Biztos vagy benne, hogy indokolt a többes szám? Mikor októberben arra jártam azon az egyen kívül bizony nem láttam már egyetlen egyet sem a korábbi helyén a lengyel oldalon, csak a földön...
Közben az árvíz által elmosott Tarnów - Muszyna vonalon tovább tolódik a forgalom felvétele. Először 06. 15, később 06. 30. most 07. 10. De ki tudja ez biztos-e?
De ez nem vonatkozik a Nowy Sacz - Stary Sacz közötti szakaszra, ahol egy teljesen új 3 nyílású Poprád hidat kell építeni. az egy év is lehet. Úgy látszik provizóriummal nem próbálkoznak.
Korenov és Harrachov között közösködni kényszerülnek, Tanvald és Korenov között marad a CD.
Júliustól Tanvaldban is két forgalmista lesz az eddig egy helyett, egy ember csak a Tanvald-Harrachov oh. országhatárral fog foglalkozni, együttműködésben a sklarska porebai lengyel kollegájával.
Egy hete voltunk ott, vezérálláson, beszélgettünk a kallerral meg a motorvezetővel, de egy szót sem szóltak az összekötésről. Most ugye a cseh szakaszon a CD szolgáltat, akkor ez azt jelenti, hogy Tanvald és Harrachov között a CD-t (részben) leváltja a Viamont, vagy közös szolgáltatási terület lesz? Két kép a cseh oldalról (remélem, nem túl off :-))
A pálya kész, a megnyitó július 2-án, de mivel az üzemeltetéshez szükséges dolgok még nincsenek leszabályozva, a lenygelek nem engedélyezik a forgalmat (mai állapot). Ha már minden le lesz tisztázva és szabályozva, akkor valóban beindul a forgalom. Hogy mikor? Ki tudja...
Szuper! Tudtam én, hogy Klodzko felé kell visszajönnöm, a Jelenia Gora - Wiegliniec vonal bejárása még várhat. Akkor most majd egy csapásra két legyet!
A hét elején, Lengyelországi túrámról egy pár fotó. A gőzmozdony vontatta menetrend szerinti vonat Poznan és Wolsztin között napi két vonatpárral közlekedik.
Üdv, egy kis segítség kellene: hamarosan megyünk Krakkóba, és felmerült Wolsztyn útbaejtése. Kérdezném, hogy a menetrendszerinti gőzös üzem megvan-e még, és lehet-e tudni, mely járatokon lehet kifogni? Köszi!