Nem tudom lehet-e ilyen 'saját' topicot nyitni itt az indexen, majd kiderül.
Azt a pár topikot amit valamennyire követek a személyes profilom "bejárt topikok" menüjén keresztül, sokszor veszélyeztetem offtopikolással, és ennek szeretnék végetvetni e topikkal. (Ahhoz persze nagyon kevés vagyok, hogy saját blogot nyissak.)
Annyira szemet-lelket gyönyörködtető látvány, amikor virágzik, és sárgaszínben pompáztatja a szátóföldeket. Ilyenkor különbenis élmény a mezőségben nézelődni, a barna friss szátás, a zöldellő, frissen kibújt gabona, és a sárgálló repce változatos színei váltják egymást. Néhol bokrok törik meg a mezőt, és egy-egy óriási jegenye magaslik ki közüle.
Annyira üde látvány, szeretek ilyenkor kinn járni a pusztaságban :))))
Jaj, Petyus, képzeld, nekem még az általad írott gyerekeknek szóló zenei oktatókönyv is túl bonyolult.. :( A feléig szépen eljutottam, hanem mikor komolyan elkezdted magyarázni az oktávokat, és a hngsort, na abba rendesen belebonyolódtam, és egy szót sem értek attólfogva az egészből. A fizikai kitérő, még érthető; aztán jönnek a távolságok, amit értek még, hogy nem egyenlőek, de már a miértje bonyolult, talán mert a kifejezésekbe is belebonyolódtam. Meg így képtársítás nélkül meglehetősen nehéz belegondolni. És onnantól fogva a felfelé , és lefelé haladás, és a félhangok...hát az kifejezetten bonyolult, és megfejthetetlen... :((((( Ennyire antitalentum vagyok. (még próbálgatom többször is elolvasni, mert közben néztem a snookert is, és az is bonyolíthatta a megértést)
Sőt, az elöl-hátul megkülönböztetés is kell hozzá. Pl. egy búgócsigával sem tudod definiálni a jobb-balt. A legtisztább egy koordinátarendszert megadni és elmondani, hogy jobb- vagy balsodrású és kész.
Á, én egy pici iskolába jártam, ahol kevesen voltunk... csak 'A' osztályok, ott is 16-os osztálylétszámmal (nálunk legalábbis). Alig lehetett kiválasztani néhány énekkarost...aki nem volt teljesen süket, az már énekelt. Ilyen közös éneklést pedig nem is tanítottak nekünk :( Különben még az azonos szólam mellett sem tudtam énekelni...valahogy mindig elkalandozott a hangom a hamis felé.
Visszakerestem: 590-600 táján beszélgettünk a Till Ulenspiegelről. Az ott belinkelt yutub bejátszásnak csak második része van, amit találtam azt Furtwangler vezényli. Úgy emlékeztem, mintha lett volna másik is...talán Karajannal(?), de nem találom... Kérdésem, hogy Furtwangleres jó? Soha nem tudom, melyik felvétel a jó, és melyik nem... :(
> a zeneszerzőnek ismernie kell a hangszer lehetőségeit...
Az nem hátrány. Példaként szokták emlegetni Bartók concertojában a basszusharsona-glisszandót ami játszhatatlan a mai basszusharsonákkal, de arról nem Bartók tehet. Már a 16. században is voltak olyan basszusharsonák, amelyeknek nem jelentene problémát.
> Énekelni sem könnyű magas hang után hirtelen mélyet, kell egy bizonyos átmenet...?!...
Verdi: Macbeth, 1. felv. Lady Macbeth áriája - 2 oktávot ugrik. Rossini: A Sevillai borbély, 1. felv. Figaro belépője - csak 1 oktávot kéne, de az énekesek nem hagyják ki, hogy abban is 2-t ugorjanak.
Ennyi erővel a zongorát is elküldheted a marslakónak, és elmondhatod, hogy ahol hosszúak a húrok az a bal, ahol rövidek, az a jobb... (vagy,ha túlnagy, egy makettet róla...)
Mert nem egyszerű úgy énekelni, hogy egy másixólamhoz kell igazodni egy konkrét különbséggel (ami ráadásul változik is). Ez egy olyan készség, amit a megfelelő rávezető gyakorlatokkal el lehet sajátítani, és szükséges is ahhoz, hogy az ember ne csak "mitsingeljen". E célból írta Kodály az "Énekeljünk tisztán" című kétszólamú intonációs gyakorlatokat.
Persze. Előbb definiálnod kell, hogy mi a bal (vagy a jobb) valamilyen referencia alapján (Nap járása, csillagképek stb.).
Pl. a bemutatott kör alapján úgy tudod definiálni, hogy azt mondod, hogy "fordítsd a kört úgy, hogy a sérülés legyen felül, és a bal az, ahol a sarkos rész van". Azért kell a fent-lent megkülönböztetése, mert ha lefele fordítod, máris a jobb lesz a bal.
Szerintem csak viszonyítva lehet jobb és bal. Ha be vagy zárva egy gömbbe, mégha van fent és lent (gravitáció létezik a bömb belsejében), de semmi más kiindulópont nem létezik, akkor nincs jobb és bal. Még akkor sem, ha nincs meg a szimmetria (legalábbis a belső)
Sajátmagadon, ha valóban baloldalon van a szivünk (hallottam olyat, hogy középen...?:..), akkor ahhoz viszonyítva elmagyarázható. De a marslakónk külsejét nem ismerjük, még az sem biztos, hogy van szive, vagy hogy szimmetrikus-e.
Ha a gömb sérült, amiben vagy, hiába látod, aki kívülről felhív, az nem tudja, hol a sérülés. Ráadásul, ha elmozdulsz/helyzetváltoztatás esetén/ megváltoznak a viszonyítási alapok is....