A Rózsaszín párducok dala nagyon jól megírt dzsesszdal, maga a mű tetszett, a zenekar elmegy, a két énekes tehetsége és zenei tudása ehhez a dalhoz lepkefing. Azonnal el kellene zavarni mindkettőt seprűvel, és felvenni két olyat, aki mondjuk életében min. egyszer látta Berki Tamást közeleről, és valami fogalma van a ritmusról, meg a kottáról.
Sokan ajánlottátok benath my skin zenekert, meghallgattam. nagyon kezdetleges valami, de elgondolkodtató, érdekes zene. Gondolom, a nevük egy angol nyevű szóvicc, amit a hozzám hasonló vidéki háziasszonyok nem érthetnek, úgyhogy a sok tanulás mellett rájuk férne egy magyarul is szellemes zenekari név is. De kétségtelenül jó úton járnak, szimpetikusak ők is, a daluk is.
Szekér Gergőt a hanghiba miatt sajnáltam, nehéz egy ilyen baki után jól előadni a dalt, ugyancsak nehéz utolsónak fellépni, mert ha nem üt nagyot a produkció, nem hagy nyomot. Ráadásul szerintem belőle hiányzik a profizmus, a lazaság, a "dög", de a kellő rutin sincs meg. A dalt beharangozó rövid videóban próbál ugyan "laza csávó" lenni, de nem áll jól neki, erőltetett és művi.
Mintha a srác félne felvállalni, hogy érzelmes, romantikus, szerény, azt hiszi, ezeket az erényeket manapság szégyellni kell, mert nem ez a "trendi". Ha merné magát adni, sokkal nagyobbat szólnának ezek a dalok, mert kevés hasonló kvalitású fiatal férfi előadónk van/lenne.
Tegnap sajnos megtörtént az a negaítv szituáció, hogy kiesett majdnem mindenki aki tetszett, és az öt továbbjutóból volt egy aki valamennyire pozitív élményként hatott.
Chain Bridge Pop: Kb. egy-másfél éve ismertem meg őket az Itt leszel című számuk által. Kedvelem ezt a formációt. Őszinte, autentikus, sallangmentes zenét játszanak. Ez a daluk is nagyon fülbemászó. Sajnos Erik igencsak alulteljesített éneklés terén. Mintha végig kergette volna a saját hangját. Ettől függetlenül örülök, hogy itt voltak. Eriknek drukkolok szólóban, és remélem a zenekar előtt is szép jövő áll.
Kozma Orsi: Már a Jazz+Az-ban is szerettem az éneklését, és az egyéni dalai között is vannak jók. Ez is tetszett. Kellemes élményt nyújtott, pozitív hangulata van a dalnak. Igényes volt, látszik rajta is, hogy van rutinja, karaktere.
Beneath My Skin: Teljesen jó kis zúzás volt ez. Jó volt a színpadkép, megvolt az összhang. Az énekes rózsaszín pulcsiját rossz volt nézni, de ez legyen a legnagyobb baj. Az viszont tetszett, mikor a lassúbb résznél zongorázott az éneklés mellé. Ez is egy sokoldalúságról tett tanúbizonyságot.
Nági és Betti: A tavalyi szériában Nági volt a kedvencem. Imádtam az akkori dalát. Ezzel most nem tudtam mit kezdeni. Kicsit unalmas volt, és Betti sajnos nagyon szürke, erőtlen, és gyenge volt. Elhiszem, hogy jó testvérek és szeretik egymást, de ebben a dalban kioltották egymás energiáját. Nem éreztem az összehangot.
Nagy Szilárd feat. Ragány Misa: Politikai témákba egyáltalán nem szeretnék belemenni, csak önmagában a dalt nézem. Ez nagyon giccses, és erőltetett volt. Tipikusan túl sok. Nagyon akartak adni, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Egy igazi manírhalmaz egy adag fröccsöntött nyállal. A viselkedésükről meg majd később írok.
Pink & The Painters: Lassú, vontatott, semmilyen dal, egy jelentéktelen együttestől. Behatárolni se tudtam, hogy ez milyen stílus akart lenni. Már nem is emlékszem belőle szinte semmire.
Katona Petra: Mi volt ez a dögunalmas, dallamtalan nagy semmi? Szerintem is jó csaj, de ez komolyan tetszhet valakinek? Ez egy koncepciótlan motyogás volt némi semmilyen prüttyögéssel a háttérben.
Swing á la Django feat. Herrer Sára: Biztos sokaknak tetszik. Tőlem ez a műfaj távolt áll, és ezt is közömbösen, unottan néztem végig. Ez a subidubidúzás nem volt rám hatással.
Csondor Kata: Kettős érzelmeim vannak. A dal érdekes, egyedi. Tetszettek a filmes utalások, de kicsit katyvaszos, összeszedetlennek tűnik. Így élőben előadva meg borzalmas volt. Konkrétan hallgathatatlan volt, ahogy énekelt.
Szekér Gergő: A hanghiba kicsit rossz hatással volt rá. Megszeppenten adta elő. Ettől függetlenül ez egy nagyon szép, autentikus, kellemes dal egy pozitív szöveggel és üzenettel, ami továbbjutást érdemelt volna.
Ha nem "fan"-ként nézem, akkor sem akadt a többi 29-ből olyan ellenfele Andrásnak, akivel a 4-ben megmérkőzhetne az első helyért! (Egyébként Tőled is olvastam korábban: jó a dal).
Eszter jó, bárki bármit is ír róla és nekem tetszett Kozma Orsi is, a hangja felülmúlhatatlan, még a dal is élvezhető, csak megfelelő hangulat kell hozzá (így a "tömegbe ágyazva" nem volt olyan jó, mint amilyen egyébként) és nekem -ugyanilyen meggondolásból- Nagy Adri dala is tetszik. Más kérdés, hogy a színpadi jelenlét, a ruha, a díszlet lehúzta a dalaikat (csak hallgatni jobb).
Nem tudom, tegnap volt-e Bari "Lacika", mert nem mindent láttam, őt várom, mert az Ének Iskolája-beli szemüveges kis duci fiúból szerintem egész jó hangú énekessé lett!
Ilyen a humoruk. Egymást is folyton így zrikálják 40 éve. Főleg Takáts Tamás szereti ezt a fajta ironikus humort. :-) Aztán meg felvette VCS pólóját az egyik fotón. :-D
Egyébként dicséretes, hogy 40 évig együtt maradtak, ritka az ilyen.
Én mindig pqatricius-feudális gondolkodású voiltam sportban, zenében, a politikát kivéve (sport, zene, filémsztárok) mindig Góliátnak drukkoltam és nem Dávidnak (kivéve, ha nagyképű, arrogáns Góliát). Persze tudok új szereplőket (No sugar) is kedvelni. De a Dal frusztrál, SOHA nem nert még az első számú kedvencem!
Oké, hogy van még hátra egy elődöntő, de kizártnak tartom, hogy az eddigi 30 indulóból bárki is esélyes lenne KSA ellen. Legmagasabb zsűripontszám, erős nézői szimpátia (már-már fanatikus szintű rajongókkal), ellenfél sehol a láthatáron. Mert nehogy bárki is azt higgye, hogy Galda, vagy valamelyik dögunalom tegnapról esélyes lenne vele szemben. Ezt a minisztériumi ökörséget csak nem viszik a top4-be, majd kap 1 millió Ft repipénzt azzal, hogy a top8-ba kerül.
Ki lesz a maradék 10-ben? A Vígh Arnold személyéhez köthető Csondor Kata és Nagy Adri dalt lemészárolták nagyon alacson pontszámokkal, így a Detti nevű csaj nem tudom mit várhat ezek után. Talán egy fokkal kompatibilisebb lesz a zsűrivel, de a tapasztalat az, ha nem KSA a neved, akkor a dallamos zene inkább hátrány itt. Ha tovább is jut, esélytelen. Balogh Eszter ugyanez.... bár azt a sok atrocitást, ami az X faktorban érte, talán itt lehet majd kompenzálni, mert nagyon szép a dala. A Down for Whatever pont ugyanott fogja végezni, ahol a többi metálbanda. Azért kíváncsi leszek, hogy az 5 metálos továbbjutóból melyik kerül a top8-ba. Kizárt, hogy az összes. Aztán van még Gigi, neki is szeretik kinyalni a fenekét, de a nézőket nem érdekli, a mostani dala pedig gyengébb, mint amikkel döntőbe került korábban.
Nekem a dal sem tetszett, és az előadás sem. A másik dal, amit Galdával közösen írtak, feszesebb, letisztultabb szerkezetű. Az előadás egyikük esetében se ütötte meg a fiatal Szarka Tamás szintjét, de Gergő tegnapi produkciója még a mai, 56 éves, százhúsz kilósét se. Ezzel együtt sajnálom, hogy elrontotta, örültem volna, ha tovább jut.
Azt azért szeretném elmondani, hogy a többi versenyzőről nincs tudomásom, egyiket se hallottam. A nagy port felvert főosztályvezető elvtárs-pajtást próbáltam abszolválni, de fél percnél tovább nem bírtam. De szerintem Szekér Gergőt nem a többi indulóhoz kell mérni, hanem Szekér Gergőhöz. A tegnapi teljesítménye nem volt méltó a tehetségéhez, ennél több van benne, és még többre kellene törekednie. Ha egyszer ilyen páratlan szerencse érte, hogy a pandémia alatt élőben fölléphetett a nézők ezrei, tízezrei előtt, sokkal koncentráltabbnak, energikusabbnak kellett volna lennie, jobban ki kellett volna használnai a lehetőséget. Lehet, hogy technkiai hiba is hátráltatta, de bátortalan, lámplalázas is volt. Na mindegy, sajnálom.
Igen, ez a megfejtés, hiszen az ő klipjük készült el és került fel jóval előbb, mint bárki másnak.
A többi dalt még nem ismertük, de róluk már cikkezett a média.
NAGYON egyértelmű volt, hogy a zsűri direkt pontozta le, nehogy "bundavád" érje őket, de éppen ez a gyanús, hiszen ANNYIRA nem rossz ez a hazafias dal, sőt!
Nincs rossz hangja az énekeseknek, van dallama, értelmes szövege, csak úgy összességében tűnik erőltetettnek, modorosnak, eltúlzottan fennköltnek, de sok embernek teszik és a sok vacak dal közül furcsa lett volna, ha nem jut tovább!
Sajnálom a zsűrit, mert legközelebb nagyon nehéz helyzetben lesz, ha értékeli ezt a művet, de az is lehet, hogy végig a "népakaratot" fogják érvényre juttatni.
A döntő szabályaink pedig (négybe juttatás) változtatniuk kell, ha azt akarják, hogy bekerüljön és ott is nyerjen! Olyan "mi mossuk kezeinket, ti akartátok" érzése van az embernek, de közben érzi: átverik!
Lehet, hogy majd hoznak egy olyan szabályt, hogy a döntőben a négy közé bejutást megváltoztatják: kettőt ők tesznek be, majd az a két dal jut még be, amelyek a verseny folyamán a legtöbb nézői szavazatot kapta? Így tudom elképzelni, de az is lehet, hogy "annyira jó lesz az akusztikus változat, hogy a zsűri megszereti a dalt" és szembeköpi magát! :D
Te írtad úgy, mintha a Dörmögő Dömötör valami szégyellnivaló, szánalmas dolog volna, biztos van arról véleményed, mik lennének helyette a megfelelő nyeremények.
A műsor édestestvére, a Petőfi Rádió pár hete Dörmögő Dömötör előfizetéseket ajándékozott a nyertes hallgatóknak...
Amúgy azt megnézem, hogy ez a "Hazám hazámos" rém büszke és öntelt produkció hogy fog legközelebb a zsűri elé állni, miután a kulisszák mögött finoman szólva is magas lóról osztották ki a zsűrit a pontozás miatt...
Gyanús ez az egész! Szerintem előre így volt eltervezve: mindenképpen továbbjutnak, de nem a zsűri, hanem a "nép" jóvoltából! Ebben a műsorban ezt simán meg lehet csinálni! Többször volt rá példa (KSA-nál hanghiba, Tóth Gabi kihagyása a négyből, Pápai Joci másodszori kijuttatása stb.)
Persze, mint tavaly, a két középdöntő akusztik, de ettől függetlenül, akik nem jutottak tovább, azok is megcsinálták a dalukat akusztikban is, elvileg rájuk is lehet a külön akusztik versenyben szavazni.