Ford Focus Mk3-ra szeretnék nyárigumi árakat kérni. 4 darabra. [...] Ha esetleg van valahol 215/55 R16 is, az is érdekes lehet, de nem szívesen fizetem ki a felárat.
Jó tanács gumisokkal és általában alkatrészesekkel való kommunikációhoz: ezt az MK3 meg W124 meg E46 becenevet hagyjátok meg a márkaklubokban, nekünk évjárat kell, az alkatrészeseknek meg alvázszám :-)
Ahogy elnéztem az adatbázisomban, a 2011 és 2018 között gyártott ("MK3") Focusok gyárilag mind 205/55R16 gumival jöttek ki, a 215/55R16 csak alternatív méret. Szóval a 205/55R16 pont oké lesz.
Huh, picit eltértünk a témától, bár ez egy fórum lényege. :) Naszóval: tudja valaki, hogy miként működik ez, hogy fele gumiwebshop, számszerűleg kb 15db ugyanazon a székhelyen van Budaörsön?
Egy drop shippinges cég úgy árulja a szolgáltatást, hogy ad hozzá székhelyet is kapásból? Vagy hogy megy ez?
Nekem ilyen tapasztalatom volt Dunlop Sport Maxx TT-vel és Bridgestone RE002-vel is, nem is túl forszírozott használatban nagyon gyorsan elkoptak (mondjuk 15-20e km alatt), cserében mondjuk nem tapadtak úgy, ahogy én azt elvártam (mondjuk mint a régi Michelin Pilot Sport 1, vagy akár a Toyo Proxes T1-S (mondjuk ez utóbbi is gyorsan kopott, de tapadt mint a veszedelem)). Michelin-nél pedig a Primacy3-mal volt rossz tapasztalatom, nem tapadt, kopott, és már az elejétől rázott (korábban megírtam), nem lehetett kiegyensúlyozni. Nem vagyok Hankook-párti, de tényleg jobban működik minden szempontból, nem értem minek kellene presztízsszempontokból pénzt költeni (a többletteljesítményért hajlandó vagyok).
Engem is elgondolkodtatott, hogy kopik is, meg drága is."
Elhasználtam néhány garnitúra Michelin Piliot Sport 3 garnitúrát mert én is úgy voltam az elején, hogy ha telik majomra teljen banánra is, kifizettem a "prémium" felárat a misikre.
Oszt mikor 1 szezon alatt ( 30 ezer km ) elkoptak a hiperszuperdekurvajóltapadnakgumik, és vettem a következő szettet már kezdett tele lenni a hócipőm ezzel a prémiummal.
Aztán mikor megint elkopott már nem voltam hajlandó M P S-t venni mert nem láttam tovább ennek értelmét.
Vettem helyette Hankook akármicsodákat, igaz talán nem hiperszuperdekurvárajóltapadós gumik, de ugyanott használva , ugyanúgy közlekedve, ugyanazzal az autóval ezek nem kopnak olyan gyorsan, lehet, hogy 18, 94573 cm-el később állok meg velük erősebb fékezéskor, de ez eddig még nem jött elő sosem.
Aztán meg nem is drágábbak 30-40%-al, mint a M. P. S.-ok.
A téli-nyári garnitúrám ( 245/40 R18 ) Hankook......nekem tökéletesen megfelelnek, pedig telik banánra is......ha látom értelmét.
Amikor tehetem, olvasom a topik beírásait, különösen a 4-évszakos gumival kialakult elképzeléseket.
Nem azért, mert 4-évszakos gumival járok, azért sem, hogy venni szándékozom, csupán érdekel.
Cserélgetem, a nyári gumit télire és vissza, és ebben az motivál, hogy haza tudjak érni akkor is, ha netán, egyszer csak hó is esne. Dombon, "tanyán" lakom, külterületen.
A +7 fok emlegetése, engem nem nagyon érdekel, (Miért nem 5 vagy 3, nem érthető, hiszen amorf polimer, aminél folyamatos az átmenet nagy hőmérsékleti intervallumban.) csupán az, hogy a téli gumi vonóereje hóban, többszöröse a nyáriénak.
Arról azonban, hogy a 4 évszakos és a téli gumi vonóereje között hóban, mekkora a különbség, senki nem beszél.
Ez a kérdés nem számít, vagy elhanyagolható?
Jó mostanában nem esik, de régebben úgy tudom, használatos volt az a kifejezés is: hógumi.
Nekem is egy nagy batár autom van, erőss is, kell a jó gumi, elég ha egyszer rálépsz - azt ne mond, hogy nem állod meg ha van mit- és történik valami, amiből ki kell szedjen.
Az estek 90%-ban 80-120 között megyek és napi 150km. [...] Eddig ilyen volt rajta: Michelin Pilot Sport 4 (2 szezont bírt)
Napi 150 km, az heti öt munkanapot számolva heti 750 km, a tipikusan 28 hetes nyári szezonban 21.000 km (mínusz szabadság ideje, plusz nyaralás, hétvégék), két szezonban tehát 40.000 - 50.000 km. Ebben a méretben nem rossz az egy sportgumitól.....
Ahogy a többiek írták, a tapadás, a kopás és az ár egymást kölcsönösen kizáró feltételrendszert alkotnak. A Misi PS4 az a gumi, ami kiváló tapadást nyújt normális futásteljesítmény mellett. Bár megvenni mindig a Misiket a legdrágább, a ft/km arány kedvezően alakulhat.
Ami ft/km arányban meg tudja szorongatni, az a Vredestein Ultrac Vorti. (Ebben a méretben még nincs az utóda, a Satin). Tudja a Misi tapadásának 80 százalékát (ami nagyon-nagyon jó), valamivel magasabb várható futásteljesítmény mellett, és lényegesen alacsonyabb áron.
Az a trükkje, hogy a karkasza alapján tipikus sportgumi, azaz viszonylag merev az oldalfal, szélsőséges terhelés esetén is csak kevéssé deformálódik, így képes késlekedés nélkül és pontosan követni a kormánymozdulatokat. Mindeközben a gumikeverék maga nem olyan lágy, mint a Misié, valamivel többet elfut.
Elméleti* árak nálam, csak az összehasonlítás kedvéért:
255/40R19
Vredestein Ultrac Vorti 44.990
Michelin Pilot Sport 4 68.990
*a Michelint most csak hosszú határidőre tudnám beszerezni
Continentalból én hasonló tömegű autón (kombi c5) PremiumContact6-ot használok, eddig mondjuk összesen egy szezont használtam, viszonylag tempósabb módon, a kopás és a tapadás egyaránt kedvező.
Ja és tényleg nem kell felkapcsolni, mert magától felkapcsol.
S90 D5 AWD
Azt hiszem a 80-120as tempó minden csak nem sportos. 90 és 110 táblánál. Egy évben talán 2szer megyek igazán gyorsan (180-200) de ott lehet is. Persze van akinek ez sem gyors...
Ez az autó még gyárilag Pirelli-vel volt szerelve, azt hittem az is jó gumi (ha a Porschenak jó)...
Aki 130-nál kormányt rángat, azt nem a nyári papucs fogja megmenteni.
Nah, megyek is, leporolom az öreget és beszélek vele, hogy ki ne tegye a lábát a garázsból, mert se abs, se esp és mellé még négyévszakos is van rajta. Lehetséges tenorista. Csak azt a végén nehogy az ikszfaktorban kössön ki! :-)
Nincs szükség igazgatóra :-) Illetve, azok az idők elmúltak, amikor az igazgató igazgat, vannak mindenféle menedzsment technikák és megközelítések, és a modern menedzsment ezeknek a megfelelő használatáról szól. Egyébként hogy konkrétan válaszoljak, egy agilis fejelsztésben az "igazagató" "csak" ennyit csinál: kijelöli az irányt, megtalálja az embereket, kidolgozza a folyamatoka, amelyek mentén a teamek önállóan (és hatékonyan) tudnak működni, megteremti a környezetet ehhez, stb. Ez un leader as servant vagy enabler technika. Persze, van, amikor oda kell baszni, illetve mondjuk egy kezd kőművesbrigádot jellemzően kell igazgatni.
Én általában az agilista evangélista prédikátorok ellenében vagyok, de az agilis módszertan nem agyrém, illetve nem így. Persze több agilis tevékenység van, pl. a Kanban/JIT (just-in-time) az a Toyota gyártási technológiája, és nagyon jól működik support jellegű tevékenységeknél szoftvertechnológiában. Az agilis a hosszútávú tervezés elengedése, és a gyors reagálás priorizálása. Szoftverfejlesztésben különösen igaz, hogy nem tudod, hogy mit pontosan akarsz csinálni (miért tudnád?), tehát nem tudsz hosszú távra tervezni. Az agilis ezt vállalja fel, és ad megoldást. Pl. a lean módszertanban nemcsak hogy nem terveznek előre, hanem a következő feature is a felhasználói visszajelzések alapján kerül lefejlesztésre.
Az outsourcingnak pedig van előnye, jellemzően akkor, amikor nem szoftvercégek rájönnek, hogy a vállalati kultúrájuk és tudásuk nem alkalmas arra, hogy szoftvert fejlesszenek. Ilyen pl. a financial services, pl egy nagy bank arra van felépítve, hogy lassan reagáljon (pl. vagyonkezelés tipikusan ilyen), és amikor jön a fintech-startup a maga sebességével, akkor inkább kiteszi valahova a fejlesztést, ahol nem félévente vannak realeasek, és akkor talán versenyben tud maradni. Mivel most egy fordított folyamat játszódik le, pl. az autógyártók it-cégekké transzformálódnak (lásd pl. VW), a nearshore, meg hasonló dolgok jönnek be.
A Böing pedig nem az outsourcinggal csinált hibát, hanem azzal, hogy költségre optimalizált, nem biztonságra és minőségre - ezt outsourcinggal is megtehette volna.
Nem, mindig a reálisan bekövetkező legrosszabbra. (Ne kössünk bele a fogalmazásba plíz, érti mindenki, miről beszélek.) Gondolom, itt elég kevesen járnak a mindennapi dolgaikra tankkal, pedig van, ami ellen csak az véd -- a "legrosszabb" általában annyira extrém, ellenben annyi kompromisszumot igényelne más területeken, hogy arra készülni finoman szólva nem elvárható.
Ez azért felveti a kérdést, hogy ha tulajdonképpen a részlegek menedzselik a céget, akkor mi szükség az igazgatóra? A másik rák az outsourcing, a kettő kombinációjának eredménye pedig valami ilyesmi:
off: Az agilis az nem azt jelenti, hogy minél jobban kommunikáljanak a részlegek (sőt, van amikor sokkal kevésbé teszik ezt), hanem hogy az agilis cégek nem előre terveznek akár több évre (bármit), hanem kis iterációkban, a változásra gyorsan reagálva működjenek, úgy, hogy nem az igazgató mondja meg, mi a szitu, hanem a részlegek, teamek elég érettek ahhoz, hogy egy stratégiát követve önállóan működjenek. Természetesen ehhez sok minden kell, és sokan belebuknak, sőt, sok cégnek ez nagyon nem való. :on
...idáig az elmélet, a valóság sajnos egészen más. Minél komplexebb egy terület, annál kisebb szeletét látja át az ember, aki ma kezd fejlesztőként az autóiparban, az 4-5 éven belül szakbarbár lesz. Tízből kilenc fejlesztő nem tudja megmutatni, hogy található a vezérlőegysége a fedélzeti hálózatban. Aki be is tudja szerelni, esetleg ismeri a lábkiosztást is, az már varázsló szint. A hatékonyság jegyében mindenre van külön ember, így mindenki egyre kevesebbet tud.
(Az agile meg egy vadkapitalista agyrém. Arra irányul az egész, hogy a menedzsment szervező/kommunikációs feladatait és felelősségét az egyszeri beosztott nyakába outsource-olja, természetesen a menedzsment fizetése nélkül. Az egésznek a gyakorlati eredménye az, hogy mivel senkinek nem kell még egy púp a hátára ingyen, és a standup meetingek mellett még dolga is van elég, a kommunikáció egy minimumra korlátozódik, és sokkal rosszabb, mint korábban. Így fordulhat elő, hogy ma már vannak olyan versenyzők, akik a specifikáció elolvasása nélkül kezdenek el programozni bele a nagyvilágba. És nem rúgják ki őket, mert munkaerőhiány van.)
Mondjuk 150-160 km/h-nál ritkán járok gyorsabban, meg nem szoktam baromkodni.
Demagógia nélkül. Mindig a legrosszabbra kell készülni (ha télen nem tudsz elindulni az nem akkora probléma, mint amikor nem tudsz megállni), ezért képzeld el azt, hogy nyáron 130-cal mész a 60 fokra felmelegedett M3-as autópályán és hirtelen vészfékezned kell! Padlóféknél őrülten dolgozik az abs, közben jelentősen elfordítod a kormányt (ezzel már az esp-t is megizzasztod) annak érdekében, hogy elkerüld az előtted lévő problémát. Véleményed szerint melyik típusú gumival tudod nagy valószínűséggel balesetmentesen megcsinálni a manővert a négy évszakossal vagy a nyári gumival?
"Évi egy-egy szett gumit viszonylag sok autó elhasznál, ráadásul ezeket főállású, profi sofőrök vezetik, akik nagyon hasznos visszacsatolást tudnak adni, és tipikusan élvezik is, hogy megkérdezzük őket."
Viszont ha jól értem, ez a használati profil nem feltétlenül egyezik az átlagjúzerek tipikus használati profiljaival, ugye?
(Legalábbis nekem egy kicsit specializáltnak tűnik.)
Namármost, aki a munkáját csak kötelező rossznak éli meg, amit azért csinál, hogy ne haljon éhen stb., attól nem elvárható hogy komplexem tekintsen az egész tervezésre és ássa bele magát a részletekbe.
A jobb gumisoknak szerveznek gyárlátogatást több magyarországi gyárba is, ahol egyrészt megnézhetik, hogyan is készül a gumi, másrészt vannak találkozók a tervezőkkel, fejlesztőkkel is.
Régebben itt a topikban én vetettem fel egy Hankook gyárlátogatás ötletét, amit én szervezek, de végül nem jött össze elég ember.
Elég sokat autóztam Görögországban nyáron 4 évszakos gumival, semmi hátrányát nem éreztem. Mondjuk 150-160 km/h-nál ritkán járok gyorsabban, meg nem szoktam baromkodni.
Nem, egyiknél sem, még csak programozó sem vagyok, vagyis maximum minimálisan, de nem ez a területem. Ez az agilis működés már 15 éve meg Amerikában pl. és itthon betört olyan hatékonytalan cégekhez is mint a telekom vagy az otp. Van 1-2 ismerősöm, aki autóipari cégnél dolgozik, és náluk már régóta megy ez a fajta felépítés, innen gondolom, hogy a gumigyártó rákényszerül erre.
Az egyik haverom mamája konkrétan a Taurusban (Michelin) dolgozott vegyészként (kb 10 éve ment nyugdíjba), és amikor ez kiderült, egyből rárepültem egy csomó olyan szakmai kérdéssel, ami engem is, meg az internet népét is foglalkoztatja, hátha majd lesz belőle egy remek blogposzt - de valójában tényleg az derült ki, hogy annyira szűk a szakterülete, hogy nem látja át az abroncsfejlesztés teljes folyamatát.
Direkt kiemeltem a dolgokat, hogy szerintem miért nem releváns a példa. Nem tudom mikor beszéltél vele, gondolom nem 10 éve, de ő még esélyes, hogy egy más szervezeti felépítésben dolgozott, a Taurusnál, ahol szerintem túl sok fejlesztés nem zajlott. Plusz ott van ugye az is, hogy ha valaki veszi a fáradságot, hogy ide ír, akkor érdekli is a téma, tehát igyekszik információt szerezni a munkahelyén is - és valszeg ezt értékelik is ott. Namármost, aki a munkáját csak kötelező rossznak éli meg, amit azért csinál, hogy ne haljon éhen stb., attól nem elvárható hogy komplexem tekintsen az egész tervezésre és ássa bele magát a részletekbe.
Az oké hogy a tél már lófüle. NA de a nyár viszont, amikor a levegő is 35-37 fokos, az aszfalt meg szinte folyik, és mondjuk pont ezért még sietnél is az autópályán? Érzésem szerint az meg inkább ellene.
De pl ezen a télen még 7 fok alatt se voltunk túl sokat, hogy a nyárit le kelljen cserélni egyáltalán...
A Sportrac 5 mellett egynlőre nekem a felnivédős kivitel szól, de leginkább az Uniroyal Rainsport 5 amivel szemezek. Esetleg van ezzel valakinek tapasztalata, mert úgy látom tavaly jelent meg tehát semmi infó nincsen róla sehol.
Jaj ez az agile módszertan... X+1. bullshit amire jó sok pénzt el lehet b.szni és akkor hűdef.szákvagyunk. 2-3 évente jönnek ezek a maszlagok, csak valahogy soha nem változik semmi ezen szuper módszerek bevezetése ellenére sem. Az emberek ugyan olyanok maradnak, ugyan úgy viselkednek és akivel nem lehet együtt dolgozni azzal agilissá változása után sem lehet.
a pár éve menő agilis szervezeti felépítés pont erre ment rá, hogy minél aktívabban kommunikáljanak a részlegek
IT pozícióban dolgozol, ugye? Esetleg BPM, ERP?
;-)
ne kelljen már elhinnem, hogy egy gumis vegyipari mérnök csak bűvészkedik valamit a laborba [...] egy-egy nagyobb gumigyártó a konkurencia termékeit is darabokra szedi a tesztpályán és a laborban is. [...] még azt is figyelemmel tudja kísérni, hogy éppen mikor változott adott név alatt futó abroncs keveréke.
Ezek valóban szuperképességek, de a vegyészek alapvetően szénmolekulákban meg ilyenekben gondolkoznak, és nem nagyon tudnak hozzászólni ahhoz, hogy a kedves fórumtárs milyen gumit válasszon az autójához.
Az egyik haverom mamája konkrétan a Taurusban (Michelin) dolgozott vegyészként (kb 10 éve ment nyugdíjba), és amikor ez kiderült, egyből rárepültem egy csomó olyan szakmai kérdéssel, ami engem is, meg az internet népét is foglalkoztatja, hátha majd lesz belőle egy remek blogposzt - de valójában tényleg az derült ki, hogy annyira szűk a szakterülete, hogy nem látja át az abroncsfejlesztés teljes folyamatát.
Én értem, hogy van olyan évi 2x szűk két hét, mikor tudsz versenyezni az árukeresővel, de lássuk be nem ez az igazi árverseny, és az egyszeri felhasználó nem fog gyanútalonul belefutni az árajánlataidba. Aki kicsit érdeklődik a téma iránt, az talán, de neki van pár tippem: német árukereső (előny, ha él kint ismerős, hátrány a forint árfolyam :) ), hahu alkatrész felülete, itt az abroncskészletezési időben (ami gondolom a Te legjobb ársávod is) jobb ajánlatokat lehet találni az árukeresőnél a népszerű méretekben biztos, de a kevésbé népszerűeket is érdemes megnézni.
Nagy csodák nincsenek a gumikereskedelemben. Egész Európa néhány központi raktárbázisból vásárol. Pár trükk azért van:
- ha elég nagy vagy a forgalmad alapján, valamivel jobb árat kapsz. A 2-10 százalékos árrések világában itt azért nem kell valami nagy különbségre gondolni.
- kicsi árréssel kell dolgozni. Csakhogy aki túl kicsi árréssel dolgozik, az éhenhal - hacsak nem tudja az alacsony árrést borzasztó eladott mennyiséggel kompenzálni. Lehet ilyet csinálni, csak nem egy induló vállalkozásnak. Önmagában az alacsony ár nem jár magas forgalommal, az alacsony ár szétkürtölése (marketing) viszont drága tud lenni. Kivéve, ha valaki ért hozzá :-)
- komolyan lehet spórolni a költségeken, például a gumik szállításán, raktározásán, a hatékony logisztikán - itt már valóban lehetnek különbségek, ha valaki ért hozzá :-) Itt a valódi kereskedelmi és vállalatvezetési tapasztalat dönt, a "nagyi ül a Herkules-monitor mögött" cégek nem nagyon rúgnak labdába.
- specializálódás. Ha valaki a saját méretében feltétlenül X márka Y modelljét akarja megvenni, nem biztos, hogy meg tudom verni árban az Árukeresőt. De ha valaki egyszerűen valami nagyon jó ár-érték arányt vár el, akkor szinte biztosan tudunk valamit felvillantani, akár hétköznapi méretről van szó, akár ritkáról.
- bizalom. Érdekes módon, az Árukeresőn nem mindig a legolcsóbb ajánlatok adói kaszálnak. Először is ott van a "hiba" lehetősége: a legolcsóbb ajánlatokra kattintva sokszor bele lehet futni tévesen megadott árba - egyszerűen nincs árukészlet a jó ár mögött. Néha valami más légy van a levesben, túltárolt gumi, 4-nél kevesebb gumi elérhetősége az adott áron..... Ez csak akkor derül ki, amikor konkrétan rákattintottál az ajánlatra. De ezen kívül sokan nézik az áron kívül a megbízhatósági adatokat is, amikor vásárolnak. Lehet, hogy érdemes pár százalékkal a legjobb ár felett fizetni, ha a webshop megbízható: időre szállít, garanciális kérdésekben hatékony, ne adj isten szaktanácsot is tud adni. (Mi pl. mindig visszahívjuk a vásárlót, és újra átbeszéljük az igényeit, a preferenciáit.)
- üzleti célok. Mi alapvetően mással foglalkozunk, máshol vannak a profithelyek, a gumikkal való üzletelés abszolút melléktevékenység. Vannak régi üzleti kapcsolataink, aminek köszönhetően előnyös szerződéseket tudunk kötni. Van olyan szervezeti háttér, ami lehetővé teszi a hatékony logisztikát. Amit nulla marketing költség mellett a gumikon keresünk, az amolyan talált pénz. (A fórumba és FB-csoportokba írt eszmefuttatásaim, vagy a gumis blogom abszolút rekreációs tevékenység. Ezt a hozzászólást is hajnali egykor pötyögöm, a szabadidőmben. Viszont az, hogy mindezt lassan két évtizede csinálom, visszakövethetően, átláthatóan, az kétségtelenül segíti az előző pontban említett "bizalom" kiépülését.)
-Vredestein Sportrac 5 (rövid ideig volt ilyenem, tetszett is de ahogy látom az utolsó teszteken van ahol eléggé hátul szerepel illetve ez is jópár éves minta már)
1) Az árszintet eléggé alul húztad meg, nehogy már a "jópár éves minta" probléma legyen.
2) A Sportrac 5 MINDEN teszten meglepő módon az élmezőnyben szerepel. Kivéve egyet, egy 2018-as ADAC tesztet, ahol a sebességteszten megbukott és ezért diszkvalifikálták. Amúgy ott is a legtöbb szempont alapján a 2-4. helyen lett volna (a 16-ból), de ténykérdés, hogy a sebességindexnek megfelelő terhelésen egy darab levált a futófelületről. Ez inkább valami egyedi hiba lehetett, a sebességtesztet ezer éve minden egyes gumi simán megugorja.
3) A Sportrac 5 előnye, hogy peremvédős, és hogy Made in Hungary.
Erre majd elfelejtettem válaszolni. Elhiszem, hogy összetett, de pont emiatt és a verseny miatt nem tehetik meg, hogy az egyes részlegek között ne lenne kommunikáció, sőt a pár éve menő agilis szervezeti felépítés pont erre ment rá, hogy minél aktívabban kommunikáljanak a részlegek, a beszállítók és a vevők, hogy a hibák minimálisak legyenek, és még a folyamatok elején kiütközzön, az igények pedig minden szinten ki legyenek elégítve. Szóval hagy ne kelljen már elhinnem, hogy egy gumis vegyipari mérnök csak bűvészkedik valamit a laborba, aztán szegény karkaszrészlegnek meg már hozott anyagból kell dolgoznia. Sőt valószínűleg nagyon pontos visszajelzéseket kap a végső termékről, és ne kételkedjünk abban, hogy egy-egy nagyobb gumigyártó a konkurencia termékeit is darabokra szedi a tesztpályán és a laborban is. És ezek az információk neki még hamarabb lesznek birtokában, mint egy flottakezelőnek bármikor, sőt még azt is figyelemmel tudja kísérni, hogy éppen mikor változott adott név alatt futó abroncs keveréke. Egyedül az ilyen szakember hátránya a titoktartás lehet.
stevie-nek is válaszolok részben ebben a hozzászólásban.
Ez a boomer-ezés olyan majmolás, nálunk talán nem is érvényes, bár már sok-sok hete hogy olvastam, mire értendő. A másik gumis fórum meg biztos a f.szbúk amiből köszi nem kérek. Ettől még a 4 évszakos gumi nálam is folyamatosan jelen van opcióként.
Hát nem a facebook: logout forum. Keress rá. Facebbokon tényleg hatalmas ökörségek tudnak menni, az borzalom, én ott inkább nem is olvasom a gumis tematikájú csoportokat.
Egyik barátom szokott nekem Octavia f.szbúk csoportból screenshot-okat
Még szerencse, hogy nem postán küldi el neked azokat :) Annyit elárulok, hogy ott is van 2-3 ember, aki flottakezelőnél dolgozik, bár ők inkább az autós topikban aktívak.
Ki tudja ki írja, csak annyira hiteles mint a többi 1000 ilyen.
Az említett oldalon ADAC, Auto Bild, Auto Express teszteket összegez, szóval annyira nem lehet baromság. A népszerű gumikból rengeteg vélemény van, érdemes csak megnézni pl. a Hankook VP3-as gumit. Aki látott már statisztikát az életében az pedig tudja, hogy nagy mintánál kisebb az esély a torzításra, és elhiheted hogy ott nagyobb minta van véleményekből, sőt ők valószínűleg nem az átlag Jóska, hanem olyan, aki mélyebb tapasztalatokat igyekszik szerezni és azt megosztani révén, rászánja külön az időt, hogy írjon róla, nem csak a gumisnál fecseg.
Amúgy Jonathan Benson viszi az oldalt, akinek vannak saját tesztjei. Linkelek egy relevánsat ami kapcsolódik az előző vitához, szerintem érdekes. De hát valszeg ő is csak egy jöttment hülye, hisz mindennapos, hogy bivalybasznádi gumist is elhívja a Goodyear, vagy a Nokian, hogy tesztelgessen már náluk gumikat :)
Ezt a tesztet javaslom stevie-nek, hogy lássa milyen működési tartományokban dolgoznak a különböző gumik. Én értem, hogy valaki a szélsőségre optimalizál csak általában a havas, jeges úton a tempó sem ugyan az, míg az itthon leginkább előforduló téli nedves hideg aszfalt igen csak tud meglepetést okozni. Aki négyévszakost választ az valószínűleg tisztában lesz annak határaival, szóval nyáron nem azzal akar majd körrekordot dönteni, és amúgy sem az jellemző az átlagsofőrökre, hogy kinyomják a kocsik szemét, hát még ha a család is mögöttük van. Szélsőséges helyzetekbe inkább sodródnak (vészfékezés), mint direkt keresnék azt.
Ez 10 éve is volt, csak neked lehet újdonság.
Lehet, hogy létezett, de ez nem elégséges feltétel. Kellett hozzá, hogy elterjedjen mind keresleti, mind kínálati oldalon. Gondolok arra, hogy ma messze sokkal többen használják, és kialakított egy olyan éles árversenyt a kereskedői piacon, hogy oda már csak a nagyi számítógépén futtatott webshoppal érdemes - mint azt már stevie is megénekelte párszor.
Az emberi hülyeség határtalan.
Biztosan az. El se képzelhető, hogy van egy angol, aki nyáron nem is használja az autóját, mert motorral/biciklivel jár, és amúgy sem olyan melegek ott a nyarak, de télen azért használná a kocsiját, ezért arra jobban optimalizál.
Vicces komolyan, hogy ezt szajkózom, hogy csuklóból ostobázzák egyes emberek mások döntését, preferenciáit és ugyan ilyen lendületből fikáznak egy oldalt, amit megnyitni sem voltak hajlandóak.
Én sem azt mondom, hogy ez az orákulum, de bőven elégséges információt biztosítanak egy megalapozott döntéshez. Nem kell hozzá fórumon várni a válaszokat, kitenni magad annak a veszélynek, hogy a gumis rövidtávú pénzügyi érdekei mentén világosítson fel téged.
Stevie:
Van a híres, évi kétszer kiküldött hírlevelem, fel lehet rá iratkozni.
Én értem, hogy van olyan évi 2x szűk két hét, mikor tudsz versenyezni az árukeresővel, de lássuk be nem ez az igazi árverseny, és az egyszeri felhasználó nem fog gyanútalonul belefutni az árajánlataidba. Aki kicsit érdeklődik a téma iránt, az talán, de neki van pár tippem: német árukereső (előny, ha él kint ismerős, hátrány a forint árfolyam :) ), hahu alkatrész felülete, itt az abroncskészletezési időben (ami gondolom a Te legjobb ársávod is) jobb ajánlatokat lehet találni az árukeresőnél a népszerű méretekben biztos, de a kevésbé népszerűeket is érdemes megnézni.
Köszönöm. Amúgy első körben ezekben a típusokban gondolkodom:
-Vredestein Sportrac 5 (rövid ideig volt ilyenem, tetszett is de ahogy látom az utolsó teszteken van aholk eléggé hátul szerepel illetve ez is jópár éves minta már)
-Kleber Dynaxer HP4 (Új minta ami miatt tetszene, de teszt nincsen róla) Youtube videóban azt láttam mintha újonnan is csak 6.5mm-es lenne a profilmélysége ami elég kevésnek tűnik.
-Uniroyal Rainsport 5 (Új minta ami miatt tetszene, de teszt nincsen róla) Ennek 8.5mm-t mértek új korában profilként ami jó jel, persze ettől még lehet jobban kopik mint a többi.
-Firestone Roadhawk (Olvastam sok negatívat erről is főleg a kis profilmélysége miatt)
-Hankook Ventus Prime3 (Volt ilyenem is nem volt vele gond, de már ez sem az újabb minták közé tartozik, ezért lehet inkább másik mellett döntenék)
Ez a boomer-ezés olyan majmolás, nálunk talán nem is érvényes, bár már sok-sok hete hogy olvastam, mire értendő. A másik gumis fórum meg biztos a f.szbúk amiből köszi nem kérek. Ettől még a 4 évszakos gumi nálam is folyamatosan jelen van opcióként.
Azért komolyan látszik, hogy az index fórumon mennyire begyöpösödött öregek vannak már, akik nem tudják ép ésszel felfogni, hogy a magyar télre miért választ valaki négyévszakos gumit.
Mindenkit személyesen ismersz. De jó neked.
Jelzem, nem a fillérbaszás nyírta ki ezt az intézményt, hanem az információ bőség.
Tévedsz.
Gumikról vélemény, teszt: tyrereviews,
Ki tudja ki írja, csak annyira hiteles mint a többi 1000 ilyen.
Árak: Árukereső, stb.
Ez 10 éve is volt, csak neked lehet újdonság.
Namármost, van a magyar internet világában egy másik gumis fórum is, ahol -a helyt adó felülete révén- egy generációval fiatalabbak fórumoznak, és nincs egy gumis "szakömbör" sem, aki árulná a portékáját, mégis viszonylag pörög, sőt a négyévszakos gumi sem számít Istenkáromlásnak ott.
Egyik barátom szokott nekem Octavia f.szbúk csoportból screenshot-okat küldeni, több az ember és ordasabb baromságokat is írnak ott mint az itteni fórumokon.
El kellene gondolkozni boomerek, hogy más döntéseivel kicsit megértőbbek vagyunk, és nem begyöpösödött preferenciánkat vetítjük ki minden helyzetre, és felfogni olyan alapvetéseket, hogy létezik a nyáron és télen kívül még két évszak, amikor tudnak ám nagyobb meglepetéseket okozni az évszakspecifikus gumik, mint egy négyévszakos télen.
Nem nagyon létezik már 4 évszak, bár lehet nem egy országban lakunk.
érdemes nézegetni a fent említett oldalt, ahol elhangzik egy olyan megállapítás, hogy lehet a ts860 a legjobb négyévszakos gumi, annak aki keveset használja nyáron ;)
El kellene gondolkozni boomerek, hogy más döntéseivel kicsit megértőbbek vagyunk, és nem begyöpösödött preferenciánkat vetítjük ki minden helyzetre, és felfogni olyan alapvetéseket, hogy létezik a nyáron és télen kívül még két évszak, amikor tudnak ám nagyobb meglepetéseket okozni az évszakspecifikus gumik, mint egy négyévszakos télen.
Nem tudom, én boomer vagyok-e, idén még négyessel kezdődik, de szerintem ez nem is életkori kérdés, kizárólag a tapasztalat számít.
Vissza lehet keresni a topikba írt első hozzászólásaimat (legalábbis 16 évre visszamenőleg), és bár már akkor is az autóiparban dolgoztam, az akkori okoskodásaim közül, hát, nem mindegyikkel tudok azonosulni.
Ami a négyévszakos gumikat illeti, hidd el, hogy erősen kísérletezünk velük, mert bizony ez a gumiipar, és ezen belül a gumikereskedők és a power userek alapvető érdeke is. A szezononkénti gumicsere és a rengeteg gumi tárolása tökre nem hiányzik senkinek.
Én speciel már két éve is leírtam, hogy a négyévszakos gumik már megfelelnek egy felhasználói csoportnak:
Ugyanakkor ténykérdés, hogy más csoportoknak meg nem felelnek meg.
Ami az őszi és tavaszi használatot illeti, azért van egy csavar a történetben.
Minden egyes gumikeveréknek van egy optimum hőmérséklete, ahol a legjobban tapad. Ahogy távolodunk ettől az optimális hőmérséklettől, a gumi teljesítménye csökken (ha alacsonyabb a hőmérséklet, a tapadás romlik, ha magasabb, akkor a stabilitás). Egy téli és egy nyári keveréknek két optimális tartománya van, egy hideg és egy meleg. A tavaszi-őszi hőmérsékletek, mondjuk 5 és 20 fok között az optimum tartomány szélén vannak, ez kétségtelen. Nyáriaknak az 5 fok, télieknek a 20 fok. Viszont 5 és 20 fok között azért szépen el lehet autózgatni éppenséggel minden gumival.
A négyévszakos gumik optimális hőmérséklete valahol éppen az őszi-tavaszi tartományba esik. Viszont az igazi kihívást jelentő nagy hidegek, vagy a forró nyári aszfalt éppen ezért már az optimum mező szélén, rossz esetben azon is kívül helyezkednek el.
Márpedig gumit érdemes a legrosszabb szcenárióra készülve választani, nem a legjobbra, azaz amikor télen kell leereszkednünk (nem felmennünk!) egy lefagyott lejtőn, vagy nyáron, a legnagyobb kánikulában kéne gyorsan lejutnunk a tengerpartra.
És akkor még a mintázatot nem is említettem. Nem véletlen, hogy a négyévszakos gumik, eléggé, izé, csúnyák. (OK, ne ez számítson.)
Ezt nyilván te is ki tudod túrni egy fórumról, ha épp valaki leírta. Vagy nem.
Sőt, a személyes kontakt miatt én még gyakran vissza is tudok kérdezni. Meg is szoktam tenni. "Mennyi is az autód ajánlott keréknyomása?" A kérdésre adott válaszból pontosan tudom, mennyivel kell 0 és 1 között beszorozni az illető meglátásait a gumijával kapcsolatban ;-)
Sztív ugyanazokhoz az infokhoz hozzáfér mint te, plusz van egy olyan előnye, hogy nem csak az új gumi tesztjét látja, hanem pl azt is, hogy a visszatérő vásárlója mennyi idő után koptatja el, mit mond róla, hogy viselkedett mondjuk két szezon után, stb. Ezt nyilván te is ki tudod túrni egy fórumról, ha épp valaki leírta. Vagy nem. Helyzeti előnye van veled szemben, nem is olyan kicsi. És mivel neki ez a szakmája, ő biztos lehetsz benne, hogy nem 4-5 órát foglalkozik azzal hogy fórumokat túr, hanem sokkal többet néz utána, olvas, keres, stb. Még ha mindenhez hozzáférnék, amihez ő, én azt fizetem meg, hogy ő már rászánta sz időt, olvasott, tanult, nézelődött, értékelt, és ezt röviden tömören elmondja nekem. Ezt tudja hozzátenni sztív, vagy egy munkájára igényes szakember.
Sztív meg tudná mondani, hogy adott autónál melyik gyártó, melyik anyagú-mintájú gumijával lehet biztonságosabban gyorsan menni, erőset, netán vész fékezni egyenesen vagy kikerülő manővernél (az M3-as autópályán ez a kérdés sajnos napi szintű és életszerű), tempósan kanyarodni? Mindezt esőben, hóban, jeges latyakban, 1-5 személy terhelésnél? Ugyehogy nem.
Pedig de ;-)
Az ennyire konkrét kérdésekre általában tudok releváns válaszokat, legalább szempontokat adni, és általam jól ismert konkrét modelleket ajánlani. Amiben benne van az, hogy leginkább öt-hat márka gumijait ismerem napi szinten, de azért öt-hat márka gumijait elég jól ismerem, illetve az új autók miatt, és az állandó keresésünk miatt van rálátásom még néhány márkára, modellre.
A probléma ott kezdődik, amikor valaki egyszerre akar egymásnak ellentmondó igényeket kielégíteni. Például ha a fenti kívánságlistát kiegészítenéd azzal, hogy "de olcsón," vagy hogy "de ne kopjon közben," akkor indulhatna a filozofálgatás a kompromisszumok mérlegelése közben.
Az internet korában, az indexfórumos gumisoknak akkor lenne igazán esélyük, ha az árgép-árúkeresőnél is jobb árakat tudnának prezentálni, kiszállítással-szereléssel együtt.
Aki vásárolt tőlem - és nem kevesen vannak - az azért tudja, hogy ez többnyire sikerül ;-)
Van a híres, évi kétszer kiküldött hírlevelem, fel lehet rá iratkozni.
Őszintén szólva nem magam csinálom már, hanem a kollégáim, mert én közben (már egy bő éve) elköltöztem Magyarországról, de az üzletrészem megmaradt, és az otthoniakkal napi kapcsolatban vagyok.
A szerződésem az idei év végéig szól, utána bármi lehet.
Namármost, van a magyar internet világában egy másik gumis fórum is, ahol -a helyt adó felülete révén- egy generációval fiatalabbak fórumoznak, és nincs egy gumis "szakömbör" sem, aki árulná a portékáját, mégis viszonylag pörög, sőt a négyévszakos gumi sem számít Istenkáromlásnak ott.
Konkrétan az összes releváns teszt megtalálható ott angol nyelven és a kiválasztott gumiknál írja is a helyezést. A felhasználói vélemények alapján azért kitűnik, ha egy gumi botrány. Angolok által legjobban látogatott oldal, szóval a nedves tapadás tekintetében eléggé tapasztalt véleményeket lehet ott olvasni.
Szerintem a vágyott szakember, aki emelni tudná itt a színvonalat egy gumiipari vegyész lenne, akinek sokkal komolyabb, mélyebb információ vannak erről az iparról.
A gumiipar nagyon összetett, és a vegyészek csak egészen pici területre látnak rá. A gumi, mint termék, nem csak gumikeverék, hanem egy mechanikai konstrukció (karkasz), design, tesztelés, és legfőképp tucatnyi gyártástechnológiai, marketinges és kereskedelmi döntés. A vegyészek megcsinálják, amit kérnek tőlük, de a döntéseket nem ők hozzák (ha van egy keverék, amitől X százalékkal hosszabb futásteljesítmény várható, de az egyik összetevője miatt Y százalékkal drágább az előállítása, akkor mi legyen).
Amúgy egy flottakezelőnek is elég releváns tapasztalata tud lenni gumikról, szóval nem feltétlen a gumis szakember kell.
A munkahelyeden bármilyen beszélgetés közben-után, ha rákérdezel egy férfi emberre milyen prémium gumit venne, egészen biztosan szerepelne benne a Continental vagy a Michelin név. Namost amikor mész a kocsidhoz megnézed milyen méretű gumi van rajta, beütöd az árúkeresőbe a C-M neveket
Oké, de mi alapján választasz az EcoContact, PremiumContact és SportContact, vagy az Energy Saver, a Primacy és a Pilot Sport között? A 205/55R16 méretben (meg egy pár másikban) speciel mind a hat modell elérhető. Meg esetleg még egy-egy négyévszakos gumi is.
Ezek a gumik persze ismertek neked, aki napi szinten részt veszel egy szakmai fórumban, de egy átlagsugarú felhasználó max a modellnévből következtet - adott esetben tévesen. (Pl. hogy a Sport Contact az csak a nagy és erős autókra való).
Különben nem az a művészet, hogy a piac két legdrágább (és általánosságban valóban kiváló) márkáját ajánlja valaki, inkább az az izgalmas, hogy a piaci sajátosságok, marketing okok miatt lényegesen olcsóbban árult, de minőségben a fentiekhez tudásban szorosan felzárkózó gumik közül kapjunk egy tippet.
(Tsubi, milyen márkák is jutnak erről az eszedbe? ;-) )
Itt azért az is kérdés, hogy mennyi idő alatt fut ki egy-egy modell. Elektronikai dolgoknál, kazánoknál, de sokszor autóknál is (nyilván itt új vásárlásról van szó) simán van olyan, hogy mire összegyűlik értékelhető mennyiségű, középtávú (pár év) infó valamiről, addigra azt a modellt már nem gyártják, itt van viszont az utódja, esélyesen más típushibákkal. :-)
Azért jó a flottamenedzsment, mert itt azért vannak power userek is :-)
Kedvenc autónk az a Renault (Grand Scenic vagy Espace), amelyik a Michelin nyíregyházi gyáregysége és a budapesti központ között jár, mint shuttle bus, naponta oda-vissza, minden hétköznap. Ez évi 120-140 ezer kilométer.
Évi egy-egy szett gumit viszonylag sok autó elhasznál, ráadásul ezeket főállású, profi sofőrök vezetik, akik nagyon hasznos visszacsatolást tudnak adni, és tipikusan élvezik is, hogy megkérdezzük őket.
Max 17 ezer Ft/db árig milyen nyárigumit ajánlanátok egy Mégane III 1.5 DCI 106-ra 205/55 R16 méretben? Olyan éves 15 ezer körül menne az autó.
Esetleg lehet érdemes lenne 4 évszakosban gondolkodni? Most van rajt alufelnin egy 2018-as Laufenn téli meg van egy ugyan olyan gyári alufelni szettem tehát vagy elkellene adnom a téli gumit meg az egyik alufelnit és úgy venni 4 evszakost vagy csak simán venni új nyáriakat mert abból is 2018-as Laufenn volt de azt eladtam hogy jobb minőségű legyen. Amúgy van mellette egy új másik autó külön téli nyári gumival. Igaz mivel új azt jobban félti az ember és kevesebbet megyünk azzal. Párom azzal pl nem is megy mert azt mondja neki nagy az autó. Szerintetek? Vagy mivel ezt párom is vezeti ne kockáztasson az ember és menjen külön téli és nyári.
Sikerült is megnézni az oldalt, vagy csak a szokásos mantrát szajkózni? Vannak ott tesztek, és felhasználói vélemények. Konkrétan az összes releváns teszt megtalálható ott angol nyelven és a kiválasztott gumiknál írja is a helyezést. A felhasználói vélemények alapján azért kitűnik, ha egy gumi botrány. Angolok által legjobban látogatott oldal, szóval a nedves tapadás tekintetében eléggé tapasztalt véleményeket lehet ott olvasni. Nem azt mondom, hogy ez lenne az orákulom, de mégiscsak jobb, függetlenebb információt biztosít, mint az egyszeri gumis, akinek különböző pénzügyi érdekei vannak, a vásárlóinak pedig nincsenek túl nagy viszonyítási alapjai, mert épp most cserélte le a 10 éves gumit a suzukin, az új negyedvonalas gagyira, és akkor az már fú de jó. Az itteni gumisok nem ilyenek, de az már egy minőségi ismérv, hogy érdekli is amit csinál, kulturáltan kifejti a véleményét.
Szerintem a vágyott szakember, aki emelni tudná itt a színvonalat egy gumiipari vegyész lenne, akinek sokkal komolyabb, mélyebb információ vannak erről az iparról.
Amúgy egy flottakezelőnek is elég releváns tapasztalata tud lenni gumikról, szóval nem feltétlen a gumis szakember kell.
Az információszerzés időigényességéről csak annyit, hogy ma egy közepes programozónak kb. 30 perc legyűjteni az adatokat egy excel táblába a számára releváns gumikről a két említett weboldal segítségével.
Pedig városban egyenletes tempónál főleg a gumi hangját hallod (feltéve hogy amúgy a motor csendes fajta). A legjobb teszt a nagykőrösi út, ott szerintem a város leghangosabb aszfaltját sikerült lerakni, de mondjuk ott tényleg minden zajos, csak jól kihozza a különbségeket.
Nekem WR D3 volt (egy kikötésem minimum szokott lenni, nem akarok szimmetrikus gumit, ha valami nagyon tud idegesíteni egy gumiban, az ha zajos, WR A3 volt:
Olyan profilú téli gumival, ami jó neves úton és pályán, kis súlyú autóval friss hóban életveszélyes vezetni. Levert úton még elmegy, de az ABS túl hamar bekapcsol.
Ezekkel ilyen esetben le kell engedni a guminyomást.
Télire ezekre az autókra hóra készült gumit kell vásárolni. Valami hasonlót.
De friss hóban a második éves (olyan 25e km futású) Michelin Latitude Alpin SUV gumi is kicsit csúszik.
Az elején nem csúszott.
Ez a Nokian WR D3, nyilvánvaló, hogy latyakos és nedves úton jól viselkedik.
Hozzátéve azt, hogy nekem a Nokian Wr3 eléggé bevált, és bár olcsónak nem mondanám, de nem volt az igazi prémiumok árszintjén.
Fogalmam sincs már milyen típus volt (mondom, bő 10+ éve volt) - csak arra emlékszem, hogy a legdrágább volt a kereskedésben. Valami Ultra-Super-Performance.stb. nyavalya volt.
Több mint valószínű már nem is létezik az a típus. Amikor visszamentem a gumisokhoz "megköszönni" a príma ajánlásukat, annyival elintézték, hogy: "Hát jahh, ezeket nagyon kemény telekre tervezték, akkor viselkednek igazán jól".
Következő nyáron ledobtam...aztán tán elajándékoztam még újszerű állapotukban.
Cca 10 éve most már ugyanaz a gumisom. Tőle, vagy rajta keresztül vettem a legtöbb gumit azóta. Azt meg szokta kérdezni mikor megyek téli-nyári cserére, hogy mennyire vált be a cucc.
tökmindegy mit veszel, ha elég drága, biztos jó lesz.
Aha. Vagy 10+ éve beszéltek rá a gumisok egy szett Nokian télire. Mert hogy: "Igaz ugyan, hogy gecidrága - na de kik értsenek a legjobban a téligumihoz, ha nem a finnek?".
A percet megátkoztam, amikor megvettem.
Volt, hogy a sík vert-havas úton nem tudtam helyből elindulni - mert egyhelyben pörögtek a kerekek.
Szégyen szemre többször segítséget kellett kérjek, hogy toljanak ki a parkolóból - akkora "emelkedőről" - amennyi a városi útburkolat lejtése a járda felé. Egy nyári, olcsó Debica is jobban viselkedett volna télen.
Na, ennyit arról, hogy "ami drága, az biztos jó is".
"Bármelyikre is sikerült, egyikkel sem foghatsz mellé!"
NA, ennyi idő alatt, amit leírtál, pont ennyit is lehet felszedni, hogy tökmindegy mit veszel, ha elég drága, biztos jó lesz.
Hát, kérlekalássan, lófülét. Mondok néhány példát:
-iszonyú jó gumi volt újonnan az első generációs GY Eagle F1. Olyat tapadt, hogy elképesztő. Úgy 60%os kopásig, mert akkor olyat zuhant a tapadása, hogy cserélni kellett. Ettől függetlenül én továbbra is szeretem a GY-t, mint márkát, sőt, kb preferálom is, ezért a következő kocsimra, ami azért egy 400 lovas sportlimuzin volt, vettem
GY F1 Asymmetric2-t. Már az első pillanattól kezdve sem éreztem igazán kiemelkedőnek, de nem volt ebben a méretben és ennyire erős autón összehasonlítási alapom.A tesztek szerint rohadt jó guminak kellett volna lennie. És két év alatt aztán kifejezetten eljutottunk oda, hogy még a 2 centivel keskenyebb és jóval magasabb oldalfalú téli Nokiannal is jobban indult el, mint az elvileg nyári übersportos gumival. Mivel ráadásul lekátyúztam az egyiket, így végül négyet cseréltem, ContiSportContactra. Ég és föld volt a két gumi közt a különbség. Pedig árban ha volt is difi, egészen minimális.
De hogy miért szerettem a GY-t? Volt régebben egy Pontiac Bonneville-m. Még édesapám hozatta be, és mivel bankban dolgozott, az ottani flottakezelő gumizta. Vett is rá valami csoda Michelint (típust már nem tudok, ez valamikor 90es évek vége felé történt). Hogy drága volt az tuti. Érezhetően szarabbul rugózott vele az autó, mint előtte vagy utána bármivel. Mivel édesapám kényelmes ember, meg a Bonneville sem az a kimondott aszfaltfeltépő szörnyetek a 170 lovával, a következő évre lecseréltette (ha jól emlékszem GY lett rá). És valahogy kijjebb simultak az utak.
Vettem a 2000es évek végén egy Cadillac Eldoradot, 96os. Bridgestone télikkel jött. Semmi esélyem nem volt vele felmenni a virágosnyereg úton (az nem kicsit meredek), pedig fronthajtásos, az orra nehéz, általában szokott sikerülni. Le is cseréltem gyorsan Ultragripekre. Jé, felment...
Ezekre az infókra valószínűleg meg lehet találni a forrást. CSak az nem egy óra lesz. Ha meg igen, akkor a "nem nyúlhatsz nagyon mellé" nem lesz igaz. Max nem fogod tudni, hogy mellényúltál, mert viszonylag ritkán cserél az ember egy autón kétszer komplett garnitúrát, én legalábbis általában ha megveszem az autót, akkor lecserélem, és azt a kb 3 évet amit nálam tölt, ki is szokta szolgálni.
"Én egyetlen dolgot értékelek nagyon sokra, ez pedig az idő. Abból iszonyú kevés van, és ami van azt nem arra akarom áldozni, hogy minden témában kiműveljem magam a beszerzéshez."
Ráadásul én egyre inkább úgy vagyok egy csomó dologgal, hogy bele tudnám ásni magam, még időm is lenne rá éppen, de már nem vagyok hajlandó, találja ki más, tegye rá az árrését, én meg kifizetem.
"pl azt is, hogy a visszatérő vásárlója mennyi idő után koptatja el, mit mond róla, hogy viselkedett mondjuk két szezon után, stb."
Itt azért az is kérdés, hogy mennyi idő alatt fut ki egy-egy modell. Elektronikai dolgoknál, kazánoknál, de sokszor autóknál is (nyilván itt új vásárlásról van szó) simán van olyan, hogy mire összegyűlik értékelhető mennyiségű, középtávú (pár év) infó valamiről, addigra azt a modellt már nem gyártják, itt van viszont az utódja, esélyesen más típushibákkal. :-)
Nem kötözködés képen írom. Gumi garnitúrát nem villámcsapás szerűen szoktunk vásárolni, ezért azt gondolom, hogy egy valamire való férfi embernek tisztában kellene lennie, hogy mit érdemes venni. Ennek kiderítésére elég kb. 1 óra, nagyjából ennyi időbe telik átnézni a gumis teszteket. Ha korábban nem voltál tisztában mik a prémium gumik, 1 óra alatt biztosan megtudod. Mivel neked a munkád mellett nincs időd gyakorlatilag semmire sem, biztosan elegendő pénzed van a prémiumon gondolkodni. A munkahelyeden bármilyen beszélgetés közben-után, ha rákérdezel egy férfi emberre milyen prémium gumit venne, egészen biztosan szerepelne benne a Continental vagy a Michelin név. Namost amikor mész a kocsidhoz megnézed milyen méretű gumi van rajta, beütöd az árúkeresőbe a C-M neveket, beixeled az évszakot, a méreteket, peremvédős vagy nem, olyan sebesség tartományt amennyivel a kocsid nem tud menni és máris megvannak azok a gumik amire szükséged lehet! Már csak az árhatárt kell megadnod majd behunyod a szemed és ráklikkelsz valamelyik gumira! Bármelyikre is sikerült, egyikkel sem foghatsz mellé! Ha számít az esztétika is, akkor nyitott szemmel teszed mindezt! Ennyi szakértelem kell egy gumi vásárláshoz.
A többi történés már azon múlik, hogy mennyire vagy kényelmes, mennyire érdekel maga az autó vagy ami azzal történik. Nem vagyok autóhobbista vagy hóbortista (nem a fészbuknak mosom kocsit, "kedveskedésből" nem veszek "ajándékot" a kocsimnak, majd azt közzé téve epekedve várom hogy lájkoljanak/ilyen világot élünk, dehát ezt hozta a jólét .../), ennek ellenére nem esik nehezemre, sőt valamilyen szinten élvezem, hogy a közreműködésemmel cserélődik le a kerék. :)
Ez simán elképzelhető, sőt. Nem orákulumok, sőt, nem is tudnak minden szegmensben releváns infóval szolgálni, vagy aki tud, azt még drágább lenne megfizetni. De ebből azért nem vonnék le általános következtetéseket.
SZerinted én túl, szerintem te alul.
Én egyetlen dolgot értékelek nagyon sokra, ez pedig az idő. Abból iszonyú kevés van, és ami van azt nem arra akarom áldozni, hogy minden témában kiműveljem magam a beszerzéshez. Hogy nagyon lesarkítsam: amíg az én óradíjam a magasabb, megéri a saját dolgommal foglalkozni, és megvenni mások tudását. Aztán kinek mi.
Ha flotta tulajdonos lennék biztosan értékes lenne a célirányos tudás, de amilyen infóra nekem szükségem van (egyébként nem csak nekem), arra egy gumis pont nem tud választ adni.
"Nincs igazad. Az autók ára folyamatosan megy felfelé, ezért ha pl. az előző Octavia-nál benne volt az ajtó lámpa a következő, de drágább utódában is benne kellene lenni! De nincs benne! Ez fillérbaszás a gyártó részéről! "
Ez akkor lenne igaz, ha az áremelkedés mértéke nagyobb, mint amit a gyártó egyébként szintén növekvő energia, fejlesztési, alapanyag, munkaerőköltsége indokol. Ha pl a növekvő munkabérköltséget, vagy a munkaerőhiányból fakadó többletköltséget nem tudja az autó árában érvényesíteni, vagy nem teljesen, akkor meg vagy máshol spórolja meg a pénzt, vagy csődbe megy.
Btw, meglehetősen nehéz ezt két eltérő széria között képviselni. Mert oké, maradjon meg benne a világító piros lámpa, de akkor ne legyen benne Apple Carplay sem, hiszen az előzőben sem volt alapáron...
A gumis témához: Sztív ugyanazokhoz az infokhoz hozzáfér mint te, plusz van egy olyan előnye, hogy nem csak az új gumi tesztjét látja, hanem pl azt is, hogy a visszatérő vásárlója mennyi idő után koptatja el, mit mond róla, hogy viselkedett mondjuk két szezon után, stb. Ezt nyilván te is ki tudod túrni egy fórumról, ha épp valaki leírta. Vagy nem. Helyzeti előnye van veled szemben, nem is olyan kicsi. És mivel neki ez a szakmája, ő biztos lehetsz benne, hogy nem 4-5 órát foglalkozik azzal hogy fórumokat túr, hanem sokkal többet néz utána, olvas, keres, stb. Még ha mindenhez hozzáférnék, amihez ő, én azt fizetem meg, hogy ő már rászánta sz időt, olvasott, tanult, nézelődött, értékelt, és ezt röviden tömören elmondja nekem. Ezt tudja hozzátenni sztív, vagy egy munkájára igényes szakember.
Te ezzel szemben közvetve azt mondod, hogy gyakorlatilag egy szakembernek semmi előnye nincs ahhoz képest, aki eltölt pár órát az internet előtt olvasgatva. Így is lehet a világhoz állni, önbizalom kérdése :)
Amelyik guminak az oldala nem bírja a járdázást, annak az oldala a kátyúzást se fogja bírni. És azt azért viszonylag nehéz elkerülni ha az ember tényleg használja is az autót, hogy időnként bizony kap egy isteneset a gumi/felni.
Ennek a világnak a nyomorát nagy részben a "jövőre még több profit kell, folyamatosan növekedni kell, a részvényes nem azért vett részvényt hogy bukjon rajta" (akkor menjen el dolgozni, ne pénz tologatással akarjon pénzt szerezni) kapitalista vezényszavak okozzák. Ezért kell kihagyni, lehagyni, túlspórolni és ennek vannak következményei (tartós motorból beszarós motor lesz 1 modellévre, leépítés, stb.).
Amúgy meg amikor egy autógyár 2005-ben egy kazettás fejegységet tesz az új modelljébe alapnak, tehát erre dobál ki pénzt feleslegesen, és még sz.patja is a vevőit vele, akkor nem tudom sajnálni őket.
Vagy amikor nem tudnak fizetni pár tízezer forintot egy magyar anyanyelvű embernek hogy fordítson már le 10-20 üzenetet amit a kijelzőre kiír az autó (2005-ben, nem ma, ma több száz mondatot kellene és a hangutasításokat is), vagy nem tud megtervezni egy normális menürendszert 6-8 évre, míg a modell ki nem fut. Nem 2 évre, mint egy bármilyen más szoftvernél.
Valószínűleg a magas-lágy lamellákon oldalgott el a gumi. Télies útviszonyoknál viszont pont jó, hogy szét tud terülni, meg tud kapaszkodni a lamella. Hát ... valamit valamiért.
Régebben (10+ évvel ezelőtt) autós vonalon rosszakat hallottam róla (olyantól, akiben akkor bíztam :), szerinte a Kléber nagyon mászkálós téligumi volt szárazon, még a Sava is jobb volt) most sok tesztben nagyon dicsérték, de személyes tapasztalatom nincs.
Nincs igazad. Az autók ára folyamatosan megy felfelé, ezért ha pl. az előző Octavia-nál benne volt az ajtó lámpa a következő, de drágább utódában is benne kellene lenni! De nincs benne! Ez fillérbaszás a gyártó részéről!
A gumis témához egy gondolat, de előtte engedjük el a KRESZ szabályokat! Pl. Sztív meg tudná mondani, hogy adott autónál melyik gyártó, melyik anyagú-mintájú gumijával lehet biztonságosabban gyorsan menni, erőset, netán vész fékezni egyenesen vagy kikerülő manővernél (az M3-as autópályán ez a kérdés sajnos napi szintű és életszerű), tempósan kanyarodni? Mindezt esőben, hóban, jeges latyakban, 1-5 személy terhelésnél? Ugyehogy nem. Az oké, hogy közölte velünk, vannak olyan gumik amiknek az oldalfala nem annyira bírja a járdára felállást, de az vessen magára és tanuljon belőle, aki kis szögben nagy lendülettel áll fel viszonylag éles beton szegélykőre.
Hát, ugye ha ott a vakdugó meg a cstlakozó, akkor nyilván volt olyan felszereltség, amiben nem hagyták ki ezt a kapcsolót. De te azt nem akartad kifizetni. Holnap jön Pistabácsi, ő se akarja kifizetni, neki is csak egy 10000 forintos cucc kéne, az ajtóban világító piros fény. Kati néninek holnapután pedig csak a 12vos aljzat hiányzik a csomagtartóból, de semmi másért nem akar fizetni.
Amíg az autógyártás nem tart ott, hogy az összes felszereltség egyesével legyen pipálható, az utolsó kapcsolóig, addig ezen max moroghatsz, miközben annyi történt, hogy a gyár helyett te szereltél be egy kapcsolót, valószínűleg olcsóbban, mintha eredetileg is ott lenne.
Szerintem ezen morogni max akkor lenne értelme, ha EGYÁLTALÁN nem tudnád megoldani a problémát.
"Egyébként az információ itt van tőlem 1 méterre előttem, csak rá kell keresnem mire vagyok kíváncsi. Az olvasott-nézett tartalmakból elég jól letisztul a kép, ehhez egy gumis már nem sokat tud hozzátenni. "
Így van. Csak ott vered át magad, hogy beleteszed az időd az információ felkutatásába, és ami még fontosabb szűrésébe, mert ugye a neten megtalálsz mindent, meg az ellenkezőjét is. Az az 2-3-4-10 óra, amit erre szánsz, az szerinted ingyen van. Az a munka, amit az jelent hogy az ajtód elég leraktak 50 kiló árut, és az valahogy a kerekedre kerüljön, szerinted ingyen van. Szerintem nincs, de ezt nyilván láthatjuk másképp. Én inkább megspórolom a saját időm, energiám, helyem, és kifizetem a gumisét, aki pont ezt a kutató, fizikai és tárolási munkát megspórolja nekem, és néhány mondatban tájékoztat, én pedig elhiszem neki. Ehhez nyilván kell egy olyan bizalmi viszony, hogy én elhiszem hogy nem azért ajánl valamit, mert azon nagyobb az árrése, hanem azért mert tényleg úgy gondolja hogy nekem az a legjobb megoldás, elhiszem hogy nem a szabad ég alatt egymásra hányva tárolja a gumikat hanem ahogy azt illik, stb.
A körítés, amiről te beszélsz, egy teljesen másik történet. VAn akinek az is fontos, és hajlandó ezért fizetni, ez a része engem sem hoz különösebben lázba.
Nem is olyan régen tárgyaltuk ki, hogy vannak akiknek számít, hogy külön váróban, kávéval legyen megvendégelve mint nagyon kedves és nagyon fontos vendég, miközben a műhelyben a "rabszolgák" az autóján serénykednek és ezért hajlandó többet is fizetni. Biztosan kiderült már, hogy én nem az ilyen típusú emberek közé tartozom, nekem elég, ha a futár lerakja nálam a gumikat, a többit intézem magamnak. Nem esik nehezemre, sőt!
Egyébként az információ itt van tőlem 1 méterre előttem, csak rá kell keresnem mire vagyok kíváncsi. Az olvasott-nézett tartalmakból elég jól letisztul a kép, ehhez egy gumis már nem sokat tud hozzátenni.
Ezzel szerintem önmagában nincs bajuk, ha pont annyi szolgáltatást várnának tőlük, mint amit az árukeresőn kapnak: semmit.
A probléma ott van, hogy mint szakember, használja az évek alatt felgyűlt tapasztalatát, adjon tanácsot hogy melyik gumit is válassza a kedves vevő, sorolja fel a tapasztalatok szerinti előnyeiket hátrányaikat, nézzen rájuk árat (ez pl több beszerzési forrást feltételezve mondjuk 4-5 márkát felölelően is akár fél órás munka), és ezt emészthető formában írja is le.
Ha korrektül akar válaszolni, az illető szakember egy órát biztosan elvacakol. Ezt az időt viszont nem tudja úgy elszámolni, hogy a végén a számlára ráírja hogy 1 óra szakértés 10000+áfa, hanem annyit tud tenni, hogy 2500 forinttal drágábban adja a gumi darabját. Itt viszont jön a kedves kérdező, aki úgy gondolja hogy a fenti információk neki, mint vevőnek járnak, és annak nem szabad megjelennie az árban. Azzal nem számol, hogy a fenti információkat mire ő öszeszedi (ha összeszedi persze) fórumokat, reviewkat, teszteket túrva (és még akkor is csak szintetikus eredményeket kap, vadonatúj gumikról többnyire), 4-5-6 órát biztosan belerak. Viszont utána már tényleg csak az ár számít, és megrendeli onnét ahol olcsóbb, tökmindegy miért olcsóbb (mert mondjuk 0%os áfás számlát kap).
Szóval teljesen megértem azt, aki ebbe beleunt, mert ha csak napi 3-4 itt érdeklődönek válaszol, azzal is elmegy 2-3 órája, és a megtérülés minimum kétséges. Ráadásul mivel ez egy fórum, nickekkel, még az sincs, ami mondjuk egy boltban hasonló helyzetben fennáll, hogy szénné kérdezed az eladót, majd kisétálsz vásárlás nélkül, és megrendeled a neten, mert ilyenkor azért az ember mégiscsak szégyelli magát egy kicsit. De itt? Holnap már új nicken kérdez más topicban.
Ez lemaradt: Az internet korában, az indexfórumos gumisoknak akkor lenne igazán esélyük, ha az árgép-árúkeresőnél is jobb árakat tudnának prezentálni, kiszállítással-szereléssel együtt.
az index fórumon mennyire begyöpösödött öregek vannak már, akik nem tudják ép ésszel felfogni, hogy a magyar télre miért választ valaki négyévszakos gumit.
A Mátra lábánál lakunk, nem merünk kockáztatni négy évszakos gumival, még akkor sem, ha többségében hó mentes telek vannak. Jeges út viszont előfordult hajnalonként, ahová biztosan jobb a téli gumi. Azzal egyet tudok érteni, hogy a ritkán, nem nagy tempóban használt autóra összességében megfelel a téli gumi is! Néha 2 felett is megyek a kocsival, ezért a gumiktól elvárom, hogy annál a tempónál is tegyék a dolgukat. Nincs rá bizonyítékom, hogy miért, de nyáron jobban bízok a nyáriban, téli időszakban pedig a téliben.
Nem okoskodásból írom. Lehet, hogy a gumi teszteken méterben nem nagy különbségeket írnak a táblázatokba, de azokat nem életszerű helyzetekben mérik. Tesztek hiányában hiszek abban, hogy nyáron, autópályán 150-nél hirtelen fékezős-kikerülős manővernél jobban teljesít egy prémium nyári, mint egy prémium négy évszakos. Állítólag két féle gumi van. Az egyik tapad, de kopik, a másik nem kopik annyira, de nem is tapad úgy. Én a tapadósabbat választom!
Az a baj, hogy feketén-fehéren látod a világot. A kapitalizmus sz@r, de jobbat még nem találtak ki.
Igen, én is tisztában vagyok ezzel - csak amikor a kapitalizmus hibáira gondolok, az aggaszt, hogy az elmúlt fél évszázadban minden szédületes sebességgel fejlődött - kivéve ezt.
Vagyis azon akadok fenn, hogy a mai napig is csak bipoláris gondolkodás létezik (ezt próbáltam savazni abban a pár sorban) - és jele sincs semmilyen kompromisszummos világrendnek, ami a "jónak mondhatóból" kiküszöbölné az ismert és évszázados hibákat.
Nézd meg, hogy minden antikapitalista berendezkedés hova vezetett (É.Korea, Venezuella, Kuba, stb.).
Megjegyzem, ha nálunk sem történt volna meg a 89-es váltás - ma nem csak jó gumink nem lenne - de még autónk se. Legfeljebb néha - és az is fekete.
A kapitalizmus sz@r, de jobbat még nem találtak ki. Ugyanebbe behelyezhetjük akár a demokrácia, vagy az EU intézményét is.
Sajnos láthatóan nem érted meg, hogy attól, hogy valaki kritizálni meri ezt a rendszert, vagy ennek bizonyos részeit, még nem feltétlenül sírja vissza ennek a szöges ellentétét, sőt.
Egyébként ironikus, de jelen esetben pont olyan hasznos és apró kiegészítőkről beszéltünk ami benne volt 30 éve egy Ladában, vagy pl. 22 évvel ezelőtt, édesapám akkori Gazellájában is...
Akkor ezeknél összehasonlíthatatlanul komolyabb, tartósabb, modernebb autókban miért nem lehet alap?
De mondhatnám az alvázvédelem, filléres dobbetétek, motorháztető-hangszigetelő szivacs lespórolását, és még sorolhatnám. És továbbra is többmilliós autókról beszélünk...
Arra mit lehet mondani, ha valaki azt állítja, hogy Így működik a kapitalizmus.???
Ha nem lett volna az a fránya "kapitalizmus" - akkor mára neked sem az lenne a gondod, hogy kihagyták a műszerfal-világítás potméterét... mert még műszerfalad sem lenne. Meg nekem sem.
Lehet sokakat meglep, de az autógyártás az egyik legszarabb biznisz a világon - már ami a haszonkulcsot illeti. Hihetetlen alacsony % profittal dolgoznak - csak azért, hogy megmaradjanak a piacon.
Különösen igaz ez az európai gyártókra, akiket keményen szorongat a Távol-kelet (és Kína még be sem lépett a játékba).
Igen, engem is felbasz, hogy pl. az enyémből kihagyták a gyújtáskapcsolóról az ACC állást - ezért ha rádiózni akarok amig várakozok valakire - addig fullba be kell kapcsoljam a gyújtást és le kell kapcsoljak mindent, hogy ne zabáljam le az akkut.
De ez vajon a "kapitalizmus" műve? És ha nem kapitalizmus lenne - akkor mi kéne legyen helyette?
Mert a "másikat" már megkóstoltuk (legalábbis az én generációm)...és rohadtul nem ízlett.
És a szösszeneted amúgy is végtelenül demagóg, ostoba és modoros. Senki nem éltette Kádárt meg a szocialista autóipart, teljesen feleslegesen túráztatod magad. De tény, hogy ezek az apró bosszantó filléres hiányosságok egy sok milliós autónál csalódást keltőek.
Az én autómból pl. a műszerfal-világítás szabályzó kis potmétert hagyták ki. Ott volt a vakkapcsoló, mögötte a csatlakozó kiépítve. E-Bay-ről megrendeltem 7 ezer Ft-ért Dél-Koreából a kapcsolót. Mi lett volna, ha beleteszik a gyárban és 10 ezer Ft-tal drágábban dobják piacra? Akkor mindenki nyer...
Bezzeg a szocializmusban ilyen nem volt. Ott minden dolgozó a legkorszerűbb, legjobb minőségű és a legteljesebb felszereltségű árut kapta - alapáron.
- Ott nem volt olyan, hogy pl. egy 1310-es Daciába csak az kapjon ABS-t és ESP-t - akinek volt pénze, hogy megfizesse.
- De olyan sem volt, hogy egy 1500-as Ladába csak a burzsujoknak járjon a 4 zónás digitális klíma és a parkolóasszisztens
- Sőt, a 105-ös Skodák is alapfelszereltségból voltak fullextrásak - nem volt olyan, hogy csak a gazdagoknak járt volna pl. a követő-tempomat, vagy az esőérzékelős ablaktörlő
- A Trabantokhoz is alapból járt a teljesen korozzióálló külső karosszéria- vagyoni helyzettől függetlenül, mindenki számára elérhetően
Különben is, Kádár nem is hagyta volna, hogy ne így legyen.
Irígykedtek is ránk a kizsákmányolt nyugatnémet dolgozók, rendesen - amikor 2-4 év várakozás után megkapták végre a vacak Opeljüket, Volkswagenüket, vagy Audijukat - és döbbenten konstatálták, hogy csak az volt az autón, amit ki is fizettek.
Azért komolyan látszik, hogy az index fórumon mennyire begyöpösödött öregek vannak már, akik nem tudják ép ésszel felfogni, hogy a magyar télre miért választ valaki négyévszakos gumit.
Beleillik ebbe a képbe, hogy ment itt a siránkozás: brühühűű nincsen már itt egy gumis szakember se, mivé lett ez a topik, sok fillérbaszó miatt nem éri meg nekik itt válaszolgatni. Jelzem, nem a fillérbaszás nyírta ki ezt az intézményt, hanem az információ bőség. Gumikról vélemény, teszt: tyrereviews, Árak: Árukereső, stb. Namármost, van a magyar internet világában egy másik gumis fórum is, ahol -a helyt adó felülete révén- egy generációval fiatalabbak fórumoznak, és nincs egy gumis "szakömbör" sem, aki árulná a portékáját, mégis viszonylag pörög, sőt a négyévszakos gumi sem számít Istenkáromlásnak ott. El kellene gondolkozni boomerek, hogy más döntéseivel kicsit megértőbbek vagyunk, és nem begyöpösödött preferenciánkat vetítjük ki minden helyzetre, és felfogni olyan alapvetéseket, hogy létezik a nyáron és télen kívül még két évszak, amikor tudnak ám nagyobb meglepetéseket okozni az évszakspecifikus gumik, mint egy négyévszakos télen.
zsolt039-nek pedig azt üzenném, hogy érdemes nézegetni a fent említett oldalt, ahol elhangzik egy olyan megállapítás, hogy lehet a ts860 a legjobb négyévszakos gumi, annak aki keveset használja nyáron ;)
Akinek nem inge, az ne vegye magára a fent elhangzottakat!
Az igaz, hogy sok kicsi sokra megy. 1 eurókból is összejönnek eurómilliók. De nézzük már meg az arányokat! 20ezer euró kontra pár euró.
10 autóvásárlóból 10 inkább kifizeti azt a pár euró többletet, csak ne kelljen ilyen bagatell dolgok miatt bosszankodnia.
Pontosabban eleve nem is kellene ilyen baromságoknak megtörténnie. Árazzák be úgy az autót, hogy benne legyen az a pár euró, és kész. Ettől még nem fog változni a piaci részesedés.
Főleg azért érezzük fillérb...ásnak az ilyesmit, mert benne volt, a helye és a kábelei még most is ott vannak, de pont a lényeget elvették. Nem arról van szó, hogy olyasmit hiányolunk, ami sosem volt.
Semmit. Vedd meg, ha egyébként megfelel. Ha emiatt nem vennéd meg, az lenne a DOTb@szás :))))
"Egyébként tudjátok mi a fillérb---ás? Amikor a Skoda kispórolja az OIII fl-ből az ajónyitásra világító 1 eurós piros lámpákat, és macskaszemet tesz a helyére."
Valójában nem. Szorozd meg a piros lámpa mínusz prizma költséget az ily módon szerelt ajtók számával, majd az eladott autók számával. Fillér? Nem. Sok-sok pénz. Gondolom, ez is felszereltségfüggő.
Így működik a kapitalizmus.
A kábel valószínűleg azért van benne, mert bonyolultabb logisztika lenne kihagyni némelyikből, mint mindegyiket bekábelezni.
Ez most nem fillérb....ás akar lenni. Kérdezném, hogy milyenek a tapasztalatok 205/55R16 méretben a Kleber Krisalp HP3 91H téli gumival. Az Oplen nekem a HP2-es volt, azzal egész jól elvoltam.
Illetve. Kínálnak a Jófogáson egy originál Conti 860-as készletet, 2018-as DOT számmal. Ez, ugye mire nekem felszerelésre kerül jövő télen, már 2 éves lesz. Viszonylag keveset megyek, azaz nálam nem elkopik a téli gumi, inkább rám öregszik, viszont szükség van rá. A mindennapi gyakorlatban számít az a +két év?
Egyébként tudjátok mi a fillérb---ás? Amikor a Skoda kispórolja az OIII fl-ből az ajónyitásra világító 1 eurós piros lámpákat, és macskaszemet tesz a helyére. És a kábelek ott vannak!!!
4 évszakos: ha nem akar valaki cserélni, akkor ésszerű kompromisszum bizonyos körülmények közt. Ezek nem (!) a havas utak. Hanem síkvidéki, városi kis latyak, 1-2 centis hó, eső.
Hááát, tudja már a fene, hisz egyre sűrűbben olvassuk, hogy a mai, minőségi 4-évszakosak bizony felveszik a versenyt (igazi) téli üzemben is - a kevésbbé kiváló, kifejezetten téligumikkal is.
Részemről beszámolni nem tudok, mert bár minőséginek mondott 4-évszakosokat tettem fel ősszel - de nem volt "szerencsém" még latyakhoz sem - nem hogy hóhoz-jéghez.
Tegnap, Balatonalmádiban +13 fokos "februári" szél fújt - hát ez egy ilyen tél :-)))
- 4 évszakos: ha nem akar valaki cserélni, akkor ésszerű kompromisszum bizonyos körülmények közt. Ezek nem (!) a havas utak. Hanem síkvidéki, városi kis latyak, 1-2 centis hó, eső.
Ha cserél valaki, miért nem téli-nyárit cserél? Ezt nem magyarázza meg senki észérvekkel.
- télen használsz olyat a hegyekben, ami nem oda való.
Én érteni vélem:
A kolléga abból indult ki, hogy a 4-évszakosa jobb számokat mutatott téli üzemben - mint a legtöbb téligumi. Ezért döntött a 4-évszakos használata mellett - télen.
Nyáron viszont egyrészt nem akarja túlkoptatni a príma 4-évszakosát - másrészt lehet, hogy a nyári paraméterei azoknak a gumiknak nem olyan jók, mint a kiemelkedően jó téli paraméterek.
(egyébként én is olvastam, hogy a Conti 4-évszakosai bitang-jók télen)
Nekem ez van (Conti AllSeason 4 évszakos 215/65R17). 2018. szeptemberben vettem az új VW Tiguanhoz. Nyár kivételével ezt használom. Ősszel, illetve tavasszal cserélem, de éppen a négy évszakossága miatt március és május, illetve szeptember és november között bármikor tudom cserélni. Kb. ki is használom a két garnitúra egyenletes kopását is.
Igaz, nem megyek több száz km-t naponta és ha nagy hó van, nem létszükséglet, hogy menjek, le tudom tenni az autót néhány napra.
A teszt jobbnak ítélte télen, mint a legtöbb téli gumit.
Télen, síszezonban 4-szer voltam azóta Svájcban, Ausztriában hegyi síközpontokban (Davos, Luzern környéke, Flühli, Sörenberg, St. Anton am Arlberg, Lech, stb.). Nem vagyok nagy gumiszakértő, meg versenyző típus, de nekem eddig bevált. Vredesteinnel szemeztem, de mivel a teszten a Conti-nak jó eredményei voltak, a Vredestein nem volt olcsóbb, kb. egy árban voltak, meg a nyári is Conti (EcoContact 5), ezt választottam.
Akkor már csak Brid vagy Conti ... Valószínű mindkettő jó... még alszom rá.
Most már 2017-tele óta egyébként Continental WinterContact TS 860-van telente a kocsin, én avval is meg vagyok elégedve.
Úgyhogy nem vagyok Conti ellenes...de nem vagyok egy nagy márkafüggő, csak jó legyen!
Az előző négy kocsimon az elmúlt 34-évben volt már jó tapasztalatom pár márkával, amik azóta lehet nincsenek az élvonalban...nem vagyok ennyire képben.
Pl volt: Yokohama, Pirelli, Vredestein, Uniroyal, Michelin, Continental.
Az biztos, hogy 94-körül volt Uniroyal a C mercin, s az akkor nagyon bejött..gumi típusokra már nem emlékszem.
Az előző kocsimon Bridg. T005 volt a nyári gumi. Száraz és nedves tapadása nagyon jó volt (nálam utóbbi a legfontosabb, utálom a vízen csúszkáló gumikat), a gördülési zaj lehetett volna kisebb is.
Én Conti PC5 -öt cseréltem Vred. ST5- re még a Mazda5-ön... A Conti 4-5 éves 3-4mm-es volt. Minden téren jobb volt az ST5. A valaha volt legalacsonyabb autópályás fogyasztásom is ehhez fűződött. És nem volt hangos...
És ha szabad tudni miért szereltetek le egyböl egy parkolóban egy garnitúra vattaúj Bridgestone gumit? Az megvan, hogy a Bridgestone a világ legnagyobb gumigyartója, nem mellesleg az egyik legjobb, abszolút prémium kategóriás gumiabroncs?
Én szeretem a Brigit (jelenleg is Brigi téligumi van fenn a V60-as Volvómon), de az EP150 amolyan ecogumi, és hát az ilyenek kompromisszumosak.
Ha valaki lelkes rajongója egy márkának, akkor akár ésszerű is lehet, hogy a vadiúj, de más márkájú prémiumgumit lecserélje a saját kedvenc márkájára. Egy bizonyos szint felett ez sima pszichológia. Ha X márkát valamiért szereted, fizess rá egy picit, de használd a kedvenc márkádat, ha így jobban érzed magad, vagy nagyobb biztonságban.
Meg hogy a Conti elődje, az EC5 simán megnyert egy pár tesztet, de amikor elkezdtük szerelni, rövid időn belül egy csomó lett totálkáros simán járdára parkolástól. Széthasadt az oldalfal, a forgalmazó pedig széttárta a karját, "külső behatás."
És ha szabad tudni miért szereltetek le egyböl egy parkolóban egy garnitúra vattaúj Bridgestone gumit? Az megvan, hogy a Bridgestone a világ legnagyobb gumigyartója, nem mellesleg az egyik legjobb, abszolút prémium kategóriás gumiabroncs?
Sziasztok! Lassan esedékes lesz nekem a nyári gumi vásárlása. Még ráér április..március közepe felé is. 195/65/15 Golf 7-re lenne. Körülbelül 5-évet az eredeti garnitúra is kibírta nálam. /Kb:60-65-ezret mehettem csak a nyári gumikkal/
Ami eredetileg rajta volt a nyári MICHELIN ENERGY Savert már gumisnál hagytam novemberben.
Ebben a háromban gondolkodom. Árban ugyanott vannak.
Nem tudom melyiket tervezték meg korábban (a TS 850-et egy ideje nem gyártják), de azt gondolom, hogy a 4 évszakos egytömbös mintázata inkább a melegebb időszakra való, mint télre vagy télies útviszonyokra. Télies útviszonyoknál a MCC-sem muzsikál jól ...
A téli gumihoz képest hiányzik a lamellázottság és feltehetően a gumi anyaga sem úgy működik -10, -20 fokban, hiszen a + 60 fokos aszfaltnak is meg kell felelnie valamilyen szinten.
Könnyűfém felnit szeretnék venni használtan. Ha egy felni meg van pörgetve centírozó gépen, akkor honnan tudom, hogy az jó-e, mit kell jeleznie a gépnek, 0g-ot? Mire figyeljek?
Azért ez a fórum némi jellemfejlődést is hozhat ám...
A mindegy,csak olcsó legyen- ből el lehet jutni odáig, hogy ugyanattól az embertől vesz valaki négyszer abroncsot... ebből kétszer használtat, majd egy-egy új szettet (igaz három autóra, kb 8 év alatt). És nem a kosár aljáról...
Nos kérem, ne becsüljükle az itt leírtakat...
Még valami: ha tájékozottabb valaki, lehet, hogy máshol, de normális gumit vesz majd. Bár a morális dicsőségből az ember nem vesz kenyeret a boltban, de lehet, elkerültünk már pár balesetet e miatt...
Ma már egyszerűen NEM GYÁRTANAK botrányosan moslék, használhatatlan gumikat. Mert szar gumit gyártani is pénzbe kerül - viszont hamar kibukik a használhatatlanságuk.
Pedig de....
Kínában
És tudod van egy itthoni réteg akinek volt majomra banánra nem.....
Nézz körül egy teszkó vagy akármibármi parkolóban,ha van időd és nézd a 19es 20as gumikat.....
Nagykaresz megmondja a Fújdekaraj zx21 gumi nagyon jó,mert nincs párja
Erre Kisslajcsi meg azt mondja hogy a Disznólapos hg44 az jobb...
2 dolgot vegyünk figyelembe, hogy miért dícséri mindenki a saját gumiját, amit már megvett:
1) Ma már egyszerűen NEM GYÁRTANAK botrányosan moslék, használhatatlan gumikat. Mert szar gumit gyártani is pénzbe kerül - viszont hamar kibukik a használhatatlanságuk.
Ma már egy vaktában kiválasztott bármelyik gumi is "teszi a dolgát" - nem ugrik le a felniről, nem hasad hosszant menet közben és nem csúszik mint a korcsolya még vizes úton sem.
Sőt, még el sem kopik majomseggűre 10-20 ezer km után.
2) A userek többsége NEM használja ki a gumik extrém tulajdonságainak még a 30%-át sem.
Megveszik a jó (nem prémium, csak jó közepes) gumit - és messze még azt se feszítik soha a határokig.
Itt az én példám: az ősszel megvettem a Vredestein Quatrac5, 4-évszakosokat.
Megnézegettem a teszteket-árakat, sőt, itt is azt tanácsoltátok, hogy vehetem nyugodtan, az egy fasza gumi, ezzel nem lövök mellé.
Na oké, de lássuk mire is használom én ezeket a príma gumikat?
- Feltettem őket egy 60 lóerős, 900 kilós Puntóra
- Futok velük évi 6 ezret
- Hasítok velük 90-et országúton, 120-at sztrádán
- Szar időben, havon-jegen csak óvatosan (több évtizede vezetek és még élek)
Megkérdik tólem, hogy: "Na és hogy vált be a Quatrac5?"
Válasz: "Remek gumik, talán a legjobbak. Mindenkinek csak ezt ajánlom az autójára"
(Főleg, hogy talán nincs is olyan noname gumi a piacon - ami ezeknek "durva követelményeknek" ne felelne meg (lehet akár még féláron is :-))))
Ide a dicsőségért, a szereplés öröméért kell írni! :-)
Csak amíg itt okít 2-3-5-10 db teljesen fogalmatlan fotelhuszárt a szakértőnk, a szereplés öröméért, ahogy írod, addig ki tud szolgálni gumival, felnivel 2-3 valódi ügyfelet is, vagy meg tud csinálni 1-2 defektes gumit, cserél télit-nyári garnitúrára. Ez hasznosabb időtöltésnek bizonyul már igen hamar, abban a pillanatban, amikor be kell állni a benzinkútra tankolni, a boltban a pénztárba, vagy elviszi a feleségét színházba esetleg vacsorázni.
Hidd el eleinte mindenki segíteni akar, (én is végigjártam ezt más témakörben, meg itt sokan mások is), de mikor huszadszorra szarnak az ember szájába, valami mélyen belül megváltozik, és azt mondod, ha innen nem jön semmi akkor inkább csinálok mást, amiből aztán van némi bevétel, el tudom tartani magam, a családomat, vagy ha nem is keresek pénzt vele, már az tiszta haszon hogy nem újabb adag munkával telt az az idő, hanem például a gyerekeddel/családoddal tölthetted azt a fél órát.
Mindazáltal halkan megjegyzem, hogy a topik címe "Gumikérdés, felnikérdés" ... nem pedig "Index gumibolt". Ide a dicsőségért, a szereplés öröméért kell írni! :-)
Ebben igazad van,de ez régen nem így volt.
Voltak olyanok,akik mivel értettek hozzá leírták mit miért hogyan....
Nos ezek eltűntek
Így amit látsz az hogy
Nagykaresz megmondja a Fújdekaraj zx21 gumi nagyon jó,mert nincs párja
Erre Kisslajcsi meg azt mondja hogy a Disznólapos hg44 az jobb...
Mindkettő fotelhuszár, vett szerinte egy jó gumit, ettől az a zsír,ettől jobb nem lehet :D
Mindjárt lesz hogy a gumis nem adac.... de ugorjunk
Megértem azokat akiknek herótjuk van már a fillérbaszó típusú ügyfélből (én a pultnak mind a két oldalán előfordulok ebben a témakörben :-) Ismerek olyan boltot, ahol az ingyen postával sokszor kvázi ráfizetésesen árulnak dolgokat... az év végi forgalmi bónusz reményében... és mégis alkudoznak a vevők).
Mindazáltal halkan megjegyzem, hogy a topik címe "Gumikérdés, felnikérdés" ... nem pedig "Index gumibolt". Ide a dicsőségért, a szereplés öröméért kell írni! :-)
2006-os Nissan Note-ra keresek 4 db nyári abroncsot 185/65x15-ös méretben. Másodvonal lehet érdekes, prémium felárat nem szeretném megfizetni, de mindenféle egzotikus nevűek sem érdekelnek a kínálat aljáról.
Egy "barátság" ezért szakadt meg, mert egyszer elkértem 2e forintot egy telepítésért. :))) Igen, rájöttem arra, hogy házhozmegyek a brokkoliért, nem szívattam magam utána tovább ezekkel a dolgokkal.
Biztos vannak olyan ismerőseid akik elmennek a nekik legtávolabb eső ákciós benyakútra, mert ott -8 Ft/L az üzemanyag, majd jól beletankolnak 3000 ft-ért. Na Ők !
Egyetemistaként emiatt álltam le a számítógépes házhozmegyek PC-szervizelésről (nem most volt, már 15-20 éve) és bővítésről, mert a végén már a zsiguli benzinköltségét sem tudtam kitermelni. Azt látta az egyszerű pór, hogy a számítógép előtt ülök, és pötyögök, maximum valamit szétcsavarozok és összerakom, ez meg az ő szemében nem volt olyan igazi belevaló munka, mint a burkolás. Olyan történeteim vannak, haverség köréből is, hogy simán könyvet lehetne írni belőle. Arra jó volt mindenesetre az egész, hogy el tudom engedni az emberi butaságot, és nem foglalkozom vele, de ezt meg kellett tanulni.
"Ha igen, lécci magyarázd el nekem kik a fillérbaszók! "
Azok, akik feltették ide a kérésüket, jó sokáig dolgoztatták a szakértő gumisokat, tanácsot kértek, "beszélgettek". Majd miután kiokosodtak, elmentek innen és megvették máshol. Mondjuk webshopban.
Így van, pontosan erre gondoltam én is, jól mondod. Ők azok. Érti amit írtam, aki akarja. Hány ilyennel találkozok én is, csak más szakterületen... :D
Biztos hogy félreértetted. Nem az a baj, ha a legolcsóbban akarsz valamit megvenni. Az sem baj, ha megversenyeztetsz valakiket, és a legjobb árat fogadod el.
A baj az, ha fogalmad nincs valamiről, ahogy itt a fórumon rengetegen kérdeznek, olykor még értetlenkednek is, a nulláról kell felépíteni a gumikkal kapcsolatos tudását, felmérni az Ő igényeinek, pénztárcájának megfelelő tulajdonságokkal rendelkező gumit, a méret váltásokról már nem is beszélve, a szakember több órát áldoz az idejéből rá, e-mail, telefon minden, majd amikor megvan az optimális megoldás, elmegy és megrendeli máshol, mert ott olcsóbb 380 Ft-tal/db. Na ez fillérbaszás, ezt meg lehet csinálni 1x, max még 1x, de sokszor nem. Inkább hagyni fogják a francba a segítséget. Mint esetünkben itt...és teljesen jogosan teszik ezt.
Te vagy itt az utolsó mohikán. Mostanára már sajnos jóval ritkábban fordulsz elő itt, ezért is írtam, hogy nincs már itt aki szakmaiságot tudna, vagy akarna behozni ide. Nem lettél elfelejtve.
Az ember kiteszi a lelkét hogy a legjobbat találja meg neki, erre nem vesz semmit.
Ha vesz, akkor mégsem azt amit mondtam hanem valamit amivel 10x több baja lesz vagy már eleve tudom, hogy ipari hulladék ezért mindenkit lebeszélek róla.
És a legvégén: vesz valamit de nincs benne köszönet, mert minden hülyeséggel visszajárkál (ha szerencséd van, csak kérdésekkel, ha nincs, akkor bagatell hibákkal vagy inkább észrevételekkel ami nem befolyásolnak semmit) és a végén te érzed magad kellemetlenül.
Aki elad az nyilván a legtöbb haszont szeretne realizálni, aki meg venni akar, az legolcsóbban szeretne venni.
Az alacsony árrés tipikusan alacsony szolgáltatási minőséggel párosul.
Aztán lehet félre értelmeztem a fillérbaszósdit. :) Ha igen, lécci magyarázd el nekem kik a fillérbaszók!
Amikor szettenként <2,000 ft a árkülönbség. De küld privátban ezer kérdést. Amikre válaszolsz a legjobb tudásod alapján. És a végén mégis máshol veszi meg a gumit. Mert spórol sok száz forintot.....
2006-os Nissan Note-ra keresek 4 db nyári abroncsot 185/65x15-ös méretben. Másodvonal lehet érdekes, prémium felárat nem szeretném megfizetni, de mindenféle egzotikus nevűek sem érdekelnek a kínálat aljáról. Érdekelhet fiatal, keveset futott használt is. Városi rohangálós autó, komfort-, vagy ecogumi legyen.
Budaörs, vagy környéke lenne az ideális, nem mennék messzire. Még korai talán, nem minden jelent meg tavaszi a kínálatban. Vinném a régi garnitúrát, és fel is szereltetném az újat.
"Ha igen, lécci magyarázd el nekem kik a fillérbaszók! "
Azok, akik feltették ide a kérésüket, jó sokáig dolgoztatták a szakértő gumisokat, tanácsot kértek, "beszélgettek". Majd miután kiokosodtak, elmentek innen és megvették máshol. Mondjuk webshopban.
Még szép, hogy egy idő után először leszoktak az itteni gumisok az árajánlatok adásáról, aztán elszoktak innen teljesen.
Stevie te kivétel vagy :)
Diablo már nagyon régen elmondta, miért nem reagál az itteni megkeresésekre. Meg is értem. Munka után, este beszélgetett itt, aztán gondolom rájött, hogy semmi értelme.
Én magam is kereskedő vagyok más területen. Tapasztaltam, hogy aki sokat kérdez, az sosem fog nálam venni semmit. Nagyon ritka a kivétel, de azért a kevésért nem éri meg annyit levelezgetni.
1000% hogy ugyan azt az autót árulja mindenki, nincs hamisított, annak látszó másik (tudom, Kína, de ezt most nem veszem figyelembe).
Ugyan azt az after sales szolgáltatást kapod az autó után (x év gari), ráadásul magad választod meg hogy melyik kereskedésben veszed igénybe. Nem vagy egy bizonyos céghez kötve.
Ugyan azt a műveletsort (NEM)végzik el nullrevízió címszóval mindenhol csak van aki abból is enged más meg megnyomja a ceruzát.
Van ahol épp a te autódat kell még eladni a negyedéves kvótához, máshol meg már régen teljesültek a számok.
Itt te nem lehetsz vesztes, naná hogy a legolcsóbban hozod el és teljesen igazad van, senki nem vitatja.
De a gumi az éppenséggel nem ugyan ez a történet, meg az árufélék nagy része sem (pl. szürkeimportos mobil vagy magyar forgalmazós, EU garis a TV vagy magyar plusz egy évvel, stb.)
A legolcsóbb helyen akarom megvenni a terméket kiszállítással együtt!
Amikor új kocsikat akartunk venni, kb. 4 kereskedéssel voltam kapcsolatban, hogy melyik adja legolcsóbban és melyik ad még valamilyen kedvezményt. A cégnél a pénz-munkaügyes "csaj" Kodiaq-t vett nagycsaládos kedvezménnyel. Állítása szerint 12 kereskedést versenyeztettek meg, a legolcsóbbtól hozták el a kocsit. Aki elad az nyilván a legtöbb haszont szeretne realizálni, aki meg venni akar, az legolcsóbban szeretne venni.
Aztán lehet félre értelmeztem a fillérbaszósdit. :) Ha igen, lécci magyarázd el nekem kik a fillérbaszók!
Szakmában jobban benne lévőktől kérdezném. Mi van a Budaörs Bimbó u. 38. alatt? Mert van vagy 15 gumis webáruház, aminek itt a székhelye.
A webshopoknak ilyen a logikája. Van egy ismerősöm, aki ennek a biznisznek talán a legnagyobb mestere, és ő például úgy keveri a kártyákat, hogy van olcsón áruló shopja, amit nehéz megtalálni a neten, és valamivel drágábban áruló shopja, amit viszont könnyű megtalálni.
Ő úgy gondolja (tapasztalja), hogy az igazi "fillérbaszók" megtalálják az olcsóbb webshopot is (ami nincs fenn az Árukeresőn és a Google keresés is csak a sokadik oldalon hozza), és akik ott rendelnek gumit, azok a másik, "normális" árú weboldalán nem rendelnének, mert az túl "drága".
Ezen a fórumon már nincsenek ilyenek. A sok "jóindulat", provokáció és fillér baszás elüldözött innen mindenkit aki értett hozzá. Teszem hozzá, teljes joggal. Ki kíváncsi erre?
Mostanra maradtak az "Elhagytam a dísztárcsám", meg a "Ti mivel rögzítitek a dísztárcsát?" jellegű szuper érdekes kérdések és válaszok.
Octavia III-ra keresek használt 16-os felnit. (jövőre a téli gumihoz) A gyári adatok: 6J16, ET48, vagy 6,5J16, ET 46.
Ilyen pontosan gyári méretűt nehéz jó áron találni. Viszont rengetegen kínálnak olcsón, de általában 6,5J16 ET50 méretet. A futóműkalkulátor szerint itt a 4mm eltérés negatív futómű értéket ad. Illetve van egy 7J16 ET45 méretű ajánlat, ez meg pont jó.
Kérdezném:
- Az ET számnál a 4mm eltérés okozhat-e gondot?
- A 7J16-ra a 205/55 R16 gumi szerelhető bátran, illetve felmegy-e a kocsira az ET45-ös, szélesebb tárcsa akadás nélkül? Hóláncnál okozhat-e gondot?
6,5" széles felnin a 215/45 nem áll jól, 205/50 lesz a helyes megfejtés. Szerencsére ez a méret olcsóbb is egy kicsivel, így olyan gumit is tudsz venni, ami nem a kínálat aljáról származik, így vélhetően tartósságban is jobban teljesít majd.
A felniket meg is vettem, bár nem voltam elég körültekintő és csak 6,5" széles.
Első kérdés van-e valakinek ezzel tapasztalata, hogy 215/45-ös gumi hogy mutat ezen? (Ez lenne a gyári váltóméret nekem, astra h)
Másik kérdés, hogy vennék hozzá új gumikat ~20e-ig/db bezárólag. Van ajánlott tipus ebben az árkategóriában? Amit hirtelen néztem az a sava intensa uhp 2 xl és apollo aspire xp xl. Az autót 90%-ban városban használom. Évi olyan 6-7000 km-t csak. Ezért is nem mennék magasabb kategóriába a gumikkal mert úgyis csak megöregszik rajta. Vagy rosszul gondolom? A prémium gumik sokkal jobban bírják az öregedést?
Azért az amerikai all season, vagy all weather tyre nem egyenlő az európában kapható 4 évszakos gumikkal. Keress rá neten, azok a gumik kb. nyári minta EU-ban.
Nagy különbségek vannak jeges úton is. Ma hajnalban is sokan max 60-70-nel mentek, kanyarokban 40 mert csúszós volt az út. Köd , - fok kombó. Nem mindenhol sóztak. Azért 90 -nel mindenhol tudtam menni pár kanyarban jutottam csak túl a tapadáshatáron de azt meg tudom kontrollálni. Meg pár fékezéskor mintegy monitorozva a tapadási viszonyokat. Vettem én is új középkategóriás gumit amit eladtam 1 hónap után mert nekem nagyon nem jött be.
Nem, a tuti kombinacio az, ami pl. a lagymanyosi hid alatt van.
A f .sz utkaparok aktyuztak (de lehet, hogy valami kozmub. sztato brigad is dolgozott ott), es a kanyar kellos kozepen feher aszfalttal foltoztak. Elmeny.
Tudom, csak akkor kissé meglepett, milyen hamar elért a tapadáshatárig a gumi. És igen, koszos, poros bp-i úton történt, ami ha kis nedvességet kap némileg lefagyva is, tuti kombináció.
Ezt aláírom, az utóbbi 2 hétben legalább ötször csúsztam meg a budapesti taknyon. Járok vidéken is, hegyi szerpentineken, ott egyszer sem. Igaz nekem csak budget gumim van (Laufenn), bár mint Abracadabra kolléga írja, prémiummal is hasonló a helyzet.
Igazabol szerintem nem az a baj, hogy hideg van, hanem hogy mocskosak az utak. Vastagon all rajta a dzsuva, ami a nedvesseggel keveredve kialakitja a fekete taknyot.
Miert van az, hogy par nap alatt koromfekete az auto? Mert kosz van.
A nyálkás mínusz 1-2 fokos időben még igazából vészfékezni sem kellett, elég volt egy nagyon erős lassítás és máris működött az ABS, itt volt a határ, vadi új prémium gumi...
Az lenne a kérdésem, hogy egy gyárilag 17" ET56-os 7J széles felni helyére a 17" ET35 7,5J mennyire gáz a futóműnek?
Egy impreza wrx-re raknám...sajnos nagyobb ET-vel nem találok ebből a felniből és az is kérdés, hogy beleérne-e a sárvédőbe. Hátha van valakinek tapasztalata....
néztem online kalkulátorokat,ezek szerint a 6'' felnire még feltehető a 205/55.Nem néz ki hülyén rajta?Eddig minden kocsimon 6,5-es volt ezzel a mérettel.
Én dizájnosat rendeltem épp ma, 9ezer/garnitúra, azért izgat most nagyon a téma. A gyári 20ezer lett volna...
Amúgy olyan statisztika is érdekelne, hogy az eltűnt dísztárcsák hány százaléka esett le magától, és hány százalék a tolvajok műve. De nyilván ilyen adat nem létezik, senki se tud biztosat.
Ha járnám az országot az autóval akkor én sem gondolkodnék, de így hogy 95%-ban városban megyek (állok), inkább majd egyszerre cserélem mindet, ha majd eljön az ideje.
Nem megmagyarázás kérdése, ha szabályos, nem akarnék 2 teljesen jó gumit kidobni (megnéztem és már csak újabb típussal kapható a gumim, tehát ha vennék 1-et az sem lenne 100% ugyan az a minta)
Belegondolva, a gyorskötöző csak az alkalmi tolvajok ellen véd. Aki dísztárcsát akar lopni, annál valószínűleg van csípőfogó is.
Vajon a tolvajok megoszlása milyen lehet a két típus közt? Ha az alkalmiak vannak kevesebben, akkor sajnos a gyorskötő csak az elvesztés ellen véd, a lopás ellen nem igazán.
Jut eszembe. Aki gyorskötözőt használ, az ugye tart a kocsiban csípőfogót? Defekt esetén valahogy le kell venni a a dísztárcsát...
A gyorskötöző elég gagyin tud kinézni, főleg ha színben is eltér a dísztárcsától. Viszont mi van akkor, ha a dísztárcsa kialakításától függően valahol belül, kevésbé látható helyen megfúrom, és a lyuk(ak)on átvezetett gyorskötözővel fogatom a felnihez? Így az esztétika sem sérül, és az elhagyás/lelopás esélye is csökken.
Tudni nem tudom, mert nincs ilyen dísztárcsám, ezért csak vélelmezem azt ami történt.
Gondolom, majd utána nézel, igazam van-e vagy sem, és megírod. ide.
A lemezfelnit kúpos csavarral kell feltenni.
Azonban a dísztárcsa nem lehet a csavar és a felni között, mert egy kommersz műanyagon keresztül a csavar nem tudná szorosan tartani (megfelelő erővel) a kereket.
Akkora nyomást amelyet a csavar kifejt, még egy üvegszállal töltött műszaki műanyag sem visel el.
A dísztárcsát ezért, csak a csavar fejének vékony szalagja tartja, tarthatja meg helyzetében.
Meg kell nézned a fennmaradt dísztárcsán, mi a valós helyzet, mekkora a dísztárcsán az átmérő.
Továbbá elképzelhető még az is, hogy a felnit hosszú idő óta használod, és a szerelések következtében a csavar tágított a felni furatán, így néhány menettel beljebb kellett hajtani, ezáltal túlságosan lecsökkent az a felület, amelynek a dísztárcsát tartani kell, és egyszerűen lerázódott, vagy könnyen lelökte a padka.
Na onnan pont ki tud potyogni minden kis szilánk menet közben. Senki nem szórakozott ilyennel a parkolóban, pláne, hogy meg is húzza utána a csavarokat.
Ennek én örülnék a legjobban - hisz ez egy szuper-nyugis zóna, 10+ éve lakok itt, de semmilyen autó-zaklatás nem történt sem velem, sem mással.
Azért mondjuk nyugodtabb lettem volna, ha legalább egy darab csavar alatt találok egy kis tárcsa-maradékot, ami körbe-tört ugyan, de a közepét még tartja a csavar.
Lerepült az valahol és most vetted észre. Meg lett padkázva (vagy nem, mindegy), kicsit megrepedt és most elveszett. Nyilván nem szorosan fogja a csavar, mert nem a dísztárcsa gyenge, puha, törékeny műanyagát odafogatva húzod rá a csavart. Gondolom van kis játéka, lötyögése a csavar alatt. Na onnan pont ki tud potyogni minden kis szilánk menet közben. Senki nem szórakozott ilyennel a parkolóban, pláne, hogy meg is húzza utána a csavarokat.
már rég szétszedte a meleg és az UV, és menet közben lerepült magától.
Vagy letépte valaki úgy ahogy van...
Egyrészt nincs 2 éves, másrészt tök egészséges, rugalmas a műanyagja - nem porlik-málik mint egy UV-rágott.
Másodsorban meg az igen érdekes, hogy úgy tört le a csavarokról - hogy tök-tiszta maradt a csavarok alatt - egy minimális darabka se maradt ott. Egy csavarnál még megértem, hogy teljesen lerepült, kettőnél is...na de 3-4 -nél, mindről gyönyörűen letisztult a törés után?
Vagy ha csak letépte a csávó - utána feltakarította a lehulott darabokat?
Nem tudom, na - semmire sincs bizonyítékom - úgy találtam ahogy a fotókon is mutattam.
2-3e Ft? Egy garnitúrát szoktak 5-6e Ft-ért adni - legalábbis az én autómra valót.
Hááát, eredeti (!) Fiat modellt nemigen kapsz meg ennyiért.
Már a 10 rugó/garnitúra is remek árnak számít. Tesco-st meg azért mégsem raknék rá.
Gondolhatod, hogy amikor megláttam (az éktelen anyázáson túl) azonnal elővettem a keresztkulcsot és megnéztem a csavarokat. Egy benga nagy állat lehetett, mert rohadtul meg voltak húzva... de még mindig jobb, mint ha csak kézzel felkapatta volna a csavarok első 1-2 menetét.
2-3e Ft? Egy garnitúrát szoktak 5-6e Ft-ért adni - legalábbis az én autómra valót.
Amúgy meg örülj, hogy legalább visszacsavarta a csavarokat (ó hogy szétverném a karját egy kerékkulccsal!!) mellesleg nem akart még kinyírni is!
Nem tudom mire kell nekik ennyire kevés pénz...
Én meg azt hittem, asszony autóján legalább biztonságban van (KIA, 4 csavar fogja a dísztárcsát).
Azt se értem, miért lopták el többször is egyik kerekemről a gyári szelepsapkát. A VW-féle, letekerés nélkül lehet kereket felfújni mert áteresztő szelep van benne.
Oké legyen - 3 csavart szedett le - és rakott vissza egy olyan parkolóban, amelyikre 100 ablak néz. - egy rohadt, használt, 2-3 ezer Ft-os műanyag dísztárcsáért.
Szerintetek létezik egy ilyen dísztárcsát "elveszíteni"?!!!
Úgy, hogy 4 darab kerékcsavar tartja - és egy szál műanyag-töredék se maradjon a csavarok alatt?
Vagy létezik olyan idióta, amelyik egy 2-3 ezer Ft-os műanyag dísztárcsáért képes lecsavarni a kerékcsavarokat a parkolóban - aztán vissza húzni - csak hogy ellophassa azt a kibaszott tárcsát? ?
Mert én így találtam az autómat a tegnap - korrektúl meghúzott kerékcsavarokkal - mínusz 1 (egy) darab dísztárcsa.
Miért nem magad raktad fel?... Ehhez aztán már csak nem kell sem képesítés, sem célszerszám!:-)
Azért nem, mert nem én szereltem a gumikat - ergo a kerekeket sem, le-fel.
Szakműhelybe vittem - amikor feltetetettem az új, 4 évszakos gumijaimat.
Lehet meglepő - de van még olyan ember, aki szakműhelyben szerelteti-centíroztatja a kerekeit.
Ugyanakkor lehet, hogy neked kimaradt - de vannak olyan dísztárcsák, amelyeket a kerékcsavarok rögzítenek - tehát akkor kell feltenni őket, amikor a kerekeket is felcsavarozzák az agyra. Nem utólag.
Ez igaz, de nem agyontépett kerékcsavarnál pont elég. A lidlis-aldis nyomaték kulcsot precíziós munkához nyilván nem használnám, de kerékcsavar lehúzáshoz tökéletesen megfelel még akkor is, ha 10-20 Nm-rel nagyobb vagy kevesebbel húzza le a csavarokat. Azért szoktam 140-re beállítani mert, ha lefelé-felfelé csal is ennyit (20-at biztosan nem), bőven jó vagyok és ezekkel az értékekkel az út mentén, kényelmetlen helyzetben is le lehet lazítani a csavarokat.
A keresztkulcsos túlhúzottat, a gumis légkulcsal agyonhúzottat az útmentén nem fogod tudni leszedni a gyári kulcsal (a kereszt kulcsal is kérdéses), a Lidlis nyo 7matékkulcsal lehúzottat biztosan letudod szedni!
Tőled többet vártam ...
A gyári kerékkulcs egy vicc....
Remélem Te is annak szántad
Pléhanyag 27 cm erőkarral....
Miért kéne egy szervízben oly módon rögzíteni a kereket,és erre felelősséget vállalni,hogy ezzel a
nevetséges valamivel oldani tudj egy kerékcsavart?
A többi négykerekű nem érdemli meg, hogy autónak nevezzék, mert nem lehet használni boltba, munkába járáshoz, gyereket vinni az oviba-iskolába, moziba menni, kirándulni sem alkalmasak mert nem eléggé laposak, szélesek, erősek, végsebességük gyatra ...
Engedjük már el a keréklehúzásra nem alkalmas a Lidlis nyomatékkulcs hülyeséget! A kézi kereszt kulcsos érzésre ahogy sikerül úgy sikerül, de leginkább túlhúzott, hogy nehogy letekeredjen ..., gumis légkulcsos förmedvényhez képest TÖKÉLETES!
És amúgy kit érdekel, hogy valamivel nagyobb az oldási nyomaték mint a lehúzott? A keresztkulcsos túlhúzottat, a gumis légkulcsal agyonhúzottat az útmentén nem fogod tudni leszedni a gyári kulcsal (a kereszt kulcsal is kérdéses), a Lidlis nyomatékkulcsal lehúzottat biztosan letudod szedni!
A nyometékkulcs szenzorai érzékelik a kenőanyagot, meg a menet állapotát a csavaron, szempillantás alatt átprogramozozzák a feszítőrugó értékeit, ezért a kerékcsavarok hamar kilazulnak, a kerék meg leesik. :-(((
Leginkább arról, hogy a valós meghúzási nyomatéknak és a kulcson beállítottnak csak távolról van köze egymáshoz. Rohadtul nem mindegy, mennyire volt korábban gyepálva a menet, van-e rajta valamilyen kenőanyag, ilyesmi. A paciens és a felületes szaki szemében szakszerű dolognak tűnik nyomatékkulccsal dolgozni, de általában semmit sem számít.
Én még soha nem tapasztaltam, hogy a gumi átszerelése bármi gondot okozna az abroncsnak.
Pedig 17 év alatt több autón is több garnitúrát cseréltettem és egyiknek se volt semmi baja, 6 éves korában a szetteket eladom és a következő gazdától is megkérdeztem már két esetben hogy mik a tapasztalatai, de egyik sem panaszkodott hogy a szerelés miatt gond lenne. Pedig ők sem felnire vették (ha lett volna pénzük külön felnire, akkor nem 6 éves gumit tesznek rá).
A dísztárcsára meg azt tudom mondani, hogy a boltban meg kell erősen nyomogatni a műanyag rögzítőfüleket. Ami merev, azt néhány felpattintás után biztosan el fogod hagyni.
Ami rugalmas, azt meg nem.
Az 1985-ös Audi80-ason voltak ilyen utángyártottak, el is hagytam egy éven belül az egyiket. Utána vettem rá bontóban gyárit jó drágán, mindenféle évjáratból. 1982-től 1989-ig ha jól emlékszem. Mindegyik úgy állt a felnin hogy lerobbantani nem lehetett. Csodálkoztam, mi lehet a különbség, aztán rájöttem.
Jelenleg 5-6 éves, 800 Ft-os Auchan-os dísztárcsákat használok a 16-os kerékre amit a fentiek alapján választottam. Még mind meg van és egyiknek se tört el a füle, pedig volt hogy futómű állításnál 5x vittem vissza mire rendes kormányközepet sikerült állítani és annyiszor vették le és tették vissza 2 órán belül.
A 15-ös téli kerekeken meg 1300 Ft-os dísztárcsák vannak, 2013-ban vettem mikor a gyáriakat lelopták. Azokat is így választottam, köszönik szépen, jól vannak mind a négyen.
Nem kell gyorskötöző.
A nyáriakra csináltattam Skoda logós matricát, de a biztonság kedvéért rányomtattam a logó alá a rendszámot is, így már csak leesik a tolvajnak, hogy nem gyári és nem érdeme ellopni.
Négyévszakos gumit szeretnék venni 165/70 R14 méretben. ...Alapvetően nyugis tempóban vezetek. Kb. 16-17 ezer Ft-ig mennék el árban.
Ez 1:1 -ben az én feltételrendszerem is volt.
Vagyis ugyanezt a méretet (2-es Punto), szintén 4 évszakost és szintén nyugis üzemben használva évi 5-6 ezer km-t futva kerestem gumit - szintén hasonló árfekvésben.
Részemről a Vredestein Quatrac5-öt választottam, kb. 1500 km "tapasztalatom" van vele (tudom, ez még semmi) - de megjártam már vele a Mátra szerpentínjeit is, elég "vegyes" időjárásban.
Egyelőre nagy a megelégedettség - igazából 2 dolgot véltem felfedezni az előző (téli Semperit) gumihoz képest:
- könnyebben gurul és
- csendesebb.
Fékútról, tapadásról nem tudok beszámolni - mert ezen a röpke 1500 km-en, sem durva fékezésnél (száraz, vagy vízes úton), sem durván bevett kanyarban még nem sikerült egyszer sem megcsúsztassam.
Tehát vélhetően igen jól tapad - legalábbis ebben a méretben és ilyen terhelés alatt.
Köszönöm a válaszokat mindkettőtöknek! Való igaz, tisztában vagyok vele, hogy kompromisszum, azonban szerintem vállalható ez a kompromisszum. Jelenleg Kleber Quadraxer van rajta, ezek már több mint 7 évesek és kb. 70 ezret futottak, így megérett a cserére. Különösebb gondom nem volt vele egyébként. Emiatt úgy döntöttem ismét négyévszakost veszek. Évente kvesebbe, mint 8000 km-t megyek egyébként, csak és kizárólag Alföldön, autópálya nincs is a közelben, emiatt 90-nél gyorsabban nem is megyek. Persze tény, hogy adott esetben néhány méter is komolyan számíthat a fékútban.
Egyébként a GOOD YEAR VECTOR 4 SEASON GEN 2 és a VREDESTEIN QUATRAC 5 tűntek a legszimpatikusabbnak, így aztán a GoodYeart választom, mert árban alig van köztük különbség.
Négyévszakos gumit szeretnék venni 165/70 R14 méretben. Mely modelleket ajánljátok? Nézegettem teszteket, de pont ebben a méretben nem volt, más méretben pedig nagyon változó, hogy melyik típus ért el jó eredményt, így most eléggé tanácstalan vagyok. Itt az Alföldön hó nagyon ritkán van hó, de azért az esős fékút fontos szempont, meg persze az is, hogy szárazon hogy viselkedik. Alapvetően nyugis tempóban vezetek. Kb. 16-17 ezer Ft-ig mennék el árban. Szerintetek melyiket érdemes választani?
Aztán ha megkérdeznétek valakit, aki néha hozzáértőként is használ(na) nyomatékkulcsot, akkor pislognátok a véleménytől, szerintem. Gumisnál (és a legtöbb szerelőnél) a nyomatékkulcs a fogalmatlan kuncsaft és a lelkiismeret megnyugtatására szolgál, a valóságot csak távolról súrolja.
Nem, ne meztelen csajok szereljék, de ha időpontra megyek, akkor legyen szabad hely, ha beállok az autóval, és kiszállok, akkor ne töröljem le az emelőről a porral kevert gépzsírt a kabátommal, majd ne essek át egy tucat lomon, aki szereli a gumit, ne legyen láthatóan bebaszva reggel tízkor, a főnökúr nem próbáljon nettó gonosz lenni (lásd pár hsz-el lejjeb). Megérkezek, beállok, leülök egy székre, neadjisten egy kanapéra a váróban, 20 perc múlva szólnak, hogy itt lehet fizetni (lehetőleg kártyával), szevasz. Én nem akarok nagyon érteni a gumikhoz, persze mondjuk átnézek max 5 mérvadó tesztet, de nem akarok elmélyülni csomó részletben, nem akarok okos sem lenni, és negyedáron venni prémium gumit. Ja, és mindegy, hogy egy kerék szerelése 2300, 3100 vagy 4730 forint. Ha 5ezret kell fizetni, hogy legyen időpontom, betartva, akkor annyit fizetek.
Ilyet, amelyik a fenti feltételeknek legalább majdnem megfelel, egyet sem találtam Magyarországon. Részleteiben igen.
- Pl. nem kell szarakodni az apró grammokkal - főleg ha ragasztósról van szó, amit ha túlsúlyoztak, akkor mehet a kukába.
- Rövidebb idő alatt elkészülnek a centírozással - mert tapasztalat, hogy az utolsó 1-2 gramm kicentizése viszi el a legtöbb időt. Az 5 grammos kerekítés ennyit simán elnyel - és mindenki boldog.
Különben is, a gumisok szerint ha beragad egy kavics a bordák közé az már magában több mint 5 gramm - tehát kár annyit szarakodni ennyi ütéssel.
azt merte mondani a srác, hogy az ellenőrző mérésnél a gép által még mindig kért 5 gramm már nem kell, akkor úgy döntöttem, ide többet nem jövök.
Ez azért volt, mert balfaszul volt beállítva a gép. Mert olyan helyen, ahol a nyájas kuncsaft is bámészkodja a gépet - ott szoftverből 5 (vagy akár 10) grammra is beállítják a kerekítést.
Így 4,8 gramm ütést is szép kerek Nullának mutat a képernyő - a kuncsaft legnagyobb megelégedésére.
Olyan centrírgépek korában, amikor lámpával megvilágítja és lézerrel húzott vonallal jelöli, hova kell a súlyt ragasztani, ritka nagy balf.sznak kell lennie valakinek, hogy elrontsa. Pláne hogy utána már 0-t kell jeleznie a gépnek az ellenőrző mérésnél.
De amikor egyik helyen azt merte mondani a srác, hogy az ellenőrző mérésnél a gép által még mindig kért 5 gramm már nem kell, akkor úgy döntöttem, ide többet nem jövök.
Ebben a rövidke életben mindenki megtalálja a maga fétisét. Nálam a gumizás így történt: megrendeltem a felnit-gumit ... megérkeztek. Amikor ráértem, felhívtam a közeli két gumis egyikét, ráér-e? Igent montdott a másikat már fel sem hívtam. Bepakoltam a felniket-gumikat, elmentem hozzá. Ahogy egyestítette a felnit-gumit, úgy pakoltam vissza a csomagtartóba. Munkája végeztével fizettem neki majd haza indultam.
Most azon gondolkodom, hogy fizettem volna-e többet azért, hogy meztelen csajok szereljék felnire a gumikat ... Nem.
Vannak, akik plusz pénzért szeretik magukat kényeztetni, kiszolgáltatni. Akik úgy érzik magukat valakinek, ha sepregetik-felmossák előttük a járólapokat, ha nagyon kedves uramnak szólítják, ha klimatizált helyiségben, "ingyen" kávéval feledtetik az időt. Pénzért mindent. Is!
Amikor a potkocsinak 1-2 tengelye felemelheto, hogy terheletlenul ne fusson, akkor nyilvan csak a maradek tengelyen levo gumi kopik. Ezeket is szoktak cserelgetni, hogy egyforman kopjanak, vagy pont senkit se erdekel?
A vontatmány tengelyterhelése az üres és a névleges / maximális terhelés között ÓRIÁSI mértékben különbözik.
Teljes terhelésnél még leeresztett ikertengelyek esetén is nagyobb terhelés jut a gumikra - mint amikor terheletlenül szóló-tengellyel halad csak az az egy darab kerép-páros.
Vagyis sokkal kisebb a kopása a gumiknak amikor "egyedül" dolgoznak a terheletlen pót alatt - mint amikor a társaival együtt, de terhelve.
Ehhez még tegyük hozzá az úgynevezett "rájbolást" is - ami az éles kanyarokban, vagy a szűk udvaron történő parkolás/rámpára álláskor fordul elő - vagyis amikor a gumikat (teljes terheléssel) oldalirányba radírozzák a kis fordulókörök miatt.
Tehát nem kell félteni az "egyedül dolgozó" gumi-párost - mert sokkal kisebb a kopása egyedül és terheletlenül... mint amikor "brigádban dolgozik", de teljes terhelés mellett :-)))
" De nálam pl. sokkal fontosabb az árnál a kiszámíthatóság, szolgáltatás, nem-átbaszás, és még sorolhatnám. "
Beszélhetünk itt még a szolgáltatás minőségéről, sajnos gumisműhely már szinte minden sarkon található, de ez még nem jelenti azt, hogy ott tudnak is gumit szerelni.
Sajnos nem is 1x tapasztaltam, hogy nem éppen sufni műhely úgy adta ki készre centrírozva az autót, hogy az bizonyos sebességnél rázott.
Reklamálva garanciára újból centrír, de az sem sikerült......:(
Először azt hittem ez csak véletlen....de nem, később ugyanez megismétlődött másik autóval is, na oda soha többé.
Másik gumisműhelynek elsőre sikerült az akkorra már harmadszor centrírozott gumikat úgy megcsinálni, hogy azok már nem ráztak.
Szerintem van az a vevőkör, amelyik megfizeti az extra törődést, profi kiszolgálást, egy rendes várót, stb. Szóval valszeg az olcsításból ez a kiút. Persze én nem vagyok benne, lehet, hogy hülyeségeket beszélek. De nálam pl. sokkal fontosabb az árnál a kiszámíthatóság, szolgáltatás, nem-átbaszás, és még sorolhatnám.
Ebbol jonnek az "ajanlatot kerek" gombok. Az ilyeneket igyekszik az ember messzire elkerulni, ha tudja. Mert nem korrekt.
Korrektnek éppenséggel korrekt, legfeljebb nem vevőbarát.
De néha éppen ez a kulcs a legalacsonyabb árakhoz.
Én pont valami ilyesmiben gondolkozom egy kifejezetten a legjobb árakhoz kitalált projektben.
Tehát valaki mond egy méretet, és egy automatizált keresőprogram lehívja az aktuális kínálatot a partnereknél, összeveti az Árgépes árakkal, és azt ajánlja ki, amiből tud jobb árat mondani (ÉS raktáron is van valahol).
Ez gyakorlatilag az árgépes rendszer meghekkelése. De az állandóan változó paraméterek miatt csak ilyen "Kérjen ajánlatot" rendszerben tud működni.
Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy én ebben az egyre szégyenteljesebb magyar gumi kiskereskedelemben hosszabb távon is benne akarnék maradni. Siralmas a helyzet, siralmas, hogy a szolgáltatások fejlesztése helyett az árak leszorításával kell foglalkozni. Siralmasak a nagykerek, siralmas a logisztika, néha siralmasak az ügyfelek, siralmas az üzleti/politikai környezet. Nem véletlen ám, hogy a topik egykori gumisai közül nem sokan maradtunk... Nekem is van két másik bizniszem (az egyik már külföldön), amivel egyrészt jobban lehet keresni, másrészt fele annyi stresszel sem jár, harmadrészt egyszerűen több örömet és sikerélményt ad. Csak egyelőre még nem merem kikukázni azt a piaci ismeretet és vevőkört, amit az elmúlt 16 évben összeszedtem.
"Egyébként annak idején volt egy megállapodás az Index moderátotokkal, hogy ez a topik azon kevesek közé tartozik, ahol lehet reklámozni, legalábbis a kereskedő-topiktagok kiírhatják a saját áraikat."
Nem is volt ezzel baj, sőt. Egy helyen volt sok info, nem kellett máshova menni. Másrészt kultúrált keretek között zajlott a dolog.
Egyébként annak idején volt egy megállapodás az Index moderátotokkal, hogy ez a topik azon kevesek közé tartozik, ahol lehet reklámozni
Már bocsánat, de ha egy pl. Hobbiasztalos topikban egy topiktárs felhívja a figyelmet, hogy ma reggel érkezett pl. az Aldiba egy nagyon jó kinézetű dekopírfűrész - méghozzá tök barátságos áron - ez mi a fenéért lenne már "bújtatott reklám" (és nem hasznos információ)?
Sőt, szerintem egy (szintén hobbiasztalos topikban) miért ne lehetne leírni, hogy mondjuk az egyik fűrészárú-bolthálózat pofátlanul magas (a piaci ár mondjuk duplájáért) kínál ezt-azt - teljesen publikus ármegjelöléssel?
Hisz ez is egy hasznos, szakmát érdeklő információ - tanuljon belőle a bolt (ha akar).
Én a szezonok előtt el szoktam mondani, milyen lovakra tettem, és azokban a márkákban tényleg elég jó árakat tudok mutatni.
Zongorázni sem tud mindenki egyformán jól - van aki tehetségesebb, van aki kevésbé.
Ha te ebben vagy tehetséges mert értesz a gumikhoz, ismered a piacot, ezért jó forgalmad van - aminek folytán jó árakat is tudsz mondani - úgy, hogy még meg is éljél belőle - akkor ehhez gratulálni kell és bátran tudtára is hozni a téma iránt érdeklődők közt (akár ezen a topikon is).
A piaci ár duplájáért áruló bolt is vállalja az árait - mert cseppet sem gyalázás az, ha valaki ezekre (a publikus) árakra hivatkozik. Ők publikálták, miért lenne gyalázás az idézése?
Ha bármilyen konkrét autógumira rákeresel az Árukeresőn, hasonló jelenséget lehet tapasztalni, a legolcsóbb és a legdrágább ajánlat között nagyon nagy lehet az eltérés. Ennek az az oka, hogy az árukeresős sportot keményen űző vállalkozások komplett Excel-táblázatokat töltenek fel. Általában mindenkinek megvannak - a beszállítóival ápolt kapcsolaton alapuló - erős ajánlatai, és vannak márkák, méretek, ahol meg nem versenyképesek a legjobb árakkal, de azért jelen akarnak lenni.
Én a szezonok előtt el szoktam mondani, milyen lovakra tettem, és azokban a márkákban tényleg elég jó árakat tudok mutatni. Nyilván mindent be tudok szerezni, de vagy nem keresek azokon a gumikon (és akkor miért árulnám), vagy nem tudok a legjobb netes árakkal versenyképes árakat adni.
Egyébként annak idején volt egy megállapodás az Index moderátotokkal, hogy ez a topik azon kevesek közé tartozik, ahol lehet reklámozni, legalábbis a kereskedő-topiktagok kiírhatják a saját áraikat.
Engem egyáltalán nem zavar, ha árakat látok, bár én egy ideje erősen visszafogom magam, inkább magánlevelezésbe terelem az érdeklődőket.
Kiírni egy olcsó elérhetőséget - bújtatott reklám (saját vállalkozás, rokoné, stb.)
Kiírni egy drágát - a versenytárs gyalázása.
Nem reklám - ha szorosan kapcsolódik a topik témájához.
Egy szak-topikon, szakboltokat emlegetni egyáltalán nem "bújtatott reklám" - hanem információ és tapasztalat-megosztás.
Természetesen csak akkor, ha valós, leellenőrizhető adatokat közölnek a kapcsukon.
És igen, egy cég, vagy egy webshop igenis vállalja a publikus, több helyen is kikommunikált árait - bárhol is legyen az.
A piaci ár duplájáért áruló bolt is vállalja az árait - mert cseppet sem gyalázás az, ha valaki ezekre (a publikus) árakra hivatkozik.
Ők publikálták, miért lenne gyalázás az idézése?
Ilyen alapon egy gumimárkát sem lenne szabad megemlíteni egy gumis topikon - mert az "bújtatott reklám" az illető gumimárkát forgalmazó részéről.
Így gondoltad?
Elmondom mi a bújtatott reklám: egy hajóstopikon megjelent egy pofa, aki egy hajóskirándulásról írt (ennyi volt a hajós-téma az egészből) - aminek kapcsán kikötöttek valahol, ahol az XY vendéglőben csodásan zabáltak, kedvező árakon, remek, udvarias kiszolgálással, gyönyörű panorámás teraszon....bla-bla-bla... és ha arra járnak, mondják meg hogy Jocótol hallottak a helyről, mert majd kedvezményt is kapnak.
Na ez a bújtatott reklám - a hajóstársak el is küldték a csávót a picsába - a vendéglőjével együtt.
Stevie, te egy fasza gyerek vagy, aki jól ismeri ennek a témának mibenlétét és perifériáját, tudsz rá magyarázatot? Érdekelne.
Ha konkrét gumira keresel, simán találsz ilyen árazást.
Attól függ, a kereskedőd kivel áll valós üzleti kapcsolatban.
Gondolj bele, hogy sportcipőket akarsz árulni. Minden nagy márka meg fogja kérdezni, mennyit fogsz eladni. Azt mondod, 1000 párat. Erre adnak egy árajánlatot. Nyilván annál jobb árat kapsz, minél több értékesítést vállalsz be. Ha alulteljesítesz, akkor vissza kell fizetned. Ha túlteljesítesz, akkor kapsz bónuszt az év végén.
Ha gumikkal kereskedsz, ugyanez a helyzet.
Ha jó kondíciókat kapsz, olcsóbban tudod meghirdetni a gumikat. Pláne ha előre betervezed a bónuszt.
Ha nem jók a kondíciók, még mindig meghirdetheted a gumikat. Ha beesik egy vásárló, tiszta nyereség. Ha nem, akkor sincs semmi.
Beszereztem bagóért 3 éves használt téligumikat, (Kleber Krisalp HP3 225/60 R-16 ) mert az előzővel már gondjaim voltak. Szinte új állapotúak, még rajtuk van a gumiszőr.
Aztán kíváncsiságból rákerestem, hogy valójában mennyibe kerül ez a gumi?
Találtam 35 224Ft.-ért (nanotyre.hu) de találtam 60 873 Ft.-ért is. (gumicsere.hu)
Nem értem, hogyan, miért alakulhatott ki ekkora különbség ugyanannál a guminál?
Stevie, te egy fasza gyerek vagy, aki jól ismeri ennek a témának mibenlétét és perifériáját, tudsz rá magyarázatot? Érdekelne.
Minden esetre, jól felismerhető, hogy érdemes vásárlás előtt körbenézni, az árakkal mi az ábra.
Nekem most új Falken van egy 220 lóerős öszkerekes autón eddig jó ár érték arányban ezt választottam teszteken stabil 5.6.7 helyezés, nyárit is Falkent veszek a Conti helyett.
Amit tudok eddig kB 300 km után hogy nem zajos és nem csúszik....
Amikor extrém nagy erővel sem indul meg a csavar, akkor megfeszített helyzetben a keresztkulcsra rá kell ütni egy nagyobb kalapáccsal. Az ütést a csavar fejére, tengelyirányába kell leadni.
A kulcsnak semmi esetre sem szabad elérnie a felnit!
Én vettem az aldis kulcsból még októberben, adtak hozzá kalibrálási jegyzőkönyvet, egy digit mérleggel ellenőriztem, az eltérés pár százalék volt. Teljesen használható.
20%-al többet húzott. Beállítás után 2-3% szórással dolgozik.
Demostkomolyan! Olyanokon rugóztok ami felesleges! Keréknél számít pár százalékkal nagyobb nyomaték? SEMMIT! Az már igen, hogy 2 tonnás emelővel + saját súlyal sem lazul meg a csavar ...
Elmondanám neked, hogy sok autószerelőnek fogalma sincs, hogyan használja a nyomatékkulcsot ... Lásd: Lidl-es, elektromos kerékkulcs tesztje a youtube-on :-( Máshol láttam, hogy erőből ráránt (!!) a marhája, és boldogan elkönyveli, hogy kattant a kulcs, és hasonló apróságok - különös tekintettel a kerékőrön elkövetett barmolásra ... Nos, ezeknél nagyságrenddel jobb, ha te saját magad igyekszel elcseszni a kerékcsavarok meghúzási mértékét, akár a leggagyibb nyomatékkulccsal is.
A húzós, digitális mérleges megoldással elég jó beállítást sikerült nekem is elérnem, ha jól emlékszem, 3 tartományban mértem-állítottam, újramértem. Az eljárás egyszerűsége nem mérhető össze azzal, mint mikor a digitális nyomatékmérőn látom az aktuális nyomaték értéket, a kattanás pillanatában is. A Lidl-es nyomatékkulcsot ócsároló topictárs valószínű nagyon rossz darabot foghatott ki, mert legjobb tudomásom szerint a benne levő rugó feszítőereje a hosszának változásával lineárisan változik - szóval ez a tartomány függő, durva pontosság eltérés nem teljesen állja meg a helyét. Más: a gumisnál, légkulcson beállított nyomaték határolás SEMMIT, értsd: SEMMIT sem ér !!! Otthon utánmérve, a 120Nm-es elvi értéket, volt olyan kerék, amelynél 100, és 160 Nm közötti értékek között mozgott a csavarok megmozdulásakor leolvasott érték ... Nos, ennél pontosabban húzta meg egy igen jó autószerelő, kézzel (!!), mind a négy csavaron mérve, az eltérés +-10Nm volt (!!), alig akartam hinni a szememnek.
vidd el valakihez, aki nyomatékkulcsokat kalibrál, és mérjétek meg, hogy milyen értékre kell állítani ahhoz, hogy az általad kívánt nyomatéknál kattanjon.
Házilag is lehet ellenőrizni egy ismert (pl. 10 kg körüli) súllyal. A négyszöget befogni a satuba és a vízszintesen álló kar végére ráakasztani a súlyt és megnézni hol kattan. Különböző súlyokkal ki lehet próbálni a különböző tartományokat is.
Kis, egyszerű számolással ki lehet számolni, hogy mennyi Nm is az annyi ? :-)))
Hogy hová állítod be, az édesmindegy, mert felfelé és lefelé is csalhat. Előbb odáig juss el, hogy a kulcson beállított érték, meg a valós meghúzási nyomaték köszönő viszonyban vannak egymással, utána kezdhetsz filozofálni arról, hogy mekkora a szórás :)
Elárulok egy titkot: az összes noname fos csal (25-30%-okról beszélünk). És hogy ne legyen egyszerű a dolog: gyártmánya válogatja, hogy melyik kulcs melyik tartományban pontatlan (van, amelyik csak alul).
(Ha mindenáron egy ilyen aldis bóvlival akarsz dolgozni: vidd el valakihez, aki nyomatékkulcsokat kalibrál, és mérjétek meg, hogy milyen értékre kell állítani ahhoz, hogy az általad kívánt nyomatéknál kattanjon. Akkor arra az egy értékre, kerékkulcsnak még jó lesz.)
Én egyszerűsítettem a kérdést: nem érdekelt, mekkora erővel húzta meg a gumis a csavarokat, otthon lelazítottam, és nyomatékkulccsal utánhúztam őket. Pár éve vettem a Lidl-ben egy nyomatékkulcsot 5000 Ft-ért, idén meg egy digitális nyomaték mérővel korrigáltam a beállítását. Gyakorlatilag alig kellett módosítani. A légkulccsal való szétveretés nem csak amiatt durva, mert nehéz leszedni (nekem úgy tekeredett le egy fél collos hosszabbító crovába illeszkedő feje, hogy csak lestem) , hanem amiatt is, mert csavar és a tárcsa is gyakorlatilag megnyomorodik, könnyűfém felni meg akár repedhet is. A megnyúlt csavar szélső esetben akár törhet is.
Amikor egyszer egy gumisnál kértem, hogy akkora nyomatékkal húzzák meg, hogy tavasszal le tudjam szedni a keresztkulccsal, akkor eléggé csúnyán néztek rám. Nem gondolom, hogy akkora nonszensz dolgot kértem volna. Ez a nagy Fehérvári úti csili-vili gumiscég egyik kisebb parkolóba kihelyezett helyi egységében történt. Ahol egyébként is lekezelően bántak az ügyféllel.
Ellenpélda.
Egybeállós kétszemélyes kis "sarki" gumisnál a légkulccsal történő gyors felcsavarás után nyomatékkulccsal lett meghúzva a kerékcsavar - ahogy kell.
Szóval az egész leginkább hozzáállás (lesz@rom/nem sz@rom le) kérdése.
A haver Golfja valamikor a nyáron garanciás munkán volt a PoHu-nál, mert a doblemez műanyaga bele ért az kinyíló ajtó élébe és lekoptatta a festéket. A havazás előtti napon cseréltük az ő kerekeit is. A hátsókkal nem volt gond, mert azokat én tettem fel nyomatékkulcsal lehúzva, de az elsőket alig tudtuk leszedni. Kereszt kulcsal kézzel nem tudtuk megmozdítani, ezért a haver ráállt a keresztkulcsra, én meg emeltem felfelé. Nem lazult meg. Azt találtam ki, hogy a csavarra tett keresztkulcs egyik szárát az OBI-s 2 tonnás emelővel emeltem a másik szárán a haver állt. A csavar így sem lazult meg, pedig az első kereket már elkezdte emelni az emelő. Nem adtuk fel. Az emelővel továbbra is emeltük a keresztkulcsot (úgy tűnt, hogy nem sok választja el az eltöréstől), de most egy nagy kalapáccsal püföltük a kulcs másik szárát. Végre lazára roppant. Először megijedtünk, hogy valami tört, de csak meglazult. Így sikerült leszedni az első kerekeket. A kerékőrnél volt para, mert, ha eltörik vagy megsérül, helyben nem tudtuk volna leszedni.
Mikor végeztünk mondtam a havernak, hogy írjon egy levelet a PoHu-nak, hogy ne légkulcsal tegyék már fel a kerekeket, mert defekt esetén esélytelen az út mentén levenni.
Szomorú, hogy a PoHU-nál is vannak légkulcsos kutyaütők!
Jogos félelem az autóstól, aki óvja, félti autóját, hogy ne történjen baj a link, laza, stb. gumisnál. Nyilván a többség nem olyan. Khm. Gondolom.
Egy profi műhelyben mi(ke)t követnek el annak érdekében, hogy minimalizálják a sérüléseket és a vitákat?
Emelési pont figyelése, alufelni védő akármi a légkulcson, oldószer a ragasztott súlyokhoz (?). Szóval mi az a minimum, amit elvárhatok, ha betévedek egy gumishoz (szoktam).
Ismeri valaki a vtvauto_pont_hu által forgalmazott dísztárcsákat? A neten a képek alapján nagyon jól néznek ki, de hallottam olyat, hogy valójában gagyi kínai műanyagok. Érdekelne még több vélemény, hogy érdemes-e kipróbálni. Amit konkrétan kinéztem egy piros Dacia-ra: https://www.vtvauto.hu/disztarcsa/dacia/15/disztarcsa-dacia-15-quad-bicolor-piros-4-db
A kínai Hankook azért baszott fel amúgy, mert nagyobb az ökológiai lábnyoma egy európai gyártásúnál, ahol talán az EU szabályai miatt kisebb környezetszennyezéssel gyártanak, a szállításról nem is beszélve. Ha kiírták volna, hogy kínai, biztos más márkát választok, elég kommersz méret, nagy a választék.
Bár a nexenről is jókat hallani, ahogy a kolléga is írja, én a vredesteint választanám. Illetve az anyósom suzukijára azt tettünk tavaly. Már a második telet kezdte most és a párszor a hóval is elbirkózott 155/70 r13 klasszik kis méretben, pedig nem egy nagy sofőr. szóval egészen használható. persze alig megy vele. én nokian weatherproofot tettem 175/65 r14-esnek a mi kisautónkra idén. most a múlt heti havazásban tök jó volt, pedig felénk vannak valamennyire emelkedős-lejtős részek is, de m0-on is mentem vele nagy esőben egyszer, ott sem volt vele semmi különös. szóval ezt is bátran ajánlom. alapvetően szerintem egyik sem rossz abroncs.
Nekünk Nexen van kb 1,5 éve(km csak 7.000, de volt már hideg, meleg, eső, hó) 185/60 r14 méretben a Clion(980 kg, 98 Le), de tökéletesen tapad eddig mindenhol.
Ú, köszi srácok a sok hozzászólást, itt a két kép, próbáltam mélygarázsban és otthon is fotózni, jobb híján az ujjamat tettem mögé, hogy látható legyen az ív:
Egyértelműen befele van. Ja, és két különböző gumi, pont ugyanúgy horpad.
Jó lenne, ha már a DOT-ot nem tüntetik fel a gumisok, legalább a gyártás helye publikus lenne. Múltkor román Contit vettem, most meg kínai Hankookot,
A román Contit ne sajnáld, az a világ egyik legmodernebb gyárában készült, Temesváron. A gumigyártás lényegi része teljesen automatizált, a gumigyári dolgozók leginkább a gombot nyomogatják, karbantartanak, logisztikával foglalkoznak.
Nálam ez itt a legnagyobb baj. HA tényleg szálszakadt lenne és így kiengedne az utcára a fenti szöveg kíséretében egy nyomatékos, de jóindulatú figyelmeztetés helyett, akkor azonnal elvenném a működési, vagy akármilyen engedélyét és vissza se adnám.
Igen valószínű azért, hogy ennyire nem elvetemült, csak simán gonosz(kodott). Mondjuk én ebben az esetben sem mennék vissza hozzá többet.
és amikor gurultam ki, a tetőről a kerámia lapra hullott havon kipördült a gumi -
Semmi gond. Nekem a vadiúj téli Nokian-om csinálta ugyanezt (az 15-ös volt egy másfél tonnás autón) - annyira, hogy egyszer közröhej tárgyává váltam a sarki ABC előtt.
Orral parkoltam a járda felé, tehát az autó orra kicsit a járda irányába lejtett az úttest domborulata miatt.
Ugyanilyen idő volt, mint kb. a tegnap volt - erre fel indulnék...és döbbenet: az egyik kerék helyben forgott a 3 centis havon. Megpróbáltam előre-hátra mozgatni a kocsit - semmi - egyre jobban pörgött az immár hóval megtelt, szinte új Nokián téli.
Arra járt egy csapat kisiskolás kölyök és ahányan elfértek a kocsi orránál - annyian segítettek kitolni az úttestre - közben hangosan hahotáztak, hogy "mekkora egy lúzer már ez a bácsi" :-)))
Szasztok, ma voltam téligumit (felnin tartom) felszereltetni, és amikor gurultam ki, a tetőről a kerámia lapra hullott havon kipördült a gumi - tavaly decemberi, kb 5-8e km-t futott Continental WinterContact TS860.
A főnökúr ezt látva hangosan felröhögött, és közölte, hogy ugye milyen szar a Conti? És egyébként is szálszakadt kettő, nézzem meg a bemélyedést majd.
Az hogy a gumis patkánykodott a Conti márkával, az oké (Vredestein molinó van kint a bolton), de megpróbált átverni a befele mélyedő gumi-oldalfallal, ami, ha jól tudom, a gyártásból adódik, és ott vastagabb a fal, ezért a nyomás nem tudja kinyomni - és tényleg ott van. Vagyis - vagy átverni akart, vagy nem ért hozzá. Egyrészt, jól tudom-e hogy a szálszakadás kifele dudorodik, illetve mi volt ez az egész pontosan????
A tőlünk nyugatabbra lévő európai országok + a V4-ek.
Szerintem ez téves megközelítés. A temesvári (román) Continental évtizedek óta első-beszállítója több autógyárnak - de a szintén temesvári Schaeffer-művek (amelyik a világ egyik legnagyobb autóalkatrész-gyártó konszernje) olyan belül, mint ha Stuttgartban lennél.
Arról nem beszélve, hogy ha megnézed kik dolgoznak a nyugati "nagymárkáknál" Nyugaton (!) - meglátod, hogy nincs nagy különbség a keleti és nyugati üzemek dolgozói-állománya között.
Ma már olyanok a technológiák, hogy az illető országok dolgozói sem hozzáadni, sem elvenni nem tudnak a termék minőségéből.
legalább a gyártás helye publikus lenne. Múltkor román Contit vettem, most meg kínai Hankookot, ha előre tudom, mást választottam volna
Én meg szerb Taurust vettem. Ami Misi. :-) De nem bánom. Mi a baj velük? A nagy nevek az olcsóbb munkaerőjű helyeken gyártatnak. És? Ezt teszi MINDEN hazai gyártó multi, akiktől ugye hasít a gazdaság, ha az ember az m1-et nézi. :-)
Ennyi erővel magyar Suzukit, Hankookot se vegyen senki, hiszen "csak" magyar...?
Milyen országbeli gyártású gumival lennél elégedett, arra azért kíváncsi lennék! Komolyan.
Gondolom, Iphone-t, vagy Samsungot, különféle háztartási gépeket sem veszel, mert azokat is Kínában gyártják. Meg ruhákat sem, mert azokat meg pl. Indiában.
Jó lenne, ha már a DOT-ot nem tüntetik fel a gumisok, legalább a gyártás helye publikus lenne. Múltkor román Contit vettem, most meg kínai Hankookot, ha előre tudom, mást választottam volna. Persze, van minőségbiztosítás (vagy nincs), de akkor is.
na alig vártam, hogy végre négyévszakossal (Nokian weatherproof, 175/65 R14) kipróbáljam a havat. ma végre eljött a nap. a reggelt a havazásban még a takarítás-sózás előtt toltam le. Különösebben nem volt vele gond, nem volt rosszabb, mint a tavaly használt 2015-ös 6 mm-es barum polaris 3. Volt egy letaposott havas rész, ahol reccsent az abs, de nem volt vészes. Nálunk azért van pár emelkedősebb-lejtősebb utca, de ott sem volt gond. makulátlanul fel és lement mindenhol. Azt azért tegyük hozzá, hogy -1 és 0 fok körül volt, ami azért nem -20. gondolom keményebb időben jobban felkeményedik és lehet, hogy nem tolja ennyire zökkenőmentesen, mint ma. de majd ezt is kipróbálom óvatosan, ha előáll ilyen idén. továbbá jövőre majd kíváncsi leszek, hogy egy végigrohasztott nyár után mennyit romlik az állapota, mert csak idén október óta van fent, nem kapott még sok UV-t és meleget.
nincs ezzel gond, írtam is, hogy túrkálni kell és kétséges az eredmény. akár csak a dotos vagy használt gumiknál. a vége az is lehet, hogy venni köll egy szettet rendes áron. vagy csak két fellelt gumi mellé két újat rendes áron. ez ilyen. eldöntheti mindenki, hogy rászánja-e az idejét a keresgélésre egy kis nyereségért. az idő sokszor többet ér, csak nehezen látja be az ember.
"10 éves koromtól szinte a műhelyben nőttem fel főleg az áfázók és a gazdasági válság hatására úgy ahogy van besokalltam az oly szeretett szakmámtól.. Kijöttem külföldre nyelvtudás nélkül.. Évekig más szakmákban kellett dolgoznom sok válogatási lehetősége nincs az embernek ,de nem voltam boldog ,mert agyilag mindig a műhelyben voltam és hiányoztak az autók. A sors úgy alakította ,hogy megint gumiszervizben dolgozhassak.. 600 euróval kevesebbet keresek egyenlőre az előző munkahelyemhez képest ,de boldogan járok munkába és 6 év kihagyása rendkívüli információ hiánnyal tölt el és ez nagyon motivál.. Itt ami a legszebb nincsenek áfázók és az az őrült spekulálás, mint otthon ,de egyet elmondhatok..: az otthoni szervizek és szaktudás keresztbe lenyelnék a Tiroliakat és ez szomorúsággal tölt el ,hogy ennek ellenére az itteniek fejlődnek az otthoniak meg szenvednek.."
árukeresős ajánlatok azért tudnak viccesek lenni: nincs készlet a jó árakon listázottaknál
Üdv a való világban :-)
Az ár(u)keresős oldalak nem igazán tudnak lépést tartani a gumis nagykerek Yield Management árazásával, így a legjobb árak gyakran úgy keletkeznek, hogy egyszerűen kimaradnak egy-két frissítésből. Mivel a legjobb árakat tipikusan a drop-shop szolgáltatók adják, gyakran megalázó 2-3 százalékos árrések mellett, a beszerzési árak esetleges kisebb emelkedését nem tudják miből leírni, így ilyenkor jön a "készlethiány." Aki csakis a legjobb árakra vadászik, az simán belefuthat ebbe. Azaz hiába az érvényes rendelés, nem kapja meg az árut. Jó esetben ez legalább gyorsan, postafordultával kiderül.
Szintén gyakori a legjobb ajánlatok között a problémás tétel, például egy adott gumiból nincs teljes szett azon az áron, csak 1 vagy 3 darab. De ide tartoznak a túltárolt gumik is - igaz, ezekre általában már a címsorban felhívják a figyelmet.
Szóval érdemes óvatosnak és körültekintőnek lenni, és tudni, hogy csodák a gumis szakmában sincsenek.
még esetleg régebbi dotos gumik közt esetleg keresgélnék. hátha kedvezményesebben adják
Azzal nincs gond, de ez egy ilyen tipikus "kisteher" méret, itt nem nagyon van túltárolt gumi. Persze előfordulhat egy-egy beragadt készlet, de ezek jellemzően igen kis mennyiségek, max egy-egy raklapnyi, és nagyon gyorsan el is mennek. (A kisteherautók gumijai inkább elkopnak, nem elöregszenek.)
Ahogy olvasom a sztorit, ez pont az a kategória, hogy a túlélés reményében bevállalnám a jó állapotú használtat, ha jóval olcsóbban kihozható ezzel a megoldással.
még esetleg régebbi dotos gumik közt esetleg keresgélnék. hátha kedvezményesebben adják. bár ez legalább annyira turkálás még kétségesebb eredménnyel, mint a használt abroncs keresés.
ha keveset mész, akkor négyévszakost néznék, az árukeresőn az első értelmes: ApolloAltrust All Season 215/75 R16 116R. de ennek is van ára ~31-ről indul.
ha bár keveset megy, de az üzemelési körülmények miatt (hegyes-völgyes, havas utcák) téliben kell gondolkodni, akkor a legolcsóbb értelmes a LaufennI FIT Van LY31. 22-ről indul.
(árukeresős ajánlatok azért tudnak viccesek lenni: nincs készlet a jó árakon listázottaknál)
új gumit mindenképp fájni fog megvenni, ha keveset használod a kocsit és max egy évre tervezel.
vagy elkezded túrni a használt abroncs piacot, jófogást és egyéb oldalakat, hátha akad valami használható olcsóbban. vagy esetleg a gumisodnál (vagy pár gumisnál) rákérdezel tudnak-e rá valami még elmegy abroncsot tenni. bár a használt abroncsban van némi kockázat, de ha egy gumis látja, akkor akár működhet is egy évre.
Viszont tavaly sem fizettem kevesebbet a régi helyén, ahol por volt, a földön szeleptűk amiket én rugdostam félre hogy amikor ki-be állok ne szedjem fel, sötét volt, hideg volt és leülni se volt hova.
215/75R16C gumit vennék Ducato-ra. Az éves futás nagyon alacsony, el lett volna adva az autó de nem volt időm foglalkozni vele,és decemberben lejár a vizsga biztos szólnak az öreg gumiért. Így inkább vennék valami egyszerűbb gumit , és akkor kihúzna még az autó egy évet.
Viszont szép ára van ezeknek, kicsit ledöbbentem. Mit vennétek?
most vadiúj gépekkel dolgozik kultúrált körülmények között, rendes bérért. Van ügyfélváró asztalokkal, székekkel, és olyan mosdó, hogy leesett az állam mikor beléptem.
Viszont nem is 1000 ft/kerék áron szerelnek, gondolom.
A gumis srác akihez évek óta járok, lelépett a cégétől mert nem nagyon kapott rendes bért és eszközöket sem a munkához.
Amint híre ment hogy felmondott, több műhelyből is megkeresték a városban.
Végül egy új műhely ajánlatát fogadta el (nem ám ő keresett munkát...) és most vadiúj gépekkel dolgozik kultúrált körülmények között, rendes bérért. Van ügyfélváró asztalokkal, székekkel, és olyan mosdó, hogy leesett az állam mikor beléptem.
A srácnak olyan ügyfélköre van, hogy azonnal teltházzal dolgozik megállás nélkül, pedig 1 hónapja nyitott a hely és reklámot se hallottam vagy láttam még.
A régi munkaadója most vakarhatja a fejét mert ezek az ügyfelek már nem nála fizetnek a munkáért.
Nem is tudtam, hogy van már olyan centrírozó gép, ami mini emelővel fel tudja emeli a nehezebb kerekeket a centrírozó tengelyig, nem kézzel kell rászorítani a felnit a tengelyre hanem megteszi a gép, a mérés nagyon csendes, és nem is gyorsan pörgeti a kereket. A mérés után odaforgatja a kereket ahová a súlyt tenni kell, kis lámpával megvilágítja a felnit és lézerrel egy csíkot világít a ragasztás pontos helyére. Néztem egy nagyot. A srác meg tényleg profin szereli a malomkerék méretű alufelniket, az előző helyén is csak neki merték a kezébe adni az ilyeneket. Most is olyan autók voltak ott hogy csak lestem.
A nap poénja az volt, hogy elmesélte a srác: mivel úgy hirdetik magukat a honlapon, hogy karcmentesen szerelnek, egyik érdeklődő kérdezte hogy tényleg így van-e? Mondták neki, hogy igen. Azt mondta erre, hogy akkor ő próbára teszi őket. Majd megjelent egy autóval amin viseltes acélfelnik voltak enyhén rozsdás állapotban. :))))
Igen, ezek főleg amerikai bejegyzések voltak - ott (főleg a "vidéki" Amerikában) az évi 20-25 ezer mérföld teljesen szokványos menetteljesítmény.
Az amerikai gumi piac teljesen más, mint az európai. Bár a gumimárkák nagyjából ugyanazok, a modellek már gyakran teljesen mások (pl. https://www.continentaltire.com/browse#passenger). A gumik besorolása is eltérő, arról már korábban értekeztem, hogy sima nyári gumik is simán kapnak M+S besorolást, szóval az ottani "all season" gumik többnyire amolyan átcímkézett nyári gumik.
Sziasztok!
Segítségetekre lenne szükségem. Olyan adatbázist, applikàciót, vagy dokumentumot keresek, amibe le van írva melyik személyautó típusnak milyen osztókóre van és ami a legfontosabb hogy milyen az agymérete, középfurata. Sehol nem találtam ilyent és mindig meg vagyok lőve. Persze ha fizetős a dolog abban is partner lennék.😊 köszi
Ne adja isten hogy a Mecsekben jöjjél felém télen ,hogy már egy nyarat végigmentél
az überfasza négyévszakos csodáddal autópályán felére kopva....
Hát nem tudom - nincs róla tapasztalatom - én is csak olvastam a teszteket-véleményeket. De ha 3-4 ezer km-en a felére kopik a nyáron - akkor majd visszakapja az eladó - hisz garanciás.
Ami pedig a Mecseket illeti - nincs mitől tartsál.
A kis 680 méteres magasságával a Mecsek számomra csak egy kis kellemes dombocska.
Legalábbis azokhoz 2000+ méteres hegyekhez képest, ahol én tanultam vezetni (lásd FOTÓK)
Itt telente legalább kétszer végig kellett menjek - ismétlem: 2080 méteres csúcsmagasságon.
Mindezt "príma", román Victoria gumikkal (amelyek kb. össz 25-30 ezret bírtak a vászonig - és a téli mintát hírből sem ismerték)
Olyan szerpentineken jártunk télen, amelyeket már csak akkor takarítottak, ha térd fölé ért a hó.... szóval NYUGI, részemről biztonságban érezheted magad a Mecsekben - bármilyen gumi is legyen az autómon :-)))
Gumisom azt mondta február vége március elején tud jó áron nyári gumikat akkor érdemes rendelni, én nem zárnám ki a Falkent sem ár érték arányban jó teszteken mindig 5.6.7. Stabil hely nekem most az a téli a nyári is az lesz. Nem hallom hangosak mondjuk F31 em van ott még a 4 hengeres N47D20C hangja sem jön be, úgy hogy lehet azért nem hallom a gumi zaját sem.
Hankook nekem volt sport evo 225/45 R18 nagyon gyorsan kopott. Viszont minden másban meg nagyon jó volt.
Ma már egy felniszett TPMS-el több százezer forint, sokan nem vesznek külön felnit.
Hát ez az. Annyira nem, hogy az egyik barátom alufelni-javítással foglalkozik (valódi javítással, nem görgőzéssel)
Hozzá rengeteg törött, darabhiányos (!), csámpás-ovális-ütött felniket visznek javítani - főleg a nagyon drága, márkás modellekből -
Mert 1, vagy 2 törött felni miatt "valahogy nincs kedvük" egyszerre 4 újat venni (ha nem akarnak felemás felnivel járni).
A csávó csodákat művel - néha féltenyérnyi hiányzó-darabos felnit is úgy ad vissza (eredeti színre festve) - hogy ember nem mondja meg, hogy valaha annak bármi baja volt. Persze, nem olcsó mulatság - de még mindig töredéke egy felni-szettnek.
Szóval tényleg nagy luxus 2 komplett garnitúra márkás alufelnit tartani - ez tény.
Miközben nagy vonalakban ugyanannyi gumi fogyna, mert a négyévszakos gumikat - logikusan - fele idő után kellene cserélni, mint egy nyárit (amit októbertől áprilisig ugye a téli gumi "helyettesít").
Ugyanannyi gumi fogyna, de a gumisoknak sokkal kevesebb lenne a meló, Sokan cserélgetik a gumikat a felnin évente kétszer. Ma már egy felniszett TPMS-el több százezer forint, sokan nem vesznek külön felnit.
Azért mire egy gumi a boltokba kerül, mennek vele pár km-t a gyárak is a saját tesztpályáikon.
A 700 mérföldre lévő "közeli" város, az ottalvós kirándulás! Főleg a sok helyen 55 mph korlátozás mellett. A régi utak mellett (pl a mindenki által ismert 66-os) ott vannak a megépült sztrádák, ahol 130 körül még a kamionok is mennek, de reggeli indulással is csak estére érnek el ilyen távolságot! A régi 66-os meg szinte járhatatlan, a régi M7 minőség, azokon elvetemül turisták közlekednek.
Egyébként 700 mérföld az már legalább egy állammal odébb van, szinte akárhonnan is indulsz. Talán Texasban és Californiában van olyan hely, ahol tudsz úgy menni ennyit, hogy még az államban maradsz.
Nem reális elvárás, hogy egy négyévszakos gumi elmenjen 70-80 ezer kilométert. Elképzelhető, hogy bizonyos optimális körülmények között ez összejön, de messze nem általános.
Igen, ezek főleg amerikai bejegyzések voltak - ott (főleg a "vidéki" Amerikában) az évi 20-25 ezer mérföld teljesen szokványos menetteljesítmény.
Egy útleírásban olvastam, hogy a szerző egy barátjánál vendégeskedett, aki meghívta őt hogy ugorjanak el egy "közeli" városba - mert ott sok érdekességet mutat majd neki.
Reggel, induláskor, a pali csak megkérdezte a haverját, hogy mégis milyen messze van az a város, erre az: "Áhh, nincs messze, itt van 700 mérföldre...vagy picivel több, de észre se veszed és már ott is vagyunk" :-)))
Ugyanakkor meg kérdőjeles az, hogy ha megjelenik egy új gumi azt (felelősen) nem ajánljuk (mert még nem ismerjük) - holott előfordulhat, hogy egy kiváló, új típusról van szó, amit nagyon is érdemes lenne bevezetni.
Pontosan erre szolgálnak a fejtágítók. Itt a gyár saját műszaki szakemberei mutatják be az új terméket, a tervezési filozófiát, a gumi "sztoriját," gyakran tesztvezetési lehetőséget is biztosítanak. (A Misi pl. konkurens gumikat is szokott hozni). Sokkal jobban meg lehet ismerni a terméket, mintha csak a katalógusban nézegetnénk.
Flottákon lehet ügyesen játszani a kísérletezéssel, különösen amikor van személyes kapcsolat az autót vezető sofőrrel. Az biztos, hogy olyat többé nem csinálunk, hogy az összes autóra egyforma, új fejlesztésű gumit teszünk. (Anno a Conti EC5-tel jártuk meg.)
Azokon n helyen írták, hogy 45-50 ezer mérföldeket jártak le ilyen gumikkal (igaz nagyobbakkal, de ott vélhetően ott az autó is nagyobb volt)
Nem reális elvárás, hogy egy négyévszakos gumi elmenjen 70-80 ezer kilométert. Elképzelhető, hogy bizonyos optimális körülmények között ez összejön, de messze nem általános.
A téli gumik sajátossága egyrészt a mintázat, másrészt a gumikeverék. Az a négyévszakos gumi, ami messze nulla fok alatt is használható, biztosan sokkal lágyabb gumikeverékből készül, mint egy átlagos nyári. Márpedig ezek a keverékek a melegben gyorsan kopnak, és kész. Ez a dolguk.
Néhányan tudják, hogy időm egy részében már Belgiumban élek. Itt például sokat el fog menni egy négyévszakos gumi - nincs igazán nagy hőség (a műszaki boltokban pl. tök furcsán néznek rád, ha klímát szeretnél venni), az utak jó minőségűek, a forgalom sebessége pedig valószínűtlenül lassú - az autópályán 120 km/h az engedélyezett, de gyakran a legbelső sávban sem lehet ennyivel menni, inkább 100-110 körül hömpölyög a forgalom (nincsenek nagy távolságok).
A négyévszakos gumik elterjedésével hosszabb távon ez a szezonalitás eltűnne, lehetne nyugisan tervezni logisztikát, munkaerőt, raktárkészletet.
Ennek én csak örülni tudok, ha így van.
Mert különben is én minden vállalkozásnak drukkolok - mert nekem még olyan maradi a szemléletem, hogy szerintem a vállalkozások tartják el az országot, nem a fudbalakadémiák.
Abban tökéletesen igazad van, hogy aki 4-évszakosra állt át - az akkor cserél gumit, amikor esedékes (legyen az akár június is) - és nincs az, hogy "Novemberig még kibírja valahogy, akkor úgyis felteszem a télit".
Ahhoz meg külön gratulálok neked, hogy ilyen alaposan és behatóan foglalkozol a szakmáddal - jó lenne, ha más szakemberek is így állnának a saját szakmájukhoz.
Ugyanakkor meg kérdőjeles az, hogy ha megjelenik egy új gumi azt (felelősen) nem ajánljuk (mert még nem ismerjük) - holott előfordulhat, hogy egy kiváló, új típusról van szó, amit nagyon is érdemes lenne bevezetni.
Persze, a kuncsaft nem kísérleti nyúl - ezért gondolom talán a (főleg a külföldi) szaksajtó, a tesztek, a fórumok stb. (nyelvtudás előny) nyújthatnak támpontot.
Példa: amikor az első Quatrac 5-ösök bejöttek - merte valaki ajánlani őket? - hisz még senki nem futott velük egy métert sem :-)))
"4 mm alatt nem téli gumi a téli gumi!" Szerintem megmaradna a tumultus, mert a 4 évszakosokat is mindenki tél előtt, pontosabban az első havazáskor cserélné le (Én is így szoktam ...).
Bármekkora pénzkidobás is a két külön szett, itt a Mátra lábánál, kell a téli gumi (106072).
Nekem is meggyőződésem, hogy az egyre jobb 4 évszakos gumik elterjedése NAGY ÉRVÁGÁS a gumiszerelőknek. Bár egy helyen olvastam egy rendkívül nyakatekert és erőltetett magyarázatot arra, hogy: "Áhh, dehogy, sőt, a gumisok még jól is járnak a 4 évszakosokkal" - szerintem meg egy nagy frászt.
Ezt akár tőlem is olvashattad.
A gumis lét egyik fő problémája a szezonalitás. Az nem normális, hogy így október - novemberben konkrétan napi 12-16 órákat dolgozunk, júliusban vagy januárban viszont ki sem kellene nyitnunk. Nemcsak a gumis műhelyek, hanem a teljes logisztikai lánc így működik, a raktárak, szállítók, nagykereskedések is.
A négyévszakos gumik elterjedésével hosszabb távon ez a szezonalitás eltűnne, lehetne nyugisan tervezni logisztikát, munkaerőt, raktárkészletet.
Miközben nagy vonalakban ugyanannyi gumi fogyna, mert a négyévszakos gumikat - logikusan - fele idő után kellene cserélni, mint egy nyárit (amit októbertől áprilisig ugye a téli gumi "helyettesít").
Vagy ha Téged kérdeznek olyan gumiról amit nem forgalmazol, a válaszod az, hogy az egy xar?
Nem várok választ...
1) én minden gumit forgalmazok ;-) Mindent IS! :-)
2) ha olyanról kérdeznek, amit nem ismerek, akkor én azt szoktam mondani, hogy passz, ellenben ismerek egy olyat, ami bizonyítottan jó - és mondom azt a gumit, amit - felmérve az igényeit - a legkisebb kompromisszumnak gondolok
Szerintem meg az emberek többségének külön felnin van a téli és a nyári gumi, és gumist csak akkor látnak ha 5-6 évente új gumit vesznek. Én is így tettem mindig (nem kell hozzá garázs, elég a pince/padlás/tároló)
Egy gumistól mit vártál mit fog írni a négy évszakosokra?? Óó, a flottáink mennek 2 éve gond nélkül, azóta szerelnünk se kellett gumit? :-)
Nekem is meggyőződésem, hogy az egyre jobb 4 évszakos gumik elterjedése NAGY ÉRVÁGÁS a gumiszerelőknek.
Bár egy helyen olvastam egy rendkívül nyakatekert és erőltetett magyarázatot arra, hogy: "Áhh, dehogy, sőt, a gumisok még jól is járnak a 4 évszakosokkal" - szerintem meg egy nagy frászt.
Mielőtt gumit vásároltam, sok 4-évszakosról szóló (főleg külföldi) fórumot is átfutottam
Azokon n helyen írták, hogy 45-50 ezer mérföldeket jártak le ilyen gumikkal (igaz nagyobbakkal, de ott vélhetően ott az autó is nagyobb volt)
Hát könyörgöm - ez átlag 5 év egy kemény autózónál is - ami alatt a színét nem látta gumiszerelőnek.
Miközben a "téli-nyári" korszakban ezt legalább 8-10 x megtette ugyanennyi idő alatt (mert azért nem mindenkinek van egy második, felfújt kerék-szettje a garázsában (pláne ha nincs is garázsa).
Hajajj, de még mennyien. Tele van a város velük, nincs olyan, hogy egy parkolóban, benzinkúton, szupermarket előtt, stb. pár percen belül ne jelenjen meg egy, vagy több is.
És milyen jók is, ráadásul.
Nekem 2 éve van meg, 2005-ös, 85 ezer van benne - újszerű állapotban van. Az égvilágon minden extrája működik, 5,5 körül fogyaszt, fillérekbe kerül a fenntartása, hibátlanul működik.
Csont nélkül megy át a műszakin, anélkül, hogy bármit is kelljen csinálni rajta. Csak ketten használjuk a párommal - közmegelégedésünkre :-)))
De, mint friss Puntós beszélgettem parkolókban-benzinkútnál márkatársakkal, nem egy volt 300 ezer km felett úgy, hogy még nem nyúltak a motorhoz.
De személyesen ismerek Renault-kat is, 300+ ezer km-el - ugyanígy bontatlan motorral, illetve a kopókon kívül semmilyen problémával.
Egyébként főként csak magyar betegség az, hogy "csak a németautó az autó" - pláne, hogy az évek bizonyították, hogy azoknak is ugyanannyi és ugyanolyan baja van - mint bármelyik másiknak.
Mi több, vannak nagyon drága gumik, amelyek lényegesen jobban kopnak a mezeinél - cserébe persze rendkívüli tapadást meg egyéb extrém dolgot biztosítanak - na de hol lehet ezt kihasználni egy Puntón?
A gyártók tudják, melyik méretben mire van kereslet. A Puntók tipikus méreteiben nem léteznek sportgumik. Az Audi S8 méreteiben pedig ecogumik nincsenek ;-)
Találkoztál már ilyen "analitikus típusú" júzerrel? Szerintem aligha.
Hajjaj, rengeteg ilyen van!
Nyilván nem vezetnek naplót az autójukról, pláne a gumijukról, de aki szereti az autókat, élvezi az autózást, annak gyakran nagyon pontos és releváns megfigyelései vannak.
Mondjuk nekem elég spéci a vevőköröm, egyrészt sokat beszélek profi sofőrökkel (céges flották), másrészt mindenféle autós fórumok, márkaklubok, Facebook-csoportok megszállotaival.
De a gumisra hallgatni gumiválasztásnál olyan, mint az autókereskedőtől azt kérdezni, melyik a jó autó. Kaphatsz jó tanácsot, de főleg a készleten levőt fogja dicsérni.
Nyugi, ez a logika fordítva is működik: a gumis azt tartja készleten, amit ajánlani tud szívesen. Olyan még nem volt, hogy egy gumimárka ügynöke kést fogott volna egy gumis torkának, hogy töltse fel a raktárait az ő márkájának gumijaival....
A mezei gumivásárló a legritkább esetben kopogtat be a cég ügyvezetőjéhez, vagy tulajdonosához - tanácsot kérni milyen gumit vásároljon.
Nyugi, fejtágítóból is kétféle van, van ami a vezetőknek szól, és üzleti tervek, ösztönzők meg ilyenek vannak benne, és vannak kifejezetten műszaki tartalmú fejtágítók, ahová a főnökök a legtapasztaltabb/legmegbízhatóbb embereiket delegálják.
Amennyiben a gumiműhely egyben valamelyik márka viszonteladója is - onnantól ugye nem vársz el objektív véleményt a saját gumijáról - bármekkora szar is legyen az?
A gumis műhelyek döntő többsége valamelyik nagykerrel áll kapcsolatban, és innentől kezdve eleve több márkával foglalkozik. A márkák közül szabadon válogathat, hogy mit tart raktáron, mit ajánl ki....
Nézze, mi [...] és [...] viszonteladók vagyunk, de nem ajánlom egyiket sem, mert az egyik vízes úton viselkedik kurvaszarul, a másik meg melegben tapad mint a rágógumi
A gumisok pontosan tudják, hogy nincs tökéletes gumi, és igen, általában képesek objektívan elővezetni egy-egy gumi előnyeit vagy hátrányait, és olyan gumit ajánlani, ami a vevő autózási szokásaihoz optimális kompromisszum :-)
Nem véletlenül volt a blogom legelső írása a gumik kategóriáit ismertető (eco, sport, túra). Ha tőlem kérnek tanácsot, az árkategória tisztázása után a következő kérdéseimmel azt próbálom kitapogatni, a három kategória közül melyikkel járna jobban az ügyfél. Ha ez megvan, utána jöhet a márka és a típus kiválasztása. Általában tudok szempontokat adni, de erről a szűkített listáról gyakran az ügyfél a meglévő márkaszimpátiája vagy egyéb információi alapján maga is tud választani.
És innen megismeri mind a piacon szereplő 30 gumimárka összes jellemzőit?
Nem 30 márka létezik, hanem száznál is több. Bármilyen furcsa, a gumisok is hozzáférnek minden olyan információhoz, amihez te: ismerik például a tesztek eredményeit. Ehhez jön hozzá, amit a céges bemutatókon, gyárlátogatásokon látnak, hallanak, tapasztalnak, illetve az, amit az ügyfeleiktől hallanak vissza.
Ezek alapján rakják össze a gumisok a portfóliójukat. Sokan tudják, akik tőlem hírlevelet kapnak, hogy én hosszú éveken keresztül az Apollo/Vredestein, Laufenn/Hankook, Continental és Michelin márkákkal dolgoztam (meg időnként egy kis Bridgestone).
Ezek a márkák egyrészt tipikusan jól szerepeltek a teszteken, másrészt, ahogy fokozatosan bevezettem őket, pozitív visszacsatolások jöttek. És mindig kiemelek még egy fontos szempontot: a márkahátteret. After sales, garanciális ügyintézés, központi raktárkészlet elérhetősége. Szerintem ezek fontos szempontok, és nincs teszt, amiből kiderülnének :-)
Hát Sztív ... nektek gumis vállalkozóknak/szakmunkásoknak pont azokról nincs érdemi információtok amikről a forszírozott gumi tesztek szólnak.
A különbség az, hogy a tesztekben nem derülnek ki a hosszú távú tapasztalatok, amikkel csak a gumisok rendelkeznek, fordítva viszont nem ez a helyzet: a gumisok nyilván ismerik a teszteket.
Volt néhány emlékezetes melléfogás tesztekben, olyan, ami nem derült ki, nem is derülhetett ki, pl. a Goodyear Hydragrip durva zajosodási hajlama, vagy a Conti EC5 sérülékenysége.....
Aztán azt adja el a gumis a vevőnek, ami neki (a gumisnak) üzleti érdeke. Függetlenül a tesztektől, képzésektől, beszélgetésektől, miniruhás hosztesszlányoktól. Nem azért, mert a gumis egy ördögi gonosztevő. Hanem azért, mert így működik a kapitalizmus. Ő sem ellensége a saját zsebének.
Nagy vonalakban és hosszabb távon minden gumin nagyjából ugyanannyit lehet keresni. És ez is a kapitalizmus logikájából következik ;-)
Gumisként mennyire alapoznál egy olyan ember véleményére, aki mindenhol betartja a közlekedési szabályokat, esős-havas-latyakos utakon, eszében sincs forszírozni a kocsit (a gumikat).
...különös tekintettel arra, hogy ma már olyan kriminálisan rossz gumikat (mint egykor) ma már nem árulnak.
A mai gumik (még a legtrógerebbek is) nem robbannak fel úton-útfélén, nem kopnak segg-símára 10 ezer km-en, nem kell rájuk fél kiló súly centírozáskor, nem húznak félre, stb.
Kifejezetten szar gumit gyártani majdnem ugyanakkora macera, mint jó, használható gumit.
Vagyis egyszerűen nem éri meg használhatatlan minőséget gyártani.
Én is megkérdeztem az alufelni-javító barátomat (nem görgőző, hanem javító) hogy mit ajánl.
20 éve csinálja, látott már gumit életében, főleg, hogy szereli is, hisz a melójához tartozik.
Ő is azt mondta, hogy a középmezőnytől felfelé - bármelyiket. Sőt, maradjak a középmezőnybe - mert a lényegesen drágábbak spéci tulajdonságait úgysem veszem észre az én autómon és az én napi használatomban.
Mi több, vannak nagyon drága gumik, amelyek lényegesen jobban kopnak a mezeinél - cserébe persze rendkívüli tapadást meg egyéb extrém dolgot biztosítanak - na de hol lehet ezt kihasználni egy Puntón?
Szerintem az sem ér sokat, hogy személyes kapcsolatban áll a kuncsaftokkal.
Semmit. Gumisként mennyire alapoznál egy olyan ember véleményére, aki mindenhol betartja a közlekedési szabályokat, esős-havas-latyakos utakon, eszében sincs forszírozni a kocsit (a gumikat).
A gumisok ezen a fórumon engedjék el ezt a témát és továbbra is szerelgessék jól a kerekeket ...
Én hasonló próbapad teszt eredményeire lennék kíváncsi, amin az emberi tényező ki van zárva: https://youtu.be/ryDZhDPaYdo
Pusztán annyi volt a felvetés, hogy egy gumisnak nem lehetnek objektív eszközei egy gumi-minőség megítélésre
(főleg, hogy a gumisnak nem is a gumi-minősítés a feladata - hanem a korrekt, biztonságos gumiszerelés).
Szerintem az sem ér sokat, hogy személyes kapcsolatban áll a kuncsaftokkal.
Egy mezei kuncsaft összesen 2 dologról tud beszámolni a gumisnak:
- Gumi-hibákról (hasadás, durrdefekt, repedések, stb.)
- Túlzott gumi-kopásról
Kb. ennyiről tud beszámolni a kuncsaft - és igazából több nem is tartozik rá. A pénzéért egy korszerű, biztonságos gumit kell kapjon pont úgy, ahogy a TV-jét sem tesztelgeti műszeresen, hogy megfelelő-e a színhűsége és a színmélysége.
Olyat azért ritkán hallani egy gumisnál, hogy a kuncsaft kiselőadást tartana a gumisnak a tapasztalatairól, mint pl.:
"Képzelje, elütöttem egy úttestre kiszaladó gyereket (hál'Istennek csak kisebb baja esett) - mert nedves volt az út és ezzel a márkájú és típusú gumival képtelenség nedves úton időben állóra fékezni.
Száraz úton megfelelő a tapadása, havas úton is kielégítő - de a nedves-úti fékútja botrányosan hosszú. Hosszabb legalább 15%-al, mint az X márkájú, Y típusú gumié."
Találkoztál már ilyen "analitikus típusú" júzerrel? Szerintem aligha.
De ha igen, akkor ezeket az észrevételeket fel kéne jegyezni, táblázatot vezetni minden márka és típus kuncsaftjainak a tapasztalatáról és véleményéről, a futott kilométerekről, az észlelések útviszonyairól, a hőmérsékletről, stb.
... szóval hadd ne higgyük el, hogy ez lenne egy gumis napi feladata és elfoglaltsága. Még a műhely-vezetőnek, vagy a tulajnak sem.
minden szakmának megvan a nehézsége. aki kereskedő (márpedig egy gumis többnyire az is), annak beletartozik az ügyfélkezelés a szakmájába. ettől még persze kellemetlen olykor, de ez így volt, van és lesz. különbözőek a vevők. ha valakinek ez nem megy, akkor mást kell csinálni (patológusként kevesebb ügyfélpanaszt és viselkedésbeli zavart kell kezelni), vagy külön ügyfélszolgálatost felvenni. szóval lehet ezen zokogni, de hozzá tartozik. mi vevők is rohanunk, hajtjuk a pénzt, ugyanúgy szopunk a hülyékkel a munkahelyünkön, küzdünk a fennmaradásért. vélhetően nem a gumis szivatása végett kérdezzük a gumicsere árát, a nehezen összeszedett pénzért cserébe friss dotot várva, hogy legalább a guminál ne verjenek át, stb. a többség legalábbis. tudom tudom... sokan vagyunk idióták és garasoskodók...
Annyi lehet a hiba, hogy más gumisokról is feltételezem azt a szakmai hozzáértést, ami nekem megvan.
Autószerelői szakma, közlekedésgépész, több mint 10 évig Pirelli képviselet, többszöri gyári tovább képzéssel.
No ez valóban ritka.
Ami sok év után más gumisnak is lehet: visszajelzés, tapasztalat sok száz visszajáró vásárlóval történő beszélgetés. Nálam a 30 év gumizás után.
Ez is ritka lehet, hiszen a vásárlók jelentős része minden gumi vétel, sőt ma már csak meglévő téli-nyári átszereléshez is KERESI a legolcsóbb megoldást.
A hozzánk naponta befutó 80-100 telefonból a fele a 4 gumicsere árát kérdezi.
Ez hogy Te válaszodban butaságot kérdezel steve már megírta.
Én ide regényt írhatnék a nálunk megtörténő buta vásárlói magatartásokról.
Most csak röviden.
Hogy kezdi a normális ember, vásárló, amikor gumis műhelybe érkezik?
- Jó napot kívánok, Kovács Béla vagyok rendeltem gumit a weboldalon. - Ekkor tudhatom mit rendelt, mert meg van a név, ami azonosításhoz kell.
vagy
Kinyomtatott papírral érkezik.
- Jó napot. Itt a rendelésem, ezért jöttem. - Ez szuper, nincs vita mit rendelt, mit fog fizetni.
Hogy kezdi a kevésbé normális és sajnos gyakori?
- Rendeltem gumit, azért jöttem. -
- Nevét vagy rendelésszámot tudna mondani?
- Megnézem a telefonomban- A nevét is. Onnan.
Vagy
-Beszéltünk telefonon, azért jöttem.-
vagy
-Tudja tegnap (múlt héten ) beszéltünk telefonon téli gumiról..........
-Elnézését kérem naponta 100 telefonon van, miről beszéltünk? -
- Azt hittem emlékszik, tudja én kérdeztem gumi árakat. -
- 100-ból 50 telefonáló gumi árakat kérdez, szóval mit segíthetek?
Ez tegnap történt.
Internetes rendelés után telefonálás, hogy mikor jöhetnek, egyeztettük, Autó megérkezik és a férfi elmondja, hogy a kerékőr elég kopott, lehet hogy már nem lehet majd visszatenni. Nézem, próbálom és mondom, hogy igen kopott a fej, evvel már levenni sem lehet. Az autót most vették, kerékőr doboza nincs meg, elmondom ki az importőr hová menjen, ahol bizonyára letudják venni a kerékőrt.
10 perc múlva hívnak
- Így nem kell a rendelés, köszönjük, törölje.- Legalább szólt, hogy nem várjuk vissza és van 4 olyan gumin, amit lehet soha nem adok el..
A TV vásárló nem jár vissza a Media Markt-ba defekttel téli - nyári gumicserével.
Az autós igen, 10-30 év alatt 30-100 alkalommal beszélhet arról mit tapasztalt a nyári vagy téli gumival, mennyi kilómétert futott, milyen hóban, vízen, sárban, autópályán hegyen - völgyön stb...stb.
Pár évvel ezelőtt megkérdeztem több gumist is, a Michelin CC-ről. Vidéki nagyváros. Nem volt még sehol készleten, de ekézték rendesen. Nem azt mondták, hogy még új a termék, nincs még vele tapasztalat. Mindenhol le akartak beszélni róla.
Megrendeltem a netről a szettet, vittem október végén, az országos hálózattal is rendelkező gumiszervizbe felrakatni, és néztek rám bambán, hogy miért akarok a tél előtt nyári gumit felrakatni. De legalább láttak élőben mcc-t.
Ebben a kategóriában nekem mindig az az ultima ratio tetszett, miszerint "a taxisok is ezt viszik", pl. a kingkongot ezzel szokták dicsérni erőteljesen.
Nekem is nagyon dicsérte egy időben a sarki gumis a GT Radialt, hogy az milyen jó! Tele volt vele a polca, így világos, hogy ezt dicsérte. De a gumisra hallgatni gumiválasztásnál olyan, mint az autókereskedőtől azt kérdezni, melyik a jó autó. Kaphatsz jó tanácsot, de főleg a készleten levőt fogja dicsérni.
A gumiszerelő szakmunkás nem annyira, de egy gumis műhely (pláne egy jobb gumis műhely) főnöke annál inkább.
A mezei gumivásárló a legritkább esetben kopogtat be a cég ügyvezetőjéhez, vagy tulajdonosához - tanácsot kérni milyen gumit vásároljon.
Neki marad Jenő, a gumiszerelő, aki szerint az a gumi amit a cég pont árul az "tökjó, bátran megveheti, nem volt rá panasz".
Először is, a gumigyártók és nagykerek egyik fő marketing költése a viszonteladók képzése.
Amennyiben a gumiműhely egyben valamelyik márka viszonteladója is - onnantól ugye nem vársz el objektív véleményt a saját gumijáról - bármekkora szar is legyen az?
Vagy el tudod képzelni azt, hogy olyat mondjon, hogy:
"Nézze, mi Nexen és Semperit viszonteladók vagyunk, de nem ajánlom egyiket sem, mert az egyik vízes úton viselkedik kurvaszarul, a másik meg melegben tapad mint a rágógumi.
Menjen át inkább a konkurenciához és vásároljon onnan valami rendes gumit - még ha drágább is valamivel".
Egy legalább négy emelővel rendelkező gumis műhely első embere egy évben legalább 2-3 rendezvényre kap meghívást.
És innen megismeri mind a piacon szereplő 30 gumimárka összes jellemzőit? Vagy úgy gondolod, hogy egy ilyen lazacos-szendvicses fejtágítón, a cég embere majd azt fogja mondani, hogy:
"Uraim, a legutolsó gumijaink valóban nagyon jók havon - de vizesen még mindig le vagyunk maradva, abban tényleg csapnivaló amit gyártunk"
Szóval azért keletkezik a gumisoknál információ, elég sok és elég pontos :-)
Hát Sztív ... nektek gumis vállalkozóknak/szakmunkásoknak pont azokról nincs érdemi információtok amikről a forszírozott gumi tesztek szólnak. Deha tévednék és mégis vannak, akkor lássunk TŐLED is pontos, hiterlesnek tekinthető mérési eredményeket!
Minden tiszteletem a tied, de az a véleményem, hogy politikusi-vallási vezetői szintű blablázáshoz nagyon értesz! :-)
OK. Ez rendben van. Némiképp ért hozzá. Egy nagyobb műhellyel rendelkező gumis.
Aztán azt adja el a gumis a vevőnek, ami neki (a gumisnak) üzleti érdeke. Függetlenül a tesztektől, képzésektől, beszélgetésektől, miniruhás hosztesszlányoktól.
Nem azért, mert a gumis egy ördögi gonosztevő. Hanem azért, mert így működik a kapitalizmus. Ő sem ellensége a saját zsebének.
DE AZÉRT CSAK MEGKÉRDEM: Miből gondolod, hogy egy "gumis" (azaz egy gumiszerelő szakmunkás) annyira tudná, hogy melyik gumi mennyire jó, vagy rossz?
A gumiszerelő szakmunkás nem annyira, de egy gumis műhely (pláne egy jobb gumis műhely) főnöke annál inkább.
Először is, a gumigyártók és nagykerek egyik fő marketing költése a viszonteladók képzése. Oké, hogy itt előfordul némi dínom-dánom, de a szakmai rész általában komoly, a gumik tervezéséért, gyártásáért, teszteléséért felelős szakemberek tartanak okosításokat. Velük a programpontok között, a kávézásokkor is lehet találkozni, beszélgetni. Egy legalább négy emelővel rendelkező gumis műhely első embere egy évben legalább 2-3 rendezvényre kap meghívást.
Minden szakmában a csúcs fejek lazák. A Coca-Cola és a Pepsi kemény üzleti harcot vívnak, de egy rendezvényen a Pepsi főosztályvezetője is érdekes infókat oszt meg a saját cégéről - és a konkurenciáról is.
Bizonyos szint felett képbe jönne a tesztvezetések is, illetve a gumikból a tesztpéldányok.
A vásárlóktól érkező visszacsatolást is lehet értelmesen kezelni. Azt a gumis pontosan látja, hogy Kovács bácsi évi 3 ezer kilométert vezet a Swiftjében - ha meg is hallgatja, mi a véleménye a gumiról, ezerszer inkább odafigyel Szabó úrra, aki évente 40-50 ezret vezet, gyakorlatilag az autójában él, és igyekszik kihasználni az autója (így a gumija) által nyújtott lehetőségeket. A nagyobb gumis műhelyek szinte biztosan kezelnek flottákat is, a flották pedig a kísérletezés legjobb alanyai, a visszajelzések legpontosabb és legmegbízhatóbb szállítói.
Szóval azért keletkezik a gumisoknál információ, elég sok és elég pontos :-)
Egy prémium 225/45 R18 szett 200 ezer akkor mennyi lehet egy 20 - as suv ra egy szett.
Nem egy X5 Q7 - et láttam szét kopott nyárikkal most pl tegnap is.
Nő a kerekek teljes átmérője is az autók általános méretnövekedésével együtt. Bár kétségtelen, hogy a felnik nagyobb arányban nőnek a kerék egészét nézve.
hát ja, de azért a suv-terepjáró-dögnagy divattal együtt a gumik is b*szom nagyok lettek, nem csak a felnik, bár ezt most csak ránézésre mondom, nem vizsgáltam behatóan. mindenesetre biztos örül a tulaj pénztárcája, amikor a malomkő méret szettet kell cserélni 200e-ért (vagy nem is tudom mennyiért, nem néztem).
Hát jahh, ez a tipikus "Csak városban és keveset járó anyuka-kisautó" méret - amivel reggel oviba viszik a gyereket, aztán bevásárolni mennek az Aldi-ba, mert akciós a brokkoli.
a tesztben a méret 225/45 R17. A négyévszakosokat elsősorban a kis teljesítményű, keveset futó autókra ajánlják, ez a méret már nem az a kategória szerintem (bár híznak a felni-abroncs méretek manapság). azt is mondják, hogy más méretekben is viselkedhet máshogy ugyanaz a gumi. na mind1. tényleg nehéz eligazodni, hogy mi alapján válasszon az ember bármit is.
Amúgy szemetek a gyártók, mert nekik lehetne olyan szabványos teszt padjuk ahol pillanatok alatt le tudnák mérni a gumik képességeit, majd közzé is tehetnék az eredményeket, de nem teszik.
A gumitesztelő legtöbbször újságírók sem tudnak teljesen optimálisan mérni. Mert az első és utolsó gumi után jelentősen változhat a teszt útfelület tapadása minősége. A kocsik a vezetők sem tudnak minden vészfékezést, kikerülő manővert egyformán csinálni, a sebesség növekedésével is másképp viselkednek a gumik szóval ... Kinek higgyünk? A tesztek valamilyen szinten talán érdemes, de legfőképpen a hitünknek. :)
A gumis azt tudja megmondani, melyik típussal mennyi probléma van/volt. Nyilván, mert látja a minőségi problémákat. Meg esetleg JóskaPista azt mondja neki szerelés közben, hogy az általa használt abroncs ilyen, vagy olyan. Jóska/Pista viszont fogalmatlan, mert A-ból B-be elmegy gyökkettővel és azt sem tudja, milyen a jó abroncs.
Arról a gumisnak is csak a tesztekből van fogalma, melyiket mennyire értékelik. Mivel a teszteket meg lehet adott esetben befolyásolni (és ahogy a világ működik, teszik is rendesen), hát én inkább nem hiszek senkinek :)
Ha mindig a legolcsóbb gumist keresed.......... megérdemled.
Hát ezt nekem pont jónak írtad, mert pár hete vettem egy garnitúra Vredestein Quatrac 5-öst az autómra - ami kurvára nem volt a "a legolcsóbb" a piacon.
DE AZÉRT CSAK MEGKÉRDEM: Miből gondolod, hogy egy "gumis" (azaz egy gumiszerelő szakmunkás) annyira tudná, hogy melyik gumi mennyire jó, vagy rossz?
A "gumis" napi 8 órát szereli-centírozza a különféle gumikat a felnikre - ebből ő hogy állapítja meg, hogy egyik gumi príma havon, a másik vizes-úton, a harmadik szar nyáron, stb.?
Mégis milyen eszközei vannak egy "gumisnak" (ott a gumis-műhelyben) - hogy ezeket a paraméterek kimérje-ellenőrízze-osztályozza-minősítse?
Miből gondolod, hogy attól, hogy valaki gumikat szerel - egyben gumiszakértő is lesz - aki segít a jó választásban?
Azon kívül, hogy könnyebb szerelni, vagy centírozni - mégis mi mást lát egy gumiból, amitől akkora nagy "gumiszakértő" lesz?
Egy Media Markt-os eladó-fickó sem lesz "TV-szakértő" attól - hogy egész nap TV-ket árul.
Igen, ez is egy szempont. De azért valljuk meg őszintén, annyira nem sűrűn fordul elő, hogy annyira megütsz egy lemezfelnit, hogy ne lehessen javítani. Mármint nem balesetben, hanem normál használat során.
Én azért tenném előre a könnyebbet, hogy jobban óvjam az általában igényesebb, ezért több törődést igénylő első futóművet.
Minél nehezebb egy felni, annál nagyobb a rugózatlan tömeg, ami nyilván nincs jó hatással a rugózási komfortra. Én nem dobnám ki őket, de egy tengelyre azonos tömegűeket tennék. A könnyebbeket előre.
Egy Volvo XC60-ra (nem AWD) szeretnek teli gumit 235/65 R17 meretben. Az alabbiakat neztem. Ha az ar nem szamit (tudom, hogy van kulonbseg, de az osszkoltseget tekintve nem annyira jelentos), akkor mi lenne a sorrend, vagy mit ajanlanatok, ami nincs a listan? Fontos lenne, hogy havas uton jol teljesitsen, mert az autom nem osszkerekes, viszont gyakran hasznaljuk magas hegyekben.
Nekem volt egy hasonló mereven összezárható 4x4-es autóm, egy Ssanyong Korando, és egy jeges úton felborultam vele egy kanyarba, kb. 35km/h sebességnél, a gyári gumikkal.
Nem tudsz visszasorolni előzés közben.
Még add a tanácsokat gumi ügyben is, kérlek.
Neked kellene egy sofőr, mielőtt megölsz valakit magadon kívül.
Személygépkocsihoz képest sok minden elmondható és egy terepjáróhoz képest is legalább annyi.
De egy autó olyan mint a házasság: ha már kiválasztottad, el kell fogadni erényeivel és hibáival... :)