– Mi a mindennapos tapasztalat?
– Nekem az elmúlt húsz évben folyamatosan bizonyítják a velem dolgozó cigányok, hogy a munka nem szégyen. Sőt még többen lehettek volna az elmúlt időszakban, akikkel munkához jutottunk volna. Termeltünk volna mákot, tárgyaltunk egy gyógyszergyárral, vártuk, hogy ne csak érdeklődjenek meg ígérgessenek, hanem segítsenek is. Dolgoztunk volna hulladékgyűjtésben a megyében vagy kimondottan Miskolcon, de még ezzel sem jutottunk előbbre, talán majd a jövőben. A cigány vezetők közben mindig csak bejelentenek dolgokat, de csak előre. Ha én is csak bejelentenék dolgokat, és soha nem csinálnám végig azokat, akkor mi maradt volna a hitelességemből? Az embert önmagában kellene megítélni, nem a bejelentései, a hangzatos mondatok vagy éppen a bőrszíne alapján.
– Egyetért azzal a megállapítással, hogy soha nem volt még ilyen erős a cigányellenesség Magyarországon, mint most?
– Falun nőttem fel. Ha húsz éve a cigány ellopott hat tyúkot, akkor másnap, amikor a körzeti megbízott hozta a cigányt, hogy megvan a tettes, akkor a sértett gazda akár még azt is mondta, hogy nem tesz feljelentést, legyen mit ennie a cigány családjának, látja, mennyi éhes száj várja otthon. De ez ma már nem így van. Ma az utolsó hatot viszi el a cigány. És ez nagyon nagy baj. De azt is ki kell mondani, hogy a cigány is tud gyűlölni, azaz a másiknak a semmibevétele nem csak egyirányú folyamat, a cigányban is megjelenik számos helyen az, hogy ki nem állhatja a gádzsót. De még így, ebben a helyzetben is azt mondom, el van túlozva ez a dolog. Az elkeseredett ember sok mindent kimond. Az interneten olyanokat ír, amelyeket aztán nemcsak hogy letagad, de valójában eszébe sem jutna megtenni. De sok helyen a többségiek sajnos megélik, hogy mennyire nehéz együtt élni a cigányokkal. Meg a cigányoknak is sokszor a cigányokkal. Ám az ebből fakadó gyűlöletet nem szabad túlértékelni. Itt, a térségünkben sok cigány van, ez sok nehézséget szül, de igenis lehet látni, hogy ennek a mértéke mennyi. Falu és falu, város és város között is van ebben különbség.
– Mennyire nehéz a dolguk azoknak, akik közfeladatot látnak el Borsodban?
– Mindenekelőtt végtelenül hálás vagyok nekik, és nagyon becsülöm őket azért, hogy még itt vannak, és végzik a dolgukat. A mentőápoló, az orvos, a tűzoltó, a védőnő, a tanár és a tanárnő mindannyian hősök. Mert tudom, hogy mennyire nehéz nekik, mennyit szenvednek mindennap, és hogy százszor feladnák már, de sokan még igenis itt vannak. Olyan hősök, akikről nem beszélünk, pedig nagyon megérdemelnék. Előfordult, hogy a helyi doktornő hívott fel, segítsek azonnal, mert helyi cigány fiatalok nem akarják megérteni, hogy miért nem adhat nekik Xanaxot (vényköteles nyugtató – a szerk.). Nekem kellett elmagyaráznom, hogy ha elüldözik a doktornőt, akkor nemcsak Xanax nem lesz, hanem majd az sem, aki a tüdőgyulladást megállapítsa a tél közepén.
– Sokszor találkozik azzal, hogy egyes cigány közösségekben él az a nagyon egyszerű megközelítés, hogy nekik igenis járnak dolgok, és azokat éppen ezért folyamatosan követelik is?
– Sajnos igen. De ilyenkor is csak azt tudom mondani viccesen, hogy nekünk, cigányoknak igazából csak a szánk jár, miközben meg a cigányok egyik fele jogász – érti, hogy mik a jogaink –, a másik fele meg matematikus, mert mindig ki tudja számolni, hogy hogyan ne haljon éhen.
– Mely települések vagy megyerészek azok, ahol a legtöbb nehézség van most vagy várható a jövőben?
– Egyértelműen a Taktaköz. Jobb helyzetben van kicsit talán az abaúji rész, de komoly gondok vannak Ózd környékén is. A 3-as úttól nyugatra eső részek magukra lettek hagyva egészen Edelényig, Barcikáig. Gyakorlatilag elfogynak a többségiek. De közben vannak helyek, ahonnan elfogynak majd a cigányok is – vagy azért, mert akinek még van egy kis pénze, végzettsége, az maga is megpróbál jobb helyre költözni, vagy elindul Kanada felé. Az elmúlt hetekben is folyamatosan készülnek és mennek is el a cigányok, főleg Miskolcról, a számozott utcák környékéről.
http://www.romnet.hu/hirek/2015/04/18/minden_ember_vajda
