Bocsika hogy beledumálok, de az energiát szerintem úgy lehetne lehozni - a ma technikájával - hogy odafenn a mai atomerőművekbe csinálnak fűtőelemeket. Ehhez az anyagot a holdi mágneskatapult lőné fel. Ha jól céloznak akkor egyéb meghajtás nem is kell a szállítmánynak. Az űrböli visszatérés pedig rutinmunka ma már.
Űrbeni körülmények között minden további nélkül lehetne kalkulálni szupravezető transzformátorokkal és energiaátalakítókkal, még a mai alacsony hőmérsékletű eszközök kriogenikus háttere is minimális erőfeszítéssel biztosítható lenne.
Ez meg a tömeget a töredékére csökkentené. De így sincs semmiféle értelme a dolognak, ugyanis az energiát irányítottan nem tudjuk lejuttatni a Földre semmiképpen. A mikrohullámok teljesen szétszóródnának, a lézert meg a légkör szórná szanaszéjjel, a végén töredéke jutna le az energiának. Jelen idő szerint egy geostacionárius pályáról lelógatott kábel lenne egyedül értelmes....
Messze kívül áll ez az egész koncepció a realitáson, sőt, szerintem mindig is kívül fog állni. Energiát kapunk eleget a felszínen is, az űrben termelt energia megfelelő koncentrálása és nagy távolságra juttatása meg sok olyan kérdést felvet, amelyek az irányított és pozitív energiamérlegű fúzió körül is felmerülnek. Vagyis ha ezeket rendre megoldjuk, akkor valószínűleg eljutunk az irányított és jól kezelhető fúziós erőművig, onnantól fogva meg az egész okafogyottá válik. Helyben van olcsón korlátlan mennyiségű és meglehetősen tiszta energiaforrás, aminél minden egyéb alternatíva csak rosszabb lesz.
Nos belegondoltam a nehézségekbe és a mérnöki részét maximum megoldandó problémának látom, nem pedig megoldhatatlannak. Sem a fizikailag sem technikailag nincs benne semmi megoldhatatlan, össze lehet azt heftölni meg drótozni. Erőforrások kérdése az egész.
A gond mással van: -Az energiatovábbítás módjának fizikai korlátaival. -A jelenlegi napelemek alacsony hatásfokával és az előállításuk energiaigényével.
Ezek miatt nem tartható fenn a rendszer szerintem.
Az első megkerülhető a fogyasztó kitelepítésével(űrgyárak, űrvárosok). Ez megoldja az SPS felügyeletét de mint írtam,drága és bonyolult.
A második megoldásához viszont fizikai és/vagy technológiai áttörés kell. Abban hogy egy új napelemtechnológiával és/vagy űrbeli előállítással valamikor ez fenntartható lesz maximum hinni lehet.
Az hogy az atom ennél nagyságrenddel egyszerűbb az is kellőképpen világos számomra.
Egy földi 15kW-os transzformátor 300kg súlyú. Most skálázátok fel ezt 1 GW-ra.
Akkor ennél az aránynál maradva, ezek szerint egy, ma rutinnak tekinthető Soyuz/Progress-fellövéssel (kb 2.5t hasznos áru) számolva 125kW vihető fel, és 8 indítással érhető el az 1MW.
A 20 tonna körüli modulokat feljuttató Protonnal egy indítással menne fel az 1MW.
Ha a project részeként elővennék az Energia-tervet és továbbfejlesztését (ami elég logikus tudna lenni), akkor 100t körüli kapacitással egy indítás vinne fel 5MW-ot. 20 Energia juttatna fel 100MW-ot, és 200 indítással lenne fenn az 1GW.
Bár hangsúlyozom, ennél nyilván több kell, mert ez csak a trafók "nyers" súlya felszorozgatva, és ettől jóval több egy működő űrállomás, így nagyon durván saccolva, a fenti indítási számokat szorozzuk meg kettővel vagy hárommal.
Az árakat nehéz kalkulálni, mert ha tömeges méretűvé válik a hordozórakéták gyártása és indítása az építkezés során, akkor az árak drasztikusan csökkenhetnek, másrészt viszont éppen a földi energiahordozók kifogyása az egész project motorja, azaz a heti szinten fellőtt hordozórakéták lehet, többet vesznek el a Földtől, mint amit az egész project adni tud.
A költségekhez még hozzájön a sivatogos (azaz messze lakatlan) területen felépítendő fogadóállomás és az energiahálózat kiépítése a célországok felé, az űrállomás földi irányítóközpontja, a fedélzeti személyzet és/vagy javító-ellátóküldetések költségei.
Szerintem erre az egész emberiség összefogása is kevés lenne, és akkor még mindig ott tartunk, hogy néhány mai atomerőművi blokk teljesítménye a végeredmény. Azaz ha teljes összefogásban számolunk, és szétosztjuk a résztvevő országok közt a végeredményt, a szegényebb afrikai résztvevőkre jut egy 25-ös égő, a gazdagabbakra meg mondjuk 1-2 kisváros, de akkor azután mindenki mindenét beleadta. De a dolog rosszabb ennél, mert a kész űrállomás kiszolgálása, a kiszolgáláshoz kellő gyártókapacitás fenntartása is többet visz el, mint amit hoz.
Egyrészt még ha el is fogadnánk az irreális 0.5 Kg/KW értéket (még földi körülmények között is kérdéses, nemhogy világürbe tervezettnél.) az akkor is csak a cellák súlya. nincsen benne a merevités, az a űrállomás súlya, a mikrohullámú berendezések súlya (ide értve a 1,5 kilométeres antennát stb.
A gyakorlatban kb 20 Kg/KW a reális érték, plusz a tartó elemek, űrállomás, antenna stb.
A WIkipediás összefogalló alapján sajnos reális az 1GW-ra a félmillió tonna (0.5 kg/kW).. Izé, elnézést, nem reális a félmillió tonna. 3 nagyságrenddel mellé: 1 GW esetében 109W*0.5kg/103W= 0.5*106 kg = 500 tonna. Javítsatok ki, ha tévedtem volna.
Ettől függetlenül is a legkritikusabb a fellövés költsége, az össztömeg. Ezért kell a Holdon gyártani. Vagy egy befogott aszteroidának az anyagából... Na ez az igazi scifi. :) De nekem tetszik. GEO-n kívüli pályára állítani egy jófajta nyersanyagokat tartalmazó Földközeli aszteroidát.
Szóval ha pl. a Holdon gyártunk részeket, akkor azokat pályára lehet állítni elektromágneses ágyúval kilőve, habár ha sikerül megtalálni a jeget, akkor egy a Holról induló, és oda visszatérő, ott feltankolt szállítóűrhajó is viheti..
A MIR-t pl. az utolsó időben folyamatosan javitották, és űrsétára ilyen okból viszonylag ritkán került sor. Tervezési fázisban a bonyolultabb (ezért könnyebben meghibásodó) és a kritikusabb egységeket úgy kell elhelyezni hogy túlnyomásos térből elérhetőek legyenek. Ezt a mai űrállomásokon is így csinálják. Egy ekkora űrállomáson véleményem szerint optimálisan úgy néz ki a dolog, hogy a szerelőaknák semleges gázzal vannak feltöltve alacsony nyomáson, de fűtve (ez amúgy is jobb a gépeknek), és a szerelő egy szimpla oxigén maszkban be tud menni szerelni. Azért itt annyival jobb a helyzet a repülőknél hogy csak a súly számít a térfogat viszonylag szabadabban növelhető. Igy sokkal könnyebb úgy tervezni, hogy könnyen elérhető legyenek a kritikus részek.
Az összes többi probléma pl. hiba lokalizálása,rendelkezésre állás automatikus javitó rendszereknél nemcsakhogy ugyanúgy fennál, de hatványozott nehézségű problémaként jelentkezik.
Gondold el ami egy embernek 4-5 óra munka, az mennyi idő a jelentősen ügyetlenebb automatának?
Egy földi 15kW-os transzformátor 300kg súlyú. Most skálázátok fel ezt 1 GW-ra.
Hát erről beszélek én is. Ráadásul nem is lineárisan skálázható, mert a nagyobb teljesitményhez jóval nagyobb hűtés, védelem stb. dukál. 100 ezer tonnás nagyságrend az SPS szerintem. De szvsz reálisan eléri a fél millió tonnát is egy ilyen cucc.
Pontosítanék egy kicsit. A repülőgépeket, minden út elején végignézik a körbejárásnak nevezett processz részeként. Ilyenkor olajfolyásokat és látható sérüléseket keresnek. Minden hajtóműindításnál lefut egy komplex diagnosztika a hajtóművön, aminek az eredménye alapján látatlanban tudja a pilóta, hogy pl. van pár csorba lapát a kompresszorfokozatban. A régebbi gépek 25 óránként A checken esnek keresztül, ahol ellenőrzik az olajszűrőket, stb. 300 óránként B check és igy tovább egészen a 3000 óránkénti D check-igy, ahol már kiszedik a hajtóműveket, kicserélik a szűrőket, lepróbázzák, felujítják a hidraulika alkatrészeket. Egy repülőgép, egy autóhoz viszonyítva sokkalta pocsékabb anyagokból van összerakva (kivéve a kritikus részeket), viszont a megfelelő karbantartás és a 2-3-szoros túlbiztosítás miatt érik el a rendkívül alacsony meghibásodást. Természetesen az utóbbi 10 évben ez sokat változott. Ma már egy Airbus-t, vagy egy újabb Boeing-et üzemállapot alapján szevizelnek, de emiatt megnőtt a terhelés a pilótákon és a kiszolgáló személyzeten is. Az újabb típusokon, már folyik a hajtóműgondolák, futóműaknák, kormányszervek bekamerázása. Mindezek mellett így is rohadt nagy gond, hogy a pilótának jóformán alig van információja a hajtóműről, föleg ha meghibásogik az. Régen kinézett az ablakon és látta, hogy a bal 2-es füstöl, ég, stb. Jelen pillanatban 10 méterekre van a hajtóművektől. A másik gond, hogy esélye sincs beavatkozni, ha valami gebasz van. Az olyan eset, mint amikor oktatórepülésen elkezdett a motor dadogni a hátam mögött és hátrafordulva visszatoltam a gyújtáskábelt a helyére teljesen elképzelhetetlen egy nagy repülőgépnél. Az utolső levegőben javított gép a DO-X volt. Ha most mindezt egy űrállomásra vetíti az ember, akkor még irreálisabb. Hogyan lokalizálsz egy hibát egy több négyzetkilóméteres állomáson? Hogyan küldesz ki javítóegységet oda? Mi a beavatkozási eljárás? Hogyan biztosítod a 90%-os rendelkezésre állást? Csak gondolatébresztőnek: Egy űrséta beöltözési ideje 1 óra körül van. A legrövidebb szerelési munkák 2 óra körül. Egy giró cseréje, tesztelése, Mir-es szintidőt véve figyelembe 4-5 óra. A jelenleg alkalmazott berendezések/modulok max. pár száz kilógramm tömegűek voltak. Egy földi 15kW-os transzformátor 300kg súlyú. Most skálázátok fel ezt 1 GW-ra.
Tisztában vagyok vele, hogy milyen bonyolult a dolog.
Eddig semmilyen elvárások nem voltak az űrbeli naperőművekkel szemben, mivel még csak terveken léteznek. Ha építenek ilyet, akkor előtte biztos vagyok benne, hogy meg fogják pontosan fogalmazni az elvárásokat ezzel szemben, és ennek megfelelően fogják megépíteni (vagy nem építeni meg). Egyelőre sajnos még nincs arról szó, hogy valaki konkrétan tervezne ilyet.
Biztonsági aggodalmak kapcsán javasolom, hogy olvasd el a Wikipediás cikkben írtakat (és oda linkelteket).
Nem vagyok abban biztos, hogy egy repülőgép például sokkal egyszerűbb szerkezet lenne. Folyton visszatérsz ahhoz, hogy az SPS bonyolult, mert nagy. Valójában tényleg nagy (és ezért persze nehéz is megépíteni orbitális pályán - bár a fölfelszínen még nehezebb lenne bizonyos szempontokból), de nem arról van szó, hogy rendkívül sokfajta összetevőkből áll, amelyek bonyolult működésűek, hanem innkább arról, hogy nagyon nagy számú, de meglehetősen egyszerű és kevés fajtájú elemből tevődik össze. A számítástechnika (főleg a vezérlés, a prgramokra gondolok, és a mögöttes hardvertámogatásra) segítségével össze lehet állítani olyan megoldást, amely tolerálja azt, hogy mondjuk 2-5% a különböző rendszereknek elromlik.
Egy érdekes felvetést is olvastam az SPS-ekkel kapcsolatban: amennyiben csinálnak ilyet, és korban az eléri az územeletetésének felső határát (a nepelemek fokozatosan tönkremennek a űrben azokat érő sugárzás miatt (nagyenergiájú részecskék)), akkor ez nem azt jelenti, hogy kukába (légköri elégetés) kerül az egész, hanem nagy részét (súlyban mindenképpen) a műholdnak fel lehet használni az azt leváltó köetkezőhöz. Így ha pl. az összes napelemet lecserélik rajta, akkor magát a vázszerkezetet már nem kell ismét feljuttatni, ezzel a költségeket erősen lehet csökkenteni.
Megjegyzem, hogy egy érdekes kezelési módja van a napelemek űrbeli degradálódásának: 200-300 C fokra felmelegítve az öregedési hatások jó hatásfokkal visszafordíthatók, így az élettartam (és csökkent hatásfok) javítható. Ennek a végrehajtásához több kis pókszerű robotokat képzelt el valaki, amelyek lassan végigjárnák a napelemtáblákat, feljavítva azokat.
Az biztos, hogy sokat lehetne az egész terven segíteni azzal, hogy a Hold lehetőségeit jobban kihasználjuk. Az nyilvánvaló, hogy a Holdon már létesíthetett volna az emberiség állandó bázist, ha több erőforrást fordítanak az űrre. AZonban sajnos ez nem így történt, de talán most - ha lassan is - ismét mozgásba lendül az ilyen irányú haladás. Akár lesznek SPS-ek, akár nem, ez mindenképpen jó. (na ez elég általánosra sikeredett :)
Már ne haragudj, de a repülőket minden nap emberek átnézik, karbantartják.
Naponta. ÉS néha még így is elromlanak. És ugye egy repülő 4 nagysegrenddel egyszerűbb szerkezet.
Egy nagy SPS sok viszonylag egyszerű párhuzamos rendszerből áll, a mozgó alkatrészek száma viszonylag alacsony. Sokszoros a redundancia, sokat kibír. A rendszerek negyede is bedögölhet akkor is működni fog. Nem fog kelleni állandó személyzet.
Aha. Értem. 20.000$/kg költséggel te négyszer akkora berendezést építesz mint kellne. És persze igy is bedöglik, akkor pedig jókora teherszállitókat inditasz hogy mindent kicseréljenek hetekig tartó munkával ami elromlott.
Egyszerüen nincsen fogalmatok róla mekkora mérnöki munkáról is beszéltek....
Sok mindenről írnak, tulajdonságokról, típusokról, problémákról, összehasonlításról, megtérülésről.
Nekem meglepő volt pl. hogy a napelemes megoldás kW-onkémti súlya (0.5 kg/kW - 10 kg/kW a megvalósítástól függően) kevesebb a tükrös megoldásénál (ehhez nem írtak konkrét adatot). Legalább is ők ezt írták, de hozzátették, hogy "úgy tűnik".
Én kitartok amellett, hogy a koncentrált tükrös megoldás könnyebb lehet.
Bár az amorf, nem merev napelemek esetén pl, az egy jó ötlet, hogy forgatással stabilizálják a letekert napelemcsíkokat, így egy merevítés nélküli, mégis szépen síkban álló körlapot kaphatunk. A vázszerkezet megspórolásával sok súlyt is meg lehet spórolni. Egy korábbi tervben volt szó olyan megoldásról, hogy Fresnel lencsék segítségével koncentrálják a sugarakat a napelemekre..
Két érdekes link, az egyik egy levlista néhány hozászólása:
Ezen az alapon sem a mai autók, sem a mai repülők nem működhetnének. Tapasztalatom szerint egyre bonyolultabb automatikus rendszereket hozunk létre egyre kevesebb emberi felügyelettel.
Egy nagy SPS sok viszonylag egyszerű párhuzamos rendszerből áll, a mozgó alkatrészek száma viszonylag alacsony. Sokszoros a redundancia, sokat kibír. A rendszerek negyede is bedögölhet akkor is működni fog. Nem fog kelleni állandó személyzet.
A napelemgyár már más tészta, ott kevés párhuzamos folyamat van a gyártás során és a mozgó alkartészek száma viszonylag magas. Ott kell állandó felügyelet.
Amíg működik tök fasza. De szerinted egy félmillió tonnás gép hány alkatrészből áll? És ilyen körülmények között mekkora a valószinűsége a meghibásodásnak? És hogyan javítod automatizálva? hetente inditasz egy javító járatot? És persze ha hétfőn romlik el akkor 1 7 ig nem ad áramot.
Vagy inkább állandóan lakottá teszed, és akkor rögtön kéznél a javító személyzet, ráadásul járulékos célokra is tudod használni?
Egy napelemes ( de még egy kollektoros is)SPS alapból olyan dolgokat csinál amiben az automaták már kellően bizonyítottak és jobbak mint az ember . Napelemek irányzása, antennák pontos irányzása, pálya és iránystabilizáció.
Automatikus üzemeltetés: Platon, írd le, hogy egészen pontosan mire gonolsz, egy SPS esetében, amit nem lehet automatikusan vagy távvezérléssel megoldani? (pályatartás, iránytartás, elromlott elemek kijavítása/cseréje, vezé)rlés (hova kerüljön az energia, mennyit termeljen)
Egyiket sem, és mindet együtt.
Pályatartás: Gondold végig hogy milyen bonyolult, és kifinomult rendszerre van szükség ahoz, hogy egy ekkora gépet megmozdíts bármilyen irányban. Nem lehet csak úgy meglökni. Ez csavarodik, torzul, feszül stb.
elromlott elemek kijavítása/cseréje: gondold át. Vagy specializált eszközöket használszt mindenhol, de akkor több ezer féle automata kell, vagy gyártasz egy nem specializáltat, de az még science fiction. Ha több ezer féle automata kell, akkor szerinted mekkora személyzet kell a földön a távvezérléshez? Akkor már olcsóbb 4 asztronauta aki ot lakik, és csak ez a dolga. Másodállásban meg tudnak tud. kisérleteket végezni, vagy pl. Zeró G-s kohászatot üzemeltetni.
Ha vesszük a napelem piaci árát, és ezt elosztjuk az élettartama alatt megtermelt energiával, akkor bizony nagyobb árat kapunk mintha azt az energiát a konnektorból vettük volna ki... Ez az autonóm működés ára.
Erre viszont ott van az Alternatív energia topik...
Utána belegondltam, és rájöttem, hogy nincs: mind a gyártásnál, mind a megtérülésnél ugyanakkora energiaárral számolunk, így az teljesen mindegy, hogy honnan jön, és miért akkora.
Tehát, ha mondjuk az olcsó atomenergia (a gáz és olaj már kezd egyáltalán nem olcsó lenni)nincs benne az összképben, akkor a gyártáshoz használt energia ára magasabb lesz, de ugyannnyival lesz magasabb a megtermelt energia ára is, így a megtérülés ideje nem változik. Tehát szerintem nem hibás az alapfeltétel.
Naperőmű vs. atomerőmű: költségek
Ha egy koncentrált napenergiát használó naperőművet nézünk (tükrökkel koncentrálja a napfényt), akkor az gyakorlatilag egy hőerőmű, amely fel van szerlve egy plusz rednszerrel a hőenergia átmeneti tárolására. Ha az atomerőművet nézzük, akkor az egy olyan speciális hőerőmű, amely atomenergiából meríti a hőt. Emiatt vannak benne plusz rendszerek, szükség van egy masszív reaktorra, kell bele némi robotika - legalább is precíz távműködtetésű rendszer, kell bele plusz egy hőcserélő kör.
Összehasonlítva az építési költségeket az atomerőmű építése olcsóbb, és meglehet, hogy az üzemeltetése is az - ha egységnyi megtermelt energiára nézzül.. Egy atomerőműnek viszont van egy maximum eléttartama, mivel a fő alkatrészét (a reaktort) nem lehet kicserélni, és a sugárzás miatt az elöregedik - én így tudom.
Egy tükrös naperőmű esetében is van szükség bizonyos elemek cseréjére olykor: pl. a gőztirbinának van élettartama, csakúgy, mint az atomerőműben használtnak. A keringetőszivattyúknak van élettartamuk mind a két esetben. A tükrök forgatómechanizmusát is ki kell cserélni valamikor. Nem tudom, hogy a tükrök milyen gyártástechnológia mellett mennyire öregednek el. Van egy lényeges különbség: az atomerőmű különböző szinten sugárzó hulladékokat termel, amelyek egy része hosszú távú tárolást (megsemmisítést?) igényel. Továbbá, bár a fűtőanyag költsége kis részt teszi ki az atomerőmű üzemeltetési költségének (azt hiszem talán csak 10%), de mégis függ tőle, és ha az vagy gazdasági vagy politikai (vagy is) okokból felmegy a sokszorosára, akkor az az atomerőműben megtermelt árára is észrevehető kihatással van. Ilyen problém nincs egy naperőműnél. (ott mondjuk on egy aszteroidabecsapódás off vagy vulkánkitörés miatt levegőbe kerülő por miatti naperőség csökkenés okozhta termelésvisszaesést).
Ahogy én látom: nagyobb kezdeti beruházással lehet elindítani egy naperőművet (egy atomerőműhöz képest), de ha sikerül megoldani, hogy hosszú élettartamú legyen (én ennek nem látom technikai akadályát), akkor hosszú időintervallumra számolva olcsóbb és már a kezdetektől fogva kisebb szennyezéssel járó energiát tud adni.
on
A szárazföldeken nincs elég felület ahhoz, hogy kényelmesen - keményebb kompromisszumok nélkül - megtermeljük azt a rengeteg energiát, amire szükségünk van. Ezen lehet változttni az űrben termelt energia segítségével.
Automatikus üzemeltetés: Platon, írd le, hogy egészen pontosan mire gonolsz, egy SPS esetében, amit nem lehet automatikusan vagy távvezérléssel megoldani? (pályatartás, iránytartás, elromlott elemek kijavítása/cseréje, vezé)rlés (hova kerüljön az energia, mennyit termeljen)
Az SPS szerintem üzemeltethető távfelügyelettel viszont ekkor a beütemezett karbantartó látogatásokon felül, a Földön fenntartott folyamatos karbantartói készenlét kell 24 órán belüli eléréssel...
Ezt komolyan gondolod? Egy két-három km2 méretű alsó hangon félmillió tonnás berendezés a világürben teljesen automatikusan?
Szerintem ez science fiction. Még a földön se. Csak gondolj bele a megvalósítás nehézségeibe, az alrendszerek számába, az egész bonyolultságába.
Jelenleg a napelemes energiánál jóval olcsóbb energiaforrásokat használunk napelemgyártásra, szenet(legfőképp), köolajat és atomenergiát. Ezek közül az atomenergia mindig is sokkal olcsóbb lesz és jópár évtizedig még a szén is. A jelenlegi napelem iparág ezeknek köszönheti alétezését.
Tehát az alapfeltétel hibás, emiatt nem áll meg a logikai lánc sem.
"A jelenlegi napelemek az élettartamuk során jó esetben termelnek annyi energiát, mint amennyi az előállításukhoz kellett. "
Ez egy elég elterjedt tévhit. Meglehetősen könnyű megcáfolni:
1. a napelem gyártásához nem használnak fel több energiát, mint amennyi a napelem árából kijön (mert deficites lenne a termék)
2. a napelem - a viszonyoktól függően (pl.aegy barlangban sosem :)) - 3-5-10 év alatt behozza az árát, azaz az áránál több energiát termel.
3. "Vonjuk le a logikus következtetést!" :)
Azonban az igaz, hogy egyes típusú napelemeknél oda kell figyelni az elhasználódott napelemek kezelésére (életkor kb 30 év), mert olyan fémek vannak benne, amelyeket nem lehet simán kidobni a kukába.
on
az űrbeli felhasználás esetén: a holdi termelés valóban tovább csökkentheti a költségeket. A legjobb az lenne, ha egy földközeli aszteroidát be lehetne fogni, és orbitális pályára állítani (egy fém típusút). Na akkor lenne alapanyag és pont földkörülin.
A LEO-GEO-LMO pályák közti közlekedésre szolgálhat majd a holdról bányászott/processzált H2, O2 üzemanyag. Egy ilyen üzleti terv is létezik, űrbeli "benzinkút" építésére.
Hát ez érdekes lenne... Elképzelem, ahogy az egyes beszállítók, keresztül-kasul lövöldözik az egyes nyersanyagokat, részegységeket egymásnak a különféle műhold-gyárak között az űrben. :)) Vagy ha a wolfsburgi VW műveket (pedig ott leginkább már csak összeszerelnek) kompletten fellőnénk a világűrbe.... Nagyobb lenne, mint Darth Vader csillagrombolója. :)) Viszont a Merci-csillag ilyen módon legalább a helyére kerülne! :)) Igaz a műszakváltásokkal persze lenne gond, mert az oroszok nem tudnának annyi Soyuzt gyártani. :)
SPS folyt. Mivel az energiatovábbítás megoldatlan ezért Mohamed-nek kell menni a hegyhez tehát hosszú távon a legnagyobb ipari fogyasztókat ki kell telepíteni a világűrbe az SPS hez. Ez a létező legdrágább megoldás a problémára, cserébe a jelenlegi szinten megvalósítható.
Az SPS ről: A jelenlegi napelemek az élettartamuk során jó esetben termelnek annyi energiát, mint amennyi az előállításukhoz kellett. A világűrben a napelem több energiát termel de ezt a pályáraállítás energiaigénye kiegyenlíti. A megtermelt energia továbbítás akárhogy is ragozzuk jelenleg megoldatlan.
A mit fizikailag és technikailag megvalósíthatónak tartok az a napelem űrbeli (Hold, Föld-Hold-L1 pont) előállítása. Ekkor talán van rá esély hogy a napelemek több energiát termeljenek mint ami az előállításukhoz kell. A napelemgyártó sor szerintem egyértelműen folyamatos emberi felügyeleti és karbantartói jelenlétet kíván még a legkorszerűbb virtuális valóságot használó javítórobotokkal is.
Az SPS szerintem üzemeltethető távfelügyelettel viszont ekkor a beütemezett karbantartó látogatásokon felül, a Földön fenntartott folyamatos karbantartói készenlét kell 24 órán belüli eléréssel...
Az elérhetőségről: Az ISS 51,6 fokos hajlásszögű pályája nem alkalmas sem egyenlítői sem poláris sem napszinkron pályára induláshoz legyen az alacsony vagy Geostac magasságú.
Elérhetőség szempontjából az egyenlítői pálya magasan a legjobb. Alacsony pályára keringésenként egyszer lehet indítani Geostac.ra meg bármikor. A Geostac üzemanyagigénye így is tetemes. Alacsony pályáról 1,9+1,5 km/s kell az odaúthoz és 2 km/s a visszaúthoz, ez Hold űrhajót kíván.
Ha nem egyenlítői a pálya akkor vagy többtucat indítóállást építünk szerte a Földön, vagy tudomásul vesszük hogy két hétig van indítási ablak, utána meg másfél hónapig nincs...
