Keresés

Részletes keresés

ghepard Creative Commons License 2011.06.09 0 0 149

Nehéz leírni, mi mindent érez az ember és mennyi részlet van abban, hogy becsukom az egyik szememet. Az orvosok meg a szemtrénerek is azt tanácsolgatják, hogy a jobbik szemet letakarni és a gyengébbel nézegetni, addig míg nem lesz jobb. Hát a legtöbb esetben nem lesz jobb a dolog. Gondolom azért, hogy így megintcsak megmarad a két szem között a különbség. Hogy miért? A gyengébbel ugye erőlködik akkor az ember, a jobbik meg pihen. A jobbik szem a pihenéstől még jobb lesz a rosszabbik meg a strapától és az ember mérgétől, hogy nem javul hamar kinyiffan. Az egyik oldalon aszongyák, hogy milyen jó a nyugalom, tenyerezés, ingázás. Na és ez most a jobbik szemnek adatik meg akkor, ha azt letakarjuk. Tehát így szerintem elég nehéz megtalálni az egyensúlyt. De ezzel is próbálkoztam. Hosszzabb ideig csak az egyik szemmel néztem, aztán a másikkal. De az eredmény nem az volt, amit vártam. Sokat gyakoroltam ezt is....

 

Ez amit most csinálok, azt így sehol se olvastam. De függetlenül ettől én belementem, mert igencsak logikusnak tűnt, mikor februárban koppant abban a hülye agyamban, hogy ezt még nem próbáltam - és most csak vakarom a fejemet, hogy ez miért nem jött az eszembe hamarébb....... De ami késik nem múlik..... A cél az, hogy észrevegyem tudat alatt a legkisebb kilengést is és korrigáljak (vagy úgy mondhatni, hogy a sejtek vegyék észre és korrigáljanak). De nagyon sok a variáció és megtalálni ott és akkor a legjobb megoldást nem sikerül midig. Na majd meglátom, mi lesz mondjuk olyan millió kisérlet után. Na az még odébb van, de gondolom bele lehet rázódni ebbe. Fizikailag nem olyan nehéz a dolog, sőt még kevesebb energiát is igényel, mert csak az egyik szemet kell itt ott mozgatni, vagyis inkább a szemhéjakat......... Külön külön a szemgolyót nem is lehet mozgatni, legalábbis én nem tudom. De vannak állatok, melyek képesek külön mozgatnbi a szemeket is (kaméleon?).....

 

A sötétről is csak rosszat olvastam, de nekem logikusnak tűnt, hogy azt is egyensúlyoznom kell - és lám még nem vakultam meg, pedig nagyon sokat vagyok sötétben. Inkább azt veszem észre, hogy fokozza a  szemek strapabírását. Ugyanezt a egyensúlyt tapasztalom a színeknél is, mikor nap mint nap színesben dolgozom az időközben megszínesített editorjaimban (minden betű más színű - de ugyanaz a betű mindig egyforma színű).

Előzmény: Semmisem (148)
Semmisem Creative Commons License 2011.06.09 0 0 148

szuper leirás, olvasgatom, én itt csendben ezeket.

Előzmény: ghepard (147)
ghepard Creative Commons License 2011.06.09 0 0 147

Ezt a két szem egyensúlyozását két dologhoz is lehetne hasonlítani (többek között). Az egyik a futás. Van két futó, a cél az hogy gyorsan fussanak minél hosszabb távot. A futás mondjuk csak akkor jó, ha nem csökken a sebesség 20km/ó alá. Az egyik jó futó és képes nagy távolságot is lefutni ezzel a sebességgel. De a másik nem bírja annyira, ezért neki meg kell többször is állnia és kifújni magát, hogy aztán megint futhasson legalább 20km/ó sebességgel. Na pontosan ezt teszem, mikor csak a gyengébb szemmel pislogok, vagy csak azt csukogatom be néhány mp erejéig  - így aztán behozza a jobbik szemet egy kettőre (a kicsi pihenés és ezáltali több könny segítségével stb)......

 

A másik dolog maga az egyensúlyozás. Biztos látott már majd mindenki kötéltáncost. Nem is olyan egyszerű egy kifeszített kötélen mozogni mindenféle ellensúly nélkül. Ha valaki ezt próbálja megtanulni, akkor el lehet hinni - minél jobban kileng az ember (veszik az egyensúly) annál nehezebb és nagyobb energiát igényel az egyensúly visszaállítása. Ez is pontosan így van a szemeknél is. Ha minél hamarébb észreveszem, hogy az egyik gyengébb, akkor sokkal hamarébb és könnyebben lehet visszzaállítani az egyensúlyt. Ha későn veszi észre az ember, akkor aztán sokáig kell próbálgatni és egyensúlyozni.

 

Februártól próbálkozom. Mondjuk mindennap (többnyire csak munkanap) kb 100-szor próbálkozom, de lehet hogy 200-szor is. Ez olyan 12-20 ezer próbálkozás eddig. Nagyon nagy arányban már sikerül javítani 2-5mp-n belül, van olyan, hogy nincs változás és előfordul, hogy pont rossz irányba mozdulok. Ekkor átkapcsolok a másik szemre és lecseszem magam, hogy ha miért nem azzal kezdtem. Sok jelből meg lehet érezni, hogy mikor rosszabb az egyik szem - de ezeket a jeleket az ember csak akkor veszi észre, ha sokat próbálkozik, másképp tudomása sincs róla, hogy  a szemei a nap folyamán hogyan alakulgatnak. Mert azzal hogy becsukom az egyik szememet néhány mp-re, máris kontroll van. Az ember rögtön érzi - rosszabbul lát egy szemmel vagy jobban. Ha jobban, akkor a másik (az éppen csukva tartott) érezhetően rosszabb és akkor hagyom is pihenni egy kicsit, addig a másik nézhet magának, nincs probléma..........

 

 A szemizmok hogy túl vannak dimenzionálva, tehát szinte fáradhatatlanok. Olvastam már több helyen is, hogy vagy 100-szor is erősebbek, mint kellene. Ezért hogy még 120 éves korban is bírhatják az iramot. Ha jól használjuk őket (jól egyensúlyozzuk), akkor az egésznapi strapát is bírják megállás nélkül.... Ezt igyekszem megtanítani a kicsi sejtekkel, hogy menjen magától a tudat alatt............

ghepard Creative Commons License 2011.06.07 0 0 146

A két szem egyensúlyozása - eddigi tapasztalataim

 

Hát eddig jók. Februártól próbalkozom ezzel. Persze itt ott, nem is tudom, hogy mennyit és mikor a nap folyamán. Ez a dolog sokkal de sokkal bonyolultabb, mint két szemmel egyszerre pislogni és egyszerre csukogatni - ez a természetes és ezt szoktuk meg.

 

Itt már rögtön három alapeset van. Vagy egyforma a két szem ott és akkor (és akkor egyformán is kellene a kettővel pislogni vagy csukogatni), vagy a bal rosszabb, vagy a jobb (na akkor úgy néz ki, hogy sokkal jobb lesz az eredmény, ha csak az egyikkel egy bizonyos ideig). Na ezt elég nehéz összerakni. Rögtön az elején ott a kérdés, hogy most melyik állapot van érvényben. Én kezdek ráérezni abból, hogy a rosszabbik általában szárazabb lesz (de néha néha nem is) és ezt egyre hamarébb megérzem. Ha biztos akar lenni az ember akkor lehet egy kb 20x50 cm kemény papírt függőlegesen helyezni a szemek és a monitor közé. Így a monitor egyik felét csak az egyik szemmel láthatjuk, a másik felét meg csak a másikkal. Tehát nem lesz közös terület a két szemnek. Itt aztán szépen láthatjuk, hogy  melyik szem a rosszabbik. De ezt nem lehet magunkkal hordozni, meg hogy is néz ki ugye, de kisérletnek jó. Érdekes dolog aztán így olvasni, egész érdekes, hogyan igyekszik az agy, ha nincs közös terület.

 

Szoktam néha néha próbálgatni a nap folyamán, mikor érzem, hogy lankad a látás - ez többnyire azért lesz, mert az egyik rosszabb lesz és aztán a másik se bírja sokáig. Ekkor  a gyengébbet többet csukogatom vagy pislogtatom és aztán megint jobb lesz a dolog. Lehet úgy is, hogy az egyiket becsukom pár mp-re majd mikor ki akarom nyitni  - a másikkal pont akkor pislantok egy nyugodtat. Minden részlet számít: milyen soká van csukva, milyen gyorsan nyitom ki stb. Most már egész jól ismerem, hogy kezdek benne megbízni. Ha nyugodt maradok, ki tudom élesíteni egykettőre a látásom. Még mindig elégszer aztán élesedik ki, mikor melléfogtam és a harmadik, negyedik pár mp-s csukás és nyitás után a másik szemmel próbálkozom - és aztán tisztul a kép. De szaporodnak azok az esetek, amikor eltalálom, hogy most melyikkel kezdjek.....

 

Ez lehet azt jelentheti, hogy az agy valóban valahogy másképp kezdi irányítani a dolgokat és valahogy tanul. A cél mindig ugyanaz - jobban lássak. Sokszor már úgy érzem, hogy nem is kellene semmit se csinálnom, de kíváncsi vagyok, hol lehet a határ. Valahogy vonz az extralátás. Ha ezt fel tudom fokozni, akkor úgy normálisan is elég lesz, hogy tudjak olvasni. Tehát, ha meg van az a 90-110%, akkor már nem olyan rossz a dolog. De szeretném tudni, mi kell a 250%-hoz.......

ghepard Creative Commons License 2011.06.06 0 0 145

Igen, ez valahogy így megy már millió éveken át. Még mindig nem igen tudni, hogy pontosan miért vagyunk pont ilyenek és pontosan hogy lettünk, de az biztos, hogy a sok sok millió év alatt az élőlények igencsak megdolgoztak azért, hogy ilyenek legyünk mi is. Elrontani sokkal gyorsabban lehet a dolgokat, megjavítani már nehezebb - de lehet kitartással és nem feladással előbbre lehet lépni és nézni. A szemek se véletlenül fejlődtek ki.

 

Az emberek 99% egészséges szemekkel születik, de a felének már nem is olyan idős korára mostanság elromlik a szeme. Csak utána kell járni, hogy miért és tenni elllene ezt azt......

Előzmény: Semmisem (144)
Semmisem Creative Commons License 2011.06.03 0 0 144

dehogy nem ,D doglozzunk amig lélegzünk ! :d

Előzmény: ghepard (143)
ghepard Creative Commons License 2011.06.03 0 0 143

Pontosan, az ismétlés a tudás anyja (még nem olvastam, hogy mi az apja..:))

 

Ezt a kisgyerek is tudja (vagy csak úgy belül valami program hajtja nap mint nap), mikor tanul járni. Hogy vagy 3000-szer leesik és kb 60ezerszer rossz irányba mozdul, rossz mozdulatokat tesz - míg a test mint egész rájön, hogy így kell azt csinálni. Az eredmény - megtanult járni. Ráérez az egyensúlyra és boldog lesz, ha már megy neki.......

 

Igen, mindig fontos az egyensúly, mindenben. Ha az ember sokat töpreng a dolgokon, sokszor nem is találja meg a megoldást. Akkor a legjobb kikapcsolni, gondolatmentessé tenni a testet (már így érzi az ember) - de ilyenkor legnagyobb meglepetésre az agy szinte eszeveszett  tevékenységbe kezd - mintha be akarná hozni, amit elmulasztottunk és nem hagytuk békén dolgozni. Nagyon sokszor ilyenkor jönnek elő a megoldások - szinte a semmiből. Ezt szépen bizonyították a TM kutatások. Ezt én is nagyon sokszor tapasztaltam. Mikor tiszta semmire se gondolok, vagy egész másra - egyszercsak beugrik olyan gondolat, ami a két nappal ezelőtti probléma megoldását jelenti........

 

Igen, szerintem is az egész testre ugyanazok a törvények érvényesülnek. Hisz minden atomi , vagy még kisebb szinten történik. Mi csak a nagyobb dolgokat lássuk, mérhessük. Na és a cukor meg a tej atomjai is ugyanolyanok. Vagy az elektronok, protonok, neutronok, kvarkok stb. A gyógyszer atomjai is ugyanazok. Az ellentétek vonzák egymást a hasonlók meg nem hogy vonzák, hanem még taszítják is. Ahol sok az elektron, akkor igyekszik oda ahol kevesebb van. Mi hajtja tulajdonképpen a molekulákat, fehérjéket stb, hogy így vagy úgy mozogjanak? Lehet a töltések, amik körülöttük vannak..... Ha fel tudom tölteni, akkor máris nagyobb lesz a pozitív és a negatív között a különbség és ennél fogva jobb lesz(lehet) az anyagcsere - jobban működnek a sejtek. A legújabb sejtbiológia kutatások kezdik ezt(is) sugallni......... A férfi és a nő pont azért vonzódik egymáshoz, mert nagyok köztük a különbségek. Ami van az egyiken, nincs a másikon... :) Ha ezek az ellentétek csökkennek, idővel a vágy alább hagy és már nem lesz olyan nagy a vonzalom, ezért sokan más nő után néznek - de az eredmény ott is ugyanaz lesz, ha nem vigyáz........

 

Nagyon nehéz az egyensúlyt tartani, mert minden egy kettőre felborulhat. Akkor talán a legjobb mindent békén hagyni és elmerülni a nyugalomban - onnan majd kitör a megoldás sokszor szinte tudtunkon kívül  mert az agy igyekezhet akkor nyugodtan dolgozni a kívánságunk teljesítésén. Abban a csendben (nem szó szerint, inkább úgy mondanám, hogy gondolatmentes csendben) a vizsgálatok szerint igencsak beindul az agy.

 

Igen, minden komplex, bonyolult, nehéznek tűnő dolog. Nagyon sok felesleges inger éri a mai embert, az agya szinte el van lepve  olyan sok és semmitérő információval és a feldolgozásával, hogy nincs is ideje, energiája nagyon törődni a test bajaival, dolgaival. Ha megszakítjuk ezt a sok felesleges információáradatot, akkor feléledhet az agy, mert nem zavarja a sok felesleges külső infó és igyekszik befelé is fordulni. Ennek nagyon jótékony hatása van a testre - ezt veszem észre már vagy 8 éve.

 

 A látás és a szemek nagyon bonyolult folyamat. Igyekszem megérteni, hogy a legtöbbet kihozzak a körülményekből. Sok sok ballépés után meg lehet tanulni ezt a különpislogást , meg külön becsukást is. Nagyon bonyolult a dolog, de egyre jobban megy. Már a 250%-ot se tartom lehetetlennek. Persze hosszú lesz az út odáig. Nagyon sokat kell még próbálkoznom, hogy bemenjen a tudat alá. Majd írok még, hogy hogyan próbálkozom itt ott. Nem sietve, nem erőlködve, hanem nyugodtan. A roszz megoldás is előbbreviszi az embert, attól se kell megijedni, hanem értékelni és sokszor ismételni, hogy tényleg rossz e, vagy csak rosszul csinálom........ Van idő bőven, hisz még csak 59 éves vagyo. Hol van még a 100 év, vagy a 150..... :)))) Addigra rendbetehetem, nemigaz....... .))

Előzmény: Semmisem (142)
Semmisem Creative Commons License 2011.06.02 0 0 142

Szerintem nagyon alap igazságokat jó leírni többször, újra és újra emlékszünk rá. Ilyen lehet az egyensúly. A mit csinálsz mellett a legfontosabb, vagy előtte, csinálni amit lehet jól, törekedni, de aztán néha megállni és elfelejteni midnent. Vagy csak marháskodni... Azt vettem észre, hogy ez segíti a "rendszert".

 

Szerintem amint a szemmel, úgy az aggyal, úgy a torokkala, a lábbal, a gyomorral, mindn mögött ugyan azok a törvények vannak. Csakhát mink vagyunk vaksik. Ahogy te is irod, elmegyünk az egyszerű és kézenfekvő melett, miközben égre földre keressük a megoldást...

 

Például, tegnap úgy vélem (nekem) nagy felfedezéseket tettem, még midnig a térddel kapcsoaltban, újra fájdogálni kezdett, pedig már honapok ota kimélem és csinálom a speciális munkát vele... De az idő alatt emgfeletkeztem a másik összetevőről, vagy változott bennem a megértése, a nyújtásé, bizonyos izmokat nem nyujtottam, mert úgy véltem csak több kért okozok a térdben. Na Ez 2 napja megváltozott, méghozzá egy adag "csend" után, egyszer csak a fejembe jött h miért használok labdát a gyakorlatokhoz, itt ott tehermentesit... az lett a vége, h meg tudom nyujtani ott az izmot, ahol kell, és nem sérül a térd közben. Most hetekig beillesztem a torna mellé, meglássuk mire jutunk.

 

Minden nagyon komplex...egy biztos lehetetlen nincs, csak kevés megértés.szerintem.

Előzmény: ghepard (141)
ghepard Creative Commons License 2011.06.02 0 0 141

Igen, emlékszem, azt írtad, de kíváncsi voltam, mert azt hittem, hogy ez olyasmi amit én csinálok. De nem egészen. Hiányzik belőle a rezgés, ami szerintem még hatásosabbá teszi a dolgokat. Kb úgy gondolom, ahogy az irományomban is írtam. A csendben csak a test nyugalmi rezgései dolgoznak. A hanggal és a vibrációkkal ezt fokozni lehet. Persze vigyázni kell, hogy ne rossz irányba. Maga a csendes TM is veszélyes lehet, van róla egypár írás, hogy miért. Az elét az egyensúlyról szól és ezért harcolni kell nap  mint nap.

 

Ez az, végsősoron az embernek magának kell megoldani a feladatot. Három négy nap alatt nem lehet megtanulni a dolgokat, az hosszú folyamat. Sok a ballépés, míg az ember rátalál a helyes útra, megoldásra. Ezerszer elmegy mellette, míg tudatosul, hogy ez az, vagy az az.

 

A szemtrénerek se oldják meg senki helyett a feladatot, de ha hozzájuk mész, akkor az nem ingyen lesz és csak annyit fog mondani, hogy így meg így nézz, így meg így képzeld el, hogy élesen láss stb. De ha az ember nem akar ezt azt csinálni, akkor az úgy sem fog menni. Mikor megmondtam neki a frankót, akkor rossz lettem, hiába van eredményem nélküle is és Bates nélkül is - kitessékelt a fórumjáról. Nehéz neki, ha valaki aszongya neki, hogy nem rajta és nem Bateson  múlik a dolog - hanem a természeten és magán az emberen - a körülményeken, mit csinál, hogyan stb. Ha az nem akar semmit se tenni az ügyben, akkor a fél világ is felfordulhat, nem nagyon lesz változás.

 

Egyszer említetted, hogy a  régen az embereket többfajta rezgés érte és ezért jobbak voltak a képességeik. Ez is jó meglátás szerintem is. Ezt igyekszem én is, mikor eszembe jut valami, amit még nem próbáltam. Mostanában ez a két szemmel való más és más pislogás, vagy becsukás, ami igencsak kezd nagyon szépen működni. Kezdek ráérezni a dolgokra egyre jobban, csak úgy lassan lassan. Eddig ugyebár mindent egyformá csináltam a két szemmel. De ott a statisztika - a rosszullátók talán ha egy ezrede olyan, akinél mindkét szem egyforma rossz értéket mutat. Az nagyjából csak tök véletlen lehet. Tehát egyszerű gondolat - ha a kettő nem egyforma, nem fogok velük egyformán pislogni, vagy egyforma időközönként becsukni -így próbálni kiegyenlíteni az erejüket. Ami úgy néz ki egyre jobban megy. Néha olyan távolságból kiveszem az autó rendszámát, ami már elgondolkodtat, hogy látom e egyáltalán, vagy csak képzelem. De aztán észbekapok, hogy nem képzelhetem, mert nem Tőlem ment az autó, hanem messze van és én megyek közelebbre, tehát előtte nem láthattam a számot. Na ez is most egy eddig nem tapasztalt rezgésfajta a szemeknek - ez a más más pislogás, csukás stb........

Előzmény: Semmisem (140)
Semmisem Creative Commons License 2011.06.02 0 0 140

Én írtam neked joval lentebb, mikor azt mondtad, h utána olvasol, h hadjad, te amúgy is jó úton vagy. :D

 

Azért tudnak lenni tanárok és midnen vajákos ember meg hiper tudós, mert az emberek, mindig "hisznek" a kiskapukban és a csodákban. Sosem értik h amire képes 1 arra képes más is, ezért bálványozás van. Én is így voltam ezzel, sőt időnként kételkedem magamban én is. De végső soron mindig oda lyukadok ki, hogy magamnak kell elintéznem. NA ilyesmikért tudnak elkérni ilyen pénzeket....

Előzmény: ghepard (139)
ghepard Creative Commons License 2011.06.02 0 0 139

Átböngésztem egypár oldalt a TM-vel kapcsolatban. Tehát az én véleményem:

Több oka is lehet, miért nem találni, hogy hogyan kell csinálni, pedig tök egyszerű. Aszongyák, hogy ez ősi titok és csak tanárok és mesterek adhatják tovább, taníthatják. Nekem nagyon magas, hogy mi van azon annyira tanítható - hiszen aszongyák, hogy egy szavat, vagy 2-3-at kell állandóan ismételgetni. Na és itt megjegyzem, hogy csendben. Az elején meg azt hittem, hogy hangosan. A mester mindenkinek ad szavat (mantrát), ami neki a legjobb - hogy miből gondolja ezt - az is magas nekem.

 

Ebből kifolyólag tehát lehet sok tanár és mester, akik drága pénzért adnak egy mantrát és megmondják, hogy csak erre gondoljon az ember állandóan, ezt ismételgesse magában. Ez valóban nyugtat és jótékony hatású. Én sokszor hang kiséretével csinálom ugyanazt, ami szerintem még hatásosabb, mert a rezgés megteszi a magáét. Ezt miért kell pottom 150ezer forintért megtudni a tanfolyamon - na ez is magas nekem...... És ha továbbképzéseken is átmegy az ember, akkor akár 2 millió forintot is zsebrevághatnak tőle a mesterek és tanárok......... Klassz.......

 

Majdnem mindegy volna, hogy milyen szavat kap az ember. Majdnem ugyanolyan hatás volna más és más szavakkal. Meg lehet találni a legjobb szavat, szavakat - de ez változó a napok folyamán és ragazkodni egyhez szintén nem jó. Persze szerintem. Persze trágár szavakat, sértő szavakat stb ismételgetve az embernél rossz reakciókat válthat ki. Tehát nem olyan mindegy, hogy mit morgunk magunkban. De ráülni egyre, mégpedig arra, amit a mester ad - szintén nagy titkolózásnak tartom........ A legtöbb kapott szónak talán nincs is semmi értelme......

 

És megint ott van a pénz, a tanfolyamért elég borsos árat kell fizetni. Tehát valaki ad és valaki kap pénzt........

 

De a módszer hatásos, amit bizonyít az a 600 tudományos cikk is, amik az utóbbi 30 év alatt jelentek meg neves folyóiratokban a világ neves egyetemeiben és kutatóintézeteiben végzett kisérletek alapján.....

 

De azért megjegyzem, hogy szerintem a rezgések (hang, ütések, vibrálások stb) bevitelével még ezt a hatást fokoztam is. Hiába ültem csendben és gondoltam csak erre vagy arra - a kék folt nem szívódott fel. Azonban a hanggal sikerült elérnem kb 40 perc alatt, hogy felszívódjon......... A szemeknél is a módszerem és technikáim biztos megteszik a magukét. A napokban elértem azt is, hogy dupla távolságból láttam a 20/20 sort. Tehát a normális 35 cm helyett tudtam olvasni 73cm távolról - ez több, mint 200%........

ghepard Creative Commons License 2011.05.19 0 0 138

Találtam érdekes, kisérletileg is igazolt dolgokat, de itt se találni, hogy hogyan is kell TM-t csinálni (eddig sehol se találtam). De azt hiszem, én valamit jól csinálok akkor is, ha fogalmam sincs, hogy hogyan tanítják a kurzusokon a mesterek, állítólag jó borsos áron........  Majd bepötyögöm, hogy miért nem találni sehol.........


Az utóbbi húsz év során rendkívül nagy érdeklõdés nyilvánult meg a TM iránt a tudományos kutatók körében is. A gyakorlat hatásai tudományosan elfogadható és objektíven adaptálható módszerekkel vizsgálhatók. A gyakorlók nagy száma miatt a szubjektív tapasztalatokról közzétett beszámolók felbátorították a kutatókat és a szakértõket arra, hogy tudományos vizsgálatoknak vessék alá a meditáló személyeket, hogy megvizsgálják azokat az élettani jelenségeket, amelyek a meditáció alatt kifejlõdnek. Ez egyúttal a kutatásnak egy egészen új dimenzióját is megnyitotta elõttük.

Már az 1970-es évek elején végzett vizsgálatok meglepõ eredményeket hoztak. Dr. Robert Keith Wallace a Kaliforniai Egyetemen (Boston) végzett vizsgálatokat a meditációt folytató személyeken. Legszembetûnõbb volt az anyagcsere csökkenése, amely a meditáció alatt tizenhat százalékkal csökkent. Ez az adat rendkívüli, ha összehasonlítjuk azzal, hogy a legmélyebb álomban is — az alvás ötödik-hatodik órájában — az anyagcsere csökkenése ennél lényegesen kisebb, mindössze nyolc-tíz százalékos. Már maga az anyagcsere vizsgálata is kétségtelen bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a TM alatt kifejlõdõ hatás nem hipnotikus állapot (ami a hipnózissal vagy autoszuggesztióval idézhetõ elõ), mivel az alapanyagcsere változatlan, vagy kissé emelkedik. Tehát egy meglehetõsen egyszerû vizsgálat is eldöntheti, hogy a TM az alvástól és a hipnózistól egészen eltérõ élettani háttérrel kifejlõdõ jelenséggel állunk szemben.

Az anyagcsere ilyen mérvû csökkenése is arra utal — objektív, tudományos módszerrel bizonyítva —, hogy a TM alatt valóban mély szervezeti nyugalom jön létre, amely alapját képezi annak a mély lelki nyugalomnak, amelyet a meditálók elmondásaiból is megismerhettünk.

A csökkent anyagcserének oka a vizsgálatok szerint az oxigénfelhasználás csökkenése. A vérben az oxigén és a szén-dioxid koncentrációja változatlan. Eszerint a TM alatt a csökkent oxigénfelhasználás nem a légzés erõltetett visszatartásának, hanem egy természetes fiziológiai változásnak, mégpedig a sejtek csökkent oxigénigényének a következménye.

A légzés vizsgálata is ezt támasztja alá. A TM alatt a percenkénti légzésszám jelentõsen csökken, ami az idegrendszer és az izmok ellazulását és nyugalmát jelzi. Ugyanakkor a szív munkája is kifejezetten csökken: ezt a perctérfogat átlagban véve harmincszázalékos csökkenése fejezi ki legjobban.

Az artériás vérnyomás is alacsony szinten maradt a vizsgálatok idején, 106 Hgmm volt a szisztolés és 57 Hgmm a diasztolés nyomás átlagértéke. Meglehetõsen érdekes biokémiai változásokat is tapasztaltak a TM alatt. A legszembetûnõbb eredményt mutatta a vér tejsavszintjének a változása, amely a meditáció alatt igen nagy mértékben — majdnem 100 százalékkal — csökkent, s a meditáció után is alacsony maradt egy ideig a tejsavszint, majd késõbb ismér emelkedni kezdett.

A vér meditáció alatt kimutatott tejsavszint-csökkenésének okát pontosan nem ismerjük. Valószínûleg a meditációnak az autonóm (önállóan mûködõ, vegetatív) idegrendszerre kifejtett hatásával összefüggõ folyamat áll a háttérben. A tejsav(laktát)szint csökkenésének igen kedvezõ pszichológiai hatásai vannak. Megállapították, hogy a szorongásos neurózisban szenvedõ személyekben és stressz-hatásokra a vérben a tejsavszint jelentõsen emelkedik (The Biochemistry os Anxiety, Ferris N., Pitts Jr. Scientific American, 1969. februári száma). Kísérleteikben kimutatták, hogy a tejsav vérpályába való bevitele (infúziója) szorongásos rohamokat vált ki mind szorongásos, mind egézséges emberekben. Azt is kimutatták, hogy a magas vérnyomásban is emelkedik a vér tejsavszintje, és a meditáció alatt csökkenõn tejsavszint mind a magas vérnyomás csökkenésének, mind a szorongás megszûnésének elõidézésében jelentõs lehet, és valószínûleg a meditáció ellazulást kiváltó hatásának is egyik fontos tényzõje.

Az elõzõ redményekkel szoros összefüggést mutatott a bõr elektromos ellenállásának változása. Jól ismert, hogy a stressz és szorongás alatt a bõr elektromos ellenállása lecsökken. A TM alatt mért értékek ezzel szemben jelentõs növekedést mutatnak. A bõr elektromos ellenállása a meditáció kezdetétõl számítva harminc perc múlva háromszorosára emelkedik, ami tehát átlagosan háromszáz százalékos emelkedést jelent. Ez a változás a szorongás, valamint az emocionális (érzelmi) zavarok csökkenését vagy megszûnését jelzi.

Az emocionális stabilitást jelzõ másik adat, az 5-hydroxy-indol-ecetsav nyugalmi szintje is magasabb a meditáló személyekben, mint azoknál, akik nem meditálnak. Ennek jelentõsége abban van, hogy az 5-hydroxy-indol-ecetsav egy agyi ingerület-átvivõ vegyületnek, a szerotoninnak a lebontási terméke, a szerotoninnak pedig központi szerepe van a hangulat emelkedettségének a kifejlõdésében. Depresszióból való gyógyulás idején a szerotonin-termelés növekedésének eredményeként az 5-hydroxy-indol-ecetsav-képzõdés fokozódik, ami közvetetten a TM hatását bizonyítja a hangulat stabilizálásának folyamatában.

Egyéb biokémiai változások közül megemlítjük a TM eredményeként az egyik fõ mellékvesekéreg-hormonnak, a kortizolnak a csökkenését. Selye János úttörõ vizsgálataiból ismert, hogy a kortizol nagy mennyiségben képzõdik és ezért emelkedett koncentrációban található stresszben. Az eredmények arra utalnak, hogy akik évekig gyakorolják a TM-et, azoknál a meditáció alatt jelentõsen csökken a vér kortizolszintje, ha azokkal hasonlítjuk õket össze, akik a TM-ben kezdõk. Az alacsony kortizolszint — hasonlóan mint a vér tejsavszintje — egy szokásosnál jóval mélyebb relaxációt és nyugalmi állapotot jelez. A kortizolszint csökkenése a TM alatt hasonló, mint amit alvás alatt látunk, annak ellenére, hogy a meditáció alatt nagyfokú éberség áll fenn.

ghepard Creative Commons License 2011.05.19 0 0 137

Testünk és látásunk

 

Ezt a két dolgot nem lehet elválasztani, hisz hozzánk tartoznak a szemek is. Ha valami javul a testben, akkor az kihat az egészre. Hiszen az energia, az oxigén, a táplálék, gondolatok stb, átjárják az egész testet. Nem tudjuk elérni, hogy a szemeinkbe más vér menjen, mint máshová. Esetleg elérhetjük, hogy semmi vér ne menjen valahova, mégpedig úgy, hogy szorosan lekötjük - de akkor ugyebár annak a résznek megpecsételjük a sorsát. A rezgésekkel és a légzéssel (a nagyon lassú légzéssel) elértem, hogy drasztikusan tovább bírom visszatartani a levegőt. Ha megvizsgáljuk, hogy mi történik ekkor a szervezetben - kijön, hogy ez fejleszti a görcsoldást. Ez meghökkentő, de egyben logikusnak is néz ki - mivel alkalmazkodik a kevesebb oxigénhez, jobban felhasználja, és mivel egyre kevesebb van, egyre kevesebb is az energia és ezért még jobban igyekszik lelassulni, alkalmazkodni. Ez meg azt eredményezi, hogy a sejtek a lehető legjobban megnyugszanak és még begörcsölni sincs kedvük - hisz azt a kevés, egyre kevesebb energiát hasznosabb dolgokra használják fel. Na ez az a dolog, ami nagyon segít a szemeknél is - a teljes nyugalom, béke - a gondolatmentes nyugalom. Tehát semmi akarás, képzelődés, a jobbat szeretnék látni, miért nem jó stb gondolatok, csak fokozzák a sztresszet. Beteszek ide majd egy összefoglalót a TM tudományos kutatásainak eredményeiről..........

ghepard Creative Commons License 2011.05.16 0 0 136

Na ez is jó hír, gratula. Nagyon jó a következtetés. A szemeid nem romolhatnak el csak úgy 1-2 hónap alatt. Valami ott bent igyekszik jobbá tenni a dolgokat, de először el kell hordani ezt azt és az eleinte gátol. Az adatokat szerintem az agy mindig feldolgozza, de ha lássa, hogy ez egyik gyenge, gyengébb mint a másik - akkor azt kegyetlenül elnyomja. De így végül az erősebb is gyengébb lesz, mert egy szem nem láthat annyit, mint 2 - na meg akkor a jobbik jobban meg is lesz terhelve és így végül az is romlik. Persze ezen már nem gondolkodik, mert mindig ott és akkor igyekszik a legjobbat nyújtani. Ezért fontos, hogy tegyünk valamit az egyensúly helyreállításához. És ez nálam most nagyonis kezd a hatni. Egyre erősödik bennem az érzés, hogy ez lesz a finálé. Ahogy egyre finomítom a részleteket, egyre gyakrabban és könnyebben találom meg a két szem egyensúlyát.

 

Tehát összeségében egyszerű a dolog. Talán a legjobb technikát alkalmazom a sztressz feloldására, a www.tminfo.hu oldalon erről lehet sokat olvasni, mely minimum kétszeresen felülmúlja a többit. Még 2 hete nem is tudtam, hogy létezik ez az oldal és 1 hónapja még azt se tudtam, hogy mi az TM - pedig valami olyasmit kezdtem el 8 éve véletlenül.

 

A másik dolog meg az egyensúly visszaállítása. A hideg meleg, a világos sötét, a gravitáció, a távolba és közelbenézés egyensúlya (a 2 méteres szabály) és most már, de  nem utolsó a két szem egyensúlya. Nem kell semmin agyalni, megy az magától is csak nyugalomra és a felsorolt dolgok egyensúlyára kell törekedni...........

 

Fel a fejjel, kitartást, nyugalmat, lelki békét és az egyensúly eléréséhez türelmet adjon  a belső erő, ami hajt Téged is nap mint nap.......... 

Előzmény: Törölt nick (135)
Törölt nick Creative Commons License 2011.05.14 0 0 135

Üdv!

Van egy szerintem nagyon jó hírem.

Észrevettem pár napja,hogy megint rosszabbul látok. Igen ám,de nem azért,mert romlottak volna a szemeim,ugyanolyan mind a kettő.Az a helyzet,hogy az agyam már a rosszabbik szemem által küldött adatokat is feldolgozza,bár így romlik az összkép,de a másik szemem is újra elnyeri eredeti funkcióját...

 

Üdv :)

ghepard Creative Commons License 2011.05.12 0 0 134

Na még egy kicsi dumcsi.Csak leírom tapasztalataimat. A szívet lehet szabályozni, szinte meg se kell mozdulni. A légzéssel is. Tehát még akkor is számottevően lehet szábályozni, mikor csendbe vagyok. Nem mindegy hogyan lélegzel. Vagy még lélegezni se kell. Ha teliszívom magam levegővel és úgy mérem a pulzust, akkor növekszik, mondjuk 55-ről felmegy 64-re. Ha kifújom magamból majd az összes levegőt és aztán úgy mérem egy percig, akkor csökken az akkori normálishoz, mondjuk 52 körüli. De van még egy jobban csökkentő eljárás (lehet több is van, csak nem kutatom). Ha gyorsan szippantok és gyorsan is kilököm a levegőt, de közben egy icipici szünetet tartok, közben a kezem a halántékomon van és igyekszem eltalálni a szippantást és a kilökést a pulzussal - azt akarva elérni, hogy akkor dobbantson a szív. Ezzel még lejjeb hozható a pulzus, akár 50 alá is. Tehát 64 és 49 között simán parancsolgathatok neki. Persze lehet ez nem megy rögtön az embernek. Kell azért türelem és figyelés, igazítás, nyugalom meg ilyesmik.

 Na és itt jönnek a hangok. Ha az ember dúdolgat valami szöveget, ismert nótácskát, vagy csak úgy akármit, egy hangot is - akkor akaratlanul tovább kezdi fújni ki a levegőt, hogy befejezze a sort, mondatot stb. Szokom mondogatni, hogy a nők lehet ezért is élnek sokkal tovább, mint a férfiak, mert nagyon szeretnek pletykálni. Ez meg ugye hangkiadással jár. A vonatban néha nem győzök csodálkozni. Ha két ismerős hölgy összefut oda ahol én ülök, vagy én ülök véletlenül az egyikhez, de jön a másik, ezt néha nem tudom elkerülni... :)) Szinte be nem áll a szájuk, állandóan megállás nélkül fecsegnek. Nekik jó, nekem meg az agyamra megy. Ez így van a saját hangom nekem jó, de ha mást kell hallanom összevissza és érezni a rezgéseket, az nekem nem jó, pláne még ha nem is érdekel az, amiről fecsegnek.

 

Éjjel, mikor alszunk, akkor ugye nem mozgunk és lerakódik minden istennyila lehet. Februárban gondoltam, mi lesz, ha éjjel is próbálok csak úgy rezegtetni itt ott, mikor felnyitom a szemeimet stb, persze hang nélkül, mert az asszony agyoncsapna :) Hát azt még az álmaimban se gondoltam, hogy ekkora hatása van. Azok is rezgések, mint a hangok, csak csendesek és nem olyan gyors frekvenciájúak - de erősebbek, mint a hang. Persze a szemekkel is próbálgatom azt a kiegyenlítést. De így gondolkodom. Attól biztosan nem javult meg ennyire a légzési teherbírásom (a nem egyforma pislogásoktól a szemekkel), amit ugye az említett módokon ellenőrzök. Az csakis a másik dologtól lehet, mert semmi mást nem csinálok másképp az ég világon. Persze ezt is nagyon nehéz elhinnem, de nincs más magyarázat, legalábbis nekem. És ha azok az éjszakai rezgések így feldobják a test működését, akkor lehet talán feltételezni, hogy a szemekét is valhogy befolyásolják. De persze látom, hogy a szemek kiegyenlítése is egymaga segít.

 

Találtam egy szöveget a neten, ahol kisérletekkel bizonyították, hogy a rezgések 2-szer olyan jobban nyugtatnak (a hangos meditáció, transzendentális meditáció, TM), mint a mély alvás. Tehát 1 óra nyugodt hangkiadás (hozzáteszem, hogy csendes rezgés is, még éjjel is) felérhet 2 órai mély alvással. Lemérték, hogy TM alatt 16%-al csökken az oxigénfogyasztás, mély alvás alatt csak 8%-al. Nálam ez most jóval 16% felett lehet kevesebb. Tehát valahogy a testem, sejtjeim  jobban hasznosítják az oxigént. Ez magyarázza azt is, hogy miért nem vagyok fáradt még akkor sem, mikor 4-5 órát is kisérletezgetek éjjel. Majdnem mindegy, hogy alszom vagy rezgek magamnak, nagy gond nem elaludni............ :))

Előzmény: Semmisem (132)
ghepard Creative Commons License 2011.05.12 0 0 133

Azt a gyaloglásközbeni mérést minden munkanap csinálom, kb 2003 májusától. Akkor vettem észre (kb 4 hónap egy kis hangkisérletek, meg légzéskisérletek után), hogy 5 év után nem fájnak a sarkaim és valahogy megnőtt a kondícióm, a foci alatt ezt észre lehet venni. A lélegzet visszatartására időt kell fordítani. Legalább 10-12, mert harmadszorra legjobb az eredmény. Nem akartam csinálni, mertazt gondoltam (a 4 év ezelőtti próbálkozás után), hogy nem fogom tudni elérni a 3 percet. De most februártól igencsak meglódult a gyalogos mérés. Mint írtam, próbálok csak úgy rezegni. Ujjakat lágyan, derkat, lábakat - a legkisebb energiával. Észrevettem, hogy egy bizonyos erőig és kombinációk hatására - csökken a pulzosom. Tehát nem a várható növekedés, hanem csökkenés. Na ez igencsak meglepett (éjjel szoktam mérni a pulzusomat és saccolni a vérnyomást). Ezt keresem, hgy ebből is kihozzam a maximumot. Úgy 2 hete irogatok a szívvel foglalkozó topikba. Ez az első, ahol nem hurrogtak le. Hiába az az eredmény a szívnél, amit oda is betettem - az döbbenetes (Deepak Chpora könyvéből a kisérlet). Tehát a visszatartás ideje alatt is (fekszem az ágyon éjjel, akkor van időm arra 12 percre, de azt hittem aztán nem fogok tudni elaludni, de megy) próbálgatom mozgatniu az ujjaimat itt ott, kinyitni a szemem (meg kell néznem az órát). Mivel akkor nem engedhetem ki a levegőt és nem adhatok ki hangot, hogy össze tudjam hasonlítani a 30-as éveimben felállítottal. A gyaloglásnál engedem itt ott ki egy kis hanggal is (de nem szívok, csak kétszer). Sok mindenre kell figyelni, milyen gyorsan menjek, hogya engedjem ki a levegőt stb.

 

A normális légzésnél a szívó fázis kb fele annyi mint a kifúvó fázis, de sok embernél még ez sincs így. Sokan szinte 3 ember helyett lélegeznek, mégis légszomjban szenvednek.Lehet náluk tovább tart a szívó fázis és ez nem jó. Írtam is irományomban. Na, ha az ember dúdolgat, akkor ez az arány igencsak eltolódhat akaratlanul, még mindenféle cselekvés közepette is. Ez nagyon nyugtat és a test igyekszik jobban működni. Az arány eltolódhat egész egy az öthöz. Tehát mondjuk 1mp szívás és 5mp kifúvás. Én például simán csinálhatom 1 a 10-hez, mindenféle megerőltetés nélkül....... Ez azt jelenti, hogy a tüdőben és a vérben sokkal jobb hatásfokkal tud kicserélődni az elhasznált levegő frissre. Ez meg egész biztos kihat a szívre is és a teljesítményre is.  Ha valami történik, akkor azt valahogy próbálom magamnak megmagyarázni.

Előzmény: Semmisem (132)
Semmisem Creative Commons License 2011.05.12 0 0 132

Egyhelyben, vagy mozogtál is? mert néha keverem már a sétás visszatartással.

 

mindenképpen nagy gratuláció.az öszefüggésekre ha rájöttél az még érdekelne nagyon.

Előzmény: ghepard (131)
ghepard Creative Commons License 2011.05.12 0 0 131

A mai eredmény már nekem is magas. Ma 4 perc 20 másodpercig voltam képes visszatartani a levegőt. Kezdhetek gondolkodni, hogy ez meg hogy a francba lehetséges......... Tegnapelőtt az járt az eszemben, hogy talán meg tudom közelíteni a 30-as éveimben felállított időt - a 3 perc 7 mp-t. Nagyon meglepett (mert azt úgy nem mértem), hogy könnyen túlszárnyaltam. Azon gondolkodtam tegnap, hogy lehet még a 4 perc se lehetetlen. Na tessék, rögtön másnap el is értem és jóval túlszárnyaltam. Ez már 40%-al jobb idő, mit a 30-as éveimben. Na ezt legalább jobban csinálom. Le van mérve. Klassz. Igaz, akkor teli voltam energiával, sokat futkároztam és mégse bírtam annyit, mint most. Akkor hiányzott az a tudás, ami most már megvan. Nagyon sokmindennek össze kellett jönnie, hogy ezt elérjem.  De ma már azon gondolkodom, hogy lehet, az 5 percet is el lehetne érni. Legalábbis már nem olyan messze van.

 

Ez azért már nagyon magas volna szárazon elérni. Vízben sokkal könnyebb, hisz ott összenyom a víz és le is hűt. Ismert dolog, hogy néhány edzett gyöngyhalász 7 percig is lent maradhat. A mélymerülő (légzőpalack nélküli) csúcstartók elérik, hogy a mélyben csak 6-8-szor verjen a szív. Döbbenetes. A bálnák is döbbenetesek, lélegeznek, de 40 percig is lent lehetnek a víz alatt és kilométereket is elmennek ott. Ha már nem szárnyalom túl 4:20-at, az se baj, hisz ez is nagyon szép azt hiszem. De fogok tanulni egy kicsit jobban rezegni a visszatartás alatt, még csak kétszer próbálkoztam. Lehet még javulhatok.

 

Most kezdem már hinni, hogy talán ez többet hozott ahhoz a minőségi változáshoz, amit a szemeknél is tapasztalok. Ez azt jelenti, hogy több helyen, kevesebb energiával is látom ugyanazt, amit pár hónapja tovább tartott elérni.........

ghepard Creative Commons License 2011.05.11 0 0 130

Valóban nem mindegy milyen hal. Az első 23 évemben sokat halásztam és meg is ettem többnyire. Emlékszem egyetlenegy pontyot se fogtam, nem is szeretem a pontyot. Csak keszeg, töviseshal süllő, csuka, és itt ott harcsa. Legízletesebb volt csuka. Már akkor jobban szerettem a tengeri halakat. Télen akkor nem halásztam és édesanyám sok halat vett nekem, mind tengeri. Aztán 17 év után egypár pontyot is fogtam, de azt inkább a feleségem ette meg, én nem szeretem. A csukát viszont Ő nem. De sok konzervet is eszem, tőkehal máj saját olajban és más többféle tengeri halak saját olajban. Persze csak az van rá írva a konzervre, de vannak, melyek nagyon ízlenek, azokat veszi nekem a feleségem....

 

Tetszik, hogy foglakozol magaddal, kisérleteket végzel, figyelsz. Ez szerintem sokkal többet ér, mint orvosokhoz járni és azt se tudod mit adnak, nem nagyon érted mit fognak csinálni, milyen hatása lesz stb.....

 

Igen, a rezgések árthatnak, mert nagy energiát hordoznak, mint írtam is párszor. Én is elcsesztem ezt azt az elején. A hullámok erősíthetik is és ki is olthatják egymást. Nem egyszerű a dolog, de lasasn lassan..... Sok sok figyelés, próbálkozás után tapasztalja az ember, hogy jól csinálja e.......

 

Ha érzed ki kell próbálni. Az mindig plussz erő, ha akarsz, ha próbálsz hinni benne tapasztalat nélkül is. A hangról szóló topikomban írtam is, hogy a gondolatok, hit, belső erő, életenergia stb kb 50% is lehet. Ha el van döntve, már csak végre kell hajtani.... :)  30%-ot ad a légzés, hangok és ezek a rezgések. 10%-ot a folyadékok, víz stb. 5%-ot a táplálék (tehát a kemény dolgok) , s a maradék 5%, ami kimaradt.......... Az első kettő ráadásul  ég mindig ingyenes......., persze csak úgy szerintem, az én hozzáállásom a dolgokhoz.....

 

A hideg meleg váltakozása is rezgés, a táplálék is rezgéseket produkál bennünk - és úgy általában minden rezeg. Semmi se áll(hat) meg........

 

Hát igen, ha leteszed a szemcsit, akkor mintha egy más világba pottyantál volna. Akkor látod csak igazán, hogy nem valami jól látsz és furcsa érzések nyomják az embert belülről. Minek csinálom, hisz a szemcsiben jobban látok stb. Nehéz a dolog, én már átrágtam magam rajta, de nem volt egyszerű és még most se minden kóser, de nagyon meg vagyok elégedve......... Inkább úgy kellene mondanom, hogy nem vagyok megelégedve, az jobb szöveg számomra, mert akkor tovább kell igyekezni és nem megtorpanni az elért eredményen. Mindig van mit csiszolni......

 

Számomra nagyon jelentősek. Hisz ez a valaha elért legjobb eredményem, pedig 30-35 évesen is a legjobbat akartam elérni. Most meg egész könnyen ment kb 20%-al túlszárnyalni 59 éves fejjel. Hát ez megincsak nagyon feldobott.

 

Azt hiszem eszem elég halolajat, mint feljebb írtam és sok sárgarépát is eszem és ettem is mindig (hogy az is jó a szemnek). Cseh oldalakon (szemmel foglalkozó, nem orvosi, hanem természetes úton javítás) meg valami EYEmax-ot ajánlanak. Ezek is hatnak, mint minden a kérdés csak az, hogy hogyan. Nekem izgalmas az első két elem (a levegő, légzés, hangok, rezgések és a hit, gondolatok, életenergia, mágneses erők, gravitáció stb)  hatásaival kisérletezgetnem, már amikor valami az eszembe jut......... Mostanában nem sokat teszek veszek az ügyben, mégis milyen drasztikusan feljött a testem teljesítménye a pár hónap alatt. Ezt a focin nem győzöm átélni..........

Előzmény: Semmisem (129)
Semmisem Creative Commons License 2011.05.11 0 0 129

Halak: azért az nem mindegy h édes vagy sós vizi halacska. Ezek a zsirsavak szuperül a sósviziekben vannak. Én most kísérleteket végzek a halolajjal, bizonyos gyulladások elnyomásában. Izületi gyulladás megfékezésében. A rezgésekehez még nem értek úgy, és azt hiszem árthatrtam, amikor azzal próbálkoztam... még nem tudom. Szerintem bizonyos rezgés az étkezés is, most ebben is benne vagyok. Hogy megadjam ami a testnek kell- úgy képzelem, h mint amikor egy hangszert hangolnak. És mostanában nagyon erős késztetés lett bennem, hogy próbáljam meg ezt a halolaj dolgot. Azt már tudod, h vázizom és idegrendszerben dolgozom már a testen , ami szintén rezgések összessége szerintem. Képzeld, az egylábas dolgokban oda jutottam, hogy tojás alakú felfújt tüskés labdán állok 1 lábon, és vagy törzset forgatok így, vagy egyik kézzel súlyt emelek. elképesztő relációk vannak. Úgy sejtem, hogy a térd sérülésének okozatait talán sikerült helyre tenni, de legalábbis jo uton vagyok. Csak az izület gyulladás és porc kopás úgy tűnik h makacs, idő kell neki. van h hűtenem kell a térdemet.

 

Amit észrevettem még, h a hideg meleg váltogatás jó neki (gndolom a gyér vérkeringést tobja fel kissé).

 

A szemmel meg az van, hogy már két napja nincs rajtam a szemcsi, kezdem megszokni  a kezdetben fura érzést, egyfajta bizonytalanságot. A könnyeztetést is alkalmazom. Úgyh, ha mondhatjuk úgy dolgozom az ügyön.

 

A levegővisszatartást mi is évek óta csináljuk itt a sportban. Én úszás közben szeretem, főleg víz alatt, uszonnyal, békés csöndes dolog, még a levegővétel sem zavarja az embert.

 

A rekordjaid amiket irsz szerintem nagon jelentősek, sétálni 1 levegővel hosszan nem könnyű. le a kalappal.

 

végül: arra gondoltam, h megpróbálhatnál egy csipet halolajat hozzáadni az étkeidhez néha, hátha megtámogatná a testet a kellő helyeken.csak 1 tipp.

Előzmény: ghepard (128)
ghepard Creative Commons License 2011.05.11 0 0 128

Nagyon jó gondolatindítónak. Na a hal - azt lehet mondani az én vagyok. Nagyon szeretem a halakat, elnézést kell tőlük kérnem, de enni is és fogni is, vagy legalább pecázni, vagy nézni, hogy pecáznak. Mostanában már csak nézegetem, hogy pecáznak. Már kiskorom óta sokat halásztam és rengeteg halat ettem, majd mindig mindet amit fogtam, meg amit vett az édesanyám és megsütött. Imádtam és imádom a halakat. Aztán volt egy 17 éves időszak, amikor nem jártam ki halászni, de sok halat továbbra is ettem és állandóan eszek is. Egy alkalmat se szalasztok el. A hét 7 napjából 5-ben biztos eszem valami halkészítményt. Ez mindig is így volt és mégis romlott a látásom. Most meg már javul lassan lassan már több, mint két éve. A kezdeti javulás nagyon meredek volt, aztán lassul a javulás. Nem lehet a végtelenségig egyforma ütemben javulni. Egyre nehezebb jobb eredményeket elérni.

 

Minden dolognak meg van a maga hatása. A halnak is és annak az anyagnak, amit írtál. Most igencsak felfigyeltem, hogy minden javul bennem és a valaha elért rekordjaim is veszélyben vannak.  Mint írtam, februártól éjjel is próbálok egy kicsit rezegni, nem hanggal, mert a feleségem agyoncsapna. Hanem csak úgy, minden ami az eszembe jut, persze lazán, nem győzök csodálkozni. Azóta minden héten jobb és jobb eredményt értem el (továbbmentem 3 lélegzetvétellel). De sose próbáltam, hogy meddig tudom visszzatartani a levegőt, mennyi ideig. Mert gyalog menve nem az időt mérem, hanem a távolságot. Régen viszont sose csináltam ezt. A 30-as éveimben elértem a legjobb időmet, sok sok gyakorlás után. Persze akkor nagyon jó kondiban voltam. Ez 3 perc felett volt, egész pontosan 3 perc 7 mp. Tehát 187 másodperc. Úgy 4 éve pár nap erejéig nekimentem és 2 perc 36 mp-ig jutottam. Mondom ez nem is olyan rossz 55 éves fejjel. Akkor átfutott rajtam, hogy a 3 percet már sose fogom elérni, hiába, öregszem. Nem is igen akartam ennek nekimenni, hogy ne vegye el a kedvemet. Na meg ahhoz legalább 10 perc kell. Mert harmadszorra a legjobb, ritkán negyedszerre. Na most ma nekimentem nekimentem. Teljesen érthetetlen, hogy első nekifutásra (már az első napon) 3 perc 46 mp lett belőle. Többet nem is írok, mert még most sem tudom felfogni, hogy ez mit jelent. Most van olyan érzésem, hogy ezt túl fogom szárnyalni. Ha nem holnap, akkor holnapután. Ha akkor se, akkor valamikor...... Na ettől a szemem is fejlődött, észrevettem.............. Csak úgy megjegyzem, ma megint vagy hét métert adtam a rekordomra (a múlt hét szerdaira, érdekes ma is szerda van), a jobban megdöbbentő, hogy a másikra (amit úgy 120 méter után megint csinálom, de most már egyre kevesebb távolság jut, hogy elkezdjem, tehát kevesebb az idő is, hogy kifújjam magam) ugyanakkor túlszárnyaltam kb 15 méterrel. Na ezt majdem nem hittem el...... Érdekes dolgok.............

Előzmény: Semmisem (127)
Semmisem Creative Commons License 2011.05.10 0 0 127

ezt találtam neked, véletlen bukkantam rá, gondoltam gondolat inditonak jo:

Dha zsírsav

Más néven dokozahexaénsav. Többszörösen telítetlen, tehát esszenciális zsírsav, amelyet szervezetünk nem tud előállítani. Az omega-3 zsírsavak csoportjába tartozik. Érdekesség, hogy a magzati élet utolsó harmadában nagy mennyiségű DHA halmozódik fel az agyban és a szem ideghártyájában, az idegsejtek membránjaiban (az agykéreg 15-20 százaléka, a szem ideghártyájának 30-60 százaléka DHA). Az omega-3 zsírsavak elősegítik a megfelelő szerotoninszint fenntartását az anya szervezetében, ezáltal csökkentik a szülés utáni depresszió rizikóját. A halat rendszeresen fogyasztó gyermekeknél negyedére csökken az asztma kialakulásának kockázata. Más kutatások szerint a koleszterinszint-csökkentésében is lehet szerepe. Egy nagyon bonyolult folyamaton keresztül befolyásolja a látást is, mivel belőle egy különleges anyag, az NDP-1 keletkezik, amely egyike a szervezetben termelődő leghatékonyabb idegsejtvédő anyagoknak.

Előzmény: ghepard (126)
ghepard Creative Commons License 2011.05.09 0 0 126

Újabb hetek teltek el és egyre erősödik bennem az érzés, hogy ez a két szem kiegyenlítése igencsak nagy lehetőségekkel kecsegtet. Az ember igyekszik egyszerűbben megoldani a problémákat. Mikor rájöttem, hogy hat a hideg is a szemekre, akkor vizeztem  a csapnál, még mártogattam is a fejemet, majd pohárba tettem vizet és azzal próbáltam többet a rosszabbik környékét hűteni, majd a saját nyálom egyszerűbb megoldásnak tűnt (nincs gond a vizzel, mindig kéznél van.....). De idővel minden az ember agyára megy. Most úgy próbálom kiegyenlíteni, hogy csak az egyikkel pislogok, vagy cukom be pár mp-re. Na ez nagyságrenddel egyszerűbb dolog, nem kell se víz, se nyál - csak az egyikkel majd a másikkal, majd együtt csukogatni, nyitogatni. Ennek még meg van az az előnyei is, hogy az egyik szemmel még lát is az ember. Így idővel a sok kisérlet kapcsán nem győzök csodálkozni, hogy milyen gyorsan változik - hol az egyik szem lát jobban, hol a másik. Az agy meg tanul, hogy nem szabad az egyiket elnyomni, mert kettővel jobb. Erre figyelmeztetem mostanában elég gyakran. Persze nem olyan egyszerű, sokat kell próbálgatni. A kis csecsemő is, mikor tanul járni, hogy kb 3000-szer elesik és kb 60 ezerszer rossz mozdulatokat csinál és elveszti az egyensúlyt. De végül ráérez a helyes egyensúlyra. Egyre erősödik bennem az érzés, hogy végül számomra ez lesz hosszú  29 hónap után az igazi megoldás, csak finomítani kell. Persze igyekszem mindent figyelembe venni, de ez végül nagyon egyszerű megoldás és nem is gondoltam rá sokáig, hogy ezzel próbálkozzak...... Az én problémám a szemlencse lassúsága és nagysága - és így sokkal nagyobb erő kell, hogy szét legyen húzva (távolra), vagy össze legyen nyomva (közelre). Még az is lehet, hogy a lerakódások lassan felszívódnak (lásd a légzőrekordjaim a napokban). Az a 9 év szemüveghordás nem tett jót a szemekben semminek. Kezdem remélni, hogy fokozatosan, lépésről lépésre még mindig jobb lehet...

ghepard Creative Commons License 2011.04.28 0 0 125

Nem egyforma a két szem

Nem találtam erről sok infót, de ahogy nézem a szemről szóló fórumokat, feltűnt, hogy majd minden rosszullátónak, vagy mondjuk, hogy szemproblémával küszködőnek - az egyik szeme jobb a másik meg rosszabb. Tehát nem egyforma rossz. Ez is tehát azt sugallja, hogy a környezeti hatások nagyonis befolyásolják látásunkat a nap folyamán. Magamon azt vettem észre, hogy igencsak változik a két szem állapota a nap folyamán. Attól függ, hol vagyok, mit nézek, melyik szemre hat több fény, melyikre hat jobban a levegő áramlása stb. Mondjuk munkanaponta kb 7 órát ülök a monitor mögött. Itt igencsak jobb lesz a jobb oldali szemem. Lehet azért, mert jobbról van az ablak (tehát több fény éri), egyben jobbról van észak is, a nyitott ablakon át jön be a hidegebb levegő - így jobb lesz a jobb szemem könnytermelése. Ezt igyekeztem egy kicsit kompenzálni, hogy a bal szememet jobban hűtöttem (vízzel, majd nyállal - de idővel az agyamra ment, de hatott). Most kb már 3 hónapja próbálgatom az egyszemes pislogásokat és rövid csukásokat. Na ez úgy néz ki nagy lehetőségeket rejt magában. Eleinte nagyon komótosan és durván ment. A másik szem is akart pislogni, meg becsukódni. De idővel oldódott a görcsös ragazkodás és sokkal könnyebben megy. Emiatt érzem, hogy minőségi változás állt be szemeimnél. Most az agy igencsak eddig nem tapasztalt feladat elé állítódott. Már nem olyan egyszerű a dolga. Eddig ott és akkor tudta, hogy melyik szemet kell elnyomni, hogy jobb legyen a látás, mert mindig csak két szemmel pislogtam, vagy csuktam be őket. Most fordult a kocka. Hoppá, hirtelen nem tudja melyik a rosszabbik, mert sokszor csak az egyikkel pislogok, vagy csukom be kis időre. Igencsak nagyon érdekes dolgokat tapasztalok. Szinte érezni és látni, mennyire igyekszik az agy, hogy megbírkózzon az új feladattal és kihozza a legjobbat az új helyzetből. Ez az új helyzet meg jobb, úgy néz ki, mert a gyengébb szemet erősítem azzal, hogy csak azt csukom be, vagy csak azzal pislogok - egyszerre több lesz ott a könny, mint a másikon és fordul a kocka. Ezt sokszor megcsinálom a monitor mögött és lám, egyszerűbb és nagyszerűbb lett a dolog. Ha mindennap fogom ezt csinálni máshol is (mindenhol), lassan automatikus lehet, hogy fogom tudni - ott és akkor pontosan hogyan kell variálnom  ezeket a dolgokat....... Na ez újabb jó dolog a tarsolyban - ez is a felborult egyensúlyt hivatott rendberakni................. Lassan alakul a dolog .............

ghepard Creative Commons License 2011.04.26 0 0 124

Én is várom a fejleményeket, nagyon felemelő érzés olvasni itt a jó tapasztalatokat. De a rossz tapasztalatokat se szabad elvetni, azokból is tanulni kell - ilyen az élet rendje.........

Előzmény: Törölt nick (119)
ghepard Creative Commons License 2011.04.26 0 0 123

Remélem, hogy nem fog tartósan romlani, pláne ha meg lesz a belső akarat. Nekem már 28 hónapja nem romlik - eddig úgy látom, hogy az elején nagyon meredeken javult, szinte alig hittem el. Aztán ez a javulás sokkal lassabb lett, majd mostanában nagyon nagyon lassan, de úgy 4-5 hónap után érzem, hogy még mindig valamicskét - de JAVUL............ És úgy általában minden könnyebb lett, mint az imént is írtam, de azért is teszek valami keveset, lehet a szemeknek is jó (a rezgések, vibrálások).........

Előzmény: Törölt nick (117)
ghepard Creative Commons License 2011.04.26 0 0 122

Majd megtekintem én is, de ezekkel úgy vagyok, hogy mindig változnak a dolgok és csaknem mindig más az eredmény - a körülményektől függ..... én mostanában nem sokat mérem már úgy tesztekkel - mondom magamban, azt kell látnom, amit éppen látnom kell ott és akkor ahol vagyok........ De nagyon feldobja az embert, mikor leteszteli magát és az eredmény jobb, mint mondjuk egy hónappal ezelőtt. Ez szárnyakat ad. Emlékszem, mikor megvolt a 100% - majd egy hétig egész boldog voltam. Még a 120% pár hónap múlva megvolt, onnantól azonban már nagyon nehéz javulgatnom. Ezért minden istennyilát tudni akarok, hogy tovább léphessek..........

Előzmény: Törölt nick (116)
ghepard Creative Commons License 2011.04.26 0 0 121

Igen, ez jó ötlet. Én is ezt igyekszem már vagy 3 hónapja. Mert az agy barátunk igencsak igyekszik mindig a rosszabbikot elnyomni. Ha próbálgatom kiegyenlíteni, akkor majd mindig utána kitisztul, pedig külön külön néha igencsak rossz, de aztán a kettő valahogy klassz. Úgy próbálgatom, hogy csak az egyiket csukogatom, majd aztán a másikat, majd egyszerre párszor, majd megint az egyiket. Egyszer gyorsabban, majd lassabban, erősebben összeszorítom a szemeket, majd lazábban. A cél az, hogy jobb legyen. Pedig bnekem már az extra látás elég messze van (már úgy tartósan gondolom), de kitartó vagyok és lassan közeledem hozzá...... majd csak oda ér. Egyébként nem győzök csodálkozni, a múlt héten kétszer megtoldtam a légző rekordomat (milyen messze megyek el 2 lélegzetvétellel) és ma az ünnepepek után még mindig 2 métert tudtam rá tenni. Na ez már kezd magas lenni, hova fog ez kilyukadni........

Előzmény: Semmisem (115)
ghepard Creative Commons License 2011.04.26 0 0 120

Hát ez nagyon klassz. Én is nagyon örülök, hogy érzed a javulást. Nem győzöm mondani, Te még fiatal vagy, ha jó irányba indulsz el és kitartó leszel, meg lesz az extra látás is. A vicces valóban az, hogy nem nagyon kell semmit hajtani, csak a szemcsit le, nem feltenni és létezni. Majd az élet felteszi a kérdést és meg is próbálod oldani. Ahogy veszem észre kezded meg is oldani a mindennapi feladatokat.

 

Ha megosztod itt velünk a tapasztalataidat, az mindenkinek hasznára lehet, ha jók, ha rosszak - mindenből tanulni kell........ Ilyen az élet...... Sok skert továbbra is.......

Előzmény: Törölt nick (113)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!