Semmi különös dolgom a hétvégén. Most indulunk a párom egyik ismerőséhez pár percre ezért most egy kicsit remeg a lábam. De nem tudom miért, mikor ismerős helyre megyek, meg jó helyre megyek. talán azért, mert biciklivel és én meg az autó biztonságához, gyorsaságához vagyok szokva.
Az én pszicho dokim mondta, hogy már meg van a megoldás a bajomra, és is megtaláltam magamban, csak még nem vagyok rá felkészülve, hogy elfogadjam és visszatérjek lassan a régi életemhez. úgyhogy most azon vagyok, hogy viszsa-vissza találjak magamhoz. Milyen a családi életed, hogy azt mondod otthoni gondjaid vannak? Segítek amiben tudok. Esetleg elárulhatsz magadról valamit, ha gondolod.
Totál igazad van. Nálam a gondot inkább az itthoni körülméyek jelentik, ami miatt mindig visszacsúszok a kakiba. De igyexem ám!
Nagyon kifáradtam a tegnapi utazgatás során, de legalább ezen is túl vagyok. Most már csak tanulnom kellene -mert ugye csak így volna értelme, hogy elmenjek a vizsgára.
Neked mi a programod a hétvégére? Nekem el kellene indulnom a boltba -ehhez még nem gyűjtögettem a sok-sok energiát be, így most irkálok. Legalább levegőt már kapok a zorromon keresztül is.
Az én lógusom a világ legjobb feje -nem csak okos, hanem ember is tudott maradni. Semmi felsőbbrendűség, semmiféle sztárallűrök, szal tökéletes.
És tud. Belém lát és ez nem sok embernek sikerült eddig -mondjuk nem is sok embernek beszélek ilyen dolgokról. A cikisekről, fájdalmasakról...
Mindenkinek üzenem, hogy a legfőbb megoldás saját magunkban van. Én ma reggel úgy keltem fel, hogy ha nekem a pszichológus azt mondta, hogy már a küszöbön állok, akkor ahhoz is tartom magam. MErt úgy van. Hinni kell magunkban és persze nem árt a pszichológus segítsége sem.
Már nagyon vártam, hogy mi lesz a helyzet nálad. Képzeld el! Azt mondta ma a pszicho dokim, hogy már én nagyon jó helyen állok ahhoz, hogy teljesen kimenjek ebből a hülye pánikból. Na akkor majd holnap megbeszéljük. Én egész nap online vagyok és majd nézem sűrűn mikor írsz. Szép álmokat
Minden ok volt, leszámítva a megfázásom miatti kellemetlenségeket és azt hgy nagyon elfáradtam. Qtyára kivagyok, ha nem gond, bővebbet majd holnap írok -ha magamhoz tértem.
Örülök, hogy Neked is minden rendben lezajlott, szép álmokat!
Szia Szadvadar!
Na mi újság van? Már nagyon kíváncsi vagyok,hogyan oldottad meg a napot és milyen volt? Várom majd beszámolódat. ÉN elmentem és jó volt.
már régen jártam erre, de ennek kizárólagos oka a lustaság volt, ill. az elmúlt pár héten a gépemet kellett újraéleszteni. én azon szerencsések közé tartozom, akiknek sikerült kilábalni ebből a pánikos, fóbiás nyavalyából. többé-kevésbé azt is leírtam már, hogy miként sikerült a több mint 20 éves pánikból és fóbiákból kb. fél év alatt kimászni. nem tettem más, csak megváltoztattam a gondolkodásmódomat. persze nem volt egyszerű, de szerencsére két segítségem is akadt. egy könyv (Reneau Z. Peurifoy: Szorongás, fóbiák, pánik) és egy pszichiáter. mindkettő az ún. kognitív és magatartásterápiával foglalkozik. a kognitív terápia segített a gondolkodásmódom megváltozatatásában, a magatartásterápia pedig az elmélet gyakorlatba történő átültetésében. szedtem bogyókat is: zoloft, frontin, citapram, seropram.
amiket leírtatok, azokat én is átéltem és megtapasztaltam. mivel minden ember más, konkrét tanácsokat, útmutatást és sem tudok adni, azt viszont le tudom írni, hogy én mit tettem (és időnként még most is teszek) bizonyos esetekben. pl. amikor valamit "muszáj" volt megtennem, pl. el "kellett" valahová utaznom (mondjuk metróval), akkor előző nap este, nyugalomban, lehunyt szemmel, képzeletben lejátszottam az utazás, időnként többször is, mert már egy ilyen képzeletbeli utazásnál is bepánikoltam, és menekülni kezdtem. ilyet biztosan ti is tapasztaltatok már, ugyanis nekünk, pánikoséknak, rendkívül fejlett a képzelőerőnk. amikor már menekülés nélkül sikerült a képzeletbeli utazás, akkor másnap az előző esti siker tudatában kezdtem el a tényleges utazás.
a gondolkodásmódom megváltoztatásában az egyik legnehezebb az volt, hogy kiírtsam a szótáramból és a gondolataimból,a fent is idézőjelbe tett, "muszáj" és "kell" szavakat. időnként még ma is beugrik egy-egy "kell-muszáj", de ma már futtában kezelem le ezeket. most ott tartok, hogy semmit sem kell-muszáj megtennem, viszont rengeteg dolgot akarok, szeretnék megtenni. sajnos, így leírva nem érezhető a különbség, a gyakorlatban azonban óriási.
Van valami hordozható zenelejátszód? Nyomjál be valami agreszív zenét, és úgy mozogjál reggelenként. Ajánlom: Rage against the Machine-t, Linkin Park-ot, meg az összes ilyen köcsög villanygitáros zenét.
Ha már reggel érzelem kell, akkor legyen agresszívitás/düh.
Ne siess. Mindig ess be akkor amikor kell, ne legyél ott hamarabb, mert a felesleges idő az rosszat tesz. Most pedig vegyél jó mély levegőket és gondold azt,hogy nem mész iskolába. De hidd is el. Cselekedj úgy, ahogy gondolod (hogy nem mész iskolába, és tedd azt amit ilyenkor szoktál). Van otthon valaki? Ha van, akkor beszélgess vele az érzésedről. Kérj tőle segítséget. Nem lesz gond, ha mégis otthon maradnál iskola helyett. De tegyél meg mindent, mert akkor legközelebb még nehezebb lesz elmenni. Én még most is azon vagyok, hogy nincs kedvem menni. De nekem inkább kedvem nincs, mint félek a bajtól. Azért már ezis jó. Na majd írj, és vigyázz magadra.
Aludtam kb 1,5 órát, így nem mentem hajnalban -ahogy terveztem.
Mivel 14-re kell odaérni ez nem baj. A baj csak belül van. Nem tudom, mi lesz. Most vettem be a gyógyszeremet, remélem, utána kicsivel jobb lesz minden. Este írok, vigyázz Magadra!
Feltétlen írj, hogy mi volt suliban. Érdekel, hogy te hogy élted túl. most ébredtem és most kezdtem csak aggódni, meg most kezdtem el gondolkodni, hogy mi lenne ha nem mennék most az egyszer. De én ilyenkor járok pszichológushoz is, így ha úgy vesszük akkor muszály menni. Ha jársz terápiára, akkor tedd te is ugyanabban a városban és iskolás napon. Így nagyobb lesz a kényzserítő erő. Én tudom. Na szia
Értem ám én, hogy te hogy értetted... csak arra gondolok, hogy a rosszullét érzése valódi, még ha mögötte csak pszichés indittatás áll, akkor is. Tudod, van ilyen dolog, hogy pszichés alapon fáj a hasad, nincs semmi szervi bajod (nem fogsz meghalni, nem kell müteni, satöbbi), de a hasad, az qrvára fáj, igy is, meg úgy is... Nem tudom, érted-e, hogy mit szeretnék nyöszörögni... :)))
Szoktatok úgy lenni, hogy valamit teljesen nem tudtok megcsinálni, mert képtelennek érzitek rá magatokat, vagy hogy új helyzetekre azt mondjátok, hgoy ez igen nehéz, ezt nem bírod megcsinálni? és ha muszály, akkor mi van az érzéssel, hogy képtelen vagy rá?
Na jó, legyen :)) (Nem azt akartam mondani, hogy az ember csak "hisztizik", ha így gondolnám, és nem lennének saját tapasztalataim, nem lennék itt...). De azért nem győztél meg arról, hogy a pánikot semmi nem különbözteti meg az "igazi" rosszulléttől. Előbbibe például nem szoktak belehalni...
Az viszont nyilván igaz, hogy ha az embernek valami baja van, és segítségre szorul, nem árt szólni.
Nekem a suli szerencsére csak 50 km-re van. 35 perc autóval. Sok ismerősöm van ott, és azt is tudom, hogy ha gond lenne, akkor lenne kit segítségül hívni. (ez csak amolyan plusz dopping).
Szerencsére anyukám tud kísérni. Arra azonban nem tudok kézzelfogható segítséget adni, hogy ne aggódj már ma és hogy hgoyan tudj aludni éjszaka. Ez nekem már csak akkor megy jól, még nem tökéletes, hogy begyakoroltam az utat. Már többször volt úgy, hogy nem aludtam előző éjszaka és másnap olyan hányingerem volt, hogy mondtam, én képtelen vagyok. de anyukám nem hagyta, hogy itthon maradjak, mert ha egyszer te is otthon maradsz, akkor másodszorra még kevesebb erőd lesz elmenni. Hidd el nekem.
ha odaérsz és mégis visszafordulsz, akkor is azt mondhatok, hogy te igen is elmentél, volt hozzá bátorságod.
Most pont ebben a gondban leledzek. Holnap suli, de az innen 130 km. Nem tudom, hogy leszek képes rá. Totál kellemetlen, mert nem igazán tudom megmagyarázni a csoporttársaknak sem, miért nem velük együtt utazom. "Csak azért, mert ha úgy érzem, leszállok és visszafordulok..."Ciki és kellemetlen, ezért aggaszt már ma.
Régen szóltam hozzá a témához. Pedig nem múlt el teljesen a "dolog", de mondhatom, javuló tendenciát mutatok. Ez azt jelenti, ritkábban jön elő a "dolog", de előjön, sajnos.
A hozzászólásokat napi szinten olvasom és nagyon szeretem ezt a fórumot, itt sok kérdésemre választ találtam, és bár nem ismerlek titeket, mikor rosszul vagyok, sokszor eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül...
Így volt tegnap éjjel is..
Megvolt az érzés, hogy kívülről látom magam. Nekem ez olyan érzéssel is párosul, hogy azt érzem, mintha totál megbolondultam volna. Szépen lepihiztem, hogy én akkor most alszom, de nem tudtam elaludni mert rámjött ez a sz.r érzés. Olyan volt, mintha nem lennék a testemben, és annyi gondolat kavargott az agyamban, mintha egy álom közepén lennék, de közben fent voltam, emiatt éreztem, hogy megbolondultam. Benyomtam a szokásos Xanaxot (amit igyekszem ritkán, csak mikor para-helyzet van bevenni), de képzeljétek, kisebb alvás után megint felkeltem és jött egy újabb roham. Alig aludtam.
Ne sajnáljatok :) csak el akartam mesélni mi volt. Olyan rossz érzés.
Valakinek van ötlete, miért nem hatott a Xanax? Nekem még ilyen SOHA nem fordult elő. Általában mindig megnyugszom tőle (pszichésen is hat) és elalszom.
Erős fájdalomcsillapítót szedek + izomlazítót a napokban, mert becsípődött egy ideg a derekamba, esetleg arra gondoltam, hogy a gyógyszerek így együtt "nem örülnek egymásnak", és emiatt nem hatott a Xanax.
Mindenkinek kitartást, és amikor rosszul érzitek magatokat, gondoljatok arra, hogy nem vagytok egyedül a bajjal + legalább súlyos fizikai bajunk nincs, én mindig erre szoktam gondolni (bár az is igaz, hogy olyankor mindig azt hiszem, hogy most meghalok és súlyos beteg vagyok....).
Nekem amikor előjöttek az első rosszulléteim, akkor voltam 21 éves.
Emlékszem, jöttünk haza Horvátországból, és Érdnél elkezdtem kiabálni a kocsiban, hogy álljunk meg, ki kell szállnom, meg fogok halni. Amúgy én 172 cm magas vagyok, de akkor 57 kg voltam, azóta 23 éves vagyok és 65-67 kiló. Egy ideig mindig a kajához,csokihoz nyúltam a rosszulléteimnél. Azóta váltottam :o), és mostanában mindig a telefonomhoz nyúlok, ha érzem, hogy jön az a gonosz érzés.
ezt a normális óvodába járást úgy gondoltam, hogy minden gond (szorongás, egyéb kínok) nélkül vigyem óvodában. Szóval rendesen, úgy mint a legtöbb ember. De persze itt jön az, hogy amikor én elmondtam a gyógyszerésznek, hogy nekem mi bajom azt kérdezte, hogy ez tényleg igaz? ugyanis a betegség elején 39 kiló és 20 éves voltam, most 55 kiló és 23 éves.
Sok emberen nem is látszik, hogy beteg. Én ha szorongos a hajamat babrálom, meg szerintem, de csak szerintem, elég feltűnően babrálok össze-vissza.
Hát, ha nem haragszol, vitatkoznék :)) A rosszullét az rosszullét. Olyan nincs, hogy a rosszullétnek az "érzése"... És ez nem csak fizikai lehet, hanem mentális rosszullét is, ami (ha máson nem is) de a szemeden biztos látszik. Mondjuk, az tény, hogy nem is akartam, hogy észrevegyék. A légszomjamat mély sóhajokkal próbáltam megoldani, izzadni a melegtôl is lehet, és hogy sápadt vagy? Nos, hát nem eszel biztos elég vitamint...:))) És az a rettegés a szemében? Kit érdekel :))) Jobban jártam igy, azt hiszem, mert magyarázkodni meg aztán végképp rühellek... :)))) Utána viszont napokig ezen rágódtam, hogy ezek szerint akár meg is lehet dögleni 1000 ember között...
Az, hogy senki nem vett eszre semmit rajtad, nem csak azt mutathatja, hogy az emberek nem figyelnek oda masokra; az is lehet, hogy kivulrol nem latszott rajtad, hogy mi megy vegbe benned. Velem is volt ilyen: rettento pocsekul ereztem magam, allandoan ugy ereztem, menten elajulok - de a szuleim azt allitottak, hogy egyaltalan nem vagyok sapadt. Ez tulajdonkeppen ertheto is, hiszen a panik nem "valodi" rosszullet, inkabb csak annak az erzese.
Az a kibaltázott nagy baj (legalábbis én igy látom) hogy én is végig tudtam, hogy mi a fene az, amit elszurok, és mit kellene másképpen csinálni.... Osztán mégse tuttam megcsinálni... :((
Én mindenre tudom a helyes megoldást, azt is tudom, hogy ez egy "képzelt betegség". tudom, hogy mit kellene tennem a helyes életvitelhez. Én látom a jövőmet úgy, hogy a párommal együtt élek, és hordom majd a gyereke óvodába. RENDESEN mint mindenki más. Én bízom benne, hogy nekem is sikerülni fog, és pár hónap lefolyása múltán, azt fogm ide írne, hogy túl vagyok rajta. Ha már igen belefáradok a sok szenvedésben, akkor sírok egy jó keserveset , és utána új erővel indulok tovább.
A gyógyszerről még annyit, hogy én gyógyzsert nélkül is tudom élni a napjaimat úgy , mint más gyógyszerrel és ezért nem akarok egyszer sem bevennei, csak ha már igen-igen muszály. Gondolom ezt megérti akárki.
Én is ellene vagyok a gyógyszereknek.. Én Zoloftot szedtem, és bevallom: nagyszerü volt... :))
Figyeld meg magad, amikor a gyógyszer hatása alatt állsz, próbálj meg rájönni, hogy mit csinál veled a gyógyszer, mit láttat veled másképp, mint te magad, és próbáld meg megtanulni a gyógyszerrel együtt, hogy hogyan tudod ugyanazt létrehozni egyedül, saját magadtól... mert lehet, meg lehet csinálni. Szerintem. :)))
Az én párom ódzkodott a nyugtatóktól, szorongás csillapítóktól még az elején. De mikor már más orvos is (és a fórumon is), mondta, hogy ha kell szedni akkor kell. ha rászokok, akkor majd leszokok. De nem szedtem soha. Pár hete volt először az a fajta rosszullétem, amire azt mondtam, hogy idegen itthon lenni, és nagyon megijedtem. Ez volt szombat reggel és ilyen voltam egész hétfő délig. Bevettem hétfőn délbe egy fél Xanax-ot, az 10 percre rá ki is jött, és onnantól megint nincs bajom. szerencsére.
A gyógyszerrel úgy vagyok,hogy akár hol is vagyok és rám jön olyan rosszullét amit úgy érzek, hogy ez nehéz lesz, akkor beveszek egyet és kész.
Ez már megnyugtató, hogy ha magam nem tudok megnyugodni, akkor majd a gyógyszer segít. De elég, ha csak ennek a gondolatára szokok rá, mert félek, ha egy gyógyzsert bevennék, akkor legközelebb kisebb bajnál is már bevenném.
Ezért félek magam is a gyógyzsertől, hgoy esetleg rontaná a gyógyzser nélküli terápiámat. MErt az én pszichológusom soha nem említette, hogy esetleg szednem kellene.