Amit leírtál, azzal általánosságban max egyetértek.A mobil csörlőt nem nagyítottam fel, nem láttam hogy mi van rá írva, csak a gyakorlatból és a Horn típus ismeretéből merítettem a 900kg-ot.Az hogy egy azonos házban lehetnek eltérő áttétellel és motor erővel rendelkező cuccok, az is biztos. Viszont az is biztos, hogy akkor, ha a mi , konkrét példánkat vesszük, valamelyik gyártónak nagyon el kellett számolnia magát. Ahhoz hogy ugyanazon méretű, ag. vastagságú, felfogatású, rögzítő talpméretű házba beletegyen egy 6000 lbs., és egy (asszem)6.8 T-ás, tehát durván 15000 lbs. szerkezetet, tehát vagy a Horn-t bődületesen túl, vagy a másikat durván alul tervezték statikailag.Mivel nem vagyunk naivak és tudjuk hogy a mai világban a gyártók dollár milliókat költenek kutatásokra hogy hogyan tudnak néhány grammot spórolni a felhasznált ag-al, miközben a szerkezet nem gyengül,ezt nehéz elképzelni. A "6.8 T-s "csörlőjüknek olyan vékony a tápkábele, mint az én Quadomon levő egyik 3000 lbs-es Warn csörlőé.Elvileg az jönne az aksitól, amin több mint 450A a felvett áramerősség.Ahhoz pedig kell az átmérő! Megpróbálok majd egy táblázat részletet berakni hogy látni lehessen a különbséget.
Az hogy egy cég milyen idős, sőt, mennyire befutottak a termékei, nem garancia arra, hogy nem hazudik. Gondoljunk az emissziós hazugságba keveredett WV-ra és Renaultra.Ráadásul itt nem a gyártó hirdetett, hanem a forgalmazó forgalmazója.Ami gyanúra adhat okot az a TV-shop-os jellegű hirdetése.TV-shopból rendelni általában egyszer szoktak az emberek.hagy ne írjam le hogy miért, hisz mindenki tudja.
Ha a valós adatokat írják le, azt hogy ez így együtt ennyi, akkor nem lenne drága, persze azt sem kellene hazudni hogy a plusz csörlő és a vez. nélküli irányító ajándék, mert ha összeadom a felsorolt összes cuccot, akkor nem rossz az ár, de nem biztos hogy mindenkinek kell a két csörlő és egyéb dolgok, ami egyszerű aljas hazug árukapcsolás.
Ha vkinek kell egy 6 vagy 9000 lbs. csörlő, sokkal olcsóbban hozzájut, távirányítót meg vehet hozzá + 10000 ft.-ért.
Én az enyémmel kaptam két kampót, fordítót, huzatot, szerelő konzolt, kötél vezető görgőt, kihúzó kampót, csavarokat, stb.Nem ajándékképpen, hanem tartozékként. Ezért írtam az elején, hogy TV-shopos stílus.
Először is, a Chicago Electric egy létező cég, csak éppen a weboldala szerint nem gyárt csörlőt. Szóval ez pont ugyanannyira márkanév, mint bármelyik kínai.
Persze, azt írja, hogy nem kínai, de tekintve, hogy nem létezik ilyen nevű csörlőgyártó cég, ennek azért kicsi az esélye.
Másodszor, a képen látható mobilcsörlő papírján konkrétan látszik, hogy 500 lbs, azaz az egy 220 kg-os cucc. Valószínűleg kisebb csónakok kihúzására tökéletes.
Én azért hajlanék arra, hogy ezzel ők is tisztában vannak, és a képeken látható tárgy nem azonos az említett 2,7 tonnás cuccal.
Harmadszor, a csörlők háza azért eléggé hasonló, ha a tornyos csörlőket nem vesszük ide. Azt is baromi nehéz megítélni, hogy milyen motor ill. áttétel van a nagyjából hasonló házon belül. Simán lehet, hogy ugyanakkora házban vehetsz egy 6000-es gyorscsörlőt, meg egy 13000-es lassút! Egy terepjárós topikban azért tisztában kéne lenni azzal, hogy az áttétel elég sok mindent befolyásol, és pl. ugyanabból az osztóműből jön ki a 4H meg a 4L, oszt a keréken mérhető teljesítmény mégis öléggé más, hiába hajtja ugyanaz a motor az autót.
Szóval, bár nem kívánom védeni az érintett céget, aki ugyan nagyon megbízható, de mégsincs neve, de szerintem simán lehet ugyanolyan jó a termék, mint bármelyik másik, s ha esetleg tényleg adnak rá garanciát, akkor az hasznos lehet (bár én még nem láttam elektromos csörlőt garanciaidőn belül elpusztulni rendeltetésszerű felhasználás esetén).
Tapasztalatom szerint hobbi jellegű felhasználásnál bármelyik noname csörlő örök élet plusz egy nap, megnéztem, s az eredeti metróscsörlőm betöltötte a tíz évet, a harmadik autóban van azóta, és még mindig teszi a dolgát, úgy, hogy kb. soha semmilyen karbantartást nem kapott.
Ezek alapján, én tutira nem adnék 150 pénzt egy 12.000-es csörlőért, mindegy, milyen kamu márkanév szerepel rajta. Kis utánajárással 90 pénz környékén lehet venni 12.000-es csörlőt, ami teljesen jó (volt ilyenem is, csak eladtam autóstul). Vagy ha meg van pénz szarásig, akkor kell venni egy Warnt.
Inverteres hegesztőt nem tudom hogy csinálnak, ami biztos, a klasszikus trafók,--én ilyet készíttettem velük tucatszám--(hegesztő, akkutöltő, co heg.stb.)vasmag, primer, sec. tekercselés stb.
"ez valami autókereskedő cég, azok meg nem az igazmondásukról híresek."
Nagyon jó érzékkel rátapintottál az igazságra! Utána néztem a hirdetett csörlőnek, mert nagyon, sőt túl szépnek tűnt.
Az igazság az, hogy rendesen át lett címkézve a hirdetett csörlő.A burkolt, mobil 2,7T-nak hirdetett , bónuszként adott csörlő a valóságban 2000 lbs, azaz 900 kg-ot tud. A nagy pedig 6000 lbs, vagyis durván 2.7 T-ás.Azért vagyok benne biztos, mert az ugyan az mint a képen , a Niván látható Horn csörlő csak átcímkézve.
Ugyan azt csinálják, mint pölö a multik a hegesztő trafókkal. Van Isaszegen egy magyar elektronikai cuccokat gyártó cég, tucatszám viszik tőlük a 100A-es hegesztő trafókat a multik beszállítói csak csupasz, festetlen burkolattal, amit felfestetnek, felcímkéznek csak nem a tényleges 100A-el, hanem 180, 200, 210 -el, azért, hogy a különböző áruházak azért ne "ugyan azt" kapják.Csaló szemetek, nagyon kell vigyázni. A telephelyen meg 1/3-ad áron megveheti aki oda megy, korrekt felvilágosítással.
A hirdetésük szövege annyira fennhéjázó, hogy én ezért nem bíznék benne. Attól persze lehet jó!
Én Warn csörlőt használok a quadon 2 db van, elöl- hátul,3000 lbs-, remek, teszik a dolgukat ha kell. A Niván 6000 lbs-s Horn van, ami európai cég de Kínában gyártat(ki nem?), olcsóbb a Warn-nál, de szintén tökéletes. én ha megint kellene, ebből a kettőből választanék. De ez csak az én véleményem.
Sziasztok! A 2006 előtti grand vitarák közül,melyik a legmegbízhatóbb? A 2.0 td, a sima dízel,vagy a 2.0 benzines.Most a fogyasztástól függetlenül érdekel.Köszi.