ugyanekkor , ugaynezt csináltam minden évben, többször is: 12-16 éves tanulókkal (5-15 létszámmal) gyalogturák árkon bokron át kb. 100-150 km-t msáfél-két hét alatt! A kaja egy részét magunkkal cipeltük (olyanra amire eldugott világvégi kis boltokban nem számithatunk: kakaó, tejpor, egyes konzervekstb.) mig a többit megvásároltuk a helyiektől +sátrak (amelyek nem a mostani pihekönnyű valamik voltak) és hálózsákokakkal együtt. . Mindenki élvezte, mélg ha egy egy zápor is elkapott útközben. Ma már lehetetlen lenne, hogy egyedül elindulj ekkora útra tucatnyi kamasszal (fiuk, lányok vegyesen).
Azok voltak a legjobb nyaralások a 70-es években, amikor édesapám barátja (a háború előtt főfőcserkész volt) elvitt bennünket - 10-12 gyereket - galogtúrázni. Erdőben aludtunk, napközben túráztunk, este a kis gázfőzőn összerotyantott nekünk valami meleg kaját. Filléres nyaralás volt, és mennyivel gazdagodtunk! :-) A mai napig emlékszem, a növények-állatok-virágok neveit tanította nekünk, a természet szeretetét, stb. stb. És persze fegyelmet is tanított - az akkori szintünknek megfelelően. Nem lehetett nyafogni, meg síránkozni...
Én vagyok egy barom, hogy megint beugrottam. Ja, és nyaralni sem voltam 17 éves koromig. (azóta sem sokszor) Egy tyúk volt az ebéd 6 tagú családnak vasárnap. Hétköznap: kukoricakása, krumplistarhonya, sűrűlebbencs, paprikáskrumpli, néha túróstészta. Nagymamám nyáron gyúrta a tarhonyát, készítette a szárzatészt, no meg olyan kalácsot sütött, hogy az állatorvos fiával bartereztünk. Ő hozta tortát, én meg a kalácsot, kenyérlángost vittem neki.
Csak kapásból a "Gyerekek, gyerekek - Boldogságra nevelés - fogyasztási kényszer nélkül c. fejezetből:
A konklúzió:
"A holnap fogyasztója eléggé átlátható teremtmény lesz, és a pnzéért egyre rafináltab eszözökkel küzdenek majd. Gyermekeinknek csak akkor lesz esélyük a gazdagságra - függetlenül attól, hogy mennyi a pénzük -, ha olyan, önállóan gondolkodó emberekké neveljük őket, akik megtanulják, hogy az is élvezettel jár, ha nem engednek a csábításnak."
És sztem a sok lemondás igenis igénytelenséget eredményez.
Nem ezt tapasztaltam családban, kisfalumban az ismerősök között. Bizony nagyon sok mindenről le kellett mondtani. Nagyszüleimtől elvették a földt (nem birtokot), tsz-be kényszerítették őket. Alsó négy osztályt ott végeztem, petróleumlámpa mellett. Ásott kút szolgálta a mosást, mosogatást, csekély jószág itatását, kertművelést. Reggel és este két kantával mentem a kútra ívóvízért. (Ezt későbbiekben - szünidőben - siheder koromban kifejezetten szerettem, néhány kedvenc fiatal társasága miatt) Tanítóm osztályidegen volt, az ország másik végéből helyezték oda. Olyan alapot adott a tanulásban/hoz, hogy a Fővárosban a felső tagozatot is 4,6 átlaggal végeztem.
a szegénység és a nyomor nem ugyanaz! A nyomor az a mindennapi lét veszélyeztetése: étel/ital6lakhatás szintjén. A szegénység egy szubjektiv kastegória. Egy nem túl sok ésszel megáldott focista pl. akár másfélmillirádnyi évi jövedelmével szegények nézheti akár még a ME-köt vagy a KE-köz t is! miközben agyilkag alig van túl a nyomor szinten. A szegénység az, hogy a lehető minimálisra kell szoritani az igényeket, de ez nem jelent egyben igénytelenséget is!
A ballib szemében pont a nyomorgók és az igénytelenek a szegények! Pedig az utóbbiak akár gazdagoknak is tekinthetők lehetnének! (ld. az esküvőiket, keresztelőiket, temetéseiket is).
a topiknyitó szerint mindenki szegénynek tekinthető aki nála rosszabb körülmények között él, és ezért sajnálja, vagy együttérez vele. És csak ennyit kér az ide belátogatóktól is.
