Várjuk azokat a topictársakat, akik ilyen motorral rendelkeznek, valamint olyanokat, akik kacérkodnak a gondolattal, hogy vásárolnak maguknak egy ilyen remek gépet.
Még csak most jutottunk odáig, hogy megnézzük... :-/ A golyó (sajna) a helyén van. (Túl szép lett volna egy ilyen triviális hiba.)
Most a cimbora asszondja, szerinte az elöregedett kuplungcső rugózik túl sokat és ez "eszi meg" a fenti elmozdulást (jóval kevesebb jut lentre, mint az az 1÷5,76 amit a dugattyúkeresztmetszetek meghatároznának). Neki anno az ST1100-esén volt kuplungcső-csere (zsír új Goodrich csövet kapott Angliából) és azt mondja, sokkal jobb lett a kuplungja.
Ő azt mondta, hogy valami szorítóval le kell fogni a dugattyút és úgy tesztelni a cső rugózását. Nekem még az is eszembe jutott, hogy inkább a "bendzsó"-csavart kellene lebontani a munkahengerről (még ha ez azzal is jár, hogy újra kell majd folyadékozni a rendszert) és a csavar két nyitott végét fejescsavarral + anyával (meg esetleg két réz vagy alu alátéttel) lezárni és úgy nézni, mennyit rugózik a cső.
Az az igazság, hogy egy tolómérő mélységmérőjével megpróbáltuk mi megmérni, hogy mennyit mozdul a dugattyú, de ez elég illuzórikus mérés, hiszen amikor a helyén van a munkahenger, akkor "terhelés" alatt valószínűleg amúgy is kisebb az elmozdulás. A tapasztalat szerint kiszerelve (terheletlenül) a kuplungkarhoz hozzányúlás nélkül is lassan kúszik kifelé a dugattyú egy jó ideig. (Vagy egy centit. Azaz nem sok értelme van a tolómérővel bohóckodni szerintem...)
Mint említettem, akartam én már venni komplett felújítókészletet alulra-felülre, de egyszerűen nem találok. Pedig lényegében minden motortípushoz kapható... Ha kell, veszek én jó állapotú agyat és/vagy kosarat is plusz teljes lamellakészletet, csak lenne már jó ez az átkozott kuplung. Bosszant, hogy egy ilyen kategóriás motor olyan csattanással tehető csak sebességbe, mint valami 1910-es cucc... :-((
De a köznyelvben már annyira injektor és karburátor szinkron, hogy én is azt használom :)
A lényeg hogy szép zöld lett a proptech műszeren és 1080-as alapjárati fordulaton.
Ha már így spammelem a fórumot, akkor még egy kérdésem lenne.
Hiányoztak a top case és a bal oldali gyári dobozomról a yamaha emblémák.
Az oldal dobozra még csak meg is találtam a hosszúkás matricát, természetesen horror áron, de megvettem gyári yamaha matricaként (és nagyon örülök is neki, még ha le sem merem írni az árát :) ), de a top case-re egyszerűen nem találom semmilyen formában.
A top case kerek matricájának ( vagy inkább műanyag embléma ez, viszonylag vastag) tudja valaki a cikkszámát?
Mindent megtaláltam: a fejidomra, tankra, oldaldobozokra, de ez a top case nem akar összejönni már sokadik nekifutásra sem.
Igen, nem sokkal a tegnapi hsz. után én is megnéztem és ugyanott... :D (Egy cimbora XJR-éhez kellett szelephézagoló lapkákat rendelnem és ő ragaszkodik a "gyári"-hoz.)
Ha benne volt a golyó, akkor biztos vissza is került, de azért amint tudom, lecsekkolom. Gondolom nagyobb bontás nélkül úgy úszom meg, hogy működtető henger levesz, nyomórúd óvatosan kihúz; ha nincs feltapadva a végére semmilyen golyó, akkor hosszú, felmágnesezett csavarhúzóval benyúl? Vagy zseblámpa? (Nincs kedvem csak emiatt levenni a kuplungdeknit. Vagy másképp nem úszható meg a dolog?)
******
Esetleg valakinek tapasztalat, vélemény a villanygázzal kapcsolatban?
Két teljesen eltérő témában szeretném kérni a t. fórumtársak tapasztalatait, segítségét... (Ezért ilyen "testes" a hsz...)
Először is elég régóta nyűglődöm a gép (egy első szériás, 2001-es darab) kuplungjával. A tünetek: elég zajos váltás, hidegen néha úgy érzi az ember, szét akar hullani a váltó. Ha a leállított motort gangba téve, behúzott kuplunggal indítok, érezhetően megrándul az egész gép krankoláskor. (Ez nyilván a váltót kíméli, de az indítómotornak gondolom nem tesz jót a jelentős többlet nyomatékigény. De egyszerűen nincs szívem szétveretni a váltót.) Ha megmelegszik, kicsit javul a helyzet, de a más motorokon hallott/érzett "klatty" finomságú váltástól még akkor is eléggé messze van.
Próbáltunk kiemelést mérni a kuplungdekni levétele után; elég kevésnek is tűnt, de egyrészt a tolómérő mélységmérőjével kínlódva persze nem tudja az ember olyan pontosan mérni, másrészt üzem közben gondolom kissé mások a viszonyok, mint "hidegen", levett deknivel.
(Hideg motorral még olyan is volt, hogy középállványon, egyesbe tett váltóval és behúzott kuplunggal cipőtalppal alig bírtam lefékezni a kereket. Ez pedig szerintem nem normális...)
A fenti és lenti dugattyúátmérőket (és ebből a dugattyúfelületek arányát) persze tudom, így pontosan tudnám, hogy fent x mm elmozdulásra lent hány mm-t kell kiemelnie. De egyrészt fent sem tudom megmérni pontosan az elmozdulást (bár valami technológiát már próbáltam kiötleni rá), másrészt a cső rugózása miatt is elvész a kiemelés egy része.
Sajnos az összes bölcs mást és mást mond. Az egyik szerint mindkét hengerhez felújítókészlet kellene; a másik szerint cseréljek csövet, mert annak a rugózása "eszi meg" a kiemelést. A harmadik szerint agyat, a negyedik szerint agyat+kosarat, az ötödik szerint lamellakészletet, a hatodik szerint mindent (a komplett szerkezetet) kellene cserélnem.
Próbáltam felújítókészletet keríteni, de meglepő módon nem találok. Szinte minden típusú motorhoz találok, FJR-hez nem. Sikerült már valakinek fő- és munkahenger-felújítókészletet vennie FJR-hez?
Egy ismerős a kuplungkarban lévő nyomórúd-fészekbe egy kis 5 mm körüli közbetét berakásával sokat javított a dolgon, de még mindig nem az igazi. Ráadásul ez "megette" az összes holtjátékot; annyira kint kezd zárni a kuplung, hogy mindig az az érzésem, egy hangyányira van a megcsúszástól. (Mindenesetre szerencsére eddig még nem tapasztaltam elcsúszást akkor sem, ha mérgesebben tekertem meg a fogantyút...)
Vagy két éve volt már szétszedve minden, akkor nagyon enyhe kikagylósodásokat láttam az agyon és a kosáron is; akkor azok türelemmunkával ki lettek szedve illetve összeszereléskor még a lemezcsomag is úgy lett összepakolva, hogy a sajtolómatrica felőli, enyhén lekerekített szélük legyen a nyitás irányába; azaz még ott se lehessen olyan, hogy megakadnak.
Volt már valakinek ilyen tapasztalata, hasonló kuplunghibája?
A másik: középtávon tervezem, hogy motort cserélek. Az ismerősök döbbenetére FJR-ről FJR-re váltanék... :D Olvastam, hogy az újabb szériák már "ride by wire" stílusban tolják, azaz elektromos a gázmarkolat, nincsenek gázbowdenek. Nos nekem nagyon rossz tapasztalatom van autóban az elektromos gázpedállal. Sajnos úgy tűnik, a Fabián a legfogalmatlanabb, legbénább, vezetni megtanulni képtelen balfékeket vették alapul, amikor a computert programozták a villanygáz használatára. Pedig akár egy áldás is lehetne, ha öntanuló lenne és hozzáidomulna a vezetési stílusodhoz; ehelyett 27 ekm után is csak szidom az anyukáját annak, aki kitalálta.
Szóval jó lenne némi tapasztalat a fiatalabb kiadású FJR-ek tulajdonosaitól azzal kapcsolatban, milyen az elektromos gáz. Tényleg azt csinálja-e, amit te a tekeréssel közölni szeretnél vele, vagy itt is a programot író egyéni ízlése valósul meg? (Nyilván a Fabia esetén sem maga az elektromos gázpedál a ludas, hanem a vezérlőben lévő szoftver...)
érdeklődöm, hogy van-e valakinek leírása arról, hogyan lehet haszálni a a diagnosztikai kijelzőt az FJR-n. Belépni tudok csak utánna nem tudom mit kell-lehet csinálni.
Két csatlakozó is van, ami ugyanúgy néz ki, az egyik a tank alatt jobb oldalon, ha ebbe lett dugva, akkor azt csinálja amit írsz, a másik csati a motor mögött, a légszűrő alatt van, az a jó.
Leírásnak megfelelően. Csatlakozók a motor mögötti csatlakozókba, piros kábel gyújtás pozitívba, zöld pedig az ECU szürke kábelbe. Van fordulatszámjel az biztos, csak a 2-től nem lép fentebb.
Sajnos nem. A bekötés rendbe van, a tanítás során az 1-es fokozatot megtanúlja, de a 2. fokozatnál nem lép tovább, így a 2 jel villog folyamatosan. Lehet, hogy hibás az egység.
Sziasztok! Aliról rendelt sebesség fokozat kijelző bekötésében tudna valaki segíteni? Nem kap üres jelet és nem tudom tanítani. Yamaha csatlakozóval rendeltem.