Ha hiszed,ha nem igen. Én magam is ismerek olyan embereket, akik azért nem jönnek ki a meccsekre, mert a csapatot KFC-nek nevezik és a színe kék-fehér. Nevetséges, de így van.
KTE témát én általában egy dologgal szoktam elintézni, hogy, ha olyan fene nagy KTE szurkoló, hol volt a csapat utolsó idegenbeli meccsén? Összesen hárman mentünk el Dorogra szakadó hóesésben, egy délután egykor kezdődő meccsre.
Amúgy a legtöbb KTE az idősebbek közül kerül ki, akik egy sima sálat sem csináltattak a klub fennálásnak 86 éve alatt, a mai napig a régi Viola Devils-s sál "köszön vissza" a KTE gyűléseken megjelenők közül.
Szerintem a tavalyi 2.hely azért eredmény.(tudtommal nem volt még ilyen)Mégsem volt se néző,se szponzor, se városi pénz, se semmi,igy az idei szezon ennek egyenes következménye.
Ez az egész állapot ami itt a sport területén vagy egy ördögi kör amiből nem lehet kilépni. Amíg nincs eredmény a szponzor nem ad pénzt, amíg nincs eredmény nincs néző se, de hát pénz nélkül nincs eredmény se.
A női kosárcsapat is "szépen" leépült, pedig tehetségekben nem szenvedtek hiányt. De nem volt a csapat mögött pénz, és támogatás.
talán a nagy cégek is beszállának, ha számukra is jó lenne az üzlet. Ahelyett, hoyg a városkasszába raknák az adókat, egy részt "címezni" lehetne a csapatoknak, és cserébe még reklámtáblája is kikerül. Ilyen egyszerű lenn, de nem a város beszedi az adót, és abból csepegtett pár forinot a sportba.
azt nem tudom, hogy miket ígért pontosan, de hogy gyakran lehet őt látni/hallani focitémában az biztos;
nehéz kérdés ez, nem biztos, hogy Kecskemét felkészült egy első osztályú csapatra, se stadion, se nézők, se játék. addig nem érdemes komoly pénzt beleölni senkinek, amíg ilyen állóvíz van itt. de egy másik oldalról a kérdés: idén tavasztól már be se nagyon engedik az embereket a pályákra (személyes élmény: ketten játszottunk, rajtunk kívül senki nem volt ott, de elzavartak minket), kerékpárt nem lehet bevinni stb. szerintem ez baromság, azért a tömegsportot se kéne leépíteni, főleg ott, ahol a legnagyobb lehetőség volt erre. szóval nem biztos, hogy az önkormányzatnak naygon támogatnia kellene a focit, viszont helyi cégeket kéne bevonni, dehát azok se hülyék, hogy feneketlen kútba dobálják a pénzüket, nem csodálom, hogy a Pannonbau is a kiszállást fontolgatja.
persze más részről, biztos, hogy sokkal többen mennének ki 1. osztályú meccsekre, felújítanák a stadiont, nyílván a játék is más lenne stb. persze ehhez pénz kell, és megint bezárul a kör...
én azt mondom tavaly óriási sanszot szalasztott el a csapat, amilyenre (most úgy néz ki) még egy jó ideig várni kell.
Szécsi a csapatkörüli dolgokba - tudtommal - nem szól bele,viszont az igéreteit sem tarja be,legalábbis a Pannonbau/Kfc oldalakon olvashatóak alapján.Pont ezért hivják a tulajdonost máshová,mert máshol vagy az önkormányzattól,vagy más forrásból vannak egyéb bevételek is.Kecskemét város ha a gazdasági erelyéhez képest támogatná a focit,plussz van egy nagy cég tulajdonosnak, akkor már rég NB1-es csapata lehetne.Ha nem támogat és a tulajdonos is elmegy akkor ca NBIII lesz.
A szerdai Kecskeméti Lapok egy igen csak meglepő cikk jelent meg. Állítólag Jámbor úr jelezte a város vezetőinek, hogy a jövőben inkább egy bp-i csapatot szponzorál majd.
Hogy a hírnek mennyi valóság tartalma van azt nem tudom, a szombati meccsen hiteles információhoz nem jutottak a Devils tagjai.
KECSKEMÉTI FC-BÉKÉSCSABA 2-1 (2-0)
Kecskemét, 350 néző. Vezette: Bukovics (Hegyi, Ortó).
KFC: Czigoth - Kollár, Barna Zs., Vaskó, Pintér, Kelemen, Szabó A., Czéh, Sallai, Barna Cs., Váczi. Edző: Nagy László.
Békéscsaba: Csirics - Balogh, Fehér, Udvari, Bujáki (Tóth Gy. 46.), Szabó S., Futaki (Hoffman 67.), Simon, Popovits, Keresztúri, Szoboszlai (Valentényi 41.). Edző: Dajka László.
Sárga lap: Kelemen a 35., Sallai a 37., Futaki az 55., Sallai a 69, Valentényi a 79., Fehér a 87. percben.
Piros lap: Sallai a 69. percben letalpalta Baloghot és megkapta a második sárga lapját.
5. perc: Pintér bal oldali beadását követően Szabó A. 7 méterről néhány centivel fejelt a jobb kapufa mellé.
9. perc: Czéh indította a félpályáról Pintért, aki Bujáki rossz védekezése miatt tisztán vehette át a labdát, majd kapura tört és a kifutó Csirics mellett ballal, laposan a bal sarokba gurított, 1-0.
20. perc: Popovits kapta a labdát a tizenhatosnál az előrelopódzó Bujákitól, de a középpályás szorongatott helyzetben mellé lőtt.
26. perc: Váczi remek labdát kapott Czéhtől a balösszekötő helyén, majd néhány lépés után jobbal a vetődő kapus mellett kilőtte a hosszú sarkot, 2-0.
31. perc: Szoboszlai 25 méteres szabadrúgása után a labda egy méterrel szállt el a jobb kapufa mellett.
39. perc: Czéh adta a labdát a balösszekötő helyén álló Barna Cs.-nak, ő kapásból tüzelt, a labda a felső lécet érintve hagyta el a játékteret.
57. perc: Szabó S. ívelt a kapu elé jobbról, Tóth Gy. az ötösről tiszta helyzetben fölé fejelt.
70. perc: Tóth Gy. a leshatárról indult meg a bal oldalon,kapura tört, de beadását az utolsó pillanatban Czigothnak vetődve sikerült megakadályoznia.
72. perc: Hoffman a jobbösszekötő helyén kapta a labdát, kapásból kapura lőtt, a labda alig suhant el a keresztléc felett.
79. perc: Békéscsabaiak támadásakor Barna Zs. szerzett labdát, előre iramodott, majd remekül indította Váczit. A csatár lerázta az őt üldöző hátvédet és ziccerhelyzetbe került, de Valentényi a tizenhatoson belül elsodorta. A büntetőt a sértett végezte el, Csiricsnek a jobb sarokba tartó labdát sikerült kitornáznia.
86. perc: Váczi két védőt is kicselezve tört kapura, de a vendég hálóőr a helyén volt és mentett.
88. perc: Valentényi ívelt balról a kapu elé, az ötösön álló Fehér a jobb alsó sarokba bólintott, 2-1.
A kecskemétiek nem feltett kézzel vonultak ki a pályára. Szó sem volt megilletettségről, pedig a listavezetőt fogadták. A hazaiak már az első percektől sorra vezették támadásaikat, aminek már a 9. percben meg is lett az eredménye. A gól után kijött a szorításból a csabai gárda, teljes erővel támadásba lendült, sokszor előre ment a védelemből Fehér és Balogh is. Ez azonban csak arra volt elegendő, hogy mezőnyfölény alakuljon ki Czigoth kapuja előtt, de a kecskeméti védelmet nem sikerült áttörniük. A nagy vendégigyekezet a 26. percben megbosszulta magát. Fellazult a békéscsabai védelem és Váczinak – Czéh kitűnő passza után – sikerült növelnie a KFC előnyét. A második találat után a félidőt jelző sípszóig inkább a mezőnyben folyt a játék, igazán nagy helyzet csak egy adódott, az is a hazaiak részéről. A második felvonás kiegyenlített játékkal kezdődött, sok szabálytalansággal tarkítva mindkét oldalon. Valamire való helyzet azonban csak Tóth Gy. révén akadt. A 60. perctől nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Békés megyei gárda és egyre többet veszélyeztették Czigoth kapuját. Megjött a vendégeket elkísérő maroknyi szurkolótábor hangja is. A KFC főleg a védekezéssel volt elfoglalva, egyedüli csatárként Váczi maradt elől. A vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak, aminek majdnem meg is lett a böjtje. Csak Váczin – pontosabban a csatár rosszul lőtt büntetőjén – múlt, hogy nem 3-0-ra módosult az eredmény. A meccs utolsó perceiben aztán sikerült a Dajka-legénységnek szépítenie, de az egyenlítésre már nem maradt sem idejük, sem erejük.
Kitűnt: Czigoth, Barna Zs., Pintér, Czéh, Barna Cs., Váczi, illetve Csirics, Fehér, Valentényi, Tóth Gy.
Nagy László: – Nagyon nagy küzdelemben, megérdemelten nyertünk a jól játszó Békéscsaba ellen.
Dajka László: – Két potyagól után végig rohantunk az eredmény után. Egyenrangú ellenfelek voltunk, de ez kevés volt.
valóban félreérthetően fogalmaztam, nem így értettem, de még az is lehet, hogy a városnak is volt pénze benne, bár nem ismerem pontosan a támogatást, de az biztos, hogy kap valamennyi pénzt a kft az önkormányzattól, az se véletlen, hogy a Szécsi állandóan beleszól a dolgokba
Gratulálok a csapatnak! csak azt nem értem, ha a listavezetőt meg tudják így verni, akkor az olyan csapatok, mint az ESMTK ellen miért nem megy ugyanez...
sziasztok!
régen írtam már, meccsen is régen voltam, de most végre el tudok menni, így holnap valószínűleg ott leszek!
a csapat mélyrepülése szánalmas (REAC elleni összefoglalót láttam a tévében...), nem tudom felfogni a (le)szereplés okát; így aztán nem csoda, hogy elfogynak, az amúgy sem túl lelkes nézők.
amit írtál: Békéscsabán pl van első osztályú női kézilabdacsapat; Tatabányán vízi és ffi kézilabda 1.osztályú, és a focisták is lehet, hogy visszajutnak
itt tényleg el kéne dönteni kit akar támogatni a város (most úgy néz ki a röplabda a befutó), csak akkor kár volt ennyi pénzt beleölni a focisták igazolásába (meg egyébként is...)
Ez mind igaz, de addig amíg valami "csoda" nem történik, és nem jön valaki aki ezt a állóvízet nagyon meg nem kavarja, addig minden marad a régiben.
Az idéjét nem tudom, hogy hány éve ígérik, hogy a városvezetői eldöntik végre, hogy melyek lesznek a kiemelt sportágak, és melyik nem. Döntés a mai napig nem született! /Vagy csak nem jöttem rá, hgoy melyek a kiemelet csapatsportágak?/ Mert a személyes érdekek előrébb valók, mint a város sportszerető emberek érdeklősése, és a színvonal. Itt nem lehet lemondani se a röplapdáról, se a kéziről, se a fociról, se a kosárról. És amíg ez meg nem változik nem lesz itt semmi.
Ahol megcsinálták a kiemelést, ott nem gond a nézőszám és a sport.
Lsd.
Ki ismeri pl. pécsi röplabdacsapatot? Azt sem tudom,hogy van vagy nincs, de a PVSK-ról szerintem már mindenki hallott az országba.
Miskolci kéziseket se ismerek, de a kosarasok elég ismertek.
A Soproni kézilabda se világhírű, de a kosarasok igen.
Szombathelyi kézilabda van? De a röplabda és focicsapat biztos van.
Szegeden sincs komoly focicsapat, de a kézisek vannak.+ röplabda <--hanyatlik, kosár <--talán lesz.
stb...
Kecskeméten kivül kevés város "büszkélkedhet" hasonló sportszínvonallal.
Talán Salgótarján, Szekszárd, Békéscsaba, és Tatabánya az a megyeszékhely amelyek hasonlóan sikeresek a csapatsportban!
Egy csapat nagyon sokba kerül,különösen akkor, ha az önkormányzat sem, és egyéb kecskeméti cégek sem adnak semmit,hogy jobb legyen a foci,plusz még a nézőbevétel is majdnem nulla.Igy nem csoda ha aról lehet hallani,hogy a főtámogatót hivják máshová.
Persze a nézőszám már tavaly is borzalmas volt, és idén még inkább csökkent. Elsősorban ez ellen kellene valamit tenni. Hogy mit arról maximum halvány elképzeléseket tudok felvázolni. A KFC mellett a többi sportegyesület sem tud a városban nagyobb nézőtömeget megmozgatni. A röpisek meccsein sincs több néző, a kosarasok közül a lányokén kong a csarnok, egyedül a kosaras fiúk meccsein van 500-600 néző, rendszeresen.
De ez baromira alacsony nézőszám egy 108 ezres városba!
5. p.: Dinka aludt el kissé a saját tizenhatosánál, és a balról érkező Pintér elől Szentpéteri az utolsó pillanatban szedte fel a labdát.
9. p.: A büntetőterület baloldali sarkától Pintér szánta el magát lövésre, ballábas bombája csúnyán a kapu mellé szállt.
15. p.: A lesgyanús helyzetben kilépő Barna Csaba egyedül vezette kapura a labdát, ám a kifutó kapus mellett, az ötös sarkáról a kapu mellé gurított.
19. p.: Immár hetedik szögletét végezte el a REAC, a mezőnyfölény viszont egyelőre meddő, mert igazán veszélyes helyzete eddig csak a Kecskemétnek volt.
21. p.: A "lelátó népe" szerint Kelemen kézzel ért a labdához saját tizenhatosán belül, azonban a játékvezető csak szögletet ítélt.
25. p.: Újabb hazai szöglet, a balról beérkező labdát Javrujan 12 méterről, kapásból vágta a kapu fölé.
29. p.: Derültség a lelátón - megszólalt a szomszédos templom harangja, mire egy hang: Kecskemét, misére!
31. p.: Vagy negyven méterre a kaputól szabadrúgáshoz jutott a REAC: Fehér nagy önbizalommal kapura lőtt, Czigoth vetődve védett.
37. p.: Egy kapu előtti kavarodás során Dinka kotort bele a labdába, melybe Szentpéteri hazaadás miatt nem mert belenyúlni, szerencséjére az elgurult a kapu mellett.
37. p.: Vaskó kapott sárgát Javrujan lerántásáért.
39. p.: Györök 22 méterről, középről, szabadrúgásból vette célba a kaput, ám a sorfalat találta telibe.
45. p.: Kelemen kapott sárgát, amiért lerántotta a kitörő Hajbát.
49. p.: Az iménti szöglet újbóli sarokrúgást eredményezett, Györök balról ívelt középre, az érkező labdát Hungler hat méterről pofozta a hálóba, 1-0.
51. p.: A tizenhatos és az alapvonal baloldali találkozásától végezhettek el szabadrúgást a hazaiak, a Györök átívelése után a hosszú oldalon álló Werle kapásból a kapu fölé lőtt.
55. p.: Váczi adott balról középre, a felpattanó labdának Szentpéteri alászaladt, Hungler viszont tisztázott.
56. p.: Egyenlíthetett volna a Kecskemét: Barna Csaba jobboldali beadását Gyurováth balról, 10 méterről vágta az üres kapu fölé.
60. p.: Váczit hagyták őrizetlenül a jobboldalon, a csatár csinált egy cselt, majd befelé indult, és a kifutó kapus mellett a hosszú sarokba gurított, 1-1.
65. p.: Egy szép hazai akció végén Gál balról átívelt a túlsó oldalra, onnan Máj tette középre a labdát, Koltai pedig 11 méterről, kapásból a kapu fölé lőtt.
67. p.: Sallai lőtt 16 méterről, ballal, Szentpéteri vetődve védte az alsó sarkos löketet.
70. p.: Újabb helyzetet hagyott ki a REAC, egy kapu előtti kavarodás után Fehér lőtt 5 méterről centikkel a kapu fölé.
78. p.: Máriássy indulhatott egyedül a kapu felé, ő azonban ahelyett, hogy rávezette volna a kapusra a labdát, elhamarkodottan 16 méterről, ballal mellé.
85. p.: Simon Tibor cserét jelzett, Hajbát kívánta volna Zabundura váltani, Székely partjelző azonban - mivel a labda időközben játékba került - nem engedte előjegyezni a cserét. Hajba erre fogta magát és meglódult a baloldalon, majd 12 méterről kilőtte a rövid sarkot, 2-1.
88. p.: Végül mégis cserélt Simon: saját magát "küldte" pályára Koltai helyett
Na itt kezdödnek a problémák,hogy 200 néző van rendszeresen.Rendben van,hogy nem játszik jól a csapat,nem is igazán eredményes,de 200 néző már a megyei bajnokságban is kevés.A tavalyi év sem volt sokkal jobb,pedig az eredményesebb volt.Ha Kecskeméten nincs érdeklődés a 2.osztály iránt akkor ez nem fog sokáig müködni,s ha KTE-nek hivják akkor több ember lesz?Pl.Diosgyörben 2-3000
nézö van rendszeresen,pedig a szinvonal (mecsek)ott sem jobb.
Jár még erre valaki rajtam kivül? Lassan már csak magammal beszélgetek, mióta nincs GalambÁsz nem jár erre, se juno3, se alé (neki nincs éppen gépe,így Ő fel van mentve), se fma pedig szívesen venném, ha pár mondtatot mondana a jelenlegi helyzetről, és folytatást illetően milyen elképzelések vannak.
Szégyen vagy sem én felrakom ide e következő két adatot.
2001.10.20 szombat Széktói Stadion
Kecskeméti FC - ESMTK 1-1 (NB I/B)
200 néző
20001.10.21 vasárnap
Hetényegyháza - Mélykút 4-0 (Megyei I.)
217 néző
Azért ez már durva!!!! Több néző volt (17 fővel) Kecskemét egyik városrészének csapatának a mecsén (ötödik vonalban, erős középcsapat a Hetényegyháza) mint a KFC mérkőzésén.
Tudom, hogy pusztába kiáltott szavak a következők, de ez így nem mehet tovább, valamit most már tenni kellene!!!!!!!!!!!
Vagy nem?????????
Én nem járok, (a DK látogatók többsége tudtommal szintén nem jár a röpire.)
Olyan lehetetlen időpontban játszank kedd, péntek, vasárnap, szombat 18:00, 17:00 óra. Ráadásul annyiara kevés csapat van. Az eredmények is lehet legtöbbször lehet előre tudni, csak a szettarány a kérdés.
Azt tudom, hogy most több játékost is igazoltak a széteső Szegedből, és van esélyük, hogy legjobb négy közé kerüljenk. De ezt gondolom te is tudtad.