"Azt viszont nehezebben tudom elfogadni, ha valaki nem lelkesedik kellő mértékben a navahó pelenkázási szokások iránt, úgyhogy inkább vegyük úgy, hogy el sem olvastam :)"
Szia Annie!
Amióta nálunk otthon megvan a kis prüntyőke, azóta érdekelnek a bölcsők és a pelenkázási szokások is.
Kérlek, ne hozz zavarba, mintha Valaki lennék, mert kénytelen leszek magamat pocskondiázni :)
Szégyenkezve vallom be, hogy nem láttam a filmet. Valami halvány emlékem van csak arról, hogy valaki szerint - (talán itt a fórumon írta?) - valóban létezett ilyesmi, de sajnos a részletekre nem emlékszem, és pontosan nem is tudom, hogy miről van szó. Biztos, hogy van a fiúk (vagy lányok) közt, aki tud válaszolni. Engem is érdekelne.
A biztatást köszönöm. Ha van valami, amit el szeretnék érni, akkor leginkább megtanulni Jézustól azt, ahogyan ő látta az emberi sorsokat, aki "teljes volt kegyelemmel és igazsággal." Nem tagadni le a negatívumokat, de mégis szeretni és "kegyelmezni". Azt tapasztalom, hogy majdnem lehetetlen, és biztosan itt is sok nyoma van annak, amikor nem sikerült. A részrehajlás sem jó dolog, de az sem, amit az egyszeri rabbi csinált, aki mindkét vitás félnek igazat adott, és annak is, aki ennek az ítéletnek a képtelenségére figyelmeztette.
Megragadott az apacs nép sorsa, és legfőképpen Naiche élete, aki - bár menekült a reflektorfényből, és a szereplést szívesen Geronimóra hagyta - nyitott lélekkel fordult a világ felé, és megengedte, hogy belelássanak. Érdekes, hogy mégis csak egy gyilkost - jobb esetben egy hős ellenállót - lát benne a nagyvilág. Pedig élete második fele szerintem sokkal izgalmasabb, mert kommunikálni kezdett a két világ között.
Sokat gondolkodtam egy történeten, amit olvastam. A meszkalero rezervátumon az apacsok általában hitelre vásároltak, és "fizetésnapon" rendezték. Egy ilyen alkalommal Naiche is kifizette a tartozását, majd - talán kevesellte - rákérdezett, hogy akkor rendezett-e mindent. A kereskedő megnyugtatta, de később talált egy könyveletlen cetlit, amit a következő alkalommal Naiche elé tett azzal, hogy emlékszik-e erre a vásárlásra. Ő emlékezett, de az volt a véleménye, hogy miután a kereskedő az előző alkalommal azt mondta, hogy nincs tartozása, most nem kérhet tőle pénzt. A kereskedő beismerte, hogy hibázott az elszámolásnál, és rábízta, hogy döntse el, kifizeti-e. Naiche dühösen otthagyta és sokáig nem jelentkezett. Aztán váratlanul betoppant, hogy átgondolta a dolgot, és kifizeti. És úgy is tett.
Naiche becsületes volt, de itt két különböző becsület-felfogás ütközött. Becsületes az, aki mindenképp kifizeti, amit vesz, vagy becsületes az, aki tartja magát a szavához? Végül Naiche engedett, bár biztos, hogy őt érintette érzékenyebben az összeg, de ha nem engedett volna, többé nem tartották volna becsületesnek. Vajon kinek volt igaza? Apacs szemszögből biztos, hogy neki. A misszionárius, aki leírta a történetet, csak annak örült, hogy a főnök fizetett, tehát becsületes. Pedig olvashatta volna a 15. Zsoltárt:
"Uram, kicsoda tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden?
A ki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében.
... a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja. ... A ki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké."
Azt hiszem, ebben a történetben nem Naiche becsületét kellett volna firtatni, hanem a kereskedőét, legalábbis egy biblikus alapon álló egyház képviselőjének. Apacs szemlélet szerint említeni se kellett volna a tartozást, és furcsa módon az apacs vélemény tűnik biblikusnak... Ezt a szemléletváltást nekem is úgy kell tanulni, mert a mi kultúránkban egyáltalán nem magától értetődő. Csak attól félek, ha sok ilyet írok, még átmozgatnak a vallás-filozófia topikok közé, amit érthető okokból sosem bocsátanátok meg :)
Idén még tényleg nem beszélgettünk, egy kicsit elsodortak az események.
Ez a hónap szakmailag nagyon keményen indult számomra. De örülök a kérdéseidnek, csak nem biztos, hogy tudok válaszolni.
A lakota, cheyenne, arapaho, crow, blackfeet stb. indiánok inkább az ellenséges törzsek ellen harcoltak, főleg lovakat és fegyvereket - esetleg téli élelmiszerkészleteket - zsákmányoltak (egy másik, hasonlóan "szegény" nomád néptől mást nem is igen lehetett), de a lovakat is divat volt elajándékozni, tehát anyagilag nagy előrelépést nem hozott egy hadjárat.
Ám a harcban mutatott bátorság és a nagylelkűség (ajándékozás!) erényének gyakorlása mégis egyfajta társadalmi megbecsüléssel, elismeréssel járt, és nekik ez számított.
Az apacs, komancs, kiowa (ritkábban a déli cheyenne és arapaho) törzsek viszont gyakran ütöttek rajta az amerikaiakon és a mexikóiakon, akik a európai felfogás szerint gazdagabbak voltak, tehát volt mit elrabolni tőlük. Úgy gondolom, ezek inkább voltak rablóhadjáratok, mint az északi prériken indított vállalkozások.
Ma tudtam elküldeni a kért térképeket, bocs a késésért!
Ami a Wichita népet illeti, az első amerikai telepesek érkezésekor már a mai Wichita városától jóval délebbre éltek, leginkább a mai Oklahoma középső részén.
Kansast illetően megemlítendők még a paunik (Pawnee-k), akiknek a nagy része ugyan Nebraska területén élt, de a déli falvaik a mai Kansas északi részére estek.
A paunik életmódja átmeneti volt a földművelő falulakó népek és a nomád bölényvadászok között.
Rendkívül kemény és félelmetes harcosok voltak, szinte majd minden szomszédukkal ellenséges viszonyban álltak, de különösen a lakotákkal és a csejennekkel.
Kansas keleti peremén, a Missouri iszapos árterületén pedig a falulakó Kansa (más néven Kaw) nép élt, akikről Kansas állam a nevét kapta.
"(900 után népességrobbanás történt Észak Amerika Mississipi völgyében, ami alapján egyesek 10-20 milliós populációt becsülnek a mai USA és Kanada területére 1492 re)."
Kedves jamaica!
A másik topikban már vitatkoztunk ezen:-)
Most némileg revideálom korábbi álláspontomat.
Tegnap ugyanis fölcsaptam Az ősi Amerika atlasza c. könyvet az Észak-Amerika fejezetnél.
Azt írja, hogy a himlő és más európai járványok egyes területeken akár 95 %-os népességcsökkenést okoztak.
Elképzelhető tehát, hogy É-Amerika népessége nagyobb volt, mint az a 2-5 millió, amit a kutatók a későbbi népességadatokból visszaszámolták.
Te is érdekes dolgokat írsz, és engem egyáltalán nem zavar, ha kitekintünk más népek irányába is, sőt. De ebben a kérdésben állást foglalni nem vagyok kompetens.
A háborúzás esztétikai kérdésein jól elgondolkodtattál. Igazából nem is tudom, hogy mi a jó válasz, talán ebből a szempontból újra át kéne olvasnom egy csomó szöveget. Az biztos, hogy az apacs hadviselés praktikus volt, de hogy mikor láttak benne szépséget, azt nem tudom megmondani. Talán azért, mert abban az időszakban, amivel foglalkozom, már iszonyúan bele voltak fáradva az egészbe. Ahogy Cochise mondta: "kószálnak hegyen át, és arra gondolnak, bár a súlyos égbolt szakadna le rájuk."
Leírok pár dolgot, amiből talán tudsz következtetni és összehasonlítani.
Valahol olvastam, hogy mire szocializálták a csirikava kisfiúkat:
"Egyszer majd egy csomó éhező ember lesz veled, és neked kell enni adnod nekik."
"Az ellenséget meg kell ölnöd, mielőtt átjön a hegyen, meg kell ölnöd, hogy nehogy ő öljön meg téged. Ezzel dicsőséget szerzel magadnak és rólad fognak beszélni."
"Senkire nem számíthatsz, csak a karodra és a lábadra."
A gyerekeket és a fiatalokat nagyon keményen képezték ki. Biztos vagyok benne, hogy tényleg jól lőttek, mert pl. a parittyadobó gyakorlatok ügyetlenjeinek büntetése csonttörés is lehetett. Egy jó harcos végül mesterének remekműve lett, akire büszke volt. Az egyéni képességeket nagyra értékelték, és tökélyre csiszolták. Ilyen értelemben tényleg szakemberek voltak. A bátorságot is tisztelték. Az is igaz, hogy nagyon nehéz volt fegyelmezni a harcosokat, volt olyan, hogy a főnökök békésen megállapodtak, hogy szét kell válniuk, mert az embereik közt olyan konfliktusok mérgesedtek el, amiket már nem tudnak kezelni, és meg fogják ölni egymást. Egy másik alkalommal Geronimo teljes kétségbeesésben rohangált a táborban, mert egy győztes portya után mindenki annyira berúgott, hogy ha megtalálták volna őket, egy szálig ott maradtak volna. De azért ez sem volt mindennapos állapot.
Nagyon szegények voltak. Geronimo elmesélte élete legnagyobb zsákmányát, egy mexikói falu kifosztását, amikor a teljes lakosság elmenekült előlük, és végigjárva a házakat annyi mindent gyűjtöttek, hogy egy évig éltek belőle. A legtöbb dologról, amit a házakban találtak, nem is tudták, hogy mire való.
Ami engem legjobban meglepett, az az erős gondoskodási elem ebben a rendszerben. A zsákmányoló eszmei célja a rábízottak ellátása. Persze ez sem ilyen vegytisztán romantikus formában működött :)
De valahogy mégis... Újra és újra beleütköztem. Amikor Geronimo feleségét és gyermekeit elvesztette, úgy érezte, élete minden célját elvesztette. Amikor Chatto családja rabszolgaságba került, szinte belebetegedett.
Amikor '86 szeptemberében az ellenállók utoljára megadták magukat, az vezette őket, hogy újra láthassák a családjukat, és - egy szemtanú mondja el - kitörő örömmel fogadták, amikor ezt megígérték nekik. Úgy tűnik, nem akartak hősi halált halni valami elvont cél vagy dicsőség érdekében. Geronimo talán igen, de ő azért különleges személy volt. A többiek már nem látták értelmét a harcnak. Egyszerűen haza akartak menni. Természetesen ebben is becsapták őket, ha jól emlékszem, csak áprilisban történt meg a családok egyesítése.
Ez a kép részlet egy rajzról, ami Naiche egyik festményéről készült, és egy apacs szertartás nézőit ábrázolja. A satírozás minősége elég sokat elárul a másoló pontosságáról és igényességéről, az eredeti valószínűleg szebb és kidolgozottabb. De még így is kivehető a többieknek háttal szoptató asszony, a gyerekek a sátor tetején és a fa alatt, a közös takarók. Egy gyilkoló szakember rajza ez, emberi és esendő, és szeretettel teli. A könyv írója szerint emlékképeket, valós személyeket ábrázol. A zsákmány elfogyasztói vannak rajta.
Az ehető rézgyom a Sziklás hegységtől keletre található Floridától Quebeck-ig Manitoba magasságáig (germinációjához fagy szükséges hasonlóan a búzához vagy a rozshoz ), régészek szerint az Észak Amerikai viszonyokhoz adaptálódott kukorica termesztése előtt ez volt az egyik táplálék növény (függetlenül domesztikálták a Mexikói domesztikálási központtól). Észak Amerikában az egyik fő allergizáló pollenű növény, egyeseknél ekcémát okoz a növény megfogása.
Az Észak Amerikai domesztikációs területen ie. 2500 és ie. 1500 között a következő növényeket domesztikálták az előbb említett ehető rézgyomot, a libatopot, az egy ma már világgazdasági jelentőségű növényt a napraforgót és ehető magokat adó helyi tökfélét. Még kisebb területen domesztikáltak Észak Amerika Sziklás hegységtől keletre lévő részein 3 további növényt: a barcklevelű keserűfüvet, az amerikai kanári kölest és a az amerikai kis árpát (ezek magjai kb 1/10-e a búza magjának).
A kukorica Észak Amerika déli részén i. sz. 100 után jelent meg Mexikóból, de a mutációt követő szelekcióval csak 900 körül tenyészett ki a Észak Amerika éghajlatán jól tenyésző kukorica. A Mexikóból érkező bab csak 1100 körülért ide. (900 után népességrobbanás történt Észak Amerika Mississipi völgyében, ami alapján egyesek 10-20 milliós populációt becsülnek a mai USA és Kanada területére 1492 re).
Szia,kedves annie 99!Ebben az évben még nem is leveleztünk.Olvastam hozzászólásaidat,jók.A szobor megkapó,az irásod -szokásodhoz hiven-alapos. Én személy szerint nagyon szeretem ,hogy mindig visszatérsz Istenhez,meg a békéhez.Ne tartóztasd meg magad,nagyon jó,hogy a hited szerint cselekszel.-szerintem-Az pedig,hogy irhatok e fórumon Neked,külön öröm. Szabad Tőled kérdezni? Ha a válasz igen,akkor légyszi világosits fel,hogy a Dustin Hoffmannos kis nagy emberben szereplő mindent forditva csináló indiánok léteztek-e,és ha igen,miért?
Borwn Dee könyvét azt hiszem olvastam,nem mostanában volt.Picit nem értem az utalást a mongolok,ill.az indiánok kapcsán,de ez nem baj,lehetek akár őszinte is,érdekelnek a mongolok is.Szerintem minden ijjász társulat érdekel,hasonlóan a szamurájkardos emberekhez.Bün ez?Nagyon sok minden foglalkoztat,ez a fórum kimondottan jót tesz nekem,mert nálam sokkal okosabb és müveltebb emberek szenzációs értekezéseket irnak,komolyan.Vannak ugyan számomra érthetetlen kifejezések,és nagyon elvont gondolatmenetek,de ez csak engem minősit.-ezzel együtt nagyon jó olvasni Titeket.
Sokszor beszélgetünk harcokról a társaimmal mivel ezt "műveljük". És abban mind egyetértünk hogy pl. a sikvidéki indiánra (lakota,sajen) talán lehet azt a szót alkalmazni hogy harcos "úriember" addig az apacsokra a "gyilkoló szakember" a jó szó.. Tehát lehet mondani ha harcba tusába ereszkedtek elhanyagolható félreteendő szempontnak tartották a szépséget, és csak az eredménnyel törődtek?
És még egy érdekes dolog. Ahogy olvasom eredményesnek az volt mondható aki megtért a táborba zsákmánnyal. Tehát a végeredmény volt a fő. Egy hasonlóság a keleti harci szemlélettel. Az volt az elismert győztes aki a zsákmányt hazavitte. Lehetett egy csomó győztes csatája ha nem volt zsákmány az uluszok népe kétkedve fogadta a híreket. Az eredmény nem volt látható kézzel fogható nem igazi eredmény. Pl. a perzsáknál ilyenkor visszavetette a nagykirály a nyilvesszőket, hogy megállapit- hassák ez a semmi mennyi emberbe került. Ha volt felmutatható zsákmámy nem volt fontos az emberveszteség. Már megint egy csomó mindent összeírok pedig ez indián topic...
Nem akartam már többet írni erről, de talán mégis tartozom egy rövid magyarázattal. A 2538-ban idéztem Naiche leveléből, amiben Jézusban való hitéről vall. Biztos vagyok benne, hogy ez fontos és komoly dolog volt számára, és emiatt eléggé nehezményeztem a kitüntetésem mintáját. De tényleg sikerült megbeszélnünk - számomra megnyugtató módon.
Azt viszont nehezebben tudom elfogadni, ha valaki nem lelkesedik kellő mértékben a navahó pelenkázási szokások iránt, úgyhogy inkább vegyük úgy, hogy el sem olvastam :)
Olvastam valahol de nem tudok rájönni hol és mikor, hogy az amerikai kormány és az irokéz törzsszövetség közt létrejött szerződés lejár vagy lejárt a kínai-hong-kongi szerződéshez hasonlóan. Fizetni kell az amerikai kormánynak kemény pénzeket a törzsszövetségnek?? Tud erről valaki??
Jól tudod, történész feleség, de maga az író is régész történész, a műveit sokan hitelesnek fogadják el. (Tatárjárás,Batu kán, Dzsingisz kán) Még a "Mongolok Titkos Története" idevágó hiteles dok.mű... Már persze ha nem értettelek félre és a mongolokról akarsz olvasni....
Ha pedig igen és az indiánokról harcaikról tetteikről ( vallásuk,szertartásaik, táncaik és kézmüvességükről nem sokat tudok ajánlani ..sajnos..) akkor pedig Miloslav Stingl:Indiánok hadiösvényen Brown Dee:A Vadnyugat története indián szemmel... Ha pedig délre élőkről akkor ugyancsak Miloslav Stingl: Indiánok tomahawk nélkül..
Köszönöm a helyreigazitást,nem nézek utána,élből elhiszem Neked.Csak abban bizok,hogy a többi dolog,amit irtam, helytálló.Viszont a téma,amit felvetettél,nagyon érdekes.Hol tudok erről olvasni? Köszi-István Utóirat:V.G.Jan,orosz iró és a felesége,szerintem történész irt nagyon aprólékosan a mongol betörésekről,illetve a mongolokról általában.Valamikor süvölvény koromban olvastam,most 43 vagyok./még egy kicsit/
Hogy pontosabbak legyünk, ez a dolog az íj kezelésén ( természetesen leszámitva a löfegyvereket) a lovagló tudás és ha volt rá kedve az íjászat mesterfokra való emelésén és a gyors meglepetésszerü rajtaütésen és a még gyorsabb elszakadáson kívül valóban nem annyira mély a hasonlóság. Már csak azért sem mert az apacs harcosok nem éltek oly kemény fegyelmezett hadi reglamában mint a belső ázsiai lovasíjászok. Ha jól tudom csupán a vezetők (Geronimo) tekintélye volt a kohézió ami a portyákon egybetartotta őket. Azt el lehet mondani(reméllem) hogy remek gerilla harcosok voltak, alacsony szervezettségi fegyelmezési fokon. De ugy látom lassan közös nevezőre jutunk.....ez jó dolog...
"A portyáról pedig ne a siksági indián jusson az eszedbe aki helyesen a kihívást kereste, hanem ennek a műfajnak a mesterfoku "iparosai" az apacsok."
OK, apacsban nem vagyok annyira otthon.
"A nomád lovas sem mindig hóditani akart. Pláne nem ha portyára barantára indult. Magyar szinten maradva a kunok sem akartak hóditani csupán keményen rabolni fosztogatni."
Ez igaz.
"Egyébbként a siksági indiánok harci dicsősség keresésére jó példa az amerikai katonák megrökönyödése és értetlensége a dakota vagy sajen indiánok viselkedése. Nem értették miért lovagol oda az indián érinti meg őket a fegyverével s lovagol el. Az indián pedig azt nem értette hogy az egyszer megérintett kvázi legyőzött harcos miért lövöldöz és harcol továbbra is."
Északkeleten a félnomád falulakó törzsek közé tartozó Osage (oszidzs) nemzet falvai terültek fel.
Északnyugaton és nyugaton különböző nomád bölényvadász törzsek kóboroltak, elsősorban a Kiowa (kajova) csoportok, ill. a Cheyenne és az Arapahoe nemzetek déli ágába tartozó csoportok.
Időnként portyázó vagy a bölénycsordák nyomában kóborló Oglala és Brule lakota csoportok is elvetődtek északról a kansasi prérikre.
Bocsi hogy megemlítem de a "tumen, tumán,tömény" fogalmát nem jól tudod. Ez a seregforma tízezer azaz 10 000 harcost jelentett, és nem húszezer 20 000. A mongol seregben a parancsnok megnevezése temnik. A tagozódás tized,század,ezred tizezred. A százados pl. dzsagun. A magyar történelemben is egy tömény a vita tárgya a kazár -magyar viszonyban. Ez a kazárföldi tömény, ennek parancsnoka (temnikje) Álmos. Ezt a töményt (10 000) hozza haza az elszakadás elött, ennek a töménynek(10 000) a keleti egységei lázadnak fel a kagán ellen s csatlakoznak később vissza a kabarokkal. Tehát semmi esetre sem húszezer csupán tízezer a tumen.
A büntetés az igen: halál. De viszont a részegen elkövetett ölést hétszer nézték el, mielött gerincét törték a bünösnek. A gerinctörés egyébként az uralkodó család kivégzési módja volt, mert nem folyhatott Dzsingisz nemzetségének a vére.
Az észak amerikai indiánok a hövösebb időt bíró kukorica megjelenése előtt a régészek szerint a parlgfű rokonát a rézgyomott termesztettékk (ez is elképesztően allergizáló). Tudtok róla, hogy fogyasztották, hogy készítették el?
Gondoltam, színesítem egy kicsit a témát a Sonorából "barantázott" zsákmányukkal hazatérő barátainkkal :) Nem ismertem ezt a szót, köszönöm a felvilágosítást.
A témához egy rövid idézetet szeretnék hozzátenni azzal kapcsolatban, hogy az apacsok általában - mint amolyan "éhes hegylakók" - valóban mások voltak, mint a síksági indiánok. Nem vitaképp, (főleg, mivel egyet is értünk), inkább csak mint adalékot.
"Az apacsok a portyákat nem törzsenként hajtották végre, hanem helyi csoportonként. Kicsit hasonlít ez a fajta harcmodor a gerilla-hadviseléshez. A cél nem az emberölés - az apacsoknál semmiféle kiváltsággal nem járt a gyilkolás, soha nem gyűjtöttek skalpot. A kiváltságot az jelentette, ha élelemmel és lovakkal tértek meg a családjukhoz. Igyekeztek elkerülni a találkozást az ellenségeikkel. A portyákat azok vezették, akik úgy érezték, hogy a táborban fogytán van az élelem. ... Az apacsok igen határozottan megkülönböztették egymástól a portyázást és a háborúzást. Ha egy apacs elesett, háborút szerveztek a megbosszulására a meggyilkolt valamelyik rokonának a vezetésével. Általában véve az apacsok hadviselése igen erősen különbözött a síksági indiánokétól, nem voltak harcos társaságaik, és reménytelen helyzetben nem erőltették az ellenállást, illetve az "ütésszámlálást". Legendás alakjaik, mint Geronimo, Naiche vagy Cochise azért lettek híresek, mert félre tudták vezetni az amerikai lovasezredet." (Nancy Parezo)
Számomra ez elég szimpatikus megközelítés, talán még annyit tennék hozzá, hogy az, hogy nem gyűjtöttek skalpot, csak abban az értelemben igaz, hogy elégették a megszerzett skalpokat, mert féltek a halottaktól. Valószínű, hogy náluk tényleg külső szokás átvételéről volt szó. Geronimo visszaemlékezéseiben szinte minden rajtaütésnél a bosszúra hivatkozott, és valószínű, hogy valóban folyamatosan ez is motiválta, de azért sokáig nála is jól elkülöníthető a portya - ahová akár hárman is elindultak - és a valódi háború, amiben több törzs segítségét is igénybe vették. Az utolsó hónapok harcaiban én már nem tudnám elkülöníteni. Azért hozzáteszem, hogy itt főleg a saját visszaemlékezéseiből indulok ki, mert a harcászati szakirodalmat nem nagyon tanulmányoztam ezügyben.
Szerintem az is ide tartozik, hogy a síksági népekhez hasonló Naptáncot nem tartottak, ellenben a harcossá válás feltétele az volt, hogy négy hadjáratban helyt kellett állni az ifjúnak és közben el kellett sajátítani minden tudnivalót. Többek közt a háborúban alkalmazott szent elnevezéseket. Ezt csak azért mondom el megint, mert nagyon jól illusztrálja, hogy ez a kultúra milyen mélyen át volt szőve a harc szakralitásával és szükségességével. Háború nélkül férfivá se lehetett válni ... "War is a solemn religious matter.- A háború ünnepélyes vallási ügy"(Geronimo)
Ebben az összefüggésben Cochise felismerése, hogy "békében élni jó", felért egy kulturális - és világnézeti - forradalommal. Bocs, egy kicsit elkalandoztam, mert végül mindig hazabeszélek úgyis :)
Kedves Galgadio!Örülök,hogy irhatok Neked:Például Dzsingisz kán seregének felépitése egy korszakalkotó,ámde egyszerü elv mentén huzodott:feltétlen és teljes fegyelem.Egy büntetési formát ismertek:halál.Eltörték az illető gerincét,és odadobták a kutyáknak.Elég hatásos.De amiért irok:az ázsiai lovasnomádok portyázó csapatai ezredekbe,tizezredekbe,és huszezredekbe sorozott !!! katonák alkották,akik kötelesek voltak saját,előre meghatározott mennyiségü és minőségü fegyverrel,ruházattal és élelemmel rendelkezésére állni a saját területükön illetékes hadurnak,akikhez csengős lóval közlekedő hirvivők vitték a parancsokat,betanulva a szöveget,és a homlokukon egy ezüst sólymot ábrázoló fémpánttal,az ugynevezett "pajcával"Egyébként a 20000 lovasból álló csapat volt a "tumen",hóditások alkalmából 5-6 ilyen tumen indult el az Altájról,irányonként.Tisztelettel mondom én is,hogy ez egy más kategória,mint egy 30 fős indián kiruccanás.
Nyitott kapukat döngetsz. Egy szóval sem mondtam hogy az apacsok és a lovasíjász népek tükörképei voltak egymásnak, minden szinten. A dolog a lövésgyorsaságból indult ki. Mint ahogy mondtam ha az apacs vagy lakota akarta kigyakorolhatta az íjászat mesterfokon való alkalmazását. A portyáról pedig ne a siksági indián jusson az eszedbe aki helyesen a kihívást kereste, hanem ennek a műfajnak a mesterfoku "iparosai" az apacsok. A nomád lovas sem mindig hóditani akart. Pláne nem ha portyára barantára indult. Magyar szinten maradva a kunok sem akartak hóditani csupán keményen rabolni fosztogatni. Ez a baranta. Létszámtól függetlenül csak a kivitelezés módjára tekintve bizony nagy a hasonlóság. A lovasnomád harci taktikáról szívesen cserélek eszmét a "Hunok,Magyar hagyomány- örző vagy efféle topicban... Egyébbként a siksági indiánok harci dicsősség keresésére jó példa az amerikai katonák megrökönyödése és értetlensége a dakota vagy sajen indiánok viselkedése. Nem értették miért lovagol oda az indián érinti meg őket a fegyverével s lovagol el. Az indián pedig azt nem értette hogy az egyszer megérintett kvázi legyőzött harcos miért lövöldöz és harcol továbbra is.
Ez a kép részlet egy rajzról, ami Naiche egyik festményéről készült, és egy apacs szertartás nézőit ábrázolja. A satírozás minősége elég sokat elárul a másoló pontosságáról és igényességéről, az eredeti valószínűleg szebb és kidolgozottabb. De még így is kivehető a többieknek háttal szoptató asszony, a gyerekek a sátor tetején és a fa alatt, a közös takarók. Egy gyilkoló szakember rajza ez, emberi és esendő, és szeretettel teli. A könyv írója szerint emlékképeket, valós személyeket ábrázol. A zsákmány elfogyasztói vannak rajta.
Howard Terpning: Plunder from Sonora