Én nagyon örülök annak, hogy a jelenlegi polgármesterünk nem elméleti nosztalgikus, hanem felelőségteljes ember. Egy olyan polgármester, akinek a közsségtagok jóléte fontosabb, mint az optika. Az első hullámban a strand és a moló között több egészséges jegenyefát vágtak ki, mert pont az egészséges fák levelei adnak a szélnek támadási felületet. A szél az elszáradt fák ágai között ellenállás nélkül fúj át. Legfeljebb pár elkorhadt ágat tör le. Tehát ha egy fa egészséges az nem azt jelenti, hogy veszélytelen. Annak idején egy jegenye pont a felújított öltözőre dőlt rá a strandon. A tévében nagy volt a felháborodás, rengeteg fotó készült a tönkökről, de a strandon a megsérült épületről egy képet sem mutattak. Az a szerencse, hogy senki sem sérült meg, viszont a keletkezett vagyoni kárt minden egyes községi tagnak a pénzébe került. A házak és az áramvezetékek közötti óriásjegenyék kivágásának költsége gyakran meghaladja a biomasszából származó bevételt. Különben ha egyáltalán bevétel jönne belőle, a polgármester azt nem a saját zsebébe tenné, hanem a közvagyon, vagyis minden egyes községtag javára válna. Bár az első hullámban már kivágtak egy-két veszélyes fát, pár évvel később a második hullámban, szintén pár egészséges fa került kivágásra. Ha egy fa a villanyvezetékre dől, akkor a kisüzemek legalább két napra leállnak. Leolvad a mélyhűtő és dobhatjuk ki a benne levő élelmiszert. A szélviharokban eddig kidőlt fák nagy szerencsénkre eddig mind a Balaton irányába dőltek. Ha a másik irányba dőlnének, házakat és a bennük lakó közsségtagokat lapítanák szét, s midez azért, hogy néhány nosztalgikus elmondhassa magáról: Ismerem Szigligetet a nagy jegenysoráról. A jegenyék egyszerűen túl magasak ami miatt a mai klímaváltozás idejében veszélyt jelentenek a lakosság részére. Különben is a kivágott fák helyére újakat ültetnek, így megmarasd a táj karaktere. Örvendek az e-on tervének, miszerint a jövőben a villanyvezetékbe belenőtt növényzet eltávolításának költségét az okozó telektulajdonosra fogja ráterhelni, hogy szeles és esős időben ne kelljen állandóan áramkieséssel számolnunk.
A korábbi nyárfaügynél önkormányzati tevékenység nullával egyenlő volt. ( Számomra még nem világos, hogy az az út egyáltalán a közútkezelőé-e. Mert mintha a falun belüli utak a faluhoz tartoznának. Akkor pedig az önkormányzat rendelte volna az akkori kivágást?) Most már ez is teljesen mindegy a fák szemszögéből. Az önkormányzat még azt is képtelen volt elérni, hogy a kivágott fákat pótolja a közútkezelő - ami egyébként kötelező előírás. A fákat adakozásból vették és ültették el. Az akkori egészséges fákon még az is be volt jelölve, hogy hogyan vágja fel a gatter, tehát csak az számított, hogy mennyi pénzt tud csinálni belőle a közútkezelő, ez abból is látszik, hogy bármerre megy az ember, a lábon száradt fákat nem vágják ki, nem viszik el - érdekes, de az úgy látszik nem veszélyforrás. A Badacsonytördemici bekötőútra ugyanez volt jellemző, fát kivágták, nem ültettek helyette. A nádazóhoz vezető út melletti fák sem voltak oly pudvásak, mint a néhány méterre tőlük lévő régesrég kiszáradt fa, évek óta nem veszi észre az önkormányzat. A 71-es út menti fákat is majd meg lehet nézni. A lelkes fotósok le is fényképezhetik, hány volt veszélyes és hány nem. Szigliget: érted haragszom, nem ellened... és ahogy a dal mondja: ".. ne vágj ki minden fát! Legalább néha néha pihenj egy fél órát!"
Évekkel ezelőtt ebből már nagyon nagy vita kevereredett itt. Tény és való, hogy a jegenyenyárfa sor egy része elöregedett. Tény, hogy a Veszprém Megyei Közútkezelő szart bele az egészbe, és a téli karbantartó metszéseket nem végezte el, amivel minimalizálhatta volna a balesetveszélyt, és meghosszabbíthatta volna a fák várható élettartamát. Tény és való, hogy a közvetlen balesetveszélyt okozó elöregedett fákat már nem lehet megmenteni, és sajnos ki kell vágni. De! Azon én is mélységesen felháborodtam anno, hogy makkegészséges fákat is döntöttek. Csak elég volt megnézni a vágásnyomot, nem hogy nem voltak tönkremenve, elöregedve, de még egy pötty sem látszott rajtuk. Azaz, a Közútkezelő emberei abszolút dilettánsok szakmailag. Páros lábbal kellene kirúgni a vezetőséget.
A Szigligeti Önkorinak becsületére váljon, hogy a kivágott fákat haladéktalanul pótolták, és új csemetéket ültettek helyettük.
Az is igaz, hogy egyes fák azért dőltek ki a viharban, mert a rengeteg csapadék miatt felázott talajba nem tudtak a gyökereikkel rendesen kapaszkodni, és egyszerűen kivitte őket a szél. Ez kivédhetetlen.
Ami pedig a viharban lehulló ágakat illeti: hát tessék bemenekülni a borozóba, és inni egy-két fröccsöt addig, amíg elmúlik :-)
Ennek a fadőlésnek most valaki örül? Legfeljebb a biomassza miatt - akinek dagad a zsebe. Néhány méterre az évek óta száraz fa még mindig ott áll - az értéktelenebb, nem kell senkinek. Polgármester nem veszi észre míg rá nem dől valakire?
ha egy szélviharban látnád hogy hány autóra esik rá akkor ezen egészen addig nem problémáznál amíg nem a te kocsidra vagy családtagodra esne rá! nekem már egy szélvédőm bánta 30000. ft -tal ! amúgy légy üdvözölve!:-))
Ez a kép a várban készült ,az Alkotóházban éppen pihenő művész emberek ,a nevüket sajnos nem tudom ,fényképeztek le bennünket ,voltunk vagy 40-en . A nagyapád sajnos nem volt ott , de a többi az Ok , a Husi mellett kandikál , Balassa Sanyi , a tátott szájú mögött Olasz Tibi , a kép előterében Varga Józsi van . szép volt, jó volt , sokat verekedtünk , csak persze játszásiból ,ahogy akkor mondtuk ..
Lehet rossz a tippem, de ha jól látom nagyapám,előtte te tátod a szád,melletted mint ha én lennék a nagy füleimmel s talán szegény Husi komám mögöttem.
En ugyan nem ismertem, de van egy tippem, hogy ki lehet. A belsösoponyabol a Balassa Gyula, Kalman, Albin...edesapjuk. A felesegere meg jol emlekszem kis srac korombol, Mondhatom talan, mint a "harmadik nagyanyam".A masodik kep szerintem a szigligeti feljaro a 71-esröl. A regi feljaro.