Októbervégi napsugarak között bújkáló falevelek. Hangulatuk jó, melankólikus. Már nem strandolnak, csak fényben fürdenek. Szerintem szeretik ezt a hónapot még ha ilyenkor avarnak is hívják őket.
és lezuhant a B-29-es... Itt, bennem, olyan robajjal csapódott a valóság talajába hogy megroggyant a térdem,állni is alíg bírok,megsárgult levélként hullok alá teljesen megsemmisülve.Éjjel ha felkelek azonnal eszembe jut hogy mennyit is repültem gondolatban ott fent,vele. Egy évem áldoztam erre,nem lepődnék meg ha kiderülne hogy napra pontosan...És azt kérded miért nem nevetek? Egy zuhanó gép fedélzetén,ami csak velem zuhan, mással épp ellenkezőleg, emelkedik, mégis mi a fenén kellene nevetnem? Igen,igazad van, kacagnom kell ha a vízre gondolok amit oly nagy baráti szeretetből adtál-tovább,merhogy magadtól eszedbe sem jutottam,fogom a hasam a röhögéstől hogy ékszerészt csináltam magamból miattad,gurgulázva röhögcsélek ha eszembe jut hány repülőgépre mentem ki egyetlen B-29esért...egyre sem kellett volna, már látom,ha arra is képtelen vagy hogy visszaigazold a jelentésem, vagy hogy láttamozd legalább, ehelyett hallgatásba burkolódzol. Az meg csak az én bajom hogy a tűzgolyótól,amit csináltál, elszenesedik ez az egész belső rendszer,amit önmagamnak hívtam.
