Pár éve jártam utoljára Belgrádban, akkor a villamosok a kötelező terén elég patent állapotban voltak, azzal együtt, hogy az esztétikai állapotuk viszont elképesztően lerobbant volt.
Amikor pár évvel ezelőtt az UV-k kivonásra kerültek, már akkor írtam, hogy ugyanez lesz az ICS-knél. Szerintem mindkét típus megszolgálta a maga idejét, ideje nyugdíjba vonulniuk.
Azért, mondjuk az "akadtak gondok" és a minden egyes városban szívnak vele (lásd Stadler Vario, ahonnét eddig csak a norvégoktól nem olvastam anyázást) között vannak jócskán fokozatok.
A Fóka nem lett semmivel rosszabb, sőt: javítottak a problémás pontokon (rohadás, sok törődést igénylő futómű). Csak éppen a világ ment el mellette, amivel 1998-ben berobbantak a piacra, az 2014-ben, két és félszer átdobozolva már nem akkora truváj.
> Egyábként meg örömteli, hogy sikerült olyan gyártót választani, amelyet nem lengenek körül botránykrónikák (koda, Stadler stb.)
Te jó ég, még mindig itt tartunk? Gyakorlatilag minden gyártónál fordultak, fordulnak elő problémák, legyen az régi vagy új. A sort nyugodtan folytathatod a Siemensszel, Bombardier-vel, Alstommal, Ansaldóval, PESA-val. És még ki tudja kivel. Attól, hogy valami ide nem hallatszik el, még simán létezik.
Ugyanaz van mint az autógyártóknál. A Ford Focus első generációjáról ódákat zengenek a szakújságírók, a jelenlegiért nincsenek túlzottan oda. Az első Kiáknál a nevetések és a facepalmok váltották egymást, most etalon a márka. A PSA jelenlegi termékei is lényegesen jobb értékeléseket kapnak, mint a korábbiak. A Mercedes általában legenda, de volt egy olyan évtized, amikor az E- és S-osztályok is iszonyú minőségűek lettek és mára használtként szinte eladhatatlanok, mert gazdaságosan nem is megjavíthatók. Minden gyártónak vannak jobban és rosszabbul sikerült típusaik, jobb és rosszabb korszakai. És ez még csak a járműipar.
Köszönöm a választ, valóban rossz topikba írtam véletlenül. Valamiért úgy gondoltam, hogy amiről cikkeznek, az a második kör, és már a Skoda nyert. Közleményt valóban nem láttam, ezexerint még nem hivatalos...
Ez erősen off-topic, és nem is elég specifikus a kérdés. Két tender volt, ahol Ikarus-Skoda indult. Az előző tenderről azért zárták ki, mert érvénytelen ajánlatot adott. A mostani tenderen csak sajtóhíreket lehet olvasni, és szerintem még nem zárt ki senki senkit. A beadott tenderek értékelése folyik. Arról, hogy van kizáró ok, lehetett olvasni itt-ott, de szerintem érdemes lenne megvárni a hivatalos eredményhirdetést.
Jó lenne, ha a gyerekes innen-onnan hallott félszavakra felépített "érveidet" inkább hanyagolnád, mert gyakorlatilag a semmire épül. Majd ha már vezettél CAF-ot, akkor szívesen fogadjuk a tapasztalataidat, észrevételeidet.