A HUMDA Országos Rally Bajnokság első versenyét április 4-6. között Miskolcon és környékén rendezik.
A rajt- és a célceremónia, a DVTK Stadionnál lesz április első hétvégéjén, a gyorsaságikat pedig a Bükkben, valamint a Hegyháton bonyolítják le a két nap során. A legendásnak számító bükkszentkereszti, valamint mályinkai szakasz mellett a mezőny ellátogat Ózd környékére is.
Érdemes a túrákhoz ennek megfelelően előre tájékozódni!
2025. 01. 04. szombat Akkor kezdjük mindjárt egy kivétellel: ezt az utat autóval, feleségemmel jártuk le, az újév kezdetén. A délelőtti órákban parkoltunk le autónkkal a Csókakő vár alatti parkolóban. Szép napfényes idő volt, elég sokan választották a kirándulást ezen a napra.
A K jelzésen indultunk el a vár alatti szurdokvölgyben, s hamarosan tapasztaltuk, hogy errefelé még bőven van, a nyílt terepen már régen elolvadt hóból. A helyzet csak egyre fokozódott, ahogy kapaszkodtunk felfelé. Később letértünk balra a PL jelzésre, amin elég kemény kapaszkodó várt reánk. Végül enyhült az emelkedő, megcsodáltuk a kilátást egy tisztább szikláról, majd az elég jól járható ösvényen elértük a gerincen futó földutat.
Ez később becsatlakozott a jobbról érkező aszfaltos útba, mellyen szebb napokat is megélt házak mentén, egy S-kanyart követően a torony közelébe értünk.
Egy rádiótorony is van a közelbe, s mindkét torony tele van antennákkal. Ebből következően minden ajtó gondosan le volt zárva, így felmászásról szó sem lehetett. Pihentünk egy kicsit, majd visszaérve a földúthoz, inkább tovább is az aszfaltosat követtük. Nem sok kedvünk volt a meredek szakaszon lefelé csúszkálni. Végül az aszfaltos út és a K jelzés találkozásánál fordultunk a völgy irányába. Be is jött a számításunk, mert kényelmesen jutottunk le a parkolóig.
Megpihentünk egy padon az enyhe napsütésben, a közeli meredek sziklák szomszédságában.
Vettünk valamit egy nyitott árusnál, azt majszoltuk pihenés közben. Hangulatos ez a parkoló, sok szép emlékmű van elhelyezve körülötte. A mai napon a várat teljesen kihagytuk, jártunk ott már többször is, csak távolról csodáltuk szépségét.
Az elmúlt 22 év alatt körbejártam, s keresztül kasul bebarangoltam az egész országot. Sok érdekes helyet is felkerestem, például az országban található 107 db geodéziai torony útba eső példányait. Először csupán a különlegességük, és a tetejükről való kilátás vonzott. Tudtam ugyan a Hegyek Vándora Turista Egyesület Geodéziai Tornyok Magyarországon Jelvényszerző Túramozgalom kiírásáról, de nem túlzottan izgatott. (https://www.hvte.hu/geotornyok.html)
Aztán az utóbbi 2-3 évben komolyabban is elkezdett érdekelni a mozgalom, s kiválogattam a régi geotornyos fényképeim közül azokat, amelyeken éppen látható a kód. Egész sokat találtam, de sajnos voltak bosszantó hiányok is: pld. a Csóványoson, Piliscsúcson, Zengőn, Gerecsén már többször is jártam, de használható kódom nem volt róluk.
Úgy gondoltam, hogy a szokásos túráimon, ha egy-egy torony felé visz az utam, teszek egy kitérőt, s megkeresem e közeli tornyokat. Így a megtalált tornyok számát is növelem, de nem jelent feleslegesen többlet útiköltséget sem. Jól is működött ez így, amikor végül elértem az ingyenes utazási korhatárt. Ekkor taktikát váltottam, s felmértem a még felkeresendő tornyok elérhetőségi lehetőségeit. Egészen bíztató volt az eredmény: szinte valamennyit el lehet érni egy egynapos vonat-busz úttal, majd közvetlenül a toronyhoz egy 5 15 km-es sétával. Vannak olyan tornyok, amiket akár össze is lehet kapcsolni, így egy körtúrával két torony is levadászható egy napon.
A következőkben ezeknek a túráknak a kalandjait osztanám meg veletek.
Kakukk sörözővel jártam hasonlóan Mogyorósbányán, ajánlották, hogy oda érdemes benézni amúgy is ott volt a pecsételő. Mogyorósbánya közelében meg az OKT útvonalon az ösvényen van két kisvasúti sínszál, úgy, hogy egyik ismert térkép szerint sem volt arra kisvasút, biztosan egy szárnyvonala votl az egykori mogyorósbányai kisvasútnak.
Itt kezdtem tavaly a OKT-t. Elég sokan vannak így, ez a legrövidebb szakasz a teljes OKT-n. Abszolúte kezdőként rögtön sikerült elbaxni a pecsételést is, Hármashatár hegyen rádiótornyoknál stempliztem majd volt az úton mégegy bestempliztem Virágyos nyeregbe arra gondolva, hogy az már az lesz. Virágos nyeregnél meg jött a pislogás, hogy hoppá. Szelfi és mellé pecsételés, ami alig látszik.
Azóta már Nyugat felé Péiföldszentkeresztig sikerült eljuitni innen, Kelet felé Visegrádig, sok egynapos túrákkal.
A tél egyik leghidegebb reggelén Hűvösvölgyből indulva folytattam a második OKT vándorlásomat. A peronon pótoltam a korábban elmaradt pecsétet, a vadasparknál kisütött a nap, az oroszlán most is ott ült az út szélén, az Árpád-pihenőtől letekintettem a fővárosra, a Hármashatárhegyen pedig már a nap második bélyegzését ejtettem meg. A focilabda belsejéből újra megnéztem a fővárost, majd leküzdöttem a váratlan akadályokat és a Virágos-nyeregnél ismét a füzetemet lapozgattam. Onnan már csak leszaladtam a téglagyárhoz, ahol meg sem álltam, hanem siettem tovább a buszmegállóhoz. A túra hosszabb, fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2025/03/okt-14-huvosvolgy-rozalia-teglagyar.html
Dorogi homokvasút bejárás szombaton megvolt, néhol szemerkélt az eső, és volt pár hely, ahol küzdeni kellett a növényzettel, de Csolnokig még aránylag jól járható. A beharangozott turistaút építése még max. űrszelvény takarításig jutott, vagy addig se.
A Hegyiember és Baráti Köre 2025. február 1-jétől meghirdeti a Piros úton Kazincbarcikára elnevezésű jelvényszerző túrát. A túra során a Buzgó-kő és Kazincbarcika között vezető piros sáv turistajelzés útvonalát kell gyalogosan végigjárni. Az út összeköti a Bükk hegység központi részét a vidék egyik legjelentősebb városával, Kazincbarcikával, érintve a hangulatos Tardonát. Az útvonal Tardona és Kazincbarcika közti szakasza ritkán járt „elvarázsolt” erdő gyönyörű kilátásokkal a Sajó völgyére. A vándorút hossza: kb. 23 km A túra gyalogosan teljesíthető, tetszőleges irányban és tetszőleges szakaszokra bontással.
A Hegyiember és Baráti Köre 2025. február 1-jétől meghirdeti a Tisza-tó – Bükk vándorút elnevezésű jelvényszerző túrát. A túra során a Poroszló és Eger között vezető piros sáv turistajelzés útvonalát kell gyalogosan végigjárni. Az út összeköti Heves megye sík területét a Bükk hegységgel. A sík részen csatornák hangulatos partjai, nádasok, barátságos települések követik egymást. A dombvidéki részen a Demjén és Eger között található olajmezők különös hangulatú vidéke kínál számos érdekességet. Poroszló, Füzesabony és Eger épített öröksége is említésre méltó. A vándorút hossza: kb. 60 km A túra gyalogosan teljesíthető, tetszőleges irányban és tetszőleges szakaszokra bontással.
További információk a linkeken, vagy a kiírótól, Pető Sándortól (hegyiemberesbaratikore@gmail.com)
Ez a terv a közeljövőben, csak nem tudom elkezdték-e már kiépíteni a kerékpárutat vagy dzsungelharcra kell készülni. Sárisáp és Csolnok között dzsungelharc volt egy szakaszon.
Dorogi homokvasút túra útvonalról tudtok valamit? Tavalyi hír volt, hogy túra útvonalat alakítanak ki a homokvasút nyomvonalán. Elkeződdött már a projekt? Dorog-Csolnok szakaszra gondoltam, az alagútig. Alagút és Sárisáp közötti szakaszt már bejártam korábban.
"Magyarországon ötven év után újra felbukkant a párosujjú patásokat fenyegető ragadós száj- és körömfájás. A betegség terjedésének megakadályozása érdekében kialakított védőzónák olyan legelőkre is kiterjedhetnek, amelyeken jelzett turistautak vezetnek át, ezért a közeljövőben országszerte számíthatnak lezárásokra a természetjárók.
A jelenlegi információnk szerint eddig az Országos Kéktúra egy rövid szakasza (OKT-04) érintett Tapolca és Lesenceistvánd között, ahol egy Tapolca melletti legelőt kellett lezárni a túrázók elöl."
Kerékpárosok figyelmébe! Örömmel jelzem, hogy kiegészül a Kohászok útja teljesítménytúra. Salgótarjániak szervezésével lesz kerékpáros teljesítménytúra is a Kohász úton. De nem a gyalogos túra időpontjában, hanem július első hétvégéjén. A részletekről a már megadott elérhetőségeken (kohaszokutja.hu) lehet majd tájékozódni.
Ez kimondottan zarándokút. Szt. Erzsébet tiszteletére hozták létre, többségében a Zemplénben vezetve, a két várost (Sárospatak és Kassa) összekötve. Évente hirdetnek vezetett zarándoklatot ezen, egyes pontokon vallási megállók beiktatásával.
Miért csinál az ember túramozgalmat? Nos én néhányban benne voltam, elsődlegesen a hagyományok őrzése, felélesztése motivált megőrizni régi turista hagyományokat, és lehetőséget adni a távolabb élőknek arra, hogy megismerjék az értékeinket, amit én megmutatásra érdemesnek gondoltam.
Mind helyi, Somogy megyei volt, eleve egy évre hirdetett és volt határidő nélkül is.
1. én dolgoztam rajta, ez már öröm volt.
2. megjött az első teljesítő, tapsikolás.
3. a teljesítés folyamatos a mozgalom él, persze ez nem kéktúra, elsődlegesek a helyi sporttársak
4. a Balaton környéke élénkebb, erre is rá kellett jönni.
5. kell jelzett turistaút egy mozgalomhoz? Nem kell. Pontos online információ, track, leírás, ez kell és elég is.
Csináltam érintőpontos, útvonal követő mozgalmakat is, nekem mind bejött, tetszett.
A mozgalom fenntartása már könnyebb feladat, biztam abban, hogy a megyei szervezet felkarolja őket és életben tartja. Hát nem tette, az idők során inkább az bizonyosodott bee, hogy amit nem ők találtak ki az nem lehet jó.
Végül csak egy költői kérdés? Hány db. túramozgalom van Baranyában, vagy Veszprém megyében és mennyi van Somogyban? Én tudom a választ, aki nem tudja utána tud nézni!
Lehet, hogy a régebbi több éves linkek nem működnek de ez volt/van nálunk:
Köszönöm a számtant! Azt úgy tűnik nem sikerült kihangsúlyoznom, hogy nem elvárható a piaci alapú működés, ebben nyilván egyetértünk. A gondolatkísérletem inkább arra irányult, hogy a "költség-fedezet" arány milyen, és hogy ebben érdemes lehet-e, reális lehet-e kisebb elmozdulás.
Meglehetősen nem látsz rá a jelzésfestés jelenlegi rendszerére, sem a turistaegyesületi dolgokra... Szó sincs kuszaságról.
Ne feledd, én felhasználóként kíváncsiskodok a témában, ezért teljesen más szemmel nézem. Nézzünk egy konkrét példát. Ha egy kicsi jelentőségű, Cserhát déli részén található úttal kapcsolatban bármi problémát tapasztalok, akkor el tudok-e jutni az út gazdájához? És itt nem csak mint túrázó, hanem akár mint gazdálkodó, vagy önkormányzat, aki lelkiismeretesen járna el, és legalább szólna, mielőtt beszántja az utat. :) Megyei szövetség ott nincs, a legnagyobb megyei csoport a ZÚTE nem tudom hogy arrafelé aktív-e. Vagy az MTSZ pontosan tudja, melyik szakaszért ki a felelős, és jó ernyőszervezetként minden kapcsolatuk működik, és adott esetben nem csak pénzbeli erőforrással segítik (erre azt írod, jelenleg kb. megvan) a fenntartást...?
Nem olyan régen egy kicsit részletesebben belemerültem a határon átnyúló túramozgalmakba. Azt a következtetést vontam le, hogy sok esetben kitaláltak valami jó kezdeményezést, a civil szervezeteknek mindig van valami jó határon átnyúló pályázat aktív turizmus fejlesztésre, pályáznak, nyernek, és a fenntartási idő végéig működtetik valahogy. Épp az Olajos körút járása közben, Gosztolán láttam egy EU-s táblát (valószínűleg a magyar-szlovén Interreg programból lehetett) 'Murania - Barangolás a Bánffyak földjén' címmel. Konkrétan semmit nem találtam róla, a feltüntetett honlap nem működik.
Ezzel szemben az Alpannonia úgy látom működik, vannak új pályázataik, mindig kitalálnak hozzá valamit, amire aztán kapnak támogatást is. A kiírónak is könnyebb, hogy olyannak adják a támogatást, akinek már van a végrehajtásban tapasztalata, nem lesz vele probléma.
Aztán ott a Szt. Erzsébet út Sárospatak és Kassa között, hát, az is elég gazdátlannak néz ki. 'A Hernád, ami összeköt' kerékpáros túra Ónodtól Kassáig - ha jól tudom - meg is szűnt, szintén határon átnyúló EU-s programból lett kialakítva. Nem hinném, hogy túl sokan teljesítettük volna.
Arról nem beszélve, hogy sokszor (legtöbbször) a szervezetek és tagjaik lelkesedése a legmeghatározóbb tényező, nyilván az anyagiak behatárolják a tevékenységüket, de a társadalmi munkán is nagyon meglátszik, hogy mennyire gondozott egy mozgalom, akár magyarországiról, akár határon átnyúlóról legyen szó.
Meglehetősen nem látsz rá a jelzésfestés jelenlegi rendszerére, sem a turistaegyesületi dolgokra... Szó sincs kuszaságról. Idén kevesebb a forrás, de az elmúlt 10 évben amelyik egyesület pályázott az MTSZ-nél, az gyakorlatilag annyit festett, amennyit akart, amennyit a(z önkéntes munka) kapacitása engedte.
Egy kis számtan a KDP alapján, mert annak nyilvánosak az adatai (majd frissítem ha kapok újakat): 808 fő teljesítő 19 év alatt. Ez min. 3 felújítási ciklus. Jelenleg nettó 21.000 Ft-ot kap a munkát végző egyesület. A KDP 290 km. Ezek alapján a teljes felújítási költség: 290 (km) *21000 (Ft) *3 (alkalom) = 18.270.000 Ft lenne. Ezt leosztva a teljesítők számával: 22.611 Ft/fő jönne ki. Fizetnél ennyit egy túramozgalom nevezéséért a jelenlegi árán (vagyis a díjazás közvetlen költségén) felül? Valójában a kérdés is rossz és felesleges, hogy megéri-e, vagy milyen nevezési díjnál lehetne önfenntartó egy túramozgalom és a hozzá tartozó útvonal, vagy, hogy transzparens-e a jelenlegi rendszer.