jelentem, én már meggyógyultam:-) Amíg ezen igyekeztem, tettem egy mérföldkövet jelentő felfedezést: a Pánikbetegség csak a tudatunkban létezik (az enyémben már ott sem:-)) )
Amikor felébredtek, maradjatok kicsit csukott szemmel az ágyban. Észre lehet venni, hogy sem gombóc a torokban, sem aggódás, sem rossz hangulat nincs, ezek mind csak akkor jönnek, amikor már magunkhoz térünk és mi ébresztjük fel őket azzal hogy elkezdünk gondolkodni-aggódni-rágódni. Ez van. De akinek nem kell, az megválhat tőle:-)
Az Abbáról én sem tudok annál többet, mint ami a weblapjukon van.
Pusszanathegyek mindenkinek, és hitet a gyógyuláshoz:-)
Ismeri vmelyikőtök az Abbá-s Agnetha kórtörténetét ? Pár éve olvastam róla, hogy tózse pánikbeteg, teljesen elvonult a világ zajától. Aztán tavaly megjelent egy lemeze és ahogy a vh1-en láttam, SZEBB, MINT VALAHA !! Ki tudja, hogyan jött rendbe ??
Elhatároztam, hogy Márciúsig megszabadulok ettől a nyavajától. Egy év elég volt belőle, már unalmas :)) A szívritmus szabályzót is elengedem magamtól. Nem kell. Nem hagyom, hogy elrontsa az életemet.
Ahogy röpke ismeretségünk erre következtetni enged soha nem leszel gyógyszerfüggő. Én sem a gyógyszerben látom a gyógyulást, csak ez olyan, hogy pl. hiába van otthon minden alapanyagod a palacsintához, ha nincs palacsintasütőd....na ez butára sikeredett hasonlat, de remélem érted. A palacsinta sem attól finom, mert van sütőd hozzá:) Csak ne rösteld bevenni, ha muszáj...NEM AKARLAK RÁBESZÉLNI:DDD komolyan!
Jól esett a bíztatás. Jó idejönni, itt mindig jól esik valami. Dícséret, bíztatás, vérnyomás...ja az nem esik jól...
Ma nagyon közel voltam a gyógyszerhez, már egyszer a szekrény ajtaját is kinyitottam, de nem tudtam eldönteni hogy bevegyem (nem a szekrényt, sem az ajtaját, hanem a gyógyszert), vagy orvost hívjak, így egyiket sem tettem. Utólag milyen vidám jelenet:-) Párszor a frász jött ma rám, és még csak háromnegyed három van. Milyen érdekes, hogy nem egyformák a napok. Egyik simán megy, a másik meg tele hülye gondolatokkal...
Nagyon határozottan eldöntöttem, hogy elmegyek sétálni ma délután. Kicsit rezeg a gatyaszár, nehogy valaki elüssön, merthogy nincs járda. Remélem itt mindenki tisztában van azzal, hogy miattam börtönbe kerülni nem érdemes. Lehet hogy a jakómra hímzem. (Dzsekire) Ha holnap nem jelentkeznék, akkor valaki csudajót tett velem és állandó orvosi felügyelethez segített.:-)))
Van támaszom magamon kívül is, kedves férjem tényleg nagyon kedves, vígasztal, bíztat és szeret. Belegondoltam ebbe a támasz kérdésbe, és arra a megállapításra jutottam, hogy itt nincsenek barátaim. Levelezőben vagyok néhány otthoni kedves emberrel, baráttal. Itt max ismerősök vannak, bár az sem sok. Persze ha egész nap itthon kuksolok akkor nem is lesznek. Tényleg aktívabban kell élnem.
Láttátok a ' Félix és Rose '- t ? Dülledtszemű, de sármos Juliette Binoche és szépséges, bájos Jean Reno.... Vagy fordítva ? CSAK VICC VÓT !
Pánikbetegségem és függőségi viszonyom /másik topik!/ teljes tudatában majdnem halálra kacagtam magam az alakításaikon. Persze, én azt hiszem, kicsit elfogult vagyok a 'sármos' és a 'bájos' irányában is, biztosan nem véletlenül.
Mindenkinek, aki még nem látta, üzenem : MEG KELL NÉZNI !
Aztán, ha meglesz az nagy / mostmár nem is olyan nyomasztóan nagy / lottó főnyeremény, lesz egy ' Rose álma '- házam, ahol lehet majd jókat dumálgatni - élőben is ! Ha igénylitek.... :)
Egy régi kollegám mesélte, hogy a Prozac-ot ők csak ' röhögős tablettának ' hívták. A felesége volt pánikbeteg, a Prozactól röhögőgörcsei támadtak ' minden ok nélkül '.
Egy volt a gond: legalább ekkora intenzitással sírógörcsei is támadtak szegénynek. Hol az egyik, hol meg a másik variáció, mesés.... Szóval nem igazán jött be neki.
" Tán ittam, tán torgok, de részeg nem vagyok ! " - mondta Latabár Kálmán. :)
Én eddig Xanaxot /knock out/, Paroxatot / ..?../ Seropramot / K.O. úgyszintén /,
Ataraxot /..?../ , most meg Zoloftot bírok szedni, nem tom, melyik válik be leginkább.
A K.O-s variációktól folyamatosan részegnek éreztem magam. Nincs állítólag a szervezetemben vmilyen enzim, ami ezt a gyógyszercsoportot szépen, fokozatosan le tudná bontani, olyan vagyok tőlük, mint akit a ló megrúgott, TAMARIKA ! Olyan jó dolgokat írsz mindig és én annyira bízom benne, hogy Te még csak az elején vagy és van erős támaszod is a saját erőiden kívül !!!!!
Mi lenne, ha valami gyenge gyógyszerrel megpróbálkoznál mégis? Csak, hogy ne figyelj az ilyen tünetekre:D Egyébként én már nem is tudom hány ezerféle tünetem volt:) Akkor holnap este:) én most nem írom ide a címemet, de ha felveszlek a listára gondolom sejteni fogod:)
Holnap estefelé erre visszatérhetünk? 7 óra után lesz időd?
Ha megy gyógyszer nélkül akkor hidd csak el!!!!!!!!!!!!!! Az istenért se akarlak eltéríteni az utadról, csak ha muszáj lesz ne szégyelld bevenni, mert nem akkora tragédia és mihararább átesel rajta annál hamarabb le tudsz állni!!!
Akkor holnap? Felvennélek msn-re ha össze tudjuk hozni:) csak ma már nem érek rá:)
Percig sem akarlak gyógyszerre rábeszélni, de pl. nekem, aki szintén gyógyszerellees vagyok muszáj volt. Hamarosan elkezdem csökkenteni az adagot, mert folyamatos leszokást javasolnak, de a nehéz időszakban én egyszerűen nem tudtam sem koncentrálni, sem lélegezni, sem tornázni, sem semmit:( tudod, az első roham után volt nálam is néhány hét,amit átvészeltem, mert nem hittem, hogy lesz még roham, hiszen azt sem tudtam, hogy az roham volt...aztán jött az az este...meg a roham, meg az átvirrasztott éjszaka, a másnap kimerülten este újabb roham és ez négy napig egymás után...közben szeretteim aggódó szemei miközben láttak, engem a kicsi (30 éves:DDDDD) hugit, meg a kicsi lányt, meg feleséget a kétségbeesés határán. Engem a mindig erős, mindig határozott, mindig egészséges "kicsilányt" :))) na akkor már BÁRMIT bevettem volna, csak legyen vége!!!!!! Nagyon tisztellek és irigyellek is kicsit, hogy gyógyszer nélkül meg tudod oldani, de akinek nem megy ne próbálkozzon! Átmeneti állapotnak kell tekinteni, mint bármely antibiotikumot, v, bármit. Aztán, amikor a rohamok elmúltak akkor lehet a többi módszerrel, de ha kell a gyógyszer te se utasítsd el. Ha időben, nagyon korán elcsípték, akkor gyors lehet a gyógyulás, Persze a többi módszer mind-mind KELL a gyógyszer mellett is:) én szerencsére napi 3 szem 0,25 mg xanax mellett gyógyulok, ami állítólag nagyon kis dózis, de szerencsére elég. Hamarosan ezt is elkezdem csökkenteni, mert már látom a kiutat, átértékeltem az életemet, a gondolkodásomat meggyógyítottam, de ehhez kellett a gyógyszer is:) Piszok egy dolog ez, neked magyarázzam? Sajna te is tudod, nagyon vigyázz magadra, te hamar meg fogsz gyógyulni!!!!!!!!!
" Még leírni is szörnyű ezt az évszámot, ugye ? :) 1962-ben születtem."
Szerintem egyáltalán nem szörnyű. A 60-as nagyon jó évjárat, a legjobb, ennyire jó csak a 20-as évektől napjainkig van, aki ezen kívülre esik, annak boldog 100. Szülinapot:-)
Én 68-ban születtem, de valahogy kortalannak érzem magam. (na jó, a pánik óta pár száz évesnek, de csak röpke percekre) Nem hiszem, hogy a papír szerinti évek a hivatalos dolgokon túl bármiben is számítanak. Minden kornak megvan a maga szépsége.
Az "ellenszerekről" (gyógyszer nélküli, természetes) itt úgy vélekednek, hogy ebben a sorrendben hatásosak:
Valamelyik lazító technika: AT, yoga, meditáció, hang vagy színterápia, pszichoterápia.
Magnézium pótlása : vitamintabletta, tengeri halacska, zöld levelű zöldségek, halolaj.
Ugyanitt írják hogy milyen élelmiszereket hasznos elkerülni: kávé, állati eredetű ételek-zsírok, túl fűszeresek, a cukor és édesített termékek (a szacharin is), finomított fehérliszt és minden finomított étel.
Mozgás, bármely aktív sport, csak rendszeres legyen.
Dehogy:) még nagyon fiatal vagy és szerencsére ezt ma már egyre többen így gondoljuk:)))) én többek között az öregedéstől kezdtem parázni 29! évesen:) már rájöttem, hogy mekkora butaság volt:DDD
16 éve már BIZTOSAN voltak tüneteim, ezek tuti pániktünetek voltak. Mint írtam alant, koplalással próbáltam menteni a helyzeteket, aztán rettegve a gyócceroktul, de néha mégis feléjük fordulva, időszakosan tabletták. Aztán, mivel egyik sem az ' IGAZI ' -meg a mentalitásom is inkább más irányba húz- gyógyszermentesség, tehát nuku kezelés, kerülése nagy-nagy ívben problémás helyzeteknek, amiből nyilvánvalóan egyre több és több van.... Aztán jött az NLP, amit szeretnék majd folytatni. / hál'Istennek vmi számítógépes szakkifejezésnek ugyancsak NLP a rövidítése, sok helyen egymás hegyén-hátán vannak a két terület dolgai az azonos elnevezés miatt a neten./
Nőtől ilyet kérdezni.... :) Némelyikőtöknek tán már az anyja lehetnék, de eddig letojtam, papír szerint mennyi vagyok.... Még leírni is szörnyű ezt az évszámot, ugye ? :) 1962-ben születtem.
Jóságos ég!!!! Te aztán megélted a poklot!!! Miért nem gyógyulsz meg? Tutira érzem a hozzászólásaid alapján, hogy nem a hozzáállásoddal van a baj, akkor? Még mindig u.a a dolog nyomaszt, olyan hosszú ideje?
Történnek velem mindenféle jó és rossz dolgok, amiket jobbik eszemmel TUDOM, hogy megélek, hisz ha öröm, akkor jó, ha bánat, akkor fáj, de még hogy..... Aztán mégis, Isten tudja mióta olyan ez, mintha álmodnék. Ami legalább ilyen furcsa: álmomban 'megélt' dolgok pedig igen-igen valósnak tűnnek, ami néha jó is lehet.
Nemrég kétszer is álmodtam olyat, hogy hozzám lelkileg közelálló személy -már elhunyt családtag- társaságában vagyok és nagyon-nagyon jó megölelni. Mintha egy régi, valamiért elmaradt ölelés lett volna most 'pótolva' ezáltal....
1987-ben, pont a házassági évfordulónk napján, órájában /talán nem mellékes körülmény az én esetemben..../ volt a sokkot kiváltó spontán abortuszom. Nem akarom részletezni nagyon, de otthonról próbáltam elérni a körz. orvosnőt, aki ebédelt éppen, a férjem vidéken volt egy független, érdekes kolléganőjével, én meg otthon csak annyit tudtam az akkor 15 hónapos nagyfiammal óvintézkedésként tenni, hogy gyorsan betettem a járókába, tudtam, hogy velem nagy baj lesz. Lett is... 15 hetes terhes voltam, tele félelmekkel, rettegéssel. A baba elment és én ott álltam talpig vérben, kővé merevedve, kezemben az én kis ufószerű teremtményemmel, isten tudja meddig, mire először a férjem, majd a drnő is befutott. Ez volt életemben az első sokk azt hiszem, egy semmi addigihoz nem hasonlítható, borzalmas állapot.
Aztán 88-ban terhes lettem újra, amikor már nagyobb lett a pocakom /89-ben/, és táncot járt a hólyagomon a kisfiam, a kis Trabantunkban hátul, bepréselődve, péntek du.-i bp.-i csúcsforgalomban éreztem először, hogy nincs levegő, megfulladok, bepisilek, bekakilok, soroljam ? A szülés sem volt problémamentes, gondolom, mindennek az én görcsös, félelmekkel teli lelkem és testem volt az oka.
Szülés után, amikor kb. másfél évet otthon tudtam tölteni, nem emlékszem különösebb pánikot kiváltó helyzetre. /a nagyobbik fiammal 3 évet otthon töltöttem, a kicsinek örökké adósa leszek, még ha egy csodálatos bölcsődébe is került..../
Aztán jött a vállalkozás, mindenféle izgalmakkal, újabb bizonytalanságok, rettegések.... Egyre több rosszullét. Ezt akkoriban még tán nem is nevezték pánikbetegségnek kis hazánkban. Hosszú évekig úgy próbáltam létezni, hogy ha előre tudtam, mennem kell autóval forgalmasabb helyek felé, egyszerűen NEM ETTEM, NEM ITTAM 1 nappal, fél nappal az indulás előtt, s mivel üres volt a gyomrom, nem volt, ami hányinger, vagy a súlyosabb, a hasmenés miatt kijöjjön belőlem.
Baj, nagy baj csak akkor volt, ha nem várt program jött közbe, és én már mertem enni, inni vmicskét, na innentől csak a pániktól való félelem dolgozott az agyamban.
A gyógyszerektől félek. Tanultam is róluk, dolgoztam is velük, rengeteg a mellékhatás, borzalmas, hogy egy szertől függsz, de most ez van./ Majd talán pár hónap múlva megint tudok menni NLP-re, eddig ez volt a leghatásosabb nálam. Persze nyilván a terapeutába vetett abszolút hitemmel együtt./
Egy nagy szerelemnek indult a miénk, olyan mindent elsöprő.... Csak engem azt hiszem, tényleg elsöpört. Vakon -és boldogan!!- , szinte mindent feladva hagytam magam sodorni, mert egy ideig olyan jónak tűnt....
Nem szabad ennyire háttérbe szorítani magunkat! Ma már úgy kell Isten tudja honnan, nagy nehézségek árán összeszedegetni önbecsülésem morzsáit.