Titokban készült
ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK
A Magyar Köztársaság
1. §
(1) Magyarország köztársaság.
(2) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
Érdekes, amit írsz, lehet, hogy igazad van, nem tudom.
Azért itt nem egy sima törvényről van szó, hanem alkotmányozásról, s ha még a bizottságon sem megy túl egy-egy javaslat, az egész elveszti az értelmét.
Igazából akkor lenne jó alkotmányozni, ha konszenzus kényszer van, mert most bárhogy is lett volna, mennek vagy maradnak, mindenképpen egy erőből átvitt egypárti alaptörvény az eredmény.
Ami pedig a kivonulást illeti, szégyenszemre a kormánypártoknak is csak egy töredéke vesz részt a vitában, 40-50-60 kormánypárti ember ül ott, ami csak azt mutatja, hogy még az ő véleményük sem számít.
Á, emiatt ne vonulj vissza. Ha most azt mondanád, hogy a kormány hibájából sótlanabb a só, akkor az lenne a válasz, hogy bezzeg azelmúltnyolcévben meg a cukor volt cukratlanabb, mégse fájt. :-)
Nézd, én sem tudom, hogy mi lett volna a helyesebb hozzáállás. Néztem néha a parlamenti közvetítést. Az MSZP részéről felvetett minden kritikára automatikusan az volt a válasz kormány és Jobbik részről, hogy a "ti nevetek kuss". Egyszer valaki az MSZP-ből megemlítette, hogy bocsesz, de bennünket, akik itt vagyunk, megválasztottak ugyanúgy, mint titeket, és jogunk van képviselni a választóinkat. Most meg a Fidesz mondja azt, hogy nem képviselik a választóikat, ha távol maradnak. Ha az alkotmányozásban részt vesznek, később is kivonulhattak volna, ha annyira el akarták ezt játszani, valószínűleg folytatódott volna a méltánytalan hangnem és a semmibe vevés. És akkor is el tudták volna mondani a véleményüket, ha a javaslataikat nem vették napirendre, pofázni ott mindig van alkalom.
Szóval azt gondolom, hogy dramaturgiailag rossz pillanatban szálltak ki, a vita megkezdését meg kellett volna legalább várni.
Mi a fenének maradtak volna az ellenzéki pártok, amikor minden javaslatukat még bizottsági szinten leszavaztak, sőt azt is leszavazták, hogy egyáltalán vita legyen ezekről a javaslatokról a parlamentben.
Mi a fenének maradtak volna az ellenzéki pártok, amikor minden javaslatukat még bizottsági szinten leszavaztak, sőt azt is leszavazták, hogy egyáltalán vita legyen ezekről a javaslatokról a parlamentben.
Legalább azt megengedhették volna, hogy plénum elé kerüljenek, aztán úgyis azt szavaznak meg a kormánypártok, olyan alaptörvényt, amilyet ők akarnak.
Nyilván tudsz azonkívül, amit a sajtóban olvasni lehet, ha ilyen biztosan állítod, hogy az a tervezet szélesebb körben ismert és megvitatott dolog volt. Persze titokban.
Hogy őszinte legyek, számomra tragikomikus az egész, és sajnos a jelenlegi alkotmányozás is az.
Jöhetne már egy erdőkerülő, aki mindenkit elküld a .....-ba.
Annak valószínűleg úgy kell folynia, hogy akik írják, azoknak egy üvegkalitkába ki kell ülniük valami frekventált köztérre, hogy mindenki lássa, hogyan készül a mű, és persze korrektúrára kell kapcsolni, mert minden elütött betű számít. :-)
Szerintem, ha valami nem erodálja őket, akkor az ez. Szerinted a választóikat érdekli, hogy mások hogyan vélekednek az MSZP hiteléről? Akit érdekel, az kapott legalább egy nemzeti hitvallás-mentes tervezetet, tele lesz vele a média. A szocik egyébként is kicsit hülye helyzetbe kerültek a kivonulásukkal, most meg visszatértek az alkotmányos vitába anélkül, hogy visszakullogtak volna a parlamentbe.
Az Mszp évek óta (konkrétan 2006) küzd saját hitelességének fenntartásáért. Lett volna /lenne lehetősége annak, hogy egy szocdem párttá váljon, de képtelen megszabadulni korábbi szemléletétől, sajátos működésmódjától.
A tervezett Alkotmány, titokban való elkészítése, "eltünése", valamint pontosan azoknak a pontoknak a támadása, amit egyébként maga is az alkotmányba foglalt, tovább erodálja őket.