? Nekem múlt héten ezt bezzeg nem ajánlották fel, pedig elnézve az időjárást, azt a 17 napot kibírnám már robogó nélkül 45 ezer mínuszért cserébe.
Írt az értékesítő, hogy ma volt érdeklődni a regadóról a hivatalban, de még nem tudnak semmit.
Elküldtem neki az általad jelzett közlöny számából kiollózva a lényeget... :-))))
Még a hatályba lépés dátumát keresem:
"A jogszabályok hatálybalépését vagy a Magyar Közlönyben való megjelenés napja vagy az adott jogszabályban meghatározott, ettől eltérő időpont határozza meg."
Nem szoktam ráfogni a tankra térdel, görbe a gerincem is, engen nem zavart, ami fog, hogy nagyon a megszokások embere vagyok és az ybr után más egy kicsit az egész , eleinte szenvedni fogok az biztos.
Vittem egy ki kp -t, a többit utalom küldik majd az utalós Számlát, fekete szín hát nekem nem jön be a RKS -böl , mondjuk egy Harley Yamaha Virago, Indian vagy valami veterán, de már egy P-20 vagy 12 , 21 nem kéne.
Én fél 10 után értem oda és 10:45 körül jöttem el. Én is szemüveges vagyok, rám alkatilag azt szokták mondani diplomatikusan, hogy nagy darab... :-)))))))))
Akkor RKS ezek szerint még kb. 31 db van a raktárban???
Abból megnéztem volna egy feketét, de csak fehér és piros van raktáron...
Az Én voltam aki telefonált 32 -1 db van nekik biatorbágyon a -1 az enyém ma volt fél háromra értem oda, nem láttalak, Én olyan se maga se sovány se kövér szemüveges figura vagyok akire senki nem emlékszik most jönne a smiley de nem tom hogy van. Bonúszként kaptam egy sapkát amit belinkeltem,.