Bármely helységbe beléphetett, ugyanis közfeladatot ellátó személy. Az MTVA-nak kötelessége lett volna egy kísérőt adni mellé, akinek feladata kellett volna legyen minden zárt ajtót kinyitni neki, de a biztonsági őrök hozzá nem érhettek volna, ill. az intézményen belüli szabad mozgásában sem korlatozhatták volna semmilyen szinten sem se szóval, se testi erőszak alkalmazásával. Az, hogy jogszerűen tartózkodott odabent, az bizonyítja, hogy a biztonságiak engedték be a képviselői igazolványa felmutatása utan. Ha pedig beengedték és jogszerűen tartózkodott odabent, akkor a fentiek vonatkoztak rá. Amit az MTVA/KESMA mond az ügyről az tényszerűen nem igaz.
Előbb voltak a barataim, mintsem Tudjukki ki akarta volna zavarni a ruszki katonákat. Nem fogok ilyen dolgok miatt összeveszni velük, viszont pont ez a legnagyobb bűne ennek a rendszernek, hogy rokonokat, barátokat ugraszt egymásnak, olyan árkot ásva közéjük, amit évtizedek alatt se tud senki betemetni. Nagyon szomorú dolog ez szerintem és megbocsájthatatlan bűn.
Láttad a videókat, nem? A kutya sem foglalkozott velük. Azt csináltak az előtérben, amit akartak. Hempereghettek a földön és rohanhattak neki az ajtónak.
Nem tudok(és nem is akarok) mondandód nagy részével egyetérteni. De az egész hitelesség veszed el, amikor ide kevered Varjú Lászlót. Az a szarházi arra jogosult, h belépjen az MTVbe, és a portán megvárja az aktuális embert, akivel beszélni kíván(igen, annak az embernek kutya kötelessége megjelenni).
De nem kóborolhat az épületben, és mint bárhol máshol, ha felszólítja az erre tartott személyzet, akkor engedelmeskedik. De ez a buzi vergődött, ellenállt, ráadásul az egyik fegyverére is rányúlt, én bilincsben vittem volna ki, de az egyik kamerázatlan szobában még meg is simogattam volna pokrócon keresztül.
Nekem értelmes barátaim ugyanígy vannak, bezzeg, amíg a srác egyetemista volt és a lány gyeséből/családi potlékából éltek, addig a qrvannyat volt a Hornnak, Bokrosnak meg a Fodornak, hogy tandíjat kellett fizetni (most nincs ugye tandíj, mert nem úgy hívják a szómágusok), meg milyen alacsony a családi pótlék, most meg hogy a srácnak milliós fizetése van, két gyerekük is egyetemet végzett csak az ő fizetéséből, és megtehették, hogy a lány 25 éve nem dolgozott egy percet se, meg van egy gimnazista gyerekük is még, dögöljön meg mindenki, aki segélyből él, meg éljen viktor, mert levitte a srác szja-ját, meg a magas ÁFÁ-val végre a cigányok is fizetnek adót.
A Fidesz vérkommunista programot csinál már évek óta. Kvázi egypártrendszer van, egy csomó szektort államosítottak/központositottak, az önkormányzatok bevételeinek elvételével visszahoztak a tanácsrendszert, mindenhova komisszárokat ültettek, megfigyelik és vegzálják az ellenzéket, l. a Hadházy elleni rágalomhadjaratot, vagy azt hogy a jogszerűen a tv-szekházban tartózkodó Varjuhoz hozzá se érhettek volna a biztonságiak, erre őt vádolta meg az ügyeszség, stb. Vagy a legújabb, hogy egy csomó budapesti kapott egy levelet, miszerint ha el is akarja adni a lakásat, az állam fogja megvenni (mert ne gondoljuk azt, ha elővásárlási joga van az államnak egy Duna-parti lakásra, akkor nem fogja rátenni a kezét, hogy bagóért oda ne adja a haveroknak), de hasonló van a földeknél is, nem adhatod el annak, akinek akarod, annyiért, amennyiért akarod, vagy nem vehetsz ott földet, ahol szeretnél. Ez mind-mind kommunista, mi több, rákosista módszer.
Mivel 2010-ben 400 e volt a bruttója, nyilván nem gond a magas áfa. Hogy a (kis)nyugdíjas az utolsó 20 dkg csirkeszirszar után hogy fizeti ki, nyilván nem érdekli, nem az Ő problémája. Ha a gyárban történne vele valami és hirtelen a maximum 150 e rokkant ellátásból kellene kijönnie, valószínűleg jobban (át)érezné.
Persze, a befektetések terén fontos az erős, gyors intézkedésekre képes (autokrata) kormányzat, de a fejlett nyugati államokban nem az új befektetések bevonzása, ezzel a munkanélküliség felszámolása a legfontosabb problémája a gazdaságnak.
Szerintem bármelyik rendszer lehet pont annyira demokratikus, mint a másik, a tartalom a lényeg. A németeknél mindig bejut különböző arányban az a 4-5 párt. Jelentős támogatottsága egyiknek sincs, aztán szépen a választók "feje felett" megegyeznek arról, hogy mi legyen. Ugyanígy kritizálhatja a rendszert mondjuk az a kalifornaiai lakos, akinek a szavazata semmit nem befolyásol évtizedek óta, mert teljesen lényegtelen, hogy 75, 70, vagy 60%-al nyerik az államot a demokraták.
A német is demokratikus, de ugyanúgy kritizálható, mint a kétpártrendszer.
Sőt, továbbmegyek. Egy egypártrendszer is lehet demokratikus, ha a párton belül demokrácia uralkodik és kellően széles a tagság (most vonatkoztassatok el a fideszről, nyilván nem róluk van szó, csupán elméletileg ez simán tudhat adott kultúrában demokratikusan működni).
Olyan szinten szórják a pénzt, hogy óriási a kockázata a következő kormánynak. Alapból is, de ha beüt valami, akkor pláne. És jönnek vissza ezer évre. Az ellenzéknek ezen felül még ott lenne pirospontos-seggű, pintér, domokos (ász), meg az összes pártkatona, nincs kétségem, hogy tudnák "a dolgukat".
Amúgy ma mondta egy kollégám, hogy alacsonyabb az adó, semmi más nem érdemli. Bőszen kommunistázva közben. Nyilván nem tűnt fel neki, hogy a kommunisták álltak így a kérdéshez az átkosban.
És az miért gond, ha nehezen megy a kormányalakítás, vagy előrehozott választások vannak? Ettől még elég jól működik mondjuk Hollandia, vagy Dánia, mert jók az állami intézmények.
a legújabb kedvencem, hogy a külügyminisztérium 110 oldalas anyagában egy sor sincs arról, mire ment el 510 mrd Ft, amit állítólag lélegeztetőgépekre költöttek
majdnem egy 4-es metró teljes ára ez az összeg, de ez nem számít, mert buzi és migránsellenesek, nem úgy mint a baloldal, akik buzi és migránspártiak
értsd bármennyit lophatnak, mert a közmédia által nekik hazudott erkölcsi értékeik alapján ők a nemzeti oldal
Van, ahol hónapokig, vagy akár évekig nem tudnak új kormányt alakítani, állandóan előre hozott választásokat kell tartani, szinte állandó a bizonytalanság... Kilép egy néhány százalékos pártocska a kormányból, és kész a baj.
Nálunk a rendszerváltás óta mindig is vegyes rendszer volt, de szerinted az normális volt, amikor az 5%-os SZDSZ zsarolta a 40%-os MSZP-t? És a zsarolási potenciáljuk miatt olyan tárcákat kaptak, mint oktatás, egészségügy, gazdaság - és akkor még bele sem mentünk, hogyan vezette ezeket pl Magyar Bálint, Molnár Lajos, Horváth Ágnes, Kóka János...
Szerintem a vegyes választási rendszer a legjobb, amiben van lista és egyéni választókerületek is, az arányokon lehet vitatkozni. Illetve a körzethatárokat korrektebben kellett volna meghúzni.
Hogy egy-, vagy kétfordulós legyen, azon is lehet vitázni, hiszen korábban pedig azt övezték nagy viták, hogy a két forduló között milyen dealek születtek, pl MSZP-SZDSZ, vagy Fidesz-Kisgazda viszonyban.
Nem mindegy, hogy egy ország lakosságának milyen a beállítottsága. Nálunk egy ilyen rendszert diktatórikusan fognak használni. Illúzióim nincsenek, az összefogásban is van jópár szereplő, aki pontosan ugyanolyan hatalom gyakorlást csinálna, mint a fidesz, bár talán ott van egy-két ilyen szempontból normálisabb arc is.
De pontosan emiatt kellene a lehető legarányosabb rendszer, azaz csak lista és kész.
Így van, szerintem az összes ilyen rendszer sz*r és potenciálisan bele van kódolva egyfajta diktatúra. Bár nyilván a briteknél azért komolyabb kultúrája van a demokráciának, és ott nem annyira vezérelvű az egész dolog, mint nálunk. Ott érdemben lehet és merik kritizálni a párt aktuális vezetőségét/vezérét. Hasonlóan az Usaban.
A fő probléma persze nem a választási rendszer - nyilván a körzethatárokkal bűvészkedtek, és én is több arányos elemet vinnék bele, de ha át is alakítják egyszer, ez max tüneti kezelésnek jó.
A fő probléma a politikai kultúra meg a demokratikus, polgári hagyományok hiánya, az íratlan szabályok be nem tartása, egy tudatos, gondolkodó polgári réteg (erős középosztály) hiánya...
... Ami miatt pl a briteknél akármit nem lehet megcsinálni, nálunk viszont igen, hiszen semmilyen következménye sincs...
OK, akkor szerinted a brit választási rendszer sem demokratikus, sőt diktatorikus, hiszen ott tisztán többségi a választási rendszer. 2010-ben pl 3 képviselő híján mind fideszes lett volna, ha a brit választási rendszer szerint zajlanak a választások.
173 Fidesz
2 MSZP (Tóth József és Szanyi - a 2 angyalföldi körzet)
1 független (ő is fideszes volt, ha emlékszünk még Molnár Oszkárra)