A mi íjainkal fegyvereinkel kezdték el a tanulást és gyakorlást. Ugy gyalogosan mint lovon. Eddig nem volt lehetőségük, sem kapacitásuk a saját fegyvereik ujbóli gyártásának a felélesztésére. Ami van az már nem használati inkább bemutató tárgyak fegyverek.( Itt az ijakra gondolok inkább mint a más fegyverekre.)
Sajnálatos módon, nekik majd az alapokról kell kezdeni ( épp mint a Kassainak a mi lovasíjász kulturánk esetében ) a kulturális múlt ezen szeletét újból feléleszteni. Azért írom hogy szeletét mert, a kulturájuk bizonyos részei ma is élő dolgok. Gondolok itt tánc,kézmüvesség stb... de az őseik által minden nap használt harci technikák a civilizáció hatására ( ezzel nem azt mondom nem voltak civilizáltak, a maguk módján, mert igenis azok voltak csak nem nyugati-jenki szemmel) már nem volt létszükséglet és nem használták. Én akkor lementem nyilt hétvégére és beszélgettem velük (tolmács utján) és azt kell mondanom bár nagyon lelkes társaság, ehhez a dologhoz nagyon amatőr kezdő szinten álltak. Sajnos odahaza nagyon sok munkába és pénzbe fog kerülni hogy újra felélesszék ezeket a dolgokat.
Egy kis adalék a nehézségeikhez.... az amerikai -jenki hatás annyira sikeres volt ( az erőszakos iskoláztatás, civilizálás) hogy már csak nagyon kevesen ismernek pl. hagyományos étel recepteket. Azt mondták az itt lévő fiatalok hogy készítenek nekünk indián kaját, és hamburger lett a kaja, mondván ez eredeti lakota étel. Én nem vagyok annyira szakértő nem tudom megmondani mennyire eredeti vagy sem..
Nem csak az olvasást, az írásaidat is örömmel vennénk.
Kellene egy kis erősítés a kedvenceidnek, mert nagy az apacs túlerő :)
Ez az én kedvenc képem Ülő Bikáról, annyira szépek rajta. Az idősebb hölgy az édesanyja, a fiatalabb a húga, emlékeim szerint. De javíts ki, ha rosszul mondom ...
Folytatódik Kevin Costner Oscar - díjas westernje. A Farkasokkal táncoló második részének alapját a 2002 - es The Holy Road című regény adja, melyben az indiánoknak ezúttal az épülő vasúthálózattal kell megbirkózniuk. Amikor még az Oscar - díj jelentett is valamit (azaz nem olyanokat díjaztak, akiket közben kitiltottak a gáláról), volt egy western, amit egy akkoriban felfutóban lévő színész rendezett. A Farkasokkal táncoló sikerében viszonylag kevesen hittek, ám Kevin Costner végig bízott benne, és végül meghozta számára a sikert. Azt azonban talán nem mindenki tudja, hogy a szerző, Michael Blake The Holy Road címmel 2002 - ben megírta a történet folytatását, mely viszonylag nagy siker lett. A sztori 11 évvel az első epizód után játszódik. A fehér emberek pedig sosem látott fenyegetést jelentenek az indián törzsekre, mikor elkezdik megépíteni az egész kontinenst behjálózó vasúthálózatukat. Arról nincs hír, hogy Costner viosszatérne a The Glory Road munkacímen futó folytatásba, ám a rendezői pozíciót már betöltötték. A választott Simon Wincer lett, aki Steven Spielberg produceri felügyelete alatt az Into the West című western - sorozatot is ledirigálta.
Bár nagyon gondolkodtam rajta, Annie biztatása miatt úgy gondoltam, mégiscsak felteszem ide a legutóbb olvasott verset.
A vers teljesen friss, most jelent meg pár hete a Red Lake News oldalán.
I am ME
Look at me! What do you see?
A Chippewa? a Sioux? a Cree?
or has time destroyed our history?
from the past a lonesome cry,
the one to hear it was the sky.
our land was taken, no point to share.
like we were animals, and treated unfair.
at times we rebelled, we had to fight.
to protect our land, we knew it was right.
we were constantly pushed to different lands,
but again, were taken by the white man's hands.
the trail of tears was an enduring pain,
through dying winters a permanent stain,
for our tribes, our nation-our future slain.
Now tell me what do you see?
A Savage? An Animal? Tell me!
what do you see when you look at me face?
Can you see part of the human race?
so what do you see when you look at me?
I am Indian-I am ME
Bear Stately
Őszinte tisztelettel írója és minden indián nép iránt.
Sher
Sziasztok!Teljesen véletlenül,de a legnagyobb örömömre fedeztem fel ezt a fórumot.Tatankajotanka 01 a freemailcimem,mivel már régen tisztelője vagyok Ülő bikának.A little big horn-i csata kapcsán nézelődtem,és ekkor fedeztelek fel Titeket.Sok sikert kivánok a közösségeteknek,ha nem baj,néha beleolvasok a fórumotokba. István
Igen itt voltak egy hónapig, és a Kassai igaz hogy magyar íjakkal de megtanította nekik az alapokat ugy mint gyalogos ugy mint lovas módon. Ezek a lelkes fiatalok lovagolni tudtak, de az ősi hagyományaikat ( íjászat) bizony már nem használták. Elmondásuk szerint odahaza megpróbálják nagyobb méretekben propagálni tanítani ezeket a dolgokat.
Nos, az íjfeszítésről egy kis infó.... három féle mód ismert az íj idegének a megfeszítésére, az angolok a mutató és középső ujjaikkal feszítenek és az között van a vessző a keleti feszítés három ujjal történik, mutató-középső-gyűrűs ujj, mégpedig úgy hogy a vessző itt is a mutató és középső ujj közt van de még pluszban a gyűrűs ujj is dolgozik a harmadik mód a mongol oldás, itt egy gyűrűt húz az íjász a hüvelykujjára azt begörbítve feszíti meg az ideget és az oldásig mintegy kapocs a mutató ujjával körbezárja a hüvelykujjának a hegyét... nos ezeknél a feszítési technikáknál a dolgozó ujjak egyformán edződnek, a mongol oldásnál egy kissé a hüvelykujj jobban... mert az viseli a nagyobb terhelést....
mivel a Kassainál tanuló lakoták nem tudtak mondani semmit arról hogy őseik miként feszítették meg az ideget, a Lajos a magyar technikát ( keleti három ujjas) tanította meg nekik... ettől függetlenül ha csupán a mutató ujj erősödik a többi rovására akkor elképzelhető az ideg ezen módon történő feszítése ( egy ujj mégpedig a mutató ) ebben az esetben mivel az íj feszítő ereje csak egy ujjat terhel nagyon is deformálód- hat a többi rovására... az íjászatban a feszítő ujjak begyei és az egész ujj középső percétől erősödik vastagodik, a begyek szarusodnak... ezek a deformitások nem figyelhetők meg a spotíjászoknál mert azok oldógéppel dolgoznak( ez egy pisztoly alakú tárgy a végén kampóval és egy kis kioldó pöcökkel amit az íjász gombnyomással old ki )
ha van valami kérdésed írj és ha tudok válaszolok.... hello....
Örülök különben, ha értesz az íjászathoz, mert kérdeznék valamit. Ezt a három képet azért vágtam ki, mert elég jól látszik rajtuk, hogy az összes apacs férfi jobb mutatóujja nagyon hasonlóan deformálódott. Az íjászat hatásának gondolnám, de javíts ki, ha tévedek és esetleg más magyarázat után kell néznem.
Ez volt az a vers tényleg. Szerintem nagyon szép. De azért nem akartam ezzel a hasonlattal elhomályosítani azt, amit Naiche mondott, mintha ő az életét és a lelkét önerejéből helyre tudta volna állítani. Jézusra hivatkozott és szerintem elhihetjük neki, hogy így is gondolta, mert egész életével bizonyította, hogy nem hazug és nem csapongó álmodozó. A Holland Református Egyház tagja volt egyébként és rendszeresen be is választották a gyülekezet vezetőségébe - talán presbiter a helyes meghatározás, de időnként más gyülekezetben is "szolgált". Ezen a hatvanas években készült képen Solon Sombrero, a mescalero Natzili unokája látható, ő még szolgált együtt az öreg Naichéval. A szemüveges úr Wendell Chino, ő is híres nevet visel. Mögöttük a fia és a mescalero ref. templom, persze már nem az a régi. Furcsa így látni, hogy ezek a dolgok valójában mennyire nem voltak régen ...
(A korábbi idézet neveinek utánanéztem, talán érdekel valakit:
Six tribal leaders l to r Little Plume Piegan Buckskin Charley Ute Geronimo Chiricahua Apache Quanah Parker Comanche Hollow Horn Bear Bruleacute Sioux and American Horse Oglala Sioux on horseback in ceremonial attire Vintage News Se
Ez a látványos küldöttség 1905-ben ment Washingtonba, útközben meglátogatták a Carlisle iskolát is, ahol ha jól tudom, valamennyiüknek volt egy-két gyereke. Teljes díszben felvonultak a gyerekek előtt és köszöntötték őket.
***
Már meg nem tudom mondani, hogy hol, de találkoztam már méltatlankodással amiatt, hogy 1894-ben, Oklahomába érkezésekor Geronimonak kellett Quanah P. elé járulni, ezzel is kifejezve alárendelt helyzetét. Pedig furcsa is lett volna fordítva, hiszen QP személyesen vette rá a komancs és kajova vezetőket, hogy fogadják be rezervátumukra a néhány száz szerencsétlen hadifoglyot, akikre aktuálisan nagyjából annyi szükségük lehetett, mint egy púpra a hátukon. Persze biztos lehet valami hátsó szándékot, távlati politikai célt találni, ha nagyon keresünk, mindenesetre sok apacs számára ez a gesztus a túlélést jelentette. Ezzel tisztában is voltak és a misszionáriusok szerint igyekeztek békében lenni a komancs szomszédokkal.
Most, hogy Geronimoról gondolkodom, egy olyan történet jut eszembe, amit szerintem minden nő értékelni tud. Könyvében mesél négy asszonyról, akik több évnyi mexikói rabszolgaság után sikeresen megszöktek, de menekülésük során egyiküket megtámadta valamilyen vadállat, vállát letépte, kezét, lábát és arcát összeroncsolta. Hónapokig tartó ápolás után végül meggyógyult és hazatért, de szörnyű külseje miatt magára maradt a közösségben. Azt már nem mondja el Geronimo, hogy mély tiszteletet érezve a lány bátorsága miatt ő maga vette feleségül, s bár ez a házasság valószínűleg jelképes volt, a nő státusára nyilván hatást gyakorolt. Az sem mellékes, hogy történetét Geronimo nem mulasztotta el legfontosabb emlékei közt megörökíteni.
Érdekes különben, hogy szerelméről, első feleségéről külön megemlíti, hogy nem volt erős. Pedig a csirikava nőideál a mítikus "Fehérre Festett Asszony" alakjából táplálkozik, aki a gyermekeit felfaló sárkány ellenében mégis felnevelt egy (más változatban két) fiút, aki a sárkányt megölve az emberek számára lakhatóvá tette a világot. Gondoltam már rá, hogy bemutatok néhány asszonyt is, ha egyszer eljutok odáig, mert igazán megérdemlik.
Egy istenarc van eltemetve bennem, Tán lét-előtti létem emlék-képe! Fölibe ezer réteg tornyosul, De érzem ezer rétegen alul, Csak nem tudom, mikép került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem, Néha magamban látom, néha másban. Néha állok, mint fosztott ág, szegényen, Ha rossz órámban eltűnik egészen Alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem, A rárakódott világ-szenny alatt. A rámrakódott világ-szenny alól, Kihűlt csillagok hamuja alól Akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem, S most ásót, kapát, csákányt ragadok, Testvéreim, jertek, segítsetek, Egy kapavágást ti is tegyetek, Mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem: Antik szobor, tiszta, nyugodt erő. Nem nyugszom, amíg nem hívom elő. S bár világ-szennye rakódott reája, Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
Ez a kép Gregory Gallo munkája, és egyike azoknak az alkotásoknak, amik első benyomásukkal - egy csillámporos gif-képeslaphoz hasonlóan - leginkább menekülésre késztettek. Mégis, legutóbbi beírásom után ez a kép újra és újra eszembe jutott, és határozottan éreztem, hogy valamiben tévedek. Megnéztem hát jobban, és valóban, igazságot találtam benne, abból a megnyilatkozó fajtából, ami a képzőművészet sajátja. Az alkotó "true native american spirit" meghatározással kommentálta munkáját, és valószínűsítem, hogy hátsón billentene, ha megtalálná és értené, amit írok. Pedig most dicsérni fogom :)
Egy gyönyörű verset olvastam valamelyik valfil topikon arról, hogy valahol mélyen a romok alatt egy istenarc van eltemetve bennünk, amit kemény munkával, küszködéssel ki kell ásnunk. Én hiszek ebben. Hiszem, hogy valamennyien magunkban hordjuk istenarcúságunk szépségét, amit teljes ragyogásában talán csak egy vagy két ember látott, amikor véresen, ráncosan, torzan és csatakosan először megmutatkoztunk ezen a világon.
Egy ismerősöm a napokban megütközve kérdezte, mi tetszik nekem abban a kéjgyilkos-tekintetű fotóban, amit az előző hozzászólásomba beszúrtam. Nem tetszik benne semmi, de sokmindent megmutat abból, hogyan perzseli le arcunk szépségét az a tűz, amit saját magunk gyújtunk ösztöneinknek és indulatainknak kiszolgáltatva, és a szenvedés, amiben mások égetnek minket - egészen hasonló indulataiknak engedve. Ahogy a pusztulás jelei átrajzolták Naiche - eredendően tényleg szép - vonásait, az mindennél többet mond háborújának és fogságának természetéről.
Most mégis jobban érdekel ez a másik arc, amin szerető kezek igazították el a tökéletlen részleteket, a szabálytalan szájat és füleket, a vad keserűség korai ráncait. Azt gondoltam, ez hazugság és giccs. De már nem gondolom. Talán így lehet csak megmutatni azt az igazibb valóságot, azt a mélyen elrejtett arcunkat, amit az anyák látnak, amit az Isten lát és láthatóvá szeretne tenni. Amit - a magunkét és egymásét - ki kellene mentenünk a tűzből.
Brown alapmű, de érezhetően egy kicsit elfogult az indiánok javára. (Ha a magyar fordítás címét komolyan vesszük, akkor ezzel nincs is semmi baj.)
Stingl túlheroizál, tárgyi tévedések is vannak benne. (Azért Karl May-nál és Coopernél komolyabb... :-))
A Vadnyugat hőskora szerintem annak hasznos, aki szereti a bőséges képanyagot, akár a szöveg rovására is. (Pl. a néprajzos érdeklődésűek) Én nem ilyen vagyok, ezért nekem kevésbé tetszik, mint pl. egy kevesebb képet, ám annál több írott információkat tartalmazó kötet. Szóval, ez ízlés dolga.
Stingl szerintem komolytalan, leginkább gyerekeknek, serdülőknek való.
A Vadnyugat hőskora egy igen alapos történelmi enciklopédia, de nem éppen az indiánokra van kihegyezve, sokkal inkább a fehér telepesek terjeszkedésére.
Helló mindenki.... Szeretném megérdeklődni hogy a következö könyveket mennyire lehet elfogadni hitelesnek? Stingl Miloslav: Indiánok hadiösvényen Davis William C: A Vadnyugat hőskora Brown Dee: A Vadnyugat története indián szemmel
Persze rengeteg más regényt is olvastam Karl May, J.F.Cooper stb de ezek dok. műveknek tüntek...
Amit most írok, az súlyosabb számomra mindennél, amit eddig írtam.
Hónapok óta foglalkozom Naiche életével, s már az elején meglepett, hogy 1913 utáni sorsáról a neten szinte semmit nem találtam. Számtalan igaz és kitalált történet kering ifjúságáról, melyekben bátor, de nem túl bölcs harcosként, kegyetlen gyilkosként, kedves fogolyként, és - talán ez a téma merül fel legtöbbször - testi szépségével kitűnő férfiként mutatják be. Ez utóbbi benyomást retusált fényképek, romantikus művészi alkotások és erotikába hajló kitalált történetek erősítik. Esik még szó családjáról, művészetéről is, és néha olvastam egypár kelletlen mondatot arról is, hogy keresztény lett és felvette a Christian nevet.
Ez a tette mélyen megérintett, mert olyan valódi és mély elköteleződést jelent, ami bizonyossá tette számomra, hogy keresztelésekor sem volt a mellébeszélés embere. De vajon nem bánta-e meg? Előfordul ilyesmi. Ki tudja, talán a bűntudat kényszerítette térdre, látva népének szenvedését, amit ő maga okozott, amikor nem engedelmeskedett apja akaratának, nem tartotta meg a békét... Talán így akart vezekelni, talán ettől remélte népe szabadulását... Mi történt utána?
Két feleségét és nyolc gyermekét hagyta Fort Sill temetőjében, egy csecsemőjüket pedig már Alabamában ellopták, (soha többé nem látták), legkedvesebb felesége, Haozinne a szabadulás után - új lakóhelyük bejárása közben - infarktust kapott és meghalt.
És ezen a ponton elhallgatnak a mesélők. Valami elmondhatatlan dolognak kellett történnie. Talán összeroppant a szabadság és özvegység súlya alatt? Inni kezdett vagy szenilitás tört ki rajta, amiről az utókor tapintatosan hallgat?
A kezemben van egy könyv, és a könyvben egy levél, amit ő maga diktált, a "staid old Naiche" a Jicarilla Rezervátumon élő apacsok számára 1915-ben. És nem egyszerűen csak a kezemben van. Úgy fogom, mint egy végrendeletet, egy rég halott emberét, akitől épp most lopják el az arcát, a sorsát és a méltóságát. Ez a levél elmond mindent, amit ő mondani akart magáról élete végén. A levél hosszú és két részből áll. Mindkét részből a fő gondolatokat idézem, hozzátéve, hogy a szöveg - mondanivalóját tekintve - teljesen egységes, és semmit nem hagyok ki, ami megváltoztatná a jelentését. Az első rész J. Denton Simms lelkésznek, a második rész az indiánoknak szól.
I.
"... Here we live in White Tail a few Christians of us. About four or five of us work hard with our own people. All of our people have heard the good teaching but not all try to live that Way. Five of us, Duncan, Stephen, Cooney, Jasper and myself, try to help our people and keep them from going back in the old way. When we have no missionary here we have meetings in the same way. One who can read, reads to us and we sing Indian songs and pray in the same way on Sunday. This is all I am going to say to you as a brother and to your wife as a sister as we are all God's children. But now I want to talk to the Indians and you can read it to them in church.
II.
... My life belongs to Jesus. Jesus gave his life for me and now what Jesus wants me to do I will do it. I ask him to help me and He helps me a whole lot, I can see my life is changed. My heart is changed, my sins are washed away....
Jesus is waiting for you, looking for you all the time to make up your mind to walk in this Road. Jesus wants to save you. He don't want to see you walk in the dark. You know the preacher who is teaching you every Sunday. He is my brother, his wife is my sister. Miss Hospers is my sister. They are white - you say how are they the brothers and sisters of me an Indian? Because God is we Indian's Father the same as He is their Father and we are all His children - brothers and sisters together. ...
...So you brothers I hope do what I tell you. I hope to hear from you and every time I come to our church I will pray for you.
This is all, so good by my brothers.
Naiche
És mert tudom, hogy az is számít, mások mit mondtak róla, Paul Jette kereskedő szavait idézem, amit egy kétesélyes üzleti ügyük után mondott:
" That's a good Indian. He's honest. Naiche can have anything he wants from my store on credit."
Ezt az utat járta be a meggyilkolt Mangas Coloradas unokája, Cochise fia, aki a Boscom-affért gyermekként szenvedte el, a szabad csokonen apacsok utolsó főnöke.
Ha gondolni akarunk rá, tiszteljük meg vele, hogy így gondolunk rá, ahogy ő maga akarta.
(Donald B. and Ruth K. Herbert : YAH-ET-TE A Struggling Missionary's Record of work among Geronimo's People on the Mescalero Apache Reservation 1914-1919 221.p)
Ezek a képek szintén ott készültek, sőt az alsó ugyanakkor. A felső Geronimo, az alsó Naiche. Állítólag ekkorra értették meg, hogy megint rászedték őket, és akár kivégzés is várhat rájuk. Az akasztástól rettentően féltek, mert azt tartották, hogy törött nyakkal nem tudnák megvédeni magukat a gonosz szellemektől a túlvilágon. Kevés ilyen kép van, ahol már nem is néznek a fotósra.
"A férfi komor tekintete megmutatja, mikor veszíti el végleg a reményt."
Bocsi, természetesen :) Geronimo csirikavái, ítéletükre vártak. Ezután Floridába vitték őket. A bal szélen Naiche áll, ezt főleg onnan tudom, hogy egy fejjel magasabb a többieknél. Annyira rossz a kép, hogy mást nem tudok azonosítani rajta.
Althea és Karis Naiche, Christian Jr. lányai a 40-es években
Karis sírja
A nagypapi sírja
A temető (mescalero rezervátum)
Üdv a topikon!
Szia Motun!
Köszi Bari! 
Six tribal leaders l to r Little Plume Piegan Buckskin Charley Ute Geronimo Chiricahua Apache Quanah Parker Comanche Hollow Horn Bear Bruleacute Sioux and American Horse Oglala Sioux on horseback in ceremonial attire Vintage News Se 
Ez a kép Gregory Gallo munkája, és egyike azoknak az alkotásoknak, amik első benyomásukkal - egy csillámporos gif-képeslaphoz hasonlóan - leginkább menekülésre késztettek. Mégis, legutóbbi beírásom után ez a kép újra és újra eszembe jutott, és határozottan éreztem, hogy valamiben tévedek. Megnéztem hát jobban, és valóban, igazságot találtam benne, abból a megnyilatkozó fajtából, ami a képzőművészet sajátja. Az alkotó "true native american spirit" meghatározással kommentálta munkáját, és valószínűsítem, hogy hátsón billentene, ha megtalálná és értené, amit írok. Pedig most dicsérni fogom :)
Amit most írok, az súlyosabb számomra mindennél, amit eddig írtam. 
Nancy Marie Mithlo alkotása, a 2001-es Velencei Biennálé anyagából. 
Ezek a képek szintén ott készültek, sőt az alsó ugyanakkor. A felső Geronimo, az alsó Naiche. Állítólag ekkorra értették meg, hogy megint rászedték őket, és akár kivégzés is várhat rájuk. Az akasztástól rettentően féltek, mert azt tartották, hogy törött nyakkal nem tudnák megvédeni magukat a gonosz szellemektől a túlvilágon. Kevés ilyen kép van, ahol már nem is néznek a fotósra. 
"A férfi komor tekintete megmutatja, mikor veszíti el végleg a reményt."
Üdv mindenkinek!