A D, 53 km-es távon indultam; nevezés után SMS-ben kaptam meg a rajszámomat. A rajtszámon rajta volt a nick nevem is, amit nevezéskor adtam meg. Mint másoktól megtudtam ezzel voltak problémák, mikor a poénos nevező Balekbéla, meg hasolnókat adott meg a haverjánál és azt írták rá a rajtszámra :)
Egész pénteken zuhogott az eső, szóval volt egy kis para a dagonyával kapcsolatban.
Itt 3 blokkban indították a D távot; én szerényen az elsőben szerettem volna indulni (3:30-as időnél gyorsabbak) Tavaly 2:1x-et ment az első; akármilyen világbajnokok vannak itt, 53 km-en csak nem kapok több mint 1 órát - gondoltam magamban :)
Sikerült ismét eldumálnom az időt, így a rajt előtt 1 órával kezdtem el átöltözni, beállítani a gépet (tárcsafék, teleszkóp, guminyomás) A chip és rajtszám felszerelése után szembesültem azzal a helyzettel, hogy nincs mivel levágni a felesleges részeket, ami mellesleg még a lábamba is belelógott tekerés közben :) Akkor már csak 25 perc volt rajtig, és még be is kellett volna melegíteni. Láttam az expon egy Magura szervízsátort; gyorsan odamentem. Természetesen tele volt. Miután sorra kerültem kedvesen levágtak minden lógó gyorsrögzítő részt. OK, akkor eszembe jutott, hogy nincs vizem. Gyorsan visszatekertem a kocsihoz és töltöttem fél kulacs ásványvizet. Sajnos csak szénsavas volt :) Miután rajtolásra kész voltam rohantam bemelegíteni
11:00-kor volt rajt, 10:59-kor bepofátlankodtam a mezőny közepére kordonmászásos technikával :)
Rajt. Az elején az itthon megszokott nyélen tekerésre számítottam, de teljesen korrekt tempóban ment a mezőny (vagy én álltam túl hátra?). A pálya kb. úgy nézett ki, hogy emelkedő-jeltő, emelkedő-lejtő. Az első 500 m szintes mászást 165-ös pulzussal tök könnyedén ment; szépen elkezdtem darálni a versenytársakat, a megelőzött magyarokat biztattam.
Első frissítés ponton feltankoltam egy teletöltött powerbaros kulaccsal meg pár banánnal. Tényleg nagyon furcsa a frissítés a hazai versenyhez szokottaknak! Kb. 10 asztal volt összetolva, ahol a nagymama barackos sütijétől kezdve a narancson át kb. 15-féle frissítő volt kirakva!
Aztán elérkezett az első lejtő; komolyan nem hittem el, de az első nagy kő előtt satufékkel megálltak az osztrákok, és elkezdték tolni lefelé! Mint később kiderült az Alpokban csak a kijelölt kétnyomtávos dózerutakon lehet tekerni, ezért hiányzott köves-gyökeres ösvényes tudás. Sajnos sok helyen 1 nyomtávos volt az út, így előzni sem tudtam. Utána voltak szétfékezett saras, vizes lejtös részek, ahol én sem kockáztattam, és inkább gyalog mentem; (meg úgy sem tudtam volna megelőzni az előttem bénázó osztrákokat)
A lejtő végeztével kezdődött a táv legnagyobb mászása, ahol 7 km-en keresztül kellett felmászni 580-ról 1200 m-re. Na ez volt az a rész, amire itthon nem lehet felkészülni, "szóval nyomom amíg bírom" felkiáltással nekivágtam. Pár 100 m mászás után állva hagyott egy tandem MTB :) Az emelkedő vége felé kezdett elfogyni az erőm, és pszichikailag az is teljesen padlóra tett, hogy egy 20 éves cseh kiscsaj is megelőzött; nagyon megörültem, mikor a távolban megláttam az út felett az eget. Sajnos itt a pálya balra fordult, ahol újabb minden eddiginél meredekebb rész fogadott.
A tető után dózerút és 1-2 sávos köves gyökeres részek váltakoztak. Az utóbbin rögtön dobott egy hátast az egyik osztrák, de a többieknek sem nagyon feküdt ez a rész. Kb. Normafától Ördög-orom felé vezető út köves végéhez hasonlított ez a szakasz, szóval itt jól mentem. Ezen a részen volt a verseny logóképévé vált kiszögellés is, ahol érezhetően lassított a mezőny, hogy gyönyörködjön a körpanorámában. Utána meg azért cammogtak az emberek, mert a kedves szervezők elfelejtették kivilágítani a leghosszabb alagutat, amin tapogatózós és lassan tipegős technikával sikerült keresztüljutnom! Nem tudom hogy mehetett át itt az élmezőny! Lehet, hogy úgy mint én, csak gyorsabban tapogatóztak :)
A lejtő után jött egy 6 km-es sík rész, ahol próbáltam jól helyezkedni. Szerencsére egy cseh srác megnyomta a verseny végét, és 33 km/h-val tudtam utazni rajta. A végén még sprintelni is volt erőm, így 44 km / h-val szakítottam át a célszalagot!
3:17:57 lett az idő (16,8-as átlag; 58 km/ h maximum sebesség), ami a 1018 beérkezőből az abszolút 280. helyhez volt elég (magyarok között absz. 5.). Célba érkezés után 1 perccel SMS-ben megkaptam az időeredményt, és a helyezést!
A célban szintén terülj-terülj asztalkám, utána zuhanyzási lehetőség, bringamosó, bringaörző, masszázs és tésztakaja.
Este a 220 km-es táv eredményhirdetés, osztrák népviseletbe beöltöző Gary Fisher után következett a tombola! Itt 6500 eur összértékű nyereményeket sorsoltak ki, köztük egy 3000 eurós kerékszettet! 2 magyart húztak ki, de egyik sem volt jelen :(
Érdekes a hazai versenyek után kijutni Európa 3. legnagyobb, 4.500 indulós versenyére. Felesleges összehasonlítgatni az itthoni megmérettetésekkel; teljesen más piac, pénz és terep.
Akkor könnyebb a dolgod, egyben olcsóbb. Az a kérdés, milyen szettet, illetve évjáratot képeltél el a leendő kerékpárhoz. Alkatrészből építkezéshez szerencse is kell nem kevés.
Terepre, vagy aszfaltdzsungelbe szánod, szánjátok? Ha ezen múlik, nekem is van kontaktom bringaügyben.
Orsiét meglévő és vásárolt (vázszett hajtókarral, kerekek) használt alkatrészekből raktam össze .Nyereg, nyeregcső cserélve lett kép készülte óta. Mindez 30 ezresből.
Nemreg a Lidlben vettem Bikemate markajut 900-ert. Homersekletet is tud. Igaz gyarilag csak a kormanyra lehet felrakni, de kis barkacsolassal most a stucnin van.
De 12.000km egy lánccal eléggé extrém eset (bár én is mentem már 10.000-et egy lánccal), itt már VALÓSZÍNŰ hogy cserélni kell a fogaszkoszorút is. Szemrevételezéssel dönthető el, hogy mennire hegyesedtek ki a fogaskoszorú gyakran használt lánckerekeinek fogai a ritkábban használtakhoz képest.
Az alapelv valami ilyesmi lenne:
- Ha a láncot időben cseréled, megúszod a fogaskoszorú cseréjét (legalábbis 3-4 lánccseréig)
- Ha túl sokat kivársz vele, akkor a fogaskoszorút is cserélni kell, úgyanis a megnövekedett lánccsap-távolságok miatt a kopott lánc gyorsabban "megeszi" a lánckerekeket
- Ha nagyon-nagyon sokat vársz, akkor hajtómű-lánctányért is cserélni kell (bár 2-3 fogaskoszorú-csere után amúgy is szükséges), mert előbb-utóbb azt is tönkreteszi a lánc.
A láncnyúlást érdemes időnként méregetni, mivel a fogaskoszorú drágább mint a lánc, azt igyekszünk kímélni és inkábbláncot cserélünk.
Gyakori mérési módszerek:
- Láncnyúlás-mérő szerszám. Leggyakrabban egy egyszerű, fémlemezből kialakított idom: ha beesik a láncszemek közé, akkor cserélni kell a láncot, ha nem akkor nem. Okosabb verziói 1-2 közbenső kopási fok mérésére is alkalmasak (pl, félig vagy 2/3-ig kopott lánc)
- 12 láncszem pár távolságának mérése. 12 láncszem pár = 12 inch =30,48cm. 1/16 inch nyúlásnál megúszod a lánccserét fogaszkoszorú csere nélkül. 1/8 inch esetén már valószínűleg fogaskoszorút is cserélni kell. Bővebben itt olvashatsz erről, ill. a lánckopásról: http://sheldonbrown.com/chains.html
- Tolómérős módszer. A kedvencem, mert eléggé pontos mérést tesz lehetővé. 10 láncszem távolságát kell megmérni, pontosabban a görgők belső oldalainak távolságát. Ez alap-esetben 106.7-106.8mm. Amikor eléri ill. meghaladja a 107.4mm-t, a láncot cserélni kell. Mérési módszer: beállítasz a tolómérőn 105mm-t, beereszted a láncszemek közé és széthúzod annyira, hogy a tolómérő élei nekifeszüljenek a görgőknek.
Sziasztok! Segítsetek dönteni mert nem értek hozzá. Próbáltam nézegetni oldalakat de csak belebonyolódtam: van 2 kinézett kerékpár a sok közül:
1.: Gepida Alboin 200
2.: Caprine Tour
Férfivázas, 28-as túra, alu, felszerelve, ebben a kettőben látom ezeket. Az ár most teljesen egyforma 75eFT (Gepida akcióban van). Gepidában van a bolt szerint "olcsó" rugóstag és agydinamó ami plussz.
20 éves Cateye Astral –om van ez vezetékes, azért érdeklődöm mert elemen kívül már semmi nincs hozzá. Gyakorlatilag 17 évig nem használtam. Ha netán meghibásodna, akkor már vezeték nélkülit vennék. Katalógusból nem szeretek vásárolni szeretem kézbe venni a dolgokat, ezért szeretném megnézni, tudnál mondani olyan boltot ahol meg lehet nézni, vagy esetleg a bringádon?
Nekem Polar s720i van, ami ugyan már rég kifutott típus, de ha használtban találsz, akkor érdemes lehet. Az akkori csúcs óra volt, mindent tud amit lehet.
- A Garmin-féle kombinált sebesség/pedálfordulat jeladót is hátra kell rakni: egyik oldalt a hajtókarra rögzített mágnes suhan el mellette, másik oldalt pedig a küllőmágnes, ahogy ezen a neten talált képen is látható, ha megjelenik:
- Az újabb WIND-es rendszerű Polar jeladókat sem zavarja, ha nagyobb távolságot kell átlőni
...de ez erősen gyártó/termékfüggő. Régen nem igazán volt "divat" 50-60 centinél nagyobb távolságot átlőni a rádiós sebességszenzorral, nem tudom, a Sigma hogy áll az ilyen dolgokhoz. Az szinte biztos, hogy ha a jeladóban elkezd merülni az elem, a nagy távolság miatt hamarabb észre fogod venni.
Azzal is ugyanazt csinálnád, csak kevésbé kifinomult módszerrel.
Játszani kell vele kicsit. Nézd meg, valamelyik oldalon túlságosan kilóg a szegecs feje a többihez képest. Azt az oldalt nyomd beljebb, úgy, hogy a másik oldali lemez ne legyen megtámasztva. Sikerülnie kell, nem olyan bonyolult dolog ez (ha csak nem sikerült valahogy bepaszíroznod spént valamelyik résbe...) Jobb ötletem nincs.