Ez nagyon jó, ez nagyon kellett a lelki békémnek! Reszkess, bűnös autósvilág, megugrik majd az Ápisz-ok jegyzetfüzet-forgalma!!! :)))
Tényleg jó lenne a rendszám szerinti rendezés, akkor strigulázni sem kéne, mert egymás alatt a több bűn felsorolása még hatásosabb lenne!
Keresni így is lehet benne a rendszámra és ahányat találl hát annyi az amennyi ;-) De ha megteszitek hogy legyüjtitek a táblázatomból a notórius visszaesőket akkor őket kiemelten felteszem a lap elejére.
NME1:
Egyetértek, jó az alkotás, csak kéne strigula beléje, illetve esetleg inkább rendszámra rendezni, mert ha valaki kiváncsi magára, akkor úgy nézné a listát!
Hogyan is lehetne jobban megfogalmazni a politikai helyzetet Magyarországon?:)
Tiszta, érthető, világos, tömör és rövid.
Minden tiszteletem a Tiéd kedves Inner Circle!
:)
Szerintem romlani fognak a túlélési esélyeink. Láttuk a kép villogót, tudtuk, hogy jön egy barom. Lehúzódtunk, hogy el ne hüljön a vacsorája és kész. Most már ez az esélyünk sincs. Ha valami történne az ő hibájukból úgyis kimagyarázzák magukat.
Ez olyan lesz, mint mikor az óvónéni kiengedi a gyerekeket focizni, de mondja hogy jók legyenek, különben elveszi a labdát. Na, most betört egy ablak. Viktor, azaz az óvónéni magyarázkodik a dühös országnak, illetve lakónak, és visszaveszi a labdát. A fejesek biztos nyígnak és duzzognak.
- Ne tessék elvenni, jók leszünk!
- Ha tőlem el tetszik venni, akkor a Józsi miért tarthatja meg???
- Józsitól is elveszem. Józsi, add ide a kéklámpát.
- A Józsit nem is érdekli, ő mindig repülővel jár!
- Árulkodós!
- Vagy te!
...
biztos halottatok mar a hirt: a Viktor begyujti az osszes megkulonbozteto jelzest ugyhogy kevesebb szemet villogo lesz az utakon....
ha meg valaki hasznalja es szemet modon, akkor fel kell jelenteni, mostansag nagyon harapnak az ilyenre! :))
Felírom magamat (fehér Samara, DDN-***), a helyzet: beteg rokonhoz rohanok ezerrel, előttem kereszteződés, ahol a lámpa zöld, de előttem áll egy busz, utasokat vesz fel, előzés kockázatos lenne, nem tudok menni. Busz mögött, előttem egy bordó kombit irányít egy nő - megvárják, amíg a busz elindul (fél perc), abban a pillanatban, szigorúan utána: kicsit sem lehúzódva nyílik a jobb ajtó és öreg mami kikászálódik (fél perc), a lámpa csodák csodájára még zöld, nő végre piszok lassan elindul, aztán a sárgánál megáll. A sárga alatt megelőztem a kereszteződésben és NAGYON csúnyákat gondoltam.
Scyllum: "THUG-01 fekete Mercedes" - azért ez nem akármi, még rá is írja a kocsijára... (Thug=bunkó, paraszt, ilyesmi.)
Mottó: "Ha az feírnám az összes a.) piroson áthajtót, b.) indexet nem használót, akkor a vezetésre már nem maradna időm."
Viszont a fekete PRTKL-1-es A6-os ma reggel negyon pofátlan volt a Margit híd budai felhajtójánál. Záróvonalon átlépve a szembejővő sávban (nem jött senki) megkerülte a sort, és a Lipthai u. kereszteződésnél bepofátlankodott valaki elő. Megkülönböztető jelzés nuku. (Ha lett volna, akkor ok, illetve a használat jogosságát vizsálja meg akinek az a dolga. Így viszont szimpla szabálysértő.
HJV-442 WagonR+ csak az egyike volt tegnap delutan a Budafoki-Hengermalom sarkon a pirosat az Aral kuton levago feltucat tuloknak, akik az alatt a par perc alatt akartak okosan roviditeni a pirosat amig csekkoltam a luftot a negy abroncsban. Cirka harmasban ment, majdnem elutott amikor kibukkantam a kut oszlop kozepe ele parkolt szallito mogul, aki szinten megerdemelne a parkolasaval, hogy. Utana alig lassitva a kutoszlopok kozott cikazva tavozott.
P-01041 Peugeot-406 a Vamhaz koruton index nelkul ketsavozott a Lonyaytol kezdve az Astoria fele, amig csak el nem tunt.
FFK-??? benga sotet BMW veszvillogoval kolcsonozte a videot a Bajcsy-Revai sarkon, a Bajcsy kulso savjat, es a Revait egyarant frankon elallva.
Tegnap ejjel harom BMW HMCS is a Dohany utcaban a parkolok mellett allt a kulso savban a Martinez elott. A sort GKL-854 veszvillogoval zarta. Sejtettem hogy bennt isznak, de jol felb@szta az agyamat a lehetoseg hogy megsem. (A szemkozti sarkon volt hely, de akkor mar husz metert is menniuk kellett volna. Gyalog!!!) Beszoltam a pincernek hogy intezkedjen, mire azonnal megjelent egy muki, relative kulturaltan es egyutterzoen probalt vegyulni, meg csak le sem tegezett ("Regota vart?"), csak annyira rosszkedvem lett toluk, hogy csak egy kurta "nemet" vakkantottam. Hatra gurult, de HED-999 ugy allt hogy a forgalomra merolegesen kellett kiallni. Persze alig lattam at a faszin, aki latta, hogy rajta keresztul probalom a kiskorut felol erkezoket felmerni, mire joindulatuan a pofamba villantott egy baromit hogy mehetek. Egyebkent ki tudtam volna gepeszkedni a verdat ha nincs meg a mukso mert a hatso felet nem takarta semmi, de juszt sem.
Alig otven meterrel elorebb az egykori Egyetemi Nyomda elott egy taxi frankon elallta a Dohanyt, a mogotte levo tarsa utasokat vett fel. Megalltam, varok. Utasfelvetel vege, taxi egyelore nem mozdul. Mogottem RB-48-26 dudal, villog es mindket elso ulesen ulo zsernyak baromira magyarazza, hogy menjek, mert elferek. Nem megyek, mert a legnagyobb joindulattal is olyan 2x5 centis hataresetnek latszott ami az elso taxin mellett volt. Masodik taxi indexel, nem indul. Zsernyakok verik a tam-tamot renduletlenul. Aztan elso taxi kegyesen eloremegy par metert, masodik kiall, en is. Valamennyien bementunk a Sipba, rendor mellenk kerult balrol. Letekerem az ablakot, mire anyosulesen figyelo zsarukam is detto. Mondom neki, hogy "jo estet, de ha a kollegaja villog es dudal nem lesz tobb hely, kulonben sem engem kellene csesztetni, hanem a forgalmat elallokat." "Elfert volna", mondja a mit-fahrer olyan nagyon okos felbufogo stilben, "Vagy nem," valaszoltam, "de talan nem veletlen varta meg az elottem meno taxi, hogy a kollegaja elorebb guruljon vegre ot metert, tovabbi jo ejszakat." Ennyiben maradtunk, ablak fel.
THUG-01 fekete Mercedes erkezett az orrom ele Ormezo felol az Osztyapenkohoz, szerintem over 140. Index nelkul haladt az osszes savon. A koztunk levo sebessegkulonbsegre jellemzo, hogy en hetvennel az Osztyapenkotol kb. Pannonhalmi es Dayka Gabor kozotti keresztutcahoz ertem, Merdzsokam szinten onnet indulva akkor szivodott fel a Feher Lo utani kanyarban.
CAR-313 Civic olyan kilencvennel megeloz kulso savon index nelkul a Tetenyin a korhaz magassagaban, majd lassitas nelkul atmegy a Bartfai utcai piroson.
HIB-722 feher Opel a Bartfai utcai piroson szinten lassitas megy at egyutt a fenti Civiccel. Konstans 30-cal, es egetvero sebesseget flottul tartja is. Auto es ket utasa total civil. Vagy inkognitoban nyomulo zsandarok voltak, vagy fuveztek a fiuk es ugy ereztek magukat mint Schumi a mogyorodi celegyenesben.
GDL-047 piros capaorru 3xx, es COF-820 szakadt feher Skoda 120 ma reggel az Etelen allnak a Tetenyire jobbra kanyarodo savban. Ez jo nehany keson kelo helyi tulok kedvenc sportja, akik frankon alazzak reggeli csucsban azokat, akik mehetnenek ha ok nem lennenek.
Utana BCE-?47 szakadt osoreg 1200-es a Nagymezo Kiraly sarkon fullra a Nagymezo utcai zebrara parkolt, mellesleg a Kiralyba jobbra bekanyarodo igen hulye savot is fogva.
Azt felejtik el azekkel a hajdeeros gallytorokkel, hogy valahova az is oda van fogatva, annal fogva vontatni, taszigalni nem nagyon lehet, mert viszi magaval a befogasi pontokat.
Tegnap csomo hujet lattam, de turelemmel fogadtam oket. Kettot megis muszaj volt felirnom.
EYM 044 piros Seat, benne egy szolariumszokeveny. Aki a noi vezetok leszolasat ellenzi, az is azt mondana ra, hogy a legjobb esetben is libafost hord a ket fule kozott. A Sztistvan koruton tunt fel tegnap de. 11 elott, a Szemere utcai lampanal. A nagyoktol leshette el, hogy meg kell allni a kulso savban, es hatra beletolatni a pirosba, es jol elsokent lehet indulni a keresztutcan. A Hegedus Gy. legelejen aztan minden atmenet nelkul lepesben kezdett el menni. Index nuku. Gurult 20 metert, vegleg megallt. Allt helyzetjelzovel bal oldalon, lassan elmentem mellette, felmutattam a kozepso ujjamat, es csak nezett ki a hulye fejebol.
A masik nyomott egy bordo Fiat Tempra volt (GGY 171), hosszaban jobb oldalt a jardan allt az Erzsebet hotel elott a Ferenciek tere fele meno lampaknal. 20 centire a faltol, 20 centire az autoktol. Egy kismama figyelgetett, hogy le tudja-e tolni a babakocsit az uttestre, kikerulendo ezt a loph@szt.
Ma reggel:
EAR 646 rikito kek Mazda taxi, a Bocskai uton a P.hid fele a kulso savban all villogva es _olvasgatott_ valami reklamujsagot.
CWW 354 feher rozsdasodo Golf2, a Kecskemeti utcaban villog a jobb oldalon masodikkent, szerintem most is kerulgetik.
AAS 292 zold platos Zuk, a Ferenciek tere ala bemeno savok szelen all, a korlatra tamaszkodva beszelgetett a tusko valami novel. A buszmegallo hatso vegen egy ures platos Kamaz all, kozejuk a busz tuti nem fer be.
EAR 111 szurke Merdzso taxi, a Kempinski hata mogott a ket egybekotott zebra kozott all bal oldalon, de kicsit sem felrehuzodva.
DT 3393 zold diplomata Daewoo, kis szinfolt, jaro motorral allt a sok villogtatva alldogalo civil koz az Oktober 6 utcaban.
C-B1459 zold Szuzukiban izgaga torpe (lehet no, hatrafele a feje bubja sem latszott), sargulo lampanal villogtat egy ladara, hogy megallt elotte, utana amikor zoldre valt, azonnal beleall a dudaba, igy siettetve az elindulasi folyamatot.
A múltkor írtam a Bertalan Lajos végén a kereszteződés közepén "parkoló" közterületes Liazról. Megint ott volt, most lelőttem: AIY(?)-118, 4895-ös kocsi. Félóra múlva elfoglalta a helyét ugyanolyan bunkó módon egy másik FKFV-s narancsosláda. Úgy látszik, az egész FKFV-nek ott lakik a közös szeretője, és mivel sokan vannak, heti fél óra jut egy tahóra.
Tegnap reggel a Bartok-Tetenyi keresztezodesben frankon villogo lampa volt, es amikor eppen a Tetenyirol a Karolinara haladt a forgalom, a Kosztolanyi felol a Bartokon erkezo feher WagonR+ vagy Agila csak azert is atcikazott a lassan csordagalo autok kozott.
GLV-857 Tiz perc mulva visszafele mentemben detto a fenti musorba nevezte magat. Meg persze ide.
A ketto kozott a Karolinan a SAP-032 A4-ben cikazott egy topikszokevenyt, aki nem az elso SAP alkalmazott a topikban ;))))
EAR-278 bordo Mercedes taxis tegnap ejjel a Korona szallo elott a Muzeum korut belso savjaban veszvillogoval parkol, es elmelyulten beszelget a kulso savban parkolo masik Mercedes taxis futyivel. Kozlekedes a Szabadsag hid fele: Az Ulloi utra meno savbol a zarovonalon at... Szumma IQ=0. Granulalok.
GRG-??? (asszem 002) sotet benga BMW (egy ilyenem mar volt ket hete...) engem meg indexelve eloz a Budafokin a Bertalannal, kesobb a MOL szekhaz elott megallni keszulot buszt mar index nelkul, zarovonalon, a szemkozti savban. Majd tovabbgyorsitva meg keresztezi a Bocskait az erosen piros lampan.
GUB-862 Berlingo ma reggel Petofi Sandor utcaban jatszotta sietost ketsavon, amig a Martinelli teri lampanal be nem szorult a pancelauto moge, ahonnet persze senki nem engedte ki. Amikor egy pirossal kesobb utanam eredt, akkor persze ismet igyekezett behozni a tovabbi "kesest"...
DWL-626 Feher Golf3-ban blondie a Karoly koruton veszvillogoval parkol a K&H bank elott es fogja az Astoria fele meno egyik savot. A megallasa elott tiz meterrel ures parkolo hely mellett haladt el az Amfora uzlet elott. Gondolom akkor nem az ajtoban all, ki kellett volna tolatni, es nem fogja a forgalmat. De igy: harmat egy csapasra.
GVB-785 sotet Golf 4 a Barczi Istvan utcaban ugy somta le a tragacsat, hogy harminc fokos szogben allt a jardaval es kilogott az orra. Ha esetleg olvasna az igenytelen okostojas: befert volna. Ha mast nem is, egy Mikulas zacskot azert kapott.
Hali! szoval a krom gallytorok nem ernek semmit, mert altalaban csak alul, esetleg kozepen + 2 lapos vassal vannak felfogatva azaz kb 5-10 km /o ig hasznal valamit, utana mar osszetori a kocsit! de nem a ellenfel kocsijat, hanem azt, amire fel van szerelve!
jo példa volt erre 2 hete sumegen, amikor 1 hosszu patrol elejen levo gallytoro elkapott 1 kisebb fat a gallytoro rahajolt a motorhaztetore, es azt satorteto formara hajtotta (a motorhazteteje kb 10cm-t megemelkedett kozepen....)
szoval ennyit er.....
Majd megbeszelem vele, hogy o is akarja-e...:) Elgondolkodtam. Ketten egyutt 160 kilo lennenk, akkor aztan mar kiszallhatnek okositani a kis 120 kilosoknak(ami roppant nyugodt termeszetem miatt nem szokasom)... De ha kettonk roppant nyugodt termeszete osszeadodhatna ilyen modon, lehet, hogy a csoveid nyomat automon felfedezve a helyszinen kikaszniznam es lefenyeznem....:) Ahh, nem jo az otlet, melege lenne, es folyna a nyala a hatsombol. Az meg kinos, nem?
Ha moged allok, eszre se veszel(csak ha szekre allok, es onnan egy nagyot kialtok), de ha kiteszed az indexedet idobe, akkor esetleg meggyozom a blokit, hogy maradjon a csomagtartoban....
Akkor vagy tulkvalifikalt vagyok ehhez a kozlekedesnek nevezett cecohoz :DD vagy csak a mindennapi belvaros (vagy mindeketto :DDD) hatasa, hogy amikor valaki indexelni kezd elottem, akkor rogton a lukat keresem, ahova be akar allni. A tevedes annyi, hogy legfeljebb kanyarodni fog.
Na, megkerestem (6/1990 KÖHÉM-rendelet):
"Általános biztonságra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek
9. ... (2) A jármű külső részén és belső terében (vezetôfülke, utastér) elhelyezett kinyúló alkatrészeknek és felszereléseknek olyan kialakításúaknak kell lenniük, hogy sérülést ne okozhassanak."
Ezért kell a merdzsó-csillagot, a Jaguar-jaguárt, stb. rugósan rögzíteni, meg ilyenek. Wagon-R-en gallytörőt még nem láttam, de vsz. bele lehetne kötni...