Keresés

Részletes keresés

Huggy Bear Creative Commons License 2004.06.03 0 0 928
Haladékot kapott a DVTK
Az első fokon az MLL-nél az UEFA-klublicensznek nem megfelelő DVTK élvonalbeli labdarúgócsapata másodfokon haladékot kapott a feltételek teljesítésére az MLSZ-től.

Április 30-án a Magyar Labdarúgó Ligától (MLL) elsőfokon öt együttes (Győri ETO FC, LFC Haladás, MTK FC, Matáv-Sopron, Debreceni VSC) kapta meg az elsőosztályú szerepléshez szükséges UEFA klublicenszet. Az MLL-től május végén átkerültek ezek az iratok a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ), ahol a múlt hét elején a fellebbviteli testület további hét, az elmúlt idényben az NB I-ben szerepelt csapatnak (FTC, Újpest FC, Zalaegerszegi TE FC, Balaton FC, Pécsi MFC, Békéscsabai EFC, Videoton FCF) és másodosztályban első Bp. Honvéd számára is megadta az indulási szükséges licenszet.

Halasztási kérelemmel

- További négy együttes, a Vasas, a Kaposvár, a Diósgyőr és a Nyíregyháza kérelmezte, hogy július 7-ig mutathassa be a fennmaradó dokumentációkat és erre szabályok szerint lehetőséget kaptak - mondta Huszár István, az MLSZ nemzetközi osztályának vezetője. - Viszont a szerdán az NB I-ért osztályozón szerepelt REAC csapata nem kért licencet, és erre esetleges feljutása esetén már nem lesz lehetősége. Ez pedig azt jelenti, hogy a rákospalotai csapat ha a pályán ki is harcolná az NB I-es tagságot a Békéscsaba ellen, a nevezési feltételeknek nem fog tudni megfelelni.

- A Diósgyőrről és a többi, a most véget ért idényben az NB I/B-ben szerepelt csapatról ugyanazt tudom elmondani: lehetőségük volt arra, hogy haladékot kérjenek a feltételek teljesítésére, és ezzel éltek - jelentette ki lapunk megkeresésére Huszár István. - A halasztási kérelem miatt nem vizsgáltuk meg részletesen a beadott dokumentumaikat, erre csak később fogunk sort keríteni.

BCs

Diósgyőrben
A DVTK-BS csapatánál a klublicence-nek való megfelelés előkészítő munkáját kétté osztották.
- Nekem a személyi- és az infrastrukturális feltételek megteremetése, az ezekhez kapcsolódó papírok megszerzése jutott feladatul - tudtuk meg Őze Tibortól, a DVTK-BS szakmai igazgatójától. - Tudomásom szerint a személyi feltételeknek megfelelő dokumentumok mindegyikét sikerült csatolnunk a beadványhoz, míg az infrastruktúrával kapcsolatban előírt követelmények közül a létesítményt illetően volt némi hiány, eltérés, ami a stadionrekonstrukció program folytatásának eltolódásával van összefüggésben.

A szakmai igazgató a pénzügyi feltételekről nem tudott nyilatkozni, mint mondta: ebben a témában Guti Miklós, a DVTK 1910 Kft. ügyvezető igazgatója az illetékes. Őt azonban nem sikerült elérénünk, mint megtudtuk: a jövő hét közepéig szabadságon van.

Érdekesség
Érdekesség, hogy a 2004/05-ös NB I-es bajnoki szezonra a nevezéseket június 14-én 12 órára kell érkeztetni a Magyar Labdarúgó Liga címére, és mivel a bajnokságra való neveztés egyik feltétele, hogy a klubokonak rendelkezniük kell az MLSZ által kiadott klublicence-szel, három együttes nevezését (Diósgyőr, Vasas, Kaposvár) biztosan nem tudják elfogadni július 7-nél hamarabb, hiszen az MLSZ-ben csak e dátum után vizsgálják meg a klublicenc-szel kapcsolatos dokumentumokat. Ami biztos: az NB I-es bajnokság augusztus 7-én kezdődik, és addigra minden bizonnyal kiderül majd, hogy hány csapat és hogy kik vesznek részt a küzdelmekben.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.06.03 0 0 927
Érdekesség
Érdekesség, hogy a 2004/05-ös NB I-es bajnoki szezonra a nevezéseket június 14-én 12 órára kell érkeztetni a Magyar Labdarúgó Liga címére, és mivel a bajnokságra való neveztés egyik feltétele, hogy a klubokonak rendelkezniük kell az MLSZ által kiadott klublicence-szel, három együttes nevezését (Diósgyőr, Vasas, Kaposvár) biztosan nem tudják elfogadni július 7-nél hamarabb, hiszen az MLSZ-ben csak e dátum után vizsgálják meg a klublicenc-szel kapcsolatos dokumentumokat. Ami biztos: az NB I-es bajnokság augusztus 7-én kezdődik, és addigra minden bizonnyal kiderül majd, hogy hány csapat és hogy kik vesznek részt a küzdelmekben.
Huggy Bear Creative Commons License 2004.06.01 0 0 926
Ott Erzsébet üzent a szurkolóknak
Immár egy hete NB I-es Diósgyőri VTK-Borsodi Sör labdarúgócsapata, ám a játékosoknak volt még tennivalójuk kedden is.

Őze Tibort, a klubszakmai igazgatóját az Encs elleni Magyar Kupa selejtező előtt kérdeztük.

- Boldog vagyunk, óriási bravúrt hajtottunk végre az élvonal kiharcolásával. Kevesen hittek benne és mégis sikerült - mondta a DVTK-BS szakmai igazgatója. - Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy a múlt héten Miskolc város fogadást adott a számunkra, az NB I-es tagság örömére. Remélem közös összefogással a következő hetekben sikerül letenni az élvonalbeli Diósgyőr anyagi bázisának, támogatói körének az alapjait.
Őze Tibor elmondta azt is, hogy a váci meccs óta az Encs elleni kupaselejtező szervezésével volt elfoglalva, ám az immár biztos, hogy szerdátlól január 22-ig szabadságon lesz a piros-fehérek kerete.

- Sok még a bizonytalanság, hiszen pontosan nem lehet tudni, hogy mikor és hány csapattal kezdődik az NB I-es pontvadászat - tette hozzá a szakvezető. - A csapat jövőjéről ugyancsak nem tudok jelen pillanatban mit mondani, a napokban beszélek majd a tulajdonosasszonnyal a hogyan továbbról.

JLI

Kupaszilánkok
- A találkozó szünetében Ott Erzsébet, a DVTK 1910 Kft tulajdonosa egy megbízottján keresztül üzent a jelenlévő mintegy 200 szurkolónak. Az üzletasszony rövid kommunikéjében igyekezett megnyugtatni a drukkereket, hogy ,,a Diósgyőr élvonalbeli szereplésére az anyagiak már rendezve vannak".
- Encsi VSC (megyei I) - DVTK-BS 0-7 (0-3). G.: Kasza (2), Vitelki, Tejnóra, Szögedi, Varga Z. (2)

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.27 0 0 925
Négy év után ismét élvonalban a Diósgyőr
Bár Vácott kikapott szerda délután a DVTK NB I/B-s labdarúgócsapata, az együttes feljutott az első osztályba - mivel a Nyíregyháza nem tudott nyerni a Vasas otthonában.

Már a mérkőzést megelőzően órákkal piros-fehér sálas fiatalokat lehetett látni a Duna-parti városban, akik részint énekléssel, részint pedig sörözéssel "ütötték el" a találkozóig hátralévő időt. A helyiek nagyon tartottak a miskolci szurkolóktól, mindezt jelezte a rendőrök és a rendezők száma; előbbiek kutyákkal felszerelkezve készültek megóvni a rendet. A piros-fehér drukkereket a stadion egyik kanyarjában, az eredményjelző szomszédságában helyezték el, s a kezdő sípszóig mintegy 400-450-en gyűltek össze a szektorban. A DVTK-szimpatizánsok egy tucat füstbombával fogadták a kivonuló csapatokat, mondhatni NB I-es szinten, míg a váci "oldalon" tizenöt ultra lengetette zászlóit.

Visszafogott produkció

A kiesés elkerülésért harcoló lila mezes házigazdákat azonnal beszorították Halgasék, ám az első tíz percben komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, bár Binder szabadrúgása után a labda alig kerülte el a bal alsó sarkot. A Fáy utcában ezidőtájt 0-0-ra állt a már feljutott Vasas és a DVTK-tól két pontra lévő Nyíregyháza, tehát a helyzet nem változott a korábbiakhoz képest.

A 20. perc végén Zachar tornáztatta meg Nagy Z.-t, miután Szögedi elcsúszott; a helyzetre egy Binder-Fabian összjáték érkezett válaszként a diósgyőriektől, a játékszert Stammel biztosan ölelte magához.

A 27. percben az addigi legnagyobb lehetőséget puskázta el a Vác: Zachar jobbról adott be, Bozori fejjel megtoldotta a passzt, s Rusvay 4 méterről tisztán fejelhetett, a felső sarok irányába tartó labdát Nagy Z. tolta szögletre.

Ezt követően nem sokkal Crnomarkovics ívelte be a lasztit balról, Faragó - ugyancsak fejjel - éppen csak eltévesztette a kaput. Őze Tibornak néhányszor fel kellett ugrania a kispadról, ugyanis Bozori gyakran hozta zavarba a diósgyőri védelem közepét.

Visszafogott produkciót láthattunk az első félidőben a DVTK-tól, de ugyanez volt a helyzet Angyalföldön is.

Kényszerszünet a vége előtt

A pihenő után hidegzuhanyként érkezett a váciak gólja, Bozori a 16-os vonaláról váratlanul laposan próbálkozott, labdája meg sem állt a hálóig, 1-0.

"Harcoljatok, harcoljatok!" és "Hajrá Diósgyőr!" rigmusokkal hajszolta övéit a miskolci szurkolósereg, a mezőnyfölény meg is lett, de…

Szerencsére a Fáy utcában továbbra is döntetlen volt az állás.

Kenesei majd Szögedi szabadrúgása egyenlítéssel kecsegtetett, de a lehetőség lehetőség maradt. A DVTK 10-esének akadt egy távoli kísérlete is, de Stammel a helyén volt.

A 87. percben három kapufát ért el egy támadásból a Diósgyőr; sorrendben Kasza, Kenesei és Faragó, amire érthetelen módon úgy reagált pár vendég drukker, hogy beugráltak a játéktérre, ezért percekig állt az összecsapás. Az utolsó másodpercekben már mindenki a Vasas - Nyíregyháza meccsre figyelt, s mivel az a kilencven perc 0-0-val ért véget, Szögediék a vereséggel is kiharcolták az első osztályba jutást.

A miskolci drukkerek a hazaiak klubháza elé vonultak és hosszú percekig éltették kedvenceiket. 2000 után ismét elsőosztályú labdarúgócsapata van a borsodi megyeszékhelynek!

- Molnár István -

Jegyzőkönyv
Labdarúgó NB I/B., 34. forduló:

Dunakanyar-Vác - Diósgyőri VTK-Borsodi Sör 1-0 (0-0)

Vác, 1000 néző. V.: Ábrahám (Gergely, Kepe).
Dunakanyar-Vác: Stammel (6) - Koszora (5), Mile (6), Ráki (6), Donka (5) - Zachar (5), Hirt (5) - Rusvay (6), Szabó (5), Morvay (6) - Bozori (7). Edző: Szabados György.
Diósgyőr: Nagy Z. (6) - Katona (4), Tejnóra (4), Horváth T. (4), Crnomarkovics (5) - Halgas (5), Vitelki (5), Szögedi (6), Fabian (4) - Faragó (5), Binder (5). Szakmai igazgató: Őze Tibor.

Csere: Fabian helyett Kenesei (5), a 46., Binder helyett Kasza (5) a 61., Morvay helyett Horváth M. (5) a 63., Donka helyett Molnár (-) a 73., Hirt helyett Bari (-) a 74., Katona helyett Mogyoródi (-) a 82. percben.
Sárga lap: Nagy Z. a 30. percben.
Gólszerző: Bozori (1-0) a 46. percben.

Mestermérleg
Szabados György: - Úgy érzem, megtettünk mindent a bennmaradás érdekében, a csapat átérezte, egy lehetőségünk van, hogy nyerjünk. Megpróbáltuk a saját játékunkat nyújtani, a Diósgyőrt olyan játékra kényszeríteni, ami nekünk, nekünk is jó. Őze Tibor: - Az utolsó mérkőzést nem így képzeltem… Ám a végső célt, a feljutás kivívását igen. Ebben a pillanatban csak és kizárólag ez fontos.

robi25 Creative Commons License 2004.05.26 0 0 924
"Cecelit" mindenki ismeri Nyíregyházán:)
Előzmény: Rangers (919)
skiss Creative Commons License 2004.05.26 0 0 923
Üdv Debrecenből ! Gratulálok ! Hajrá Diósgyőr és DVSC !
El Gapo- Creative Commons License 2004.05.26 0 0 922
NB I.-ben a DVTK!

A 47. percben gólt szerzett a Vác Bozoli révén, ám a Nyíregyháza nem bírt a Vasassal. A DVTK a Vác elleni mérközéstől függetlenül a legfelső osztályban indulhat jövőre.

Rangers Creative Commons License 2004.05.26 0 0 921
Mer ott nem ismeri senki és azt monta vki hogy a Diósgyőri drukkerek egy része ismeri.
hdmika Creative Commons License 2004.05.26 0 0 920
Ezt miert nem a nyiregyhaziaktol kerdezed?
Előzmény: Rangers (919)
Rangers Creative Commons License 2004.05.25 0 0 919
Hello lenne egy nagyon fontos kérdésem.Újpestiek vagyunk a Panthers-ből és azt szeretném kérdezni hogy nem ismeri valaki a Niregyházi drukkert Cecelit?Fontos lenne.
előre is köszi
Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.25 0 0 918
A meccsek meccse az élvonalért
A labdarúgó NB I/B zárófordulójában holnap 17 órától Vácott játssza idei legfontosabb mérkőzését a DVTK-BS: ha nyernek a piros-fehérek, akkor NB I-esek, ám ha nem...

...akkor a Fáy utcában zajló Vasas - Nyíregyháza meccsre is figyelni kell. Ugyanis, ha elhozzák a győzelemért járó három pontot a szabolcsiak, míg a Diósgyőr nem tudja kicsikarni a győzelmet, akkor a miskolciak készülhetnek az osztályozóra. Természetesen erre a lehetőségre senki sem gondol az Avas-alján.

- Ezért a pillanatért, az NB I-ért dolgoztunk egész évben, ezért nem is akarunk másra gondolni, csak a győzelemre! - jelentette ki lapunknak Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója. - Egyszóval ez lesz számunkra a meccsek meccse. Persze így lehetnek ezzel házigazdáink is, hiszen a Vác a kiesés szélén áll.

Mindenki átérzi

A szakmai igazgató elmondta azt is, hogy gyakorlatilag nem kell motiválnia csapatát, mert a keret minden egyes tagja átérzi a Duna-parti találkozó fontosságát.

- Háromszor jutottam fel vezetőedzőként az élvonalba csapataimmal, ezért kijelenthetem, hogy az egyik legnehezebb feladat az NB I kiharcolása - tette hozzá Őze Tibor. - Nagyon nehéz 90 percre számítok, ám mindenáron győznünk kell!

A diósgyőriek jó teljesítményéhez mindenképpen jó alap lehet a szombati, Tatabánya elleni második félidőben nyújtott megalkuvást nem ismerő játék, no meg az, hogy információink szerint több száz piros-fehér fanatikus vág neki Vácnak, hogy a helyszínen segítse kedvenc csapatát.

JLI

Piros-fehér infók
A tervezett kezdőcsapat:
Nagy Z. - Katona, Tejnóra, Horváth T., Crnomarkovics - Halgas, Vitelki, Szögedi, Kenesei Z. - Faragó, Binder.
A kispadon:
Szalma (kapus), Dudás, Udvari, Mogyoródi, Fabian, Gajda, Kasza.
Eltiltott:
-
Sérült:
Gáspár (vírusos influenza)

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.24 0 0 917
A Diósgyőré a legélesebb meccs
Hat csapatnak - közte a Vácon 17 órától pályára lépő DVTK-nak - még rendkívül fontos a szerdai záróforduló a labdarúgó NB I/B-ben.

A megyei futballbarátokat ennek kapcsán a legjobban az izgatja, hogy sikerül-e a Diósgyőri VTK-BS csapatának kiharcolnia az élvonalba jutást szerdán, Vácott. A képlet egyszerű: ha a piros-fehérek nyernek, akkor NB I-esnek mondhatják magukat, függetlenül attól, hogy mit játszik a nyakukon lihegő nagy rivális, a Nyíregyháza SFC. (A szabolcsi csapatnak mindenképpen nyernie kellene ahhoz a Fáy utcában, hogy esélye legyen arra, hogy az osztályozót elkerülve jusson fel az NB I-be.)

Nem elég a döntetlen

Papírforma ide vagy oda: a DVTK-BS-nek jóval nehezebb dolga lesz a Vác elleni idegenbeli bajnokin, mint a Nyíregyházának, hiszen a piros-fehérek ki-ki meccset vívnak, míg a Spartacus ellenfele az a Vasas lesz, amelyiknek már mindegy, hogy mit játszik, hiszen NB I-esnek vallhatja magát.

Ami biztos: a Diósgyőrnek nem elég a döntetlen Vácott, hiszen ha a Nyíregyháza nyer, és a DVTK egy pontot szerez, akkor a szabolcsiak végeznek a feljutást érő 4. helyen, mert pontazonosság esetén a csapatok egymás ellen elért eredményeinek pontkülönbsége határozza meg a végső sorrendet (DVTK - Nyíregyháza 1-1, Nyíregyháza - DVTK 3-2). De egy döntetlennel a Duna-parti együttes sem megy sokra, hiszen ez csak akkor jelent számukra biztos bennmaradást, ha a Szolnok kikap idegenben a már páholyban lévő Kecskeméttől, és a pályaválasztó Dabas sem veri meg a BKV-t (azonos pontszám esetén a váciak megelőzik a Szolnokot, de rosszabbak a Dabasnál).

Egy esetleges váci vereséggel csak akkor marad bent a Pest megyei gárda, ha a jelenleg kieső helyen álló Dunaújváros és a Dabas is kikap szerdán (ha a Vác kikap, a Dunaújvárosnak a döntetlen is elég az előzéshez, hiszen az egymás elleni összevetésben jobb az újvárosi gárda). A Dunaújváros és a Dabas - a Nyíregyházához és a Szolnokhoz hasonlóan - "minden mindegy” ellenfél ellen lép pályára, így ha ez utóbbiak kikapnak az utolsó szalmaszálas csapatoktól, és a Vácott döntetlen eredmény születik, akkor a Diósgyőr az osztályozóra, a Duna-partiak pedig az NB II-re készülhetnek.

BCs

Az NB I/B 34. fordulójának párosítása
2004. 05. 26., szerda, 17 óra:

Dunakanyar-Vác - DVTK-BS
Bp. Vasas - Nyíregyháza SFC
Kecskeméti FC - Szolnoki MÁV
AT-Tatabánya - Kaposvári RFC
Bp. Honvéd - Balassagyarmati SE
FC Szeged - Dunaújvárosi FC
Dabas FC - BKV Előre
Bodajk FC - REAC
Pápai TPELC - Hévíz FC

Három csapat örülhet
A Honvéd, a Vasas, a Kaposvár már feljutott az NB I-be, a REAC osztályozót játszik az élvonalba jutásért a Békéscsaba ellen.

A Diósgyőr és a Nyíregyháza közül a negyedik helyen záró csapat szintén élvonalbeli tagságot szerez, míg az NB I/B 5. helyezettje a Haladás ellen játszik osztályozót.

Az utolsó három helyen záró együttes esik ki az NB II-be, és az már biztos, hogy az egyik a Hévíz lesz. A további két "kiadó” helyet négy csapat akarja elkerülni: a Szolnok, a Vác, a Dunaújváros és a Dabas.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.23 0 0 916
A vesztes edző is dicsér

NB I B: DVTK–Tatabánya 3-2

DOROS LÁSZLÓ

NS, 2004-05-23

SÁRGA LAP
Filipovics (rátartott Szögedi lábára) a 15., Deme (felvágta Tejnórát) a 76., Halgas (elsodorta Dupait) a 78. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:3 (4:3)

32. perc: Tímár 25 méterről lőtt szabadrúgást, Márkus beleért a lapos lövésbe, és az a bal alsó sarokban kötött ki. 0–1
40. perc: Gáspár az "elalvó" védők közül öt méterről a kapu közepébe fejelte a labdát. 1–1
52. perc: Tímár 22 méterről ballal, nagy erővel lőtt a bal felső sarokba. 1–2
73. perc: Faragó a kilépő Szántai fölött a kapuba fejelt. 2–2
77. perc: Faragó közeli fejese után a lécről visszapattant a labda, a csatár így két lépésről emelt a léc alá. 3–2

Mestermérleg
Ôze Tibor: – Közönségünk segítségével tizenkilencre lapot húztunk, és ez alsó lett. Nagyon örülök, hogy a mi kezünkben maradt a döntés.
Détári Lajos: – Jó mérkőzésen, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk. A játékkal és hozzáállással elégedett vagyok, csak az eredmény miatt van bennem hiányérzet.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.21 0 0 915
"Az élvonalban vastagabb a méz"
Szombaton játéknapján újabb fontos találkozó vár 17 órától a DVTK-BS-re. A piros-fehérek a Tatabánya gárdáját látják vendégül az Andrássy úti arénában.

Fontos, nagyon fontos 90 perc vár a Detári-csapat ellen Vitelkiékre szombat délután. Ugyanis amennyiben nem sikerül nyernie a miskolci klubnak, és begyűjti a győzelemért járó három pontot az üldöző Nyíregyháza, akkor már nem a saját kezében van a sorsa a Diósgyőrnek. Ezt persze sok ezer Diósgyőr-drukker nem szeretné.

- Pszichésen kell elviselnie a csapatnak a körülötte zajló eseményeket és akkor nem lehet gond - mondta Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója. - Nehéz helyzetben vagyok, hiszen a szakmáról kellene beszélnem, ám ez nem megy a Kaposvár elleni találkozó óta. Hogy mire gondolok?....A csapat úgy érzem teljesen magára van utalva...

Ha a szakmáról...

A szakmai igazgató szerint együttese csak akkor szerezhet magának nevet és dicsőséget, ha sikerül kivívnia a feljutást, a legjobbak közötti szereplés jogát. Mint mondta; játékosainak is meg kell érteniük, hogy "az élvonalban vastagabb a méz".

- A Tatabánya nem jobb a Vasasnál és a Kaposvárnál sem és ugye említetteket legyőztük - folytatta a tréner. - Vagyis csak ismételni tudom magam: ha a szakmáról beszélünk, akkor nagy csatában begyűjthetük a pontokat.

JLI

Piros-fehér infók
A tervezett kezdőcsapat:
Nagy Z. - Gáspár, Tejnóra, Horváth T., Crnomarkovics - Halgas, Vitelki, Szögedi, Kenesei Z. - Faragó, Binder.
A kispadon:
Szalma (kapus), Dudás, Katona, Kasza, Gajda, Varga Z., Udvari.
Eltiltott:
-
Sérült:
Mogyoródi.
A 33. forduló további programja
Szombat:
BKV - Szeged (tv: HTV) 16.30, Hévíz - Vasas 17.00, Nyíregyháza - Bodajk 17.00, REAC - Dabas 17.00, Dunaújváros - Honvéd 17.00, Balassagyarmat - Vác 17.00, Kaposvár - Kecskemét 17.00, Szolnok - Pápa 17.00.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.18 0 0 914
Motíváció: magukért és a szurkolókért
Megkezdi a hajrát a labdarúgás második vonalában a DVTK: a piros-fehérek szerdán 17 órától a Kecskeméti TE otthonában lépnek pályára.

- Szerdán alakulhatnak úgy a dolgaink, hogy szombaton a Tatabánya ellen szépszámú közönség előtt futhat ki csapat - mondta Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója.
- Túl sok motivációs tényezőm nincs; csak ez. Az, hogy szombaton - a Kecskemét és a Tatabánya elleni siker esetén - az NB I kapujába léphetünk. Ha már eljutottunk ide, akkor magunk és a fanatikus szurkolóink miatt sem bukhatunk el. Ha így lesz, akkor örökre beírhatjuk magunkat a diósgyőri labdarúgás történetébe.

Nehéz lesz

A szakmai igazgató szerint a bajnokságból hátralévő egy hetet ,,már fél lábbal is ki kell bírni" és meglátása szerint "sok problémát megoldana a feljutás". Persze ehhez szerdán a Kecskemétnek is lesz némi beleszólása.
- Nincs még teljesen biztonságban a Kecskemét, ezért kemény és nehéz 90 percre számítok - tette hozzá Őze Tibor. - De ahogy mondtam: nem rogyhatunk össze az NB I kapujában!

JLI

Piros-fehér infók
A tervezett kezdőcsapat:
Nagy Z. - Tejnóra, Udvari, Horváth T., Crnomarkovics - Halgas, Szögedi, Kenesei Z., Binder - Faragó, Mogyoródi.
A kispadon:
Szalma (kapus), Dudás, Lázár, Gajda, Varga Z., Fabian, Gáspár.
Sérült:
-
Eltiltva:
Katona, Hompth (3-3 sárga lap)
A 32. forduló további párosításai
Május 19., szerda:
Dabas - Nyíregyháza, Bodajk - Bp. Vasas, Pápa - Kaposvár, Tatabánya - Balassagyarmat, Vác - Dunaújváros, BKV - Bp. Honvéd, Szeged - REAC, Szolnok - Hévíz.
Minden találkozó 17 órakor kezdődik.

Ez lesz a végéig
33. forduló, május 22. (szombat):
Nyíregyháza (5., 49 pont) - Bodajk, REAC (6., 46 pont) - Dabas, DVTK-BS (4., 53 pont) - Tatabánya.
34. forduló,
május 26. (szerda): Bp. Vasas - Nyíregyháza (5., 49 pont), Vác - DVTK-BS, Bodajk - REAC.

Három fordulóval a vége előtt jelen állás szerint az 5. Nyíregyháza és a 6. REAC játszhat osztályozót, azonban matematikailag erre jó esélye van még a BKV Előrének (7., 45 pont) és a Tatabányának (8., 44 pont) is. Az utolsó 3 fordulóban egyidőben, 17 órakor kezdődnek a meccsek.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.16 0 0 913
Döntetlen a Pápa ellen
A labdarúgó NB I/B 31. fordulójában a DVTK-BS csapata a Pápai Termál PELC együttesét látta vendégül szombaton.

Diósgyőri VTK-Borsodi Sör - Pápai Termál PELC 1-1 (1-1)
Diósgyőri stadion, 2000 néző. V.: Megyebíró (Medovarszki, Szabó S.).

Diósgyőri VTK-Borsodi Sör: Nagy Z. (4) - Katona (4), Tejnóra (5), Horváth T. (4), Crnomarkovics (4) - Halgas (4), Hompoth (4), Kenesei Z. (4), Szögedi (4) - Mogyoródi (4), Binder (4). Szakmai igazgató: Őze Tibor.
Pápai Termál PELC: Szép (5) - Orovecz (4), Kozmér (4), Gombos (4) - Lászka (4) - Tóth Cs. (4), Germán (6), Jáger (5), Herold (4) - Stevica (4), Sátori (5). Vezetőedző: Szabó András.

Csere: Hompoth helyett Kasza (5) a 28., Stevica helyett Páles (4) a 46., Binder helyett Fabian (4) az 59., Kenesei Z. helyett Varga Z. (-) a 75., Sátori helyett Zöld (-) a 85., Tóth Cs. helyett Kvasz (-) a 88. percben.
Sárga lap: Hompoth a 20., Herold a 27., Katona a 31., Germán a 43., Binder a 45., Sátori a 49., Páles az 56. percben.
Gólszerző: Sátori (0-1) a 8., Kasza (1-1) a 38. percben.

A mérkőzést mindkét fél meglehetősen álmosan kezdte, az első helyzetig egészen a 8. percig kellett várnia a publikumnak: a szélről beívelt labdára Nagy Z. rosszul jött ki, és a menteni igyekvő Katonát letarolva kiejtette a kezéből a játékszert, ami Sátori elé került, és ő az üres kapuba helyezett, 0-1. A 13. percben egy a védők mögé belőtt labdát Stevica üresen vehetett le, de becenterezését a visszafutó védők tisztázták. Tíz minutummal később Binder 20 méterről végezhetett el szabadrúgást, de labdája fölé szállt. A 27. percben Halgassal szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, amiért Megyebíró játékvezető 11-est ítélt a Diósgyőr javára, azonban Binder büntetőjét Szép szögletre mentette. Nem sokkal később Kenesei Z. üresen kapott labdát középen, de a jobb alsó sarokra tartó lövését a vendégek kapusa hatástalanította. A 37. percben Kenesei Z. szöglete tisztán találta meg Kasza fejét. A támadó fejesét pedig sem a hálóőr, sem a kapufa mellett álló védő nem tudta blokkolni, 1-1.

Fordulás után

A térfélcserét követően ott folytatták a fiúk, ahol abbahagyták: a játék a mezőnyben folyt, helyzeteket csak ritkán láthatott a közönség. A 60. percben Fabian hozta helyzetbe Halgast, a középpályás három védő között lőtt a kapu irányába, kísérlete csak néhány centivel tévesztett célt. A 75. percben Germán két védő gyűrűjében tört kapura, majd az üresen álló Sátorihoz passzolt, azonban a vendégek támadója 11 méterről nagy helyzetben a kapu mellé lőtt. Tíz minutával később a középre ívelt labdát Kasza csúsztatta a keresztlécre, majd a meccs zárásaként Kvasz lőtt kapura, de Nagy Z. szögletre mentett.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.14 0 0 912
Még nem lehet hátradőlni
A labdarúgó NB I/B 31. fordulójában hazai környezetben, az Andrássy úton lép pályára a Diósgyőri VTK-Borsodi Sör. A piros-fehérek ellenfele 17 órától a Pápa lesz.

- Remélem, hogy a csapat a jobbik arcát mutatja holnap délután - utalt a szerdai Szolnok elleni 2-1-es vereségre Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója. - Hiába uraltuk idegenben is a második félidőt; még a pontszerzés sem sikerült.

A miskolciak szakvezetője kijelentette azt is, hogy továbbra sem számolgatnak - már csak babonából sem. Mint fogalmazott: csapata előnye tetemes, de nem megnyugtató, ezért nincs miért hátradőlniük.

Egyértelművé tenni

- Nagyon fontos 90 perc vár ránk egy olyan meccsen, amely után még egyértelműbbé tehetjük feljutási szándékunkat! - tette hozzá Őze Tibor, aki szerint a Pápa "sötét ló", és kiszámíthatatlan, hogy szombaton melyik arcát mutatja majd.

A szakmai igazgató szerint egyébként csak és kizárólag csapata tehet azért, hogy a hajrában felszabadultan játszon.
- Nem görcsölhetünk úgy, mint azt tettük nem is olyan régen a Hévíz ellen. Igaz, annak a meccsnek az eredményét, a 3-1-es győzelmet most is elfogadnám - vázolta óhaját a diósgyőriek mestere.

A találkozó másnapján, vasárnap 11 órától ismét tétmeccsen lép pályára a DVTK-Borsodi Sör csapata: a miskolciak a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének 4. fordulójában Aszalón rúgják a bőrt.

JLI

Piros-fehér infók
A tervezett kezdőcsapat:
Nagy Z. - Katona, Tejnóra, Horváth T., Crnomarkovics - Halgas, Szögedi, Kenesei Z., Mogyoródi - Faragó, Binder.
A kispadon:
Szalma (kapus), Dudás, Kasza, Gajda, Varga Z., Fabian, Lázár.
Sérült:
-
Eltiltva:
Vitelki (három sárga lap)
A 31. forduló műsora
Szombat:
Dunaújváros - Tatabánya 14.45,
Kaposvár - Szolnok 17.00,
Nyíregyháza - Szeged 17.00,
REAC - Bp. Honvéd 17.00,
Balassagyarmat - Kecskemét 17.00,
Bp. Vasas - Dabas 18.00.
Vasárnap:
BKV Előre - Vác 17.00,
Hévíz - Bodajk 17.00.

Jgermeister Creative Commons License 2004.05.12 0 0 911
Vereség Szolnokon

Csak a második félidő elején játszott jól a DVTK együttese a labdarúgó NB I/B szerdai fordulójában.

Szolnoki MÁV FC - DVTK-Borsodi Sör 2-1 (1-0)
Szolnok, 300 néző. V.: Vad II (Bodnár, Koch).

Szolnok: Rézsó (6) - Lettrich (6), Antal (7), Balogh (6), Müller (7) - Lázár P. (6), Szabó A. (6), Kádár (6) - Novák (6), Pelles (6) - Kotula (6). Edző: Simon Antal.
DVTK: Nagy Z. (8) - Katona (4), Tejnóra (5), Horváth T. (4), Crnomarkovics (4) - Hompoth (4), Szögedi (4), Vitelki (5), Kenesei (6) - Mogyoródi (4), Binder (6). Szakmai igazgató: Őze Tibor.

Csere: Katona helyett Gajda (4) a 46., Kotula helyett Balla (5) a 63., Lázár P. helyett Millinkhoffer (-) a 69., Novák helyett Lipták (-) a 79., Kenesei helyett Fabian (-) a 79., Mogyoródi helyett Lázár N. (-) a 82. percben.
Sárga lap: Vitelki az 53., Müller az 57., Lázár P. a 61., Novák a 76., Kádár a 78., Hompoth a 88. percben.
Gólszerző: Müller (1-0) a 23., Binder (1-1) a 47., Antal (2-1) a 78. percben.

Igazi nyári melegben kezdődött az összecsapás, amely kihatással volt az iramra is. A kiesés ellen menekülő szolnokiak ,,mocorogtak" kicsivel többet, az első tíz percben Pelles két kísérletének lehettünk szemtanúi. A Tisza-parti csendet a mintegy ötven diósgyőri szurkoló törte meg biztatásával, ám Vitelkiék nem tudtak helyzetet kialakítani ebben az időszakban. Olyannyira, hogy a 22. percben Pelles passza után Kotula került nagy helyzetbe, Nagy Z.-nek vetődve kellett hárítania. A sarokrúgást Novák végezte el, labdája Müllert találta meg, aki 7 méterről a léc alá fejelt, 1-0. Öt perccel később lehetett feljegyezni az első komoly diósgyőri próbálkozást, a középen kilépő Kenesei az elé mozduló Rézsóba helyezte a játékszert. A játékrész hátralévő részében is inkább a hazaiak kezdeményeztek, amelynek az lett a vége, hogy Kotula megmozdulásánál, illetve Pelles ravasz csavarásánál Nagy Z.-nek kellett ismét bravúrt bemutatnia. Gyenge első negyvenöt percet produkált a DVTK, csak a piros-fehérek hálóőrének volt köszönhető, hogy a MÁV nem tudott több gólt lőni.

A szünet után

A pihenőidőben cserélt Őze Tibor, Gajda érkezett a támadósorba, így Hompoth és Mogyoródi hátrébb lépett egy sorral a jobb oldalon. Nem kellett sokáig várni a Diósgyőr egyenlítő találatára, a középen megiramodó Kenesei szépen tette ki a játékszert a bal oldalon Lettrich mögött kibujó Bindernek, aki 7 méterről, éles szögből a bal alsó sarokba küldte a labdát, 1-1. Ezekben a pillanatokban egyértelműen a piros-fehérek irányították a játékot (vajon ez miért nem sikerült az első félidőben?), de a nagyobb lehetőség megint a Szolnok előtt adódott: az 56. percben Kotula került szembe Nagy Z.-vel, a csatár még meg is nézte a kapu bal sarkát, de a DVTK kapusán nem tudott kifogni. A 78. percben egy ,,alibi" szabadrúgást kapott a MÁV a 16-os előterében; Antal állt a labdához és nemes egyszerűséggel a kapu jobb oldalába helyezett, 2-1. Ugyan még volt hátra több, mint tíz perc a végső sípszóig, ekkor biztossá vált, hogy a Diósgyőr nem tud újítani, mivel nem lehetett látni azt az akaratot, amely ezen a délután a Szolnokot jellemezte.

Simon Antal: - Az első félidő után simának tűnt a mérkőzés, a végén azonban a szerencse is kellett a győzelmünkhöz.
Őze Tibor: - Minősíthetetlen első félidőnk miatt kaptunk ki.

- Molnár István -

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.11 0 0 910
Mindenkinek kellenek a pontok
A labdarúgó NB I/B szerdai, hétközi játéknapján a Szolnoki MÁV FC otthonában lép pályára 17 órától a Diósgyőri VTK-Borsodi Sör csapata.

Labdarúgó NB I/B, 30. forduló: Szolnoki MÁV FC - Diósgyőri VTK-Borsodi Sör

A tabellára pillantva egyszerűnek tűnik a képlet: a 3. helyezett Andrássy úti gárda a 15. pozíciót elfoglaló sárga-kékek otthonába látogat, így ,,boritékolható" a győzelemért járó három pont a vendégeknek. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis az alföldi csapat a következő pontvadászatot is a második vonalban szeretné kezdeni...

- Tóth Dénes, majd Romanek János után immár jónéhány hete Simon Antal ül szerdai házigazdánk kispadján, azonban úgy fest, hogy a csapat még mindig nem igazán állt össze - mondta Orlóczky Tibor, a DVTK-BS pályaedzője. - Pedig úgy érzem rutinos és jó labdarúgók alkotják a Szolnok keretét, de még mindig a veszélyes zónában tanyáznak.

Kőkemény meccs

A DVTK pályaedzője szerint kőkemény találkozó vár a miskolci piros-fehérekre, hiszen valószínűleg ,,foggal-körömmel" harcolni fognak a Tisza-partiak a pontért, pontokért.

- Nem lesz ez másként velünk sem, ugyanis a feljutás érdekében nekünk is szükségünk van minden egyes pontra! - tette hozzá Orlóczky Tibor. - Mivel jó fizikai állapotban van a csapat, azt hiszem nem lehetnek gondjaink, s így bizakodva várjuk a hajrát, az utolsó öt fordulót.
A diósgyőriek gondját az viszont mindenképpen megnehezíti, hogy az egyik adu ász, Halgas Tibor eltiltás miatt nem lehet a társakkal a pályán, viszont jó hír, hogy egy másik Tibor, nevezetesen Horváth visszatérhet a védelem tengelyébe.

JLI

A további párosítások
A 30. forduló: Vác - REAC 14.45, Szeged - Bp. Vasas 17.00, Dabas - Bodajk 17.00, Pápa - Balassagyarmat 17.00, Kaposvár - Hévíz 17.00, Tatabánya - BKV 17.00, Kecskekemét - Dunaújváros 18.00, Bp. Honvéd - Nyíregyháza 19.00.


Piros-fehér infók
A tervezett kezdőcsapat: Nagy Z. - Katona, Tejnóra, Horváth T., Crnomarkovics - Hompoth, Szögedi, Vitelki, Kenesei Z. - Mogyoródi, Binder.
A kispadon: Szalma (kapus), Dudás, Kasza, Fabian, Gajda, Lázár, Varga Z.
Sérült: Faragó.
Eliltva: Halgas (piros lap: a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának döntése értelmében 1 találkozót kell kihagynia)

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.09 0 0 909
Egy lépéssel közelebb az élvonalhoz
Rangadót nyert szombaton este hazai környezetben, s így már a tabella harmadik helyén áll a Diósgyőri VTK-Borsodi Sör NB I/B-s labdarúgócsapata.

Labdarúgó NB I/B, 29. forduló: DVTK-Borsodi Sör - NABI-Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-1)

A nedves, csúszós talajon tett első próbálkozás Vitelki nevéhez fűződött, aki mintegy 22 méterről szánta el magát lövésre - kicsit lett csak magas. A villanyfényben hamar megszületett a diósgyőriek vezető találata; a 8. percben Faragó adott be jobbról, Halgast huzigálta Farkas, a hazaiak támadója elesett az ötösnél, s bár sokan nem hitték, hogy ez a megmozdulás büntetőt ér, Makai játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott.

A labda mögé a sértett állt, aki a kapu bal oldalát vette célba, s bár Balajcza jó helyre mozdult, hárítani nem tudott, 1-0. Megélénkült az összecsapás, előbb Kenesei tüzelt laposan, aztán pedig Balassa nem szólt csapata hálóőrének, hogy ő hátrafelé akarja csúsztatni a játékszert a 16-os előteréből, s ennek a hibának kis híján DVTK-gól lett a vége. A kaposvári portás másodszorra tolta kapu fölé a labdát az ott ólálkodó Faragó elől.

Az első húsz perc a jól kombináló, s formás akciókat felépítő Szögediéké volt, míg a félidő hátralévő részében inkább a küzdelem dominált. Kicsit több munkája akadt a miskolci védelemnek, s a lelátón helyet foglalók közül többen már nyugtázták a félidei előnyt, amikor a 45. percben Farkas adott be élesen a jobb oldalról, a labda megpattant egy lábon, elsuhant mindenki előtt, kivéve Oláh: a csatár a hosszú oldalon érkezett tisztán, s nem volt nehéz dolga közelről a diósgyőri ,,ketrecbe" passzolni a játékszert, 1-1.

Második játékrész

A folytatásban, az első tíz percben Szögedi gondolta úgy kétszer is, hogy harminc méter nem távolság a vizes füvön, nem sokat tévedett. A középpályás lövései köré a szurkolók beiktattak némi pirotechnikai bemutatót is, kisebb megszakításokkal a stadion különböző helyeiről indultak útnak rakéták, egyebek. Az 56. percben Tejnóra tisztázott a gólvonalról, miután egy sarokrúgást követően Nagy Z. kapus nem érte el a labdát, nemúgy az egyik kaposvári, akinek a fejéről a labda vészesen közeledett a diósgyőri háló felé. Négy minutummal később Halgas-Binder összjáték következett, a ziccerben lévő támadó löketét Balajcza szögletre hárította. A pontrúgást Kenesei végezte el a jobb oldalról, a büntetőpont tájára ívelte a bőrgolyót, amit az ott tartózkodó Hompoth laposan a kaposvári kapuba továbbított, 2-1.

A ,,tér" a somogyiaké lett, de ezzel a lehetőséggel a Prukner-csapat nem tudott élni, pusztán emberelőnyig jutottak: a 86. percben Halgas és Mező egybecsúszott, utóbbi a comjához kapott, Makai pedig a sárgához, s mivel a DVTK focistája korábban már begyűjtött egy ilyen színű lapot, véget is ért számára a találkozó. A ráadásban Fabian tévesztette el a bal alsó sarkot egy ellentámadás során, majd a 93. percben Nagy Z. tenyerelte ki a lasztit a kapu torkából egy jól helyezett fejes után. A tabellán második, és a meccs előtt még negyedik Diósgyőr találkozója izgalmasra, hajtósra sikerült, a piros-fehérek ezzel a győzelemmel nagy lépést tettek az élvonal felé.

MI


Jegyzőkönyv
Labdarúgó NB I/B 29. forduló

Diósgyőri VTK-BS - NABI-Kaposvári Rákóczi FC 2-1 (1-1)

Diósgyőr, 2000 néző. V.: Makai (Strehó, Telek).
DVTK: Nagy Z. (6) - Katona (7), Tejnóra (6), Hompoth (7), Crnomarkovics (6) - Halgas (6-2=4), Szögedi (6), Kenesei (6), Vitelki (5) - Faragó (5), Binder (5). Szakmai igazgató: Őze Tibor.
Kaposvár: Balajcza (5) - Finta (5), Petrók (5), Balassa (5), Mező (5) - Farkas (6), Andruskó (5), Máté (5), Kovácsevics (5) - Oláh (6), Jovánczai (5). Edző: Prukner László.

Csere: Faragó helyett Mogyoródi (-) a 64., Kovácsevics helyett Nagypál (-) a 68., Jovánczai helyett Galgóczi (-) a 78., Binder helyett Fabian (-) a 78., Kenesei helyett Kasza (-) a 82., Petrók helyett Petronovics (-) a 84. percben.
Sárga lap: Kovácsevics a 6., Halgas a 12., Máté a 32., Mező a 41., Katona a 44. percben.
Kiállítva: Halgas a 86. percben.
Gólszerző: Halgas - 11-esből (1-0) a 8., Oláh (1-1) a 45., Hompoth (2-1) a 61. percben.

Mestermérleg
Őze Tibor: Fergeteges első húsz percet produkált a csapat, már ekkor eldönthettük volna a mérkőzést. Utána kicsit tanácstalanok voltunk, ám a játékosok nagy lelkierőről tettek tanubizonyságot, mert a lehető legrosszabbkor kapott gól után is sikerült talpra állni. Menczeles Iván: - Igazi rangadó volt minden szempontból. Meg vagyok elégedve csapatom teljesítményével, annak ellenére is, hogy egy apró figyelmetlenség három pontunkba került. Jövőre ismét találkozunk az NB I-ben.


Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.09 0 0 908
Kiállították a gólszerzőt. A közönségre most sem lehetett panasz

NB I B: DVTK Borsodi Sör–Nabi Kaposvári Rákóczi 2–1

DOROS LÁSZLÓ

NS, 2004-05-09

SÁRGA LAP
Kovácsevics (elsodorta Halgast) a 7., Halgas (felvágta Mátét) a 12., Máté (felvágta Bindert) a 34., Mező (kezezésért) a 42., Katona (fellökte Andruskót) a 44. percben
KIÁLLÍTVA
Halgas a 85. percben
SZÖGLETARÁNY: 5:4 (2:1)

8. perc: A kaposvári kapu előterében Farkas lerántotta Bindert, a megítélt 11-esből Halgas nagy erővel a bal sarokba bombázott. 1–0
45. perc: Farkas jobbról lőtt a kapu elé, a védők között elcsúszott a labda, és az érkező Oláh két lépésről a jobb alsó sarokba helyezett. 1–1
60. perc: Kenesei Zoltán jobb oldali szögletét Hompoth tíz méterről estében lőtte a jobb alsó sarokba. 2–1
85. perc: Halgas a felezővonalnál ütközött Mezővel, mindkét játékos elesett. Makai János játékvezető sárga lapot adott a diósgyőrinek, majd mivel ez már a második volt ebből a színű kártyából Halgasnak, előkerült a piros is.

Mestermérleg
Ôze Tibor: – Diósgyőrnek már van egy nagyszerű szurkolótábora és egy nagyszerű csapata, a többit a közeljövőben még elő kell teremtenünk.
Prukner László: – Vereségünk ellenére gratulálok a csapatomnak.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.07 0 0 907
Bevehető (Kapos)vár
A labdarúgó NB I/B 29. fordulójában a 4. helyen álló házigazda Diósgyőri VTK-Borsodi Sör a második pozíciót birtokló Kaposvárt fogadja szombaton 19 órától.

- Nagyon keveset szuszanhattunk, hiszen a héten Magyar Kupa meccset játszottunk Taktakenézen. Pihenésre nem is lesz már sok időnk, ugyanis az utolsó hat fordulót szerda-szombati ritmusban játsszuk - fogalmazott Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója.

Kaposvári erények

A 12-1-re megnyert MK selejtezőből a Kaposvár elleni összecsapás előtt a szakvezető szerint természetesen nem lehet kiindulni, hiszen a találkozón olyan diósgyőri játékosok is lehetőséget kaptak, akik tavasszal ilyen-olyan okokból ritkábban jutottak szóhoz. És, ha már Kaposvár...
- Néhány esztendővel ezelőtt dolgoztam ma ellenfelünknél és úgy érzem az a fiatal, tehetséges gárda most nagyon összeérett - mondta Őze Tibor. - Jól kontráznak, egységesek és tele vannak önbizalommal. Egyszóval nem lesz könnyű dolgunk, ám azt hiszem nekik is meg vannak a gyenge pontjaik. Intő jel, hogy komoly botlásuk a 2. fordulóban, a Szeged ellen volt. Mi viszont ötből négy meccset megnyertünk az elmúlt hetekben.

Közelebb a célhoz

A szakmai igazgató reméli, hogy a csapat körüli - ismert - gondok ellenére nem marad pont nélkül együttese a pontvadászat hajrájának egyik legfontosabb meccsén és közelebb kerülnek a hőn áhított NB I-hez.

Kórházban volt
Faragó István jól van. Mint azt Őze Tibortól megtudtuk, a csatár kedden annyira szédült, hogy kórházba ment, ahol két napig bent is tartottak. A kórházban aztán kivizsgálták, de szerencsére minden lelete negatív lett. A játékos már jobban érzi magát.

JLI

Piros-fehér infók
A tervezett kezdőcsapat:
Nagy Z. - Katona, Tejnóra, Hompoth, Crnomarkovics - Halgas, Szögedi, Vitelki, Kenesei Z. - Faragó, Binder.
A kispadon:
Szalma (kapus), Dudás, Gáspár, Mogyoródi, Fabian, Lázár, Gajda.
Sérült:
-
Eltiltott:
Horváth T. (piros lap)
A 29. forduló további párosításai
Szombat:
Bp. Vasas - Bp. Honvéd (tv: Hálózat TV) 14.45, Bodajk - Szeged 17.00, Nyíregyháza - Vác 17.00, REAC - Tatabánya 17.00, Dunaújváros - Pápa 17.00, Balassagyarmat - Szolnok 17.00
Vasárnap:
Hévíz - Dabas 17.00, BKV-Kecskemét 17.00

HT Miskolc Creative Commons License 2004.05.07 0 0 906
Ott nem adja el a DVTK 1910 Kft.-t
Ott Erzsébet, az NB I/B-s labdarúgócsapatot működtető DVTK 1910 Kft. többségi tulajdonosa lapunk érdeklődésére kijelentette: nem adja el a gazdasági társaságban meglévő üzletrészét.

- Ha finoman akarok fogalmazni, akkor azt mondom: eredmény nélkül zárultak a köztem és a DVTK 1910 Kft.-t megvásárolni szándékozó személy közötti tárgyalások - mondta Ott Erzsébet. - Fogalmazhatnék cifrábban is, mert indulatos vagyok az elmúlt napok történései miatt: jelentkezett valaki, aki akar tőlem valamit és olyan ajánlatot tett, ami pimaszság. Nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen egy - ma még nem működő - projektre összpontosítottam a tőkémet, és a diósgyőri futballcsapat működtetése jelenleg gondot okoz. Persze nem lenne ennyi gondom, ha az önkormányzat nem csak a 10 százalékát teljesítette volna annak, amit megígért.

Csak 15 milliót

És a DVTK 1910 Kft. többségi tulajdonosa már sorolta is, hogy mi nem teljesült. Elmondása szerint megígérték neki azt, hogy közbenjárnak egy szállítással foglalkozó cégnél annak érdekében, hogy a csapat ingyen utazzon a mérkőzésekre; hogy önkormányzati tulajdonú üres lakásokat adnak a nem miskolci játékosoknak; hogy felújítják a stadiont és hogy évi 40 millió forinttal támogatják a klub működését.
- Tavaly ősszel egy fillért sem kaptunk, mert a 40 milliót még tavasszal elköltötték a DVTK-ra - mondta Ott Erzsébet. - Ebben az évben pedig csökkentették a támogatást és csak 15 milliót akarnak adni. Ez az önkormányzatnak Orosz Lajos alpolgármester által megígért nagy segítsége...

Két hónap

A DVTK 1910 Kft. többségi tulajdonosa megjegyezte: az ígéretek nem teljesülése miatt kellett több ingatlanjára jelzálog bejegyeztetése mellett kölcsönt felvennie annak érdekében, hogy működtetni tudja a csapatot.
- Nem tagadom: van két hónap fizetésbeli elmaradásom a játékosokkal szemben - jelentette ki Ott Erzsébet. - Azért ültem le a kft. iránt érdeklődővel tárgyalni, mert úgy gondoltam talán segítségemre lehet, de kiderült, hogy nem segíteni akar. De ezzel már nem foglalkozom. Már csak néhány meccs van hátra a bajnokságból, a célunk pedig változatlan: élvonalbeli csapatot akarunk csinálni. És fogunk is.

BCs

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.06 0 0 905
Gazdát cserél a Diósgyőri VTK 1910 Kft.?
Ott Erzsébet kapcsolatban áll egy olyan személlyel, aki vételi ajánlatot tett a diósgyőri klubot működtető gazdasági társaságban lévő tulajdonrészére.

Sokan feltették a kérdést az elmúlt néhány órában Miskolcon: miért vacsorázott együtt kedden Orosz Lajos alpolgármester és Bicskei Bertalan a magyar labdarúgó válogatott volt szövetségi kapitánya? De nem csak ők ketten ültek a miskolci Murphy's Étterem egyik asztalánál kedden este: a labdarúgóedző felesége (akiről tudott, hogy férje pénzügyi dolgait is intézi), valamint egy miskolci és egy székesfehérvári vállalkozó is jelen volt a találkozón. Orosz Lajos lapunk érdeklődésére csupán annyit mondott: tudomása szerint leghamarabb pénteken lehet bejelentés a diósgyőri labdarúgást érintő esetleges változásokról. Ott Erzsébet, az NB I/B-s labdarúgócsapatot működtető DVTK 1910 Kft. többségi tulajdonosa az Észak-Magyarországnak úgy nyilatkozott: kapcsolatban áll egy olyan személlyel, aki vételi ajánlatot tett a gazdasági társaságban lévő tulajdonrészére. Lapunk információja szerint Bicskei Bertalan az esetleges adás-vétel megtörténte után a futballszakmai vezetésben kapna szerepet a diósgyőri focicsapatnál.

CsitaSz Creative Commons License 2004.05.06 0 0 904
900!!!!!!!!!!!
Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.05 0 0 903
Csak az egyiknek sikerült
A Magyar Kupa megyei selejtezőjében szerdán a 3. forduló mérkőzéseit játszották a csapatok.

A DVTK-Borsodi Sör simán továbbjutott, az amatőr DVTK SE-nek viszont nem sikerült az újabb bravúr.

Taktakenéz - DVTK BS 1-12 (0-6)

Diósgyőri gólszerzők: Fabian (3), Gajda (2), Mogyoródi (2), Horváth T. (2) /az elsőt 11-esből/, Lázár, Dudás, Varga Z.

DVTK SE - Arnót 0-3

KN

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.04 0 0 902
Mindkét DVTK pályára lép
A labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjében szerdán 17 órától a 3. forduló mérkőzéseit játsszák a csapatok. Az amatőr és a profi DVTK is pályára lép.

Az NB I/B-s DVTK-Borsodi Sör Taktakenézen játszik, míg a Miskolc Körzeti Bajnokságban szereplő DVTK SE az Arnót gárdáját fogadja Diósgyőrben.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.05.02 0 0 901
A vendégek a bírót bírálták

NB I B: Diósgyőr–Hévíz 3-1

DOROS LÁSZLÓ

NS, 2004-05-02

SÁRGA LAP
Czafit (reklamálásért) a 77., Takács (sípszó után elrúgta a labdát) a 87., Nokta (felvágta Fabiant) a 89. percben
SZÖGLETARÁNY: 13:3 (5:3)

19. perc: Kőrösi bal oldali szögletét Kiss Tamás öt méterről fejelte kapura, és Nagy Zoltán már csak a gólvonalon túlról tudott menteni. 0–1
32. perc: Faragó jobb oldali beadását Binder kapta, aki a 16-oson belül lefordult védőjéről, majd 12 méterről ballal laposan a bal alsó sarokba lőtt. 1–1
76. perc: Fabian a bal oldalról ívelt középre egy labdát, amit Faragó fejjel megcsúsztatott, és az a kapu bal oldalában kötött ki. 2–1
88. perc: Hazai szöglet után röviden fejelték ki a labdát a hévízi hátvédek, Kenesei Zoltán pedig 18 méterről, fordulásból a kapu jobb oldalába lőtt. 3–1

A diósgyőriek az első 45 percben túl könnyen vették ellenfelüket, és a lelkesen küzdő, sokat futó, helyüket gyakran változtató hévíziek többször is zavarba hozták a nem túl acélos hazai védelmet. A DVTK ekkor kevés elgondolással játszott, futballistái alig mozogtak és rengeteg átadási hibát követtek el. A szünet után is a sereghajtó nyújtott átgondoltabb futballt, így azok jártak jól, akik meccsnézés helyett a Csanyik-völgyi majálison múlatták az időt…
A Diósgyőr feljutásra pályázó csapattól méltatlan produkcióval rukkolt elő, és azt a közhely számba menő tételt igazolta, hogy mindig a kötelezőnek számító győzelem kiharcolása a legnehezebb. A látottak alapján csak a három pont megszerzésének lehetett örülni.

Mestermérleg
Ôze Tibor: – Végsőkig elcsigázott csapatom óriási akaraterővel fontos győzelmet aratott. Számomra érthetetlen szurkolóink türelmetlensége.
Menczeles Iván: – A DVTK többet támadott, de megnehezítettük a dolgát. Nem érdemeltünk vereséget, azt pedig nem értem, hogy szabályos gólunkat a játékvezetői miért érvénytelenítette.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.04.29 0 0 900
Tovább folytatni a pontgyűjtést
A labdarúgó NB I/B 27. fordulójában szombaton 17 órakor a Hévíz együttesét fogadja hazai környezetben, az Andrássy úton a Diósgyőri VTK-Borsodi Sör csapata.

Pontokra, de legalábbis egy pontocskára számított kedden kora este az a sok ezer diósgyőri fanatikus, aki kilátogatott a Budapest Honvéd elleni rangadóra. Nem jött össze, hiszen a fővároisak vitték haza a győzelemért járó egységeket annak ellenére is, hogy Őze Tibor fiai mindent megtettek a siker érdekében. Szombaton viszont újabb - könnyűnek látszó - feladat megoldása vár a piros-fehérekre, hiszen a sereghajtó Hévíz érkezik Miskolcra.

- Az eredmények, a tabella ismeretében természetesen ez is egy nagyon fontos meccs lesz a hajrához közeledve - jelentette ki Őze Tibor, a DVTK-BS szakmai igazgatója. - Veszélyes 90 perc vár ránk, ugyanis ha az első negyedóra végén nem vezetünk majd 2-0-ra biztos, hogy lesznek elégedetlen drukkerek a lelátón.

Belőni a helyzeteket

A szakvezető elmondta azt is, hogy mindent egybevetve valószínűleg felszabadult lesz a vendégcsapat, mert már kiesőnek tekinthető, így semmiféle tét nem nyomja őket. Az viszont figyelemreméltó, hogy a DVTK szombati vendégei legyőzték a Honvédot...

- Be kell lőnünk a helyzeteket és akkor nem lehetnek gondjaink - tette hozzá a felvetésre Őze Tibor. - Ugyanakkor megnyugtató az a tény, hogy fizikailag nincsenek gondjai a csapatnak.

JLI

Piros-fehér infók
A tervezet kezdőcsapat:
Nagy Z. - Katona, Tejnóra, Hompoth, Crnomarkovics - Fabian, Szögedi, Vitelki, Kenesi Z. - Faragó, Binder
A kispadon:
Szalma (kapus), Dudás, Mogyoródi, Gajda, Lázár, Varga Z., Gáspár
Eltiltva: Horváth T. (piros lap), Halgas (3 sárga lap)
Sérült:
Udvari, Kasza
A további párosítások
Aprilis 30., péntek:
Kecskemét - REAC 18.00.

Május 1., szombat:
Tatabánya - Nyíregyháza (tv: HTV) 14.45,
Szeged - Dabas 16.30,
Vác - Bp. Vasas 17.00,
Szolnok - Dunaújváros 17.00,
Bp. Honvéd - Bodajk 19.00,
Kaposvár - Balassagyarmat 17.00.

Május 2., vasárnap:
Pápa - BKV 17.00.

Huggy Bear Creative Commons License 2004.04.28 0 0 899
Gratulálunk Dubraviczky Attila
Írta: HAP, 2004. Apr. 27 23:07-kor.
Az elhalasztott mérkőzésre szépszámmal érkeztek a drukkerek, akik bíztak abban, hogy tovább tart a DVTK remek győzelmi szériája. A vendégcsapatot is képviselte úgy 50-60 budapesti drukker, akik bizonyára nagyon kimerültek lehettek, mivel csak a második félidő végén kezdtek el szurkolgatni, addig szinte végig csendben figyelték a találkozót.
A meccs elején rögtön sikerült felborzolni a piros-fehérek idegeit, mivel Dubraviczky Attila egy hatalmas műesést evett meg, így hála neki, rögtön hátrányba került a csapatunk. Természetesen a fiúk nem adták fel, és ügyes játékkal egyre-másra alakították ki a gólhelyzeteket, amik kihasználása nem nagyon ment ezen a délutánon. Voltak olyan hosszú periódusai is a meccsnek, amikor csak Nagy Zoltán tartózkodott a mi térfelünkön.
A második félidő úgy kezdődött, ahogy az első, egy gyors vendég góllal. Sajnos ekkor már nem sikerült olyan nagy mezőnyfölényt kiharcolnunk, mint az első játékrészben, mégis lett volna esély a pontszerzésre, ha az a bizonyos tizi bemegy…
A meccs végén újabb baklövést követett el a bíró, mivel kiállította jogtalanul Horváth Tibort, egy csak általa látott kezezés miatt. A szurkolók persze nem nagyon tudtak ekkor uralkodni az érzelmeiken, amit a bírókon, a vendégcsapat játékosain és egy vendégszurkolón vezettek le.

DVTK - Bp Honvéd 1-2 (0-1)
Miskolc, 4500 néző
Vezette: Dubraviczky Attila ( Kovács, Nagy)

DVTK: Nagy - Katona, Tejnóra, Horváth, Crnomarkovics - Halgas, Vitelki, Kenesei, Szögedi - Binder, Faragó.
Honvéd: Molnár - Bábik, Vámosi, Budovinszky, Takács - Dobos, Horky, Vadócz, Vén - Drobnak, Borgulya.
Statisztika:
Kapura lövések: 4-3 (3-1)
Lesek: 2-9 (1-5)
Szögletarány: 5-1 (2-1)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!