Börzsöny csúcsai, Emlékhelyek a Börzsönyben I.
Tegnap sikerült összeszerveznem két barátommal, hogy együtt túrázhattunk a Börzsönyben. Mivel én anyósoméknél voltam (Gödön), ők meg Salgótarjánból jöttek így jól jött az asciimo féle autós logisztika.
Reggel hétkor találkoztunk Nagybörzsönyben, ahonan az én autómmal átmentünk a Vilatihoz. Először csomagok nélkül vágtunk neki a Miklós-tetőnek. A patakátkelés után a nagy beszélgetésben elnéztem a zöld nz-et, így szinte toronyirányt (sárga H betűkkel) értünk fel a zöld sávra. Innen egy jó kis kaptatóval fel a Godó-rétig. Tíz éve jártam itt bicajjal, de nem tudtam elképzelni hogyan tudtam akkor itt lejönni. Hja, a fiatalos hév. :-))
Amikor jött a szintvesztés, ott elindultunk irányban a csúcs felé. Kissé kőgörgeteges volt egy-egy szakasza, de hamar felértünk. Volt egy "előszikla" és utána jött az igazi csúcs. A kilátás gyönyörű volt. A nyugati gerincet nézve elképesztő volt látni, ahogy felhőbe vesznek a csúcsok. Északi irányan pedig napfürdőzésben láthattuk Ipolyság városát.
A leírás alapján a csúcsszikla mászását nehezebbnek gondoltuk, probléma nélkül meghódítottuk. A szükséges kód rendben megtalálható.
Visszafelé nagyon térdgyilkos volt a lejtő, amikor csak lehetett, igyekeztünk szerpentinezve haladni. Az egész út oda-vissza másfél órát vett igénybe.
A kocsinál frissítettünk, magunkhoz vettünk egy-két szükséges felszerelést, és a piros nz jelzésen nekivágtunk a nyugati gerincnek. Jelzésünket egy tanösvény is követte, melynek szépen kidolgozott táblái sok ismertetővel szolgáltak. A meredekség a kezdeti nehézségek után alábbhagyott. Vagdalthús leírása alapján tudtuk, hogy a Berecz Bertalan kopjafát a jelzett úttól beljebb keressük. Ennek ellenére meglepődtünk, hogy több, mint tíz méterre van jobbra az úttól, közvetlenül egy vadkerítés előtt. A kopjafa eyébként nagyon igényes kialakítású, bár egy újralakkozás már ráférne - így 20 év távlatából.
Egyszer csak megérkezett a piros jelzés Perőcsény felől, és azon balra kanyarodva ismét kicsit komolyabb meredekséggel nekiindultunk a Jancsi-hegynek. Útközben utolértünk egy túrázót. Melléérve kiderült, hogy egy lány, aki két napra kijött túrázni a Börzsönybe. Kérdésünkre, hogy "Hol alszol?", az volt a válasza, hogy "egy olyan házikóban, ami még a térképeken sincs rajta". Le a kalappal az ilyen természetjárók előtt.
A Jancsi-hegyen verőfényes napsütés fogadott bennünket, ami szerencsére innen sokáig el is kísért minket. Jobbnál jobb kilátópontokat érintve haladtunk ezen a csodálatos, érintetlen gerincen. Következett a Holló-kő, a Salgóvár, Várbükk. Innen tájoló segítségével lenavigáltunk a Magyar-hegy előtti nyeregbe, ahonnan egy viszonylag könnyű mászással megtaláltuk a csúcsot. Elmondható, hogy a gerincen lévő csúcsok mozgalomhoz szükséges válaszai megadhatók.
Innen ismét tájolás következett és irány a Börzsönyi-kék. 1,2 km-re volt 300 méter a szintesés. Nem volt könyű feladat, de megoldottuk. Itt jegyezném meg, hogy három kullancsot is felfedeztem a nadrágomon. Mindenki legyen óvatos még november derekán is!
Elérve a Börzsönyi-kéket, balra fordultunk és megtalálva a kék+ jelzést, azon jobbra vettük az irányt. Egy csodálatos réten keltünk át és közben már feltűnt a háttérben lévő Hegyes-hegy-orom. Először azonban leereszkedtünk a Vasedény kulcsosházig a szükséges matricához. Igazi meseházikó(kat) találtunk egy gyönyörű pihenőhellyel és egy működő forrással. Matrica van még bőven.
A kék + jelzésen egészen a kék hsz kereszteződéséig mentünk. Onnan tájolóval fel a sárga hsz-re. Ez a jelzés viszont meglepett. Alig láthatóak és néha az út is el-eltűnik. Ennek köszönhetően valahol le is értünk róla, így megint maradt a tájolós hegymászás. A válasz megvan és irány a falu. Ez a lejtmenet nem esett túl jól. A jelzést is nagyon figyelni kellett, de végül leértünk a völgybe és hangulatos beszélgetés közepette visszasétáltunk a barátaim kocsijához. Aztán velük elmentem Kemencéig, ahonnan ki-ki a maga irányában hazatért.
Csodálatos, ugyanakkor nagyon nehéz túra volt. A 24 km-re közel 1600 m volt a szintemelkedés.
Szép vasárnapot!
