Mint kínzó kényszer Egy el nem szívott cigaretta után Úgy kúszik bőröm alá a vágy; Állok sután. Perzsel, hevít s közben jéggé dermeszt Őrjít a késztetés Hogy megizzadt karodban találjon A hajnali ébredés.
De érzed-e, tudod és látod-e? Mély hangod kábítószer a fülemnek A képzelet festette arcodtól Pajzán gondolatok születnek Bennem. Az álmomban, zárt Pórusaim rejtekében S én boldogan merülek el A magam alkotta, titkos Buja szenvedélyben.
Várom. Akarom. Hívom. A bizsergést, zsibbadást idéző Vad vágyak játékát Lehunyt szemem mögött bűvölöm Valótlan tested igéző árnyékát. Ha tehetném, életet lehelnék Szellemként kísértő, vibráló Alakod mágneses völgyébe Hogy magával ragadjon E mesés káprázat Mámoros örvénye.'Mano'
A mosoly, az érzés átsuhant rajtam, tova is tűnt, mint egy sziklán megtört tengeri hullám szétrebbenő cseppjeiben visszatükröződő képmás. Minden pillantásoddal újjászületik bennem a remény, de a szenvedéseken túl nem marad más számomra csak az ábrándok ezerszínű, elvarázsolt kertje, amelyben vágyaimmal folyton Téged kereslek. Tudom, hogy az örök létezés hite sem feledtetheti el velem azt, amit hátralévő életem minden nélküled átélt percével el fogok veszíteni. Hmm...
Hagyom, hogy írj verset nekem meséld el benne mi a szerelem. Mondd el az igéző szempár titkát s így kívánj álmokkal teli éjszakát.
Egyszer régen egy odvas fa tövében, mely egymagában állt a mezőszélen, élt egy vörös szőrű, apró mókus ki még sosem volt mérges, bosszús.
Minden nap ágról-ágra ugrándozott, s a magvakból jóízűen falatozott. Tavaszra illatos-forró nyár jött a napsugár az odvas fa odvába költözött.
Fényes melegség terítette be a kis lakosztályt mókuska egyre többet kint szaladgált. Egy nap két fenyőfával tovahalad, hátha megismerhet egy dalos madarat.
Ám az elröppent egy másik szúrós ágra, mókuskát egyedül hagyva éjszakára. Még a bagoly huhogásától is megijedt, ezért fenyőfa ág tövében, reszketve pihent.
Pirkadatkor ment volna tovább, de akkor meglátott egy igéző szempárt. Kislánymókus lágy, barna tekintete olvadt bele az ő fekete-fényes szemeibe.
Mókuska szíve lángra gyúlt s többé nem hagyta el ezt a kis falut. Boldog volt, hogy arra tévedt vörös lucfenyőn már bátran lépked.
Hagytam, hogy versed megírd nekem elmesélted benne mi a szerelem. Megmutattad az igéző szempár titkát s álmomban látom a két boldog mókuskát.
Vágyak tengerében megfürdöm majd Veled,vad, forró éjszakákon a karjaidban leszek,átölellek szorosan a szerelem erejével,hogy érezd a testemet ezer szenvedéllyel,nem múlik el nap, hogy ne gondoljak rád,nincs olyan perc, hogy két szemem nem lát,mert lehetsz távol is, a szívem Érted ver,minden egyes dobbanással új életre kel,mert az érzéseim színes szárnyon repül,szemed csillogásán, ha izzó parázs hevül,nincs titkos gondolat, mely nem hozzád vezet, hisz Rólad szól a jövőm, s minden képzelet,mert hinni akarom, hogy Veled leszek boldog,szívemben egy kis helyen, másik szívet hordok...
Ujjaim közt illatos, Bársony rózsaszirmot, Fehértornyú templomból, Távoli harangot, Számban szétpattanó, Édes szőlőszemeket, Testemre zúduló, Langyos esőcseppeket, Lábamban a tánc, Tüzes ritmusát, Magamhoz ölelni, Csillagdíszes éjszakát, Hinni, hogy az álmom Valóra vált, Szeretném még egyszer Érezni a szád.
Felkelt a nap kivet az ágy és nem tudod mi várhat rád,. Jó vagy rosz, vagy egyik sem? majd meg tudod időben
Ne gondolkozz mert megárthat, éljél te is kicsit a mának. Téged vár a gyönyörű lány, téged hiv a barátnak.
Érezd hát az életet, repitsen a lendület. A bánat hiv, de ne őt válaszd, nem ő hiányzik hanem a társad
Beszélj vele, nem veszithetsz, rosszabb helyzetbe nem kerülhetsz. Hidd el sikerül ha akarod! Jobb lesz tőle minden napod!
Légy mindig pozitív! Nagyon nagyon pozitív! Ha rosszul állsz akkor is reméld, mert megérdemled te is az esélyt.
Van-e szerelem mi mindennél fényesebb, Ami nem szűnő örömmel tölti el szívemet? Jóban-rosszban belém kapaszkodik. Nem adja fel soha, mindig ragaszkodik szemembe tekint és nem vonakodik.
Van-e szerelem, mely annyira vakít? Édesebb a méznél, melenget, vadít. Érintsd meg, simogasd kezeddel kezemet. Mosolyoddal írj szívemnek levelet. Tested a testemben tartsa a meleget.
Teérted, megvívnék ezernyi harcot, csakhogy láthassam gyönyörű arcod. Elviselem a kínt, a sebet, a halált Lényem ereje teérted kiált. Életem nélküled magányos, sivár.
És ha az álmaid, bennem nem találod, kívánok akkor is örök boldogságot. Az érzést, ha majd máshol kell keresned, attól én még ugyanúgy szeretlek, másképpen, de szívemből szeretlek
Van-e szerelem, mi nem múlik soha, s holmi pillangó nem repül tova? Erős, tiszta, és oly gyönyörű, hogy a bánat is nevet, ha szomorú, és a kérdés sem lesz többé keserű.
Hallod,hogy száll az éjben a vágy? Kitörte szobám ablakát, Belopta orromba tested illatát, Aztán kacagón odébbállt... Rohantam utánna de mindhiába, Eltünt gátlásaink homályába. Mire ez a sietség ? De agyamban dobol a vér... Tam,tatam,ne menj még ! Hormondobverőkkel késik az éj. Szeretném hallani ismét A tiltakozás elhaló énekét. Engedd,hogy testünk összeérjen, S ebben a mandulaillatú éjben Nedves ajkaimmal megizlelhessem tested minden rejtett zugát. Ugye akarod ? Mert én nagyon...
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem. Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól súlyosak. Félek, hogy elveszítelek, ha alszom. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem. Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: "Álom ez?" Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem
ábrándjaik álmodták már beléd oly sokan ölelték benned saját maguk önfeledt-boldogan repültek fénylőn-sivár mámoruk vonatán miközben Te velük is magányos maradtál
éjszakák fontak béklyót hazug érzésekből szeretetre vágyó szívedre és ma már azt sem tudod képes vagy-e még az igazi szerelemre
vállaid alatt párnák teltek meg izzadt örömökkel és amikor a vágy elszállt sós könnyeid keveredtek a kibuggyant gyönyörökkel
valahogy mindig elmaradt a repülés a szárnyalni akarás után nem értél soha a csúcsra és nem jött a megváltó zuhanás kapkodó lélegzet nyomán
soha nem tudtál boldog-aléltan karokban pihenni mindig a még-többet a még-továbbot próbáltad keresni
azt sem tudhatod másoknak mit adtál hiszen miért hinnéd "Jó volt..." ha Te is hazudtál
jó vagy hozzám vajon megérdemlem mit adhatok csupán pusztaságom, lelkem csókjaim, életem felérsz velem oda mit elképzelsz, kaphatsz szólj s én sírok rá add magad s én elragadlak könnyek tengerén egyszerű hajós vagyok én
törődj velem... nézd rám kérgesedett álmaim már alig bírom gyakran sírnom kellene de nem emlékszem a könnyekre
törődj velem... elfognak falhoz állítanak a lesből támadó félelmek a múltból érkező jövőt-ölő kétségek
törődj velem... halld meg a némaság mögé bújt sóhajokat a porladó percek szétszóródó hangjait amint szitálva hullanak körénk és elfednek mindent ami szép
törődj velem... érezd amikor összeszoruló lelkem szűkölve bújik bensőm legrejtettebb zugába hogy ne lásd fájdalmát inkább eltűnik önmagába
törődj velem... megbénítanak ezer lakatot aggatnak rám a szégyellt vágyak és a meg nem értett érzések évek alatt közönnyé válnak
törődj velem... tárd szélesre ki nem mondható titkaim nehéz ajtaját ismerd meg áldott és átkozott énem elhazudott igazságaim lásd hogyan kellett és hogyan kell élnem
törődj velem... öleld át fájdalmakat üzenő sóhajom nehéz lelkem hangtalan vergődését most nem értem a szavakat csak egy őszinte test ölelését
törődj velem... fogadj magadba engedj eltűnni benned had oldódjak csendes lélegzetté váljak egyszerű társból a Mindeneddé
törődj velem... válj semmivé ezután csak bennem élj tovább a külön-külön most megsemmisül csak az Együtt létezik ezután ...és a Világ elcsendesül "elf"
