Sokunk gyermekkorát idézik ezek a képek, melyeket sokan szívesen nézegetünk: milyen is volt akkor a vasút, amikor még komoly teherforgalom volt, a járműpark a jelenleginél sokkal színesebb és nagyobb darabszámú volt. Az Interneten - és a fórumokban is - szinte vadászni kell ezekre a képekre, ez a fórum az ilyan képek gyűjtóhelye lehet.
Nem hiszem, hogy nagyapád a vonat parancsnoka lehetett. A parancsnok a vonat rendeltetésének megfelelő szakszolgálat tisztje lehetett, vagy egészségügyi vagy hadtáp szolgálatos tiszt, minimum tartalékos főhadnagy. Nagyapád rendfokozatát nem tudom, de legénységi ruhát visel és nem látok rendfokozati jelzéseket sem a ruháján. A legénységi ruhába öltözött katona még lehetett tiszt, főleg a fronton hordtak a tisztek is legénységi ruhát, de rangjelzésnek lenni kellene. A vonatra beosztott vasutasok parancsnoka akár lehetett is, de szerintem a kb. 2-4 beosztott vasutas parancsnoka is inkább tiszthelyettes (őrmester +) volt mint tisztes (őrvezető +)
Jól gondoltam, hogy a kép nem a fronton készült, bár 44 végén Sújhelyen már "égett a ház".
Rosszul fogalmaztam, a Nagyapám vonultatott vasutas volt, a háborúban végig a vasútnál szolgált.
Az a kép ahol egyenruhában van, valószínüleg Sátoraljaújhelyen készült '44 - ben. Ezen a képen nem látszik a rangjelzése, de nekem mindíg azt mondták, hogy ennek a vonatnak a parancsnoka volt.?
A C kocsi előtt állók mind katonai egyenruhát viselnek. A vöröskereszt mellett álló nagyapád is katonaként lehetett a vonaton.
Olvastam olyan variációról, amikor civil, nem bevonultatott vasutasokat vezényeltek pl. kórházvonatra kocsilakatosnak, de volt olyan is, hogy bevonultatott vasutasok láttak el vasúti szakszolgálatot katonai szerelvényeken. Gondolom, ha a vonat hosszabb ideig tartózkodott hadműveleti területen, akkor bevonultatott vasutasok voltak rajta.
Ez a kép szerintem nem a fronton készült, mert a képen látható zászlós fekete társasági nadrágot és cipőt hord. Ilyen öltözet csak a hátországban lehetett. A paroli színét tudni nem lehet, de valószínűleg vagy egészségügyi vagy hadtáp szolgálatos, ún géhás katonák állnak a vonat előtt.
Én -merem állítani!-, az életem legszebb 25 évét a Kisföldalattinál dolgoztam le, sok sikerrel-kudarccal (mert az is akadt azét bőven, [de mint tudjuk, az idő megszépíti a tvolságot!], vakmerősggel, "csak azért is" bravúrral, és legyen bármilyen managerfaxom vezérkarunk, meg immáron még egy plusz vízfejünk, akik kizsigerelnek ezeket soha nem tudják elvenni tőlem-tőlünk, szívvel lélekkel békávésoktól!!!!
A felirat szerinti fertőtlenítő és fürdő vonat kocsija előtt és feltehetőleg a vonathoz tartozó fűtőkazánkocsiban pózol a vonat személyzete. Ezek a vonatok a front mögött, az ún. hadtápterületen állomásoztak és a pihenésre, átszervezésre hátravont alakulatok katonáinak egészségét őrizték. A fronton télen nem lehetett rendesen tisztálkodni, ezért kb. 2-3 hét alatt mindenki, nem csak a legénység hanem a tisztek, is menthetetlenül eltetvesedett. A tetvek terjesztették más egyéb betegségek mellett a flekktífuszt, amely félelmetes betegség volt sokszor nagyobb veszteséget okozott mint a harcok.
A vonathoz érkező katonákat megnyírták (mindenütt) majd lefürdették őket. Ez alatt egyenruháikat és személyes tárgyaikat nagy dobokban száraz melegben tartással fertőtlenítették, elölték a terveket. A művelethez rengeteg gőz kellett, ezért a fűtőkazánkocsi.
Fertőtlenítő állomások nem csak vonatokra telepítve működtek.
Amúgy van felvétel a fogasőzös hangjáról is! Nagyon érdekes hangja van az egymással összeköttetésben nem lévő fogas és adhéziós hajtás (más ütemben jártak a hengerek) miatt. (füttyvadász olvtárs legalábbis így írta a gőzöstopikban)
Amúgy mi célt szolgált az az érdekes, viadukt és támfal keresztezésének tűnő betonszerkezet?
Amúgy van felvétel a fogasőzös hangjáról is! Nagyon érdekes hangja van az egymással összeköttetésben nem lévő fogas és adhéziós hajtás (más ütemben jártak a hengerek) miatt. (füttyvadász olvtárs legalábbis így írta a gőzöstopikban)
és rá a választ elcsórtam! (Itt mégis nagyobb a forgalom!)
*********************
"Elég hamar reagálok... Igazán...
Istenem, ezt a képet látva, eszembe jutnak a régi szép idők. Én voltam az első, aki, amikor a már működő és üzemképes 11-es kocsit az első alagúti futása után* levizsgáltam!! (A járműveket minden onnan történt kiállásuk után le kellett vizsgálni!) Erre mindig is büszkén fogok visszaemlékezni!
*Megjegyzés: Először csak a kocsiszekrény faszerkezete lett egy filmforgatás kedvéért úgy, ahogy restaurálva, (akkor még egy "rendes" forgalmi tologatta ide-oda az alagútban!), majd jóval később, tán évekkel, egy filmgyár szponzorálásával teljesen helyreállíttuk, és újból jármű-lajstromba lett véve!"
Ha megnézed ezt a képet, akkor látható rajta az, hogy a tengelyvégek egyvonalban vannak a kerék külső peremável. Ha állitásod igaz lenne, akkor a tengelyvégeg beljebb lennének a külső szélétől
(lococlub)
A valóság pedig az, hogy valóban 760 mm-re voltak tervezve ezek a mozdonyok, de mivel 1947-48-ben Titót láncoskutyának elkezdék becézni az oda kiszállitásra kerülő mozdonyok jóvátételi szállitását leállitották, annyira, hogy a fennmaradó 4 db mozdonyt akkor nem gyártották le sem3
A 4 db mozdonyt (1950-ben 2 db, illetve 1951-ben szintén 2 db) 1000 mm-es nyomtávon gyártották le eredetileg is.
Köztük az OKU 30-as gépet, amely szerepel a fotódon, illetve ugyan az a gép, amely Mosonmagyarováron szerepel, emely egy 3 tagú magánszeméyek tulajdonában van