Én most leszek majd 28. Kb. egy éve voltam először teljesen bekattanva. Otthon este azon vettem észre, hogy nem kapok levegőt. 15 percig vánszorogtam fel le a szobában és majd bescsináltam annyira féltem. A mentőn gondoloztam.
Írj csak le bármit nyugodtan:) tudom, hogy mindenki esete egyedi, nem keserítenek el a szavaid, természetesen azontúl, hogy minden szomorú sors kicsit elkeserítő:(
Jól értettem, hogy 16 éve küzdesz a betegséggel? Dehát ez pokoli!!!!!
Biztosan hosszú voltam, fárasztó voltam a leírásommal, bocs mindenkinek !
A futás valóban nagyon jó dolog ! Én is próbáltam, ha nem is szélvész tempóban, de olyan távokat gyűrtem le egy idő után, mint 'jánykoromba' soha !
Azon kívül, hogy ez a számomra eddig elérhetetlennek tűnő teljesítmény mérhetetlen jó érzéssel töltött el, nyilván általában is jobban éreztem magam. Ráadásul cipeltem magammal egy barátosnémat, akinél a pánik őrülten magas vérnyomást, szívszorítást szokott okozni, míg én szorongatott helyzetekben inkább a mosdó felé kell, hogy rohanjak, ez ki is zárja nálam a forgalmas,
' dugóveszélyes' közlekedést.... Szóval, jó volt látni, hogy a barátném is jobban lett, csinosabb lett a rendszeres mozgás által és hát, mert a tempó megengedte néha, próbáltam belé ÖNTENI az önbizalmat, ezáltal tán magamat is erősítgetve....
Úgyhogy remélem, a medve ma az orrát se dugja ki és nemsokára itt a kikelet !
Egy két tanács, ami nálam bevált, remélem ezzel tudok valakinek segíteni.
1.: Mozogj, amikor már mindent kivizsgáltak rajtam, és mondták ,hogy makk egészséges vagyok, elkezdtem futni. Majdnem minden második este lefutottam a Nyúl utcától a Kelemen Lászlóig és vissza. Ez durván 5 Km, eleinte persze kiköptem a tüdőmet, de egy két hónap után már csak egyszer kelett megálnom, hogy kifújjam magam. A szervezet ilyenkor endorfint termel kb. 10 perc futás után, ez egy opium származék, és a boldogságért felelős a szervezetben, na meg fájdalom csillapító hatása van. Alig várom, hogy tavasz legyen, és megint lehessen futni. Na meg vannak ilyen okos tulajdonságok, hogy ha fel kell rohani a 4. emeltre mert fent hagytál valamit nem izzadsz le olyan könyen, és a farmernadrág is másképp áll rajtad.
2.: Ha rád jön a szar érzés sétálj, erőltesd magadra a mély nyugodt légzést. Ha megmozgatod magad pláne a combokban lévő izmokat, amik szép nagyok, akkor a vérkeringésed bepörög, és mindenhová jut elég oxigén.
3.:Defragmentáld az agyad. Keress magadnak egy nyugis helyet a lakásban. Hellyezkedj el. Gondolom már mindenki látott ilyen programot, és tudja hogy mit csinál a merevlemezzel. Na képzeld el hogy a gondolataid ilyen kis kockák, alkalmazhatsz esetleg szineket is. Pl.: Zöld: kellemes gondolatok piros a negatívok, és így tovább. Fogd a kis kockáidat, és szórd szét őket a helységben. Amikor eléred a teljes ürességet, akkor maradj így. Egyszer felpakoltam magamra a pulzusmérőmet, amit futás közben használok, és ledöbbentem, hogy vissza esett a 70-80 helyett 50-60 közé. Ilyenkor csak a szevezeted van semmi más, az a lényeg, hogy képzeld el magadnak hogy száműzöd a tudatalattidat az agyadból, igy az nem képes befolyásolni a szervezetedet. Lassan kezd felvenni a kockákat nézd meg őket, forgasd meg őket, és elmélkedj el a kockán majd rakd az új helyére az agyadban. A problémás kockák külön odafigyelést igényelnek. Ha probléma, akkor old meg, változtasd meg a színét. Lassan rakd össze magad. Amikor "visszatérsz" a változások érezhetőek lesznek.
Én így próbálom kordában tartani a dolgokat.
Helmeter
PS. Múlt héte elkezdtem szója granulátumot enni, tele van lecitinnel, ami jó a szervezetnek a stresz hatást valamilyen szinten közömbösíti. Placebónak jó.
Minden szavad teljesen a szívemig hatol....részben,mert annyira minden a tükörképe az én esetemnek, részben mert olyan empatikus vagyok más sorsa iránt, régen is, de amióta ez az izé van azóta nagyon. Szó szerint minden, amit leírtál rám is igaz, még a kiváló okok is...egy kivétel a gyógyszer. Én sajnos nem tudtam nemet mondani...de nem érzek miatta lelkifurdalást, mert nem tekintem megoldásnak, csak átmeneti segítségne és hamarosan elkezdem a leszokást. Tudomásulvettem, hogy nem szabad egyből abbahagyni, szerencsére nagyon kis dózissal megúsztam. Sokan ennek a akár a tízszeresét szedik. A kiváltó ok is ugyanaz..bár én M.o-on belül maradtam, de mindent magam mögött hagytam, amit és akit szeretek nyilván azt az egy embert kivéve, aki miatt megtettem. Hónapokig nem volt munkám, de az nem volt katasztrófa, mert már kifejezetten jól esett egy kis pihi, meg rengeteg dolgom volt, lakásfelújítás, stb. Aztán munka hiján beiratkoztam tanfolyamokra és "főállásban" tanultam..cél a legjobb eredmény volt és ezért tanultam is bőven... egyik tanfolyamon szinte csupa jeles, nyelvvizsga 90%, aztán jött az esküvő:) sokat dolgoztam azzal is, fantasztikus is lett, utána csodás nászút, aztán...aztán megint itthon. Mit is csináljak? 1-2 hét pihi megint, de utána elfogytak a programok, megint folyamatosan egyedül, persze rögtön gyereket szerettünk volna, de jött a pánikroham..én sem tudtam mi az, de nem is részletezem, mert tényleg szó szerint azt éltem át, amit te...a 4. napon már olyan fáradt voltam, hogy akármit beszedtem volna, csak segítsen. Aztán jobban lettem...rögtön kezdtem virgonckodni a gyógyszerrel, de hamar éreztem, hogy ez nem lesz jó ötlet, mert újra rosszul éreztem magam. Aztán elfogadtam a tényt, hogy szükséges rossz, de a lehető legkevesebb ideig akarom szedni. Mondjuk már kb 2 hónapja része az életemnek. Múlt héten így is volt két olyan rossz napom, hogy 1-2 szemmel meg kellett emelnem az adagot. Az egyetlen hasznos info, amit a pszihiátertől kaptam, hogy ettől nem szabad megijedni, mert a betegség gyógyulási folyamata hullámvölyekkel tarkított és olyankor nem szabad arra gondolni, hogy na kezdődik előről az egész, hanem át kell vészelni...azért elmentem buliba 150 km-re a családomhoz és barátaimhoz:) tényleg nem szabad hagyni, hogy elhatalmasodjék az ÉRZÉS...nagyon nehéz, olyan energiákat vesz el, aminek pl. testi bizonyítéka, hogy azóta bátran eszem, mert látom egy grammot sem hízok, mindenhez sok energia kell. Masszázsra is elkezdtem járni, az is jó:) Sok mindenen változtattam és hamarosan meggyógyulok. Honnan tudom? Érzem és akarom. Küldetése volt a betegségemnek, sokkal több lettem tőle. Milyen áron? Hááát ez van. Tegnap azt is megfogalmaztam magamban (bár olcsó vígasz), de egy biztos, hogy ez a JÓ emberek betegsége:) Sajnos!!!!!!!
Örülök, hogy rátok találtam és én nem vígasz akartam nyerni a sorstársakból, mert kicsit sem vígasztal, hogy másnak sem jó, csak tényleg olyannal beszélni, aki át tudja élni, mert mégis csak így lehet erről igazán beszélni. Egy csomó ember nem tud mit kezdeni vele, nem haragszom én sem rájuk. Bárcsak senki ne értené, hogy mi ez:D
Divatbetegség???? Barmok:( hát még a frizurámmal sem akarok feltétlenül divatos lenni, nemhogy egy betegséggel!!!!
Soka a baj a világban! Anyának lenni igenis főállás és hatalmas dolog. Bárcsak minden szülőnek megadatna, hogy otthon maradjon a gyermekével, amig jónak látja, vagy legalább ne 10 óra meló után essék haza és még utána a házimunka, gyerek, stb. Öhö, és a nők hisztisek? Dehogy!!! Iszonyat súly a vállakon. A megfelelés mindenhol...dehát nem erre lett kitalálva ez a nyamvadt kis testünk és lelkünk, hogy ekkora terhek alatt rogyadozzék! Én is erős vagyok, most is azt gondolom, le is fogom küzdeni a betegséget, ez nem kérdés. Nem tudom mi a véleményetek pl. a psziháterekről. Én egynél voltam, egyszer és soha többet:) kizárt, hogy egy üveges tekintetű, unott ember segítsen rajtam.
Az állásinterjúval kapcs. először egy nővel beszéltem, mert az ügyvezető késett...na persze rátért a központi kérdésre: Gyerek? persze elhadartam a már jól betanult hazugságot ezzel kapcs...ez volt az egyetlen info amit feljegyzett..érkezett az ügyvezető (szimpatikus ember)..látta, hogy a kolléganője már kitért a gyerek kérdésre...erre már bepöccent az agyam és mondtam"Hogy remélem tisztában van azzal, hogy ezt a kérdést nem tehetik fel" ő nem is tette és ezzel elvigyorogtuk a témát, de szerintem itt pont az ügy végére. :) Szóval, sem pici gyerekkel, sem anélkül nem kellünk, mert úgyis hamarosan lesz:) elegem van ebből is. Azt hazudni 30 évesen, hogy egyenlőre nem akarunk még gyereket!!! ne a fenét nem, csak kéne egy állás, hogy gyest kapjak, stb. A nagy szerencse az, hogy a párom és a családom sokat segít mindenben. Ez mindennél többet ér:)
Figyelj csak! Én szoktam gyerekekre vigyázni és egyéb forrásból is volt kapcsolatom gyerekkel....folyamatosan tudatosítsd magadban, hogy Te anya vagy és ha megengedhetitek magatoknak nyilván anyagilag, légy is az ameddig lehetsz, mert nagyon fontos, hogy anya légy:)))
Köszönöm a kedves fogadtatást, nagyon jól esik:-) Amíg jó érzés van bennünk, addig nincs pánik:-)
Egyetértek azzal, hogy valamire visszavezethető a pánikroham, nem "csak úgy" jelent meg. Nekem a jelenlegi helyzetem "nem túl rózsás", bár azt hittem egész jól viselem. Ez a rosszullét ébresztett rá, hogy jól a csudát! Már több mint egy éve bosszant, újabban a számlák miatt már aggaszt is, hogy nincs munkám. Nem könnyű új életet kezdeni. Persze senki nem is ígérte hogy az lesz.
Mióta kijöttünk, (dec. 6.-án volt egy éve), próbálok valamit kezdeni magammal, de úgy érzem, csak körbe-körbe rohanok, mégsem jutok sehova. Az álláshoz kellene legalább 2 éves jogsi (itt ez olyan mint otthon az erkölcsi, minden itt van nyilvántartva) és tiszta munkatörténet. Nekem nincs. Kellene még autó is, hiszen itt sem tömegközlekedés, sem járda nincs, sem gyalogos átkelő, lámpa vagy hasonló. Ha nincs autó, megáll a világ. Van egyszem autónk, amivel párom jár dolgozni. Még jó hogy Ő jár...A mégegy autóhoz pénz kellene, a pénzhez munkahely, a munkahelyhez autó, az autóhoz pénz.....és így tovább míg rám nem tör a pánikroham.
Agykontrollos vagyok, nem hagyom magam könnyen negatívba fordulni, voltak nagyon mély gödrei eddigi életemnek is, de még mindig sikerült kimásznom belőlük. Ez most egy nagyobb feladat, de meg fogom oldani. Erre ösztönöz a rosszullét is. Hiszem, vallom, hogy minden testi tünetnek lelki oka van. Én úgy éltem (?) hogy sehogy az utóbbi egy-másfél évet. Éppen csak léteztem, miközben azt próbáltam magamba szuggerálni, hogy húúú de pozitív vagyok, semmi gond, mindent kibírok, majdcsak jóra fordul minden.
Ezt így nem lehet, mert ez nem a megoldás fele visz, hanem ez önbecsapás. Annál viszont mindenki többet érdemel még saját magától is, hogy hazugságokkal takarjuk el a problémákat. Magától nem fog megoldódni semmilyen helyzet. Magától nem fog elmúlni a pánik sem.
Ok, elfogadom hogy most ez van. De nem akarom hogy így maradjon, mert ez nem jó. Kitaláltam, hogy keresek olyan boltot, ahova elvihetem a kézműves holmijaimat (csuhé, fonott dolgok, bőr stb.) és nem kérnek magas jutalékot az eladásért. Így elkezdhetek pénzt keresni, volt ilyen szerződésem otthon is. Nem túl lélekemelő végigkuncsorogni a boltokat, de a mostani helyzetnél csak jobb lehet. Ha már összejön egy autóra való, onnét sima út van tovább. Eljárhatok tanítani is, vásárokba, kiállításokra. Tehát megoldott a "megoldhatatlan". Nincs már ok aggódásra, a számlákat kifizetjük.
A pánikrohamnak éppen az a trükkje, hogy nem rögtön a rossz időszak elején jön, hanem hagy egy kis időt, hátha megszabadulunk a problémától. Ha "elég sokáig" nem javul a helyzet, akkor alakul ki ez a másképp lélegzés, a veszélyszint áthelyeződése a tudatban (?) tudatalattiban (?). Nehéz megmondani melyiknek hol van vége. De nem is lényeges. A lényeg a probléma felismerése és kijavítása.
Addig is, amíg ez sikerül, vannak klassz módszerek a pánik távoltartására. Nekem a légzőgyakorlat segít amikor érzem hogy valami változik, szédülnék, gyengülnék. Érdekes volt észrevenni, hogy mindig akkor jött volna, amikor férjem munkába indult. Nem akarok megint itthon maradni egyedül, mert nem találom már fel magam. Tavasztól jobb lesz, mert legalább a kertbe ki lehet menni, de így télen...Minden házimunka kész, nincs mit csinálni. Lenne, persze, de már nem érdekel semmi. Illetve ezek már múltidőben vannak.
Jó, ha tudunk találni valami (bármi) lelkesítő elfoglaltságot. Mozgás, kézimunka, zene, könyv, meditáció, jóga, bármi, ami kimozdít önmagunkból, az aggódásból, a félelemből.
A rosszullét utáni három nap rémálom volt, az állandó félelem a haláltól, esténként az összeszorult torok: felébredek reggel vagy megfulladok álmomban? Mindent kapkodva csináltam, ha esetleg meg találnék halni, addig is minél többet elvégezzek. Mintha ez számítana valamit is...Az első két napon vettem be a felírt nyugtatóból (Lorazepam) , tudva hogy ezzel éppen egy újabb reakciót alakítok ki magamban. Ha a jobbanlétet a gyógyszerhez kötöm, ezzel igent mondok a pánikroham lánykérésére.
Nem mondom hogy könnyű volt bízni magamban, nem mondom hogy nem féltem eleinte, azt sem, hogy néha nem éreztem kis megszédüléseket. De arra gondoltam, hogy az én életemet én irányítom, nem holmi pánikroham. Erősebb vagyok nála. Másik segítségem a szeretet. Próbáljátok ki: nem lehet egyszerre szeretni és félni.
Bocsi, elég hosszúra sikeredett:-) De ha csak egyvalakinek segítettem ezzel, már jól érzem tőle magam:-)) És amíg mosolygok, addig sem fér ide hozzám "más".
Ha tudnánk a kiváltó OKot, kitépnénk magunkból, mint egy elrothadt, beteg gyökeret és eldobnánk, elégetnénk, megsemmisítenénk.... Az a baj azt hiszem, hogy a TUDATunk nem tudja, hol és mikor roppant meg valami bennünk, el van ásva valahol a TUDATALATTInk mélyén, ezt kell sikeresen előbányászni és feldolgozni. Csak a magam nevében beszélhetek, de én előbb megpróbálnám kiirtani magamból a pánikot kiváltó tényezőket, AZTÁN vállalnám, az egészségem, nyugalmam BIZTOS tudatában a babát. Rég elfelejtve mindenféle bogyókat !! Nem vagyunk egyformák, én a második fiammal való terhességem alatt éreztem először ezt az undorító szar pánikot, halálfélelemig menő rettegés formájában. Persze, csak BIZONYOS helyzetekben, de az bőven elég volt.... Mindezt nagyon kérlek, nehogy ijesztgetésnek vedd, ezek egyszerűen tények, sajnos. Bár ne így lett volna !
Az én esetemben tudni kell, hogy egyáltalán nem voltak úgymond nyugodtak a körülmények a kisebbik fiammal való terhességem alatt. Talán én is úgy gondoltam, a terhesség, azon kívül, hogy nagyon vártam a kistesót is, talán megnyugtat, elsimít pár zavaró dolgot. Újra hangsúlyozom: ez az ÉN esetem, ÉN történetem, körülöttem nem voltak igazán ideálisak a dolgok. Több volt az izgalom -lényegesen! :( - mint a nyugalom. Azontúl én a két gyerekem szülése között sokkot kaptam egy nem várt eseménytől, talán innen datálható az egész pánikjelenség. De nem biztos !!
Felgöngyölítetlen, zűrös és zavaros dolgok tömkelege, így utólag visszagondolva, ami szegény magzatomat körülvette. Meg engem is.
Ne haragudj, hogy ilyen dolgokról írtam ! Az én esetem óta ezerszer érzékenyebben érint mások gyermekvállalása, sokkal jobban izgulok talán, mint maga a kismama.
A sokkra visszatérve: soha nem zavart sem a vér látványa -rendszeres véradó voltam sokáig- , a fájdalmat is jól tűrtem addig, de az egy nagy-nagy törés volt....
Immáron 16 éve !!!!
Most megint próbálkozom a vegyszerekkel -én csak így becézem a tablettákat, amiket szedni kell- , amiktől jó esetben tünetmentesek volnánk -ha volnánk- , de gyógyultak, .... hát remélem azok is leszünk. SOK-SOK összetevője van ennek, az mindenképp biztató, hogy mögötted, melletted állnak, ' taszigálnak' ha kell és taszigáljanak is addig, amíg el nem felejted ezt a nyomorult kórságot.
Az én életem pókhálószerűen -minden szál kötődik minden szálhoz- van ' felépítve ' még mindig, nem harmonikus, nem biztos a talaj. Aztán erre mondta az én CSODAdoktorom, hogy: - De ha a pókhálóba BÁRMELY szálán belenyúlunk, az EGÉSZ beleremeg ! Jó kis hasonlat.........
Én nagyon szurkolok Neked, derítsd ki ennek a vacaknak az eredetét, legyél túl rajta és minél előbb olvashassuk azt, hogy derűs, boldog, kiegyensúlyozott kismama vagy, és kéred a tisztelt egybegyűltek keresztnév-ötleteit a lurkódnak ! :)
A kérdés ami mindenkihez szól,JÓ!!És jó volna tudni rá a válszt is,én már régóta gondolkodom ezen.Sok szakember azt mondja hogy a gyerekkorra vezethető vissza.Nem tudom ebben van e valami??!!Nekem szép gyerekkorom volt,egke vagyok,mindent megkaptam,igaz az ált. iskola vége felé kissé elkallódtam,sodort az élet és az iskolatársak.Akkor elég rossz lett a kapcsolat a szüleimmel,most már tökéletes hosszú évek óta,imádom őket!!!Tudom higy kamaszként rossz gyerek voltam,de ki nem az??
Én egy életvidám, nagyszájú, boldog,közvetlen,aszem tök jó fej csaj voltam......aztán jött egy 6 éves kapcsolat (23év korkülömbséggel)asszem nem kell hozzáfűzöm többet!!:(( Nehéz volt szabadulni,félem tőle,nem akart elengedni!!Én viszont tudtam hogy nekem ez nem egy életcél!Másfél év volt amíg leépítettem,de tudom hogy ez volt életem legjobb döntése!Viszont ebbe az időszakban tönkrementem!Olyan érzések törtek rám amiről addig azt sem tudtam hogy micsoda!Sokára fordultam orvoshoz is ezzel,hiszen nem tudtam hogy miről is van szó.Azt hittem féradt vagyok,kimreült vagyok stb....sokat dolgoztam nagyon.
Elmentem dokihoz,közben megismertem a mostani páromat(gyerekeim apját)jól lettem.....a folytatást tudod,leírtam az előbbi hsz-ben. Jól vagyok most,de segítséggel,és ezt nem szégyenlem,enélkül nem menne,bár tudom nagyon erős vagyok,és köszönöm hogy ezt Te is elismered nekem,nagyon jól esik!!Van dolgom,célom és ez jó.Igaz hogy néha rámtör az az érzés mintha én nem csinálnék semmit hiszen itthon vagyok a két gyerekkel,nem dolgozom és az hiszem hogy haszontalan vagyok.Pedig ez nem így van,sokszor nagyon nehéz a két picivel,főleg segítségem sem nagyon van.De egy mosolyuk már boldogsággal tölt el és akkor azt momdom hogy megér mindent!
A pánikbetegség rohadt sz@r dolog,és tudom sokan azt mondják hogy ez csak divatbetegség manapság,én nem kívánom nekik hogy érezzenek belőle bármit is!Bár lehet volna aki megérdemelné,de nem szoktam bosszús lenni. Örülök annak hogy vannak akikkel meg tudom ezt beszélni,jó terápia!
Ha úgy érzed szeretnél gyereket akkor vágj bele,meglátod nem fogod megbánni!Főleg ha a párkapcsolatod is megfelelő egy baba érkezéséhez! Állásinterjú?Te pedig erre légy büszke,én még nem tudnék elmenni egy ilyenre!A legutolsón amin voltam eléggé rosszul lettem,mély nyomokat hagyott bennem:((
Szia:) köszi, hogy írtál. 30 éves nő vagyok:) illetve még van addig 2 hónapom:D szóval attól félek néha, hogy ez a pánikizé a gyerekvállalástól akar eltántorati...a sors keze, mert ugye minden történik v.miért..állítólag:) Én csinálom a dolgokat, megyek mindenfelé, ma pl. állásinterjún voltam:D nincs betegségtudatom alapvetőleg, csak amikor jönnek a tünetek.
Sajnálom, amit írsz, az borzasztó nehéz lehet. Még teljes erőtől duzzadó nőnek is megterhelő lehet a gyermek, pláne kettő ellátása. Tisztellek! Te is légy büszke magadra!!!! nagyon nagy dolog, amit véghezvittél:)
A kérdésem mindenkihez szól továbbiakban. Ti tudjátok mi a kiváltó oka ennek a pánikreakciónak? Én ismerem a magyarázatokat, de arra nem lelem a választ, hogy pl. az olyan mentalitáású emberek, mint én is,akik soha nem szisszentek fel semmilyen betegségben, egyszer csak halálfélelemmel gondolnak akár egy megnagyobbodott nyirokmirigyre is!!! Miért?
Szia! Elárulod a nemedet?Olvasom hogy gyermeket szeretnél,ha lány vagy akkor erre a betegségre nagyon jó hatással van a terhesség.Én 5 éve vagyok beteg,akkor egy évig gyógyszert szedtem majd abbahagytam.Jól voltam,de mivel spontán nem jött össze a baba,így lassan kezdtem megint kikészülni a tortúrába,de a terhesség nagyon sokat segített.Igaz hogy szülés után nem sokkal megint visszaestem,most egy évesek múltak az ikreim,3 hónapja megint gyógyszert szedek és most mondhatom hogy szuperül vagyok!!Utáltam már azt hogy itt volt a két gyönyörű gyerkem és a pánik összes tüneteivel együtt kellett élnem amikor most az a dolgom hogy halálosan boldog legyek,de ez gyógyszer nélkül sajnos nem ment.Én is már ott tartottam hogy az utcára alig mertem kimenni,de miattuk tartani kellett magam,és ez nagyon elvette az energiámat,főleg két izgő mozgó csodabogár mellett.
Most mennem kell,éhesek a csemeték de ahogy az időm engedi,nagyon szivsen beszélgetek veletek!!!
Egy dolog nagyon igaz,hogy nem szabad csak ezzel foglalkozni és menni kell,programokat csinálni,nem begubózni,de néha ez nagyon nagyon nehéz!!Akinek megy az előtt le a kalappal,nagyon jól csinálja,de ezt is meg kell tanulni,ezt a betegséget kezelni!
Paulo Coelho könyveit pl. én is állandóan szeretettel ajánlgatom, könyveinek részleteibe "Olvass bele!" a magyar honlapon / www.coelho.hu /, bocs, ha már ajánlottam volna alant....
Ha csak az akaratunkon múlna, vszínűleg egyikünk sem lenne beteg.
/Még véletlenül sem jutott eszembe, hogy akaratgyenge vagy!/
Gillian példáját azért ajánlottam olvasásra a ' Hol a helyem a világban? '
topikon, mert egyrészt jól ír, másrészt jókat ír, na meg erőt ad az ő sikere.
Egyébként visszatért a topikra, meg lehet nézni, ajánlom másnak is !
Kedves Noname001 !
Azt hiszem, létezik olyan, hogy www.nlp.lap.hu, ott több információt találsz erről a módszerről, én nagyon bízom benne, meg a dokiban, már csak magamban kellene bíznom....
Ja, 'sajnos' van egy olyan topik is, hogy:' Függésen alapuló kapcsolat - van kiút? ',
ami a tartós, folyamatosan fennálló stresszhelyzet hátterében állhat, bizonyos esetekben....
Kedves Tamarika !
Nagyon jó, hogy írtál Te is ! Várom további érdekes, pozitív soraidat !
Üdvözlettel: 'nevető kislexikon' amúgy 'Inez' volnék, de eme név itt már sajnos foglalt volt, a --------- " -------- -t meg ajánlom mindenkinek olvasásra, igen jó szórakozást nyújt ! / s így nyilván oldja a stresszt is, ami jó .... /
Tamarika írásáról jut eszembe: JÓGÁval próbálkozott már valamelyikőtök ? A légzés miatt kérdezem elsősorban. De átadom a szót végre....
Úgy tűnik, szinte mindenki meggyógyult, mert jó darabig stagnált a topik, most viszont felélénkült - számomra új nevekkel. Remélem nem csak nevet változtattatok.:-)
A pánikon, az agóra- és szociálfóbián kívül van egy mániám, nevezetesen az, hogy mindenkinek ajánlgatok egy könyvet, aminek a segítségével gyakorlatilag tünetmentességet sikerült elérnem. A könyv szerzője: Reneau Z. Peurifoy, címe: Szorongás, fóbiák, pánik. Az eredeti mű címe: Anxiety, phibias and panic. Az író amerikai és erre a dilire szakosodott. Szerintem sikerrel. Itt a házipatika könyvesboltjában is kapható. A könyv alcíme beszédesebb: Hogyan legyünk úrrá félelmünkön, Életkontrol program lépésről lépésre.
Ha valaki megveszi a könyvet, és esetlen nem tetszik neki, akkor eredeti áron megveszem tőle. ;-)
Két hete kezdődött nálam a pánikroham, amivel én sem tudok mit kezdeni. Remélem itt közösen el tudunk bánni vele. Elmondom az én történetem:
Két hete pénteken álltam az ablak előtt az előszobában és bámultam a fákat, amikor hirtelen szédülni kezdtem, a szívem vadul kalapált, kivert a víz és mintha lebegtem volna, nem éreztem a testem. Biztos voltam, hogy most meghalok, szívrohamom vagy agyvérzésem van. Életemben nem féltem úgy semmitől, mint most a haláltól. Nagyon rossz. Akármekkorát sóhajtottam, úgy éreztem nem kapok elég levegőt, így ha a szívrohamba nem, akkor a fulladozásba halok bele, de valamelyikbe biztos.
Nagyon ritkán, de előfordult már hogy az alacsony vérnyomásom miatt rosszul lettem, szédültem és le kellett ülni, attól mindig visszatért belém az élet. Most is, gondoltam talán segít. Négykézláb bemásztam a kanapéig, lefeküdtem, és azon izgultam, a férjem hogy meg lesz ijedve amikor hazajön munkából és engem halva talál. Engem, a makk egészségest, akinél a torokfájás egy, az "influenza" három napig tart de ezen kívül soha nem beteg. Vártam hogy elmúljon a szédülés, a kalapálás, de nem múlt, nem lettem jobban. Gondoltam, ha kimegyek a hidegre, az segít. Falmentén kivánszorogtam, tényleg nagyon hideg volt odakint, kabát nélkül álltam egy darabig, már vacogtam amikor végre kezdett kitisztulni a fejem. Hogy örültem hogy túléltem!
Volt még tíz perc férjem hazaértéig, a túlélés miatti örömömben elkezdtem havat söpörni a beállóról. Nagyon hosszú lenne a levél ha leírnám a gondolataimat, most pedig mást fontosabbnak tartok leírni, ezt majd később, de mindenképp szeretném megosztani Veletek. Tanulságos.
Nem mondtam el Jeffnek (férjem) mi történt, nagyon igyekeztem jól lenni. Közben meg féltem, nehogy megint jöjjön ez a nemtudommi. Másnap dél körül éreztem AZT a fajta szédülést, nagyon féltem hogy újra jön. Na, gondoltam, másodjára biztos nem élem túl a szívrohamot. Meg voltam győződve hogy az volt, olyan félelmetes volt. Szóltam Jeffnek, nem ment dolgozni és mivel itt nincs háziorvos, (Amerikaban élünk) bementünk a kórház ügyeletére. Kivizsgáltak, EKG, vércukorszint, tüdő, vérnyomás, mindent a legnagyobb rendben találtak, egyedül a pulzusom volt 120 felett. Kikérdezett az orvos, elmondtam a korábbi rosszullétet is. Ledöbbentem attól amit mondott: Pánikroham. Nekem?!
Helyes kínai orvos volt, és a következőket mondta erről a betegségről: amikor valaki folyamatos stresszben él, tudat alatt megváltozik a légzési ritmusa. Sokkal erősebben és gyorsabban lélegzünk ilyenkor, felületesen, amitől a kilélegzés sokkal rövidebb, ezáltal a vérben megemelkedik a széndioxid szint, ez okoz "riadót" a testben. Ezért van a szív kalapálása, mert veszélyben felgyorsulnak az anyagcsere folyamatok. Ezért kell "trónra sietni" ha félünk.
Most el kell mennem (nem trónra, csak főzök és idő van) de később visszajövök, folytatom.
Addig is a legjobbakat mindenkinek, kitartás, van sikeres gyógyulás.
Annak is az a lényege, hogy a tudatalattinkat kell fejleszteni, hiszen a negatív gondolatok okozzák a testi problémát. Erről olvastam nemrég egy könyvet és teljesen egyetértek vele.
Nagyon érdekel a téma, de hiába kerestem itthon művelőt, nem találtam.
Közben elolvastam az ajánlott sorokat...hidd el az én akaratomból semmi nem hiányzik. 2 hónap alatt annyit változtam...elfogadtam, amiket el kellett fogadnom, eltöröltem, amit el kellett, lazán veszem, amit lezán kell, stb. Aélapvető dolgokon nem tudok változtatni és ezek a testi tünetek:( nincs betegtudatom, soha nem is volt, pont ettől a legnehezebb, hogy annyira nem tudok mint kezdeni ezekkel a kínzó érzésekkel. Erős gyógyszereket viszont nem akarok!!! Meg fogok gyógyulni, de ahogy gillian is írta, én számítok egy kis "lökdösésre". Na közben elkezdett havazni:) szép:)
Egyenlőre elköszönök, remélem tudunk még beszélni.
Remélem, találó a neved ! Van itt egy másik topik "Hol a helyem a világban?" címmel, ha rátalálsz, olvasd el Gillian hozzászólásait, a 2004.04.22. 17:08:08 (114)-es irományát elsősorban !
Remélem azt is, hogy IGAZI TÁRSAD van, szerintem rengeteget tud segíteni !!
Az NLP = NeuroLingvisztikaiProgramozás azt hiszem a pontos neve , egy nagyon érdekes módszer. Nem hipnózis, de mégis eljutsz a tudatalattidhoz, az én dokim úgy fogalmazott, tudattalanodhoz, én hihetetlen mélységeket és magasságokat éltem meg általa.
Semmiképp nem szabad, hogy elhatalmasodjon rajtad ez a nagyon genyó kórság. Tönkreteheti az ember minden egyes napját. Ne hagyd !
Szebb napokat kívánok Neked és a többieknek is, akik ennek a sz.r betegségnek a borzalmaival küszködünk,
Én nem ismerem az általad említett módszert, meg sajnos a pszihiáterekben sem hiszek:( magamra vagyok utalva ezzel az egész pokollal és ez őrült nehéz. Csak magamban és a családomban, meg a barátaim bíztatásában bízok:D
Milyen gyakran fordultok meg ezen a fórumon? vannak onlájn időszakok?
Ha nem fárasztó tömören leírnátok újra betegségetek történetét?
Én v.mivel több, mint két hónapja küzdök ezzel a szörnyűséggel, életem legrosszabb időszaka ez:( éppen gyereket szerettünk volna vállalni friss házasként, amikor beütött a krah:( rohamok, rohamok. pokoli volt. Igaz nem eszem nagy dózis gyógyszert, mégsem merem megkockáztatni a gyerekvállalást, nemcsak a gyógyszer miatt, de a labilis idegrendszerem miatt sem:( 30 leszek mindjárt, ha hosszú ideig tart ez a pokol, mikor lesz gyerekem?
Szomorú szívvel olvasom mennyien vagytok, illetve mennyien vagyunk, sajna így kell fogalmaznom!!! Sajna nincs időm hosszasan visszaolvasgatni, de van olyan aki hamar meggyógyult? Meddig kell ezzel a pokollal együttélni? Mik a tapasztalataitok?
Nálam is az éjszaka a problémás. Ha közeleg a pánik, lassú, mély légzés következik és elő valami rendkívül vidám könyvvel vagy zenével. Ugyanez a helyzet a vezetéssel. Eleinte le akartam tenni a kocsit, mert piros lámpánál mindig éreztem, hogy közeleg a roham, de aztán arra gondoltam, hogy ha most nem merek kocsiba ülni, később ennyire se merek majd... kockáztattam és nyertem, hiába a pánikom visszaesése és súlyosbodása vezetés közben sose jön rám!
Már volt ilyen, Egy darbig még aludni is alig mertem, mert volt egy pár éjszaka, amikor arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt, vagy pl. nem tudtam megmozdítani a bal karomat. Másnap kórház, persze semmi bajom nincs. A szívdobogás is jó dolog, ilyenkor elterelem a figyelmem, elkezdek olvasni, vagy valami számítógépes játékkal jétszani. A végső esetben pedig egy feles, ami lazítja az embert.
Helysen teszed, ha így cselekszel remélem soha nem kell majd megélned, azt helyzeted, hogy látszólag ok nélkül egyszer csak elkezd verni a szíved erőteljesebben, elkezdessz izzadni, s mindenképpen szabadulni akarsz az adott környzeteből, helyzetből. S miután ez ugyanolyan helyzetekben rendre megismétlődik, már magát a helyzetet is kerülni akarod majd, még akor is ha tudod, hogy lehet, hogy nem történne semmi.
Tudjátok mi a legnagyobb gáz? Az hogy itt siránkozunk a fórumon, hogy ez a bajom, meg az a bajom. Ne is foglalkozzatok vele. Nem vagytok betegek. Semmi bajotok sincs . Koncentráljatok más dolgokra, barát, barátnő, gyerek, munka, autó, számítógépesjáték vagy valami ami kedves nektek. Menjetek el, igyatok meg egy kávét valami ismerőssel. Nem szabad othon dögleni, pulzust számolni, és parázni.