Nem tudom, hogy az számít-e, de az Úttörővasúton már a hatvanas évek második felében rendszeresítve volt az ilyen típusú zárlámpa, talán a jegyvizsgálóknak kellett átcipelniük a végállomáson a szerelvény másik végére. Az Úttörővasúton nem hiszem, hogy úgy lett volna rendszeresítve, hogy a nagyvasúton nem volt ilyen.
A döngölő, ami a vonóhorgon lóg, a talán orosz rendszerű biztosítóberendezések "tartozéka" volt, Esztergom felé boztosan ezt használták. (Tudom, mert 1987 körül még párszor cipeltem a nosztalgiánál a vonat végéről a gépre, érkezés után a Nyugatiban.) A zárlámpa pedig mindenhol használatban volt, ha jól emlékszem 1987-ben váltotta fel a zártárcsa. 1989 augusztusában már biztosan tárcsa volt, gondoljunk csak az utolérésre Polgárdinál.
A MÁV 2. vonalon, Bp-Nyugati - Esztergom között találkoztam az aktív zárjelzővel, de én az akkumulátoros zárlámpá konkrét használati ideje felől érdeklődök.
Régen, amikor még filmre fényképeztem, szórakoztam a polár szűrővel - a KM-ben is. Azt a következtetést vontam le, hogy az sem csodaszer. Laposan tükröződő képeket szűri, szemből szinte hatástalan. Az ilyen képeken ott vagyok én is, kamerával a kezemben. :-))
Köszönöm! Megnéztem a múzeum honlapján. Mivel megyünk? - Energiamix a közlekedésben - ez a kiállítás semmitmondó címe és egyetlen fénykép sincs a honlapon kedvcsinálónak, a leírás is nagyon általános, pl az, hogy modellek is ki vannak állítva, egyáltalán nem szerepel a szövegben. A fotóid alapján érdemes megnézni! Október 31-ig lesz látogatható ez a kiállítás, ezek szerint polár szűrőt vigyen magával a fotós érdeklődő...
Valami pécsi oldalon olvastam, hogy a sörgyártás 1920-ban megszünt itt. Hogy utána mi célt szolgált a telep, azt nem tudom, de talán a sörgyártás megszünésével függött össze a megállóhely felszámolása is.
A kérdésre nem tudom a választ. Erős a gyanúm, hogy már nincs meg ez a kocsi. Az innen-onnan összegyűjtött képekkel próbálok segíteni. BHÉV 37 44 725 0 200-3 Minekutána egykori DR-kocsi, talán a német oldalakon előkerülhet hasonló.
A Vasúti és Közlekedés Közlöny 1907. április 26-i száma írja, hogy május 1-től a kereskedelemügyi miniszter rendeletére állomás és megállóhely névváltozások lépnek életbe. A felsorolásban szerepel Pécs új sörgyár mh. is, ami Pécs megálló mh. lesz. A megállóhely az 1923-as menetrendben szerepel utoljára, valószinűleg ezért nics nincs már feltüntetve az 1931-es térképen, de az új sörgyárat megtaláltam rajta: https://maps.hungaricana.hu/hu/HTITerkeptar/35747/view/?pg=1&bbox=4608%2C-5766%2C7651%2C-4101
Érdekes a lejjebbi szöveg. A távolságok valahogy nem stimmelnek, mintha keverné Pécs-külvárost a megállóhellyel. Az Üszög - Pécs-külváros távolság nem 1,3 km, hanem jobban illene rá a 4,9. A Pécs-külváros - Pécs pedig sokkal inkább 1,3 km, mint 4,9.
Egyrészt nem érdekel, hogy eltávolodtunk a teherkocsiktól. Ugyanis a közönség akkor is ugyanaz lenne, ha most megkeresnénk az igazán autentikus topikot. Messze nincs itt olyan nagy nyüzsgés, hogy akadályozna bármiféle pontosan ideillő eszmecserét.
Az európai vasútállomásokat ismertető 1926-os irásműben csak az ábécés névmutatóban említik Pécs megállót.
A "PH" személy, csomag és expresszáru forgalmat jelent. Érdekes az a megjegyzés, miszerint a megálló csak május 1 és szeptember 30 között vasár- és ünnepnapokon működött. Ez egyáltalában nem utal vágánykiágazásra, vagy hivatásforgalomra.
Az Üszög-Pécs-Barcs vonal részletezésénel nem szerepel.
1920-előttinek nevezett Klösz-térkép. Szerintemk jóval előtti, hiszen az 1911-ben megnyitott Pécs-Bátaszék vonal nem szerepel rajta. A megállót az ívben, a vágány délnyugati oldalán mutatja.
Az általam ismert 1914-es és 1917-es menetrendek Pécset és Pécs-külvárost 1 km-nél kisebb távolságra jelölik.
Üszög és Pécs-külváros, illetve Pécs távolságát 5 km-nek jelzik.
Üszög és Pécs-megálló közti távolságot 2 km-nek írják.
Ezért inkább Üszög felől kezdtem el méricskélni a guglitérképen. Ennek eredményeképp - az előbb közölt Klösz-térképen láthatóval azonosan – az északnyugat–délkelet irányú egyenes vonalszakasz végéhez kerül az Üszögtől mért 2 km. Az általatok tippelt hely pedig kb. 2,5 km-re van. Mivel a porcellángyárhoz lehetett számottevő utasforgalom, úgy vélem, hogy Nektek van igazatok, és a Klösz-féle térképre elnagyoltan jelölték a megállót.