Tájékoztatom a Tisztelt Közösséget, hogy megkaptuk a Dorog-Nógrád plecsniket.
Kizárólag fénymásolatokat küldtünk a szegedieknek, de csont nélkül elfogadták.
A kékfüzet adatlapját, az igazoló oldalakat küldtük be, na meg a zemmtéjessz igazolványunk másolatát. Mert olyanunk is van, hála HEV heves aggitációs tevékenységének. :o)) (Bocs, Zoli bátyám, de beledöglöttem volna, ha ezt a geget kihagyom!)
Nem semmi, úgy látszik, ez tipikusan a XI. kerületiekre jellemző :-)
Én majd ugyanígy jártam, télen a százfelé taposott réten át rossz irányba tartottam, és az Irhás-árokban kötöttem ki. A temető után pedig a Dayka Gábor utcánál döntöttem úgy, hogy ennyi elég volt.
Azóta viszont már a második bejárást csinálom, a gyerekekkel, még egyenlőre nem tévedtünk el sehol .-)
Nagy naívan azt hittem hogy nem kell majd térkép, mert az itiner nagyon bőséges volt, de sajnos kiderült hogy ehhez a mozgalomhoz mindenféleképpen szükség lett volna térképre, mert így......
Jól kezdődött minden, a Járőr utca végétől a Hunyad-oromig is nagyon tetszettek a felfestett fehér háromszögecskék. A Tündér-szikla tetején elképesztő köd, mintha a világvégén járnék, de tetszett. A János hegy-nyergéig megint nagy mászás, 5,5 km-re már 555 m szintkülönbségem összegyűlt. Viszont innen jöttek a galibák... A leírás annyt ír csak hogy balra induljunk el a műúttól. Stimm. De arról szó se volt hogy a K-körsétaút jelzésen merre is menjek. Persze a másik ágán sikerült mennem. Aztán sikeresen kilyukadtam Normafánál, nagy "örömömre". Mindegy, a kérdés megvan.
Széchenyi-hegyig becsukott szemmel is elmegyek, viszont utána megint okosság az itinerből: "Mindig a legkitaposottabb úton megyünk". Na most itt naponta megfordul nyáron kb. több száz ember. Talán mindegyik út eléggé le volt taposva...
Maradtam a Zháromszögön. Elvileg balra kellett volna térnem a leírás szerint a Z+ elágazásnál. Most lehet hogy csak én vagyok a hülye, de semmilyen Z+-et nem láttam sehol. Ha valaki segítene hogy esetleg hol rejtőzik ez a jelzés (de amit látni is lehet) akkor kérem segítsen, és ígérem visszamegyek megnézni.
Persze mivel nem volt más jelzés ezért maradtam a Zháromszögön, de rájöttem később hogy már nagyon nem vagyok jó helyen, és lassan az Irhás-árokhoz jutottam. Végül sikeres tömegforgalomban visszasétáltam jó 2 km-t a temetőhöz, majd amikor láttam hogy a Farkasréti temetőn belül (!) kell összevissza a sírok között kolbászolni közöltem magammal hogy köszönöm, nekem ennyi elég lesz. Vajon hogy nézhettek volna rám a hozzátartozók hogy retkesen ott szlalomozok a sírok között? No mindegy, majd valamikor visszamegyek és befejezem azt a maradék 10 km-t, de csakis TÉRKÉPPEL!
Úgy érzem hogy egy mozgalmat érdemes jelzett utakon vinni, nem a belvárosban.
Persze ez egyéni vélemény. Tudom, a térkép segített volna sokat, de olyan hosszúnak és egyszerűnek tűnt a leírás vesztemre..
Hűűű de rég írtam. Augusztus óta nem kékeztem. Szerda reggel indultam a Csókakői elágazáshoz. Itt találkoztam Joeyline túratársammal: lényegében a túrát ő szervezte. Még szemergő esőben indultunk Bodajk felé. Itt bélyegzés, rajtsör:) aztán indulás a sípályán felfelé. Két kerítés átmászása után, a Gaja-szurdok peremén egy sziklás pontról gyönyörű kilátás nyílik a völgybe. Majd egy érdekes megoldású létra, és némi ereszkedés (további szép kilátópontok) után a Varjúvár turistaháznál kanyarodtunk be a Gaja-szurdokba. Én még konkrétan nem jártam ebben a völgyben, mindenesetre a K hrsz elágazása kimondottan tetszett. A kidőlt Ádám Éva-fán kel át a turistaút a Gaján. A szurdok végén hangulatos kis tó... A kerítésen egy korhadt létrán kimásztunk az aszfaltútra. Majd fel egy kis fenyves hegyre. Innen jól látni a Fehérvárcsurgói-víztározót, aminek később a gátján is végigsétáltunk. Innen egy kutya is társult a csapathoz. A Becsali büfében bélyegző: Érdekessége, hogy ez a kis kocsma, és a pár házból álló utca, nem a közeli Fehérvárcsurgó része, hanem közigazgatásilag a jóval messzebb lévő Kincsesbányához tartozik... A tó melletti kis ösvényen mentünk ki a gát zsilipéhez. Majd az Isztimérre vezető utat kereszteztük. Felmentünk a Bogrács-hegyre: itt az "út" kissé érdekes, ugyanis nincs: legalábbis aki itt nem téved el az profi: Joeyline ismerte a járást... Egy birkanyájba is belefutottunk a Bakonykúti puszta közelében, majd egy rövidebb sietősre vett szakasz után értük el Bakonykútit. Rendezett község. A pecsét a buszmegállóban van, egy stílusos kis ládikában:) Itt kellett hagyni az egyik túratársunkat: a Fehérvárcsurgón mellénk szegődött kutyát... A buszunk átvitt Guttamásiba, majd egy átszállással Székesfehérvárra...
Borsfán nem bélyegeztünk, nem tekintjük tényleges útmegszakításnak, mivel csak a logisztika miatt jött így ki, de ugyanabban a "blokkban" továbbmentünk. Végülis minden mezőbe került bélyegzés, mert több helyen is vagylagos az igazolás. (pl. Lasztonya, vagy Lispeszentadorján)
Általában a füzetbe be szoktuk írni, hogy melyik településen szálltunk meg és hány napos blokkban teljesítettük az adott szakaszt. Mondjuk a DDK-nál kicsit más, mint az OKT-nál, itt nincsenek hivatalos szakaszhatárok.
Iszonyatos mélységű beszélgetés zajlik itt a veleméri kocsmában. Pillanatkép korábbról, Matyi azóta már kiszállt, én a képeket rendezem, csanya. hamarosan ideér.
Még jó hogy kép is van róla, konkrétan ugyanilyen volt, 3 db :) Pont erről is beszélgettünk, hogy összesen hány ilyenre lehet szükség. Magyarországon erre céget alapítani nyilván értelmetlen, csak úgy működhet, ha olyan neve van, hogy a világon mindenhova hívják őket kutatni...
Erre a napra eredetileg a másik szakaszt terveztem, de csütörtök este is még annyira esett az eső, hogy nem hittem a TV-nek hogy másnapra jó idő lesz, ezért cseréltem. A fordított irány pedig a VOLÁN-nak köszönhető, lehet hogy jobb lett volna az eredeti de Bátonyterenyéről az utolsó busz du. f3-kor megy Recskre.
Tehát péntek reggel, verőfényes napsütés és kristálytiszta levegő . 11-kor szálltam le Kisterenyén, a P jelzéseken indultam neki hogy Nagybátonyig jussak. A Zagyváig minden rendben is ment, de azon nem találtam átkelőhelyet. Akkor vettem észre, hogy ha egészen belenagyítok a TuHu-ba, akkor ott is meg van szakítva az út.. Egy arra járó kvadost kérdeztem meg hogy mit tanácsol, valami eldugott kis maszek hídról, pallóról álmodtam, de el kellett kutyagolni a maconkai víztározóig és a közúton átkelni.. Ha ezt korábban tudom, itt szállok le a buszról. 1 órára értem a makadám úthoz, a P kanyarja melletti vadászházhoz (az udvarról lövöldözés hallatszott), a TuHu eddig tartott, innen már csak a topoguideról beskiccelt track. Jól járható földúton haladtam a patak mellett, 1 km után átkeltem egy gázlón (mint később kiderült, talán túl hamar) és egy 3-as útelágazáshoz érkeztem. A középső füves ágat választottam ami pár perc után széles lapos úttá változott, 500 m után azonban újabb útvilla. Előbb a széles úton maradtam de az jobbra elkezdett távolodni a pataktól. Emiatt visszagyalogoltam az egyenesen továbbmenő füves útra, de az meg egyre inkább sarjadékos lett. Nagyot sóhajtva álltam meg tájékozódni mikor megzörrent nem messze tőlem az avar. Egy fekete alacsony tömeget láttam mozogni, úristen mi lehet ez, futott át az agyamon. A következő másodpercben a fekete "tömeg" felegyenesedett és egy fejkendős anyókává alakult. Huhh, jól meg tetszett ijeszteni, csókolom! Gombát szedek - ennyit tudott a néni válaszolni. Persze a gombaszedés addigra nekem is leesett :-) végül kaptam kedves útbaigazítást miszerint az előző út volt a jobb választásom. Úgyhogy megtettem azt a szakaszt mégegyszer. és nemsokkal az előző visszafordulásom után egy tarvágáshoz érkeztem, majd -nem hittem a szememnek- egy széles szinte tükörsima földúthoz! Ezen balra fordultam és megkezdtem közeledésemet a Lengyendi-patakhoz. 600 m után értem el szerintem azt a becsatlakozó utat amin jönni szerettem volna, majd további 1 km kellett a térképen Semereg-szobának nevezett púpig. Ezt a makadám balról kerülte, viszont találtam egy gyenge utacskát a patak partján is ami meg jobbról, gondoltam itt sokat nem lehet téveszteni, menjünk a gyengébbiken. És milyen jól tettem! Ugyanis pár perc után kettévált a völgy, az út a bal oldali ágon maradt, de elkezdett valami motoszkálni a fejemben. A kódot a Sebestyénvár patak torkolatánál kell keresni, nem lehet hogy ez az? Hátrafordultam, hát nem ott virított a kód egy fán? Ezt a mázlit! Átugrottam a patakon (a sárban lábnyomok) mert az út itt elfogyott, de a másik oldalon újra találtam egy utat. Itt kicsit kavarásztam, vezetett ugyan dél felé valami keréknyom a ritkított erdőben de nem mertem magam rábízni, úgyhogy balra ismét átkeltem a patakon és az első alkalommal jobbra fordultam délnek. Az utam elkezdett emelkedni, tartotta a D-Dny-i irányt, beért az erdőbe és mélyútból szép széles sima avarral borított turista-sztrádává alakult. Kereszteztem az aszfaltutat (bal-jobb sikán) és egy traktorral szétjárt irgalmatlan saras úton szinte pontosan D felé tartva emelkedtem a K+ felé. 3 óra volt pont mikor megláttam az első jelet. Innen még volt egy kitérőm az Orosz Mátyás sziklához illetve Galyavárhoz (útközben sok szalamandra), f6 volt mire a kilátóhoz értem (a nénikét nem számítva itt találkoztam először emberekkel, voltak nagyzsákos kékezők is). Utoljára két éve jártam itt (első topikos túrám, a Kós Károly emléktúra teljesítése során) Akkor decemberi metsző szél volt, zúzmara és köd, most sokkal jobb volt a helyzet, bár már kezdett sötétedni. Végignéztem a Maconkai-tározótól hogy merre jöhettem, szép távolság. Az is szép volt ahogy fentről kivehető volt a völgyekbe behúzódó köd.. Próbáltam bélyegezeni a szállóban (gondoltam milyen jól mutatna a füzetben) de elhajtottak (és ami igazán fáj: azt hazudta a jóember a képembe hogy nem létezik szállodai bélyegző, kíváncsi vagyok akkor mit tesznek az ÁFÁ-s számlára..) maradt az OKT-s pecsét.
Elégedetten buszoztam "haza" Recskre, nem gyalogoltam folyamatosan a patakparton, de jelentősebb elkavarás nélkül sikerült megoldani a feladatot és még a köztes kód is meglett! Azért nem bánnám ha a következő GPS-es kollega megpróbálná letreckelni az "igazi" utat. Amit én bejártam azt már felrajzoltam.
Táv 23.5 km, szint 1020m
Gyöngyös-Galyatető, okt. 25.
Ez a szakasz nem volt annyira kalandos, de ez is szép volt. Sajnos elég felhősnek indult a reggel de aztán délelőtt folyamatosan javulgatott. Feleségem átfuvarozott Parádfürdőre, volt még időm illetve a 2 fokos levegőnél kellemesebbnek ígérkezett az Erzsébet kirányné szálló belseje, úgyhogy megpróbáltam beszerezni a legutóbbi MT-4 során kimaradt bélyegzést de nem jött össze, az egyébként segítőkész srác nem találta a mozgalom saját pecsételőjét.. marad hát a buszjegy. 9-re értem Gyöngyösre, a bányáig aszfalt, majd kitérő a Kis-hegyre. Felfelé szembetalálkoztam egy középkorú házaspárral, túrabot, térképtáska Onnan át Dezsővárhoz, Dezsővár után Lajosháza. Félúton ismét az említett házaspárba botlottam, az úriember egyből a lényegre tért: csak nem várazom? Úristen, ennyire látszik? :-) Mint kiderült, két hete fejezte be a mozgalmat és küldte el az igazolásokat.. jót beszélgettünk. Továbbhaladva egy cirill betűkkel ékesített épület maradványai mellett haladtam el amit jelenkorban paintballozásra használnak, hát az egyik idegroncs nem rámlőtt hátulról? Neszeneked turistaút.. Gondolom az nem jutott el az agyáig hogy az ő ellenségei talpig fehérbe vannak öltözve én meg kék voltam mint törpapa.. Beúsztam a látóterébe és bumm. Még szerencse hogy enyire kezdő volt mert nem talált el.. Lajosházán konstatáltam hogy csak szept. végéig járt a vonat, pedig istókzicsi füttyögést hallottam idefelé. Biztos a füredi volt.. Igazolást a Lajosháza panzióban kaptam (bár a kiírást lehet úgy is értelmezni hogy itt nem kell igazolni gyalogos teljesítés esetén csak a kiindulóponton) Átmentem egy láda miatt Asztag-kőhöz, a láda nem lett meg a látvány miatt azonban megérte a kitérő. Szintén láda a Szalajka-háznál, ez meglett, és közvetlen előtte felmerült bennem egy fontos kérdés: lehet faforgácsból pálinkát főzni? Ugyanis az út mellé volt hordva több köbméternyi forgács, és olyan egészséges cefreszag terjengett hogy belekordult a gyomrom! :-) Szóval? Visszakecmeregtem a sárgára és Óvár-Nyesettvár megállóhelyek érintésével értem el Galyatetőn az előző nap is elcsípett 18:35-ös buszt
Úgy volt, hogy most hétvégén, míg szüleim temetőt és rokonokat látogatnak, mi bejárjuk a Zalalövő-Rádiháza szakaszt, mert így a lekönnyebben megoldható a logisztika. Sajnos mégsem most mennek, úgyhogy ez tavaszra tolódik. Hogy közben lesz-e még valami, nem tudjuk.
"Útközben mindenfelé narancssárga vezetékeket láttunk futni az erdőben, nagyon nem értettük, mi célt szolgálhatnak. Gondoltuk, áramot vezethetnek benne, de furcsálltuk, hogy ilyen távolságokra érdemes volna több kilométernyi „hosszabbítón” vinni. Mikor Szentpéterfölde határában három böhöm nagy gépet pillantottunk meg, hirtelen fény gyúlt a fejemben: „Ezek olajat, vagy földgázt keresnek!”"
Hétvégén a Deák 70-en voltam, és tényleg rengeteg ilyen vezeték volt amerre jártam mindenhol volt részem belőle. Elképesztő mekkora biznisz folyik ezügyben. Én is csak jónéhány kilométerrel odébb világosodtam meg hogy mégis mi célt szolgálnak ezek, addig csak mérgeskedtem magamban :)
Az utolsó napra már csak egy laza levezető 10 km maradt, de a közlekedési lehetőségeket áttekintve ismét a korán kelést választottuk. Egy igazi i betűs (iskola) járat érkezett a megállóba, csupa gyerek zsúfolódott és zsibongott a buszon, rajtunk és a sofőrön kívül egyetlen felnőtt volt még rajta, valószínűleg egy tanár :)) Egy megállóval később, látszólag a semmi közepén mindenki lezúdult a buszról, csak mi, meg 3-4 másik faluba tartó gyerek maradt rajta. Érdekes járatot fogtunk ki, ez Bázekerettyéről átmegy Borsfára, végigmegy a falun, majd a legalsó megállónál egy mellékutcába betolatva megfordul, újra végigmegy a falun, Bánokszengyörgyön át felmegy Várföldére, majd vissza és Bánokszentgyörgyön van a vége. Mi a betolatós megfordulásnál szálltunk le.
Borsfát hamar magunk mögött hagytuk és emelkedni kezdtünk. A domb tetején megritkult a növényzet és különleges kép tárult a szemünk elé: a nap még alacsonyan járt, a völgyekben megülő ködre hosszú árnyékokat vetettek a dombok. Ideális hely, hogy megreggelizzünk és elmélázzunk a természet által elénk tárt szépségeken. Biztos nem vagyok komplett, de vagy 50 képet csináltam különböző beállításokban a ködről :))
Továbbindulva Kistolmács felé hamarosan elértük a szőlőhegyet, ahol egy kicsit megzavarodtunk. A térkép és a GPS is azt mutatta, hogy a kék végigmegy a szőlőhegyen, majd élesen jobbra visszakanyarodva ereszkedik le. Ezzel szemben a terepen kicsit hamarabb, a csücsköt levágó útra terelt a jel. Kétszer is megnéztük mindkét utat, úgy tűnik, a legutóbbi felújításkor a levágó út lett a hivatalos.
Kistolmácsra egy meredek betonos úton ereszkedtünk le, izgalmas lehet télen ezen közlekedni... A falun végigsétálva elértük a tavat. Szemmel láthatólag nagy élet lehet itt nyáron, most viszont már minden kihalt, az őszre készül. Rögtön betértünk a tó végén levő faház büfébe. Itt mondta a tulajdonos, hogy nem nála van a bélyegző, hanem a másik büfében kicsit tovább jobbra egy kőházban. Most már valószínűleg nincs tévesztési lehetőség, a készlet maradékait árulták ki, októberben bezártak.
A hivatalos bélyegzőhely büféjén egy felirat is utalt arra, hogy itt kell igazolni, de sajnos zárva találtuk, így ismét maradt a fényképezkedés. Kicsit kezdtük unni, hogy nem tudunk rendes igazolásokat szerezni... A tó mentén haladó aszfalton északnak haladtunk tovább, balra egy szobor és a Kozár-forrás várt bennünket. Itt egy helyi idősebb autós szólított le bennünket, kicsit elbeszélgettünk az országjárás fontosságáról, a helyi viszonyokról. Innen alig pár 100 m a Lenti-Csömödér-Kistolmács személyforgalmat is bonyolító kisvasút vonal végállomása. A szezonon már túl nem közlekedik, de a kirakott táblákon találtunk érdekes információkat.
Innen kicsit eltértünk a kéktől, az ugyanis az aszfalton egyenesen bemegy Bázakerettyére, viszont innen balra az erdőn keresztül indul egy K+ jelzés, ami még nem volt rendesen felmérve, a feladat adta magát. Nem bizonyult rossz döntésnek, kellemes erdős szakasz volt ez, némi hepehupával és jó sok gombával! Nagyon örültem, hogy tudok őzlábakat is szedni, s mivel még aznap hazautaztunk, nem kellett attól félnünk, hogy megromlik. Lelkesedésem Felazsora is átragadt, így ő is bekapcsolódott a keresésbe, ment a turistaúton, fürkészte az erdő alját és mutatta, hol szedjem, én meg csalingáztam. Egy nagy szatyor gombával megrakodva értünk vissza Bázakerettyére.
Bepakoltunk az autóba, elköszöntünk kedves szállásadóinktól, akiktől még egy zacskó gesztenyét is kaptunk búcsúzóul ajándékba! A budafapusztai arborétumhoz indultunk, ezt az Olajos körút bejárásakor idő híján nem tudtuk megnézni, de sajnos most sem sikerült. Szeptemberben az arborétumban „technikai szünet” van, egész hónapban zárva. Mi ugye szeptemben 30-án mentünk oda... Innen Lispeszentadorján felé vettük az irányt, gondoltuk, teszünk még egy próbát a teleházzal és ezúttal szerencsénk volt! Kiderült, hogy előző nap a hölgynek korábban el kellett mennie és pont akkor hajtott el az autójával, mikor mi odaértünk, még láttuk is egymást. Szegény nem győzött szabadkozni... Ezzel a bélyegzéssel vált teljessé az elmúlt 4 napban megtett túránk.
Errefelé a TUHU térképei nagyon hiányosak, a turistautak még csak-csak fel vannak mérve, de autóutak nagyon nem, egész falvak „lógnak a levegőben”. Pördefölde és Pusztaederics esetében megcsináltuk a felmérést, valamint feltrackeltük az utat Tófejtől Bakig, fel is fog kerülni, csak idő kérdése. Mindenesetre furcsa, hogy pont ezen a környéken ennyire foghíjasak a GPS-es mérések... Pusztaederics temetőjének felkeresése után végül ismét eltelve a zalai táj szépségeivel hazafelé vettük az irányt.
Reggel az ablakon kitekintve a falut megülő köd fogadott. A buszmegállóba gyalogolva érzékeltük azt is, hogy bizony jócskán lehűlt az idő az éjjel, örültünk a hamarosan érkező fűtött busznak. Ezzel Csömödérig utaztunk. Itt volt még majdnem egy óránk a csatlakozó vonatig, amit reggelizéssel, a ködös állomás és alig felsejlő kisvonatok fényképezgetésével, illetve a közeli italboltban reggeli indító (kávé+unicum) elfogyasztásával töltöttünk. Mire megérkezett a Bz, végre felszállt a köd és immár ragyogó napsütésben néztük a tájat a Rádiházáig tartó 15 perces úton.
A falu megállójától legelésző lovak és tehenek közt elsétáltunk a pecsételőhelyig. Ez jelenleg a Hotel Kabala. Kicsit bonyolult volt bejutni: az épületbe a bal oldali hátsó ajtón lehet bemenni, a folyosón balra, rögtön az első ajtó a „Recepció-Iroda” ahol céges bélyegzést kaptunk. A telep szélén utánunk szóltak, hogy most fogják kihajtani a ménest, ha van kedvünk, megnézhetjük őket. Persze, hogy volt kedvünk! Megnéztük a ménes kancáit csikóikkal és még egy csapat fiatal lovat, élmény volt...
A szőlőhegyre felkaptatva több felé is szép kilátás nyílt, jókedvűen haladtunk a kellemes napos időben, közben a szomszédos szőlőhegyen mutogattam édesapámék családjának valamikori „birtokait”. A szőlők után erdőben vezetett utunk, majd egy füves rétre értünk. Itt a gombakínálat láttán már nem bírtam magammal, előkerült a szatyor és a bicska, megegyeztünk, hogy ha tudjuk tartani a 3 km/órás átlagsebességet, akkor gombázhatok :))
Útközben mindenfelé narancssárga vezetékeket láttunk futni az erdőben, nagyon nem értettük, mi célt szolgálhatnak. Gondoltuk, áramot vezethetnek benne, de furcsálltuk, hogy ilyen távolságokra érdemes volna több kilométernyi „hosszabbítón” vinni. Mikor Szentpéterfölde határában három böhöm nagy gépet pillantottunk meg, hirtelen fény gyúlt a fejemben: „Ezek olajat, vagy földgázt keresnek!”
Valóban, amikor a falu kocsmájában megálltunk bélyegezni és frissíteni, a tulajtól megtudtuk az eljárás lényegét is. A területen nagyon sok helyen szondákat szúrnak le a talajba, amik a narancssárga vezetékekkel egy központi mérőkocsihoz csatlakoznak. A böhöm gépek pedig előre meghatározott helyeken megállnak és egy hidraulikus lap segítségével megrezgetik a talajt. A rezgést a szondák fogják és ez alapján fel tudják térképezni, mit rejt a föld mélye. Állítólag már régóta tudják, hogy egy nagyobb készlet még hol található, de olyan kemény kőzet fedi, hogy évtizedekkel ezelőtt a technológia költségessége folytán egyszerűen nem érte meg kitermelni. Most már igen. A kocsma tulajdonosa azt is elmondta, hogy azt ígérték neki, hamarosan kap hivatalos DDK bélyegzőt is.
Szentpéterföldét a kisvasút jól karbantartott síneivel párhuzamosan haladva hagytuk el. Ugyanis ez egyike az ország olyan kisvasútjainak, mely még eredeti, ipari rendeltetésének megfelelően üzemel, a kitermelt fát szállítják vele. Igen komoly, 109km hosszan kanyarog a zalai dombok közt. A falu határában kis halastavakat nézhettünk, majd ismét erdőben kanyarogtunk, viszonylag hosszú, nem túl változatos szakasz következett sok dózerúttal. Lasztonya előtt az erdőszélen virágzó ciklámeneket pillantottunk meg. Élmény ilyet látni! Innen még egy rövid szakaszon egy fiatalosban vezetett a dózerutunk, közben folyamatosan a favágás zajait hallgattuk.
Az erdőből kiérve megpillantottuk Lasztonya házait. Átkeltünk a kisvasút egy másik ágán, majd besétáltunk a faluba. Reménykedtünk, hogy lesz valami lehetőségünk igazolni, lepihenni, frissíteni, de semmit nem találtunk. Az önkormányzatnál azt mondták, a főnökasszonynál van a bélyegző, aki most nincs a faluban, így csak fényképezkedtünk a haranglábbal és továbbálltunk. A faluból kifelé váratlan kaptatós mélyútban mentünk, ami a falu szőlőhegyére vezetett. Itt nagy volt az élet, több pincénél is szüreteltek. Kerestünk egy csendesebb helyet és végre leültünk enni.
A pihenőt követően ereszkedni kezdtünk. A kányavári műút előtt nem volt túl egyértelmű az út, kicsit letértünk, de hamar korrigáltunk, a műutat amúgy sem tudtuk volna eltéveszteni. Az átkelés után a Torhai-forrásnál nézelődtünk egy kicsit. Rengeteg gomba és különféle árnyalatokban pompázó ciklámenek voltak errefelé, teljesen feldobódtam tőlük. Megint kaptattunk, majd egy rövid gerincutat követően lebuktunk a völgybe. Itt kicsit nehezen követhető az ösvény, de jók a jelzések, kis odafigyeléssel fától-fáig teljesíthető.
Itt már Lispeszentadorján szélén jártunk. A bélyegzéshez egy kb. 2 km-es kitérőt kell tenni a piroson; vagy a kocsma-bolt épületében, vagy a teleházban lehet igazolni. Mivel tudtuk, hogy a kocsma csak du. 1 óráig van nyitva, a teleházhoz vettük az irányt. Ez egy viszonylag nagyobb épületben található, a polgámesteri hivatallal, könyvtárral, közjegyzői irodával stb. együtt. Egy autó éppen akkor hajtott el az épület elől, de ezen kívül teljesen kihaltnak tűnt. Megkerestük a teleház ajtaját és csalódottan tapasztaltuk, hogy bár a kiragasztott nyitvatartási időben még bőven benne vagyunk, az ajtó zárva... Ez kellőképpen kedvünket szegte, eléggé fáradtak is voltunk, bosszankodva hagytuk magunk mögött a falut. Arról beszélgettünk, hogy úgy látszik, ez a csalódások és szenvedések faluja, mert két éve az Olajos körutat járva is itt már teljesen ki voltunk készülve. A különbség annyi, hogy akkor a piroson kellett mennünk, ami jóval hosszabb, most viszont a kéken már csak alig 4 km várt ránk.
Letértünk az aszfaltról és egy szántóföld szélén másztunk a kissé elhanyagolt szőlőhegy tetejére, majd tovább. A domb tetején egy itatónál közvetlen közelről riasztottunk fel egy őzet. Az ereszkedő nap lágy fényében kifejezetten furcsa színe volt. Ezután hamarosan újra találkoztunk a P- jelzéssel, amivel együtt ereszkedtünk egy villanyvezeték kissé susnyás nyiladékában, majd a másik jeltől és hamarosan a vezetéktől is eltérve Bázakerettye valamikori szőlőhegyén jártunk. Erre lényegében az elszáradt gyümölcsfák maradványain kívül semmi sem emlékeztet, leginkább a mindent behálózó olaj/gázvezetékek jelei kötötték le a figyelmünket, miközben elértük a település szélső házait.
Mivel a szállásunk itt volt, rögtön be is tértünk. Lepakoltunk, beszélgettünk a háziakkal, majd megpihentünk kicsit, utána terveztünk elsétálni a B22-es sörözöhöz, ahol a bélyegző van. Felhívták a figyelmünket, hogy este 7-8 között a helyi kenyérgyár üzletében friss pékáru kapható, főként a fokhagymás kenyérlángost kóstoljuk meg, így ehhez időzítettük az igazolást. A kocsmában a pultos lány igen barátságos volt, rögtön adta az MTSZ-es bélyegzőt és érdeklődött a túránk, a szerzett élmények iránt. Ezután jól bevásároltunk a boltban zsemlét, kenyeret és az ajánlott lángost. Ez tényleg nagyon finom volt, kiegészítve némi tejföllel és a napközben szedett gomba egy részéből készített raguval, valamint a háziaktól kapott gesztenyével igazi lakomát csaptunk!
Mivel éjjel fél 2-kor még rendre kellett utasítanom a szobánk előtt jól szórakozó vendégeket, hogy mi aludnánk, kicsit nehezen indult a reggel. Összecsomagoltunk, elköszöntünk kedves házigazdánktól és bepakoltunk az autóba, amit így estig a ház parkolójában hagyhattunk. Átsétáltunk a buszállomásra, végigjártuk a környező számos pékséget valami frissen sült reggelinekvaló után, ami vasárnap lévén nehéznek bizonyult. Végül közvetlenül az információs ablak melletti üzletben vettünk kifejezetten jó sajtos-baconos kiflit. Mire elfogyasztottuk, be is állt a buszunk, amivel 15 perc alatt Borsfára érkeztünk.
Az IFI-ház nevű megállóban sajnos zárva találtuk a kocsmát, így „szárazon” és bélyegző nélkül vágtunk neki a falu széli domboknak. Hamarosan egy rosszul felszerelt és szép nagy szikrákat vető villanypásztor kötötte le figyelmünket, majd az út mentén nagy mennyiségben növő őzlábgombák késztettek megállásra. Fájó szívvel ott hagytam őket, tudva, hogy aznap még bőven lesz hegy-völgy. Valkonyáig csak egy dombon keltünk át, így jó tempóban értünk oda. A turistaháznál éppen dolgoztak valamit, úgyhogy a gondnok rögtön hozta a pecsétet. Bekukkantottunk a turistaházba, szépen rendben van tartva és a faliújságon levő cikkek tanúsága szerint rendszeres rendezvények, táborok helyszínéül szolgál.
Egy rövid teázást követően máris haladtunk a következő domb felé. A kaptató nem volt meredek és a földre lehullott friss, egészséges, hatalmas szelídgesztenyék gyűjtögetése közben lehetett kicsit pihegni is. A dombra felérve megpillantottuk a Gurgó-hegyen levő geotornyot, innen egy rövid szakaszon fiatalosban kellett haladnunk, ami szerencsére jól jelzett. Valahol ezután ágazott el a toronyhoz vezető KHrsz, de nem vettük észre. A következő ereszkedőt követően elértük a Szuloki-tavakat, amik között egy kisebb gáton haladtunk át, majd felkapaszkodtunk a műútra. Ezen balra fordulva jó darabon haladtunk, mikor megpillantottuk a Szuloki forrás felett épített pihenőhelyet. Itt megálltunk. Leereszkedtünk a forráshoz is, elég komolyan kiépítették valamikor, most sajnos csak alig szivárog belőle valami víz és kicsit elhanyagoltnak tűnik.
A pihenőnket követően még pár métert aszfalton tettünk meg, majd egy huroknál jobbra letértünk róla (az atlasz ezt a hurkot jelöli az aszfaltút végének, a valóságban továbbmegy és több autót is láttunk elhaladni arra). Újabb kaptató következett, ezúttal jobban kifulladtunk tőle, majd rövid gerincen haladás után leértünk egy rétre. Itt kicsit bizonytalanok voltunk, hogy merre tovább, de végül megtaláltuk: a vadlesnél balra kell fordulni, majd pár 10 méter után jobbra be a bozótosba, a fán már ott a jel, csak kívülről nem látszik. Az ezt követő domb után ismét egy rétre érkeztünk, ahol balra fordulva favágókkal találkoztunk. Érdekes volt a felszerelés részeként egy tálca dobozos sört látni :))
A hullámvasutas nap jegyében ismét emelkedő következett, jobbról tarvágás kísérte utunkat, ereszkedtünk, majd ismét emelkedtünk. A domb gerincén egy széles úton mentünk, földgyaluval egyengethették nemrég, mert nagyon sima és nagyon széles volt, kétoldalt felhalmozva a kivágott farönkök. Egy váratlan helyen jobbra bent láttuk meg egy jelzést és mögötte még egyet. Itt le kellett térnünk az útról. Éppen ide sikerült a favágás törmelékeit, kesze-kusza ágakat felhalmozni, mászhattunk át rajta. Párhuzamosan haladtunk az erdőben a széles úttal és pár perc múlva balra meredeket ereszkedni kellett, persze itt egyszerűen csak bekanyarodhattunk volna a dózerútról. Néha nem értem a turistautak vonalvezetését... A meredek ereszkedőt újra emelkedő követte és egy széles murvás utat értünk el, ahol néhány teherautó és munkagép ácsorgott, a munkások éppen ebédeltek. A gépek miatt majdnem elvétettük a jelet, de szerencsére Felazso bepillantott mögéjük és meglátta, hogy nem a széles úton, hanem az attól jobbra futón kell haladnunk. Itt volt egy kis kavar, mert megláttunk néhány jelet az úttól jócskán balra bent az erdőben. Azt hittük, megint valami letérés, Felazso bemászott közelebbről is megnézni, de megbizonyosodtunk róla, hogy csak kóbor zavaró jelekről van szó, az úton kell maradnunk. Itt már elég nyűgösek és éhesek voltunk, nagyon vártuk, hogy elérjük Obornak szélét. Nagy nehezen ez is bekövetkezett, a falu szélén a mezőn letelepedtünk egy hosszabb pihenőre.
Kicsit feltöltekezve lendületesebben haladtunk tovább, először egy tarvágásos réten, majd erdős szakaszon. A tarvágásnál a jelzéseket a meghagyott rönkökre festették, érdemes lefelé figyelni, bár az utat amúgy is nehéz elvéteni. Elhaladtunk két erdei kereszt mellett is, majd Homokkomárom szélén megcsodálhattunk egy mamutfenyőt. Igen meredek falak közti mélyútban ereszkedtünk le a kegytemplomig, amit zárva találtunk. Körbejártunk és mivel a szomszédos udvarról gyerekzsivaj hallatszott, arrafelé vettük az irányt. Itt a sok gyerek közt egy apácát találtunk, akitől tudtunk bélyegzést kérni. Kicsit magyaráztuk a túrát, elmondtuk honnan-hová, majd továbbsétáltunk. A falu kocsmája és boltja is zárva volt, elég kihalt képet mutatott, így nem is dőztünk sokáig.
A szomszédos Hosszu/úvölgyig (mindkét verziót láttuk kiírva). Ennek csak a szélső házait érintettük, az orvosi rendelőnél jobbra fordulva kisétáltunk a faluból. Balra az utolsó házon falusi vendéglátó táblát láttunk. Innen már csak a levezetés volt hátra, ami hosszú, egyenes, monoton szakaszokból állt. Jó sokáig egy vadaskert kerítése mellett haladtunk, majd jobbra kellett kanyarodnunk Nagykanizsához tartozó Zsigárdmajor nevű településrészhez. A kanyarban néhány szürkemarha legelészett, egyikük egyik szarva rendesen felfelé kanyarodott, a másik lefelé, elég csálén nézett ki szegény :)) Innen már tényleg egy utolsó nekirugaszkodással begyalogoltunk Palinba. A Rózsa presszót vettük ismét célba, ahol elfogyasztottuk a maradék sütiket is.
Ekkor szembesültünk vele, hogy rosszul emlékeztünk a menetrendre és több, mint 1,5 óra múlva lesz helyi járat Nagykanizsára. Valahogy nem volt kedvünk további 4,5 km-t sétálni, nosza elő a WAP menetrendet, perceken belül jön egy helyközi járat! Felpattantunk és elrobogtunk a megállóhoz, persze az Orosztony felől érkező busz pár méterrel előbb húzott el a megálló mellett, mint mi odaértünk volna, hiába csápoltunk neki. Kicsit bosszankodtunk, de a WAP-os menetrend szerint 20 perc múlva volt másik járat. Egyedül az aggasztott, hogy a megállótáblán pont ezek nem szerepeltek. Szerencsére sokáig nem kellett izgulnunk, hamarosan megállt nekünk egy busz és kiderült, bár ez is 10 perccel hamarabb érkezett a kelleténél, a WAP-os menetrend az igaz (ritkaság!).
Így szerencsésen visszajutva az autónkhoz áthajtottunk Bázakerettyére, ahol a Rózsa apartmanban foglaltunk szállást (Rózsa apartman: Bázakerettye, Rózsa utca 2. Tóth István: +36 30/650-08-33 (A neten más telefonszám van) Rózsától-Rózsáig :)). Nagyon kedvesen fogadtak, végigmutatták a szobát-fürdőt-konyhát, jól be is fűtöttek, nehogy megfázzunk. A jól felkészített konyhában hamar főztünk egy egyszerű vacsorát, desszernek pedig az erdőben szedegetett gesztenyét sütöttük meg.
