Nekem az a fura, hogy végig keretmegállapodásról, feltételes lehívásokról és maximális járműszámokról van szó. Nem lehet, hogy ez az egész vonatpótló és/vagy valamilyen szerződéses feladatok továbbadásáról szól?
A két tenderben szereplő konkrét járműszámok (ahogy a kiírás fogalmaz "egyidőben maximálisan igénybe vételre kerülő buszok száma"):
"Központi területek" 1. Fejér (7 turistabusz, 9 kisbusz) 2. Pest (34 turistabusz, 10 kisbusz) 3. Budapest (25 turistabusz, 12 kisbusz) 4. Heves (12 turistabusz, 21 kisbusz) 5. Komárom-Esztergom (8 turistabusz, 11 kisbusz) 6. Veszprém (7 turistabusz, 9 kisbusz) 7. Jász-Nagykun-Szolnok (3 turistabusz, 1 kisbusz) 8. Nógrád (3 turistabusz, 1 kisbusz) 9. Nemzetközi (3 turistabusz) 10. Városi szóló (5 városi szólóbusz) 11. Városi csuklós (10 városi csuklósbusz) 12. Személyautó (7 hétüléses autó)
"Vidéki területek" (Hibás közzététel miatt csak a GyMS megyei számok ismertek) 1. Győr-Moson-Sopron (16 turistabusz, 3 kisbusz) 2. Bács-Kiskun 3. Baranya 4. Békés 5. Borsod-Abaúj-Zemplén 6. Csongrád 7. Hajdú-Bihar 8. Somogy 9. Szabolcs-Szatmár-Bereg 10. Tolna 11. Vas 12. Zala
Hogy megmondtam korábban, hogy lebeg a Damoklész kardja az agglós vonalak fölött és sajnos nem lesznek ott örökké a skyblue Volvok és Lion's Cityk.... :/ Volt egy sejtésem, hogy ez valahol 2020 eleje körül tényleg bekövetkezhet.
Egyebkent a csuklos-tendernel megint vitarendezes van. Es van egy sejtesem, hogy mi lehet az oka... Valakinek segiteni kell talan, mert egyedul nehezen nyeri meg?
Annyi az egész, hogy megint kezdődik az alvállalkozós buli. Minden megyére + Budapestre + nemzetközi járatokra hirdetett szolgáltatói tendert a VB. Turistabuszok és kisbuszok szerepelnek a repertoárban, ergo a távolsági, nemzetközi és különjáratos szekció (tehát a legzsírosabb falatok) jó részét kiszervezik magánkézbe. Az agglomerációs vonalakon is kiszerveznek 15 buszt. Ezen kívül személyautós szolgáltatásra is kiírtak tendert, hétüléses autókra.
Van egy érzésem - különösen az agglomerációs rész miatt - hogy elsősorban az ITK lesz a kedvezményezett.
Igen, nekem is kiesett a szemem, amikor tegnap este elfordult előttem a mogyoródi buszfordulóban, de gondoltam, nem kérdezek rá, hátha nem új dolog már. Szóval új dolog. :D És jó hangos is!
Ha minden igaz a Pilisborosjenői csuklósok is meg fognak fogyatkozni és átvándorol további x darab KPK a Váci oldalba. Szimplán arra leszek kíváncsi, hogy mit terveznek a helyükre tenni. Ha szólót akkor Jenőieknek lesz ám "lázadás" a kapacitás hiány miatt.
Tegnap és ma mind a 10 mind a 11-es oldalban láttam ELKüldve RBX-et Esztergomig. Pl az RBX-335 az Árpád hídhoz került, azt tegnap az Esztergomi állomáson láttam bevágtatni.
MMT-621 átköltözött Ceglédre Fótról a tegnapi napon
Az állományból pedig máshol keresendő a HGS-371, HHY-832
Készülőben volt egy újabb távolsági buszokra kiírt tender, de csak nem akart kiíródni azóta sem. Na megvan miért: inkább alvállalkozással akarják megoldani.
Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas és Zala megyére szól ez a tender, elsősorban turistabuszokra és kisbuszokra. A titkárnőt viszont azonnal ki kéne rúgni, ugyanis sikerült a TED-re és az EKR-re is hibásan felrakni a tendert (mindegyik megyéhez a Győr-Moson-Sopron megyei követelmények vannak bemásolva).
Az már itt van egy ideje az 589 és a 637 társaságában. Amúgy VDL-elből is van "új", a 211 és a 237 is, legalábbis nekem. (A 211-et nyár közepe óta látom mondjuk.)
Azért ezen vitatkoznék, nyilván egy Holland egy millió egy hazai millió kilométerrel összehasonlítva nem egy és ugyanaz plusz a ridegtartást is ha hozzátesszük. Érdemes jobban körbe nézegetni a fehér MAN-okat, főleg a lemezeléseket. Szépen le lettek festve annó mikor behozták őket...
Szentendrén összesen már 7db MAN-ek kell lennie, ebből jelenleg forgalomra készen 3-4 darab van. A többi vagy javít vagy egyéb más dolog miatt nem kiadható. Elvileg a 10-es útra négy db RDB-s Econell is kerül/t.
Ezek mellett EJG-660, FHJ-891, HOG-512(?), IAF-482, IAW-467, EC11 sorozat vándorol el. Ma még láttam dolgozni forgalomban EC-t közben pedig már van ami Szegeden van lent. És szerintem amint a kis koccanásából felépül a HOG-517 az is megy eldeportálásra.
Csuklós: az is oda van írva, hogy a közbeszerzési dokumentáció is módosításra kerül. Bármi is legyen az oka. Új dokumentum viszont - legalábbis föltöltve - azóta sincs.
A cég amitől lízingelik, viszont eladhatja :) Ahogy a KMY/KMF/KWA/PEF rendszámos MAN-okat is.
Anno, 5-6 éves keveset futott gépekként kerültek a VB-hoz tíz éves lízinggel, kiöregedett Ikarusok helyére. Most a lízing végén 15-16 éves rohadófélben lévő gépek, kiszolgálták az idejüket és búcsúznak is szépen. Ez így van jól.
Egyelőre félreállítják őket - állítólag Dunaföldváron (bár ha a holland MAN buszok visszaállnak forgalomba, lehet hogy Cinkotára viszik őket), aztán kicsit rendbeteszik őket és megpróbálják eladni.
Felvállalom, hogy én voltam az a hülye aki baromságot írt. Kevertem az LNK-t az RFW-vel. De az RFW-k is lesznek ide-oda pakolva ahogy olvasom. De inkább nem írok több hülyeséget amíg be nem fejeződnek az áthelyezések.
Az úgy szép lesz ha a meglévő flottát szanaszét költöztetik majd az országban, ám már sejthető volt a KK-k előző tevékenységeiből, hogy a Volánbusz eredeti területei sem ússzák meg ezt az összevonás után. Hallani sok mindent lehet de majd azt kezeljük biztos infóként ami megtörtént. Elvileg az összes MMT és EC11 el fog vándorolni az előttem leírtakkal együtt.
Mi igazság lesz ezekből a MAN-okból, hogy jönnek vissza a leadott flottából? Mindenhonnan ezt hallani, hogy ez lett beígérve az elvitt kocsik helyére.
Egyre több új Setra (RFW rendszámú) tűnik el a jászsági és Tápió-vidéki (Tápiószentmárton, Tóalmás, Szentlőrinckáta) vonalakról. Tudja valaki hova viszik őket vagy mi van velük?
Az új buszos tenderek körül közben megy a kavarás. A buszparkos tenderek ajánlattételi határidejét csak egy nappal toldották meg, a szóló és csuklós buszokra kiírt Volánbusz-tenderekét viszont újabb két héttel a múltkori, szintén két hetes csúszás után. Csak nem kaszálni akarják a két tendert a buszparkos tenderek miatt?
Kíváncsi leszek a nagy egyesülés után lesz-e valamilyen nagyobb átszervezés. Értem ez alatt,hogy az eddig olyan helyen telephelyező kintalvós fordák -ahol volt Volán telep-,átszervezik-e őket az adott városba.
Nem egészen, ott közvetlenül az út északi oldalán fut a határvonal, míg Tésa-Bercenebaráti között - a folyókhoz hasonlóan - az út hossztengelyére esik, ezért is a kétoldali határkövezés. Hasonló megoldás van a tornanádaskai határárátkelőhelyre vezető mindkét úton - egyébként ezeken is van buszforgalom - és mintha lenne még egy harmadik ilyen útszakasz is a szlovák határon.
Ennyi erővel az is nemzetközi, amelyik Bernecebaráti és Parassapuszta között halad, mert az ipolysági vasútállomásnál ott is az út széle az államhatár.
MOS-279 @ 660. Nem is tudom, láttam-e már csuklóst a dömsödin. Bár lehet hogy Dömsödre most sem jutott el (a Szigethalomba betérő járatoknál olykor másik buszba kell átszállni a Szigethalmon túl utazóknak).
Cserébe a 655-ön szóló Volvo volt, de úgy tűnt, bőven elég is.
Nagyatád-Budapest a kérdéses járat, a Barcs-Budapest Marcalitól az M7-en megy tovább. Vasárnapi másodrész már egy ideje nincs, de jó esélyeik vannak. Nem biztos, hogy alapból egymás mellett (ezen persze lehet segíteni), de 95%, hogy lesz helyük.
a VB aug. 25-i (vasárnap délutáni ) Barcs-Blelle-Budapest járatára Balatonlellén kb. 16.35-kor (?) van esély feltenni 2 fő vak fiatalt úgy, hogy ülőhelyük is lesz ?
Nekik lényeges lenne, hogy a Népligetbe érkezzenek mert onnan az 1-es villamos egyenesen a Vakok Intézetéig viszi őket, nem kell a fővárosban számukra ismeretlen helyeken átszállniuk.
Bizonyos Bp-i járatokat az OFF KK visz arrafele, ott sem számít, hogy mi van éppen kiírva a kijelzőre (Credo és MAN, amikkel találkoztam). Az volt még a jó világ, mikor már ugyan a KK, de E95-össel jött, aminek csak előre, a szélvédő mögé volt betéve egy A4-es lap, Salgótarján felirattal. Így mindenki tudta, hova megy.
Rendszeresen Rétságon találkoznak az azonos vonal különböző irányú kocsijai. Nem segíti meg a tájékozódást, hogy a fele buszon fordított irányú tábla, a másik felén "menetrend szerinti járat" felirat van...
Elviekben ezek azok az indulások, amik ütköznek a Moszkva téren a következővel, mert 5 perc csak a különbség. A Délitől a Városmajoron át jönnek el kifelé, de így a János kórháznál nem tudnak beállni a megállóba. A többi járatot az az 1-3 utas nem fogja feltartani, a fő csomagot Budakeszi, városházánál kapják majd.
Nem kaptam fegyelmit érte, de az üzemegység vezető jegyezte meg személyesen másnap délelőtt az Andor utcai garázs udvarán, hogy előző este (22,40) érkezéskor,Mezőhegyesen nem fordítottam meg a Budapest-Mezőhegyes táblát az Ik-255 siltjében (első viszonylatjelző).
Másnap reggel 7,30-kor még így, rossz felirattal álltam Kecskemét autóbusz állomáson.
Pedig a busszal már visszafelé jöttem Mezőhegyesről Budapestre.
Az 517 nemrégiben átkerült a Dunakanyarból a Váci üzemhez ahogy idén az EJG-660 és FCK-314 is. A napokban én is láttam Újpest Városkapun. Ez a kocsi is mit megjár már így utolsó időszakában...
Ahogy a HPR-215 is volt Nézsán. Szerintem is a Setrák helyére mennek, bár a felsorolt kocsik között vannak olyanok is, amik hónapok óta félre vannak állítva lejárt műszakival.
Az alacsony padlós részre egy szekrényt és egy szimulátort telepítettek, a felső részen megmaradtak az ülések, a B-híd feletti 4-es páholyokhoz asztalt is szereltek be mint egyfajta tárgyaló :)
Tettem ma (részben magamnak) egy felfedezést, de megosztom veletek, hátha valaki még nem tudja. A tizedikei áthelyezésnek köszönhetően a tárolást (jelenleg) a Krisztina körúton, a Vérmező mellett, egészen pontosan az 56(A) villamos Déli pályaudvar M és Mikó utca megállók közötti szakaszával párhuzamosan oldják meg, a korábbi útszéli parkolót használva. PIE-589 és pár RFW parkolt ott délelőtt, utóbbiak 795-ösként. Ja meg RFW-481 "Szerződéses járat Telenor" felirattal, nem is tudtam, hogy annak is dolgozik a VB.
Budapest -Veszprém vonalon is sokszor van Setra 415. Nem vagyok kényes a rázkódásra mert a szántóföldeken sem lesz vesekövem. De ezekben a buszokban zörög csattog minden burkolat.
Nem újkorától, mert az első pár hónapját még a zsámbéki oldalban töltötte.
Viszont ha már C56: nemrégiben a JID-080 Aquaréna-szerződésest csinált, a nagydíj-hétvégén pedig valamelyik régebbi Econell volt rajta, talán az MMT-619.
A Halmi PSD -k be csak az első 2 ajtót tudja nyitni a sofőr,a hátsó 2 -re csak engedélyt ad,az ajtón lévő gomb világítani kezd,akkor a gomb megnyomásával nyitható
Lásd a 68489-et. Nem hiszem hogy október-novemberig elvisznek bármit is, mert nincs mit helyettük kiadni. Ami szóba jöhetett volna átmenetileg, inkább szintén visszaadták (holland MAN buszok). Szerintem nem véletlen hogy a VB saját Credo-tenderének az összes többi tenderénél hamarabb van az ajánlattételi határideje, ezt a tendert a többinél gyorsabban le akarják zavarni.
Sziasztok! Ha minden igaz, hamarosan Monorról az LNK-259, LNK-260, LLD-159 kivételével az összes Setra S315UL (LNK- 238, 239, 240, 242, 243, 244) átöltözik Dunaföldvárra. Ha valaki tudja, hogy mik cárhatóak a helyükre, és megírná, nagyon megköszönném.
Szerintem még hosszabbítanak pár hónapra. A Volánbusz saját tenderéből 80 + 10 db Credo várható, az alapmennyiség pont annyi, amivel az Ambassadorok (a 10 db DAKK-os példány is) és a régi Setrák kiválthatóak.
RFW-471 vitte ma a 17:15-kor az Árpád hídtól induló 820-ast. Ez pótlás volt, vagy délután is van átszerelős Setra a Pilisben? (nem láttam még délután Setrát errefelé)
Nekem pedig az, hogy nem lesz "kiváltás", hanem: hibridek el (az agglóból legalábbis), a maradék MOS pedig vegyesen lesz az új szerzeményekkel. Ezt arra alapozom, hogy semmi értelme nem lenne szerintem elkülöníteni őket egymástól, még annyira se, mint eddig a hibrideket (pedig annak se sok volt).
Az Omni túl drága, visuont lehet, hogy megharapják az ujjukat, és vesznek egy rakat Citaro G-t.
Amúgy annyira kevesen gyártanak helyközi csuklóst, hogy aki egyszer kifejleszt egy tartósabb darabot, az gyakorlatilag megfogta az Isten lábát ezen a piacon.
A beígért győri dolognak biztosan lesz köze ehhez az egészhez? Kérdés hogy az ÉNYKK (illetve ugye akkor már Volánbusz lesz az is) bérelné az új buszokat az önkormányzat megbízásából, vagy az önkormányzat akarja bérelni az új buszokat VB-üzemeltetés mellett?
Tisztázni kéne nálad, hogy a 61 db dízel MOS rendszámú csuklós Volvora gondolsz, vagy a BKK-es megrendelésből kiesett és már ITM megrendelésű MYK-es 28 darab csuklós hibrid Volvora?
Második körben, pedig azt, hogy azért mert BKK agglóban vagy helyközi közszolgáltatásban járműcserék vannak nem egyenlő azzal, hogy automatikusan átkerülnének egy külön önkormányzati megrendelésű helyi közlekedésbe, mert valaki ezt írja az index fórumon.
Külön megrendelő, külön kasszával, felfogással és sok minden mással.
Ott az önkormányzati előterjesztés alapján 22 új csuklós autóbuszt kíván az ÉNYKK bérelni 2020. júliusától Győr helyi közlekedéséhez. Pont.
A Conectónak nincs helyközi változata. A MAN Lion's City G-re látom a legnagyobb esélyt, aztán lehet itt is meglepetés, pl Citaro vagy Scania, ki tudja.
A VB részéről ez nagyon ritka dolog lehet, alapvetöen 3 tengelyes Lion's Top Coachok járnak, persze ha azok kiesnek, akkor bármi (Tourismo, Intouro, E95 stb...).
Amúgy lehet tényleg igazad van, mert 30 db MOS van jelenleg a BKK/ITM/Volánnál; és ezt válthatja ki az új 30 db busz. Győr jól járna a 4-5 éves Volvókkal.
Mondjuk egy BKK-s viszonylatátszervezés is jöhetett volna.
Mondjuk egy 91+102 összekötés, vagy
91+39 (Goldmark felé), és 39+102 (le a Batthyányra). Ezzel a 39-es megszüntetésével értelemszerűen.
Ezzel több hely felszabadulna még a meki előtt is. Esetleg ha a 149 csak felvenné az utasokat, és nem ott végállomásozna, akkor már egy megállóba kerülhetne a hosszabb 102-essel.
Majdnem 10 éve nem vettek új, helyközi csuklós buszt sehol az országban, úgyhogy bőven lesz helye ezeknek a buszoknak. A Volánbusz még nem is panaszkodhat, más cégeknél sokkal rosszabb a helyzet, van ahol még tele vannak 280-asokkal. Elég igazságtalan lenne, ha itt 4-5 éves buszokat cserélnének újakra, máshova meg mindig a levetett szar jutna.
Mi lesz a hibrid Volvókkal? Ezek az újak biztos azok kiváltására érkeznek.
Kár amúgy, hogy nem 50-60 db városi csuklóst vesznek, mert a meglévő 4ajtós Volvók mehetnének Győrbe az Ikarus 280-asok kiváltására, itt viszont akkor egységes lenne a flotta.
Vagy van esetleg esély arra nézve, hogy a MYK hibrid flotta egésze Győrbe kössön ki?
Valahol megnyugtató, hogy nem fogják bedugítani a Moszkva teret a kényszerűségből második sorban, forgalmi sávban várakozó fehérbuszok.
De ha tényleg továbbmennek a Déli pályaudvarhoz, akkor egyszerűbb lenne letenni az utast a Krisztina körúton az 5-ös megállójában. A Volánbusz közleménye szerint, a leszállási hely nem változik. Ami amúgy nem tudom hogy hol van, mert minden volán busz máshol dobja le az utasait.
A Déli pu.egyúttal a M2 pótlók leszállóhelye / tartózkodási helye / indulási helye is, így gixerek lesznek abból, hogy a nem tudja majd hova letenni az utasait a metró üzemzavar esetén közlekedő pótlóbusz.
Megállapítható, hogy a VB költségei emelkedni fognak, ugyanúgy a BKV-é is, aki meg a Batthyány térre küldi a buszait műszakizni.
Környezetvédelem nevében létesítünk 5 m2 füves területet, a kék és fehér buszok meg egész nap jönnek-mennek a szomszédos metróállomásokhoz ....
Megérkezett a Volánbusz válasza. Többen pötyögtettetek már róla ide infókat, de immáron hivatalosan is tudható hogy merre hány óra. A Zeus Travel üzlethelyiségről nem kaptam infó - igaz arra "lefelejtettem" rákérdezni. De hát ez már legyen mások problémája.
Augusztus 10-től a Széna téri autóbusz-állomás véglegesen megszűnik, a járatok indulási helye átkerül a Széll Kálmán tér Dékán utca és Szilágyi Erzsébet fasor közötti szakaszára. A megállóhelyekhez 3 db 50-55 fő befogadására alkalmas fedett utasvárót telepítenek még a csapadékos őszi időjárás beállta előtt. Az autóbuszokat a Déli pályaudvarnál tárolják majd, a járatok a Széll Kálmán téri megállóhelyre forgalomtól függően - 15 perccel az indulás előtt érkeznek.
Ezzel egyetértek, nem is akartam azt mondani, hogy ez úgy jó, ahogy van, csak az olyan nyilvánvaló túlzásokra reagáltam, mint a "minden időpillanatban van ott 10 busz", meg "csak a lenyúlásról szól". Ezek tényszerűen valótlan állítások.
Az viszont szerintem is egyértelmű, hogy hatalmas probléma a rendszerben gondolkodás hiánya, és valóban egyszerre kellett volna a Széna teret kiganézni a Széll Kálmán tér felújításával.
Sajnálatos, hogy oldaltól függetlenül az elmúlt nagyjából 40 évre az a jellemző, hogy a pillanatnyi sikereket és népszerűséget veszik csak figyelembe a közlekedéssel kapcsolatos beruházásoknál, szarnak a hosszútávú tervezésre és a teljes koncepciókra. Ezért hagyott le minket Prága pl., de ez már messzire vezetne és nagyon OFF lenne.
Inkább örülök annak, hogy legalább már új Sterák fognak állni a felújított téren, és nem rothadó King Longok a rothadó Széna téren, ez is valami.
Szerintem nem az a fő probléma, hogy melyik időszakban áll ott 10 busz, ha egyáltalán ott áll. Szerintem azt sem vitatja senki, hogy a Széna tér buszállomással kezdeni kell valamit, legyen szó rehabilitációról, felújításról a jelenlegi funkció megőrzésével stb.
Érzésem szerint a legfőbb probléma az, hogy a döntéshozók pontszerű beruházásokra adnak zöld jelzést, amelyek rendszerszinten óriási problémákat okozhatnak a közlekedésben, hiszen papíron totálisan függetlenek egymástól. Ezesetben a két projekt (Széll Kálmán felújítása és Széna tér felújítása) 50 méterre "független egymástól", de ez projektszinten szemmel láthatóan nem megfelelően van lekezelve.
Továbbá (ugyanis?) stratégiai szinten továbbra sincs változás, mai napig egyszerűbb tologatni a problémát A-ból B-be (jelen esetben Széna térről a Széll Kálmán térre), mint komplex megoldásban gondolkozni (pl. tarifaközösség létrehozása megoldást jelenthet-e a Széll Kálmán tér és Budagyöngye között).
A megoldás ugyanis nem térkő, nem elültetett fa, azaz közvetlenül nem eladható, hanem közlekedésmérnöki tanulmányterv.
Biztos vagyok benne, hogy a Volánbusz bezsúfolja valahogy 2 kocsiállásra a járatait és megoldást talál a szociális igények kezelésére is, hiszen belekényszerül. Lesz egy szép új tér is, de ettől még nem oldódik meg a probléma és innentől kezdve az én véleményem szerint teljesen mindegy, mennyi busz áll ott, mennyi sofőrrel, kényszerű megoldások jöhetnek csak szóba.
pedig szerintem sokkal kulturáltabb körülmények lesznek így, mint azon a lepukkadt végállomáson
Mitől? Csak mert a BKK ügyfélközpontban lehet majd jegyet venni?
A Széna tér tizensok éve alig változott, tudjuk milyen. Senkinek nem kellett volna rá esetleg felkészülni, hogy egy új, minden igényt kielégítő végállomással várják a bezárást - amit meg sejtjük hogy kb. csak azért most léptek meg, mert választási évben vagyunk?
Lehet, de hatalmasat túlzott, én pedig nem is zártam ki, hogy van olyan, hogy áll ott 10 busz.
Csak felbosszantott ez az egészen hihetetlen ágálás az új végállomás ellen, pedig szerintem sokkal kulturáltabb körülmények lesznek így, mint azon a lepukkadt végállomáson. Annyi viszont igaz, hogy valami tároló kell(ene), de pl. a Millenárisra ezután is kiállhatnak, nem? Az biztos, hogy nem az a megoldás, hogy hagyjuk ezt a mostani szart.
"Ma a Széna téren minden időpillanatban tartózkodik 10 busz."
Ez egész egyszerűen nem igaz, legfeljebb úgy lenne az, hogy van olyan időpillanat, amikor van ott tíz busz, de ebben sem vagyok biztos. 2,5 évet jártam arra napi szinten az idei évig, 4-5 busz szokott ott lenni általában, ebből 2-3 rövidesen indul, a másik fele pihenőzik. Csúcsban, illetve közvetlenül a délutáni csúcsidő előtt valóban lehet ennél több, de tíz busz elvétve van ott egyszerre.
"15 perces ütem van délután, nem kellene hogy 10 busz várakozzon a végállomáson. "
Ma a Széna téren minden időpillanatban tartózkodik 10 busz. Nyilván oka van. Talán a vezetési idő korlát? Talán munkaközi szünet? Talán fordaszerkesztés (nem mindig annak kell előbb indulni aki előbb érkezett)?
Tényleg senkit nem zavar senkit még ezen a fórumon sem, hogy többletköltséget okoz a Volánbusznak (az adófizetőknek) ez a változás?
Tényleg senkit nem zavar senkit még ezen a fórumon sem, hogy a járművezető és az utas alapvető szociális igényeit semmibe veszik?
Tényleg senkit nem zavar ezen még ezen a fórumon sem, hogy intenzíven zajlik a tömegközlekedés kinyírása? (Utána meg műmájerkedve csodálkozunk azon, hogy mindenki autóval jár, meg hogy nincsen elég sofőr.)
"További változást jelent az Etele téren, hogy az egykori 7-es gyorsbusz végállomása a régi pályaudvari épület előtt jórészt már használaton kívülre került. Ennek a sorsáról is kérdeztük a kerületi döntéshozókat. Azt válaszolták, hogy a tér a fővárosi önkormányzat tulajdonában van, ezért a terület rendezése fővárosi feladat.
Ugyanakkor Újbuda önkormányzata fontosnak tartja, hogy az autóbuszok által használt, ma teljes egészében burkolt terület gyalogos használatú városi köztérré alakuljon át, ahol jelentős mértékű lesz a növényzettel borított felület. Mint írták, egy korábbi szerződés alapján már elkészült a tájépítészeti terv az Etele tér átalakítására."
A Sz.K. tér 5-ben épp megüresedett a Zeus Travel üzlethelyisége, ha jól láttam a múltkor. Ott akár ki is alakíthatnának egy kulturált tartózkodót - ha csak le nem csapott már rá valaki más.
De még szerencse, hogy nem most kezdenének hozzá. Legalább még van idő arra, hogy valamelyik illetékes elvtársnak mégis eszébe jusson, hogy ne a Moszkvába nyomorítsák bele a VB gépeit, hanem vigyék le az Etelére. (Bár a Déli melletti park jobb választás lehetne.)
Ehelyett beteszik most az összeset egy olyan térre, ahol egy hasonlóan jó gazdálkodású projektnek köszönhetően hullafix, hogy sehogy sem fognak elférni.
Félreértés ne essék, támogatom az állomás átépítését. Talán elég kifejező az, hogy egy darabig azt hittem, hogy én fotózok ferdén, aztán rájöttem, hogy valójában csak a Széna téren dől ide-oda minden építmény.
Micsoda szerencse, hogy a PEL-878 - utolsó hiányzóként a Lion's Intercityk közül - még ott lett meg egy májusi vasárnap reggelen. :) De ha jobban belegondolok, már az is történelminek hat, hogy a Vértes Volán is kiszolgálta azt az állomást, pedig nem volt még annyira régen, hogy piros-fehér 250-esre vagy E94-esre szállhattam ott. Ezzel együtt a Széna tér Buda szégyenfoltja volt, ideje eltűnnie (tárolni meg lehet a Buda Penta parkolójában). :D
Egy iskolás napon a délutáni csúcsban pedig majd valamikor elindul a járat, mert időre esélye nem lesz odaérni. Remélem, a Széna térre legalább parkolni átmehetnek, mert ha nem, akkor egy Zsámbék-Budapest járatnak egyik végén sem lesz parkolási lehetősége a végállomáson, illetve annak 500 méteres körzetén belül.
Így nem is annyira ez a probléma, sokkal inkább az utasok kiszolgálásának a kérdése. Nem emlékszem, hogy lenne ott bármilyen váró. A menetrendnek viszont jót fog tenni, -5 perc csúcsban kifelé.
Utazó rendszergazda topiktárssal szemben nem látom ilyen szörnyűnek a helyzetet.
Ha a két kocsiállás Páty/Perbál irányok szerint lesz szétválasztva, akkor így néz majd ki az indulási rend:
O - Szabadnapi közlekedési rend szerint
ISK - Iskolai előadási napokon
[16] - Tanév tartama alatt munkanapokon
Elvileg a sárgával jelölt indulások kerülhetnek konfliktusba, de mivel - értesüléseim szerint - mindkét kocsiállás kettős kialakítású lesz, valószínűleg nem jelent megoldhatatlan problémát.
A járműtárolás megoldatlansága viszont valós probléma.
Köszönöm a tippet, végül el tudtam autóval jönni szerencse. Jó döntésnek bizonyult. Az említett Hévíz-Balatonfüred-Bp járat 18.35-kor kellett volna megérkezzen...Nos 21.28 és még nem ért a Népligetbe...
Azért az nagyon rendkívüli eset volt, vasárnap délután ha beáll az M7-es, akkor is viszonylag ritka a 60 perc feletti késés. Persze előfordulnak extrém esetek.
Tavaly a Hévíz-BP lassú jaratta5szivtam meg, 3 órát késett, a hűl. e Kapolcs fesztivál miaat. De akkor volt 22.20kor vonat
És még azt is épp hogy elcsipted. 18.55nhelyett 21.52 re értünk a Népligetbe. Ebből Kapolcson álltunk 60 percet.
Sound hétvégéje nem a legdurváb... sőt! Az európai szabadságolási szezonban az autók kb. fele külföldi még vasárnap délután is.
Két nagy nagy csoportjuk van: adriai szlovák-lengyel turisták, és olaszországi román vendégmunkások. Akkor vannak az igazán nagy dugók, ha ők megindulnak. De ez inkább július második fele, augusztus.
45 perces átszállás kéteselyes - teljesülhet, de utolsó járaton én nem kockáztatnék.
Sajnos ugyanaz vele a baj... Ott meg a 29 es vonal kiszámíthatatlan... Lehet pontos, de múlt héten volt laza 2 órás késés is...
Pont a MÁV a bajom, mert az éjjeli Beograd vonatot eltoroltek, így 19.20 után nincs vonatom :(
Köszönöm. Át is terveztem, 3 órával hamarabbival megyek.
Az szerintetek azért csak belefér, akármilyen dugó lesz, hogy 16.20 rá érek Pestre és 19.20kor indulok tovább?
Hát igen, a jó idő és a Sound párosnak köszönhetően szerintem minden túlzás nélkül a Balatoni járatok este 19 óra helyett jó, ha éjfélre be fognak érni majd...
Mivel vasárnap ér véget a Baton Sound, így szerintem felejtsd el. Vagy korábbi busz, vagy alternztív eljutásu lehetőség. Az M7-es zzerintem teljes halál lesz. Már ma sem lehetett közlekedni rajta.
Sziasztok!
Szeretném kérdezni a véleményeteket, kérlek segítsetek!
Vasárnap a Hévíz-Budapest busszal jönnek, ami 15.25kor indul Badacsonybol és papíron 18.35 kor ér a Népligetbe. Viszont én 19.20kor utaznek tovább a Nepligetbol és az az utolsó buszom.
45 perc vasárnap is elég azért atszallni? Vagy mit csináljak? Az M7 vasárnapi nagy dugó miatt félek. Átlagban mikor szokott vasárnap beérkezni ez a busz a Nepligetbe?
Köszönöm!
(forrás: K Ö Z O P ‐ 5.5.0‐ 09‐ 2011‐ 0001" REGIONÁLIS INTERMODÁLIS KÖZLEKEDÉSI RENDSZER LÉTREHOZÁSA BUDAPEST NYUGATI AGGLOMERÁCIÓJÁBAN - Közlekedés ProUrbe - Terra Studio Konzorcium)
Viszont kicsit szkeptikus vagyok ezekkel a számokkal. Szerintem sokkal nagyobb különbségnek kellene lennie az érkező és induló utasszámok között. Vagy az érkező utaszámokban a Moszkva téren leszállók is benne vannak?
Érdemes megjegyezni, hogy ekkoriban a Széna teret nagyjából 90 járatpár érintette és ezek napi utasforgalma megközelítette a 8000 főt. Összehasonlítva: nagyjából 100 járatpár érinti ma az állomást, viszont az utasforgalom nagyságáról nem találtam adatot.
Az alsó képen elől a világos kék színű NDK-exportos 66-os,mögötte a szovjet exportos "torony lámpás"55-ös.,mögötte is egy érdekes 55-ös áll,kár hogy nem színes kép.
Egyre több helyről hallom, hogy még az idén költözni fog a Széna tér. Ennek "örömére" összeszedtem valamennyire a történetét, de nem a kezdetetektől.
1958-ban a MÁVAUT kihirdette, hogy intenzíven elkezdi fejleszteni állomásait, garázsait. Az egyre elavultabb színvonalat képviselő, kis befogadóképességű garázsokat nem csak a járműállomány darabszáma, hanem azok méretei is elkezdték meghaladni. Az 1958-as tervek arról szóltak, hogy egy éven belül megkezdik egy 150 személyes váróterem, valamint egy 10 induló és 3 érkező kocsiállással, fedett peronokkal rendelkező autóbusz-állomás építését. Ugyanebben az évben határoztak az Andor utcai telep megépítéséről is, melyre 32 millió forintot szántak.
A jövőbeli autóbusz-állomás helyén többek között a parkosítást, a közvilágítás és a csatornahálózat áthelyezését is meg kellett oldani, ezért anyagi nehézségek léptek fel, valamint egy transzformátor-berendezés áthelyezése is egy hosszan elnyúló vitát eredményezett a Posta és MÁVAUT között. Továbbá az Andor utcai telephely megépülése is húzódott.
A fennálló helyzet senkinek nem kedvezett. A Lövőház utca, Retek utca és a kettő között található foghíjtelek nagyrészét már a MÁVAUT járművei foglalták el. Más karbantartási lehetőség híján ezen a területen végezték a járművek karbantartását és tárolását, ami jelentős zajjal járat. A Lövőház utcai lakói többször panaszt is tettek, mivel ez zavarta a nyugalmukat. Váróteremmel ugyan rendelkezett az akkori indulási hely, de az nem volt alkalmas 15-20 embernél több befogadására, de ez nem volt elegendő a napi többezer utas fogadására. Eközben az utasszám is folyamatosan nőtt, amivel a járműpark nem tudott lépést tartani.
1962-ben az Esti Hírlap kérdésére Tóth Mihály, a MÁVAUT igazgatója elmondta, hogy az ötéves terv keretében (1965-ig a szerk.) készül majd el a Széna téri állomás bővítése. 1964 januárjában bejelentik, hogy tavasszal nekilátnak az új állomás megépítésének, de ez ismételten elmarad. Még ez év májusában átadták az Andor utcai garázst, mely végül 47 millió forintból épült meg. Ide kerültek át az addig Széna téren és környékén elvégzett karbantartások.
(Forrás: Pesti Hírlap, 1964.05.04., Bozsán Péter)
Érdemes megjegyezni, hogy ekkoriban a Széna teret nagyjából 90 járatpár érintette és ezek napi utasforgalma megközelítette a 8000 főt. Összehasonlítva: nagyjából 100 járatpár érinti ma az állomást, viszont az utasforgalom nagyságáról nem találtam adatot.
(Forrás: Pesti Hírlap, 1966.10.25., Gonda György)
1966-ban végre megindult az új pályaudvar építése. Ifj. Rimanóczy Gyula, a BUVÁTI mérnöke tervezte meg a pályaudvart. Az állomás végül 6, fűrészfogasan elrendezett kocsiállást kapott, azonban tető csak az első négy kocsiállás fölé került. Ez helyettesítette a beígért, de soha meg nem épült várótermet. Mindössze egyetlen kisméretű épületet emeltek csak, ez pedig a pénztáraknak, főnöki és forgalmi irodának adott helyet.
Az autóbusz-állomás ünnepélyes átadására 1967. január 20-án került sor.
"Egyébként a pótlózásokról annyit, hogy Bp-Esztergom vasútvonalat is pótolják most busszal. És beállítanak Volánék egy azaz egy darab Econellel egy vonatnyi utashoz... "
A félreértések elkerülése végett, a Volán csak annyi autóbuszt állít ki, amennyit a vasút megrendel...
Az biztos, hogy ez nem BKV-s pótlás. A DAKK-os és Volánbuszos kocsik mind felprogramozott kijelzővel járnak kivéve az első napokban lerobbant Merci helyett jött KXH-605 mert az bőszen írja mindmáig a "Vonatpótlót". Meg szerintem a tegnap éjszaka elgurult DAKK-os Merci ami a szolgáltató ház bejáratába belegurult a parkolóból és összetört annak a pótlója se hiszem, hogy kijelzővel megy, vagy az is vonatpótlózik. Vegyes felhozatal, hogy mik mennek és mik mehetnek a pótlásra mert pl most már le van tiltva a három tengelyes a vonalról pedig az előző DAKK-os pótlásnál az NWX-474 ott vigyorgott Békáson H5 kiírással viszont most meg mehet az Econell ami akkor nem mehetett. A DAKK-os balesetes Merci amúgy azóta már Fótra távozott.
Egyébként a pótlózásokról annyit, hogy Bp-Esztergom vasútvonalat is pótolják most busszal. És beállítanak Volánék egy azaz egy darab Econellel egy vonatnyi utashoz...
Ez nem Német vagy Svédország. Addig ameddig ezek a műhelyek vannak ezzel a színvonallal és ameddig a sofőr jelentős fizetését az üzemanyag megtakarítás teszi ki addig ne is várunk semmi változást. Neked sem lenne mindegy, hogy 5 forintot vagy 10-et tesznek hónap végében a zsebedbe.
Tavaly, mikor volt H5 és H5E is, akkor ki volt írva, hogy Pomáz H - Szentendre H a H5-ön. Amúgy nekem nem okoz gondot, de azt láttam, hogy nem csak az idősek tanácstalanok, sok fiatal is kérdezősködött, hogy most ez kihagyja Pomázt, vagy érinti. Amit én láttam, legalább 3 H5E is a H5 vonalán ment, vajon ezt Békásmegyeren is közölték az utasokkal, azt nem tudom... Hétvégén melyik cég pótol?
Van két szóló (H5A), legalábbis csütörtökön volt, heringjárat, egyszerre indult a H5E-vel, az szellős volt.
Semmi különösebb gond nincs az utastájékoztatással, egyszerűen még szokásosnál is több is az értetlenség arrafelé. Ha van a H5 jelzésű HÉV, ami Budakalászon és Pomázon át megy Szentendrére, akkor a H5 jelzésű busz, ami helyette közlekedik, vajon merre mehet? A H5A-ra ki van írava, hogy "POMÁZ", ami, meglepő módon, ugyanezen az útvonalon, de csak Pomázig közlekedik. Egyedül az E-t lenne ok nem érteni kapásból, de minden ki is van írva és végül lehet kérdezni is. (Meg egyébként ugyanígy volt már korábban is.)
Persze ez lehetne máshogy is, de alapból biztos, hogy erre gondolnék.
Több értelme lett volna a Sprinterekkel átvenni a 279-280-at, mint 12 méteressel szaladgálni néhány utassal. És mint tudjuk, ha KÉK busz megy a ház előtt, többet ér, mint ha sárga menne, mert a sárga, na az már vidék. Más kérdés, hogy időnként 2-3 óra, amíg el lehet onnan jutni mondjuk a Boráros térig, de akkor sem vidék, mert kék busz jár ott :)
Már csak ezzel fognak tudni odavonzani bárkit is, értelmes ember nem költözik a sziget azon részére. Egyszerűen nincs normális út onnan a város felé, ha történik valami az M0-áson, az egész környék egy egybefüggő parkoló lesz.
Ma kipróbáltam a HÉV-pótlót. A BKK-s pótlás nyomába sem ér, a H5E a H5 vonalán ment, a H5A szólóval is ki van adva, aztán fullon jár, a H5E meg szellős (nem is értem ezt a járatot, inkább a H5 indulásaiba kellett volna beépíteni). Amúgy a H5 és a H5E DAKK-os kocsikkal jár, a H5A meg Volánbuszos (kék Volvo 7900A, Credo Econell 12). BKK-s utastájékoztató működik. A H5-ös-nél nem ártana a Pomáz H - Szentendre H kiírás, mert csak Szentendre H van és sokan tanácstalanok, hogy Pomázon át közlekedik, vagy sem.
Adott két "kék" buszvonal, a 279-es és a 280-as, meglehetősen volános menetrenddel (lévén a korábbi 679-es és 682-es VOLÁN-járatok átszervezésével jöttek létre).
A 279-es munkanap délutánonként (kb. 11-19 óra közötti óránkénti indulással) közlekedik, Lakihegy, Cseresznyés utcából, az Auchan áruházhoz betérve (néhány járat csak innen indul), a Leshegyi Ipari Park érintésével Szigetszentmiklósra. Itt a Városházától kezdve az óramutató járásának megfelelően körbejárják Szigetszentmiklós a HÉV-től északra eső részét és a Szabadság utca fordulóig közlekednek (néhány járat innen az Ipari Park érintésével visszamegy az Auchanhoz).
A 280-as munkanap reggel (kb. 05-10 óra között, 30-60 percenkénti indulással) közlekedik, Szigetszentmiklós, Szabadság utca fordulóból indul (néhány járat ide az Auchantól a Leshegyi Ipari Parkon át érkezik), majd az óramutatóval ellentétes irányban körbejárják Szigetszentmiklós városának HÉV-től északra eső részét, egészen a Városházáig. Innen egyes menetek továbbmennek az Ipari Parkon át az Auchanig, vagy még onnan is tovább Lakihegyre.
Adott még egy "sárga" buszvonal, a 677-es, ami papíron helyközi járat, ám gyakorlatilag Szigetszentmiklós, városházától indulva a város észak-keleti, HÉV-menti részét szolgálja ki körjáratként, nem egész 10 perces menetidővel. Elég marginális járat, csak munkanapokon közlekedik 5:20, 14:00 és 15:00 indulással (tanítási napokon megy még 6:45-kor és 7:30-kor is 1-1 kört).
A napvilágra került adatok szerint júliustól a 677-es járatok leállnak helyett a 279-es és a 280-as bizonyos indulásai (279B és 280B) hosszabbodnának meg / térnének be a 677-es vonalára. Ezzel az érintett területről Szigetszentmiklós teljes HÉV-től északra eső része, valamint az Auchan is átszállás nélkül elérhetővé válik, a korábbinál valamivel több járatindulással (az iskolajáratok minden munkanap közlekednek, délután fél órával eltolják és egy alkalommal növelik az indulásokat, valamint bekerül egy délelőtti járat).
Mindez a 279-280-as járatok utasainak egyes esetekben 10 perc kitérőt jelent.
Azt szeretném kérdezni, hogy valaki tudna nekem mondani konkrét indulásokat Egerből ill. Egerbe (vagy Gyöngyösről ill. Gyöngyösre) amit RFW-s Setra csinál?
Mi a fenének egy felesleges fogyasztó? Nyitható ablakok felületéhez képest észrevételen keresztmetszetű szellőzéssel minek bohóckodni? Az ostobaság netovábbja.
A környezettudatos gondolkodásra pedig mindenkinek magának kellene rádöbbennie. Sajnos jelenleg az a legnagyobb probléma, hogy az ipar/kereskedelem/szolgáltatók/bankok és nem utolsó sorban az állam is a mi minél magasabb fogyasztásunkban érdekelt, azon alapul. Vagyis minden kommunikációs maszlaggal ellentétben jelenleg a fogyasztás (lásd e mögé még: hitel, árbevétel, nyereség, adóbevétel, továbbá a tervezett termék élettartamok: vedd meg, dobd el, vegyél újat) csökkentésben minden fél ellenérdekelt! Az óriási környezettudatos és világmegmentő kommunikáció pedig jelenleg abban merül ki, hogy a felmelegedés okozójának -a többi szereplőn kívül- gyakorlatilag egy az egyben az egyszeri emberi fogyasztót kiáltják ki "bűnösnek", s ezzel párhuzamosan még nagy adag bűntudatot is keltenek az emberi fejekben. Pl. Te vagy a bűnös, ha az emberiséget elárasztó PET palackokat nem válogatod szelektíven. (Bár igazából a gyártó abban érdekelt, hogy minél többet gyártson/eladjon belőle, aki megtölti folyadékkal annak jó, mert nem kell visszavenni pénzért, szállítani, kimosni, az államhoz pedig rengeteg áfa bevétel befolyik csak a palackok után is. A szépen szelektíven szétválogatott palack utána Kínából visszaérkezik hozzánk ruhában, plüssállatban, stb., amit szépen lehet nekünk jó áron+áfa értékesíteni. A jelenlegi rendszerben tehát - a fogyasztón kívül- szépen mindenki halálra keresi magát, a visszaváltós üveg rendszer pedig csak macera lenne, ráadásul nincs új árbevétel utána, nincs áfa bevétel sem, csak a költségek.
Azért az sem baj, ha van nyitható ablak. +22 fokban, amikor bőven elég, ha kinyitsz néhány ablakot, és átszellőzik az utastér, nem feltétlenül kellene klímázni, de ha nincs nyitható ablak, bizony fel tud melegedni az utastér, és kell a klíma. Aminek azért ára van. Lehet, hogy az utasteret hűtöd, de a környezetbe a hőcserélőn át hő fog távozni, magyarul melegíted a környezetet, még melegebb lesz kint. Jó, lehet mondani, hogy 1-1 egység elhanyagolható, de sok kicsi sokra megy. De a mai világban már divatos +20 fokban is klímáért visítozni, ahelyett, hogy kinyitna a tag néhány ablakot. És közben reklámozzuk, hogy mi bizony milyen környezettudatosak vagyunk, mert szelektíven gyűjtjük a szemetet, és nem dobjuk el a csikket sem. De azért megvesszük a legújabb ájfont, mert a 4 hónapos már elavult, és jajj, le fogok maradni, ha lehetőségünk van rá, már nyomjuk is a hópihés gombot, és hasonlók.
Nem nyitható ablakokban kellene már végre gondolkozni, hanem szolgáltatói szemléletváltásban: megfelelően karbantartott és folyamatosan működtetett, (spórolásból nem lekapcsolt) lékondicionáló. Ha valóban nem működik megfelelő hatásfokkal, akkor pedig nem áll forgalomba, ill. beáll a cserekocsi. Viszont ha nyitható ablak is lenne bennük, akkor spórolásból nem bekapcsolt, v. tényleg nem működő klíma mellett ugyanúgy közlekednének, ami ennél hűvösebb de meleg időben ugyanúgy nem jó az utasnak. :-( A távolsági kocsikon teli ablakok mellett miért nem ördögtől való a klímát megfelelően működtetni?!
,,Most jól látom, hogy ezen nincs nyitható ablak?"
Nincs.
,,A többi is ilyen lesz?"
Igen.
,,Nem lehetett volna olyat kukázni amin normális ablak van????"
Nem. Látjátok, hogy milyen jó kapcsolat van az M6Log és a holland értékesítő között (PRW, PSD, RAM, RHL, RKF), így sok esély nincs, hogy tömegével máshonnan szerezzék be a buszokat.
Egyébként elég sok kocsi (KMY-ok és PEF-ek) az elmúlt napokban visszakapták a rendszámtábláikat, sorszámot kaptak a szélvédőjük mögé és némelyiket ki is pofozták egy kicsit, azaz vevőre várnak vagy talán már akadt is rájuk érdeklődő.
Az eredeti program alapján azok nem csilingelnek. A KXH szériából az 595 az egyetlen ami az agy csere után elkezdett csilingelni ajtó jelzésre. A legtöbb 7700 már teljes új agyat kapott az évek során. Lehet kocsi és kocsi között különbség. Meg az LLF széria élből a legkorszerűbb az összes 7700-ból még ha nem is olyan sokkal másabbak.
Nagyon-nagyon nagy lájk a véleményedért.Köszönjük,igen őszinte szavak,és beletrafáltál az igazságba.Ezeken a járműveken minden állítható szoftveresen.Minden hangjelzés.De a szokásos vállrángatáson kívül,meg az egymásra mutogatáson kívül semmilyen javulást sem várhat sem utas,sem sofőr.Kár a gőzért.És mindegy,hogy Volvo,vagy Credo.
Nem is ismered mert akkor ezt se írtad volna le. Egyrészt a saját 7700-asokon csak a KPK szérián van a csipogás leszállásjelzéskor valamint a mozgássérült leszállásjelző megnyomásakor (kettőt csipog). Az új Econelleken nem tudom lehet-e állítani a hangerőt de a régi MMT-ken nem lehetett ráadásul a csodálatos buszgyár úgy gyártotta le a buszokat, hogy ha beszállítás közben a hátsó ajtót akartad becsukni amit csak csengővel tudtál akkor ameddig az elsőt is be nem csuktad nem hagyta abba a zúgást és nem aludt el a piros jelző fény sem így kb fél év alatt az összesen ki lett rángatva a zsinór a hangszóróhoz meg a lámpához illetve volt amint átkötötték utólagosan. Ugyanilyenek voltak gyárilag a C56-osok is csak ott tudtál csukni külön első és hátsó ajtót. Attól függetlenül hamar ott is ki lettek kötve a hangszórók. Utoljára a HOG-515 volt amit halottam csengőt de azt is vagy 5 éve.
Szoktam utazni, igen. Majdnem minden nap. És rajtad kívül még senkit nem zavart a csipogás, ahogy engem sem tud izgalomba hozni. A kartámlára is csak annyit, hogy az se magától ment tönkre, és az ülések hátul se maguktól hasadtak szét. Üljenek csak a *arjukba az emberek amit maguknak alkottak. Van ezeknél sokkal nagyobb probléma is mint, hogy mi mekkorát csipog vagy, hogy pár kartámla nem akad be. Buszok húzzák a belüket a földön itt meg egy csipogáson akadunk fel. Javaslom a szomszédos cég buszainak megtekintését avagy a Dorogi részt, na ott nem fog csipogni a 280-as leszállásjelzője majd max a lukon esel ki ami tátong a rohadásokon szerte szét. És ott fűtést meg klímát se nagyon várj.
A csengetés hangerejéhez annyit, hogy nagyon furcsa, hogy van olyan RDB-s Econell ahol már ki van kötve, van olyan ahol elég halk és a többségén meg túl hangos. Szóval szerintem is jó lenne, ha be lenne állítva az összes egy egyforma erősségű, normál hangerőre. Nem ismerem annyira az állományt, de azt tudom, hogy a VB saját 10 éves csuklós Volvoin gyárilag van egy hangjelzés leszállásjelzéskor az utastérben. Szerintem ezt ki lehetne kötni és szólhatna csak a sofőrnél egy olyan hangjelzés mint a 7900-as hybridekben. Egyébként ajánlom neked, hogy ezt a problémá(ka)t írd meg a Volánbusznak is, mert úgy talán el tudsz érni valamit.
Jó hogy nem mindjárt azzal jössz, h ha nem tetszik nem kell busszal utazni..
Ilyenkor szoktam azt mondani, h látom sikerült megérzni a probléma lényegét.👌
Szoktál te ezekkel utazni egyáltalán? Mert szerintem nem, különben gyanítom téged is zavarna..
Persze mindenki aki káromkodva reagál a csipogásra, az fogja be a száját, mert a busz egy Szent Tehén, nem szabad észrevételekkel illetni, hiszem nagyon okos emberek tervezték meg.
Hát tájékoztatásul közlöm, h mérnök vagyok jómagam is, pont ezért tűnt fel, és ezért kerestem egy szakmai csoportot, ahol gondoltam szakmai választ kapok, nem egy proli okoskodását..
A mérnökség megtervezi, legyártatja azt amivel megbízzák.
Erre irányult az a kérdésem, h egyáltalán miért kell az utastéri hangszórókba belevezetni ezt a csippanó hangot?
Mert ilyet mérnök nem talál ki, mert belátja, h ez eleve felesleges feature..
Talán valamilyen EU-s előírás? (más értelmét nem látom)
Vagy tényleg a sofőrnek jelez a hang?
Az utasok felett levő levő hangszóróknak ehhez mi köze?
A sofőrnek elég lenne egy saját hangjelzés a felvillanó jelzőlámpa mellé..
Szóval a mérnök úr megtervezi, az üzemeltetőnek meg az a dolga, h beállítsa úgy a rendelkezésre álló hangerő tartományon belül (ha állítható), h az ne zavarja az utazást, vagyis olyan hangerővel szóljon a csipogás, h az ne legyen olyan mértékben zavaró, h inkább autóval járjon miatta az ember..
De ennyi eszed neked úgy látszik nincs..
Nem akarom minősíteni a buszok szerelőit, mert nem ismerem a munkájukat, nem értek hozzá; de simán el tudom képzelni, h a hangerő állítható lenne, csak tipikus magyar mentalitással lett beállítva a csipogó hang hangereje (a maximumra), jóvanezeknek így is jó lesz..
A sofőrök nem szólnak érte, mert nem is hallják mennyire zavaró, és sajnos az utazók között se volt még aki az utazás után nekiállt volna a Volánbusz felé e-mailt írni, vagy más módon jelezni.
A vasúton az utastájékoztatási rendszer sem olyan hangerővel indul, h az ember összerezzen tőle, ráadásul ott dallam vezeti fel az elhangzó információkat, nem egy 3-4KHz-es csipogó.
A metrón sem zavaróan hangos, és a BKV járművein sem.
Lehet igazad van, talán kellene jelezni a BKK-nál, MÁV-nál, h emeljenek a hangerőn, mert így nem zavarja az utazóközönséget, és a hanngeffekteket is cseréljék át ezeknél a Volvóknál használt csippanó hangra, hiszen enélkül nem lehet utazni..
Más
A középső ajtó utáni szakaszon rengeteg ülés karfája rossz, nem lehet őket vízszintesbe állítani, csak lógnak, gondolom el van bennük használódva az, ami megakasztotta őket a megfelelő pozícióban.
Igazad lehet, nem is tudom eldönteni, h a legnagyobb problémám az most a leszállásjelző csipogása, a középső ajtó csukásának csipogása, vagy a rossz karfák... Hát.. fogós kérdés.. végülis az utasokat más gyakorlatilag nem tudja zavarni, max a nem működő klíma, vagy a koszos belsőterű busz.
A Facebookos csoportba valóban felesleges volt beírnom, mert egy kihalt csoport, érdemi választ nem is kaptam.
Szerintem ez legyen a legnagyobb gond, hogy mekkorát csipog a leszállásjelző. A Fészbukos csoportba is felesleges volt bírni. Egy buszt mérnökök terveznek meg, ne vonjuk kétségbe a tudásukat.
Egyébként egy szóló Volvo 8900-as volt most konkrétan (NWX-470).
Ennek a busznak volt egy másik extrája is, a középső ajtó becsukását szintén indokolatlanul hangos csipogó hang kísérte, indokolatlanul hosszú ideig.. (kis túlzással mondhatjuk, h már régen becsukódtak az ajtók, de még azért biztos ami biztos alapon csipogott tovább).
Ezzel se lenne baj, ha nem ilyen hangosan csipogna.
Tud valaki érdemi infót arról, h miért csippan hangosan a busz összes hangszórójàból, ha valaki megnyomja a leszállás jelzőt? Ez valami előírás?
Mondjuk a 800-as viszonylaton, de gondolom az összes régebbi, újabb Volvon, meg talán Credon is ugyanígy van "beállítva".
Nem sokat utazok ezekkel a buszokkal, már 10 éve is zavaró volt, de most ezeken az újabb buszokon aztán sikerült olyan hangerőt belőni, h egy agyrém végigutazni egy Egom -Pest utat..
Én abszolút elismerem azt, hogy van szaktudás a Volánbusznál, az egyik leginkább előremutatóan működő volán jelenleg. Viszont az eddig ismert tények alapján én nem a szinergiák kihasználását látom célnak, hanem egy 1.0-s mezei leuralását az egész országnak.
Ráadásul az eredeti Vértes telepek közül Dorog van a legjobban lelakva mind műhelyileg mind buszilag. A kettő egymást erősíti. Aki már járt Dorogon és pl látott egy Fótot össze tudja hasonlítani a kettőt. Dorog valahol az 1800-as évek szintjén jár a mai napig. És persze az se tesz jót, hogy mindig a más telepektől levetett szemetet teszik oda...
Tegnap már csak Setrát láttam a Széna téren (+ az alvállalkozós cuccokat), ha jól sejtem mától már nincs holland M.A.N. Hacsak Gödöllőn nem maradt kint néhány.
Múltkor utaztam ilyen Setrával Bp ről Székesfehérvárra. Szerintem irtó fapados egy busz. Legalábbis ez az én véleményem. Új busz de nagyon kopog zörög benne minden műanyag .
Megnéztem a Menetrendek.hu-n, hogy hogy is néz ki ez a kókai járat, és ami kicsit (vagy inkább kicsit nagyon) furcsa nekem, hogy a járat keresztülmegy Zsámbokon és Tóalmáson is, ám azonban ezen a 2 településen egyetlenegy helyen sem áll meg. Vagy lehetséges, hogy Zsámboknál rögtön elkanyarodik a Zsámboki útra, és úgy veszi az irányt Kóka felé?
Dorogi üzemhez azért annyi hozzà tartozik,hogy ott nem 2002 es 2006os Citarokrol van szó tényleg,hanem 1986-os,87 es kocsikról is akàr.. A flotta kb harmada 20-30 eves Ikarusokból àll mai napig,ehhez képest a Vb üzemei tényleg sokkal előrébb vannak.
Csak eszembe jutott, hogy a 480 Cinkota - Nagytarcsa járatot is levihetnék Isaszegre, részben tehermentesíteni a 484-est, tartós HÉV kapcsolat jeligére :D
A 24 órás mese igaz lehet egy elterjedt személygépkocsi esetében, de nem igaz egy busz esetében. Ma már talán nincs 100 egyforma busz sem, nincs az a marha, aki erre alkatrészbázist hoz létre, de még olyan se nagyon van, aki tudná mikor mit is kéne rendelni. A leggyakoribb válasz pedig az, hogy már nincs ehhez alkatrész és lehet agyalni mivel lehet helyettesíteni. És nem az Ikarusról beszélek.
Keszthelyen , Tatabányán , Szfváron ahol jártam , nem voltam elájulva a szerszámoktól.(Mondjuk szerszám ügyileg még gépek terén fanatikus vagyok a jó márkák iránt )
Mondjuk én inkább ott látom a gondot ,hogy olyanok írják elő mit kellene javítani ,akiknek nincs fogalmuk sem.
Viszont mégis vezetők...
Tisztelet a kivételnek.
Szerelő meg csak azt tudja javítani amit megrendelnek.
Ezeket szoktuk szakmai nyelven suszterműhelynek nevezni .
De tényleg nem akarok offolni ,mert kikapok az őstagoktól :D
Igen, komolyan gondolom. Ezek sem fiatalok egyrészt, másrészt beáznak, rozsdásak, a klíma sem jó rajtuk és még lehetne sorolni. Az M6LOG Százhalombattai telephelye tele van fiatalabb és normálisabb állapotú faceliftes Citarokkal, szólokkal és csuklósokkal egyaránt. Azokkal kéne ezeket kiváltani, na meg nagyobb részüket szét lehetne szórni az országban.
Eredetileg igen, de tegnap is kint volt, szóval vagy marad plusz autóként vagy egy másik Mercit pótol. De olyan szinten vannak már itt össze-vissza csoportosítgatva a kocsik, hogy az nem igaz..
Szerintem meg a kommunikatív módszer sokkal célra vezetőbb. Nem azt mondom, hogy minden sofőrhöz oda kellene menni, főként ha mozgó járművet fotózol (erre nem is mindig van lehetőség), de azért álló busznál ez igenis egy normális opció.
Arról szólnak a statisztikák, hogy a legtöbb gyalogost a kijelölt átkelőhelyeken ütik el a járművek. És még csak nem is a figyelmetleneket.
Nagyjából így van ez a fényképezéssel is. A legtöbb sérelmet, atrocitást a járműfotósok 100%-os közterületeken (ide tartoznak a Volánbusz objektumai határvonalán kívül eső területek is) kell, hogy elviseljenek.
Öregszem.
Az ilyen problémákat már elengedem magam mellett, vagy ha muszáj, rövid úton belül, ott helyben és azonnal rendezem. Az, hogy már nem tartok ezekről élménybeszámolót, nem azt jelenti, hogy javult volna a helyzet.
Sőt!
A járművezetők és egyéb, közlekedési munkavállalók alja a munkaerőpiaci helyzetet gusztustalanul kihasználva, vérszemet kapva egyre vadabb, már-már alvilági eszközökhöz folyamodik, de ezekről konkrétan már nem szeretnék mesélni, maradjunk annyiban, hogy pl. a Volánbusz Zrt. belső ellenőreinek, valamint a rendfenntartásnak és a büntetőjog (!) szereplőinek lenne mit tenniük e téren is.
(Ó, máj Gád, hol vannak már azok a régi szép, személyiségi(muhaha) jogi nyálverések... Itt már kőkeményen a btk-nak kellene színre lépni. )
Egy szónak is száz a vége: több, mint 200 ezer felvétel után azt kell konstatálnom, hogy tök felesleges bárminemű engedély beszerzése akár a Volánbusznál, akár bármelyik KK-nál, akár a vasúti fotózások alkalmára, ugyanis lobogtathatsz bármit, a végén jó eséllyel előbújik valamelyik csatornafedél alól egy-két végtelenül primitív, de annál erőszakosabb személyiségijogos és/vagy kurvanyázós és/vagy erőszakos, de céges állományban álló, a kenyéradója uniformisát hivatalból viselő szörnyeteg.
Egy házirendet egy-egy területre ha meghoztak, akkor illik betartani.
Ez így van, ha világos és egyértelmű. Ez viszont mindig is akkora szürke zónás, kvázi szájról szájra adott határozat volt, mint ide Lacháza.
Azzal egyetértek, hogy kipréselni a cégből egy hivatalos álláspontot erről, vagy akár a helyszínen emberkedni és végül tisztázni, hogy kívül vagy belül állunk-e a kapun ez ügyben, sokkal de sokkal több erőfeszítésbe kerül, mint amennyit egyáltalán ez az egész ér, röviden szinte teljesen felesleges (kivéve annak, akinek személyes perverziója precedens értékű ügyek gyártása). Az viszont mindig is kifejezetten taszított az ilyen ügyek kapcsán az élet bármely terén, ha ezt kihasználták, és az is, ha magamat kompromisszumokba nyomva meg kellett tűrnöm az ilyesmit. De minek ezen csodálkozni, ha hobbitól függetlenül amúgy is egy egész ország játszik a túlélésre nap mint nap, semmibe bele nem állva.
Számomra két út áll e téren: vagy csinálom, amit csinálok tiszta lelkiismerettel (függetlenül attól, ki baszogat érte két ásítás közepette), vagy nem csinálom egyáltalán és messziről elkerülöm a helyet. De kabát alól nem fogok fotózni.
Egy házirendet egy-egy területre ha meghoztak, akkor illik betartani. Ha meg nem tartod, s szankcionálják, azaz jobb esetben megkérnek, hogy távozz, rosszabb esetben szó szerint elhajtanak a ...ba, hát ez van. Aki értelmes az tanul belőle. De egy dolgot totál felesleges csinálni, nekiállni okoskodni, balhézni, stb. Pláne, ha még az internetes felületeken is megy utána a hiszti. Van erre megfelelő weblap, durva s egyben szánalmas sztorikkal.
Akármennyire is népszerűtlen számodra az álláspontom felnőtt módjára kell mérlegelni ezt, s megtanulni együttélni a helyzettel. A sulinetnek meg legalább van mit lenegáznia, hadd örüljön. Úgyis gyermeknap lesz.
Tudni kell különbséget tenni fan és fan között. És mivel nem most szabadult el az őrület, hanem már tizenvalahány éve, úgyhogy még idő is volt rá felkészülni.
Én csak annyit szeretnék, hogy ha érzek felelősséget mind önmagam, mind mások iránt, meg tudom különböztetni az egyik dolgot a másiktól, akkor az valamennyire térüljön meg mind abban, hogy értik is, hogy én mit csinálok, mind pedig abban, hogy nem vesznek egy kalap alá egyértelműen vállalhatatlan egyedekkel. Egyáltalán nem érzem annak szükségességét, hogy úgy kezeljünk egy komplett réteget, mint egy repülőtér látogatóit, akiket azóta kell minden alkalommal átvilágítani, amióta egy elenyésző kisebbség kitalálta, hogy micsoda jó móka a levegőben darabokra tépni egy repülőt utasostul-mindenestül.
Végső soron hadd érezhessem azt, hogy civilizált emberekhez méltó világban élünk, párbeszéddel, partneri viszonyokkal, és ne egy Záhonytól keletre elterülő placchoz hasonló helyen 30 évvel ezelőttről.
....régi szép történeteink közül mindig-mindig előszokott kerülni az, mikoris egyik topiktársunk bement a forgalmiba info-ért, de ha már ott volt csak-csak megkávézott. :D
Alapból, ahol utas előfordulhat (magyarul a peronokon, buszmegállókban), nem szabadna, hogy gondot okozzon a fotózás. Viszont a Darwin-díjasoknak semmi keresnivalójuk nincs a tárolóterületeken, hiába érzik úgy, hogy nekik joguk van ott is szaladgálni.
Ez, ez, ez. Igen, köszönöm.
Pontosan annyi joguk van bemenni a tárolóba buszt fotózni, mint a forgalmi irodába belógni kávéért.
Alapból, ahol utas előfordulhat (magyarul a peronokon, buszmegállókban), nem szabadna, hogy gondot okozzon a fotózás. Viszont a Darwin-díjasoknak semmi keresnivalójuk nincs a tárolóterületeken, hiába érzik úgy, hogy nekik joguk van ott is szaladgálni. Csak éppen a manőverező soför nem feltétlenül arra fog számítani parkolás közben, hogy a holtterében szaladgálnak, hogy a mögötte/mellette állóról 2 cm-ről is készítsenek egy alanyi jogos, árnyékos, ellenfényes fotót. Ott semmi keresnivalójuk nincs. A másik probléma, hogy néhány kedves "buszbarát" enyhén túltolta, és elpárologtatott ezt-azt a parkoló buszokról/buszokból. Ezek után ha valakit meglátsz a buszok között sétálni, döntsd el, hogy egy békés fotós, vagy épp az EMKÉ-t készül lenyúlni a gyűjteményébe.
Egyébként félreértés ne essék, engem még csak az sem érdekel igazán, hogy kinek a területéről van szó. Sosem akartam jogászfórumot indítani, és mindig is partner voltam a személyes bolondériáikban (ha már ők is az enyémben). A problémám inkább azzal van és volt mindig is, amit leírtam: volt valami bajuk, és kurva igénytelenül oldották meg, valami teljesen mással.
De azt, hogy ez mennyire értelmetlen, és milyen mélyen visszaüthet, mi sem könnyebb szemléltetni. Tegyük fel, hogy a cég, ami már nyakig benne van a tiltósdiban, elkezd engedélyeket szórni az állomásaira (hm, vajon honnan is vettem az ötletet?). Így hát Egységsugarú Buszfan lelevelezi a dolgot, majd besétál a központba és átveszi a Szent Papírt az aláírással, melyet maga Illetékes Elvtárs hagyott a papír alján. Így már elsétálhat a buszpályaudvarra, körbehordozhatja, felmutathatja a forgalmi iroda teljes közönségének, illetve a szolgálatban levő neandervölgyieknek is. És most, hogy a Szent Papír erejével megnyomhatja már az exponáló gombot, már rohan is elfelé, keresztül-kasul a pályaudvaron, hiszen megengedték neki, hogy aztán a harmadik sorban felkenődjön egy használt cseh Intouro szélvédőjére.
Innen már a szokásos a kánon: jönnek a mentők, akik kis kaparóval ügyesen leszedik hős barátunk maradványait a homlokfalról, az alvázról, a sárhányóról, áll az állomás egy fél napot, majd végül összeül a haditanács, és megállapítják, hogy kár volt a rigolyáikból engedni, hiszen lám, még veszélyesebb ez a fotógépnyomkodás, mint ahogyan azt gondolták. Egyenesen szörnyű: megnyomod a gombot, és nemhogy rögtön rád esik egy busz az égből, de még a Szent Papír sem védheti meg az életed.
Nézd, az egyéni kommunikáció egy másik kérdés, és ha jól emlékszem, amúgy se én jöttem a házirenddel.
(Bár annyi pénzért, amennyit kiadok nekik jegyre, bérletre, akár el is várhatnám, hogy rendesen leírják, mire köteleznek. Ugyanúgy igényesség kérdése, mint a rozsdás oldalfal.)