Tedd, amit tenned kell, Ha menni akar, engedd el! Ez a szerelem már rég nem tiszta, Ahogy a folyó sem fordulhat vissza, Engedd őt is előre menni, S ne akard többé már szeretni. Az ő szíve már rég nem Tiéd, Hát engedd ki szívedből szívét, Mert ha végleg ott marad, A Tiéd csendben megszakad."
Tudom, én még új vagyok itt, de ha nem haragszotok, bekapcsolódnék. Egy ideje olvaslak Titeket, és gyönyörű verseitek vannak. Álmok, Te pedig egyszerűen elvarázsolsz! Én is kezdek rajongani...
Sziklás tengerpartra alkonyat hull csendben. Jeges szél kel, sikolt s tombol önfeledten. Szürke messzeségből karcsú lány tűnik fel. Nyirkos tengerparton a sziklák felé lépdel. Hosszú idő óta itt jár minden éjjel. Halvány, ifjú arca dacol fagyos széllel, szürke szikla hátán magányosan várja, hátha a szerelmét végre újra látja. A távolba réved boldogtalan szeme, és lehull ölébe két erőtlen keze. Ekkor egy esőcsepp tenyerébe csöppen. S aztán csak hullnak-hullnak egyre többen. A reménytelenség úrrá lesz a lányon. Régóta először nyomja el az álom. Párnája: a rideg, kemény, szürke szikla. Egy csepp sósvíz csordul rajta.....mintha sírna. Zokog, mintha tudná; álom száll a lányra, s ez lesz az utolsó parti éjszakája. Síró bölcső-szikla búcsút vesz a lánytól. Most már az ő lelke terhes a magánytól. A lány szeme csukva, édes álmot kerget, elrepíti hozzá kedves álom-felleg. Melegséget érez, s meglepetten hallja; feldereng az égen kedvesének hangja. Őt szólítja halkan, hívja, becézgeti. Távoli vizekről így vall, üzen neki: "Úton vagyok hozzád Kedves, úgy hiányzol! Csokrot viszek Neked ezer rózsaszálból: Vörös rózsa száll majd fel a horizontról- Akkor érezd, Kedves, arád csak Rád gondol. Sárga rózsaszirmok arcod hogyha érik- Akkor érezd, Kedves, szerelmem mesélik. S ha partra vett a tajték fehér rózsaszálat- Akkor tud majd, Kedves, tárt karokkal várlak!" Felébred a lány és kél a nap is vele. Vörös fényét látva könnybe lábad szeme. S arany napsugarak érintik az arcát. A Kedves hű szerelmét ők mesélik, vallják. A lány szalad a parton, fürkészi a vizet, s valamit a hullám lába elé kivet. Lenéz rá a lány és arcán mosolyt csillant, mégis a habokba könnyes szemmel pillant. Fehér rózsaszálat emel ki a vízből.... Régóta először kacag tiszta szívből. Búcsút mond a partnak, lehunyt szemmel még áll...... Majd ölelve a rózsát a habokba sétál.
Sziklás tengerpartra alkonyat hull csendben. Jeges szél kel,sikolt s tombol önfeledten. Szürke messzeségből karcsú lány tűnik fel. Nyirkos tengerparton a sziklák felé lépdel. Hosszú idő óta itt jár minden éjjel. Halvány,ifjú arca dacol fagyos széllel, szürke szikla hátán magányosan várja, hátha a szerelmét végre újra látja. A távolba réved boldogtalan szeme, és lehull ölébe két erőtlen keze. Ekkor egy esőcsepp tenyerébe csöppen. S aztán csak hullnak-hullnak egyre többen. A reménytelenség úrrá lesz a lányon. Régóta először nyomja el az álom. Párnája:a rideg,kemény,szürke szikla. Egy csepp sósviz csordul rajta.....mintha sírna. Zokog,mintha tudná;álom száll a lányra, s ez lesz az utolsó parti éjszakája. Síró bölcső-szikla búcsút vesz a lánytól. Most már az ő lelke terhes a magánytól. A lány szeme csukva,édes álmot kerget, elrepíti hozzá kedve álom-felleg. Melegséget érez,s meglepetten hallja; feldereng az égen kedvesének hangja. Őt szólítja halkan,hívja,becézgeti. Távoli vizekről igy vall,üzen neki: "Úton vagyok hozzád Kedves,úgy hiányzol! Csokrot viszek Neked ezer rózsaszálból: Vörös rózsa száll majd fel a horizontról- Akkor érezd,Kedves,arád csak Rád gondol. Sárga rózsaszirmok arcod hogyha érik- Akkor érezd,Kedves,szerelmem mesélik. S ha partra vett a tajték fehér rózsaszálat- Akkor tud majd,Kedves,tárt karokkal várlak!" Felébred a lány és kél a nap is vele. Vörös fényét látva könnybe lábad szeme. S arany napsugarak érintik az arcát. A Kedves hű szerelmét ők mesélik,vallják. A lány szalad a parton,fürkészi a vizet, s valamit a hullám lába elé kivet. Lenéz rá a lány és arcán mosolyt csillant, mégis a habokba könnyes szemmel pillant. Fehér rózsaszálat emel ki a vizből.... Régóta először kacag tiszta szivből. Búcsút mond a partnak,lehunyt szemmel még áll...... Majd ölelve a rózsát a habokba sétál
Mint kínzó kényszer Egy el nem szívott cigaretta után Úgy kúszik bőröm alá a vágy; Állok sután. Perzsel, hevít s közben jéggé dermeszt Őrjít a késztetés Hogy megizzadt karodban találjon A hajnali ébredés.
De érzed-e, tudod és látod-e? Mély hangod kábítószer a fülemnek A képzelet festette arcodtól Pajzán gondolatok születnek Bennem. Az álmomban, zárt Pórusaim rejtekében S én boldogan merülek el A magam alkotta, titkos Buja szenvedélyben.
Várom. Akarom. Hívom. A bizsergést, zsibbadást idéző Vad vágyak játékát Lehunyt szemem mögött bűvölöm Valótlan tested igéző árnyékát. Ha tehetném, életet lehelnék Szellemként kísértő, vibráló Alakod mágneses völgyébe Hogy magával ragadjon E mesés káprázat Mámoros örvénye.'Mano'
A mosoly, az érzés átsuhant rajtam, tova is tűnt, mint egy sziklán megtört tengeri hullám szétrebbenő cseppjeiben visszatükröződő képmás. Minden pillantásoddal újjászületik bennem a remény, de a szenvedéseken túl nem marad más számomra csak az ábrándok ezerszínű, elvarázsolt kertje, amelyben vágyaimmal folyton Téged kereslek. Tudom, hogy az örök létezés hite sem feledtetheti el velem azt, amit hátralévő életem minden nélküled átélt percével el fogok veszíteni. Hmm...
Hagyom, hogy írj verset nekem meséld el benne mi a szerelem. Mondd el az igéző szempár titkát s így kívánj álmokkal teli éjszakát.
Egyszer régen egy odvas fa tövében, mely egymagában állt a mezőszélen, élt egy vörös szőrű, apró mókus ki még sosem volt mérges, bosszús.
Minden nap ágról-ágra ugrándozott, s a magvakból jóízűen falatozott. Tavaszra illatos-forró nyár jött a napsugár az odvas fa odvába költözött.
Fényes melegség terítette be a kis lakosztályt mókuska egyre többet kint szaladgált. Egy nap két fenyőfával tovahalad, hátha megismerhet egy dalos madarat.
Ám az elröppent egy másik szúrós ágra, mókuskát egyedül hagyva éjszakára. Még a bagoly huhogásától is megijedt, ezért fenyőfa ág tövében, reszketve pihent.
Pirkadatkor ment volna tovább, de akkor meglátott egy igéző szempárt. Kislánymókus lágy, barna tekintete olvadt bele az ő fekete-fényes szemeibe.
Mókuska szíve lángra gyúlt s többé nem hagyta el ezt a kis falut. Boldog volt, hogy arra tévedt vörös lucfenyőn már bátran lépked.
Hagytam, hogy versed megírd nekem elmesélted benne mi a szerelem. Megmutattad az igéző szempár titkát s álmomban látom a két boldog mókuskát.
Vágyak tengerében megfürdöm majd Veled,vad, forró éjszakákon a karjaidban leszek,átölellek szorosan a szerelem erejével,hogy érezd a testemet ezer szenvedéllyel,nem múlik el nap, hogy ne gondoljak rád,nincs olyan perc, hogy két szemem nem lát,mert lehetsz távol is, a szívem Érted ver,minden egyes dobbanással új életre kel,mert az érzéseim színes szárnyon repül,szemed csillogásán, ha izzó parázs hevül,nincs titkos gondolat, mely nem hozzád vezet, hisz Rólad szól a jövőm, s minden képzelet,mert hinni akarom, hogy Veled leszek boldog,szívemben egy kis helyen, másik szívet hordok...
Ujjaim közt illatos, Bársony rózsaszirmot, Fehértornyú templomból, Távoli harangot, Számban szétpattanó, Édes szőlőszemeket, Testemre zúduló, Langyos esőcseppeket, Lábamban a tánc, Tüzes ritmusát, Magamhoz ölelni, Csillagdíszes éjszakát, Hinni, hogy az álmom Valóra vált, Szeretném még egyszer Érezni a szád.
Felkelt a nap kivet az ágy és nem tudod mi várhat rád,. Jó vagy rosz, vagy egyik sem? majd meg tudod időben
Ne gondolkozz mert megárthat, éljél te is kicsit a mának. Téged vár a gyönyörű lány, téged hiv a barátnak.
Érezd hát az életet, repitsen a lendület. A bánat hiv, de ne őt válaszd, nem ő hiányzik hanem a társad
Beszélj vele, nem veszithetsz, rosszabb helyzetbe nem kerülhetsz. Hidd el sikerül ha akarod! Jobb lesz tőle minden napod!
Légy mindig pozitív! Nagyon nagyon pozitív! Ha rosszul állsz akkor is reméld, mert megérdemled te is az esélyt.
Van-e szerelem mi mindennél fényesebb, Ami nem szűnő örömmel tölti el szívemet? Jóban-rosszban belém kapaszkodik. Nem adja fel soha, mindig ragaszkodik szemembe tekint és nem vonakodik.
Van-e szerelem, mely annyira vakít? Édesebb a méznél, melenget, vadít. Érintsd meg, simogasd kezeddel kezemet. Mosolyoddal írj szívemnek levelet. Tested a testemben tartsa a meleget.
Teérted, megvívnék ezernyi harcot, csakhogy láthassam gyönyörű arcod. Elviselem a kínt, a sebet, a halált Lényem ereje teérted kiált. Életem nélküled magányos, sivár.
És ha az álmaid, bennem nem találod, kívánok akkor is örök boldogságot. Az érzést, ha majd máshol kell keresned, attól én még ugyanúgy szeretlek, másképpen, de szívemből szeretlek
Van-e szerelem, mi nem múlik soha, s holmi pillangó nem repül tova? Erős, tiszta, és oly gyönyörű, hogy a bánat is nevet, ha szomorú, és a kérdés sem lesz többé keserű.
Hallod,hogy száll az éjben a vágy? Kitörte szobám ablakát, Belopta orromba tested illatát, Aztán kacagón odébbállt... Rohantam utánna de mindhiába, Eltünt gátlásaink homályába. Mire ez a sietség ? De agyamban dobol a vér... Tam,tatam,ne menj még ! Hormondobverőkkel késik az éj. Szeretném hallani ismét A tiltakozás elhaló énekét. Engedd,hogy testünk összeérjen, S ebben a mandulaillatú éjben Nedves ajkaimmal megizlelhessem tested minden rejtett zugát. Ugye akarod ? Mert én nagyon...
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem. Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól súlyosak. Félek, hogy elveszítelek, ha alszom. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem. Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem magamtól: "Álom ez?" Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva tarthatnám keblemen. Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem