Soha nem arról volt szó, hogy nem fogadták volna a spec. rel.-t, és pláne nem arról, hogy számszerűségét megkérdőjelezték volna.
Ennek a vitának Bell vetett véget, amikor kimutatta, hogy a Lorentz-elvnek sincs szüksége az étert feltételezni, ugyanúgy ahogy a spec. rel.-nek sem. Azt addig is tudták, hogy számszerűségében egyezik mind a kettő, csak azt mondták, hogy a Lorentz-elv eleve rossz alapokról indul ki.
Miután Bell kimutatta, hogy a Lorentz-elv levezethető úgy is, ha bármely mozgó vonatkoztatási rendszert veszünk alapul, világossá vált, hogy csupán a praktikusság dönt a két elmélet között. A helyhez kötött vonatkoztatási rendszerrel számoló spec. rel.-lel lényegesen könnyebb számolni, mint amikor a Lorentz-elvnél minden mozgást át kell számítani egy referencia-rendszerre. A spec. rel. praktikusabb és passz.
A Lorentz-elvnek az a haszna maradt meg, hogy aki ezt is ismeri, jobban érti a spec.rel.-t, és ez sem semmi.
Tetszett a tanmese. Van is benne igazság. De ez nem áll a relativitáselméletre. Éltek világhírű fizikusok, akik sohasem fogadták el a relativitáselméletet. (Ernst Mach, Michelson, Jánossy Lajos, Lénárd Fülöp)
A relativitáselmélet felett mindig is viták dúltak, és dúlnak ma is.
"...az a tapasztalat, hogy a tudomány egésze mint rendszer hosszú távon nem nagyon tud tévedni."
Ez egyértelműen nem igaz. Ha igaz lenne akkor a tudomány egészében sohasem lettek volna paradigma-váltások, és sohasem lettek volna tudományos forradalmak. Ajánlom figyelmedbe T. S. Kuhn könyvét: A tudományos forradalmak szerkezet címmel.
A tudomány története éppen azt mutatja, hogy a tudományos elméleteknek is meg van a maguk élettetama.
engedd meg, hogy elmondjak neked egy példát, amit Mérő László könyvében olvastam.
ML úgy döntött az egyetemen, hogy a Gauss-Osztrogradszkij tétel annyira ronda matematikailag, hogy ő nem hajlandó megtanulni csak a pótvizsgára, ha véletlenül pont azt húzná elsőre. nem azt húzta, így máig nem ismeri a tétel bizonyítását. ám azt tudja, hogy ha akarná, akkor elővehetnné a tankönyvet, ha ráfordítaná az időt, meg tudná érteni. ugyanezen az elven, ha meg akarná érteni a nemrég híressé vált Fermat sejtés sokezer oldalas bizonyítását, elvileg azt is megtehetné, bár lehet, hogy rámenne jópár éve vagy évtizede. de nyugodtan alszik, mert tudja, hogy a bizonyítás minden részét soktucat matematikus rágta át, akik annak a részterületnek a szakértői, ha hiba lenne benne, már rájöttek volna.
ez hit. de ez a hit megalapozott. ez nem személyes meggyőződés, hanem az a tapasztalat, hogy a tudomány egésze mint rendszer hosszú távon nem nagyon tud tévedni. ez nem összekeverendő azzal a hittel, ami egyeseknek a szivéből fakad, és abban kulminálódik, hogy a mai fizika helyett majd egyszer eljön egy igazi. lehet, de ez tényleg csak hit, a szó jó régi értelmében. még inkább remény.
Nagyon sokan vannak, akik el tudják magyarázni, ezen a fórumon is akadt belőlük jónéhány, akik vették a fáradságot, hogy NEKED magyarázzanak.
Ha egy szemernyi intelligencia szorult volna beléd, megköszönnéd nekik, hogy egyáltalán időt pazaroltak rád... ehelyett te inkább jól megköpködöd őket.
Nem csábít a lehetőség. Soha nem akartam tanár lenni. Téged látva jól döntöttem. Vannak itt, akik nálan sokkal jobban értik, sokkal jobban magyaráznak; nekik sincs esélyük. Nyitott vagy? Amíg azt hallod amit szeretnél! A relativitáselmélet és bizonyítakai nem azok. Ezerszer bizonyítottad már! Remélem, tévedek. (mert én talán nyitott vagyok)
Miért nem próbálkozol te elmagyarázni a relativitáselméletet? Én nyitott vagyok. Ha sikerül, olyat fogsz véghezvinni, ami még senkinek sem sikerült. Nem csábít a lehetőség?
Az hogy nem tudod felfogni, nem Simonyi, nem Einstein, nem a relativitáselmélet hibája, de még csak nem is a Tied. Ennyire vagy képes. "Nem találkoztam még olyan emberrel, aki a relativitáselméletet értelmesen el tudta volna magyarázni." Neked. Ilyen ember nem is lesz. Nem az Ő hibájuk.
Egyebként Simonyi könyvét mát többször olvastam. Nagyon jó összefoglaló könyv, valóban minden diáknak érdemes lenne ismernie. Egyedül a relativitáselméletre vonatkozó fejezet zavaros benne. Az egyidejűség relativitásának magyarázata eltér az Einsteinitől, de ez is hibás. Ez azonban nem Simonyi hibája, hanem a relativitáselméleté. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki a relativitáselméletet értelmesen el tudta volna magyarázni.
Simonyinak van egy másik (félig elkészült) könyve is: A magyar fizika kultúrtörténete. Ezt is érdemes elolvasni.
"Pedig ez érdekes továbbfejlesztésekre adna lehetőséget: először megtanítja a hagyományos alapműveleteket, utána a habár féle megreformált szorzást... Vagy kémiából először elmagyarázza az oxidáció mibenlétét, utána jöhet a flogiszton elmélet... Élettan: először korrektül megtanítja a vérkeringést, utána elmondja hogy Arisztotelész szerint az agy feladata a vér hűtése..."
Igen, ilyesmire gondoltam.
A kémiatanár elmagyarázza az oxidációt, és utána elmondja azt is, hogy mielőtt felfedezték az oxigént, az emberek a flogisztron elméletben hittek, amiről kiderült, hogy téves.
A biológiatanár almagyarázza a vérkeringést, és megemlíti, hogy Arisztotelész korában tévesen, másképpen képzelték.
Mindebből a diákok rájönnének, hogy a tudomány nem dogmákra épül, hanem képes fejlődni. Sőt lételeme a fejlődés. Bár ez azzal a veszéllyel jár, hogy a diákok a mai dogmákat is meg merik kérdőjelezni. Ezt a professzorok nem nagyon szeretik.
A professzorok azt szeretik, ha a diákok felnéznek rájuk, és kételkedés nélkül fogadják el, amit beléjük sulykolnak a tanárok.
Persze köztük is akad értelmes. Ismerek például egyet, aki az egyetemen úgy oktatta a relativitáselméletet, hogy elmondta a hivatalos verziót, és utánna az ellenkező verziókat is. Úgy gondolta, hogy nem árt a diákoknak, ha gondolkodnak egy kicsit.
Kár, hogy ilyen tanár kevés akad.
Pedig ez érdekes továbbfejlesztésekre adna lehetőséget: először megtanítja a hagyományos alapműveleteket, utána a habár féle megreformált szorzást... Vagy kémiából először elmagyarázza az oxidáció mibenlétét, utána jöhet a flogiszton elmélet... Élettan: először korrektül megtanítja a vérkeringést, utána elmondja hogy Arisztotelész szerint az agy feladata a vér hűtése...
Már nekem is feltűnt, hogy a relativitáselmélet mellett felhozott kísérletekről és megfigyelésekről előbb-utóbb mindig kiderül, hogy valami baj van velük. Utánna néztem például a Nap melletti fényelhajlási kísérletnek, amit az egyik legfontosabb bizonyítéknak tekintenek.
"A relativitáselmélet nincs kisérletesen alátámasztva."
Természetesen nincs ez alátámasztva, akár mennyire is szajkóznak a relativisták! A Minkowski tér-idöt szerkezetét meg sem értették, ami az elektrodinamikából származik. A specrel (Standard Modell) és az áltrel csak kitalációk és a természetben nem megtalálható következtetéseket okoznak. Idöszinkronizálás és inerciarendszerek Einstein óta kerültek az elötérbe, fizikai alapok nélkül.
Nem Gergő, az lett/lenne jobb ha a a lejárt GPS műholdakból egyet vagy többet visszajuttatnának valahogy a földfelszínre és megnéznék az óráját.
Mert ezek már évtizedek óta fenn vannak és nemcsak egy -két kört mentek a Föld körül. Ha lenne valamiféle valóságos eltérés a GPS óra-járásának sebességében az a földre visszahozott órákkal derülhetne ki. Akkor és csak akkor.
Ehhez nem sok ész kell, hogy ezt valaki felfogja.
A relativitáselmélet nincs kisérletesen alátámasztva.
Megoldás lehetne még egy geostacionárius műholdra telepíteni egy GPS órát ami jeleket sugároz a földre ugyanúgy mint a GPS műhold. Ekkor kiderülhetne, hogy az 53 mics az csak egyszeri eltérés vagy naponta jelentkezik folyamatosan.
De a tuti a GPS óra visszahozása a földre. És még tutibb, hogy semmiféle eltérés nem lenne a megfelelő órák összehasonlításakor.
"Látod, van, aki tudományos cikkeket ír, és egyetemen tanít..."
Tudod én egyáltalán nem vagyok hasra esve azoktól, akik tudományos cikkeket írnak és egyetemen tanítanak. Talán azért, mert én is jártama hajdan egyetemre :)))).
Galilei korában a bolonyai egyetem volt a világ egyik leghíresebb egyeteme. És mit tanítottak ott? Galilei után még 50 évig azt tanították, hogy a Jupiternek nincs holdja, a távcső pedig az ördög találmánya. Galileit pedig eltiltották az egyetemi oktatástól, és később háziőrizetben halt meg szegény.
Az egyetemi tanárok a múltat oktatják, nem a jövőt. Ennyit az egyetemi tanárokról.
Persze köztük is akad értelmes. Ismerek például egyet, aki az egyetemen úgy oktatta a relativitáselméletet, hogy elmondta a hivatalos verziót, és utánna az ellenkező verziókat is. Úgy gondolta, hogy nem árt a diákoknak, ha gondolkodnak egy kicsit.
Jobb lett volna, ha több atomórából építettek volna egyetlen órát, az átlagolást hardver szintjén beléjük építve. Ezáltal pontosabb időmérő eszközt kaptak volna és nem kellett volna utólag átlagolni és interpretálni.
Arra én is emléxem, hogy az eredmények nagyon szórtak, ám az általam látott kiértékelés szerint a műszaki tolerancia határán, ám azon belül voltak. A tendenciájukat értékelve, éppenhogy az idődilatációnak megfelelő irányú eredményt adtak.
Négy atomóra volt mindkét repülőn. Itt vannak a kifogások: http://www.xdlbj.com/htm/Hafele.htm
Nem vagyok fizikus, ezért ahhoz sem értek, hogy kell egy kísérletet rendesen kivitelezni és kiértékelni. De ha jól értem, azok az órák nem voltak elég pontosak (megbízhatóak) ahhoz, hogy következtetést lehessen levonni. Következtetést csak egy bizonyos (ad hoc?) átlagolással tudott Hafele-Keating levonni: magukat a kísérleti jegyzőkönyveket nem közölték, de a fenti link szerzője előkotorta őket és kiderült, hogy nincsen rendben a kiértékelés.