Mindenesetre az ördög nem ábrázolás volt a Gyermekkor végében, hanem kokrétan megjelent, és végrehajtott vmit, aminek az emberiség nem kimondottan örült. Az az oda-vissza ható faji emlékezet meg egyenesen zseniális gondolat.
Hát, tán épp fordítva van inkább. először volt a gonosz, aztán ábrázoplták vhogy. Akkoriban a szarvval rendelkező állatok elég veszélyt jelenthettek még ,hogy a szarvak segytségével a veszélyességet jelezzék. a szőr és a farok meg... passz.
Mindemellett én rettenetesen sajnáltam a "gyámjainkat" is. Kétszeresen is. Hiszen olyanban kell segédkezniük, amit maguk is szeretnének, de soha nem érhetik el, ugyanakkor még ők jelentik a "rosszat" a gyámolított faj számára.
Ez is érdekes gondolat volt. Miért is fél az ember az ördögtől... Miért is testesíti meg ez az alak a gonoszt...
Azt hiszem, alapvetően igazad van. Ha belegondolok, legtöbb írásában próbál valamiféle megoldást találni arra a problémára, hogy az emberiség nem igazán viselkedik értelmes fajként.
Ebben a könyvében az "ET ex machina" :) módszert választja, vagyis, hogy ránk kényszerítik az épelméjűséget. Egy ilyen gyámkodás alatt viszont csak tengődés lehet egy faj élete - a megoldás briliáns. Kerek, logikus, elegáns. És rettentő riasztó. Idegen.
A 2001-ben már finomabb a módszer: az idegenek létének bizonyítéka, a tudat, hogy nem vagyunk egyedül képes az embereket felnőtté tenni. Ezt az optimizmusát mindíg is csodáltam.
Szerintem épp ez az, hogy nem az emberiség illeszkedik be, hanem az új faj, ami kinőtt belőle... Mint ahogy az ember sem azonos mondjuk a Homo erectussal, legfeljebb leszármazottja ( ha minden igaz:)). Az a rémisztő benne, hogy az emberi fajnak vége van, sosem lesznek már csecsemők, akik továbbviszik. A végén ezt a hangulatot nagyon érzékletesen írta le, én mindig beleborzongok. Ráadásul (mint mondjuk a tojáshéj a kikelés után, visszafordíthatatlanul lezárva a születést megelőző korszakot) a Föld is elpusztul.
"Ezt a vádat az angol bulvárlap, a Sunday Mirror közölte február 1-jei számában, idézve négy fiatalembert, kiknek állítólagos szexuális viszonyuk, illetve szexuális vitáik voltak Clarke-kal."
"A 80 éves író rágalmazási pert tervez a bulvárlap ellen,"
Nos, ha Clarke maga ismerte volna el egy tévéinterjúban, akkor az újság tuti arra alapozta volna a vádat - hisz azt tudja bizonyítani -, illetve kétlem, hogy Clarke perelni merne.
Mindenféle humorizálás nélkül: azért él ott, mert mint egy TV adásban bevallotta pedofil, és azon a tájon viszonylag egyszerűen ki tudja elégíteni vágyait.
Ismétlem ez komoly, és különben imádom az írásait.
Földrajzból sose voltam jó :)) - akkor viszont lehet, hogy az USA-partokon az ő ízlésének túl sok a "béjvaccs" :))
Egyébként a 2000. év hajnalán, amikor az egész médiavilág összerántotta magát egy nagy globálos buli erejéig, őt is megszólaltatták. Már nem emlékszem, mit mondott, de nagyon hatásos volt. Akkor bevágtak néhány képet is a lakóhelyéről (gondolom). Nem volt olyan szörnyű :)))
Amúgy csodálkoztam anno ,hogy, bár akkor már Sri Lankán élt asszem, de amikor a rama II-t írták, akkor nem raktak a legénységbe indiai tagot. Pedig még egy magyar is fért bele :)
Hogy írjak is valamit: a Gyermekkor vége is volt itt téma. Pár hete olvastam újra, és szerintemm is az egyik legeredetibb könyve. (elég sokat olvastam tőle)
Az alapgondolat kicsit hasonló az Űrodüsszeiához, csak valahogy az egész sokkal riasztóbb. És ehhez azt hiszem, a könyvborító is hozzá tett valamennyit...
Hideg és magány - leginkább ezek a szavak jutnak eszembe róla, ugyanakkor mégis van benne valami megnyugtató, hogy a nagyvilágban rend van, ahová még a rendetlen?, rendellenes? emberiség is be tud valahogyan illeszkedni.