Aztán persze megtaláltam a neten, de ezzel eddig nem dicsekedett, emlékezetem szerint.
Nem mintha lenne mivel.
Ez egy - állítása szerint - műszaki ember, és akkor képes leírni ekkora baromságot:
a tőkesúly nemcsak a vitorlás borulékonysága ellen való dolog, hanem lehetővé teszi a csónak széllel szembeni haladását is, sőt döntően ez a funkciója.
Ez egyszerűen elképesztő!!!
Ezek szerint a svertes hajók, az Optimistek, Kalózok nem tudnak széllel szemben haladni.
Hihetetlen, komolyan mondom, hihetetlen!
És nem csak azért, mert fasz a baromja, hanem mert innen indítja szellemi szabadvágtáját, és csodálkozik, hogy Kovács Zoltán nem válaszol. Kíváncsi lennék, Buják Attila válaszolt-e már, vagy sem...
„Nem sokat töprengtem a dolgon, fölhívtam R. Székely Juliannát, akkoriban olyan barátiféle viszony volt közöttünk, elolvasnád? Nem nyújtom hosszúra a sztorit, azt mondja egyebek közt R. Székely Julianna: hát, izé, jó-jó, de meg kéne írni, mert több helyütt a magnóról egy az egyben lett átmásolva a szöveg és így tovább… Na, mondom, szépen vagyunk, ugyanis a riportalany úgy fogalmazott valójában, mint egy akadémikus professzor, én „írtam meg” dadogósra a mondókáját, részben az olvashatóság, részben a „hitelesség” kedvéért. Néha mesterkélni kell a spontaneitást, ezt pl. bolsh olvasótárs pontosan tudja (meg lehet kérdezni tőle): mi, hogyan látszik a képen? Kell-e néha torzítani filmezés, fényképezés közben, mégpedig pont azért, hogy az igazvalóság látszódjék a fotópapíron, s ne csupán az üres valóság, amit bárki megláthat a picinke szemével? Na most, én meg a nagy, mélyről fakadó szorongást, indulatot, tétovaságot igyekeztem megírni egy olyan ember holokauszt-történetéből, meséjéből, aki amúgy az egészet már többször átrágta, letisztította magában, és persze kerek, kissé akadémikus, tudóskodó mondatokká faragta, csiszolta át, szokvány-zsurnalisztikai smirglivel a kezében.
Tehát e művi spontaneitás az átélt holokausztra való emlékezés kényszeréből fakadt. A holokausztélményről hitelesen-olvashatóan csak bizonytalanul, dadogva, olykor hebegve-habogva (és nem „ötölve-hatolva”, mert az mást jelent), vagyis kvázi spontán lehet beszélni. Gondoltam én.
R. Székely Julianna erre azt mondta, hogy jó-jó, de akkor is…
Nem pöröltem, félreálltam (ugyanakkor tudtam, a barátságféleség ezennel derékba töretett, miként a büszke tölgy a viharban, ismerem magam, nagyon nem szeretem, ha nem értik, amit mondok, és csak néznek, néznek rám bután), mentem tehát a Beszélőhöz, ahol Kiss Ilona csókos szemekkel, ölelő szavakkal fogadott, hogy nagyon jó, hogy jaj-jaj és hogy nagyon köszönjük, csak hát meg kéne szerkeszteni; hosszú egy kicsit, meghogy izé meg miegymás… Nem vártam végig, metaforikusan szólva, már csak a hátamat látták porzani az ajtóban, mondtam is estére, na, Emil bácsi, vagy a mozgósokhoz megyünk a kézirattal, vagy a picsába, lehet választani. – Akkor már inkább a Mozgó.”
„Mit tegyek, bennem a P. Szűcs-féle Mozgó Világról elég jó vélemény alakult ki (isten bocsássa meg ezt nékem és az ő jobbján ülő Balassa Péter),…”
Nem azért írok, mert a Sajtómunkások XIX.-ben (ÉS, július 7.) foglaltakkal nem értek egyet, jobbára nem értek egyet Veled, de ez nem érdekes. Azért írok, mert megint beletiportál szép ifjúkoromba. Már megint nem olyan vagy, mint voltál tizenöt-húsz évvel ezelőtt, az általam (is) rajongott K. Z. Nem figyelsz a lényegre, csak szimplán sajtómunkásozol: "(nota bene, mi az, hogy hiteltőkesúly? - körülbelül anynyi, mint hitelsúly, hiteltőke vagy súlyhitel, ahogy tetszik)". Na most viszont körülbelül: nem annyi. Merthogy a tőkesúly az tőkesúly.Nem Eleket magyarázom majd az alábbiakban, undorodnék az Ő fejével gondolkodni, ám pontosan erről van szó: nem Elek szándéka az érdekes, hanem a leírt kifejezés. A leírt szó leirattatása után önálló szubjektummá válik, ez kritizálandó tehát, és szarva Elekre). Jó, mondjuk, én azt értem, hogy nem a Hajózás szaklapot vezeted, mégis tudnod kellene: a tőkesúly nemcsak a vitorlás borulékonysága ellen való dolog, hanem lehetővé teszi a csónak széllel szembeni haladását is, sőt döntően ez a funkciója. Tehát: Csoórinak van tőkesúlya, ezért képes széllel szemben is haladni, míg R. Székely súlytalan (tőkesúlytalan, illetve kicsi a tőkesúlya), így csak a zsidó média által fútt hátszélben vitorláz. Eddig a metafora pontos. (Már úgy értem, stilisztikailag, mert Csoóri és R. Székely tőkesúly-tömegének meghatározása, összehasonlítása nem tárgya e rövid levélnek.) De nem is ragozom tovább, a hitel előtag helyett egyszerűen a szellemi vagy morális kifejezést kellett volna alkalmazni, a nagyobb jelzőt meg elhagyni, és kész. Azt akarom jelezni csupán, hogy a hiteltőkesúly kifejezés nem pontos, hogy is mondjam, nemcsak dagályos, hanem slendrián is egyben, ám a Te kritikád rosszabb, gyöngébb, mint a kritizált szó. Vagyis hogy szerintem nem kéne az eleki nívóra süllyedni mindegyre, az alá pedig végképp nem kellene. Konokult nosztalgiával reménykedve üdvözöl:
Vágréti László"
Nemrég azt írta, valamely szellemi magömlésében, hogy az említett hölgyhöz bartátságféle fűzte. Valamint ő -mármint a soknevű-, na ő aztán a legkevésbé sem antiszemita. Most láthatod, mennyit ér a szava. Bármely állítása.
Nála valószínűleg ez fejezi ki a derűt. Azt, hogy megértette az élcelődést , azt, hogy leesett a tantusz.
El nem tudom képzelni, mi másért is fakadt ki ilyen látványosan. Vélhetőleg a nyihihi helyett. Mert arra gondolni sem merek, hogy a tantusz nem esett le.
Cuncimológus a miniszter árnyékában
avagy egy tudós-identitás szimbolikus morfológiája
Az elmúlt hetek során (ebben / és / más / rovatokban) agyba-főbe dicsértem a Mozgó Világot (különösen a Beszélő intellektuális nívójával összevetésben föltűnő a lap nagyszerűsége); ugyanakkor, bizony, kedvenc folyóiratomból is előbugyoghat mélyen emésztőszagú szellemi termék. Van rá példa. Mert van rá garancia. A garancia a szerző, minden előbugyogások nagynevű alkotója. Ahol ő megfordul, ott érezhetően büdösödik minden. Hol nekrológ van, ott nekrológ van a szerző minden szavában.
Legutóbb az oktatási reformról kérdezte a Mozgó Világ munkatársa Vásárhelyi Máriát, aki természetesen nyilatkozott is, mert nehogy már épp az oktatási reformról ne legyen üdvös, megtermékenyítő véleménye. Vásárhelyi nyilatkozatában a tandíj problematikájára fókuszált, pontosabban a tandíj bevezetésének társadalmi fogadtatását feszegette. Azt mondja: „Nem tudom, hogy a 2000 forintos tandíjnak százalékosan mekkora szerepe volt a Horn-kormány bukásában, de azt hiszem, nagyon jelentős”.
Vagyis nem tudja (mintha csak Frizu nénit olvasná az ember), hanem hiszi. Miközben a tudományos megismerésről locsog végeláthatatlanul. Neki ugye az volna a dolga (tanult szakmája szerint), hogy tudjon (tényeket, adatokat, ilyesmiket), s ne csupán higgyen (mint Juliska néni a templomban), míg a Bokros-tandíj idestova tizenkét esztendős, de a tudós média-cuncimológus (a Mozgó szíves közlése szerint: „szociológus, közvélemény-kutató”) még mindig nem tudja, hogy mekkora szerepe volt a kormány bukásában a „2000 forintos tandíjnak”, csak buzgón hiszi, hogy „százalékosan nagyon jelentős”.
Vásárhelyi azt nyilatkozata a Mozgó Világban, hogy ő mindezen kívül még azt sem tudja ám, hogy a mostani tandíjjal „kapcsolatosan mi van az emberek fejében”, nem tudja, miközben nagyon, de nagyon szeretné tudni. Ezért – indítványozta Vásárhelyi Mária – folyósítson néki a kormány rengeteg lóvét, s akkor ő „tudományos módszerekkel” meg fogja „ismerni” a tökéletes igazságot, amit azután a kormányzat elé tárnak, s ami alapján a minisztérium képes lesz „egy hatékony kommunikációs stratégiát fölépíteni”.
Nem viccelek, ez a tudós cuncimológus tudós nyilatkozatának veleje-lényege. Hogy majd ő kikutatja, mi van az emberek fejében pontosan. Az persze már most is világos, hogy „rengeteg, tévhit, tudatos félrevezetés és butaság” van az emberek fejében, vagyis a pénz ahhoz kellene, hogy megtudjuk, „melyek ezek”. Komolyan mondom, én embert még ennyire pofátlanul és ennyire hülyén lobbizni nem láttam. Hiller mindjárt el is hajtotta őt a halál náthás lobogójára. És itt jön a képbe kedvenc lapom zsenialitása: a szerkesztőség tehát azonmód közölte Hiller válaszát, aki – mint utaltam rá – tudatta a cuncimológussal, hogy majd egy bazi nagy túróst. Azt fog kapni Vásárhelyi Mária, nem kormánymegrendelést.
Azt mondja a miniszter, hogy nem kell őnéki semminő (sem kakaóbiztos, sem másfajta) cuncimológiai kutatás, nem fizet érte egy árva petákot se, különben is, szarik az egészre, ő bevezeti a tandíjat, aztán pedig mindenki, amolyan jó tollerosan szólván, kapja be tövig!
Igen, pontosan így állt össze a metamorfózis a Mozgó Világ hasábjain: a szociológusból maga Vásárhelyi csinált ravaszdi cuncimológust (ennen maga dicsőségére), s akiből pedig Hiller varázsolt cumimológust, már amennyiben azt tudatta Vásárhelyivel decensen, hogy cumi!
Nem viccelek, benne van a Mozgó Világban.
Szóval, amíg élek, büszke leszek rá, hogy az ún. rendszerváltás után én voltam az első, aki nyíltan és teljes mellszélességgel kiállt a Mozgó mellett a Balassa-féle pszicho-morális terrorral szemben. És hatásosan. Tudniillik Balassa köpni nem volt képes, csak annyit bírt „válaszként” kinyüszíteni magából, hogy szerinte én nem vagyok kőműves művezető; nem hiszi el – ezt mondta – a Népszabadság hazudik – ezt írta. Ez volt az egyetlen ellenérve. Nem viccelek, el lehet olvasni, benne van az újságban.
A Mozgó Világ, ha mással nem is, e vitaanyag szerkesztésével rászolgált a bizalmamra. Noha a teljes igazsághoz tartozik, hogy én a helyükben nem kérdeztem volna Vásárhelyi Máriát semmiről. De hát az élet a szerkesztőséget igazolta, lám, ők tudnak a szarból is várat építeni.
Egyébként pedig Hillert mindig is értelmes embernek tartottam (persze csak így, tévén keresztül), ha érdekelne a politika, tán még drukkolnék is neki. Sőt, ha komolyan gondolná, amit mondott, ha valóban elrugdosná a kondér mellől a nyúlós nyálú, kakaószagú hiénákat, akkor talán még figyelnék is a politikára.
De egyelőre csak Hillert figyelem; vajon megcumiztatja-e a többi cuncimológust is (annyian vannak, mint a nyű), aztán majd meglátjuk. Addig is olvassunk Mozgó Világot!
Hát ez nem igaz! Amióta a Vásárhelyi-topikban elkezdődött a balhé, azóta olvasom ezt a topikot.
Tényleg képtelen bárki is hiba nélkül válaszolni a spessartinak? (Jó, optimista vagyok, csak remélem, hogy az alapnicket nem egy Európa-járótól kölcsönözte.)
Végül is mindenki látja, hogy őt fűti az indulat. Ámde brilliáns a logikája.
Hát igen, ez lett belőle: a „spessarti”-ból „VM” lett, mégpedig „kívül a magyarázat nicknéven szerepelve”.
Mindig mondtam: ez a pernahajder nevű fazon a Pixy-féleségeknek méltó szellemi partnere. Láthatóan jól el is vannak egymással. Az egyik nagyobb hülyeségeket dumál, mint a másik. Olykor versenyeznek, ki bír nagyobbat, még nagyobbat és még annál is nagyobbat…
De mindegy is, tudniillik, ha én vagyok Vásárhelyi Mária, hát akkor itt vagyok, lehet velem vitatkozni.
Tessék, én vagyok Vásárhelyi, lebuktam, most már nem tehetek mást: bevallom a dolgot. Jöhetnek tehát a kérdések, még ama „bizonyos egykori fölmérésről” is. Aztán majd meglátjuk.
Ha viszont nem érkeznek hozzám (Vásárhelyi Máriához) konkrét kérdések, ellenvetések, akkor a (13007)-es hozzászólás utolsó mondata értelemszerűen csak egy ócska kis netpatkány idióta szarkavargatásaként fogható föl. Más racionális minősítés nincsen rá.
Hm. Hány napja is matadt válasz nélkül a tiszteletteljes meghívás?
(A kérdés szerintem változatlanul nem az, hogy VM-nek bizonyítania kellene egy publicisztikában - lett légyen az nekrológ vagy sem (szerintem nem) - hogy Eörsi mikor kit bántott meg. Van itten sokkal sokkal fontosabb dolog is. Pl. az a bizonyos egykori felmérés.
Nem lennék meglepve, ha VM itt a fórumon kívül a magyarázat nicknéven szerepelne.
Nos, félreértettem a szöveged, talán mert állandó tudálékoskodásod bosszantó. De semmi sem indokolja azt a baromi nagyképűséget, amivel itt tündökölsz. A megszólalásaidból ömlő förtelmes rosszindulatról (V. M.) nem is beszélve.
Dehát, ha betegség, akkor betegség - lehet, nincs mit tenned.
A megfigyelőzött szöveg legalább közepesen érettségizett emberek számára íródott. Olyanoknak, akik külön szájbarágás nélkül is tudják, hogy ki volt Illyés mentora, mi a címe a „förmedvénynek”, miről szól, ki alkotta, kiről, miről és miért. A Pixy-félék meg csak figyelőzzenek erősen, rágódjanak rajta (Hofi hangján): emmeg mitírt?, mé’ ítta?, hogy’ íta, minek ítta?...
Előzmény:kívül a magyarázat (12985)
Hát így van ez. Hol azt nem tudják, hogy mit írt VasIstván a Saskeselyűben, de azért hazugoznak telitorokkal, majd arcorri részükre hullván, végigtörlik az Index padlatát, hol pedig azt nem tudják, ki volt Babits Mihály; ezért úgy tesznek később nagy ravaszul, mintha már a számokat se ismernék.
Legyek pixybarát, babarczybarár életem végéig, ha értem, miért kekeckednek az ilyenek folyvást; mi örömüket lelik abban, hogy gyakorta pofára esnek!? Egyszerűen képtelenek annyira rövid hozzászólást böffenni, amelyben ne volna legalább egy-két szánalmas melléfogás.
Még januárban(!) írtam: Azok olvassák ezt a rovatot, aki kíváncsiak erre a libero-fasisztoid alakra, akinek mindenről csak az (ő) jut eszébe... De ez az eszméletlen energia, amit a mókuskerekében kifejt, mindenképpen tiszteletet érdemel. Ennyit adjunk meg neki mi, akik szado-mazo nézői vagyunk.
"A konzekvencia barbosítása" - helyesen: barbósítása. Lásd: Chicago, de: Chicagóban.
"összevissza süketelő, virtuális-náci bunkókkal nem állok szóba. Ha érdekli őket Babarczy szövege, keressék meg maguknak." - jaj, csak ezt ne! Itt akarsz hagyni bennünket? Ki lesz akkor, aki felvilágosít bennünket arról, hogy ki szerkesztette 1999-ben a Beszélőt? Hiszen "Súlyos kérdések ezek"!
A konzekvencia barbosítása
avagy ahol már megállt az ész, és láthatóan nemigen akar újraindulni…barboválasz | megnéz | könyvjelző 2006.07.20 07:56:21 (3790)
Tegnap én is láttam B.E.-t a tévében, hát visszanéztem ide, a topikba, hátha van róla valami. Ott a magyar kulturális élet helyzetéről, jövőjéről volt szó. Itt arról, hogy ki szerkesztette 1999-ben a Beszélőt. "Súlyos kérdések ezek." - írja a paranoia. Közben folyik a libanoni háború, zuhan a koalíció népszerűsége, emelkedik a benzinár.
Megáll az ész.
Előzmény:kívül a magyarázat (3789)
"Babarczy Eszter azt írta volt a Népszabadságban, hogy országunk paranoid ország." - mit nem mondasz?!? Mikor írt ilyet? És milyen összefüggésben? Ha kifejtenéd...
Így ezúton értelmezem a konzekvencia szó meghatározását, talán érdekel valakit.
Tehát: akinek főként a koalíció népszerűség-zuhanásával összefüggésben áll meg az esze, az most figyeljen rám! Tanácsolom: a következő ész indulásáig ne foglalkozzék a koalíció népszerűségvesztésén túl más egyébbel, főként ne nagyon érdekelje, hogy Babarczy mit alkotott, szegénykém, mikor, hol és milyen összefüggésekben alkotta, amit alkotott, különben ama megállott eszecske már soha nem fog újraindulni, és csak áll, csak áll a jámbor, és néz bambán a monitorra, immár teljesen összezavarodván a fúrton-fúrt fölvetődő témafolyományok sűrű dzsungelében. Végül megint csak fasiszta gyilkosként manifesztálja önmagát (pszichéjét), legalábbis minimum a „kapisgálás” szintjén.
Ennyit tudtam segíteni, definitíve. Mindez pedig a homo interneticusok nyelvén így hangzik: összevissza süketelő, virtuális-náci bunkókkal nem állok szóba. Ha érdekli őket Babarczy szövege, keressék meg maguknak.
'[az Interneten] se szeri, se száma azon oldalaknak és programoknak, amelyek segítségével a nyilvánosságban másokat, de leginkább önmagunkat ünnepeltethetjük. Az önmegjelenítés ugyanis könnyedén narcizmusba hajló önünnepeltetésbe fordulhat. Ennek legjobb példái a személyes honlap és a webes napló (blog) készítése...
... a csetprogramokat is fel lehet használni érvelő-vitatkozó kommunikációra, de ugyanakkor önmagunk ünnepeltetésére is. A program lehetőséget ad arra, hogy egy üzenetsor kitöltésével anélkül sugározzunk magunkról információkat másoknak, hogy a kétoldalú kommunikációra igényt tartanánk...
...A vitákat nem a legjobb érv elve, hanem a presztízsszerzés és a presztízsvesztés elkerülése vezérli..."
A megfigyelőzött szöveg legalább közepesen érettségizett emberek számára íródott. Olyanoknak, akik külön szájbarágás nélkül is tudják, hogy ki volt Illyés mentora, mi a címe a „förmedvénynek”, miről szól, ki alkotta, kiről, miről és miért. A Pixy-félék meg csak figyelőzzenek erősen, rágódjanak rajta (Hofi hangján): emmeg mitírt?, mé’ ítta?, hogy’ íta, minek ítta?...
"Gyakran haragudtam rá igazságtalan és feleslegesen durva véleményeiért, amelyekkel sokszor a hozzá legközelebb állókon ejtet sebet.” (Vásárhelyi Mária: [Eörsi] Nem így képzelte a Rendet…)" - nahát! Ezt írta volna? Kifejenéd róla EGYSZER a véleményedet?
"Babarczy Eszter azt írta volt a Népszabadságban, hogy országunk paranoid ország." - mit nem mondasz?!? Mikor írt ilyet? És milyen összefüggésben? Ha kifejtenéd...
Két nekrológrészlet árnyékában
„Kortársak, bajtársak, eszmetársak voltunk, s mégis, szinte kegyetlen szántszándékkal, mennyi kínzó ellentétet vetett közénk a sors; a legszörnyűbbet, melyről még beszélni sem tudok, épp az utolsó esztendőkben…Ifjúkorunkban jó barátok voltunk, aztán eltávolodtunk egész mostanáig, mikor vidékre utazása előestéjén magához kért, s déltől estig, feloldva s feledve minden ellentétet, félreértést, ismét úgy voltunk, mint hajdanán.” (IllyésGyula: In memoriam József Attila)
„Van úgy, hogy egy temetésen az embernek eszébe jut a profán gondolat: milyen kár, hogy akitől búcsúzunk, nem lehet jelen. Számomra ilyen volt Eörsi István temetése. Nem azért, mert sokan voltunk, és sok "fontos ember" is megjelent, inkább azért, mert azok közül is sokan eljöttek, akiket Eörsi - sokszor igazságtalanul és durván - megbántott. Ezek közé tartozom én is…Eörsi Istvánnal nagyon sok mindenben nem értettem egyet. Gyakran haragudtam rá igazságtalan és feleslegesen durva véleményeiért, amelyekkel sokszor a hozzá legközelebb állókon ejtet sebet.”
(Vásárhelyi Mária: [Eörsi] Nem így képzelte a Rendet…)
Babarczy Eszter azt írta volt a Népszabadságban, hogy országunk paranoid ország. Ő csak tudja.
Számára nyilván nem meglepő, hogy nálunk a nem antiszemita is kontra-antiszemita, a nekrológ is nem-nekrológ, illetve a nem-nekrológ is nekrológ. Ez egy ilyen zagyva-kötőjeles világ.
Miért mondom, hogy a nem-nekrológ is nekrológ? Merthogy éppen a szerző fönt idézett személyes kifakadása teszi nekrológgá. Az írás alcíme (Szimbolikus történetek Eörsi halálának árnyékában) még azt vetíti előre, hogy az olvasó egy szimpla okoskodásnak lesz boldog fogyasztója (mint később kiderül, a cikk még csak nem is okoskodás, csupán unalmas, dilettáns megugatása a Fővárosi Ítélőtáblának), ám a „slusszpoén” már egyáltalán nem történet (szemben a címbéli ígérettel). Szimptomatikusnak szimptomatikus ugyan (s nem szimbolikus), ám annak közlése, hogy Vásárhelyi Mária milyen gyakorisággal haragudott az elhunytra, bizony, nem történet, még „Eörsi halálának árnyékában” sem történet. És éppen ez teszi (a közelmúltbéli halál tényén túl) a szöveget formálisan nekrológgá. Valójában persze nem nekrológ az, amelyben gátlástalanul mocskolják a halott emlékét, ez igaz, ami viszont egyáltalán nem menti a szerzőt, a szerkesztőt.
Egy másik rovatban arról írtam, hogy Illyés Gyula és József Attila milyen gyilkos indulattal sértegették egymást annak idején a nyilvánosság előtt. Sőt József Attila a létező bűnök legnagyobbikát követte el Illyéssel szemben: mentorába, atyai barátjába tiport bele, mégpedig máig megbocsáthatatlan módon (a „förmedvénynek” minősülő pamflet mindmáig csak nekem, egyedül nekem tetszik, ami pedig tökéletesen jellemzi a mű karakterét). Akinek volt már mentora, pontosan tudja, az őt ért sérelem fájóbb, mintha magát az embert bántanák.
Mégis, vajon miért van az, hogy amíg Illyés az iszonyú ellentét (konfliktusok, haragok, bántalmazások) okát gyöngéden, tapintatosan a sorsra keni-hárítja, addig Vásárhelyi a nekrológban páros lábbal ugrik a halott ember torkára? Azért mondom, hogy páros lábbal, mert két ízben említi egyazon nekrológon belül, hogy az elhunyt durva és igazságtalan ember volt, két ízben hangsúlyozza, hogy Eörsi „sokszor” (vs. „gyakran”) sértegette igazságtalanul elvbarátait.
Miért van ez? Kézenfekvő lehet a magyarázat: mert amíg Illyés intelligens ember volt, addig Vásárhelyi egy érzéketlen tuskó. Ami pedig a nők között igen ritka tulajdonság. Illetve az is elképzelhető, hogy a szerző pontosan tudta, mit cselekszik, vagyis alattomosan volt bosszúálló.
Szerintem viszont nem pusztán erről van szó. A megfejtés kulcsát is Illyés nekrológjában találjuk: „De én hasztalan akarnám, hogy mást sirassak benne, mint az embert; ez volt a legfontosabb. Hogy eltörpül minden veszekvés, harc, ellentét, még az elv is, ami mindennek célt adott, amellett, hogy ő meghalt. Még a vitára is őt becsültem legjobban. Minek a szó már?”
Illyés és József Attila szerették egymást. És olykor persze gyűlölték egymást, hisz’ a szeretet, az igazi szeretet a gyűlölettel jár kart karba öltve (vö. érted haragszom, nem ellened). De mindez lényegtelenné légiesül a tisztelet érzetétől. Illyés tisztelte pályatársát, és igen, József Attila is tisztelte, még szívettépő haragjában is, még legvérmesebb sértettségében is becsülte, respektálta Illyés Gyulát. Aki pedig e tiszteletért viszonzásul a legtöbbet nyújtotta a nekrológban, amit értelmiségi ember a másik értelmiséginek nyújthat: „még a vitára is őt becsültem legjobban”.
Megítélésem szerint Eörsi nem tisztelte Vásárhelyi Máriát. Valószínűleg nem vetette meg expressis verbis, valószínűleg elfogadta, mint falkatagot, ám nem tisztelte, ez nyilvánvaló, és persze tökéletesen érthető. Vásárhelyi pedig ezt nyilván tudta, érezte. Egyébként az a röhej, hogy az ominózus cikk Eörsit posztumusz igazolja. Mert kérdem: lehet tisztelni egy ilyen nekrológszerzőt?
Mert ugye nem is csupán az történt, hogy Vásárhelyivel elszaladt az indulat, írt valami szörnyűségeset, majd a fejéhez kapott: jajjaj, de nagy marha voltam; hanem láthatóan a mai napig nem érti, hogy miről beszélek. Nem röstelli magát, nem röstelli művét egy csöppet sem. Talán még büszke is rá. Jól megmondta a Nagy Büdös Igazságot. Illetve sokkal inkább igaztalanságot írt, mert erősen kétséges, hogy Eörsi valóban sokszor, durván és igazságtalanul sértegette embertársait, ami pedig ilyenformán (vagyis nekrológban a halott igaztalanbántalmazása) halottgyalázás pontosan a harmadik hatványon.
Mindezt természetesen nem Vásárhelyinek írom. Ő már csak így öregedett meg: évtizedekig páriának, üldözöttnek érezte magát a környezetében (valószínűleg több vonatkozásban is, de politikailag mindenképpen), márpedig az üldözött ember nem az általános igazságot kutatja, hanem a maga privát, szaros kis „igazságait” igyekszik kitaposni mindenből, mindenkor, minden körülmények között – meg kell ezt értenünk, ám akkor sem volna szabad sértett hisztérikával nekrológot íratni.
Vásárhelyi tehát már soha nem fogja megérteni, hogy mit művelt az Élet és Irodalomban. Ezért Kovács Zoltánhoz szólok ezúttal. Ha a főszerkesztő nem is tudja betéve Illyés nekrológját, akkor is észre kellett volna vennie, hogy elitirodalmi lapjának szerzője, bizony, nekrológ címén köpött két hatalmasat kedves halottjuk után a sírgödörbe. Ezt szerintem észre kellett volna venni lapszerkesztés közben.
Végül még egy momentum, amit meg kellett volna látnia a főszerkesztőnek (s ezt már dühből teszem hozzá): a „Van úgy, hogy egy temetésen az embernek eszébe jut a profán gondolat: milyen kár, hogy akitől búcsúzunk, nem lehet jelen” szerkezet bűnösen rossz mondat.
A jelzett „gondolat” ugyanis nem profán. Abban a látomásban, mely szerint, ha a halott élne, most látná, mily sokan eljöttek a temetésére, nincs kegyeletsértés, sőt ellenkezőleg. Tehát az ötlet nem profán, hanem abszurd (képtelen): a halott a saját temetésénstb.; esetleg – ha nagyon szigorúak vagyunk – perverznek (visszásnak) mondható. Talán nem kéne az idegen szavakkal erőlködni, különösen, ha láthatólag keveredik a fejecskékben a szimptomatikus a szimbolikussal, a deklasszifikálás a diszkvalifikálással, a bizarr a profánnal...
Míg én a fönt idézett víziót – szerény ízlésem szerént – se profánnak, se abszurdnak, se perverznek nem nevezném, ti. ez egy egészen emberi, természetes temetési reakció (lehet, ha előfordul), s amire pedig végképp nem mondanám, hogy gondolat. Vagyis az embernek a temetésen nem „van úgy, hogyeszébe jut a profán gondolat”, hanem az emberre olykor óhatatlanulrátör a (sajátos, különös) furcsaképzet (lehet választani a jelzők közüli!) – legalábbis egy irodalmi lapban.
A legenda szerint Rajk temetésén mondta volt valaki – konstatálván, hogy a temetői szertartás lassan tüntetésbe fordul –, állítólag ezt mondta az illető: „Szegény Laci, ha látná ezt a tömeget, de közénk lövetne”. Ez már inkább gondolat, és még ebben sincs profanitás, pedig itt a halott – ha úgy vesszük! – negatív színben tűnik föl. Rajk viszont egyáltalán nem vette volna zokon, ezért a megjegyzés nem kegyeletsértő, különösen nem intim, magánbeszélgetés közben. A profán (tiszteletlen, kegyeletsértő) gondolat tehát Vásárhelyiben nem a temetésen révedezve, hanem a nyilvánosság elé szánt Eörsi-nekrológ szövegezése közben fogalmazódott meg.
