Nekem nincs szükségem női nickre..... megint konspirálsz feleslegesen.
Eddig is megmondtam nektek a véleményem... ezután is.
Sőt élőben is bármikor.
Előd nem a rokonom... ez a felvetés is gyermeteg elme szüleménye.
Egyébként nem kedvelem őt azért amit tett.
Kicsit gyerekesek vagytok... talán ezért gondoltátok, hogy a robbantás, meg az utcai huliganizmus értelmes és országmegváltó.
A hölgynek köszönöm a szavait...
Az a baj a normális emberekkel, hogy ők ritkábban mernek megszólalni, remélem ez változni fog.
Egyébként azt kéne megérteni végre , hogy Butaházy és barátai az egész magyar köztársaság ellen lázadnak. Ez egyébként legutóbbi interjúban el is mondta, sőt azt is jelezte két hosszú nyelvcsapás között az új kormánynak, hogy ha ő is tennének valamit ami nem tetszik nekik akkor lenne valami kis gyerekcsíny.
Egyébként nem veszélyeztettem senkit, mert amikor éles akcióra került volna sor(amit rég tervezgettek),akkor léptem a rendőrségre, mert résztvenni nem akartam benne, nekem csak az infó kellett, hogy végre eltüntessem őket akik szétverték fél Bp-t, meg gyújtogattak, robbantottak stb.
És tudjátok miért érte meg? Hát azért ami az új hozzászoló hölgy és még páran írnak. Meg akik felhívnak, hogy végre van olyan márc. 15. amikor nincsenek szarházi huligánok, az utcákon.
Nyugalom van az országban ezért érte meg!
Egyébként meg nem hiszem, hogy ezt ki lehet fejezni pénzben.
Szerelmi vallomás? Buta felvetésre nem lehet okosat válaszolni. Általában amúgy mindenki magából indul ki. Te talán csak annak szoktad kifejezni a háládat és tiszteletedet, aki megtetszik?
Igen, valóban idáig csak 1, azaz 1 hozzászólásom volt ehhez a témához. Sőt elárulom, de csak neked és csak most, hogy nem csak ebben a témában, sőt, ez életem legeslegeslegelső fórumos hozzászólása. De tudod mit, megérte ezzel a témával kezdeni.
Megnéztem amúgy pár ember hozzászólásszámát. Hát igen, elbújhatok némely ember mögött. De azért remélem, hogy ezen emberkék a személyes kapcsolataikat is ápolják, és nem egész nap, vagy este a gép előtt ülnek.
Nem kerülte el a figyelmemet a lényeg. Egy ilyen helyzetben csak akkor tudsz megszerezni infót, ha elhiteted magadról, hogy téged marhára érdekel ez az egész, és tenni és kész vagy ezért. És ehhez nem elég 1 nap vagy 1 hét (ezt még azok is tudják, akik csak a tévében néznek krimiket). Persze csak az ésszerűség határáig mész bele a játékba, amíg nem kerülsz éles helyzetbe, mint ahogy ezt Benkő György is tette. Tehát, nem veszélyeztetett emberi életeket. Neki nem róható fel felelősség. Éppen azért ment el a rendőrségre, mert következett volna az első éles helyzet.
Nem lépett fel világmentő hősként, csak megtette a kötelességét, megtette azt, ami minden magyar állampolgár kötelessége ilyen helyzetben, vagyis leleplezni az ilyen embereket.
És haknizni se saját maga indult el, a különböző médiumok keresték meg őt, és nem fordítva történt.
Remélem, ti nem csak egymást között beszélgettek, hanem megnézitek, elolvassátok a vele készült interjúkat is. Vagy esetleg kérdezzétek meg személyesen. Az lenne a legkorrektebb.
Megnéztem, mi akar ez a 849 lenni. (Amúgy jobban szeretek szavakban beszélgetni, mint kódokban. De hát alkalmazkodom, mint friss fórumos.)
Hát barátom, nem semmi vagy! De tényleg! Legyűjtötted ennek az embernek a hozzászólásait?! Ráadásul ennyit? Neked ilyen sok időd van?
Csak egyre kérlek, vigyázz, nehogy Benkő-mánia alakuljon ki nálad. Mert ha esetleg napokig nem ír, lehet, hogy jelentkezni fognak az elvonási tünetek.
Az én véleményemet amúgy nem változtatták meg ezek, a környezetükből kiragadott hozzászólásai. Inkább az jött le, hogy egy jófej valaki. De tudod, egy kicsit már megbántam, hogy megnéztem ezeket, mert jó-jó, hogy a net mindenki számára hozzáférhető, de ezeket a hozzászólásait nem nekem szánta, és nem is neked. Attól még, hogy valami nem titkos, az nem azt jelenti, hogy mindenkire tartozik. Vannak írott és vannak íratlan szabályok.
Mindegy az ügy végkimenetele, mert egyik félnek sem tudok jó szívvel szurkolni, viszont az igazság az érdekel. Ha egy koholmány az egész, akkor azzal van bajom, mert rengeteget csorbít a demokrácia és jogállamiságba vetett hitemen - ha meg igaznak bizonyulnak a vádak, akkor az is meglehetősen sötét jövőt jósol Magyarországnak. És egyáltalán nem örülök annak, hogy a nagy nemzeti hősmítosz építése közben - amolyan magyar módra - sikerült importálni a Közel-kelet mindennapjait meghatározó terrorizmust. És ezt a törekvést már napi szinten tetten érhetjük a Jobbikos húzóarcok és médiájuk állandó Közel-keleti paráztatásaiba.
Tisztelettel jelzem, hogy engem nem érdekel sem Palesztina- sem pedig Izrael sorsa, sőt még Irán ügyei is meglehetősen hidegen hagynak. Ne nekünk - egyébként is bajban lévő magyaroknak, kelljen megoldani a világ emberjogi igazságtalanságait. Mellesleg nehezen hiszem el, hogy a Jobbik parlamenti képviselőit a Közel-keleti békefolyamatok elősegítése céljából küldték volna az országgyűlésbe a zömében kelet magyarországi, cigányokkal vívódó szavazók...
Kedves Fórumozók!
Nemrég hívták fel a figyelmemet erre az oldalra, és mivel úgy látom, hogy kezd egy kicsit egysíkú lenni a beszélgetés, én is szeretnék egy-két gondolatot hozzáfűzni a témához.
Szóval, először is Kedves Benkő György!
Nagyon köszönöm azt, amit tettél! Köszönöm a bátorságot és kitartást, hogy hónapokig képes voltál végighallgatni ezeket a gazságokat, és volt bátorságod felvenni, és elvinni a rendőrségre. Köszönöm, hogy a lelkiismeretedre hallgattál, és az esetleges atrocitásokat is bevállalva, lebuktattad ezeket az embereket. Örülök, hogy vannak még ilyen emberek ebben az országban, mint te. Számomra megtiszteltetés, hogy van lehetőségem megköszönni ezt.
Ja, és a jutalmat, nagyon remélem, hogy te kapod meg. J
Kedves Dunai Hajó!
Azt írtad lentebb, hogy számodra teljesen indifferens az ügy végkimenetele. Hát éppen ez a probléma veled. Merthogy éppen ez a lényeg. Neked amúgy az igazság fontos, vagy a cirkusz?
Kedves Pulykapénz!
Ez az ember nem beteg, nagyon is egészséges. Helyén van a szíve. És ahogy így körülnézek magam körül, kevés olyan férfit látok, aki meg merné ezt tenni. Aki túl tudna nézni a saját érdekein. Aki a tettekben is hazafi, nem csak szavakban.
Kedves Lesek, mint a vettmalac!
Nehéz meggyőzni azt, aki eldöntötte, hogy ő a hazugságban akar hinni. Jó szándékú emberek ezt megteszik, futnak vele néhány kört, de általában sajnos hiába.
Kedves TOMM13!
Igen, lesz valaki, aki nem felejti el ennek az embernek az érdemeit. Én nem felejtem el ennek az embernek, amit tett! Amit tett a potenciális célpontokért, és amit tett értünk, magyarokért! Nagyon remélem, hogy élhet nyugodtan, sőt BÜSZKÉN ebben az országban! Ja, és szerintem nem kéne átszabni a pofikáját. Úgy jó, ahogy van! Mert hát az a helyzet, hogy hát nem is tudom, hogyan mondjam, igazán nem akarlak felbosszantani, de szóval nem elég, hogy ez a férfi igazságszerető, bátor, hanem ráadásul még, ne légy dühös kérlek, de ez a pasi még jóképű is. De nehogy rosszra gondolj, egy szép szempár miatt még nem cserélem fel az igazságot hazugságra. Valóban azért tisztelem ezt az embert, amit tett. Igen, jól olvastad, tisztelem!
Ja, és ez a sor meg jobban nézne ki így:
Te Benkő ……. Te ország büszkesége ………
További jó eszmecserét mindenkinek!
én úgy gondolom az számít , hogy megmentettem sok ember életét. egyébként ezért mentem el a rendőrségre, mert már éles akció jött volna. Ettől függetlenül már évek óta tartották a robbanóanyagot stb. a lakásokban. Egyébként meg nem tudom neked mi lenne a jó. Bármit mondok úgy is szar. Ezért inkább megyek és csinálok egy jó vasárnapot magamnak. Egy a lényeg.... nincs több balhé azóta az utcán, nincs robbantás, gyújtogatás. Te úgy sem leszel soha elégedett..... zárjuk le. Jó hétvégét.
rosszúl gondolod... nagyon jól tudtam, hogy egy felvétel kevés és látod a huszonezer oldal és a sok bizonyíték mellett is próbálják semminek beállítani amit elkövettek. Nem két perc volt csak a TV-k ennyit használtak fel. több órányi a felvétel. De mint mondtam a jutalmat fel fogom venni.....ha adják. De nem lehetetlen, hogy azok akik már vallottak kaptak belölle....
Egy éve ül előzetesben – a legkeményebb bűnözőknek kijáró biztonsági fokozatban őrzik, a vádhatóság szerint ő az első magyar terrorszervezet feje. Az ügyészség megtiltotta, a bíróság megengedte: megszólalhatott a Hunnia Mozgalom vezetője.
Budaházy György a Célpontnak adta a letartóztatás utáni első interjút.
Leszögezném, hogy sajna én soha nem voltam bűnöző, semmilyen büncselekményt nem követtem el, nem vettem részt.Ebből következik nincs bűntársan.
Soha nem is tartottam kapcsolatot ilyen emberekkel.
Az a valaki valószínüleg kapott pl. ingyen ügyvédi védelmet vagy valami hasonlót és ezért okosakat mondott.
Én bármikor kikérem az erkölcsi bizonyítványom amit meg is kapok.
A védők valószínűleg megrettentek a kapott bizonyítékok súlyától és ezért elindúlt a gyerekes lejárató hadművelet.
Nincs ezzel gond... számítottam rá.
Miért pont 13? mert eddig 10 volt, meg 5, meg egyebek most 13... majd lesz ez 12000365 is. meg egyebek.
Gyenge próbálkozás volt.....
Továbbra sem értem, hogy miért nem az érdekel titeket, hogy robbanóanyagot, fegyvert tart valaki azért, hogy embereket móresre tanítson?
Ez nem számít?
Ja és ha 1 Ft-ot is felajánlanak szó nélkül felveszem és még weboldalt is csinálok neki ahol a pénz és én című fotósoroztatok lesznek.
NEM A PÉNZÉRT CSINÁLTAM ÉS SOHA NEM MOTIVÁLT EBBEN AZ ÜGYBEN AZ ESETLEGES JUTALOM AMIRŐL ÉN IS CSAK A HANGFELVÉTELEN BESZÉLŐTŐL HALLOTTAM ELÖSSZÖR,DE AKKOR MÁR HÓNAPOK ÓTA VETTEM A SEXY HANGJÁT.
TEHÁT EBBŐL KÖVETKEZIK: NEM A PÉNZ MIATT KEZDTEM.
DE HA ADJÁK EL FOGOM FOGADNI. NÁLUNK ÉRTELMESEBB ORSZÁGBAN TELJESEN NOMRÁLIS LENNE, HOGY JUTALMAT ADNAK. ENNYI.
NEM BAJ LASSAN SZEPTEMBER ÉS INDÚL A TÁRGYALÁS.
OTT KIDERÜL KI A FAXA GYEREK.
JA MEG BE KÉNE MUTATNI AZT A PAPÍRT AHOL ELJÁSÁR FOLYIK ELLENEM BÁRMI LOPÁS EGYÉB ÜGYBEN..... MAX PHOTOSHOPPAL MENNE....
Tizenhárommilliót vágott zsebre Benkő a felvételekért egy volt bűntársa szerint
Tizenhárommillió forintot kapott állítólag Benkő György százhalombattai vállalkozó azokért a hangfelvételekért, amelyek bejárták a médiát az áprilisi választások előtt. A hanganyagon a Hunnia Mozgalom egyik vélelmezett katonája beszél az akcióikról, s magáról a szervezetről. Benkő lapunknak továbbra is tagadta, hogy jutalmat kapott volna, azonban egy fogvatartott nyilatkozata másról árulkodik - áll a Magyar Nemzetben augusztus 3-ai cikkében.
A terrorizmus és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatott S. József ügyvédje, Somogyi János a lapnak azt nyilatkozta, az elmúlt hetekben az egyik kollégája egy letartóztatott nyilatkozatát juttatta el hozzá. E dokumentum szerint a váci fegyház egyik elítéltje azt állítja, korábban kapcsolatban állt Benkő Györggyel, aki az ismerőseinek azt mondta, hogy 13 millió forintot kapott kompromittáló hangfelvételért – közölte Somogyi János. Ismeretes, Benkő György vette fel azt a hanganyagot, amin a mozgalom egyik tagja azt mondja: „Mi vagyunk a Magyarok Nyilai! Mi vertük meg Csintalant, mi dobáltunk Molotovot a képviselőkre, mi robbantottunk a Szilvásynál, én lőttem a Hiller házára, mit akarsz még?” Somogyi János ügyvéd szerint életszerűtlen az, hogy valaki passzióból, a bűnpártolás bűncselekményét kockáztatva, több hónapon át magánakcióban rögzít hanganyagot egy állítólagos terrorszervezet tagjával. Az ügyvéd a Magyar Nemzetnek elmondta a fogvatartott nyilatkozatának kulcsmondatait is: „Benkő urat régóta ismerem, tőlem körülbelül hét-nyolc millió forint értékben vett át bűncselekményekből származó árut. Ezek főleg műszaki cikkek, telefonok és arany ékszerek voltak. Tudomásom szerint emiatt ellene büntetőeljárás is indult, de azt megszüntették. Ismerőseimtől tudom, hogy Benkő úr a Budaházyról és másokról készült hangfelvételekről beszélt nekik. Azt mondta nekik, hogy azokat a hangfelvételeket, amelyek a robbantásról szólnak, rendőrségi megbízásból csinálta, mert ezért összesen kb. tizenhárommillió forint jutalmat kapott a rendőrségtől. Azzal dicsekedett, hogy őmiatta van bent Budaházy György.” - Nem ismerek semmilyen váci börtöntölteléket, és főleg nem vásároltam tőle lopott cikkeket. Ez hazugság – mondta Benkő a Magyar Nemzetnek. Hozzátette: eddig egy fillért sem kapott, de ha neki ajánlják majd fel a korábban kitűzött nyomravezetői díjat, akkor azt gondolkodás nélkül elfogadja. – Remélem, hogy a letartóztatott gyanúsítottak legalább tíz évet kapnak, és nem hiába vittem vásárra a bőrömet – fogalmazott a százhalombattai vállalkozó. (MN nyomán)
Valaki kurva nagyot kockáztat ezzel a történettel. Hogy aztán az a Jobbik felső vezetése vagy éppen a kormányváltáson közben átesett rendőrség... azt még nem tudhatjuk. Mindenesetre a cirkusz már megvan, csak a kenyér hiányzik.
sajnos az is terrorizmusnak minősülhet... ja és a szervezkedés a lényeg itt.
Tudod ausztriában a lábtörlőért is megkapták volna a 3-5 évet alapból, mert az már ott komoly büncselekmény. Nem hiszem, hogy te boldog lennél ha a te házadra menne molotov, vagy gránát....