Szerintem nem is kell, mert ahogy olvastam a vasreszeléket az arany árnyékának is nevezik, mert ahol előfordul ott általában arany is van bizonyos koncentrációban. Persze ez nem mind1, hogy mekkora ez a mennyiség. Nekem mindig rengeteg a vas, de ez a környék kezdetleges vaskohászatáról is híres ugyanis sok a vasérc. A posztó igazábol csak úgy volt, találtam a padláson teljesen véletlenül, valamint régi ilyen ?kender? zsákot is kipróbáltam. Ahogy apámmal beszélgettem, mondta hogy régen ezt látta a Dunánál. (Ez a sok idő pedig a munkanélküliség jele, sajnos annyira mégsem jó ez!)
Szia! Utánanéztem a wikipedia-ban az ón fajsúlyának, sajnálom tévedtem. Nem hogy tobb lenne, de még meg sem kozeliti az ólom fajsúlyát. Ez esetben nem tudom mivel lehetne helyettesiteni az aranyat a kisérletezéshez.
Valamit tudsz, én még mindig nem tudtam durva posztót szerezni. Hogyan jutottál hozzá?
Lehet, hogy csak a pad beállitási szogável van a baj. Próbáld meg novelni a szoget.
Egyébb: Gondolkodtam rajta és ha (ha!,) az emlékezetem nem csal akkor arany helyett megpróbákozhatnál ónn reszelékkel kisérletezni. Ugyan nem uti az arany fajsúlyát de még (talán) mindig nagyobb mint az ólomé és a tobbi ásványé.
Hű, fanatista vagy Ice azt meg kell hagyni. Te aztán tényleg komolyan gondolod.
Azért kérdeztem, hogy mivel mosod, mert bár lehet aranyos a föveny amit találsz, ha egyszer hibás a teckhnika nem sokra fogsz menni. Na jó, pontosan hogyan is néz ki az a mosószerkezeted? A nézegetésről: Láttam már arany tartalmú homokot de szerintem mosás nélkul még mindig ott álhatnék felette keresgélve az aranyszemcséket.
Helló, a nick nevem Ice lenne csak mivel így foglalt volt, ][-el helyettesítettem az I-t. :) Nos mivel keresem? Jórészt szemmel! Meg autóba bedobok egy zsák fövenyt, ill horhalékot, lényeg, hogy mintát és itthon van egy kissebb aranymosó szerkezet, amire önteni kell a vizet. (Itt olvastam, hogyan kell elkészíteni.) De mindig csak fekete vasreszeléket mosok ki. Mágnes össze szedi! A többi anyag nem tudom mi lehet, de egyik sem lapul szét kalapács alatt. :( Még Rudabányára is ellátogattam illetve Nagyvisnyónál kalapáltam kicsit a fekete mészkövet Carlin arany reményében... :))))
Mostam egy csomó fekete trutyit. Rengeteg vasreszelék van benne, de sárga fényű szemcséket alig látni vagy amit látok azok is inkább piritnek tünnek, mert ha sikerül kicsípnem egyet és körömmel megnyomom akkor egy kicsit meghajlik aztán széttörik. Azt hiszem a Gömöri Érchegységben nincs arany. :(
Hali, új vagyok és nagy lendülettel vágok bele az aranymosásba. Jó hogy rátaláltam erre a fórum témára itt az indexen és hogy vannak páran akik hasonló amiciókkal élik mindennapjaikat. :)) Szép és elgé extrém(egyedi) hobbinak tűnik. Nem szeretném ha kiveszne Mo-on. Borsodmegyében lakok és itt próbálok először Szlovákok felől érkező Sajóban mosni, aztán a hegyipatakok hordalékát is megvizsgálva próbálkozni... Ha valaki esetleg idetéved akkor szólhata pár szót a témában. ^^
Azt még találd ki, hogy hanyatt fekve hogy lehet kotorászni, különben csak a hátad fog lebarnulni. Ha viszont keresnek, nejed nyugodt szívvel mondhatja, hogy "a fiúk a bányában dolgoznak". :-)
Mert nem írtad, mit mondott tavaly az ékszerész. Már rég Görögországban ülnénk a strandon. Esetleg Floridában abból, amit Görögországban kerestünk. :-) Lehet, hogy a ciprusi gép is az aranyászok túlsúlya miatt hullott alá? (Hú, ez de rossz poén volt.)
Hiszi a piszi!
Valld be hogy valami vállalkozásod van neked ott a tengerparton.Kishajókölcsönző esetleg serpenyőbolt,lángossütő, apartman vagy mittomén.Esetleg utazási irodád van.Oszt majd kicsábítjuk a népeket jól:D
A "semmi serpenyőzés"-t arra értettem, hogy a bemásolt képen látható mennyiséget serpenyőzés nélkül gyűjtöttem össze. Nyilván serpenyős technikával ennek a többszöröse lett volna kitermelhető!
Na most akkor vigyek serpenyőt vagy sem? Az különben is szokik lenni az apartmanban,én majd nem halat sütök benne hanem aranyászok.
De inkább kiskakast viszek hagy kapirgáljon csak!!!