Szeretném, ha ide mindenki szabadon leírhatná, mit gondol a Bibliában szereplő állításokról. Lehet ellenvélemény, beszélgetés, vita, bármi. Senkit nem szeretnék kitiltani, letiltani, dirigálni egyet nem értés esetén, durvább vélemények is beférnek. Egymás személyét viszont kérném tiszteletben tartani.
Egymás után álltak, és nem egymás mellett. Vagyis először volt az üres sötétség, majd utána jött a világosság (a fény). (A kozmológiai világkép szerint a tartósan létező részecskék között elsőnek a foton jött létre.)
Most írom le harmadszor, hogy a héber nyelvű Szentírásban nem található a Föld bolygóra utaló kifejezés; ezért a Föld bolygó keletkezésére irányuló kérdésed egyrészt offtopic, másrészt a Szentírásnak a rendeltetésétől idegen felhasználására irányul. A Szentírás ugyanúgy nem alkalmas természettudományos szakirodalomnak, mint baltának. Ezért a Szentírás egészséges értelmezése jellemzően a Szentírás rendeltetés szerű értelmezése, és csak rendkívüli esetben van megemlítve a rendeltetésétől idegen értelmezési lehetőség.
Saját fordításomban az 1Móz 1,1-4 versek: Kezdetben Isten létrehozta az eget (a szellemi világ helyét) és a földet (az anyagi világ helyét). A föld (az anyagi világ helye) üres és sötét mélység volt. És Isten rálehelt a mélység felszínére, és azt mondta: legyen világosság (fény), és lett világosság (fény). És látta Isten, hogy a világosság jó, és megkülönböztette a sötétségtől.
Az, hogy a talán sosem létezett Mózes neve alatt miféle kreténségeket hadováltak össze ismeretlen és ismeretlenhiányos szerzők, roppant érdekes irodalmi és kulturális alapokról.
Aztán ezeket, egy megvezetett és befolyásolt hívő, itt a korunkban miért próbálja eladni, noha semminemű bizonyíték nincs a kezében, az roppant érdekes.
A kérdéses mitológiai figura csiribázása, vagy az arról beszámoló kérdéses személy mit vélt és hogyan, meg mennyira... nem kérdéses mert hülyeségek halmaza a mai ismereteink szerint. Vagyis megint az az érdekes kérdés, hogy a korunk embere egy ilyen kitalációt miért is nyal be?
Ott meg hülyeséget beszélsz, amikor a fotonról értekezel, mert a FÖLD az első objektum, ahogy taglaltam.
Ahogy látom, TE, egy igen elvakult és kreacionista hívő vagy.
Nekem az ennyire elvakult emberek számára felesleges írogatnom, mivel egy élet alatt tetteket szert a hülxyeségekre, amit én itt pár percnyi írásokkal nem gyógyíthatok.
Annyira zavaros egyébként a h.sz.-ed, hogy ID-s, vagy kreás agyhalottra emlékeztetsz, bocsi.
Felesleges energiaként jelenik meg számomra, egy ilyen embber felvilágosítása.
Isteneteknek könnyű szétválasztani a világosságot a sötétségtől, nekem meg nem.
A 2375-ös hozzászólásban írtam, hogy a Szentírás úgy ír az özönvízről, ahogyan az özönvíz története Noé leszármazottjainak az emlékezetében fennmaradt; majd a 2377-es hozzászólásban írtam, hogy ez a leírás szerint az özönvíz ellepte a lakóhely szerinti földszintet és az ismert hegyeket. Továbbá azt is leírtam, hogy a héber nyelvű Szentírásban nem található a Föld bolygóra utaló kifejezés. Mindezek ellenére te azt a csak a te fejedben lévő állítást akarod megcáfolni, amely szerint az egész Föld bolygót 4000 méter magasan lepte el a víz; és még te poénkodsz azon, hogy Noé leszármazottjai nem tudták pontosan leírni az ősapjuk által túlélt özönvizet.
Aztán neked is van másik témád: Szentírás teremtés története, ami egyike a sok teremtés mítosznak. A teremtés mítoszok sokasága arra utal, hogy az ember vágyik arra, hogy megtalálja a saját létezésének az okát. Ha pedig ez egy olyan vágy, amely ennyire jellemző az emberre, akkor ezen elég embertelen dolog poénkodni. Mindezek után érdemes felsorolni a Szentírásban lévő teremtés mítosz néhány sajátosságát: • A többféleképpen is értelmezhető időegység. Az általánosan elterjedt nézet szerint a 6 napos teremtéstörténet eseményei 6 mai értelemben vett nap alatt történtek meg. Ezzel együtt a történet úgy is értelmezhető, hogy Mózesnek volt egy látomássorozata, és azt írta le, hogy mit látott az első napon, majd mit látott a második napon, és így tovább. Vagyis nem egyértelmű, hogy az események vagy a látomássorozat tartott hat napig. Elég kicsi a valószínűsége annak, hogy Mózes akaratlanul fogalmazott kétértelműen. • Különös, hogy Mózes véges hosszúnak tartotta magát az időt is, hiszen az idő kezdetéről és az idő végéről ír. Ez a szemlélet teljesen egyedülálló az ókori teremtés mítoszok között, de teljes összhangban van a mai kozmológiai világképpel. • Különös, hogy Mózes szerint először a fény (foton) jött létre, és csak ezt követően jöttek létre mindazok az anyagok, amikből a Nap, a Hold, és a csillagok létrejöttek. Ez a meglátás teljesen egyedülálló az ókori teremtés mítoszok között, de teljes összhangban van a mai kozmológiai világképpel. • Minden ami létrejött az jó (a céljának megfelelő). Ezzel Mózes azt állítja, hogy az ember létezésének nemcsak oka, hanem célja is van. Mózesnek ez a szemléletmódja túlmutat az összes többi teremtés mítosz szemléletmódján. A hozzászólásod alapján indokoltnak tűnik elmagyarázni azt is, hogy ha valamit Mózes víznek látott, akkor az azt jelenti, hogy amit látott, az Mózest a vízre emlékeztette. Továbbá érdemes arra is emlékezni, hogy ez az írás eredetileg papiruszra lett lejegyezve, a papirusz pedig viszonylag hamar elkezd töredezni, ami miatt az ilyen írásokat újra meg újra le kellett másolni; és a sorozatos másolások következtében a szöveg sérülhetett (például a napok sorrendje megváltozhatott).
Most az egy dolog, ha felvetsz egy olyasmit: hogy miért tartod hihetetlennek azt, ha valaki akkora árvízről ír, amely az általa ismert földszinten túl még az általa ismert hegyeket is ellepte.
Hány méter magasan, és mikor történt? Tudományos oldalak linkjeit mellékelnéd?
Mert a rövid válaszom: Hihetetlen a bibliai "Özönvíz" megtörténtének a meséje.
Nincs igazolva, sem a Föld történetében, amit ember leírhatott, sem az emberiség írott történelmében. (hiszen az egyiptomiak a bibliai özönvíz ideje alatt építettek piramisokat, vagy a Gngesz menti kultúrák is tették a dolgokat, nem búvárokként és víz alatt)
Számomra a "Biblia értelmezés szabadon" eleve ott kezdődik:
1. Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. 2. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
Vagyis, eleve létezhet-e valaki, aki erre képes?
Hogyan lehetséges, hogy CSAK A FÖLD létezett, semmi más kozmológiai objektum, a Naprendszer részeitől, a galaxisokon át, a csillagok nélkül?
Mitől volt itt, és akkor a "föld" kietlenül és pusztán? /a setétség az érhető a Napunk, a Hold és a csillagok hiányában
A "mélység színén" az nem értelmezhető a "magasság" hiányában...
"Isten" az a főhős, akit a szerzők kreáltak a világ kivitelézésére, noha csak a kitudja minő, mennyi idős, és halmazállapotú de érthetelen "lelke" lebeg, azon vizek felett, amik az abszolútt 0 fok miatt lehetetlen. És még a főhős "Isten" nem teremtett (pedig dehogy, mert a "mennyek" állítólag léteztek a meselényekkel) és volt víz...
Levegőről nem írnak? Az mikor lett, mondja meg nekem egy hívő! Vagy nincs, mert nem írja Mózes, akiről tudjuk-e, hogy ő sem létezett?
Ezért helyes a "sík hülyeség" kifejezés az "Özönvíz" meséjére.
Számold ki (vagy nézz utána, mert vannak erről cikkek) mekkora vízmennyiségről lenne szó. És jön a sós és édesvíz probléma,miként bírnák a vizilények, plusz honnan jött hová ment, és az egyszerű kérdés:
- Egy ilyen szintű kataklizmát, a mai napig nem hevert volna ki sem Föld geológialag, sem az édes-sós víz háztartása a Földnek, sem a bolygónk flórája és faunája. Biológialag is vissza vetett vvolna minket millió évekkel. Persze sem geológia, sem biológiai, sem genetikai, sem.... lószar sem szól a mese mellet, de verebei vannak:-)
Mondjuk 4000 m vízoszlop nyomása, mélytengeri körülmények a gyümölcsfákra, rétekre.... sóval?
Te vagy annyira "hülye", hogy elhiszed alaptalanul, vagy itt kukacos szavak kopizásával villognál?
Én akkora árvízről is olvashatok, ami nem a Kaukázus Ararát hegyét, de a Csomolungmát is betakarja. Fokozva a baromságot amit egy ókori mű okoz egyesek fejében. (és plussz köbkilométerek a dupla magasság révén)
Ha ki szeretnél ilyen légbőlkapott kreténségek mögött állni, vannak erre konkrét topikok. Nézz utána!
Eleve gondolkoztál ezen a mítoszon valaha, vagy zsigerből írogatsz ostobságokat?
Itt nem "héber" meg "szentírás" (jelentsen is az bármit!) hanem az ismereteink baszcsizódnak meg a mesében.
Jó, ez nem Hétfejű sárkány tűzokodó képessége, de hasonló baromság.
A hívők hajlamosak gyermeteg hülyeséget benyalni bibliai alapon! Ahogy említettem volt, a beszélő kígyótól a kerubok, angyalok, ördögök és más gyermeteg ostobaságok létéig.
Infantilis módon.
Már a Mózes I. első sorai is hülyeséget írnak, de van akinek fel sem tűnik, miféle vizek felett helikopterezik a "szentélek" amikor Nap sincs, vagyis -273 fokos a környezet, csak jég lehetett ott...
De ez egy hívőnek nem megy át, ahogy meg átmegy a sík hülyeség "Özönvíz" meséje.
Érdekes kérdés ezen tények fényében, érdemes-e egyáltalán egy hiszékeny, befolyásolt, mítoszba zakkant emberrel ezekről beszélni?
Mintha a szkeptikusokkal lenne érdekesebb, és értemben kifejthető a zsidó mitológia, vagy ráültetett Joshua mítosz...
Amúgy tényleg ilyen óhéber szavakkal álnál ki, ostobaságok mellett???
Nincs is talán saját gondolatod, vagy az ismereteid is hiányoznak?
A héber "על הארץ" kifejezés jelentése földszint, és a "כדור הארץ" kifejezés jelentése Föld bolygó. A földszint kifejezés van az 1Móz 7,10 és az 1Móz 7,18 versekben, majd az 1Móz 1,19 versben is. Ez utóbbit azért is érdemes kiemelni, mert itt arról van szó, hogy már nem csak a földszintet borította be a víz, hanem a magasabb hegyeket is. Vagyis az egész történetben a földszint kifejezés szerepel. A héber nyelvű Szentírásban nem található meg a "כדור הארץ" kifejezés. Nyitott kérdés, hogy miért tartod hihetetlennek azt, ha valaki akkora árvízről ír, amely az általa ismert földszinten túl még az általa ismert hegyeket is ellepte.
Lokális és nagy vízkatasztrófák, a cunamitól a tengerszorosok átszakádásig voltak, geológiailag igazoltan. (Gibraltár, Boszporusz, az É-Amerikai Nagy Tavak keletkezésekor, hatalmas víztömeg az Atlanti óceánba, vagy az Európát a Britt szigettel összekötő földrész vízalá kerülése...stb...)
Ezenkívül, mint írtam, az emberek egyetemlegesen féltek a természeti katasztrófáktól, a víztől, tűztől (vulkán) így okkal került a mitológiai történetekbe, mítoszokba.
Azonban a Földre kiterjedő, a Bibliában leírtakhoz fogható "Özönvíz" az mese.
Na, meg védhetetlen képtelenségek, lehetetlenségek halmaza, mint annyi más a Bibliában.
Korunk ismeretekkel bíró embere, ilyen blődli történetet nem hisz el.
Amennyiben TE elhiszed, az egészen rossz fényt vet rád részemről, profánul fogalmazva még hülyének is tarthatlak.
A 2369-es hozzászólásodban nonszensznek tartottad az Özönvíz meséjét; pedig az ókori eredetű Özönvíz mítoszok az összes lakott kontinensen megtalálhatóak. Nem tűnik valószínűnek az, hogy a közös tapasztalat helyett bármilyen más közös forrásból alkották meg az ausztrál őslakosok és a görögök, vagy az aztékok és az indiaiak az özönvíz mítoszukat. Ezért az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a korai embereknek közös tapasztalata volt az özönvíz, amit csak néhány egymástól távol élő ember és a szűk családja élt túl. Az özönvizet túlélők egyike volt Noé, és a szűk családja; és a Szentírás úgy ír az özönvízről, ahogyan az özönvíz története Noé leszármazottjainak az emlékezetében fennmaradt.
- Nem zavar, miért ne vehették volna át a szerzők, és gyúrták volna át a sumérok sztoriját? És persze máshol IS féltek a természet erőitől az emberek, így nem csoda a történet "felkapottsága".
- Tőlem a teljes ókori irodalmat idézheted, oda és vissza
Szeretném, ha válaszolnál az alábbi eldöntendő kérdésekre: • Érdekesnek tartod-e a Szentírást? • Zavar-e, hogy több ókori írás is szól az Özönvíz történetéről? • Zavar-e, ha ebben a topicban más ókori írásokra is hivatkozok?
Hozzászólásod nagy terjedelme ellenére nem egyértelmű, hogy a Szentírást inkább érdekesnek vagy inkább frusztrálónak tartod. Továbbá nem egyértelmű, hogy jónak tartod-e azt, hogy a világ minden táján ismert egy olyan történet, amelynek a főhőse és a szűk családja túlél egy olyan özönvizet, amelyben az összes többi ismerősük meghal, vagy zavar, hogy az egymástól távol élő túlélők miért más-más módszerrel élték túl az özönvizet. Továbbá az sem egyértelmű, hogy a többi ókori írásra történő hivatkozásaimat az offtopik jellegük miatt sokallod, vagy még több ilyen offtopik hivatkozást szeretnél.
Amúgy, javaslom, azon is gondolkozzál el, hogy más kultúrák és népek, a történelem során más isteneket és sztorit kreáltak!
És mind hiszi az ő elképzeléseit.
A másik elgondolkoztató tény, hogy az emberek nagyrésze a sakát kultúrája kitalációit hiszi el, vagyis nem az "igazság" ami mérvadó!
Mára Zeusz istenségét nem hiszik, noga 2000 éve agyonvertek volna ha ezt felvázolod.
Vajon eljöhet, amikor a zsidó mitológia kreálta lények létét sem hiszik?
Hiszen a "teremtés" az mára csupán természettudománnyos szempontból nonszensz, ahogy az Özönvíz meséje is...
És érdekes elgondolkozni, amire egy fundi nem képes, ha Noé a közös ős, miért csak a Biblia írja azt, és más népek miért nem tudják úgy akkurátusan visszaadni ha úgy lett volna?
Miféle "Isten" az aki egy kis nomád nép mitológiájából megismerten operál, míg a nagy kultúrval bíró szomszédos Egyiptom nem is tud róla, ahogy más népek és kultúrák sem?
Értelmezzétek csak a Bibliát szabadon, ha úgy látjátok értelme van!
Kiváncsian várom, mi "értelme" is lehet, vagy az mivel több, mintha a Védák, vagy a Görög mitológia lenne az értelmezés tárgya.
Valamit nagyon félreértettél. Én nem vagyok a hatása alatt a zsidó szerzők alkotta mitológiának. Számomra irodalmi mű, pont ahogy a Görög mitológia.
Még a mitológiára telepített J.K. mítoszt is csak irodalmi szinten kezelem, noha kíváncsian várom, miként lesz Joshua ben Joseph valós és igazolt történelmi személy:-)
Azt is jól látom, a történelem fényében, egy ilyen tökéletlen írás, miért is von hatása alá ma is ember tömegeket.
A "pénzügyi okokból történt az összes egyházszakadás," az erősen primkóci hozzáállás, vagy nem ismered az egyházak történelmét.
Ahogy tökéletesn fogom "a Szentírás tanítása" miféle álságos jelentőséggel bír, ahogy tudom, van az a szint az emberek gondolkozásában, amikor segíthet. Sajnos.
Számomra a Biblia értelmezése, vagy irodalmi alap: mire gondolt a költő?.... vagy egy érdekes társadalmi, szociológiai és kulturális kérdés, miért is von a hatása alá tömegeket, egy ókori embereknek, a falujukat el nem hagyó emberek számára kitalált mű.
Istennel kapcsolatban is kialakult véleménnyel bírok, mivel egy soha senki által semmi módon, még hatásának a világunkra sem kimutatható kitalált entitásnak tartom.
Amibe persze értsed, hogy aki hiszi az ókori képtelenségeket, arra hatással van, még életvitelileg is!
"Egyedül Isten tudja azt, hogy ki mennyire hívő." :-)
Abszurd, mivel egy sosem igazolt lény, akiről ha létezne sem lenne fogalmad, képességeiről teszel kijelentést.
Az niylván lehet vizsgálatok tárgya, hogy akik egy ilyen képtelenségben, lehetetlen dolgokban hisznek, azok számára ez egyfajta "Hawaii dj, űberfrankó" érzést generál....
Noha a számomra a "mentális egészség" az azzal is jár, hogy talmi kitalációk, messefigurák, holmi ókori csodák, és egyéb fantazmagóriák mankója nélkül is képes valaki az életpályát, az életvitelt, a buktatókat és tragédiákat is akár menedzselni.
Ergo, a "Bibliaértelmezés szabadon" számomra azt is jelenti, hogy nem hiszem el, és minden sora csak kérdéseket generálhat, míg sajnos a hívei számára holmi lejárt ideológia lélegeztető gépen tartása, ostoba válaszokkal.
Értsed!
"1.Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.2 A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett."
Mózes első könyve. Mózes nem létezett. Ki teremtette a vizet ha a főhős má helikopterezik felette? Ha az univerzum hőmérséklete - 273 0C akkor NAP hiányában csak a jég felett lebeghetett volna, akiről nem tudunk, és így a lekéről sem. Amúgy ismereteink szerint nem a Föld a legidősebb objektum sem a Naprendszerben, sem a Világegyemben.
Az is érdekes, hány "eget" "teremtett" az akiről azt hiszitek, senki sem teremtette.
Csak demonstráció képpen, mert még sok kérdést vet fel az első sora a mitológiai műnek. Amit ki tudja miért vagytok napjainban is elhinni....
De a TI bajotok, vagy hívhatjátok "áldásnak" is, amit elhisztek, alapptalanul.
Érdeklődve olvasom a hívőket, miket hadoválnak össze arról amiről fogalmuk sincsen.
Az jó, hogy érdeklődve olvasod a különféle Biblia-értelmezéseket. Az is jó, hogy a Biblia keletkezése óta eltelt időnek látod a jelentőségét. Az is jó, hogy látod a Biblia tökéletlenségeit; és bízom abban, hogy egyszer majd azon kezdesz el tűnődni, hogy egy ennyire tökéletlen írás miként maradhatott fenn ilyen hosszú időn keresztül. (Az első kódex-másoló szerzetesek megközelítőleg 2000 évvel Mózes után éltek.) Egyszer talán azt is fel fogod ismerni, hogy pénzügyi okokból történt az összes egyházszakadás, amit a Szentírás tanítása melletti látszólagos elköteleződés miatt nem lehetett nyíltan felvállalni, és ezért próbálták az egyházszakadást teológiai nézeteltéréssel magyarázni.
A Szentírás szövegét (szövegrészeit) többféleképpen lehet értelmezni, de célszerű a Szentírás egészséges értelmezésére törekedni. A "hívői alap" kifejezés használata azért furcsa, mert a hit egy belső viszonyulás Istenhez, ezért az ember hite a többi ember számára nem vizsgálható. Persze mindenki nyilatkozhat a hitéről, de leellenőrizhetetlen ezeknek a nyilatkozatoknak az igazsága. (Egyedül Isten tudja azt, hogy ki mennyire hívő.) Ezzel szemben a mentális egészség elég pontosan vizsgálható.
Érdeklődve olvasom a hívőket, miket hadoválnak össze arról amiről fogalmul sincsen.
Feléd meg annyi sem megy át, hogy egy csigaházat az ókori szerzők kreálta hagymázos elképzelésekhez nem lehet hasonlítani.
Csak egyet okot említek, mert nem kívánlak győzködni.
A csigaház az az állatvilág egy hasznos képviselőjének a természetes képződménye, (gastropoda) míg a Biblia a hívők szerint, valami soha senki által nem bizonyított természetfeletti kitaláció "sugallata" (Isten) amit az ókori főemlösök (mammalia, primates) cirka 40 fős csapata vetett papírra.
Ismeretek hiányában áltak neki annak a lehetetlen feladatnak, hogy magyarázatot ötöljenek ki a világról, amit így csak képtelenségek bevonásával tehettek meg.
Érthetően a hívők számára ez nem igen jut át.
Sokuk a "roppant ravasz és beszélni tudó kígyó"-tól, a 4 arcú és hat szárnyú kerubig, mindennemű meselényt is elhiszik, míg mások ezeket nem képesek, de más mesés fantazmagóriákat meg igen.
Általában, csak hívői alapról értelmezgetik a Bibliát.
"Hogy a mai olvasó a Bibliában leírt tettekhez és kijelentésekhez közelebb kerüljön, majdnem 20 vagy 30 évszázaddal korábbi időbe kell visszahelyezkednie, ez pedig nem könnyű. Ezenkívül ma – a szellemtudományok fejlődése folytán – a magyarázat bonyolultabb feladattá vált. Az ókori szövegek feltárására tudományos módszerek alakultak ki. Mennyire alkalmasak ezek a módszerek a Szentírás értelmezésére? Az Egyház lelkipásztori óvatosságból ebben az ügyben sokáig nagyon tartózkodóan viselkedett, mert az említett módszereket – pozitív értékeik ellenére – gyakran olyan előfeltevésekkel kötötték össze, amelyek összeegyeztethetetlenek a keresztény hittel. "
Nagyon jól tudom, hányfelé szakadt az egyház, mert más és más elképzeléseket láttak a papjaik, lelkivezetőik, gurujaik a hívőknek a Bibliába.
Napjainkban már az értelmezéséhez is több oldalas írományt adnak ki a felekezetek, szekták.
Érdekes:-)
"A Bibliában egyesek a saját egyéni felfogásuk szerinti Krisztust és spontán vallásosságuk kielégítését keresik. Mások úgy gondolják, hogy abban közvetlen választ találnak különféle személyes és kollektív kérdéseikre. Sok szekta kínál egyedül helyesként egy-egy magyarázatot, amelyet – állítása szerint – kinyilatkoztatásban kapott."
Igen, igaz az Egri csillagokra a Gárdonyi hatása:-)
Ám amikor ismeretlen szerzők kreálnak egy fantazmagóriát. ami az ismerethiányuknknál fogva a képtelenségek halmaza, ott már eltörpül az, hogy "örökkénvaló" az a mai ismereteink szerint sem létezik.
De nem kívánok ebben szájszkendarozni, mivel CSAK hiszel valamit, és arra sem vagy képes, hogy felismerd: Alaptalanul.
Aminek "bölcsességéből" nem von le semennyit, ha sem a szerző sem az "Örökkévaló" nem létezett:
Ahogyan a csigaházat egy csiga hozza létre, úgy az írást is a szerzői hozzák létre; és az íráson nyomot hagynak a szerzői. A Szentíráson az ember nyoma a tökéletlenség, és az Örökkévaló nyoma a tökéletlenségének dacára megvalósult maradandósága.
És láték mennyben más nagy és csodálatos jelt: hét angyalt, a kinél vala a hét utolsó csapás; mert az által teljesedett be az Istennek haragja.
És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, a kik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, a kiknek kezében valának az Istennek hárfái.
És énekelik vala Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya!
Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent.
Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.
Tehát a sugalmazott írás azt jelenti, hogy a szerző képességein túlmutató írás. A szerző kapott Istentől egy sugallatot, amit ahogy tudott, úgy írt le; és ezzel összhangban ezeket az írásokat az olvasójuk is, ahogy tudja, úgy érti meg.
Aki akár csak egyszer is megtapasztalta az életében azt, hogy a saját képességein túlmutatót alkotott, az ismeri azt az érzést, amely szerint hamisság lenne a saját képességeiből fakadónak bemutatni az alkotását. Majd ezzel az érzéssel dönt arról, hogy a saját képességeiből fakadónak mutatja-e be az alkotását, vagy vállalja, hogy Isten kegyelméből hozhatta létre az alkotását, mert az alkotását "felülről kapta". Mindez gyakran együtt jár azzal az érzéssel, hogy ha a saját képességéből fakadónak mutatja be azt, amit "felülről kapott", akkor nem fog többet kapni felülről, és kénytelen lesz elfogadni azt, ami a saját képességeiből fakad.
Szerintem Mózes is ezért állította azt, hogy az Örökkévalótól kapta a törvényt.
Szerintem az "irgalom" a megfelelő szó; és ez a véleményem egyrészt összhangban van a Máté 25,31-46 versekkel, másrészt összhangban van a megtapasztalható valósággal.
Tehát a sugalmazott írás azt jelenti, hogy a szerző képességein túlmutató írás. A szerző kapott Istentől egy sugallatot, amit ahogy tudott, úgy írt le; és ezzel összhangban ezeket az írásokat az olvasójuk is, ahogy tudja, úgy érti meg.
Ebből következően a Szentírás szövegét (szövegrészeit) többféleképpen lehet értelmezni. A Szentírás egészséges értelmezésének megsegítéséhez a teológusok pszichológiát is tanulnak, és a végzettségük megszerzése után pasztorálpszichológiai szupervízióban is részesülnek.