Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
A környezetem a visszajelzései alapján jó embernek tart engem.
Ha meg annyi "vinnyogás" sem lenne Trianonról, hogy legalább egy vitafórum keretein belül kibeszéljük, akkor el is felejthetnénk az egészet. De persze akkor arról sem érdemes vinnyogni, hogy rossz a gazdaság, kevés a fizetés/a nyugdíj, agyonverték a szomszédot, elkapott valami betegség, stb., mert minek?
Érdemes egyáltalán bármiről is beszélni? Felejtsünk el mindent, bármi történt is velünk a távoli- és közelmúltban, a törökdúlástól kezdve a Habsburg megszálláson és a Holokauszton át a kocsink minapi feltöréséig (akinek hozzám hasonlóan nincs autója, az helyettesítsen be ide egyéb kellemetlenséget).
Mert Trianon egy idegenek által ránk erőszakolt döntés és az abból fakadó állapot, ami korlátozott lehetőségeket, valamint gazdasági-geopolitikai-demográfiai megnyomorítottságot jelent az országunknak.
De emellett baj van az emberekkel is, a vezetéstől az egyszerű lakosig, akik nem értik ennek nemzeti létkérdés mivoltát; akik homokba dugják a fejüket ezen és hasonló problémák hallatán és gyáván megfutamodnak a gondok elől; akik nem törődnek azzal, hogy csak közös munkával, erőfeszítéssel, összetartozással emelkedhetünk felül a megpróbáltatásokon és építhetjük újjá hazánk régi nagyságát, erejét, gazdagságát, jelentőségét; akiknek csak a saját érdekeik a fontosak és bár elvárják, hogy a közösség tegyen értük, de ők semmire sem hajlandók a közösségért, szűkebb és tágabb környezetükért, sőt, másokat tiporva, legázolva, kisemmizve törtetnek, harácsolnak és taszítják ezáltal még lejjebb a szakadékba az országot.
"A kultúrák sokszínűsége is jó dolog,de abban már nem hiszek,hogy mereven kéne ragaszkodni az idők végezetéig ehhez, ha annak ennyi hátulütője van."
Majd ragaszkodsz, ha beüt a demográfia és 2100-ra 6 milliárd feka és 6 milliárd ázsiai lesz, akik bevándorolnának Európába. És nem Will Smith meg Omar Sharif kaliber fog idejönni...
Ja hogy téged nem érdekel, mert te már élsz addigra. A gyerkőcök meg le vannak ejtve! Én kérek elnézést...
Helyesen: ...lásd pl. kommunizmus ---> kísérlet a kommunista emberfajta létrehozására, globalizmus ---> kísérlet a globalista emberfajat létrehozására.
Mivel az embernek a még teljes egészében megélhető, összetartozó közösségi érzése, tudata, a nemzet – legalábbis szerintem -, akiknek ez valamilyen oknál fogva nem tetszik ezt támadják, lásd pl. kommunizmus -à kísérlet a kommunista emberfajta létrehozására, globalizmus -à kísérlet a globalista emberfajat létrehozására. A kettő egyébként nagyon hasonlít egymásra, csak a módszerek változtak. Erre találták ki tkp. a hátrányos jelentéstartalmat hordozó nacionalizmus kifejezést is (a nacionalista maradi, ostoba, sötét, kirekesztő, stb. blablabla), ami természetesen nem igaz.
Nemzeti („nacionalista”) indíttatású háborúk lehet hogy voltak (nekem most nem jut eszembe egy sem), de a háborúk túlnyomó többsége mindig érdekből (hatalomvágy, rablás, kizsákmányolás, stb.), és ennek következményei miatt törtek ki. Ha csak a gyarmatosítások időszakát, vagy a két Vh-t nézzük, mindenhol a hatalom-, a birtoklásvágy és ezek következményei voltak a mozgatórugók.
"...az én személyes tapasztalatom,hogy ebben az országban,de lehet máshol is kisebb-nagyobb mértékben az emberek "leszarják" egymást és a saját jól felfogott érdekük szerint élnek."
Igen, ez a célja azoknak akik a nemzetet támadják, mert nekik az emberek könnyebb irányathatósága érdekében egy nagyobb közösség összetartó ereje gondokat jelent. Egy fölbomlott, gyökértelen, atomizált társadalom, aminek már semmi kötődése nincs, sokkal könnyebben irányítható, manipulálható, mint egy több évszázadon keresztül szervesen kialakult, saját kultúrával és hagyományokkal rendelkező nemzet.
"Ővék a nemzeti érzés, az enyém a világérzés."
Mi az a "világérzés"?
Szeintem olyan, hogy « világárzés » nem létezik, és egy önámítás, önbecsapás az egész.
"Nincs Isten, csak a csodálatos Univerzum."
Az ateizmus is csak egy hit, semmi több.
Úgy valószínűleg nem létezik Isten, ahogy azt egy vallásos ember hiszi, de azt is nehéz elképzelni, hogy ez a mérhetetlen Világegyetem csak úgy ukk-mukk-fukk, minden ok nélkül egyszer csak létrejött...
"parafrázissal Nincsenek nemzetek…"
Persze, hogy nincsenek.
A nemzet az a legmagasabb rendű összetartó közösség, ami évszázadok szerves fejlődése következtében jött létre. Ha ez az összetartozó érzés, -tudat meggyöngül vagy eltűnik, a nemzet is bomlásnak indul és eltűnik.
" …van ezen kivül is lehetőség jól érezni magad."
Ha te úgy gondolod, hogy egy nemzethez tartozás érzése valamilyen rabság féle, akkor teljesen tévúton menetelsz, mivel ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy egy teljesen vadidegen környezetben vagy társaágban is jól érezd magad... :)
"A kultúrák sokszínűsége is jó dolog,de abban már nem hiszek,hogy mereven kéne ragaszkodni az idők végezetéig ehhez, ha annak ennyi hátulütője van."
A magyar kultúra pl. szerinted mennyire "hátulütője" a minek is?, mert ezt valahogy nem fejtetted ki. Vagy úgy is kérdezhetném, miben gátol téged a mit tudom én milyen irányú vagy elvű fejlődésedben, ha netán erre gondoltál?
"A nemzet, az emberek csak a bábok és ők a kárvallotjai is adott esetben."
Ezt nem értem.
Miért lennék én báb, ha egy adott nemzethez tartozónak is érzem magam?
"A magyar értelmiségi egy beképzelt hólyag. és nagy részük egy beképzelt nemzettudatos hólyag."
Én nem általánosítanék, mert van ilyen is, meg olyan is köztük, de ez így van máshol is...
Ez azért tévedés mert a nemzeti eszme alapvetően 19. századi, de előtte is ugyan ugy volt a háboruskodás, csak nem nemzetek, hanem királyságok, birodalmak, törzsek között.
az állat és az ember között az is különbség,hogy az állat nem öl passzióból, miközben az ember különféle kitalált okok miatt igen.
ilyen pld a nemzeti alapú háborúk. ha nem lenne ennyire nemzetialapú a világ, talán kevesebb háború is lenne.
az én személyes tapasztalatom,hogy ebben az országban,de lehet máshol is kisebb-nagyobb mértékben az emberek "leszarják" egymást és a saját jól felfogott érdekük szerint élnek. én nem vagyok egy emberfóbiás,sőt ...de az elmúlt több, mint 40 év ráébresztett ,hogy ebben az országban senkit nem érdekel,hogy élsz-e vagy halsz-e max a közvetlen rokonaidban bízhatsz, vag azokban, akiknek érdekük fűződik ehhez. (van pénzed,hatalmad)
ez utóbbi miatt gondolom,hogy az úgynevezett nemzeti érzelmű emberek sem jobbak, mint akik nem azok, csak előbbiek kreáltak maguknak egy eszményt,amibe kapaszkodnak.
Ővék a nemzeti érzés, az enyém a világérzés.
Nincs Isten, csak a csodálatos Univerzum. parafrázissal Nincsenek nemzetek csak a csodálatos Föld minden teremtményével. Én még az embert sem emelném ki.
Jó dolog is lehet a valahova tartozás nemzetek szerint,de van ezen kivül is lehetőség jól érezni magad.
A kultúrák sokszínűsége is jó dolog,de abban már nem hiszek,hogy mereven kéne ragaszkodni az idők végezetéig ehhez, ha annak ennyi hátulütője van.
A történelem sosem volt és sosem lesz igazságos, amíg a politikusok ilyen olyna ürüggyel egymásnak esnek legyen az nemzet,vagy vallás ,vagy bármi más nevében. Trianon is a politikai ármánykodások műve. A politikáé, a politikusoké. A nemzet, az emberek csak a bábok és ők a kárvallotjai is adott esetben.
A politika nélkül a közemberek azért elég jól megférnének egymással,ha hagynák őket valóban szabadon gondolkodva élni, mindenki a saját örömére. Talán a magyar ember mentalitása is a politikusok, a mindennkori értelmiség bűne,hogy ilyen negatív lett.
és általában is az a véleményem,hogy a békés ösztönélet még mindig jobb, mint a tudatos értelmiségi konfliktuskereső mentalitás. de a legjobb a békés tudatos értelmiségi létnek kéne lennie.
Na ez utóbbi nálunk nincs. Az értelmiségi ebben az országban az,aki feléhelyezi magát a világnak. Lenézi az átlagembert, lenézi az állatvilágot, lenézi a "csak" boldogan élni akarókat. Lenézi a más nemzeteket.
A magyar értelmiségi egy beképzelt hólyag. és nagy részük egy beképzelt nemzettudatos hólyag.
Ez nagyjából az ösztönélet szintje, ami általában az állatokra jellemző.
Ők is csak azt érzékelik, ami közvetlenül velük történik, ami közvetlenül érinti őket. Ha falkában élnek, akkor legföljebb, ami a falkát érinti, egyébként még a saját fajtájukat is leszarják.
Az embert viszont az különbözteti meg az állattól – többek között -, hogy van közösségi érzése, tudata, urambocsá! nemzettudata, amihez tartozónak érzi, és tudja magát...
Igaza van, Trianon mindent megváltoztat ez egyéni életedben és nemcsak ott. Pontos választ erre a káoszelmélet sem tud adni. Gondolj a pillangószárny effektusra és például ha nincs Trianon megszülettél volna?