Azért kell több galambot beszerezni egy kiemelkedő tenyésztőtől is, mert ha tudatosan próbálsz galambászni csak olyan galambot teszel be a tenyész dúcba aminek van saját teljesítménye is! Nem gyűjteményekre van szükség a dúcokban hanem rendkívüli képességekkel megáldott postagalambokra úgy a tenyésztésben mint a versenyzésben!
Ez is igaz. Olyat is hallottam már,hogy selejtezésre ítélt idős tenyészgalamb táltosodott meg az új helyén. Meg olyat is,hogy berepült galamb 10 éven keresztül adta a kiváló versenyzőket. Nincs itt recept,vásárlással is lehet jó galambhoz jutni,meg ajándékba is lehet kapni. Az utóbbi olcsóbb. Legjobb tenyészhímemet(aki még az egyik legjobb versenyzőm is) tojásban kaptam,az idei sampion hímem anyját tombolán nyertem.
Ez a " nem lehet jó galambot venni , csak ajándékba kapni" egy elcsépelt baromság . Semmi alapja nincs.
Nagyon egyetértünk.
Harminc évvel ezelőtt tesómmal, három nagy hírű belga galambásznak írtunk egy, egy levelet, hogy szeretnénk fiatal galambokat vásárolni. Megérkeztek a válaszlevelek, majd később a galambok is Ferihegyre. Nagy izgalommal mentem értük, itthon új dúc, nagy lelkesedés várta őket. Már az első évben a fiatalokon, a második évben az öregekén is megvillantak az utódok. A lényeg, hogy az egyik hím lett a hosszútávú törzsünk alapítója. Egy tojó, amit eladtunk a tesóm akkori haverjának, sokszoros bajnok állomány egyik törzsgalambja lett. Ennyit erről a témáról dióhéjban. :-)))
Akkor legyen úgy: rengeteg jó galamb van az eladásra kínáltak között.
Az én véleményem a témához, talán annyi, hogy ha valaki tudatosan akar vásárolni, akkor az első szempont a referencia dúcok teljesítménye. Minél több ilyen van annál jobb.
Rengeteg szempont szerint lehet választani . Mindegyikben lehet realitás, ezeket kár vesézgetni .
Áttenyésztett, egységes teljesítményű állományt kell keresni. Olyat ahol a legkevesebb azon galambok száma ami nem üti meg az elvárás mércéjét.
Egy állomány mércéje a szememben nem az , hogy mennyi jó galamb van benne, hanem hogy mennyi rossz.
Azt a mondatodat, hogy rengeteg jó galamb van eladó, úgy írnám, hogy rengeteg jó galamb lehet az eladásra kínáltak között. A fogalmazásmódod azt sugallja, hogy az egész cécó olyan, mint a krumplivásárlás, kiválasztod a legszebbet a piacon, aztán a kérdés meg van oldva. Nagyon nem.
Lehet pénzért is jó galambot venni. Azt azonban érdemes elhinni, hogy tudottan jó tenyészgalambot nem ad el senki, bár lehetséges, hogy léteznek előttem ismeretlen szentek. Zsákbamacska a galambvétel minden lehetséges opcióban.
Ha van már egy működő saját törzsed, akkor az új behozatallal rendkívül elővigyázattal kell bánni, nem szabad ész nélkül belekezdeni a szaporításába. Tudniillik bármily szép is a behozotthoz kapcsolódó cifrázat, pedigreé, vérvonal, sikeresség a rokonságban, maga a galamb lehet katasztrofálisan rossz tenyész, általam féknek nevezett példány. A fék az, amely minden utódjába beleteszi a sikertelenséget. Van a szuperdomináns, ez jót örökít az utódjaiba, ennek ellentéte a fék.
A fék elszaporítása olyan, mint trágyalé öntése az aszúborba. Tönkreteszi az aszút, és többé nem lehet kivonni a keverékből, egyetlen megoldás a teljes megsemmisítés.
Szóval óvatosan, csak korlátozott létszámban próbálkozz, és kíséreld meg a legtárgyilagosabban elbírálni a minőséget. És miután pozitív a mérleg, azután kezdd el a teljes körű tenyésztést.
Saját törzsnél pedig mindig tarts 10-12 olyan egyedet, amelyek a génbankot alkotják, ezeket csak egymás közt szaporítva sok nemzedéken át lesz olyan tartalékod, amelyhez a trágyalé effektus után is visszatérhetsz.
Tapasztalat! Többszörös kerületi bajnok versenygalambjaitól kelt fiatalok a szezon előtt (Özvegyhímek és tojóik nevelése páronként 1db) 100 000 Ft = 36 db.
A saját véleményem pedig az, hogy használható galambot csak ajándékba adnak (De azt is csak kölcsönbe),vásárolni csak nagy szerencsével lehet ami felér egy lottó ötössel!
Pénzért a genetikai hátteret lehet megvásárolni, de a kimagasló teljesítményre képes galambok utódaiból se válik be minden egyed!
Ezért kell több galambot vásárolni egy helyről és azokat versenyeztetni, a beváltakat aminek már van saját teljesítménye a tenyésztésbe fogni!
Ha van már egy kialakult és eredményes állomány ahhoz lehet beszerezni pénzért vagy csere útján egy-egy újabb egyedet azért, hogy a genetikai érték tovább növekedjen! De az már egy másik kávéház!
Köszönöm mindenkinek a sok hasznos és segítőkész gondolatot, megpróbálom értelmezni őket és hasznosítani. Még egyszer köszönöm mindenkinek aki vette a fáradságot és próbált tanácsokat adni.
29.-én jön valaki innen a B2 kiállítására Soroksárra? Egy pár szót nagyon szívesen váltanék vele, örülnék, ha az itteni fórumos névhez tudnék kötni egy személyt.
Ha Gotthard cikkre gondolsz, akkor az emlékezeteim szerint a Sangers mondta ezt a fiataljairól. És milyen őszintén igaza van! Legdrágábban tán a Koopman-tól vásárolt.
A közelmúltban írta valaki, aki három (kiváló) helyről vásárolt galambokat, hogy a legdrágább helyen az eladó spori közölte vele, hogy a 30 db vásárolt fiatalból 20 db garantáltan selejt!!! Azt viszont, hogy melyik az a 10 amivel érdemes foglalkozni, azt már a vevőnek kell kiválasztania...
S nem azért mondta ezt mert be akarta csapni a vásárlót, hanem épp ellenkezőleg!!!
Valahogy így néz ki a postagalamb kiválasztása...
DE: ha jól versenyző sporitól szerzed be az állományod alapját adó galambokat, akkor neked is nagyobb esélyed lesz szép eredmények elérésére...
Ahogy Geler is írta, a galamb ára, meg a minősége nem feltétlen függ össze. Sok galambkereskedő egy vagyont köszönhet annak, hogy a vásárló feltételezi, a több pénzért többet is kap. A pofátlanul drága galambok néha eladják magukat, ugyanarra a jószágra olcsóbban talán nem is volna kereslet.
100 ezer ft-ot végtelen hülyén is el lehet költeni. Van is egy friss példám, de persze nem írok nevet. Legyen elég annyit, hogy híres bajnok volt, de az eredményei már nem hasonlítanak arra az időszakra. Az állománya eredete még híresebb, az após sztár volt azokkal.
Naszóval betéved hozzá a vásárló (hogy jutott eszébe odautazni, el se tudom képzelni) és kinéz magának két szép feketét. Ráadásul párban vannak. Mindkettő innen-onnan ajándékba kapott, eredménytelen madár.
Úgy látom, hogy olyan dolgot szeretnél szinte azonnal magadénak tudni, amit sok nagy bajnok is évek hosszú során át szerzett meg. Ez nem lenne baj, csak így nagy a valószínűsége, hogy csalódások fognak érni... Tudnod kell, hogy ez az a sport, amelyikben 10 bajnok, akár 10 teljesen különböző módon, teljesen más és más módszerrel lett sikeres! Keresned kell azokat a közös vonásaikat, amelyek a sikerekhez vezették őket! Abban igazad van, -a recept keresésed láttán- hogy vannak kőbe vésett alapszabályok amiket illik betartani. Ezen felül viszont ki kell alakulni olyan saját, a Te egyénedre szabott feltételeknek is amikhez más nem sokat fog majd hozzátenni! Csak példaképp,:
- ezt az egész tevékenységet a Te pénztárcádnak kell kigazdálkodnia!!!
- az általad kialakított dúcok méretei, stb. sok mindent megfognak határozni, s ehhez ha tetszik ha nem mindig igazodnod kell!!!
- de például hiába döntenél úgy, hogy 150 db galambot tartasz, ha vagy nincs elegendő helyed hozzá, vagy nincs rá elegendő időd, vagy az anyagi lehetőséged kevesebb madár tökéletes ellátásához elegendőek...
Fontos:
- a jó dúc elengedhetetlen,
- a jó eredmények (tartós) elérése csak jó galambokkal lehetséges,
- az állomány egészségi állapotának fenntartása
- takarmányozás...
- gyógyszerek alapszintű ismerete, (amelyik bajnok azt mondja, hogy ez nem kell, az hazudik!!!)
- egyfajta érzék a galambokhoz,
- na meg sok sok szerencse,
Lesznek majd a galambászatodnak lépcsőfokai. Először talán csak tetszeni fognak, utána majd örülsz, ha egyáltalán hazatérnek a versenyekről. Ezután megfognak jelenni az egyesületi listán is az eredményeid, majd lassan a kerületed eredményei között is ott leszel...
És ez még mind semmi, hiszen minden egyes gondolatról oldalakat lehetne írni...