Gondolom a már eleve bent levő versenyzők között kisorsoltak egy sorszámot 1 és 25 között. Mivel csak 15-en voltak, így maradt 10 üres. A középdöntőből bejutottak közül pedig úgy sorsoltak, hogy a sok egyforma boríték közül a csajszinéni húzkodott (sokáig kevergette előtte). Pech, hogy mi voltunk az elsők, és hogy az 1. sorszámot senki nem húzta ki a biztos 15-ből.
Amúgy ez a kikinekabratyija téma addig ment, míg zsűri adta a pontokat. Mert akkor azok nem igazán a produkció alapján, hanem inkább politikai megfontolásból osztogatták őket. De most a nép szavaz. A nép meg szarik a politikára. Cirkusz kell neki.
Mi a gond gyerekek?:). A második helyen a brittek lesznek. Szerintetek ők nem fognak szomorkodni?:). Lehet, hogy jó lesz így. A NOX fel fog dobni egy magas labdát és kiváncsi leszek, hogy ki lesz, aki le fogja csapni őket. Mert a mai zeőny... nem, vmi meggyőző volt számomra.
1. Hungary 2. UK 3. Malta 4. Romania 5. Norway 6. Turkey 7. Moldova 8. Albania 9. Cyprus 10. Spain 11. Israel 12. Serbia & Montenegro 13. Denmark 14. Sweden 15. FYR Macedonia 16. Ukraine 17. Germany 18. Croatia 19. Greece 20. Russia 21. Bosnia & Herzegovina 22. Switzerland 23. Latvia 24. France
Mindenhol telefonos szavazás lesz, a döntőben is. Sehol sincs zsüri. A szavazatok országonkénti összesítése után az első 10 kap pontot. A legtöbbet kapó 12, a második 10, a harmadik 8 pontot kap, a negyedik 7-et, a tizedik 1-et. Így alakul ki a végeredmény.
Hanka infója nyomán: minden induló ország szavazhat.
De vajh kik ezek az illetők országonként? Vagy nincs is rá szabály, csak az a lényeg, hogy az ország ossza ki a pontjait a dalokra? Hány pontból gazdálkodhatnak? Hány előadót kell pontozni?
Akkor minden döntőbe jutott országban ül egy helyi kijelölt eurovíziós brancs a tévé előtt (ki sörrrel, ki vörösborral, vodkával stb.), és a végén hivatalosan ők pontoznak interneten-mobilon a központba, aztán kihirdetik a végeredményt?
Az első produkcióra be sem érnek a konyhából a nézők, már ha ők szavaznak. De a helyszínen vagy bárhol, az elsőt mindig elmossa az összes utána jövő információ. :(
Tényleg, ki szavaz itt? Bocs, nem figyeltem a szabályokat.