Hát igen ez így van sajna de az a gáz hogy ez csak 5 évig lesz jó aztán ismét fizetni.Meg az hátfalról is most már változik a törvény akinek meg van annak 2015-ig vizsgát kell tenni-je mert most már ez okj-s lett.3 db gomb mekkora üzlet.....Én ezt halódtam most a suliban.
Kisebb, családiasabb szervezeti egységek lettek. Mondják. Eddig voltak területi felosztások, Németes, Angolos, Dél-Európás, Electroluxos, stb. egységek, 300-350 autóval, hozzá vezénylőkkel, egységvezetőkkel, igazgatókkal. Most van 17 csoport, 100 autóval- 3 vezénylővel- 1 vezérrel- 1 elszámolóval. Állítólag jobb így. Nekem 8. Dolgozhassak-fizessenek ki.
20 éves múlt a jogsim, annyit már aludtam fülkében, mint bölcsőben-kiságyban-franciaágyon összesen. Nyugodtan mondhatnák : nemÍROKmár, küldj el 75000 forintot akár havi 25000 részletben, aztán járj tovább szerencsével. De nem, tanfolyam kell...
Persze! Nah úgy-nézki a dolog ha a jogsid 2009.szeptemberitől régebbi akkor csak továbbképzést kel csinálnod.És nek a továbbképzés az 75 ezer be van.És ez már egyben van a belföldi és nemzetközi.
Hát ezt én nemigen akarnám elhinni, hogy annyira eke volna a török, hogy pl Ankarától elindul 50km/h-val akár csak Magyarba is!Nem kell őket lenézni mert nem rossz arcok.A kolléga nyilván csak kitalálta, hogy ő is mondjon valamit!
Nem vagyok sértődékeny hála az istenek.Ja a cason volt az ami csinálta nektek a gyönyörű kijelzőket meg a többit.Amúgy itt battán voltam egy kft nél de gyorsan el is jöttem mert dögöst szállítottam ezzel még nem is let volna gond csak az hogy 3 hétre kaptam 65ezret.Ja és köszi a be tanítást már így előre.Az a baj hogy van ez az új vizsga és tök másról van szó benne.Nekem még szimulátorban is kellet vezetni de eböl nem kel vizsgázni csak 3db tesztlap lesz majd.
Na ja azért persze vannak kő bunkók bőven,csak nem szabad mindenkit egy kalap alá venni!Na meg hol nincs bunkó!!!Egyébként ezt a fociboxot soha nem értettem!A nyírgyiek verik a debrecenieket meg mindenkit aztán meg őket verik idegenben......de mondhatnék más csapatokat is fradi,meg tudom is én......a foci meg le van tojva!
Miskolcra mi is elmentünk autót venni szgk.-t!Hozta is az autót 3 kopasz két ajtós szekrény.......nézegettük-nézegettük.........ők meg idegesen kérdezgették hogy mi a baj nem tetszik.....hát nem nagyon kritizáltuk a járgányt:))).......pedig lett volna mit,mert olyan por réteg volt a festés alatt hogy ihaj...smirgli semmi ahhoz képest..
Mondtuk hogy nem jön be a színe ...aztán csá....ültünk be és hajts!!!:)
Nagyon gyorsan leszámolt, aztán valami miskolci céghez ment, ahol már előre úgy vették fel, hogy két hónap múlva lesz fizetés, egy hónap mindig csúszik. Deps tudja igazán, nekem is ő mesélte.
Nem a kedvességen múlik az... Megszokja az ember a magányt. Nem az van, hogy nem akar tanítani, csak nem akar alkalmazkodni. Az útlevél nem árthat, de szerintem úgy is felvesznek, ha azt mondod már intézed, csak még nem kaptad meg. Igazából csak Svájcba használjuk. /Norvégot nem tudom, még nem voltam/ Nem tudom mi az, hogy a casonnál voltál. A cégnél aki tervezte, vagy ilyesmi? Ne említsd meg, akkor nem fog fájni nekik. De amúgy /már meg ne sértődj!!!/ nem tudsz tolni, nem ismered a papírokat, nincs útleveled... szerinted ezek mellett hátrány, hogy eddig hol dolgoztál? Ha a többi nem zavarja őket, erre már igazán nem fogják felkapni a fejüket.
"mert vannak sajna olyan emberek akik elégé el van magával és nem akar tanítani semmit"
Nem feltétlen erről van szó. Ha betanítos vagy általában elvárják, hogy többet is menjetek és akkor nem 24órás egy nap hanem általában 30 óra egy ciklus (jogszabály ennyit enged). A szervezetünk viszont nem erre van ráálva. (ebből van Mindkét ember visz magával több hétre való cuccot és sokszor a fülke 1 embernek is szűkös. Lefekvés előtt állandóan lehet pakolni a holmikat majd reggel felkelés után is. Ott van még az emberi tényező is. Alkalmazkodni a másikhoz. Mindannyian mások vagyunk. 1 hétig könnyű de utána minden nap egyre nehezebb. (pl horkol az egyik, nem ad annyira a higéniára, más stilusban vezet, az egyik fázos a másik nem, vagy rengeteg más apró dolgot fel lehetne hozni). Nem tudod a megszokott napi ritmusodat csinálni. Nem olyan könnyű és - végül is - kényszer hatására történik az átmeneti összeköltözés. Nálunk a cég fizetett a betanítónak némi extra pénzt, de voltak akik így se vállaltak a plusz terhet.
A drága benzin miatt megnőtt az utasok száma, és biztos kimeríti az ajtó nyitás-csukás, és a rettentő kocentrálás, hogy ő élő állatot szállít :o)
Ez télleg gáz, sose értetem azokat akik kimerülésig vezetnek. Nekem is volt 2x, de az utolsónál megfogattam, hogy amint furcsán pislantok már állok is félre feküdni, leszarom, hogy nem érek oda vagy épp megromlik vmi.
Eltűnt a síros buszos gyerek is. Csak nem talált valamilyen kamionos munkát ő is azt betanul. (mondjuk nem baj, hogy mostanában nem jelentkezik a szokásos szöveggel)
Róla jut eszembe, hogy nem olyan rég összefutottam egy ismerősömmel. Mesélte hogy járt. Ő is buszos volt, de volt egy 2 éves "hűségnyilatkozta" a cég fele. Amint letelt benevezett Gyurkához "világot látni". Nem volt szerencséje. Betanulás 4 hete körül amikor 4 kezesbe mentek a betanítója vezetés közben elszundított azt utolértek külföldön egy másik kamiont hátulról. Ő megúszta zúzódásokkal, a "tanár" is kisebb törésekkel abszolválta a kalandot. Az autó totálkáros lett, 5 nap alatt jutott haza laptopja és a cucca egy része elveszett. Ezután sajna elment a kedve a kamionozástól és "leszerelt". A cég azért az őt ért traumáért cserébe elengedte a tanfolyam árát.
Sz@r dolog ha valaki ilyen szerencsétlenül jár. Elhatározta magát, lépett egy nagyot csak nem jó volt a körítés.
A kedves azt átvitt értelemben mondtam mert vannak sajna olyan emberek akik elégé el van magával és nem akar tanítani semmit.Lakás az nem kell mivel Százhalombattai vagyok és akkor be járok az kb25km re van.És a jelentkezéshez már minden papirnak a kezedben kell lenni je?Mert nincs meg pl az útlevél.Ja még egy az nagyon nagy hátrány hogy én a cason-nál voltam?Mert ismerem a rendszert.
Az útlevélt is kezd el intézni. digitkártya meg a többi dolog. A felvételi van egy orvosi vizsga és utána jön szóbeli, határokat fővárosokat. Utána meg tolatgatni, meg vezetni kell egy kört.
Nem lesz könnyű dolgod... A betanulás úgy megy, hogy felvesznek, egy hétig jársz céges oktatásra /szállást intéznek ők, ha nem tudsz jobb megoldást/, aztán elküldenek egy régebbi sofőrrel egy körre. Nagyjából 3-4 hétig tart ez, utána magadban kell dolgoznod. Az, hogy "valami nem kedves emberrel" mégy, nem kizárt. Te mindig kedves vagy? Engem például kikészítettek ma a felrakón, ilyenkor néha eldurran az agyam. Többnyire dolgozni járunk ide, nem kedveskedni. Azért azt a szűk egy hónapot ki lehet bírni szerintem, utána soha többet nem kell négykezezned. Hacsak nem oktató leszel a későbbiekben. Tolatni, meg CMR-t kezelni tudni nem ártana, néhány határt se baj, ha ismer a sofőr. Ezért kezdtem azzal, hogy nem lesz könnyű dolgod. Hátfalas papír nem kell, Nemzetközi, /vagy mi most a neve/ PÁV, jogsi amiket kérnek.
Igen kezdő vagyok igaz C-böl melóztam már 2 hónapot de ez nem számít sokknak így inkább kezdő vagyok.Nah,végül is az lenne a kérdésem hogy a wabihoz szeretnék menni majd ha meg lesz a TIR -vizsgám jövőhetén vizsgázok belőle ja ez már az új a GKI vagy mi.És az lenne hogy a betanulás az hogy zajlik?Mert nem szeretnék valami nem kedves emberel össze zárva lenni. Meg hogy a valós dolog hogy mennyit vagytok kint?Mert itt már halódtam mindent.Ja meg a felvételi mert még nyergessel nem tolattam és hát az egy kicsit gond. nah meg hogy állítólag kérdezni fognak ilyen cmr-böl dolgokat és itt van a nagy gáz mert a mostani vizsgán ilyet nem tanítanak de még meg se mutatják hogy ez az.Nekem meg van a PÁV1,PÁV2 meg az ADR is de nem tudom hogy mi kellhet még.Viszont nincs meg a hátfalról a papír igaz talán itt nem is kell.Meg még egy kérdés hogy ha felveszik illetve be tanul utána egyedül vagy négy kézbe mennek.
Nem hiszem, hogy már működik a kevés kint lét, sok kilométer rendszer. Családi problémák miatt fordultam ilyen gyorsan. Azt értem, hogy kezdő, de mire kíváncsi? Csak úgy tudok válaszolni, ha kérdez. Itt az alkalom.
Mondjuk szabad percem van, ha kérdeznél. Hétfő reggelig itthon vagyok. Betanítást deps kolléga szokott végezni, csak szerintem nincs még itthon. De ha más nem, a cég biztos kerít oktatót melléd. Most hiába mondom, hogy elviszlek, attól még csak egy vadidegennel indulnál el a tanulókörre. Úgy meg nem látom a poént a dologban.
Köszi az infot a szemery-ről. Már sajna eleve gyanus volt a minden hétfőn felvétel:-( Kár pedig szeretnék lépni lassan valamerre, de még kivárok itt még egy kicsit.
Tachograf témban pedig találtam egy jónak tünő linket:
Szerencsére nem találkozok velük, csak mikor a rámpánál dudálom le őket, mert mindig a legrosszabb helyen állnak meg. Viszont a váltóm volt szemereys, ő mesélt 1-2 dolgot, hogy menyi az igazság belőle azt nem tudom. Akkor tudsz keresni ha bevállalod, hogy mész mint a bolond, és ne adj isten kártya nélkül is, vagy kurva sokat lopsz, elvileg túlfogyira is szoktak levonogatni de pontosan nem tudom. Az autók kívülről kulturáltak meg viszonylag ujjak, azt hogy menyire szervizeltetik már nem tudom. Anno vki azt mondta hogy a Szemerey-s tescos résznél 150e-t fizet a nyergesre( szintén nem tudom, hogy igaz-e).
4:30 perc tiszta vezetési idő után kell tartani 45 perc pihit. Ha vezettél 10 percet és megálsz 10 percre egy kv-ra akkro is csak 4:20-at vezethetsz tovább.
a 9 óra pihenőidőnek egybefüggőnek kell lenni, különben nem érvényes ( én úgy tudom).Tedd föl a mágnest ha mozogni akarsz a telepen pihenőidő alatt.
De majd jönnek az tapasztaltabb kollegák és elmondják a frankót.
Első sorban husky610-et kérdezném ,hátha te tudod mert lehet találkozol velük ,hogy a szemery-is sofőrök milyen körülmények között dolgoznak, gondolok itt autók műszaki állapota, főnökök viselkedése és nem utolsó sorban a ledolgozott órák számara, szóval érdemes-e menni oda dolgozni vagy nem.
Más:
Vezetési idővel kapcsolatos az össze vissza 5-10 pereces megállásokat a 4.30 perces műszakba hova soroljam? Tehát ha megállok Kutyba tölteni a premidre, ami tegyük fel 10perc, mehetek utána 4.40percet?
A másik meg, ha várok, 4 órát rakodásra ez alatt persze pihenek, majd hívnak rakodni, ami kb. egy óra, szóval megszakítottam a pihenőt ,de utána kiveszek, még 6órát azt a rendőr hogyan értékeli?Szóval a 9 órás pihenőt meghosszabbítom egy órával 10 re a rakodás miatt. ( Azt sajnos tudom, hogyan lehetne azt az egy órát nem feltüntetni a korongon, de most a hivatalos út érdekelne)
A válaszokat előre is, köszi.
UI: ha öreg vas tartós teszt kell, szóljatok, tudok írni 2540 MB actros mp1-es 870.000km-el a háta mögött:-)
Elég sokat jártam én anno oda, Nyiregy, Miskolc, Ozd, K.barcika, és a töbi kis finom hely arrafelé.
A legemlékezetesebb mikor Nyiregyen a László uti sparban összeverekedett az áruátvevő meg a sörös. Először nem értettem, de utána az őr elmondta, hogy volt vmi nyiregy-bosod focimecs vagy mi elöző nap és ott is balhé volt. Majd mikor megfordultam akkor tisztult a dolog mert a MAN oldalán szép nagy matriya volt: " BORSODI SÖR" :o)
Ilyet láttam én is, az ember már lábbal feszített a kerékhez és úgy próbálta húzni a kart, de csak az izzadság csöpögött róla. Viszont miután megmutattam, hogy kell kiakasztani elég érdekesen nézett.
Bizony nem árt!!!Úgy hogy a gyakorlat,nem csak a levezettet kilómétereket kellene hogy jelentse!A rakomány is tud törni-zúzni,azt meg ugye mondani sem kell hogy miért érdeke a sofőrnek hogy jól legyen rögzítve(még ha ez nem is az ő feladata lenne,mondjuk).
"oszt csak nem engedett".....erről jut eszembe,volt aki már hozta a bicskát hogy elvágja:))) ......vagy két foga biztos bánta volna:))))
Na igen sokan azt sem tudják hogy ez is Magyarország még:))) Biztos azt hiszik,hogy Románia vagy Ukrajna........de nem gond ez csak intelligencia kérdése!
Ja ezt most nem rád hanem úgy általában értettem......mondjuk azokra akik dunántúlon megkérdezték tőlem""Nyíregy ammeg hun van,Rományiában?""...de szó szerint így ahogy írtam:))
Idézem:"spanifer?????az mi a francnak?????gyerekek én eddig nem húztam csak tartály,meg hűtős pótot,ahhoz meg elég egy pár kesztyű is,nem kellett spanival szarakodni,úriember voltam"
Aztán vettek neki spanit,a főnökének meg küldték a számlát!!!Hát öröm volt nézni ahogy hason csúszkált a ponyva alatt a nagy pocakkal,és kötözött,vagyis próbált kötözni!
Egyébként sokszor megcsináltuk mi a kötözést,de az úriembert hagytuk hagy tanuljon:)))
ezzel annyi vellanykörtét el tudnál vinni eccerre, hogy két havonta lenne egy fuvarod.:-)
Az milyen lenne már, hogy behánysz 70 raklap pilácsot. Odaállnál a vevőhöz, letáborozol, aztán amint jön a megrendelés, bebékázol hozzá 3-4 raklappal, a fuvardíjat meg kiszámlázod digóra? :-)
Egyébként rég promótáltam, de ugye még tudjátok, hogy nálam kapni olcsó és jó GPS-eket? 4.3", FM transmitterrel - 18000 Ft 5.0", FM transmitterrel, Bluetooth-al - 24000 Ft Természetesen mindegyiken iGO teljes európával. Címem publikus.
És ha elmész egyszer egy ilyen kötözős fuvarra akkor mi lesz?
Egy másik történet: a sofőr lekötötte a rakományt ajtón kívül hogy utána tudjon húzni később!De az ökör a traktor alvázába akasztotta be a spani mindkét végét a húzó kerék előtt picivel majd rendesen megcibálta és nyugtázta hogy kész! Mi oldalról figyeltük és röhögtünk!Aztán amikor elakart indulni csak szóltunk már neki hogy fordulásnál némi gond lesz :))))))))
Na azért remélem te nem így kötöznél,ha egyszer a te feladatod lenne!!!:)
Helló! Ha már be lettem ajánlva,akkor ám legyen... :)
Szóval az enyém "ActiveTime" kiadás,vagyis keskeny fülke,emelt tető,dupla ágy. Az autó 2002es,a Pema-flottába tartozott,másfél-két éve hozta "Apu".Motorikusan hulladék,10000es motorból 430 lovat csak kihazudni lehet szerintem.Benne van 720000km,turboja alig nyom a geometria-szabályzója folyton leragad,dombot mászni felér egy kalandtúrával.Az elektromossága egy rémálom...Az "egérmozi" állandóan tele hibakóddal. A fülke úgy-ahogy elmegy,de a XF105 poros nyomába se ér.Az ágy nekem jó,a hűtőt kispórolták belőle.Egy embernek elmegy,a felső ágy tele mindennel. Hangsúlyozom,ez az én privát véleményem.
Olvastátok János oldalán az utolsó írását? Nagyon komoly milyen emileket kap :o) én sirtam a röhögéstől mire elolvastam, de igazából szánalmas is, hogy ilyen emberek zaklatnak másokat.
Én néha mit meg nem adnék, egy végkitámasztóért, vagy spaniért. Ebben a buzi hűtős dobozban semmi nincs, azok a nyamvadt rugós kitámasztók meg szart se érnek.
Én soha nem használtam spanifert sőt még a kezembe sem volt egyszer se. Nem is igazán tudom, hogy kell használni. Kontenernél nem használtunk sokat. Egyszer ZF váltót rakodtam Saarlouis közelében. Kérdezi a targongoncás miután rögzítette, hogy jó e így nekem. Hátramentem megnéztem mondom nekem jó. Ha elmozdul, a konténer falát úgyse üti ki, ha meg összetörik az engem nem érdekel. Nem én rakodtam, kínába meg majd néznek ha össze-vissza vannak törve a váltók. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy kinyitom meg becsukom a konténerajtót illetve amikor rátették a pótra a konténer a 4 sarkon lerögzítettem.
Leírták már a 8LE/t, de nem mindegy milyen váltó van az autóba. Az 5 fokozatú ZF csak 13,5t össztömegre jó, a 6-os ZF 24t össztömegre jó. Azt hiszem a 170LE-s Iveco alapból 6-ossal van szerelve. Ha esetleg 6-os Eaton váltó van az is 24t tud. Van valami olyan előirás is, hogy a gépes autó össztömegének max. 1,4x-esét vontathatja.
Megallitjak a teherautot, raall a merlegre - tulsulyos, kerdezi a rendor a sofort mit tud csinalni? a sofor kiszall, egy vasruddal raver a teherauto oldalara es egybol a limit alatt lesz a sulya! - ezt hogy csinalta ember? kerdezi a rendor - mire a sofor: madarakat viszek kalitkaban :DDDD
Nem ABS-es a gép.Sima alap egy 75E17.Szerintem az a 9tonna össztömeges bőven jó.Ha már tud vinni 2,5-3 tonna súlyt a póton az elég. Most találtam a Levantex oldalán egy ugyanolyat a bérautók közt és ott le is van írva minden adat :))) azért köszi.Itt a link : http://www.iveco-levantex.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=128&Itemid=153&lang=hu#krs357
16,5T összt ír,tehát 9T össz a pótnak,de ugyebár itt nem csak egy vonófejre van szükség,hanem egy kicsit több vezetékelésre is mint egy sima vonohorognál + pótkocsifékvezérlőszelepre is.
Gyárilag szereltnél azt hiszem nagyobb a légsűrítő is.Abs van a gépesen?Annak az elektronikája bővíthető/hozzákapcsolható a pót abs-éhez?Mielőtt elkezdenél pótokat nézni,tudni kellene a kapcsolási magasságot is.
Még semmi.Egyik ismerősöm szeretne vonó fejet rakatni a 7,5-es IVECOra.A kocsi dobozos,emelőhátfalas és 2,6 tonnát lehet vinni vele papiron.A kérdés az lenne,hogy ha felrakat egy vonó fejet akkor mennyi lesz az össztömege a kocsinak és milyen pótokat lehet húzni.Gondolom több fajta van.Valami kiindulópont kéne.Azért érdeklődnék,hátha valaki jobban képbe van.
A hozzáértők segítségére lenne szükségem :) Adott egy 7,5-es és a kérdés,hogy ha van rajta vonófej akkor milyen pótkocsit húzhat és az milyen össztömegbe fut?Vagy mennyi súly rakható a pótkocsira?Előre is köszi
Azt a viccet egyébként hallottátok már amikor,éjszaka kihalt kereszteződésnél áll a kamionos a pirosnál......kopog a rendőr....."jó estét kívánok"......sofőr kinéz és köszön....."ön miért áll itt?".......sofőr:mert piros a lámpa......."na jó,de két órája?"
Na az egyik sráccal kb. ez megtörtént..........azt mondta csak addig míg piros a lámpa picit le akarta hunyni a szemét:)))))))))))
Lehet benne valami mert mindig csipás volt és álmos:))))))
Micsoda történetek,hogy nem is tudta hány sebesség van benne meg,hogy veszekedtek a rámpa mellett az öregek....:)))))
Hát szóval igen ez a gyakorlat kérdés is csak egy relatív dolog,az biztos! Jó lenne ha néha ezt a munkáltatók is belátnák!
Egy két történet tőlem is! Ismertem egy öreg kamionost,rengeteg rutin tapasztalat,tényleg jó sofőr volt!!!!! Egy volt a gond,soha nem került nehéz helyzetbe,ugy értem olyanba amit igazán tized másodpercek alatt kellett volna lereagálnia!Aztán sok év vezetés után az első ilyennél,leblokkolt,összetört egy szgk.,és persze a kamiont is!Szerencsére nem halt meg senki,aztán abba is hagyta a fuvarozást a kolléga!Megviselte a dolog lelkileg.
Aztán volt olyan is akinek mi mutattuk meg a cégnél mi az a spanifer:)))))) Na most ezek után képzeljétek el hogy vitte volna el a 20t vasszerkezetet egészen a ponyváig felrakottan!Egyébként ezt a rakományt nagyon utálták a sofőrök:)
Volt olyan aki el is vitte rögzítés nélkül......aztán egy pici fék után a feje fölött kirepült egy vas elem,és leesett elé az útra! Ehhez hozzá kell tennem hogy a cégünk úgy adta ki a fuvart hogy a rögzítés a fuvarozó feladata!Ezzel mi nem mindig értettünk egyet,de sajnos a góré ezt írta elő.
Rengeteg történet van,10év alatt sok mindent láttam,a melóhelyen,és rengeteg kamionost is ismertem.Aztán jómagam is belekóstoltam a csavargásba......hááááát tetszett!
Az Eurostar nekem mindig tetszett formailag. Szép autó. De igazán csak a magasabbik magastető áll neki jól. Az Eurotech már nem jött be és a Stralis se. Még szép teharautónak tartom a 3-as Scania Streamliner változatát és jó barátságban vagyok az F2000-es MAN-el abból is az Evo változattal 350mm magas köténylemezű lökhárítóval.
Nem akartam én bántani a vállalkozókat,bocsi!Persze van aki közelebb van,és olyan is van aki távolabb van a tűzhöz.Csak annyi a fura hogy aki X6 BMW-vel furikázik az is panaszkodik,és azt mondja hogy a sofőr többet keres mint ő!
Mellesleg azt még mindig tartom ,hogy nem csinálná ha nem érné meg.......sok ilyet is láttam..........nem siránkozott hanem abbahagyta és eladta az autót,mert valóban nem keresett egy vasat se,sőt még minuszos volt.
A Stralisnak jobban eltalálták a belsejét ( legalábbis nekem jobban bejön) Ötletesnek találom, hogy a felső ágy felcsukáskor kb 10-15 centivel följebb megy a zsanér része így alul még nagyobb a hely, meg hogy asztallá fölhajtható az alsó ágy egyik fele.Tároló rekesz nem sok van benne, így hosszú útra elég macerás elpakolni szerintem. Műszerfala jól átlátható, ami nagyon furcsa az az hoyg az index kapcsolóról kapcsolod az ablaktörlőt, és a jobbos kapcsoló pedig a retarder kapcsolója, így eleinte ablaktörlés helyett lassultam:o) Nagy esőben képes beázni néhány eladó ilyenkor úgy néz ki a műszerfal mint egy karácsonyfa, minden hiba üzenetet kijelez. A kormány állítónak a kapcsolóját is jó buzi helyre tették( a taposó közepén egy lábszelep, mint régen az ikaruson a bubu). A belső hűtője az akkora hogy 2db 1,2 literes üdítő és egy joghurt épp elfér benne, ellenben ha kihúzod akkor megvan a könyöklő is benne.
Na megyek aludni, majd holnap csinálok képet a lufy bácsiról bellülről, úgyis megyek Albertirsára vízért, lesz időm.
stralilsról Tibi tudnak neked mesélni, mert ő jár vele, én csak néhányszor ültem bele.
Az állandó autóm az Eurostar 470 félautómata, 972230 km-el szálltam ma ki belőle. Adagoló csere óta a 470LE ból olyan 400 póniló ha megvan:o( Olyan igazi olasz mint egy alfa rómeo. Vad, nyers, puritán. Csörög zörög benne minden, de megy, ha a kiegyenlítő tartályban már víz sincs, a nivó pálca már az olajat se éri el, ez még akkor is megy. Nagyobb szembe szélben az ajtónál úgy süvít a szél, hogy nem tud úgy ordítani a ráidó. a Beltér tervezésén is visszaköszön az olasz kéz. A sofőr ülés mellet van egy normál hűtőtáska méretű hűtőszekrény, amitől még nekem csontvázkollekciónak is néha nehézkes bemászni az ágyba, a felső ágyra nem is tudom hogy lehet feljutni. a hűtőszekrény előtt van egy műanyag felnyilló tetejű irattároló, aminek a teteje potn a hűtő kapcsolójának nyillik neki, így ha le van kapcsolva a hütőd az első felnyitással visszakapcsolod...
Ez konkrétan 99-es gyártmány, ha össze hasonlítom mondjuk egy F2000 es szériájú MANnal és egy 2000-es Xf Daf-al, akkor fülke elrendezésre és optikára mintha a régi ifát hasonlítanám egy új tatrahoz.
Viszont hogy egy kicsit erősítsem az iveco-t, én több öregebb digó dögöt látok az utakon, mint mondjuk MAN-t, és elég sok billencs és nehéz gép hurcibálót, úgyhogy anyira nem lehet rossz.
A mieinket ez a LIDL-s meló nagyon leharcolja, mert nem ilyen korú autnak találták ki, hgy 7 napból 7 napon keresztül 24 órában megy az autó, gyakorlatilag műszakváltás között 2-3 órát pihennek a kocsik, és nincs idő szervizelésre se, akkor van szervizelve mikor már megvan a baj, pedig mindenki jól tudja hoyg nem ilyenkor kéne.
Ilyet én a Rynart nál hallottam, hogy elment Nyiregyre a srác a scaniaval alsó sorban. Hogy mi az igaz belőle azt nem tudom.
Viszont saját eset, szintúgy a kis-nagy autó rutinról: Már a 7,5es melóhelyen volt, reggel 4 órás "időkapum" volt Pécsen a Mecsek Füszértnél ( lehet páran ismerik). Egyik kiskocsis kollégám eljött velem, mert unatkozott meg hulla fáradt is voltam, így ő vezetett tudta hova kell menni, és volt C je is, csak ő kiskocsin dolgozott. Én ahogy azt illik függöny behúz és alvás, majd valamennyi idő múltán szentségelésre keltem föl. Ott voltunk Pécsen, a Mecsek füszért utcájában, csak épp egy 3,1 méteren húzódó gőzvezeték meg egy magasságjelző tábla volt előttünk. A kollega ment a megszokott helyen ahol a furgonnal szokott. Nekem a 7,5es meg a magasabbik fajta volt 3,7 magas a fülke mögött, és az erősített laprugónak, meg annak hogy az elejében volt a súly, 3,9 körül mozgott a segge.
"Tehát nem kell őket sajnálgatni,meg van ott a haszon,csak ezt nem mondják el,pláne nem a soförnek,bármilyen jó a viszony!"
Figyuzz csak én nagyon szivesen felajánlom a cégemet neked slusz kulccsal együtt egy hónapra,de a csekkeket is meg az evvel járó csincsi bincsiket és meglátjuk ki keres jobban egy sofőr vagy vállalkozó! Biztos akadnak cégek ,vállalkozók akik kicsit közelebb ülnek a tűzhöz,de a többség az a farok rossz végén van hidd el nekem.
Mesélj már a digó dögről. Milyen korú, mennyit futott eddig és milyen állapotban van. Iveco-ból nem sokat látni az útakon nagyon régi darabokat. Ez feltételezi a nem oly jó minőséget. Erősíts meg bennünket ebben vagy cáfolj meg. Totalcaron sincs Stralis pedig szívesen olvasnék ilyen népitélet cikkeket kamionokról is.
"Tehát nem kell őket sajnálgatni,meg van ott a haszon,csak ezt nem mondják el,pláne nem a soförnek,bármilyen jó a viszony!De ez érthető természetesen,mindenki azt nézi hogy neki több maradjon,aztán ha nem érné meg akkor nem csinálná!"
en erre csak azt mondanam, hogy meg lehet probalkozni vele mindenkinek...mint sokan meg is probaltak mikor bekoszontott a "csodas" unio...meg is lehet oket nezni manapsag...kapnak annyit az lkw walter testvertol hogy kifizetik a lizinget (nekik, mert ugye a kocsit onnan lizingelik) es megtankolnak...aztan kesz...haszon az -1...mert olyan dijat kapnak egy skandinav korre, mint mas az exportra...de mivel kapcsolatuk zero, viszont a haver mondta hogy a walter fizet 1900,- -t (igaz a koltseg 1800,- , de az mar mellekes), igy boldogan pitiznek fuvarokert naluk...na az ilyen meg is erdemli...
"A közlekedés veszélyes üzem..." ezt mennyit hallom fateromtól.
Nálunk van egy srác 1 hónappal kezdett később mint én, vhonnan Nyírbátor mellől származik, előtte távolsági buszon dolgozott ( ez mindent elárul :D ) Szeptemberben mikor mentem vissza a raktárhoz az tünt fel hogy elég érdekesen áll a pótjának a hátulja. A mi Tiborunk megpróbált átmenni Budapest egyetlen olyan vasúti hídjánál ahol pontos az előtáblázás ( Kőbányain mész kifele az éles sarok felé). És még azzal se volt képbe hogy milyen magas az autója, mert gond nélkül visszarakott egy felet mikor elkezdett lassulni az autó, mikor a magasságjelző elkezdte lenyomni a légrugókat, mert a pót teteje teljes szélességben és hosszban végig volt húzva és rajta a piros festéknyomok, majd a végén a vízvetőben megakadt és pót hátulján a vasalatot félig letépte zsanérostul mindenestül.
Na ilyenre akartam kilyukadni az elöző Hsz ben, hogy azért nem árt, ha van vmi kisebb autós gyakorlatod előtte, tudod hogy hol férsz el, érzed hogy milyen magas az autó stb.
Van ezzel kapcsolatba is egy történetem. Beszéltem egy fuvarozóval. Sztorizos volt az öreg ezért nem tudom igaz-e vagy sem, de én nem nagyon hiszem. Mondja, hogy az öccse járt németbe és találkozott pár török kamionossal egy parkolóba. Látta viszonylag új MB-el voltak. Nem Actrosszal hanem még régi NG-vel (1628 és társai). Kérdezi a törököket jó az autó, jól megy? Mire a törökök mondják, hogy 45-50km/h-nál többet nem megy és közben fűstöl is rendesen az autó. Kiderült, hogy a törökök nem nem használták a 9-16-ik fokozatot csak 1-8-at mert nem is tudtak róla, hogy ilyen is létezik (azt hiszem azokba pofozos váltó volt nem tartománykapcsoló). A lényeg néha nem árt ha egy új eszköz beszerzésnél az ember elolvassa a használati útmutatót (teherautónál a kezelési könyvet). Érdekes dolgokat is ki lehet olvasni belöle.
Erről jut eszembe, hogy olvasok külföldi szaklapot is, és ott is felteszik az idősebb sofőrök a költői kérdést. Mi szüksége van egy 25 éves rutinnal rendelkező sofőrnek az új EU-s továbbképzésre 5 évente? Magam részéről úgy gondolom, hogy azt a 40 óra (vagy mennyi is pontosan?) gondolom ki lehet birni, sőt igen is kaphat valaki ez alatt hasznos információkat, ha más nem legalább fefrissíti az olyan tudását amit nap mint nap nem használ. Ja a németeknél úgy műkődik, hogy az 5 évenkénti továbbképzésen az oktatás nem olyan, hogy mindenkinek eldaráljuk ugyanazt a szöveget és ezzel letudta az iskola, a pénzt meg felarkolja érte, hanem választható a továbbkézés tartalmi része, így valaki akarát Ecotraningre is jelentkezhet ahol pl. gazdaságos vezetésre helyezik a hangsúlyt, de választható akár a rakományrögzítés is. A cél, hogy ott erősítsék a sofőr tudását ahol az hiányos. Nálunk inkább amúgy is az lesz, hogy legyen papír az oktatásról - az hogy esetleg nem is vett részt a - többi már lényegtelen a munkáltatónak.
Hiába vagy gyakorlott ha egy pillantra nem figyelsz és elnézel egy magasságkorlátozás táblát, vagy fáradt vagy és már nem úgy koncentrálsz mint az első órában, könnyen ott a baleset. Az autóversenyzők is vérprofik mégis hibáznak. Annak idején amikor oskolába jártam így kezdték az első személy majd az árúszállítási órán is: A közlekedés veszélyes üzem...
Ahol a 7,5-esel dolgoztam ott volt egy 3,5-es daly is, a Road előtti egyel. Akkor kezdte az ember a vállalkozást előtte egyedül dolgozott kamionnal, fingja se votl, hogy melyik autó menyit eszik. Egészen addig nyugodtan elkönyvelte azt hogy a daly 13-14 literből jár el, míg én nem kerülem rá egy hétre és 9 literre jött, ki a fogyi. Akkor derült ki, hogy a srácnak fogalma sincs arról, hogy a daly-ben van 6.dik fokozat is....
Gyakorlatra nekem is van 1 történetem. Pihenős hetemben egyszer elvállaltam egy külön munkát. Munkát elvégeztem vártam a váltást hétfőn reggel. Csak nem akart jönni, közben adtak egy címet, hogy rakodjam már meg a kamiont, annyival is előrébb leszünk. Már dél is elmúlt megkaptam a vámpapírokat is, mondták ugorjak már el oda is. OK. Megoldottam azt is ugyis csak párszáz méterre volt. Délután 4 körül befutott a srác egy szgk.-val. Rotterdam-Bremerhaven-t sikerült majd 12 óra alatt abszolválnia (ha jól emlékszem valami 450km körüli a táv). Nem volt GPS-e. Én kicuccoltam, ő becuccolt. Pár dolgot, gombot elmondtam a DAF-ről amit néha használni kell. Saját elmondása szerint kb. 10 évvel ezelőtt belföldezett itthon egy MB-el. Az autóban volt egy manulális 16-os ZF váltó. Rábök a váltóra és kérdezi mi az a 2 kapcsoló rajta. Na ekkor már furcsán néztem. Kérte kisérjem már el tankolni mielőtt elválunk. Mondom ok. Ő beül a DAF-ba én a szgk. Benzinkút 6-7km-re van. Én majd mutatom az irányt. Srác szerencsétlenkedett és volt égett kupplungszag is rendesen. Nem akarta megérteni, hogy 40t nem szereti ha a 9-10 fokoztaban kell elindulnia. Szóltam a fuvarszervezőnek, hogy a srácnak ez egy kemény menet lesz mire eljut norvégiába. Végül a srác elment meg vissza is jött, de a késések miatt a hét végére a megbízó kirúgta a fuvarszervezőt meg a sofőrt is.Srác kapott még egy lehetőséget. Kapott egy hetes betanítást egy gyakorlott sofőr mellett de amint egyedül újra autóra került, ott folytatta ahol abbahagyta. Sehova se ért oda időbe, a késések miatt allandóan megkötbérezték a céget (komoly veszteséget hozott össze), így hamar elküldték a cégtől. Pedig már azt tervezgette, hogy eladja otthon a kis vállalkozását és kamionosként dolgozik tovább.
A lényeg, hogy lehet linkelni, de csak módjával a felvételin, mert hamar kiderül a dolog és könnyen rosszul sülhet el.
YA A bontó szökevényes járműparkos munkahelyhez kapcsolódóan : Tegnap megálltam az utolsó boltnál, másfél órát pakoltam, és utána már nem akart indulni a digó dög... Az egyik aksiban 12,3V a másikban meg 10,5 volt, 3 hónapos aksik.
Nem neked szólt, ha jól olvastam egy pár évet végig tekeregtél a világban.
Nekem nem kell bemutatni az öreg " tapasztalt "rókákat. Annyit még nem röhögtem, mint mióta itt vagyok, a raktárnál vmért szűkebbek a rámpák mint a megszokott, napi szintem 4-5 egymásba tolatás van a beszállításon vagy a göngyölegen. Az a legszebb mikor a kis öregek papucsban meg klumpában állnak a rámpánál a kocsik mellett és veszekednek meg papírt töltenek:o)
De volt már velem is olyan nemzetközis kollega aki átül belföldre mert jön a gyerek, és a boltoknál többet bénázott a beállással mint én a fél éves nyerges rutinommal.
Elsőre úgy hangzott hogy nekem szól.De aztán látom hogy talán mégsem!
Egyébként ha megengedsz egy hozzászólást ehhez! Szóval az még nem is gáz ha a kezdő hidat szállít,vagy lerendez egy két fát.....mert kezdő..........viszont az már mega-giga-hiper gáz ha egy öreg róka teszi ugyanezt.........mert van ám ilyen!!!!!Sőt olyan is van hogy átgázol egy személykocsin és két ember meghal,másik kettő meg élete végéig béna marad,ez egy valós eset volt a rokonságomban!
Hallottam valamelyik nap egy jó mondást......kamionostól!......."amikor elhiszed magadról hogy csukott szemmel is tudsz kamiont vezetni,no akkor tedd le a kulcsot,mer nem csak magadra hanem másokra is veszélyes vagy".
Elcsépelt szöveg de igaz!Persze ez sok más szakmára is igaz lehet.......
Elkezdte mesélni, hogy már több mint fél éve rohangál az országban egy hosszú magas daly vel, és már menyit vezetet meg... És hogy minden cég gyakorlatot kér, pedig adják oda neki a nyergest mert ő vágja a dolgot és bárhova beáll vele, mert szokott húzni néha a Daly-vel tréler futót. Mikor mondtam neki, hogy ott a Wabi, akkor lehurrogott, hogy az egy szar mert ő 5-6 hetet nem fog kint leni holmi 250e-ért, és különben is ott egy csomó levonás van meg szar cég stb. Mondott vmi céget ahova felvették volna, de hogy nem ment oda mert napi 8e-t adtak volna és egy öreg mercivel kellet volna járni, és nem is mindig fért volna bele a korongba.
A beszélgetés végén megkérdeztem, hogy akkor ő most mit vár, hogy ölébe hulljon egy olyan meló, ahol egy R500 as scaniaval kell járni hétfőtől péntekig, havi fél millióért?
Csak nekem tűnik úgy, hogy egyes kezdők egyből mindent akarnak? ( én is zöldfülű vagyok még). 0 rutinnal és gyakorlattal mindenki kamiont akar vezeti, persze olyan helelyen ahol sosem csúszik a fizetés, nem kell sokat menni, és nem bontószökevény a kocsi? DE a Wabihoz nem megyünk mert hallottam hogy levonnak.
Hol marad a fokozatosság? A ranglétra? A 3,5-s autó után ráül az ember a nagykocsira és az első hídat elszállítja vagy elrendezi a felépítményt egy kiálló faággal.
Én rohangáltam 1 évet B vel,egy hajcsár cégnél, majd C vel is körberohangáltam az országot, de még így is félve ültem föl a nyergesre.
1997 július,szeptember-decemberig van meg 1998 november ,december van meg 1999 teljes 2000 teljes 2001 az októberi hiányzik 2002 január,március,június,augusztus,november van meg 2003 majdnem teljes a május, augusztus,szeptember hiányzik 2004 január-májusig van meg +3 naptár és pár darab poszter.
Lehetőleg egyben eladó Ár:12000Ft. Érd.:bandita22@freemail.hu
Aztán a fuvaroztató,fuvarózó,és sofőr viszonyról amit én tapasztaltam.
Nálunk ez úgy működött hogy amelyik fuvarozó több %-ot adott vissza a fuvarért az kapta meg!Tehát ezt kifizetve+a sofört kifizetve+egyéb költségek,még mindig jól keresett a fuvarozó is!
Tehát nem kell őket sajnálgatni,meg van ott a haszon,csak ezt nem mondják el,pláne nem a soförnek,bármilyen jó a viszony!De ez érthető természetesen,mindenki azt nézi hogy neki több maradjon,aztán ha nem érné meg akkor nem csinálná!
Köszönöm a választ......hát tényleg elég negatív:).
Alapgyakorlat az megvan C-ből is,a B-vel meg már bejártam jó pár országot 3,5t ponyvás Ford Tranzitot vezettem,zsír új volt és bivaly erős 140LE.Szerettem ezt mert pöröghettem vele,semmi pihenőidő meg hasonlók.
Egyébként erre a "gyakorlatra" van egy történetem: Olyan helyen dolgoztam 6 évet ahol naponta több kamiont is megraktunk vasszerkezettel,full tele!Nos ehhez pontosan be kellett tolatni egy "bitó" alá ahová felkötöttük a ponyvaszerkezet tetejét és így minden függőleges tartóvasat kivehettünk.Egyszer jött egy 50év körüli sofőr,25évvel a háta mögött,és az istennek nem tudott tolatni a nyergessel.Végül nekem kellett beállni!De mesélhetnék sok ilyet,pl. nem tudta szétszedni a ponyvás pótot mert ő csak hűtőssel járt 20évig,és hasonlók:)!Szétszedtük-megraktuk-aztán ott hagytuk gyakorolni:).
Ezt csak azért írtam mert ált-ban az első kérdés az hogy van e gyakorlat!Eddig mindig elmondtam a valóságot,de a tanácsodat is megfogadva,most már kamuzás lesz!
A sofőrködés viszont szerintem soha nem fog kihalni,az árunak mozognia kell,és azért sokan szeretik(nék) ezt csinálni a fiatalabbak közül is.
Csak az a helyzet, hogy ez nem kívánságműsor.A fuvarozó nem diktálhat, a fuvaroztatónak.Legalábbis nem mostanában.Az más, hogy a kőműves, meg a többiek.A fuvarozó szakmában óriási a kenyérharc.Ha diktálni akar az ember, azonnal olyat keresnek aki nem diktálva elviszi.
Jah aki a Liegl-hez szegődne... + pont az adr, de nem feltétel... (csak darabáru miatt kell, tehát nem mérgezőt viszel hanem a pontok felett lehetsz egyes esetekben... 1 raklap nivea, meg 2 raklap festék és már kész is)
Rossz a megközelítés. Nem kapni kell. A kutya KAP vacsorát, ha jut. A fuvarozó, a kőműves, a stb. meg elkéri a munkadíját. Tőlem a kazánszerelő egynapi munkáért 90 pénzt kért, és annyit kapott. Ha nem kérsz pénzt, nem is fogsz kapni. Ha valaki 5000-ért elviszi, ám tegye. Én 10 kg-ért 2000-et fizetek, mert ennyit KÉRNEK.
Hát sajnos nekem is ez a véleményem hogy nem lesz utánpótlás.Igaz én még csak 27 vagyok de most csinálóm a GKI képzést és ott beszélgettük a dolgokat, mért is hall ki mert ha csak meg nézed a fizukat meg a jogsi árát azért nagyon máshol van.Ma ha be mész a suliba a 90%-a fősuli meg ilyeneken gondolkodik.Ja és végül nincs ezen az oldalon valami Wabis kolléga??Mert szeretnék majd oda menni mikor meg lesz a vizsga.És kéne egy két infó.
Nem, de már olyan pitsa pénzt kapnak az egyéni vállalkozók, meg már olyan magas az üzemanyag és a járulékok költségei, h mire kifizetnek engem is mint sofőrt nem marad semmi...
Nem éri majd meg... hacsak nem hoznak valami könnyebbítő törvényeket, vagy nem tudom.... én jóban vagyok a főnökékkel.. mutatták a valós megrendelőket és h mennyi marad mire mindent leszámolnak...
Jó mondjuk ez külföld, de hallottam h belföldön 3 raklap 100 km-re 5 000 ft-ért már jónak számít.
Én aztszoktam mondani 30 év alatt, (néha felette is ha nem "fáradt" az ember agya) hogy ha tudsz valami nyelvet...
MENEKÜLJ wazze, menekülj és vissza se nézz...
:)
Ami nem annyira vicces, mint sem inkább szomorú..
Nos, tudom h nem engem kérdeztél, de baromira ráérek, mert ma se kellett elindulnom... :/ a 30k-s gázszámla meg itt van, a lakbérről meg az egyebekről nem is szólva.
Szóval részemről... Ha látsz C-s állást, hazudj mint a vízfolyás, akkor talán lesz esélyed (bár általában ilyenkor lehurrognak a többiek, de ha nem akarsz éhen halni, akkor így kell tenni, gondolom, alap rutin azért meg van b-ben is, hidd el , nem olyan nehéz a 12 t-ás Daf-fal se a manőverezés)... B-s állás kihalási vagy szo*ási sorrendben történik, szóval az felejtős... pláne ebben a válságos időben.
Bár tőlünk pont most ment el, egy srác, de 4 autóból 2 szerelőnél (pénz nem biztos h lesz rájuk, szóval csak ott állnak), a másik 2-re meg 3-an vagyunk, de mindenki itthon, nincs munka. :/
Januárban, de talán még februárban is isteni szikra kell egy akármilyen álláshoz is... Sajna nem akarlak letörni de ez ilyen.
Esetleg jelentkezhetsz a Kecskeméti Liegl & Dachser-hoz oda pont ilyen embereket keresnek csak nem lesz ritka a nagy autón 10-15 lerakó, kicsin meg a 30-40, Mikor én eljöttem onnan (kb 3 hónapja) akkor még a 100k-t megadták... gondolom még most is... És felvétel is tuti h van, mert most küldtek el 3 embert. Hátha van még szabadhely.
ui: még egy kis negatívitás... sofőrködésben már nem nagyon kell gondolkodni, úgy érzem az én generációm lesz az utsó ebben a szakmában.
ui2: most így viosszaolvasva nagyon dúrván negatív vagyok! :DDD
Nem tud itt valaki valami sofőr munkát????Teljes a kilátástalanság,minden felé falba ütközök,ezért zavarok itt ezen a fórumon,elnézéseteket kérem. Amim van B,C,Pav II,belföldi árufuv. autóm.,nehéz ill. könnyű gépkezelő,kasznis szakma,érettségi!Gyakorlat,3,5t-ig belföldi és nemzetközi (4év),C-vel kezdőnek mondanám magam mert keveset vezettem ilyet,viszont gépkezelőként sok kamiont raktam tehát ezen a téren is van gyakorlat(mondjuk autódaru nem okozna gondot). Elég lehangoló hogy 30évesen nem jutok munkához,ezért országosan minden megoldás érdekelne!!!
Még egyszer bocsi azoktól akik nem nézik jó szemmel az írásomat.
Én is csak az ügyeleten nézem, mert a doki(k) szereti(k). Ha kimarad 1-2 hét mert éppen nem ügyelek, semmi gond, annyira el van húzva benne minden, hogy így is képben vagyok :)
Létezik még ilyen egyáltalán, hogy éjjeli őr ? Mindegyik minimum biztonsági őrnek hivatja magát :)
Kérem szépen az én éjszakai műszakom nem holmi vagyonvédelem, hanem adott esetben életet is menthet ( a doki ), ha időben odaérek vele. Szóval sokkal komolyabb, mint egy szekuritis állás :)
Nálunk gyakran van ilyen, pláne ha fiatal mentőslányka az ügyeletes doki. Ha háznál bemegyünk, én csöngetés után már megyek is be a kiskapun, nem várom meg, míg kijönnek a háziak. Haladok elöl, kislány mögöttem, mert fél a kutyától ( pedig a háziak a blökit általában vagy hátrazárják, vagy megkötik, mert tudják, hogy jön az ügyelet ). Persze a dokinéni táskáját is én viszem ne kelljen neki cipekednie. Háziak nyitják az ajtót, és így fogadnak: Jó napot doktor úr, erre tessék, itt van a szobában a beteg :) Majd 20 település tartozik hozzánk, 5-en vagyunk sofőrök. Általában az új helyeken szoktak "ledoktorozni " :) a törzskuncsaftok már mindegyikünket név szerint jól ismeri. 1-2 doki meg is jegyzi, neki jópár évet kellett tanulnia, mire így szólították. Nekem pedig egy orvosi táskával és határozott fellépéssel megy ez pár perc alatt :))
Tegnapi nap Berényi Mikiékre már visszaértük, utána reggel 6-ig semmi vonulás. Éjjel állítólag jött 4 beteg szépen sorba egymás után be az ügyeletre, de nekem, mint sofőrnek ezekkel semmi dolgom nincs, nem is ébredtem fel rájuk az emeleti szobámban.
Én a 100 órát azt heti lebontásban gondoltam, sőt általában a környezetemben is mindenki heti lebontásban mondja h mennyit dolgozik.... vagy nem?! :D
Egyébként én jelenleg 3,5t-ával (hosszú magas ivecoval) vagánykodok a nagy világban... van h heti 2 kanyar, van h 3... január az most olyan h most is itthon vagyok... :/
Idén eddig 2 kanyarom volt....azt már mindjárt vége a hónapnak..
Amúgy a fizetés ahhoz képest korrekt 20-60 ig / kanyar, ez ugye függ attól h német - anglia vagy a kettő között... viszont itt ugye nincs óra... volt h 20 órát vezettem, utána 1,5 napot aludtam, mert várni kellett, csak sajnos nem itthon az ágyban.
Fater meg pótós mergával járja belföldet (heti) 40 órában, nettó 120 ért... de már ebből is szeretnének levonni... meg aztán, nem tudom kihogy van vele, de ez csak éhen haláshoz elég sztem.
A 168-176 óra az nálam havi munkaidő, ahogy a minimálbért is egy hóra értettem.
Ez a hivatalos főállás, ez mellett van a hivatalos mellékállás, amiből élünk :)
Havi szinten össz. olyan 320-340 munkaóra össze szokott jönni a 2 helyen.
A "fő" melóhely inkább egy gyengén fizetett pihenő, mert egy orvosi ügyeletes autón sofőrködöm, 16-07 óráig. Most is itt hesszelek :)
Van hogy semmi hívás nincs, de nem ez a jellemző. Általában olyan 17-19 óra között van pár vonulás, utána csend. Néha becsúszik hívás éjszaka is, de szintén ritka.
Havonta egyszer bevállalok egy komplett hétvégét ( péntek 16-tól hétfő 07-ig ), így 63 óra egyben letudva. A maradék meg 15 órás műszakokkal hamar elmegy.
Így bőven van idő a heti német kanyaromat lezavarni a Sprinterrel, nem üti a 2 egymást.
Az egyik munkahelyemen 168-176 órákat vagyok bent, picit több, mint minimálbérért. Szóval a minimálért havi 100 óra már nem is olyan rossz ( itt a környékünkön ).
Gyakorlatilag minden papírja és kategóriája meg van ami csak kellhet a fuvarozáshoz...
42 éves, Lehetőleg Kecskemét körüli telephellyel keres...
Aki tud valamit az szóljon... ide bőven jó, általában követem a topikot.
Köszönöm.
ui: szopatós állásokból már én is kinőttem nem hogy majd Ő, tehát az ilyen minimálbérért, 100 órákat kell dolgozni, bontó szökevény autóval, azt inkább mellőzzük.
20as a muszerfale lucifeco?asszem akkor tachograf se mukodik...1szer volt vmi elektromos problema, es jott a motor stop, allj hulyeseg, kozben az az egtelen csipogas ami hibat jelez...muszaj volt elmenni szervizig, eloszor szetszed muszerfal, nem talal csipogo...aztan biztositekkereses, egyet talaltam, lehet a 20as volt, nem emlexem, hang elhallgat, muszerfalon minden elalszik...M3ason S.tarjani elagazotol bevezeto shellig padlogaz, gps 137et mutatott (traktorba)...godolloi parton samara nem tudott megelozni... :) daf szervizben aztmondtak kabelkotegcsere...500+fa...azota is jelzi a hibat, csak csipogo kiherelve...vmi kontakthiba van a kotegbe, szerelonk fel evente atvezetekeli azt a szakaszt...
ezek a kamionok tudhatjak ezt a sebesseget...95xf automata valtoval tartosabb 125 km/h felett valto es motorhibat ir ki es kigyullad a STOP :) amugy nem nagy dolog kiiktatni ezt a seb hatarolot...regi magnumnal csak vmi vezeteket kell atszurni 1 gombostuvel...egyeb tachografmanipulalo eszkozzel, magnessel (nemelyik tipusnal), szivargyujtorol mukodo megallitoval is kiiktatod a seb hatarolot, mikozben all az orad is...2004-es xf-nel mukodik...de pl 2005-osnel mar nem...
A jármű memoriája rögziti ki, mikor, melyik berendezéssel állította át a sebességkorlátozót. Hamar kiderül a dolog ha ilyet csináltak, de ha át is állítják akkor sem ilyen magas értékre szokták. Gyorsan kiszámolam elvileg 140km/h sebességnél a motor 1850-1900 1/min között forog az utolsó sebességfokozatban, azaz fizikailag lehetséges a dolog. Inkább valószínű hogy egy vele párhuzamos gyorsabb szgk.-t mért a trafi amit kb. alá is támaszt a számukra engedélyezett 130km/h + néhány km/h tolerancia.
Gerob,Franciában az N4 és a A26-os kereszteződésében,Sommesous-nál bandázik a hétvégén MAGYAR kollégákkal,vegyesen Wabis,Gartner,Horváth,maszekok.Vannak vagy 12-en!! Mannheim-be megy,egy Wabis kollégával!! Mindenkit üdvözöl !!!!
Baleset és SÜN mentes kilométereket kívánok mindenkinek én is!!! Csaba
Nem bántás képp,de nekem azt ne mond,hogy neki ment egy kamion és még a kocsit is átforgatták,hogy ne úgy álljon!Addig meg azon az úton senki nem látta a balesetet és letiplizett a kamion.De ha kamion ment neki akkor ,hogy került oda a GOLF??? Nem értem én ezt frankón,tök mindegy már különben.
Nem kötekedés képen, de a passatnak totálisan az egész eleje gyűrődött, akár a golfnak is nekimehetett volna a passat de akkor nagyon tompa szögben, viszont akkor jobban sérül a golf oldala, és nyillin az oldallégzsák is.
Ott voltál a helyszínen,hogy tudod ki ment bele??Akkor miért nem jelented fel?? De most magadnak mondasz ellent!!!! Ha szemből ütközik két autó akkor mindkettőnek a bal oldala fog sérülni,nem pedig a jobb!!!!!!Mivel a passatnak a bal eleje sérült a jobb oldalon szinte semmi nyom,nagyon kicsi eséllyel sérült a másik (vagyis harmadik) járgány jobb oldala!!!!!Ha meg elaludt akkor annak is ott kéne lenni,mert tuti nem bírt volna el tűnni a helyszínről.Huskynak van igaza a történteken nem fog változtatni.A hozzátartozóknak kell ezt intézni.
Menjen Debrecenbe az akinek 2 anyja van. Már mérges vagyok, ha a Pest táblát el kell hagynom, nemhogy Pest megyét :o) És most állítólag kapunk vagy 10 vidéki boltot. :o(
Nekem 2003-ban egy gyerekkori barátom hat meg autóbalesetben ( azaz utána orvosi hibából). De még a rendőrséggel is megy a pereskedés ha minden igaz. A rövid történet: a srác a rynart-nál melózott, vw caddy-vel járt, és egy nyújtott jobbos kanyarban beleszállt a szemből jövő steyer faszálítóba. A rendőrség először azt állította, hogy olyan nagy sebességgel érkezett a kanyarba hogy átsodródott a záróvonalon, majd később azt hogy a fél éves cady műszaki hibás volt, és lefoglalták, a steyert meg elvihette a tulajdonosa a telepre...
És voltak még érdekes dolgok,de szerintem nem ide való.Ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy megfelelő menyiségű pénzel minden elintézhető, akár lehetett ott egy 3. autó is ami nem szerepel a képeken.
Nnna itten vagyok, csak meló van meg kocsi projekt van folyamatban, oszt túl rövidek a napok.
A balesettel kapcsolatban: szerintem teljesen mindegy, hoyg ki mivel hogyan ütközött, sajnos az áldozatot már nem éleszti föl:o( De az biztos hoyg a képek alapján furcsa a dolog, mert ( bár a passatnak szar a töréstesztje) a golfnak a bal eleje van csak törve és annak is nagyon a széle, meg az ajtó eleje, viszont a passatnak majdnem frontálisan az egész orra be van nyomódva, az tuti, hoyg nem a nyomvályú lökte ki a golfot a másik sávba, de az én meglátásom szerint nem is az volt mint a hirekben, hyog kinézett a kamion mögül.
Szerény véleményem szerint( bár szerencsére nem láttam sok balesetet) a hülye román száguldozott hazafele, lendületből utolérte a kamiont és kirántotta az autót a szembesávba, csak pont ott volt a másik kocsi.
De nem hinném, hoyg bármt is változtat a tényen, sajnos mindig az ártatlanok...
Ha te ebből a pár képből megtudod mondani,hogy milyen autó volt a harmadik akkor nem tudom mit keresel a kamionosok közt????Lehet helyszinelőnek jobb lennél.
Lehet , hogy későbbi napon tették közzé, Mi a szokás?Még aznap felteszik a honlapra az eseményt, vagy később?Lehet, hogy nem is szerepel az országos nyilvántartásban a lánglovagoknál? Holnap előkeresem a dél- magyart.Hátha írtak az esetről.Ha nincs benne az újságban, akkor tudod mire kell gondolni ugye???
ohh..ez igy megy??ha felvesznek mondjam van aki betanit...hm...fura...de eddig tetszik..hütöztem én1honapot nem olyan vészes..na meg nem kell 2napot fetrengeni és inni...lehet menni.ahamm értem azt hittem ez az 5nap valami vizsga szerü....de ezek szerint folyamatos...na majd a szállás a maminál:-)visegrádon..az occsoooo:-)
Aki a kék autóban meghalt, egy közeli hölgyismerősöm fia volt.Gondolod, hogy véletlenül tettem ide a cikket.A golf nem volt a baleset részese.Ha megnézitek a passat elejét akkor lehet következtetni, hogy mivel ütközött!!
Van itt egy két wabis ha jó fiú vagy és szépen kéred,biztos betanít valamelyik,mert különben oda vágnak valami idegen mellé.Azt,hogy a hűtősökhöz szeretnél kerülni,biztos lehet jelezni,de ők fényérzékeny árut is visznek :o)) vagy csak azt :) ha meg gyümit akkor kerregni fog a hűtő a fejed felett éjjel és a kollégák sem díjazzák az egész éjjel járó hűtttőt :D. Igen az 5 napos tanfolyamra jobb ha Pesten keresel szállást,mert reggeltől délutánig ott leszel.Ha meg nem akarsz napi 40km-ert autózni akkor jobban jársz.Ott elmagyarázzák a cég irányvonalától kezdve a kártya,tankolás meg ecetera dolgokat.
nincs basszus...pletykák vannak..(áll elvonták az ausztriai kijárás támogatását..old meg ahogy tudod)..most az a 40km..kötözködsz velem??:-)))wazze:-).
zeg és nagykanizsa között lakom..ugyhogy nincs 240:-)
szoval betanitot kapok vagy keresnem kell??a hütösökhöz kerülni nehéz??és mi ez az 5nap tanfolyam??elvileg szállást kellene fenn keresnem??
Oké így érthető. De amúgy ez valami férfi perverzió vagy mi, hiszen Road barátunk is rendszeresen csemegézik a lánglovagokon.
Egyszer az egyik sofőrünk felborult a konténeres autóval, hegyről lefelé jövet befeküdt vele egy fa és egy telefonfülke közé. Gyorsan ment és a kanyarban elrántotta a rakomány. A jobb oldala ripityom lett a fülkének, isteni nagy szerencse volt, hogy asszonypajtit aznap éppen nem autóztatta ami amúgy rendszeresen szokása volt. És neki sem lett az ijedtségen kívül más baja. Utána az egyik kolléga akinek volt ez ügyben ismerőse megszerezte a tűzoltóktól a felvételt és ha már volt 240 perc a kazin felvettek utána még sok egyéb nyalánkságot, többek között egy másik kolléga esetét aki vonattal ütközött és még naturelle ott feküdt a sinek mellett, meg azt, hogyan vágnak ki egy másik hullát egy roncsból, stb... Szóval nem a Fókuszba szánt felvételek voltak.És akkor ezt egy szép nyári estén társadalmi eseményként mogyi és aprósüti mellett testületileg mindenki végignézte, sajnos én is mert függelékként hivatalos voltam a szeánszra. Ja és ezek után még a konténeres roncs képét is kirakta valaki az iroda falára. Bár erre egy indokot tudok, hogy lássa a sofőr, hogy milyen fasz volt, a többi meg okuljon belőle. Dehát nyilván csak azén harmatos női lelkem nem bírja az ilyet.
Ha ott laksz akkor csak van egy ismerős aki a Gartnernál van akit megtudnál kérdezni,hogyan jutnak ki a kamionokhoz és mivel!! A táv pedig 241km :))) Zala és Budapest közt.
Elméletileg lehet.Nehéz ezt így megmondani pár képről.Nekem olyan Golfosnak tűnik a kék is.Husky az nagy Volkswagen fun nem tudom ilyenkor merre kódorog :o)))) lehet ő okosabbat mondana. De vegyük alapul,hogy liili állítása igaz akkor a harmadik autónak is akkora sérülése kellett,hogy keletkezzen,hogy tuti nem ment volna el a lábán onnan.Ekkora ütközésnél.Szerintem ez a két kocsi ütközött,mert ha a kék másikkal csattan akkor az is ott lenne.
na ez legalább érthető..egy tény ami nem csak felvetés..ezt nem tudtam amugy...igy már nem tetszik a gartner annyira....csak én zalaegerszegi vagyok..de inkább utazok pestre200at......akkor a wabinak2-0 eddig.(az actros a 2.)
és ez a betanito elmélet ez mi pontosan??nekem kell keresnem vagy esetleg csak simán beraknak valaki mellé??
Egyikkel sem jársz jobban :))) mindenhol dolgozni kell.Különben úgy tűnik egy dolog ami különbözik a két cég közt.A Gartnernál ki kell menni a kocsikhoz fax tudja hova,oda kell cuccolnod.A Wabinál meg bemész a Nagykörire és bepakolsz a kamionba.Ennyi.
Egy picit ja :) Én tegnap ültem először hosszabb ideig egy DAF 105-be.Egy személynek nem olyan rossz,de nekem valahogy a SCANIA még mindig jobban bejön.
Hát ez sajna hogy nem tudod meg nézni.Akkor próbáld így:Be írod a keresőbe itt a fóruméba azt hogy "Waberer's és nem a GARTNER?" és így talán már meg találód.
Nem igazán tudok neked segíteni mivel még én is kezdő vagyok de itt van egy segítség a döntés hez szerintem jól le van írva a dolog.Gerob írta és szerintem van benne valami.De ez a te döntésed.
okosságokat olvasok de nehéz eligazodni...szoval nem tom merre is induljak...
nyáron voltam4kezezni,görögbe románon keresztül..élveztem.onnan németbe..innen jött az ötlet..ez nem gyakorlat gondolom..vagy érdekli őket egyáltalán??mi számit gyakorlatnak??
Én viszonylag korán voltam bent, így kifelé a plázától az M1-ig fél óra elég volt. Félreállni persze tényleg reménytelen (ilyen szempontból Budapest belvárosa se különb), mondjuk én a furgonnal simán felálltam a járdára.
Én most megyek Szombaton az első tanfolyamra és azt mondták hogy akinek meg van a Belföldi vagy a TIR azoknak csak továbbképzést kell tartani ami a vizsgán 3 db tesztlapot töltesz ki.Mindezt poton 75-ért.
Írhatnál egy emilt , hogy mi hogy is történt,mert én is "tágabban", de érdekelve vagyok.Aztán ha egy eseményről van szó, majd én is írok egy érdekeset.Nem véletlenül vitatom a golfot!!
Szia! Sajnos ez így megtörtént,ahogy képeken is látszik... Román kinézett a sorból(vagy átrántotta a nyomvályú)... Vétlen srác a Passatban ottmaradt... Tágabb "ismerősi körben" történt az eset...
Kár ezen meditálnod,mert bizony az ennek a balesetnek a részese.Más szögből van fényképezve az is lehet,de mivel a rendszámtartó nincs a kerékhez rögzítve így az el is mozdulhatot akár két kép készítese alatt.
Ez egy elég sajnálatos helyzet.Ha megnézitek a golf bal első kerekén a magyar kocsi rendszámtábláját, meg a műanyag rendszámkeretet, akkor nem úgy áll az első képen mint a többin!!!A golf szerintem nem ennek a balesetnek a részese.Nincs is csúszásnyoma egyiknek sem.
Szerintem teljesen reális ez a beperdülés, a 3. kép alapján. Az "olasz" Golf már (mondjuk) tért lefelé, ezért érte kicsit oldalról. A sérülés (mondjuk) úgy illik össze, hogy a csótány-passat (vagy mi lehetett) már perdülés közben nyomott bele a jobb elejével a Golf ajtajába. A kerék meg (mondjuk) azért nem hagyott nyomot, mert ott már a hasán csúszott a kocsi. Hejj, azok a jó kis nyomvályúk...!
A golf csak a löhárítójával tudta volna megnyomni a másik autót. A lököse meg ÉP!!!De neki a kereke felől van sérülés!!Mindkettő úgy néz ki mint akinek nekimentek!!De nem ők egymásnak!!Hiszen mindkettőn "homorú " sérülés van!!Egymásnak nemhinném, hogy ekkora sérülést tudnak csinálni.
Gondold el, hogy a golf, ha a bal eleje ütést kap, akkor hogyan állhat orral az út felé?Persze meg is perdülhetett, de hol a nyoma a füvön.A bal első keréknek le kellett volna a füvet taposni, ha csúszik!!A hosszanti féknyom vajon kié lehet.Az személykocsié???
Lényeg, a minőség, pontosság! Az idén, a nagy felhozatalra való tekintettel a Wab's a gyakorlott pilótákat helyezi előnyben, valamint az 45 év alattiak esetében az ADR szinte kötelezővé tételét.
Továbbá bevezetik (persze suttyomban) a "három korner egy 11-es" szabályt, ami azt jelenti, hogy nem vesződnek sokat azokkal, akikkel fuvarral kapcsolatos problémák vannak, mint pl többször elkésik, eltéved, járműrongálás, áruhiány, stb.
Ezért van az, hogy míg a gyakorlottakat egy hét tanfolyam után önálló fuvarba küldik, addig a kezdőket egyenlőre várólistára teszik.
Donelly, Nem volt vészes, de volt amikor úgy szakadt (M20-on), hogy csak egy nagy fehérséget láttam. De tél van, ne csodálkozzunk, hogy havazik :) Reggel mondta a rádió (radio1-et szoktam hallgatni), hogy dőltek meg a minuszok, skóciában mértek -22 fokot is. Londonban néztem a hajléktalanokat, kapualjakban feküdtek, a rendőrök meg ott őrizték őket. Megint sikerült a centrumba bemenni, a Westminster Bridge Plaza volt az első lerakóm. Egyébként meg hazafele sokkal inkább gáz volt németben, ónos eső+hó egyszerre, na az finom volt. Steigerwaldnál seggen csúsztam ki az autóból mikor megálltam tankolni.
Melót keresek és kezdő lévén nem tudom hogy milyen cégnél érdemes próbálkozni igaz C-böl van gyakorlatom de az mégse nyerges viszont meg csináltam az ADR is(Teljes körű).Én Budapesttől kb 20 km-re lakok és nem tudtok olyan céget ahol kezdőket is fel vesznek?Mert úgy halódtam hogy már a Wáberer's nél is váró lista van meg valami szűrés, igaz ez csak halódtam nem tudom hogy igaz-e.Már gondolkoztam rajta hogy be kéne menni csak még nincs a kezemben az új GKI papír(TIR).És addig meg fölös leges szerintem.
Ma mondta be a rádió, hogy Nagy-Británia átmenetileg mentességet kér Brüsszeltől a kamionosok munka és pihenőidejének betartatása alól, mert máshogy nem tudja megoldani az árúszállítást.
Tegnap este a cool tévén volt a ICE ROAD TRUCKERS sorozat első része.Elég meredek dolgokat csinálnak a srácok :) akit érdekel majd keresse meg mikor lesz még,de szerintem lehet hetente 1 adás van belőle. http://www.cooltv.hu/articles/jeglovagok/9047
Szeretnék érdeklődni hogy vannak-e itt olyan kamionosok akik rendszeresen járnak angliába és eltudnának hozni egy két dolgot nekem. Gyerekjátékokról lenne szó. Természetesen nem gondolom ingyen.
A Bizottság határozata ( 2009. december 14. ) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályokkal kapcsolatos formanyomtatványról szóló 2007/230/EK határozat módosításáról.
ERRŐL MEGINT MINDENKI HALGAT, HOGY PÉNZT SZEDJENEK HA A "RÉGIT" HASZNÁLJÁK.
Szia Én tudok egy másik megoldást is. Németországban B jogsival 7,5 tonnáig jó vagy. nagyon sok ilyen autó van, mivel szinte minden áruterítést ezzel csinálnak. És a másik nagy előnyöd, a német nyelv!!!! Na ez nekem hézagos, de szerencsém volt, lásd lejjebb.... Nagyon sok kiscsomagos cég keres furgonra is sofőrt, bár ez azért elég hajtós meló, viszont a pénz is elég jó, bár nem minden cégnél. Egyet már én is megszívtam, de már tudom, hogy a német nyelv miatt. (szerződés) Például a DHL, amit a német posta üzemeltet, állandóan keres sofőrt. Szóval szerintem inkább német, mint osztrák, mert itt 30 perc alatt lehetsz vállalkozó, odaát ez nincs. Szóval sok sikert
Szép kis videó, láttam én is pár balesetet, valamikor én is szép sisakot viseltem. Nekem 2009.05.11-én tőrték el a bal tükrömet, emberünk biciklist előzőtt kanyarba zárovonalon, "jóóóóóóügyvéd" 60misiét bevállalta, biciklis a hibás. 24ezrem lóg a levegőbe, emberünk nem akart eggyezni,mese vége pont...................
hu bazzzz,sajnálom ami történt veled....sajnos abszurdisztánban élünk itt mindent lehet.
hát a kamionozáshoz visszatérve.kell C.E kat jogsi,nemzetközi fuvarozoi igazolvány,jo adag türelem,meg vagy 500e ft.a wabi felvesz kezdöket is.a nyevtudás csak neked nagy segitség lesz kint.fél év mulva hátha "dübörögni"fog a gazdaság...
Sziasztok.
Előre elnézést kérek mindenkitől, akit ezen írásom zavarna.
Olyan dologra próbálom adni a fejem, hogy előbb utóbb kamionos legyek. Jelen pillanatban csak B kategóriás jogosítványom van. Pav 2vel felfegyverezve. 2 évet Taxiztam, amit 2009.11.07 én abba hagytam. Gondolkoztam már az előtt is, hogy ez valahogy nem nyerő. Mármint a taxizás. Dolgozol napi 16 órát és marad durván 80-100 ezer Ft-od tisztán. Ez alól kivétel az év első 3 hónapja. Akkor még ennyi se marad. Valahogy sose tudtam meghozni a döntést, hogy vége befejezem. De novemberben egy részeg telivágott olyan 130-al. Versenyezni próbált valakivel és fék nélkül a Honvéd utcából belement az alkotmányba ahol én közlekedtem. A kocsim TK. Van egy 10 milliós saram. A biztosító még nem fizetett, mert a rendőrök nem tudják eldönteni, hogy ki volt a hibás. Érdekes. Az alkotmány utca végig védett. 50 Km/h a megengedett legnagyobb sebesség azon a részen. S úgy látszik az alkoholfogyasztás is megengedett, ha nagyobb mennyiségben fogyasztasz. Hihetetlen. De sajnos ez van.
Node amiért billentyűzetet ragadtam, hogy pofátlanul megkérdezem tőletek, hogy mi szükséges ma kamionozáshoz? Gondolok itt a vezetői engedélyekre. Túlságosan nem is szaladnék előre. Hirtelen csupán ezek érdekelnek. Persze még az is, hogy van e esély arra, hogy friss jogosítvánnyal el tudok e majd helyezkedni? Most dolgozni úgy se dolgozhatok még legalább fél évig. Szóval lenne időm s pénzem mindezek vizsgák letételére. Azt is tudom, hogy ez egy család gyilkos munka. A taxi is az volt. Amit még rólam tudni kell, hogy 26 éves vagyok. Angolul illetve Németül középfokú nyelvvizsgám van. A taxi mellet Ausztriába dolgoztam a síszezonba. Sofőrként. Sajnos ez is megszűnt mivel nincs már személyautóm. Van érettségim és elektronikai műszerész a szakmám. Úgy fest, a jogsim is megmarad, bár harcolnak még az orvosok az ellen, hogy megmaradjon. A balesetben eltört a koponyám. A fülemben a piramis csontok. Eltört még pár bordám. Lassan de biztosan csak felépülök. Mérhetetlenül csalódott vagyok. Tönkre tett egy ember. S ez az ember még a szemembe is röhög. Nem titkolt célom, hogy 2-3 éven belül végleg letelepszem vagy Ausztriában, vagy Németországban.
További szép estét mindenkinek.
Segítségeteket előre is köszönöm!
Üdv:Kolev Zoltán
msn:kolev.zoltan@msn.com
mail:kolev.zoltan@freemail.hu
Nem sajnáltatás céljáböl közlöm veletek ezt a néhány képet és videot. Szimplán csak rá szeretnék mutatni arra, hogy ebben az Országban mindent lehet.
Videó1: http://www.rtlklub.hu/video/74885 Videó2: http://www.rtlklub.hu/video/74891 Indexen lévő cikk: http://index.hu/bulvar/hirek/2009/11/07/terepjaro_es_taxi_karam
Hidegről/hóról nemrég hallottam egy viccet (ha lehet itt ilyet):
Két jóbarát telefonon beszélget. Az egyik orosz, a távoli tajgáról, a másik a napfényes floridából. - Te Iván, nálatok tényleg -60 C van? - Á, dehogy is. Kb olyan -20-25 C lehet. - De mondom, most mondja a híreket, hogy tényleg annyi van. - Hidd el cimbora, mondom én neked, hogy nincs itt annyi. Legfeljebb -30 C, de ennél nem alacsonyabb. - Hát Iván nem is tudom. Azt mondják, hogy -60 oC fok van a távoli Oroszországban. Itt nézem a TV-ben a híreket. Az autók lefagyva, méteres jégcsapok, kihalt utcák. - Jaaaaa! Odakint? Az lehet!
Ha felvesznek a wabihoz akkor van egy ilyen kaukció ami 100.000huf ezt befizetheted vagy levonják majd a fizetésedből.Azt hiszem azért van,hogy ha összetörsz valamit,vagy hamarabb lelépsz mint ők gondolják.Pontosan nem tudom,de esetleg keress rá,mert már le lett írva egyszer-kétszer.Talán deps írta,nem tudom.
Érdekes cikk a magyarországi elektronikus útdíj fizetéssel kapcsolatban. http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/07/2013-ig_biztosan_nem_lesz_elektronikus_utdij/
menjél.én voltam ott.most nagy átszervezések vannak... van kaukcio,de négy részletbe vonják le,ha kilépsz vissza kapod.vhol dolgozni kell,a kocsik jo állapotuak majdnem ujjak,legalább azzal nincs vagy nem lesz gondod...
Segítséget kérnék tőletek. Nagyon gondolkozok rajta hogy elmegyek a Waberer's-hez kamionozni,esetleg van itt valaki aki itt dolgozik dolgozott?Ha igen tudna valami mondani róluk,hogy pl.mi igaz a havi 300.000Ft-ból,merre, meddig, hány, napig?A 100.000FT kaukció....stb Hallottam róluk jót is rosszat is.
Na ennek is levágnám mind a 2 kezét, kár hogy nincs ilyesmire lehetőség. Soksok kéznélküli lenne ebben az országban. És akkor legalább tudnám hova folynak a cociális segílyek :D
Jó lett nem? Tépőzárral oldottuk meg. Egyik felét rávarrattuk a függönyre, a másik fele meg ragasztva lett belül. A szélvédő fölötti az elég jól megragadt, az oldalsóknál kellett egy kis sziló :)
Motorikusan a Masternek sincs (még) semmi baja, szervizt meg nem tudom milyen, eddig egyszer voltam 1 kis műanyag patentért :) Közben nekem is meglett a program a hétre...jövő hétre. Pápa 2 paletta, csütörtökön felveszek még 3 raklapot Wertheimben, aztán irány Manchester. Pénteken le kell rakni, ha szerencsém van vissza is tudok rakni és akkor megint nem kell hétvégézni.
Mondjuk még nem kerestem rá, de létezik az ADAC-nek furgon/kisáruszállító kategóriája is a megbízhatósági statisztikájában ?
Az egyterűeket böngésztem nem rég, és meglepődtem a franciák nagyfokú fejlődésén. Scenic-Kangoo nagyon feljött 2003 óta, és az első helyen a C4 Picasso volt.
Nekünk a Traficokkal nincs eredeti gond, annál több a trágya szervíz miatt. Pl.: olajcsere után hazafelé menet elmegy az olajnyomás, mint később kiderült letekeredett az olajszűrő, és kifújta az olajat. Vagy elütött vaddisznó utáni jobb eleje javítás: lámpa, sárvédő, hűtők, pár apróság csere, majd a nem visszarakott generátorborítás miatt a sós lé befolyt és kinyírta a generátort. Balesetes autó javítása idejére tőlük bérelt 1-2 ezer km-es Trafic nem C-s, hanem sima gumikkal lett átadva, persze ez csak 8 személlyel és 2 bőrönddel derült ki egy éjjeli defektkor az autópályán. A régi, 1,9-es 420ezret ment el, EGR-stekker lehúzva, no hiba. Az új, 2000-esek is már 300ezer km környékén járnak, "saját" hibát még nem produkáltak, az ugyanilyen motorú Vivaro is szépen teljesít.
Én már itthon :) Pár dobozt kellett gyorsan vinni Chemnitz mellé, párat Fulda-ba, és Fulda-ból volt 1-2 SOS apróság vissza. A Sprintert nem lett volna érdemes ennyi motyóért beindítani, így mentem egy kört a Scenic-emmel. Vasárnap du indultam, hétfő reggel voltam az első helyen, du a másodikon, ma reggel pedig kirakodtam itthon. Hó volt bőven útközben mindenfelé. A normál karika csütörtök esti rakodással lesz, Fulda oda-vissza.
Amíg még csak alketrész. Amikor elhoztuk a boltból a Trafikot hallom, hogy valami zörögve gurigázik a padlón. Jaaaáááásemmi, csak egy tízes fúróhegy. :-)
Ebben lehet valami. A Masterban amivel járok 70 ezer km körül lehet, de már most látszik, hogy nem lesz örökéletű. Múltkor pl. találtam egy csavart ami -mint utólag kiderült- a jobb oldali napellenzőből (vagy a fölötte levő polcból) esett ki, holott azt egyszer nem nyitottam még le. Sprinter ugyanez. Múltkor Sassnitzban egy cseh kolléga rohadt le egy Mercivel, próbáltunk bebikázni, de azon is látszott, hogy szét van már hullva rendesen (200 ezer körül volt benne).
Hermes Packet-ot sráccal beszélgettem kint a Crafterjeikről: alapban 1 litykóval többet isznak mint a Sprinterek, hiba mindkettőnél fordul elő kb egyformán. Ők használnak Sprintert is, Craftert is, szerinte egyik sem jobb a másiknál :)
Ezt elég nehéz eldönteni,igaz nem mérvadó,de sajna hallottam már egy rakás fos Craftert is.Manapság ezek az autók pár évre vannak gyártva. Majd mindenki eldönti magának mi a jobb :o))
A kurva életbe, ma is vittem egy rkl banánt, ma este átforgatom az összeset:o)
Amúgy este gondolkodtam egy kicsit, és tényleg nincs okom panaszkodni vagy megszólalni. Átlagosan, vagy talán még kicsit jobban is keresek mint az átlag, megszakadni nem kell, korongot dobálni nem kell.Az egyedüli ami kicsit rosszabb, az a beosztás kb másfél havonta jön ki úy, hoyg szabad hétvégém van. De nem sírok mert se kutyám se macskám, akár éjjel nappal dolgozhatok.
Vkivel beszéltük itt a januári haldoklást, bejött a LIDL-nél is 5 autó ment az éjjel a 12 ből :o((
Szerencsére az én autóm megy folyamatosan , így nem panaszkodom, de biztos lesz olyan, hoyg arra nem adnak fuvart, hogy a másik cég kocsija is mozogjon kicsit. Remélem hamar vége lesz ennek a buzi időszaknak.
Színek miatt lett ez a felállás. Én leginkább a billencsekkel foglalkozom. A nemzetközis vonalon csak a javításba szoktam besegíteni. Belföldre azért favorizáljuk az MAN-t, mert minden sarkon van hozzá alkatrész.
Én a DAF-ot raktam volna középre, mert csak az a király!!:-))) Ha megkeresnél meló ügyben azt nagyon megköszönném, mert igaz megyek honap Pirmasens-be,de halott a nemzetközi:-((
Lehetséges. A melósruhánk szürke, zöld felirattal, és fényvisszaverő csíkkal.
De mondom, már egy ideje nem rendeltünk. Én is csak az utolsó szériából tudtam megmenteni magamnak egyet.
A nemzetközi vonal nálunk is halott ilyenkor, de ha lesz hely, megkereslek.
Ja! Hogy még menjen az önfényezés is: mindig minden sofőr otthon van karácsonytól szilveszterig. Tavaly kint "aludtak a kocsik, a kollégám ment a sofőrökért. Idén szerencsére mindet haza tudtuk hozni "lábon".
Nemzetköziben nálunk is DAF a favorit, egy tőlünk független malőr miatt lett a három TGX.
Az ünnepek előtt Dunaújvárosban rakodtam le, a papírgyárban, hulladékpapírt.Ott láttam Méhes trans-os autókat.Voltak vagy 4-5 kocsival.Egyenmunkaruhában.Gondoltam is megamban:Itt még telik munkaruhára??Ráadásul feliratosra??Kár, hogy akkor nem álltam meg kérdezősködni:-(
Üdv mindenkinek! Boldog.....ááá Boldogabatt és erdeményekben ti-titiri sallanag!
Olvasom a topikot és egy- két dolog eszembe jut!
1 elöször is pár éve soförködöm természetesen minimálbérrel mint mindenki a többi zsebbe. Vagy a br88 egy kicsivel több is azszem. Mivel 30 vagyok naggyábol 10éve soförködöm nem tudom mikor lett ez a szemlélet h. ennek a -szakmának- munkának ez megfelelö!!!! KI és mikor döntötte el h. igy ez legális nem igaz h. az apeh-nak sem tunik fel semmi h. itt ennyi lovébol nem lehet megélni?????
2 Szoval a 90-es évek végén ez a fizetés volt a divat akkor kárpotolt kissé a többlet pénz manapság???? meg mi van??? A titkárnö ismerösöm személyi asszisztens keres kb br230 de mig ő valamit elcsesz nyom egy törlés gombot vagy ha elalszik max a monitorba veri be a fejét ezzel szembe mi....? ugye nem kell mondanom szoval mind a ketten ha egymás mellett megörekszünk ami nonszensz és elérjük a nyugdijt neki egy vastag boritékot hoz majd a postás nekem meg max a szociálisebédet! Pedig mindketten becsuletesen dolgoztunk életünkben
3Becsület Megbecsülés
5éve vagyok a cégnél buktak már meg dolgozok -soförök- gázolajjal A főnőköm mit tett oda adta a fizetését azt közös megegyezéssel távozott a koléga.Miért? mert fosik h. felnyomják h. a minimál mellett a boritékba ad lovét. Ezek az emberek akkor összehasonlitva persze h. több pénzt kerestek mint én és ezt több helyen is megcsinálják.Lessz valami következmény soha semmi!!!!! Akkor ki a fasza gyerek?? kérdezhetitek.
4Soförtulkinálat Nemhiszek ebben A sok fiatal elkezdi még többen abbahagyák miért? Lehet a tul sok lemondás miatt ki tudja? Egy 1500-as flottánál az is jo h. 1 kezdő elviszi 1 kanyarra a gépet minth. ott állna nyista pénzért!! Nem a W ellen vagyok se mellette!
Dolgoztam pár éve Waberer's-nél, utána Coca Cola, aztán rögös úton kerültem ide, mint műhelyfőnök, tavaly február óta pedig átvettem a belföldes szállításvezetést is.
Ami még szinpatikus itt, hogy ellentétben az olvasottakkal, nálunk a nagyfőnökön kívül vagyunk 7-en az irodában, és snitt. Efektív a szállítással hárman foglalkozunk, plusz a nagyvezér. A többi (kb. 150) ember mind konkrétan a termelésben, illetve a szállítmányozásban végez érdemi munkát.
Nem haragszok, emlékszek arra az időre az a P2P nél volt mikor kérdeztem, hoyg lehet kijátszani az elektronikát, arról a cégről annyit, hogy az agusztusi fizetést október 1 hetében kaptuk meg... beszéltem nemzetköziekkel mikor szóvá tették hogy 2 hónap csúszással kapnak fizetést az volt a válasz: "lehet keresni más céget" és a sofőrök nagy részét kijelentették, és munkavállalói kiskönyvel alkalmazzák, és már csak úgy vesznek föl embert...
Xf volt aki lehülyézett, meg talán még mások is.
Ez a hely ahol most vagyok, szerintem tök jó hely, a góré sofőr volt, tisztában van vele, hoyg én keresem neki a pénzt... Ha vmivel jobb autók lennének (sajnos ahhoz kevés a magyar fuvardíj) akkor egy nagyon jó melóhely lenne.Meg se fordul a fejemben, hogy leszedjek a tankból. 83-nél nem is szoktam többel menni, próbálok spórolni neki ( pedig megengedett a 90-es tempo, sőt kapcsolható a határoló, van aki 100-110el jár). A hűtőt is spórolósan használom, ezzel is megtakarítva.
Ne haragudj meg,de pont Te jutottál a fejembe,amikor ez a téma szóba került. Találtál melót,és már azon törpöltél,miként kéne levenni... Akkor valaki(nagyon helyesen)lehülyézett. Most azt írod,hogy megtehetnéd,mégse teszed.Ezek szerint bevált a munka,nem szívatnak,nem érzed szükségét,hogy egy kis pluszt szerezz.
Érdekes az ami a magyar multiknál megy mint biztonsági szolgálat címszóval... Egyszer akartak elküldeni Herceghalomra, de még a pkolás előtt más sofőr ment, ha én megyek tuti kitiltanak.
Hol terítenél? A Dyna praktikus, ha nem vagy túl nagydarab és nem mész hosszú távokat országúton/neadjisten pályán. Canter esetleg? Szintén hasonlóan megbízható.
Segítséget és véleményeket kérek tőletek. Kisteherautót szeretnék venni (furgon), vmilyen hűtőset, max 3.5M Ft+ÁFA-ig. A lényeg hogy hűtős legyen, húskészítményeket szállítanék vele, boltterítés. Ti milyen típust javasoltok, kinek milyen tapasztalata van? Elsősorban Toyota Dyna, Ducato/Jumper, Sprinter (bár ezekről vegyes dolgokat mondanak) jöhet szóba. A havi futás kb 6-8 ezer km, maximum 800-1000 kg terhelés. Minden fenntartással kapcsolatos tapasztalat érdekel, szerviz, fogyasztás, bármi ami van. A kényelem persze nem elhanyagolható, de leginkább a megbízhatóság fontos, egy autó akkor a legdrágább ha áll. Ja és Ti mennyi max km-el, vagy életkorral vennétek ilyet? Tudom kicsit láma kérdések, de ez van:)
Szerintem nem pont a biztonsági őr a vízfejű :o) Jól megfogalmaztad a szoci időből maradt jó pár emberen,hogy tök mindegy mennyit keres ha adódik alkalom,elfogja lopni amit tud. Az is lehet nem tudja mire lesz neki jó,csak "Jó lesz valamire" címszóval elviszi haza.
Most szántam rá magamat a nagyautókra, van valakinek infója arról hogy miben/mennyiben szigorodtak a feltételek?
Hogy kicsit mégOFFab is legyek: :) Valaki írta itt hogy a sok vízfejet kell eltartani a cégeknél, pl. teljesen fölösleges a sok bizt.őr. Ez speciel igaz is lehetne, de míg egy bizt. őr keres 120 br. (és vállalkozó, tehát saját maga után fizet mindnet) addíg igen nagy a késztetés arra hogy valaki "kiegészítse" a jövedelmét. De meg merem kockáztatni hogy ha holnaptól a dupláját keresné a jelenlegi fizujának, akkor sem végezné tisztességesebben a munkáját, sajna ez a berögzült szoci rendszer hagyatéka amikor még mindenki a melóhelyéről beszerzett dolgokból vette/építette a nyaralóját, festette a kerítését stb...
Nekem speciel a seggem volt állandó repülőkészültségben míg az egyik multinál voltam, úgy hogy napi 1-4m FT hiány volt, a kp. raktárban minden a kamionra került, de megérkezéskor már sokminden nem volt az autón, hiába az elektronikus/sorszámozott plomba. Csak éppen az ajtón már a plombát tartó imbuszcsavarban menet sem volt, a zsinár a fülke mögött elvágva és szépen összeragasztva, legeksztrémebb esetben alul csapóajtó kialakítva egy rklp helyen az autón... Az ilyeneknek leváfnám mind a 2 kezét ha rajtam múlna.
Sziasztok!!! A Gerob elment,Pesten várja a megrakott szerelvény,állítólag Hollandba megy!! Majd este fog hívni a pontos úti célról. Üdv,baleset és SÜN mentes vezetést kívánok mindenkinek aki úton van!!
Azért abba is bele kéne gondolni, hogy vmi ok is lehetett amiért loptak. Ha csak autónként 1 sofőrt számolsz az is 46 sofőr, az kizárt dolog, hogy mind a 46 sofőr mocskos tolvaj legyen, hacsak nem voltak megfizetve és vmiből össze kellett szedni a fizetésnek a hiányzó részét.
Helló! Nyugodtan hozzászólhatsz hisz azért van a fórum :o) Ha nem lenne pár iparművészeti agyag edény sofőr akkor most 8milka zsebbe maradt volna.Hiába,hogy visszahozta az árát ezt meg lehetett volna előzni ha nem lopnak.Azért vagány gyerekek lehettek,hogy havi ezer litykót lepippantottak.Az még 280-al számolva is 28 mill.Én elküldtem volna a retekbe mind.
És a sofőrök hogy vannak voltak megfizetve? Javult a helyzetük, esetleg többet keresnek, vagy annak a heti 25e liter gázolajnak az ára a górék zsebében landol a sofőr meg dolgozik minimálbéréért?
Én nem hinném,hogy sofőrként kezdte!!!Ha jól tudom tavaly készült vele egy riport Juszt László készítette,talán még fent is van valamilyen oldalon.Ott is ugyanazt említette mint amit itt leírnak :
"Wáberer György 1956-ban született Sátoraljaújhelyen. A sárospataki gimnázium után a Győri Távközlési Műszaki Főiskolára járt, 1978-ban diplomázott. Ezt követően csatlakozott a Volán Elektronika céghez, ahol rendszerszervezőként dolgozott. A Volán Tefuhoz 1986-ban került, a számítástechnikai osztályt vezette. Hat társával közösen alkotott konzorciumot a Volán Tefu cégcsoport megvásárlására 1995-ben. A sikeres privatizáció után a cég vezérigazgatója lett. Nős, két fiú és egy leánygyermek édesapja."
Forrás : http://www.modellvilag.hu/index.php?page=/index.nml&subpage=/menu/egyhir.nml&id=2639
Asszem szeptemberben volt, mikor hívott az " apu" hogy nem e tudok vmi beugró sofőrt mert a másik autón a kollega eltörte a lábát és pont ő dolgozna este, nem tudtam semmit azt mondta majd megoldja. Este mikor pakoltam akkor láttam, hogy jött a góré, először azt hittem, hozott vmi beugró sofőrt, odajött, szólt, hoyg magyarázzam el melyik bolt hol van, hogy jobb menni nem talált sofőrt, beült ő az autóra és elvitte a fuvart ahelyett hogy visszamondta volna...
Én nemrég olvastam egy vele készült interjút, igaz nem épp friss volt(talán 1 éves), ahol azt mondta, csak B-re van jogsija. Viszont kötelezte a vezénylőit, hogy menjenek el 1-1 körre, meg ő is elment, ahol is állítása szerint rengeteg "szervezési tartalékot" vett észre, és már alig várta hogy hazaérjen, hogy változtathasson a dolgokon.. ez egyrészt jó, hogy ők is kipróbálják, másrészt meg ugye a francnak hiányzik az, hogy a főnöke ott lihegjen a nyakába.. :)
Úgy gondolom,ők már múltidő.A tavaly szeptemberi "kiszavazóshow"t elég fájdalmas volt megélni,átélni.Szerintem akkor mindenki elgondolkodott az élet nagy dolgain...Azt a napi 5-10-20-akármennyi litert (nekem)nem éri meg.Ad fizetést,ki tudok mindent fizetni,nem éhezik a családom.Majd lesz ez jobb.
De ahogy írod is "a slagozók általában rövid időn belül kihullanak". Tehát nálatok is megfordul 1-2 akinek nem elég a rendes fizetés. Ahol kezdtem a nemzetközit, ott is volt olyan aki képes volt a 7.5-es Ivecoval 25-30 literes "fogyasztásokat" produkálni. Pedig ott se keresett szarul senki, főleg ahogy mostanában olvasgatom a fórumot, hogy nagyobb autón milyen pénzeket kapnak a többiek :S
Én is leírnám a céges gyakorlatot. Nyerges billencsekkel autópályát építünk(javarészt),mindenféle talajon kell közlekednünk.Nincs norma az autókra kiadva,azt mondta Apánk,hogy ameddig megközelítőleg azonos fogyasztást hoznak az autók,addig nincs baj.A Nagy Testvér minden autóban ott van.A slagozók altalában rövid időn belül kihullanak.A legtöbb plató alatt ott van egy 4-5literes kupa,hogy ha aszfaltozunk, legyen mivel áztatni.Soha nem jutott eszembe,hogy hazahozzam.Időbe ideadja a pénzünket,úgy érzem nem húz le,miért lopjak?
Nem akarom védeni "apámat", de halványan dereng egy cikk egy régi camion truck magazinból, mikor még újonc cég volt a waberer's. Egy interjú Gyurival, egy járati úton vett részt, saját maga csinált végig mindent, ezek szerint jogsija van neki és megy neki a kamionvezetés.
Jah és azt is elmesélte a cikk írójának, hogy az út során odament hozzá egy céges kolléga, kölcsön kérni eszközöket a leszíváshoz, csak az ipse nem ismerte fel Gyurit. Lehet innen ered minden baj forrása... :-)
Lehet fölismeri, meg még a kulcsát is megtalálja, de hogy a telepről már nem tudna kiálni vele az fix. Gyuribának is ha odalöknénk egy autó kulcsát meg egy pót rendszámot, hoyg " akassz össze köcsög" szerintem bajban lenne, már az ajtónyitással is.
Ez maximálisan így igaz,de kell még hozzá egy kis jó akarat is!! Ezeknél a nagyobb cégeknél,szerintem egyik cégtulajdonos sem alulról kezdte. Sőt még azt is megkockáztatnám,hogy kamiont is csak képről ismerné fel.
Általában abból lesz a legjobb főnök aki alulról kezdte, volt alkalmazott sofőrködöt, majd lett cége, az tisztában van mindennel, hoyg hol hogyan fogyaszt az autó, mi kell ahhoz hogy boldog legyen a sofőr stb...
Még valami! Igen igazad van,hogy annál a cégnél korrekt a főnök.Megbízik a sofőrökben és erre a sofőrök rá is szolgálnak.De viszont ehhez kell még két dolog!! Az egyik egy normális fuvardíj amiből ezt tudod finanszírozni. A másik meg a főnök nagy valószinüséggel "nem éhes" annyira mint némelyik. Hiszt tisztába van avval,hogy meztelen seggel jött a világra és avval is fog elmenni innen.
Igazat beszélsz. Most ahol melózok cég, sofőr volt a Góré, járt majdnem mindegyik autóval, tudja menyit eszik, ráadásul a nehezebb lábú sofőr közé tartozik. Múltkor megkérdezte hogy jött ki 38 literre a fogyasztásunk, mondtam neki, hogy nézze meg a másik 2 váltó korongját, vagy jöjjön be és nézzen meg milyen súllyal mászkálunk Pesten. Nem is kérdezett semmit.Amúgy a tankolásról meg anyit, hogy van egy kis céges furgon abban egy köbös tartály szivattyúval, meg átfolyásmérővel, és ha tankolni kell és épp nem ér rá ő vagy a másik ember akkor odaállok az iveco mellé tankolok, sms ben elküldöm neki menyi ment bele és a km óra állást és kész.Neki se jut eszébe, hogy én lopnék a tankból, meg nekem se ( pedig simán ki lehetne játszani).
Nos van ebben is igazság amit írsz!! De megint meg kell ,hogy cáfoljalak az egyik dolgot illetően. Azt írod ha kapna valaki rendes fizut nem lopna!!!Nagyon tévedsz,vannak emberek akik nagyon éhesek.Környezetembe történt: Csávó egy nagy cégnél dolgoz(ott)ik ahol még meg is fizetik az embert korrekt módon,halkan jegyzem meg havi 3kilót vitt haza kézbe (hivatalosan) napi 8óra munkáért,néha egy pici túlóra amit korrekt módon a magyar törvények szerint ki is csengettek.Erre mit csinál a vad paraszt???El kezdett lopni,mert megbíztak benne (nem is kevesett) és ezt kihasználta.Aztán csak kamillázott mikor kattant a dupla karkötő.Az ilyen mit érdemel???
Te is tudod nagyon jól,hogy mindig lesznek kretének akik a legalacsonyabb ár alá is alá mennek!!Soha nem lesz vége!!!Magyarország nem nőtt fel ehhez a feladathoz és még nagyon sok máshoz sem.Sőt azzal is tisztában vagy,hogy nagyobb cégeknél a főnöknek sosem elég,mert nem tud havonta két millkát elverni hülyeségre akkor habzik a szája.Olyan mint a katonaság volt,ha valamit elbaszott valaki kin csattant az ostor??A legvégén kullogó honvédeken.Itt meg a sofőrökön,mert ő áll a tápláléklánc végén.
"Na én befejeztem, mert úgy látom itt sem tűrik, hogy valakinek van saját véleménye/tudása amit megosztana a többiekkel:(" Ez nem így van!
Ne haragudj, de én úgy látom, hogy most éppen egy kultúrált kis vita alakult ki, pro és kontra alapon.Mindenki elmondja az érveit benyomásait, tapasztalatát.Eddig úgygondolom, hogy le a kalappal a hangnemet illatően!!Maradjál csak nyugodtan mert szükség van itt mindenki véleményére!
"Nálunk az a baj, hogy túl nagy sleppet kell eltartani."
Nem védeni akartam a főnökséget,de azt az oldalt is nézni kell,de tudom mire gondolsz,mert ismerem az ilyen kretén csapatot akik csak a lét szedik ki a cégekből és semmire kellő,gerinctelen férgek.A sofőr meg fél lábbal kórházba a másikkal meg a temetőbe.
Teljesen igazat adok Neked! Átgondoltam az ilyet a másik oldalról is.Elismerem, hogy minden drága, és vannak tolvajok is.De hogyan adhat normát úgy, hogy egységes?Pl: egy spanyol út köszönő viszonyban sincs egy angollal.Miért gondolja a gazdám rögtön, hogy belenyúlok a tankba, ha kicsivel magasabb a fogyasztásom egy úton? Nyugaton hogyan oldják meg??Természetesen valahol szabni kell egy határt.A nyugati rendőrt miért nem lehet korrumpálni??A nyugati sofőrt miért nem vádolják??Ők is arra járnak mint mi??Ha nálunk is mindenkinek a fizuja magasabb lenne tuti, hogy nem lopna senki!!Ki kellene számolni, hogy melyik a jobb megoldás.Adok a sofőrömnek 25ft/km, bért.Vagy fenttartok egy hálózatot amelyik figyeli!!10.000km-nél 40.000ft.(21-hez viszonyítva)És akkor lehet követelni!!Félteném az állásomat, mint a nyugat rendőr!!!! Bebizonyított tény, hogy a tesco-ban, meg a nagy áruházakban nincs annyi lopáskár mint a vagyonőrök fenttartása!!!! Magyarországon általános szokás, hogyha az autó nem jó, vagy valami kár éri, vagy sokat fogyaszt, akkor a sofőr béréből levonjuk.Senkinek nem jut eszébe, hogy be kellene valahogy bizonyítani, hogy a sofőr ellopta, valóban.Tehát valóban ő tehet róla.Hol bizonyítják ezt??Sehol! Vonjuk le és kész.Ha nem tetszik neki kirugjuk!!A söfőr a tartozéka egy autónak.Annyi becsülete is van.Sajnos:-(( Említettél egy olyan céget, ahová kihalásos alapon lehet bekerülni!Vajon ők hogyan csinálják???Az üzemanyag neki is annyi!Ugyanannyiért fuvarozik ő is!Az autópálya neki is annyi , mint a többinek!!Hogyan lehet, hogy mégis szeretnek az emberei ott dolgozni??Megmondom!! A főnőkük egy normális ember, és nem azon jár az esze, hogy mit hogyan lopjon ,el az államtól, meg milyen kiskapukat keresgéljen.Ha a főnők normális a cége is az.Legjobban a tolvaj fél, hogy meglopják.Régi mondás ez de igaz.Ahol a fejben nincs rend ,ott sehol nincs rend!
Mivel én nem tanultam logisztikát (csak szállítást) és nem értem mi az a wájli, igaz nekem a tv is tv és nem tfau, ezért a mai naphoz ennyit tudok hozzátenni: A barátod használna csak 20 furgont, de abból legyen 10 kifizetve! Most megtanulta mennyit is spórolt (nem kárörvendek). Nálatok hatványozottabb a baleset lehetősége a több futott Km miatt, erre kellene előre gondolni!
A fogyasztást meg Husky jól leírta, azaz ma már mindegyikben van nyomkövető (nem extra költség, mint pl luxusülés), ami azt is tudja mennyit fingott a fülkében valaki. Ráadásul csak le kell tölteni a kocsi "agyát" és minden "kiderül". Arról nem beszélve, hogy mindenhol a fizikai dolgozón spórolnak és nem a diplomásokon. Pedig pont ők akik viszik a pénzt és nem hozzák.
Tudjátok csak a tulajdonosok pénzsóvársága miatt tartunk itt, mert "Ti" akartátok, hogy ne legyen "zónadíj" hanem szabad kereskedelem legyen a fuvarozásban is. Arról nem is beszélve, hogy nem kellene minden sz@rt elvállalni aprópénzért és akkor egy megbízó sem mondhatná, hogy de ennyiért akár 10en is elviszik.
Na én befejeztem, mert úgy látom itt sem tűrik, hogy valakinek van saját véleménye/tudása amit megosztana a többiekkel:(
Ja és Deps megoldható máshogy is a 28 naponkénti letöltés....(még ha 5 hetente jársz haza)
Mindenki ott spórol ahol tud ez egy igaz dolog, és még meg is értem némelyik vállalkozót, de nem azt amelyiknek 1000 kamionja van és feleslegesen alkalmaz 2000 irodistát....
Amúgy meg szar mikor a spórolás miatt a " fagyi visszanyal".Ezt mondom a főnökömnek is a gumik miatt, idáig olyan 60 ezret fizetett ki bírságra a gumik miatt...
Van egy történet is,hogy lássátok picit a másik oldalt. Van egy fuvarozó vállalkozó van neki 30db furgonja.Egyiket nagyon összetöri a sofőr(saját hülyesége miatt).Mondom a srácnak ne fájjon a fejed a casco úgy is rendezi ezt (pár hónapos volt az autó)!Azt mondja nincs a kocsikon casco.Kérdezem tőle miért nincs??Azt mondja számold ki van 30db autó annak havonta 10-15rugó csak a casco.Ugye a legolcsóbb megoldással is 3kiló havonta.Egy évben pedig 3,6 mill. Mindenki ott spórol ahol tud.Ennyi.
Tudom,hogy vannak ezek a kütyük amik megmondják,hogy merre meddig mennyi a méter :o) de ismét gondolkozz másképp.Igen lehet venni ilyet minden kamionba,de gondolom nem adják ingyen.Számold ki mondjuk legyen 1kiló egy gépbe ez a ketymetyüty,500x100.000=50.000.000 Na akkor most vagy bedobsz 50 millkát még vagy adsz egy normát.Melyik az olcsóbb megoldás???
A P2P nél mindegyik prérinyulban benne volt a webáj, látták meddig van a tank, és x liter eltérésnél már jelzett hogy valami van. Irtunk minden tankolást, így simán lehetett számolni és figyelni hogy mikor lop a sofőr.
De jelen voltam tavaly a Rossman raktárban, ahol a várakozás alatt a Hopi-s kolléga úgygondolta leszedni a neki járó részt, raklaptartó kinyit, cső+kanna elő, és szépen leszedte a maga kis 30 literét, maj dmikor rámpára akart állni az autó nem idnult, telefon a diszpécsernek, ő mondta hogy tegye vissza a 30 litert amit kivett, és nullázák a riasztást, és mire beér a telepre szedje ki a fülkéből a holmiját...
Igaz nem a barrikád másik oldalán vagyok :o) de fordítsd meg a helyzetet!!! Te vagy egy cégvezető,van mondjuk 500db kamionból álló flottád! Kikalkulálod,hogy a sofőrnek tudsz adni mondjuk 22ft-ot km-enként meg tegyük fel te nagyon frankó főnök vagy és még adod a minimálbért+vasárnapért 30.Megyeget a cég,de egy idő után feltűnik,hogy kicsit sok az üzemanyag számla.Mivel te tényleg jó főnök vagy tudod,hogy kb. mennyit kéne kajálni egy normál körülmények között hajtott kamionnak.Mivel bizonyítani nem fogod tudni a büdös életbe,hogy ellopta a sofőr a nyálat vagy tényleg ennyit evett vagy netán nem tud vezetni.Mit teszel??????? Adsz egy normát,mert ettől egyszerűbbet nem tudsz. Innentől fogva aki tudja tartja a normát aki meg nem attól levonod.Hogy ez törvényes vagy nem majd kiderül,de másképpen nem tudod tartani a fuvardíjat sem mert sok az üzemanyag költséged és valahol határt kell szabni neki.Akinek meg nem tetszik mehet ahová akar,mert tényleg sorba állnak a sofőrök a kapunál. Ganxta Zoli jól mondja : Az erősebb kutya b@szik!!!!
Tudom, hogy a fedélzeti az nem pontos adatot mutat, de hasonlításnak jó.Mikor a prérinyulal jártam nekem mindig 28,5-30 között mozgott az átlag fogyi mérő, mikor a váltóm után ültem be a kocsiba a 31,5 volt a legkevesebb, ugyanazt a környéket jártuk, hasonló áruval, és azzal a kocsival mindig 90-el mentünk mindenhol, úgyhogy azért beleszámít a sofőr is nagyon.
A fizetésből levonáshoz témához kapcsolódik egy téma amiről a C&T írt tavaly májusban (igaz még csak pár napja de már új év van) a 63.o.-n. Megalakult a Magyar Sofőrök Független Szakszervezete és ott a szóvivő beszélt arról, hogy valamelyik nagyobb cégnél rendszeresek lettek a fizetésből való levonások havi szinten 50-70eFt/fő, márpedig ilyen levonás csak a munkavállaló beleegyezésével vagy bírósági végzés ellenében van lehetőség a PTK. szerint. Megemlítette azt üzemenyagnormát mint rendszeres visszaélési formát is, konkrét példa nélkül. Ha valakit érdekel lapozza fel a régi újságot, esetleg ha csatlakozni akar vagy konkrétumokat akar vegye fel felük a kapcsolatot.
Azért örülük, hogy kultúrált keretek között meg tudtuk vitatni.Legalább kiadtunk magunkból egy kis méreganyagot:-) Ha esetleg valaki olvas bennünket a barrikád másik oldaláról,akkor jó lenne az ő véleményét is hallani.Úgy lenne korrekt.
Na! Visszaértem a fülészetről. Ezt fogyasztás dolgot is autója válogatja.Nekem úgy rémlik, hogy a DAF-nál , mindig 90-el mentem.Ha 85-el akkor sem lett kevesebb.A súly nagyban befolyásolja,a sebességet.Én úgy gondolom.
Nem tudok nagyon beleszólni ebbe a fogyasztás témába, még nem volt levonásom ilyen miatt, bár nem is nagyon dolgoztam ilyen helyen ahol volt norma.
Viszont azt már akartam kérdezni, hogy mikor többször fölkerült a túlfogyi meg alacsony norma, hogy ki menyivel közlekedik? mert idáig még csak engem előztek meg wabisok, nekem sose sikerült őket, pedig a prémiummal 85-88-al jártam mindenhol. Most a digó döggel meg 83 mindenhol, nem kapkodok :)
Ha jól emlékszem 497 db fér egy autóra( de lehet tévedek) és az árak is tavalyiak de ha szép fehér éles raklap akkor 1200-1300-db ja, 5-600ft a raklap cserénél volt anno. de sokban függ a raklap gyártójától is, de szép pénzt össze lehet azért szedni.
Mégis bosszantó, vagy megalázó, vagy furcsa, vagy mittudomén.Olyan érzés mintha levegőnek néznének.Ha annyit igért amennyit akkor fizesse ki.Igaz, hogy így is azonos a Tiéd meg az enyém nagyjából, de valahogy megalázó, hogy a pénzemet elveszik.Az nekem jár, mert megdolgoztam érte.Mégis visszaveszik.Egyenesebb volna kevesebbet mondani, de az fix lenne.Nem érezném legalább , hogy palimadár vagyok.Mert így szerintem azok vagytok:-((
Megnyeri a sofőr, ez biztos. Nagy összegnél megéri, ez is biztos. Beperelném őket a nekem járó félmillióra, kifizetnék. Hogy utána hamar megunnék itt dolgozni az nem biztos, de valószínű. Olyan ez, mint amit írtam a sebességről. El kell dönteni, megéri-e. Én két éve vagyok itt. Előtte maszeknál voltam, mikor idejöttem több mint 5 kilóval maradt adós. Ma még 60000 forint jár az előző /2 évvel ezelőtti/ munkahelyemről. Sok-sok telefonálás után elküld egy ötvenest, aztán 3-4 hónap, fél év csend. Jó nekem itt, mert máshol sem jobb. Lehet máshol többet fizetnek, de többet is vonnak. Vagy nem vonnak, de kevesebb a bér. Mint az én, meg a Te céged közti különbség. Nekem 21/km + minimálbér, sok levonás. Neked 21/km + semmi, levonás sincs. Ugyanott tartunk.
Mostanában nem találkoztam vele az újságosoknál. Akkor lehet nem mindegyiknél lehet kapni. Tesco-ból is eltünt. (LaOb-t se lehetett sok helyen kapni /legalábbis felénk/)
Mit gondolsz miért buknak sorra a túlfogyasztós perek, a cég részéről.Mert tudják hogy szabálytalan a levonás.Szerintem. Egyébként én nem hiszek a 80km/h -ban sem.Nekem kis súlynál a 90, nagy súlynál, és szélben a 86km/h jött be.Soha sehova nem lehet 80-al odaérni.
Egyszer kellene találni egy arcot, aki volt olyan helyzetben,hogy a DAS védte,( ingyenes) ilyen ügyben.Az ő szava talán többet érne a találgatásainknál.Az hogy 2-300.000ft ot levonnak Tőled évente, az egészen hajmeresztő.Az még hajmeresztőbb dolog, hogy el is viseled, és ráadásul bele is nyugszol.Tuti, hogy nem is vagy ezzel egyedül.Évente 4 söfőrről 1 millát húz le a cég kb! 40 söfőrről 10 millát!!!!!Ami olyan pénz nekik, hogy ..... Hidd el, az a kb 150 ember akit említettél, az belefér nekik a tabuba!! Az a kálló!A többit már ki se merem számolni, hogy 400 embernél mennyire jönne ki a levonás.Ha vagytok 1500-an akkor ez még mindig csak egyharmad rész!Még mindig ott a többség akiktől nem vonnak.Ez persze csak találgatás.Játék a számokkal.De lehet hogy kevés is.Hiszen ha a Wabi kerül szóba bárhol, akkor a levonás a téma azonnal.Ha csak egyharmad résztől vonnának, nem is ez lenne a cégről kialakult vélemény:-(Persze kívülállóként könnyen ítélek, de valahol van az embernek becsülete is.Ha egyesek sokkal nagyobb bűnökben hivatkozhatnak az emberi jogokra, akkor valahol a megalázottságot érzem ezekben a dolgokban.Hagynak élni kicsit, mert csak így tudják az adózatlan borravalót megtermeltetni.
Tény, a 80km/h és a 89 km/h közt van kb. 10% fogyasztáskülönbség ez nagyjából 3L száz kilométerenként. Amerre én jártam arrafele a sofőrök általában 84-85km/h-ra áltak rá az autópályán. Elözni sok értelme nem is volt, (sok helyen meg ne is lehetett) beáltam én is a sorba. Ez csak kb. 4%-i plusz fogyasztás a 80km/h-hoz képest miközben csak kb. 20km-el teljesít valaki többet egy nap. Jó kompromisszum. A cég holland részének elő is volt írva a munkaszerződésében, hogy 85km/h-nál gyorsabban nem mehet.
Bíróság előtt mindenesetre akkor sem állna meg az az érvelés, hogy a cég által kitalált normát azért nem tudta tartani a sofőr mert nem a megfelelő sebességgel haladt a jármű. Ráadásul tény, hogy az APEH felé elszámolt norma közelítő viszonyban sincs a cég által meghatározottal.
hozzád képest én döcögősen közlekedek.... csak meg ne írd, hogy egy nap hány kilómétert mész..... abból közbotrány lenne, s a fúórumos kollégák EL SEM HINNLK, te ennyit :-))) :D
Még a végén az lesz, hogy a céget védem a sofőrök ellenében... Azt hiszem 80 km/h a megengedett legnagyobb sebességünk. /bár rég tanultam/ Ezer sofőrből nem tudom össze lehet-e szedni tízet, akinek van pár hónapnyi korongja, szalagja amin be van tartva a sebességhatár. Erre mondhatja a cég, hogy a nem rendeltetésszerű használat miatt van túlfogyasztás.
/megjegyzem, van is benne valami igazság. saját fogyasztásomon így látom. el kell dönteni, ütöm-vágom sokat megyek /esetleg pihenek a nyert időben/, vagy eldöcögök, kijövök a normából/
Szerintem nem szívatnak direkt a vezénylők. Magam példáján tudom, amikor másik autót kapok azt mondja az edző, az egy jó fogyasztású autó. Ugyan honnan tudná? Ismeri rendszám alapján, hogy milyen típus, mega vagy kismega, nyerges vagy pótos, aztán ennyi. A fogyasztást egyik sem tudja, csak a pilóták. Abban lehet valami, hogy aki perre megy nyer. Sőt, per nélkül visszakapja a pénzét. Ez az én esetemben nem biztos, hogy megérné. Évente 2-300 000 levonásom van, sok év múlva érné meg perre vinni a dolgot. Viszont az gyanús amit írsz, hogy aki perli a céget, azt utána nem bántják. Visszakapja a lóvét, aztán kezdődik elölről a levonás, sírás, perlés, visszakapott pénz. A norma ettől nem változik, kizárt, hogy 2000 nem pereskedő sofőrt másképp számolnak el, mint 150 perre menőt. Ha így volna, hamar híre menne. Nem győzné a bíróság a munkát. És igaz, amit lucifecó ír. Ezek a feltételek, eszi-nem eszi. Van másik firma, ott kell kopogtatni. Gondolom ez a cég álláspontja. Írtam, "sofőrtúlkínálat"...
A Waberers eddig az összes pert elvesztette a bíróságon amit a "normán" felüli fogyasztás levonása miatt ellene indítottak. Csak átalában akkor megy valaki bíróságra ha már elküldik a cégtől. Addig mindenki kussol azt elfogadja, hogy lecsipegetnek a fizetéséből. A szaklapok sem foglalkoznak a kérdéssel így a a sofőrök közül sokan nem is tudnak róla. Erről a témáról kellene már egy bővebb cikk a C&T-ban vagy a Rolling Tons-ban (létezik még egyáltalán ez az újság? Pavel?), mert ha a sofőrök tisztában vannak ezzel akkor talán nem probálkoznak.
Elég furcsa gondolat.Vagy megtakarítok, vagy benyelem!Ha picit nem vagy szimpatikus a vezénylődnek minden úton benyelet veled annyit, hogy szinte nem is kell hazavinned fizetést.Én személyesen DAS berkekből hallottam, hogy nincs jogi alapja a túlfogyasztás miatti levonásnak.Persze a mozdonyvezetőt is meggyanúsíthatják, hogy ellopott egy csomó szenet.Nektek a kocsiban levő gps, vagy átfolyásmérő mutatja, hogy hová ment el az üzemanyag.Az csak feltételezés, hogy a sofőr ellopja, és majd kifizettetjük vele!!Hogyan, mi alapján gondolja, hogy nem a kocsi fogyasztotta el???Más dolog, hogyha megfogja a dolgozót, amint éppen lefejti.Az jogos.De az nem, hogy a Francia pályán ezerszer megállsz a fizetőkapunál, és elindulsz, Madridig.Csak egy példa volt. Az ismerősöm mesélte, hogy aki nevében a DAS kiállt a Wabi ellen, azt nem is bántották tovább. Kivétel nélkül minden eset után rendezték a dolgot, peren kívül.Ők is úgy vannak vele, hogy akit lehet megkóstolnak.Lehet persze, hogy messze járok az igazságtól, de úgyérzem mégis van benne valami.Az, hogy minden útról megjövök, és önhibámon kívül a kocsi túlfogyasztott, én meg benyelem, az nem egészséges.Csak Nálatok ez a szemlélet terjedt el, és ebbe mindenki belenyugszik.Sajna ilyen világot élünk.
Valóban nincs benne a szerződésünkben, hogy milyen típussal járunk, de tapasztalatom szerint egyre többen akarnak olyan típussal járni, amelynek a normája barártságosabb, mint a Volvo-é. És ezért még haragudni sem lehet rájuk.
Ha nincs benne a szerződésbe, hanem igazgatói utasításként jelenik meg, akkor az még a játékszabály része Ha nem tetszik, el lehet menni bíróságra, és 100%+kamatok megnyerni az ügyet, de mondhatják azt is, hogy ha nem tetszik, akkor nem fontos ott dolgozni.
Ha az ember a wabinál akar dolgozni (messze jobb feltétellel mint egy "kicsinél"), akkor (és persze ha sikerül) vagy megtakarít, vagy benyeli a túlfogyasztást.
Felénk is van(vannak) ilyen cégek,gondolkozok erősen rajta,hála istennek az egyik ilyen cégnek a vezetőlye a volt osztálytársam. Jó fizetés,minden hétvégén itthon vannak,és még a főnök is normális,ilyen hely azért tényleg ritka,jah és a sofőrök sem köpködnek hogy s..ar lenne a cég.
Nem hinném, hogy egy munkaszerződésnél benne van, hogy Te csak DAF-al, vagy volvóval járhatsz.Mert ugye nem egyenlő a normájuk.Senki sem ír alá szerintem ilyet, mert nem is ismerem az autót, stb.Ha beütöd a google-be, hogy munkajog 8/1, akkor a lap legalján van egy érdekes mondat, sárgával kijelölve.Egy olvasatot megér.
Szerintem nem kell hozzá paragrafus. Gondolom a szerződésben benne van. Legalábbis így hallom.
Más szakmából példát véve: Alulírott ......... vállalom, hogy egy négyzetméter falazáshoz két kiló habarcsot, vakoláshoz 1 kiló vakolóanyagot használok. A munkámból eredő esetleges anyagtöbbletet a havi járandóságomból megtérítem a vállalat részére.
Ugye három eset lehetséges. 1, elég annyi anyag, kapsz fizetést. 2, görbe falat raktál, háromszor annyi vakolat kell, levonnak. 3, nemcsak Te, a világ egyetlen kőművese sem jönne ki ebből. Miért írtad alá?
Nem hiszem, hogy paragrafus kell ehhez. Sofőrtúlkínálat kell, az meg van.
én nem védek egy céget sem! nemcsak számllítmányozó/logisztikás/ stb!
elöző cégem ahol voltam ott is hülyének nézték az alkalmazottat!
én nem fogom pártját egyiknek sem! nemcsak sofőrökkel szórakoznak hanem vezetőkkel is!
az hogy a wájli (willi betz.... miért kell kérdezni, mikor csak róla beszélünk, s egy cégszleng TŐLÜK) korrekt..... ezt hagyjuk! egy magyar cég(tökiómindegy hogy mi a profil) sem korrekt az alkalmazottaival! lehet van kivétel, de ......
én sose fogok kint váltani! elöbb fogom abbahagyni ezt az egészet! inkább visszamegyek az elöző céghez ahol voltam s a japánok tágítsák a se**emet!
kiállhattál volna mellettem gerob, hogy mit is hallottam/tunk a volt wájlis komától!
namost ha 5 hét után érek haza, akkor hol a hajamba töltsem le????
soha nem tudtam 28naponta letölteni! le vna töltve és kész! 30-35 naponta.....
hűűhaaaaaa
ki mondta, hogy egy egység???????? bennehagyom a kártyát, s a kolléga a 2számú nyílásba teszi a csatlakozót, és letölti a gépét s a kártyámat. akkor minek töltsem le- mégegyszer- kártyámat külön????
le van töltve csak nem időben! van aki nem is tölti ;) de mennyien!
Milyen túlfogyasztás??? Mi minősül túlfogyasztásnak? Nincs norma magyarországon, a céges norma meg csak valami kreáció. Ha levon, akkor Veled fizettet ki olyan dolgot, amit költségként is elszámol. Autohof parkoló pl, levonja a kaját (egészet), de az egészet lekönyveli
Je ez csak elmélet, én még most tanulom a fogyasztást számolni:) Eddíg egy lényeg volt: Ne lopj a tankból, szólj ha kell és kapsz (majd fizunál megbeszéljük) Az áru az már más kérdés. Igaz túl becsületes vagyok, nem tudok lopni:(
Van egy szegedi ismerősöm ( vw-s talikról ismerem) most billencsezik ( nem tudom melyik cégnél, csak scania van és sok) náluk ha hosszú utat csinálsz akkor 18ft/km ha helyben pörögsz akkor 1000ft/óra, a megtakarítást meg borítékban odaadja. Így az elmondottak alapján elég korrektnek tűnik.
Nem is tartom vele a kapcsolatot, azt se tudom, most hol dolgozik/hol lakik.Willinél kb 4-5 éve volt akkor még sokkal több autóját lehetett látni az országban, meg akkor volt vmi belföldes részelege is. Volt a Megánál is, e ott meg elvileg pereskedés van a fizu hiány miatt. Van egy olyan furcsa szokása hogy ha vmiből kettő van akkor egyik az övé a másikat meg el kell adni:((...
Ezt, vagy ilyet , már én is hallottam!Kiderült hogy van egy közös ismerősünk a cégénél, és mondta, hogy link a csávó.Lényeg a dologban.Magyarországon a paletta 20-25ft-ig tart.Aki a 25ft-ot megkapja effektíve, az nagy királyság.Aki ennél többet keres az nagyon ritka és szerencsés!Szerintem.Ha mindent ígér a főnök, pl, 25ft, hétvégénként 20eur, +minimálbér, stb,az a végén valamilyen formában levonja, és kész.Tényleg, levonás! Van arra paragrafus, hogy túlfogyasztást levonjanak??Mert tudtommal nem lehet alkalmazni a kártérítést a túlfogyasztásra.Most itt nem havi ezer literekre gondolok, hanem a hegyes ,fizetőkapus, pl francia pályára.
A Willi bácsiról nekem aniy infóm van, hogy pár éve nagybátyám megfújt egy szerelvénnyi raklapot, majd másnap reggel kilépett. Így én oda max sepregetőnek mehetnék éhhbérért.
MEGA: a lidl nél is van pár autójuk, viszont a LIDL kikötötte a megának hogy az itteni sofőröket rendesen időben kell fizetnie különben repül a mega. Azóta elég sokan át akarnak jönni ide melózni, az egyik srác visszament nemzetközire több mint 2 havi pénzel lógnak neki, csak részekben kapják meg, de már nem tud visszaülni ide. Itt asszem fix 180e-t kapnak, és 18-21 nap között mennek attól függ hogy jön ki a dolog.
Mondom nekem mit mondtak (gyakorlatot 10-e után): belföld 18FT, nemzetközi 25FT (ADR papír nélkül 15/22), vasárnap kint 20EUR, alapfizu.
De 2005ben Frankfurt környékén mondta a kolléga (igen parkolóban, ráadásul cégnél):
Spanyolban beszélgettek és 1 magyar kolléga 35Ft/Km-t kap, meg 3 hetet dolgozik havonta, mire az Ő megjegyzése ez volt Mindegy mennyit kapsz Km-re, lehet az 60Ft is, vagy 20%, vagy 100Eur naponta. Mégis hogy van az, hogy hó végén fizetéskor kb ugyanaz van a papírra írva mindkettőnknek!
Egy a lényeg, hogy "ezek" összejárnak és megbeszélik ki hogyan, mit merre. A hőbörgőket (tisztességeseket) kiutálják, ellehetetlenítik. Majd meghatározzák, hogy mennyit kereshet a "dolgozó", és az lesz mindenhol. (van benne egy kis tapasztalat)
Pont a DHL miatt írtam, hogy a vezetés rossz utat választott. Hogy mit hibáztak nem tudom, max gondolom (jobb/bal zseb). Amúgy a (sofőr)fizetések már 2005ben is csúsztak FTLnél.
Én májusban mentem egy olyat: saját szgk Érsekújvár (valaki visszahozta), onnan céges szgk kb 400-700Km, ott átpakolás. Semmi gondom nem volt vele, míg át nem variálta a napi 55EURt:))
Na ugye! Én tudok olyan cégről ahol 24ft a km pénz és slusz,semmi több nincs.Az is kb. ugyan annyira jön ki mint a 21+minimálbér.Evvel csak azt akartam elérni,hogy szinte minimális a különbség anyagiakban a cégeknél.Mindenhol menni kell mint a töketlen mert úgy lesz km-er.Hisz abból lesz fuvardíj és abból kap a sofőr is pénzt. Magyarán tök mindegy melyik céghez megy az ember dolgozni,egy a lényeg,hogy a fizut megkapd.Meg mondjuk a telephely ne legyen fényévekre,de szerintem ez is megoldható sok esetben.Azt a pár alkalmat meg biztos meg lehet oldani.
Ha mindent egybevetsz, ott is annyi. Ki van ez találva. Bármilyen képlettel számolnak, 12000-t mégy, 280000-t kapsz. Kisebb eltérések lehetnek, de semmi jelentős.
Mert nincs itt :DDDDD meg én azt kérdeztem,hogy mennyi a fizetés vagyis miből tevődik össze,nem azt,hogy ő mennyit kap :ĐĐ Csak arra vagyok kíváncsi,hogy kb. hasonló lehet mint a wabinál.Vagy szinte ugyan annyira jön ki adott idő alatt vagy valami ilyesmi. Különben nem titok szerintem,hogy talán mostanában a legmagasabb kilométer pénz nem éri el a 25ft-ot.
Na csak leesett jó van. Én eddig bárkivel beszéltem a fizu hasonlóképp alakul mindenhol.Nem eget rengető a különbség.A lényeg,hogy ne hónapok múlva kapd meg vagy egyáltalán ne adják oda,mert tudok ilyet is sajnos aki 3 havi fizut dobott ki az ablakon,mert bízott a maszekba aki nem is kicsi volt,mert kb.40-50 kamionja volt.
Igazad van.Mostanság a túlélésért kell harcolni.Ennek a fő momentuma, hogy a fizetést megkapja az ember.Ez az elsődleges szempont.A többit meg lehet szokni.Arra gondolok újabban, hogy a Románok is a roman dízellel kezdték.Túlélték! Én is liazzal kezdtem.Túléltem.Mindegy milyen idő jön, egy a lényeg.A siker az két rába.....ás közötti átmenet.Mindenki döntse el , hogy most hol tart.
Nem akarok vitát kezdeményezni, de nem értünk egyet. Mi az, hogy korrekt cég, ahol a vezetés rossz utat választott? Nálam nincs ilyen, velem legyen korrekt, a többi nem érdekel. Ha dolgozok de nem fizet ki, nem korrekt. Még ha közben jeles adózó, kitüntetett állatvédő, alapítványok fővédnöke, akkor se. Nekem adja ide ami jár. /megjegyzem tekintélyes mutatvány volt szerződött DHL fuvarokkal becsődölni. hétköznapi vezetőség képtelen lett volna rá/
Wabira én is ezt mondtam. Oda soha! Aztán mégis.
Betzről annyit tudok nyilatkozni, mint alább.
Én nem váltanék kint. Soha. Semmi szín alatt. /Wabira is ezt mondtam ugye... :)))
Nekem meg az feküdt, hogy hétfőn 8kor Bp-n belül beültem a DAFba (az udvaron), majd pénteken délután ugyanott kiszálltam. De ma már (hála a munkaadódnak) be sem tehetem a lábam ebbe a gyönyörű demszkylandba.
De mint tudjuk ez nem kívánságműsor. Pont olyan, mint szidni HRudit ok nélkül.
Tudod a szokás nagy úr, de a kényszer még nagyobb.
Itt válaszolnék Laduar,Gerob, Deps,Road ehhez kapcsolódó hozzászólásaira: -Mega: Remélem sikerül megmenteniük a céget, most nagy szegénység van náluk. Egy korrekt cég, ahol a vezetés nem jó utat választott. -Wabi: Valaki tud mutatni még egy olyat, hogy (1 kolléga szavaival élve) a kishal megette a nagyhalat. Sokan szídják, sokan istenítik és sokan jól eldolgoznak ott. Egy biztos, hogy én ha lehet sosem fogok ott dolgozni. -Willi Betz: Egy más világ, mint a fenti kettő, de mégis korrektül áll a sofőrjeihez (elején egyből tisztán elmondva).
Sajnos én biztos rosszul csinálom a dolgokat, hogy lemondtam a saját autóról. Innen sokan köpködnének arra amit én szeretettel csináltam, de (hála égnek) nem vagyunk egyformák. Én visszasírom a határos időket, mert akkor még lehetett sofőrként dolgozni:(
Deps:nem írom le amit hallottunk, majd a gerob leírja...... mons-nál talákoztunk egy ex wájlissal. Mi az a wájli?? Az, hogy mit hallottál, nem jelent semmit!! Először dolgozz az adott cégnél, hogy korrekt véleményt tudj mondani róla! Tudod, a parkolókban sokfélét lehet hallani, de annak a 80%a süketelés. Én 10 éven keresztül hallgattam, hogy milyen szemét az összes főnök, csak azt nem tudták, hogy én ki/mi vagyok. Az, hogy kint váltasz nem gond, hanem más "élet"forma. Nekem nem volt semmi gondom vele (fizetéssel sokkal inkább).
Egyik haverom dolgozik ott van 5 vagy 6 kamion és kész.Gondolhatod,hogy ha sofőrt fognak keresni én leszek ott az első :D De nagyon úgy tűnik,hogy nem lesz oda felvétel.A palinak bőven elég ennyi autó a sofőrök nem ugrálnak,mert nincs miért,megvannak elégedve mindennel,végzik a dolgukat.Kapják a fizut rendesen.Ennyi pénzért még gombot is varrok :ĐĐĐĐĐĐ
Nem ártana átolvasnod az ide vonatkozó rendeleteket, kezelési utasításokat! Valahogy nem értelek meg, mert ha egyszer az van leírva, hogy 28 munkanaponként le kell olvasni, akkor Te miért a másik (rossz) megoldást választod? A sofőrkártya és a tachográf nem egy egység!
fizu 15 rongy naponta.Nem kell túl hajszolni magát a sofőrnek,nem kell rohanni,kényelmesen nyugisan. És nekem nem is szólsz??
Ezt Gerobnak is: a mondás úgy szól, hogy mindegyiknek egy az anyja:((
Áramátalakítóval egyedül a kereskedő a gondom, mert elég rossz a híre. Amúgy ennyiért tényleg jó. imi61D-vel ellentétben szerintem kell 4-600w, mert az indítási feszültség sok készüléknél magas. Pl saját laptoptöltő (ASUS) megrángatja a 300w-ost, de az 5A-es bizti is szétolvad a 12V-ról induláskor.
Nekem jobban fekszik a mi rendszerünk. Hazajövök kamionnal, berakom a szennyest egy szatyorba, nejem kimossa, visszamegyek egy szatyorral. Minden más /nekem rengeteg a minden más/ marad az autóban. Ha mégis kocsit váltok, /mint most is/ akkor odaállok a másik mellé, átdobálom a cuccom, aztán egy évig úgy marad.
Szemerey-s kollégának rossz napja volt http://www.boon.hu/hirek/magyarorszag/cikk/kamion-csuszott-az-arokba-nyirtass-kozeleben/cn/news-20100102-01592815
Ehhez a témához én hozzá sem szólok:D Igen, a szar Holland IFA gyártója tud valamit amit a többiek nem:) Viszont az F2000/F90 már elég rég elmúlt, amiről Te írsz az a 3-as vagy a 4-es széria példádnál maradva 19.603
Nézd én nem vagyok kamionos ez tény.Hallok azért sok dolgot,sok barátom,volt kollégám kamionozik.Az egészből azt lehet leszűrni,hogy mindegyik cég vissza vett a fizuból,mondhatni szorongatják a sofőrök tökeit(norma meg stb.).A kisebb cégek is elkezdtek uniózni,mert muszály a túléléshez.Egyetlen egy céget tudok ahol qrva jó a fizu 15 rongy naponta.Nem kell túl hajszolni magát a sofőrnek,nem kell rohanni,kényelmesen nyugisan.Számold ki ha csak 24 napot dolgozol!!!360 még testvérek közt is.Na de az ilyen cég ritka mint a fehér holló. Végül is azt akartam kihozni,hogy manapság tök mindegy melyikhez mész.Körülbelül ugyanaz a fizu van mindenhol csak nem mindegy,hogy megkapod vagy nem.Ha lerohadsz valahol neked kell megoldani vagy nem.Görcsölni kell meg bundáson menni vagy nem.Itt többen is írták már 14.-én ott a lé számládon a wabinál.Ennyi a történet lényege.
Ha belegondolok, ugyanaz lehet mint a Waberers.Itt is ott is vonnak.Itt is ott is kint vagy hetekig.A Waberersnél hazajössz a kocsival, a Betz-nél meg személykocsival.Akkor csak a fizetés dönthet!
én nem töltöttem le soha a cégnél.... mindíg jött a szívócsávó, aki lszívja a kocsikat... ő töltötte le mindíg a karimat :) júliustól októberig bennevolt :)
Nem fizetnek rendesen,vonogatnak,összevissza cibálják őket.4-5 hét kint aztán haza hoznak kocsival váltót meg viszik ki.Két haverom volt náluk nem sokáig,elegük lett.
Nyáron beszéltem egy kollégával, ő dicsérte. Állítólag nagyon jó a normájuk, jut is, marad is belőle. Csak az a hagyományos cigányéletmód ne lenne... Ők is kint váltanak, se kannád, se gázod, se tévéd.
24 voltos kellene neki. Volvóban hirtelen terhelésnél leold a 12 volt, a 24-et viszont be tudja kötni gyújtás nélkülire. A régi Dafban meg nincs is lehozva a 12 volt, úgy kell a rádió reléjéről lelopni. Mondjuk nekem is 12/400-as van, de olaszban csak ilyet kaptam.
Egy apró észrevételem lenne: az hogy nincs könyöklő, nem a Volvo hibája hanem azé aki rendelte, szerintem legalábbis! Én olyannal közlekedtem amiben volt...:-)))
Eleinte én is ódzkodtam, hogy bárhova csak ide nem. Aztán megpróbáltam, felmentem, felvettek. Eddig nem csalódtam bennük. Indulás előtt 1 hét okítás, aztán tanulójárat, és utána egyedül. Csippanók a szélvédő mögött, kártyák a zsebben, nem neked kell kereket cserélni, ha defekt van...
Viszont valamit kérdeznék. Van digit kártyám, tavaly nyáron használtam egy hétig. Egy olasz kört mentem amig egy kollégám szabin volt. Ha februárban használatba venném, kell elötte csinálni vele valamit. Számomra nem tiszta, hogy a 28 nap az 28 munkával eltöltött nap v naptári nap és már régen törlődött minden... Ez lett volna jövőheti utánnajárás témája, ha segítenél hálás lennék!
Nálunk sincs kolbászból a kerítés. :)) Viszont a sógorom tegnap hívott, hogy veszélyben a munkahelye. Én jobbat nem tudtam neki ajánlani a Waberersnél, pedig igen szívatnak minket. Aztán mégis, ma még mindig ez a legbiztosabb.
:) nem Biatorbágyon tengetem mindennapjaimat illetve leginkább azok fennmaradó részét ami megmarad az áruterítés után :) viszont mivel az E kategóriám friss újra kezdőnek számítok igy odamegyek ahová felvesznek...
Köszönöm a tanácsot. Megszívlelem. Egyre inkább úgy érzem jobban megéri Waberersezni és magam mögött tudni egy biztos hátországot és fizetést. Nem azon remegni, hogy tudok-e holnap tankolni és megkapom-e a fizetésemet...
Értem, azért köszönöm. A múlt héten felhívtam a napocskát is, elvileg minden csütörtökön lehet menni felvételizni, ha nagyon gáz ez a Mega dolog még vésztartaléknak jó lesz. Sajnos vannak már tapasztalataim nekem is a "szemét" cégekről, októberi fizetés januárban... mégegyszer nem...
Mega Trans: Még 2008 nyarán találkoztam egy Megással a Brenneren, várta a pénzt egy kollégájától, mert minden kártyájukat letiltották, csak kp-re tudtak tankolni.
Itt a kollégáknak alig tudom elmagyarázni, hogy a magyar kamionosoknak norma van az autókra. Első kérdés: de mi van, ha nehéz a rakomány, és hegyvidékes az útvonal. Logikus kérdés, nem?
Békázás: Itt minden cégnél a sofőr békázza le a cuccot, viszont nincs kontroll, vidd oda, ahová mutatja, aláírja a szállítót, rakd fel az üres palettát, és csá.
Most már szerencsére megoldódni látszik a helyzetem, mivel bejelentett alkalmazott leszek, nem vállalkozó. Novemberben meghalt az egyik sofőr a cégnél, és átvettem a helyét. Szerencsétlenség az egyik oldalról, sajnáltam is az embert, mert nagyon rendes volt, ritka ez itt errefelé. Havi fix pénz van, meg többféle prémium. Kajapénz napi 6 euró, mivel én csak itt dolgozom Bajorföldön. 12 tonnás egy hónapos DAF-fal, gyógyszert szállítok kórházaknak. Fix túra minden nap. Szombat-vasárnap nincs meló. Viszont nyugdíj, tb, szabadság (24 nap), stb.
Volt egy karácsonyi parti. Hát ezen besz**tam. Én sok ilyenen voltam már Magyarországon, ezért fel is öltöztem, ahogy (szerintem) kell. Erre az őslakosok eljöttek ugyanabban a ruhában, amiben hét közben dolgoznak. Csak a lengyel raktáros srác, két török gyerek, meg én vettünk "más" ruhát. Az is igaz, hogy nem szeretnek, vagy nem akarnak fürdeni, mert némelyik mellett elmegyek hétfő reggel, és nem részletezem az "illat" felhőt.
Ami még jó, a kocsival hazajárok, bár karácsony előtti utolsó munkanapon kivert a víz reggel. Annyira enyhe idő volt, hogy reggel én indultam volna, csak az autó nem. Kotortam egyhelyben, mert megolvadt a föld, és a sárban ez a dög elég tehetetlen. Még jó, hogy volt nálam békebeli gyalásó, és egy kis homokkal megoldottam 20 perc alatt.
Tankolni kártyára szoktam, minden kártyához ugyan az a pin, és nem kell semmi papírt leadni, valahogy elhiszik, hogy annyi a mennyi. Azért mivel magyar vagyok, megfordult a fejemben, hogy kellene egy gumicső, meg egy flakon, de gyorsan kiszámoltam, hogy nem éri meg...
Én beállítom a tükröt, aztán tőlem hónapokig úgy hagyom. A könyöklőt /hogy nincs/ már megszoktam, sokkal jobban zavar ahogy összeretkeli magát ilyen időben. Pár óra menet után én már nem látok ki csak előre.
Láttam én már a pálya fölötti mátrixtábla "Leállósávon tartózkodni veszélyes" felirata alatt a leállóban igazoltató rendőröket :) Még mindig nem jöttem rá, miért nem kísérik ki a delikvenst a következő parkolóba ( ahogy Európában sok helyen ), azt ott ráérnének bohóckodni.
Még el kell telni egy kis időnek, míg a belsőben tiplizve, a kamionok közt bandukoló yardot meglátva nem lépek a fékre, és sorolok ki jobbra :)
Még régebben a német-osztrák határon visszaigényeltük a kint vásárolt szajr után az áfát, majd a sógoroknál eldugtuk a motyót, hogy a magyar határra érve ne kelljen vámot fizetni. A magyar határhoz közeledve már olyan gyomorgörcsünk volt mint állat, aztán a vám elhagyása után nagy megkönnyebbülés. És ez havonta, kéthavonta megvolt. Ez a határ előtti görcsölés is csak lassan múlt el, hiába léptünk az EU-ba, még egy ideig rutinból rándult össze a gyomor hazafelé jövet a határhoz közeledve :)
Pontosan :) bekaphatják :DDDD Múltkor majdnem megmutattam a középső ujjam a rendőrnek :o) M5-ön jöttem Pest felé talán 107-es kavics környéke,szötyögött egy kamion előttem kivágódtam,mondom megelőzöm ekkor mellé érve megláttam a yardot leállósávban filmez.Fék és lelassítottam 80-ra amennyivel a kamion ment,így halattunk el mellettük az meg tiszta ideg volt,láttam vörös lett a feje,még a szája is járt mint a halnak :D