Köszönöm a gitár ajánlatott, én pont az önkifejezés miatt is szeretnék gitárt, a zenében is akarom megtalálni magam egyben, és Mike zenéi elég kifejezőek mindig találok a hangulatomhoz éppen illőt, ezért remélem ezzel nem lesz gond. 3-4 év az sok idő, el se tudom képzelni akkor mennyi idő kell egy bonyolultabb számhoz, én amit még most nagyon megszeretnék tanulni az a On horseback : ) meg még sok mást. Én úgy érzem bennem még most megvan a szorgalom, pont ez az amit mindig útközben elhagyok sajnos. Nem tudom nekem milyen könnyen menne az elsajátítása a dolgoknak, az én egyetlen előnyöm és hátrányom is az hogy érdeklődő vagyok és hamar belelkesülök. Még nem igazán tudom miről beszéltek, de mindjárt utána nézek. Mind az 5 ujj? Mért mások/más zenészek általában hogy gitároznak? Nagy koncentrációt ígényel vagy van akiben ez így benne van? Hát most kicsit sikerült megijednem, mert hát olyanokat írtok amiről nekem gőzöm sincs egyenlőre. : ) Legalább az megvan, hogy akkor klasszikust kell vennem :) Köszönöm a segítséget!
"A 75-ös (?) All you need is love interjú jó minőségben..." Hihi, Branson hogy néz ki! :) Így most már elhiszem, hogy tényleg lehettek beszédproblémái, ráadásul az újjait is szorongatja, ami belső feszültségre utal.
Amúgy fantasztikus felvétel, köszönet érte! Azt a keverőpultot, most, több mint 30 évvel később is elfogadnám...
"mert lehet találni egyszerűbb Mike-zenéket, amin el lehet indulni" Így van. A szerintem legkönnyebb dallam, amit Oldfield-tól ajánlanék az a Guitars album első száma, a Muse. Most gyorsan megszámoltam, és összesen 7 hangot használ hozzá, ezeket variálja.
Hát hogy mióta gitározom... úgy tudnám vázolni a helyzetet, hogy igen régóta fordítok igen kevés időt a gitározásra... Vagyis először kb. 8 éve fogtam gitárt, de ha összetennénk a tényleges játékkal töltött időt, sztem egy éven belül maradnék... Viszont szerencsére könnyen sajátítok el dolgokat, csak nincs türelmem gyakorolni. Ez baj... :) Sok mindenbe belekezdtem, de aztán itt megint visszakanyarodnék a szorgalom hiányához, így aztán mára oda jutottam, hogy azt a nem túl sok időt, amit gitárral a kezemben töltök, kizárólag Mike-ra fordítom, még akkor is, ha csomó mást is szívesen megtanulnék, és egy csomó más sokkal könnyebben menne.
Mike technikáját tekintve annyit hozzátennék a Megott által említett vibrátohoz, valamint a "hammer-on pull-off-os" (majd megtudod mi az) díszítésekhez, hogy emellett meglehetősen sajátos ujjpengetést használ (legalábbis szólógitáron ritka), amit azért korántsem könnyű elsajátítani. Inkább úgy mondom, hogy kurva nehéz, mivel mind az 5 pengetőujjad összehangolt használatára szükség van, olyan mint egy jó koreográfia. És akkor itt még csak a játéktechnikáról van szó, hozzá még ugyanolyan fontos a Megott által szintén említett érzés illetve önkifejezés, amiből szintén rengeteg szorult Mike barátunkba. Úgyhogy ezek együtt emelik ki őt (sztem) az egyébként remek gitárosok igen népes táborából.
De ez ne rémítsen meg, mert lehet találni egyszerűbb Mike-zenéket, amin el lehet indulni és szépen fokozatosan lehet durvulni :) Pl. ha majd megtanulod az Am akkordot, akkor szépen gyakorolhatod a bontását a TB-témával. Én is azt szeretem a legjobban :D khh... igen...
Én is a klasszikus gityót javaslom, mert az egyszerű, mint egy fakocka, nem kell hozzá semmi effekt, erőlködő, önmagában szépen szól, viszont azon tanulva pontosabb lehetsz... Meg olyanhoz olcsóbban is hozzájuthatsz. Aztán akkordok, dúrok, mollok, bontások, pengetések, föl-le, aztán majd jön a többi...
No egy kis videó a fórum népének:
http://www.youtube.com/watch?v=wTG388jmIhs
A 75-ös (?) All you need is love interjú jó minőségben...
Az elso lepes, vegyel egy gitart, klasszikust, nejlonost, kenyelmest nagy fogolapost, egy par akkord utan izlelegesd a megpengetett hangokat, Mike technikajahoz relative nem sok kell, DE, nagyon fontos, hogy legyen egyfajta elkotelezettseg a lejatszani kivant hangok fele, legyen benne egy oriasi adag onkifejezes. Elsosorban folk stilust es akkorbontasokat probalj, majd egy halom "hammered pull-on"-t (a "kicsi" hangokhoz) sok slide-ot es megtobb vibratot. na de ennyi tenyleg eleg a technikarol, ugy 3-4 ev es a moonlight shadow tokeletesen menni fog :)
Őszintén szólva, ha még 1000 évig élnék, akkor sem jutott volna a Mike féle Wonderful Land-et összehozni a Shadows eredetijével.
Azért ne felejtsd el, hogy a szám címe alatt ott van Lordan neve amiből egyenes út vezet a Shadowsig. Legalábbis az QE2 LP-körcimkén. A CD-knél egyáltalán nem biztos, mivel a lemezen ott nincs körcimke. ;) .
Nagyjából hasonlóan egyébként az Arrivalhez (ABBA)
A kihívás tehát inkább olyasmikben van inkább, mint egy In Dulci Jubiloban...
Elnézést, hogy csak most válaszolok. Köszönöm a sok segítséget és választ! Most már értem a saját tapasztalás útjánt, egyetlen gondom csak hogy botfülű vagyok és süket, legalábbis nagyon szelektív hallású. :) Jó lenne, ha én is ilyen kitartó tudnék lenni mint te Kferro, bár van hogy az vagyok, de sokat kell még ezen dolgoznom. Eddig azon voltam, hogy ebből szeretnék megélni, bár most elég bizonytalan lettem, nekem is Mike hatására jött az ötlet mint nektek. Régen nem gondoltam ezt komolyan, hogy ebből megélni csak maximum hobbi szinten és ábrándok szintjén, aztán miután láttam nagyon magával ragadott, de mint mondtam bizonytalan lettem ismét. Köszönöm mindkettőtök segítségét, de sajnos pesti vagyok. : )
Először én is gondoltam tanárra, csak hát olyasvalakit találni, akivel szívesen is dolgozom együtt meg megfelelő, nem tudom hogy fog menni, de biztos ha eldöntöm meglesz. : D Iskolákról nem tudok, de van egy csellós barátom majd őt megkérdezem, ő biztos hogy fog tudni segíteni, mert hát zeneelméleti háttér az nálam egyenlő a nullával.
Nagyon megköszönném, ha megérdeklődnéd. Csak egy kérdésem van ha felvételizni kell akkor ő előtte szintén tanárhoz járt? Tudom hogy Mikeot játszani elég nagy meló, ez a srác elég jól csinálja. Te mennyi ideje gitározol? És mióta játszod Mike zenéjét? Nagyon sok minden van technikailag amit el kell hozzá sajátítani?
Hát zseni biztos nem vagyok és megszállott sem. Amit utoljára írtál, most azon gondolkodom és lehet hogy igazad van, ezen fogok továbbra is gondolkodni. : )
Ui.:És köszönöm a jó tanácsokat is mindenkinek!
Mindenesetre gitárt szereznem akkor is muszáj. : D
Kedves JeremySentinel! Javaslom, hogy mindenképp tisztázd magadban a kferro utolsó bekezdésében leírtakat. Amennyiben ez hobbi akar lenni, akkor okés az autodidakta módszer (én is úgy tanulgatom a gitározást), ha viszont megélhetés, vagyis profi zenész akarsz lenni, akkor sztem elengedhetetlen vagy egy tanár, vagy egy zeneiskola. Akkor nem hiszem, hogy belefér az a módszer, hogy napokat elpöcsölsz, míg leszedsz egy szólót, hanem akkor olyan megalapozott zeneelméleti háttérrel kell rendelkezned, hogy felismered a hangnemeket, ismered a skálákat, akkordokat, különböző zenei stílusokat stb-stb és az alapján már tudsz is játszani rá. Persze ha valaki amatőrként zenél, akkor sem ártanak ezek az elméleti dolgok (én magam már kisiskolásként átestem jópár év szolfézson). Persze van ellenpélda is, hiszen a már szóba került Tátrai Tiborról is lehet tudni nyilatkozatai alapján, hogy egy hangot se tudna kottából lejátszani, de neki is biztos van valami egyéb elméleti háttere.
Szóval ha profi zenész akarsz lenni, akkor suli! Vannak egy-két éves - kifejezetten gitároktató - sulik, legalábbis egyről biztosan hallottam, mert egy ismerősöm még az egyetemről beiratkozott anno egy ilyenre (akusztikus és szólógitáros darabbal is kellett felvételiznie, valamint zongorán hangköz-felismerés is volt). Esetleg azt megérdeklődhetem tőle, hogy mi is ez pontosan.
Ha viszont hobbi, akkor kezdésként azt javaslom - FŐLEG MIKE ESETÉN - hogy ne hagyatkozz kizárólag a tabulatúrára. Én beleestem ebbe a hibába, de te próbáld meg kezdettől arra szoktatni az agyadat, hogy ha lefogsz egy hangot a gitáron, akkor egy zenei hangot társíts hozzá, ne pedig egy számot, amit a tab-ról leolvastál. Különben nem fogod tudni, hogy milyen hangokon, milyen skálán mozogsz és ez megnehezíti a további tanulást. Mike-nál sokszor elég, ha megtalálod azt az egy adott akkordot és már meg is van a szóló, enélkül meg órákat elszarozol, mire megtalálod a hangokat (persze más zenénél is így van, de én szinte kizárólag Mike-ot játszom). Egyébként ha Mike-ot akarsz autentikusan játszani, akkor az kurva nagy meló, és annak kifejtése részemről egy külön nagy hozzászólást, részedről meg sok-sok gyakorlást igényelne :) Ez a csávó egészen jól csinálja a Mike-féle technikát, az más kérdés, hogy falra mászom attól, ahogy fejbillegetésével majmolja Mike-ot... http://www.youtube.com/watch?v=gDJje_EinAk
Nehéz kérdés, hogy mitől lesz valaki profi zenész, most eszembe jutott egy másik gitáros, Vlatko Stefanovski (a Balkán egyik legjobbja), aki azt mondta egy interjúban, hogy ő is egész életében autodidakta volt, és igazából a zenei éhséged határozza meg, hogy milyen szintre jutsz el, de sztem neki a gitár töltötte ki az egész életét, non stop. És az is igaz, hogy szinte valamennyi nagy kedvencem ilyen saját módon tanult gitáros, de ahhoz tényleg megszállottnak kell lenni és a hangszerrel kell kelni, feküdni, plusz valami egyedit csinálni, de itt kis hazánkban nem nagyon szoktak az ilyen egyedi tehetségek boldogulni. Ha a zenéből akarsz megélni, akkor sztem nagyobb esély van rá, ha ilyen sokféle stílushoz értő, sok helyre bejátszani képes zenész vagy, mint ha valami egyedi zseni (sajnos). És ehhez kell az alapos képzés. De aztán az is lehet, hogy a hobbiként végzett zene sokkal nagyobb örömet okoz, mintha megélhetésedért minden szart el kéne játszanod. Én például soha nem akartam a zenétől többet, mint hobbit. De én nem is vagyok szorgalmas gyakorló... :)
Hálásan köszönöm kimerítő válaszod, hihetetlen milyen forrásokból vagy képes meríteni, ilyen mértékű tájékozottság néminemű fanatizmusra vall ugye?:)) Őszintén szólva, ha még 1000 évig élnék, akkor sem jutott volna a Mike féle Wonderful Land-et összehozni a Shadows eredetijével. Pedig amikor meghallgattam egymás után őket, rájöttem, hogy a vak is hallja a hasonlóságot...:)) És akkor hadd kínozzalak még egy kicsit: a videót vajon mi ihlette? Nagyon kaotikusnak tűnik nekem az egész, a fekete-fehér kezdet, a ló, aztán a kislánya. A klippjei ennél sokkal rendezettebbek, "egészebbek" szoktak lenni, nem?
Ja meg valami, en pont Oldfield miatt vettem meg az elso gitarom egy Hohner akusztikust, a mai napig ez a kedvencem, kezdo gitar letere nagyon szep tonusos, kitarto hangja van. Es ahogy Kferro is irta lelemenyesen en is rajottem, hogy nem igazan csak egy huron "elpengetgetve"szol jol egy-egy szolo :) En mai napig erzesbol jatszom, talan pont ezert all kozel hozzam a jazz es a progressziv rock, ha van egy ket zenei otleted, mindig jegyezd le, probald minel tobbszor eljatszani, forgasd izlelgesd kulonbozo tempoban jatszasi stilusban, (bar ez meg lehet, hogy korai lenne) mindenesetre meg a bociboci skalajat is remekul lehet varialni.
Először is, nem pazaroltam rád az időt, hiszen valakinek segíteni nem pazarlás. :)
"Saját tapasztalás útján az hogy müködik? : ) Mondjuk az alapokat gondolom te is valahonnan tanultad, csak annyira még se világos." Mivel a kedvenc számom Oldfield-től a TBII-es Sentinel (volt már akkor is), így annak a zongorás részét próbáltam meg eljátszani. Ez kezdetben csak annyiból állt, hogy egy húron próbáltam megtalálni a hangokat. Közben megtetszettek más dalok is, és azokat is próbáltam eljátszani. Kicsit nehéz volt egy húron játszani, így kipróbáltam, hogy azok a hangok egy húrral fentebb hol találhatók. Örültem, amikor már ment a két húron való játék. No igen, az autodidakta tanulás öröme. :) A nagy fordulópont akkor következett be, amikor Eric Clapton Unplugged verziós Layla-jának első részét kezdtem el lelesni videóról. Az első pár hang egy netről letöltött tabulatúra segítségével tanultam meg, de a folytatásához szükség volt látnom és főleg hallanom a dallamot. Emlékszem, egy péntek délután elhatároztam, addig nem állok fel, amíg nem tudom eljátszani a dallamot. Szenvedtem, legalább 50-szer visszapörgettem a kazettát, de a végén összejött. Azóta is, ha gitározok, azzal a résszel melegítek be.
"Gitár bolt biztos van valahol a környéken majd körbenézek, rászedek egy áldozatot és végig rángatom a városon magam mellett. : D " Ha debreceni lennél, szívesen segítenék.
" Azt hiszem nagyon nagy megszorításokat kell majd tennem, de valamit valamiért : ) Igazából el kell döntened, hogy csak a zenélés öröméért akarsz megtanulni gitározni, vagy távolabbi céljaid az irányba mutatnak, hogy ebből szeretnél megélni. Ez utóbbi esetben szükséges a kb. 3-4 óra gyakorlás, de ha csak a magad örömére, akkor annyi, amennyi jólesik.
Hát már féltem nem férek bele, mert sokan sokkal korábban kezdik. Szóval könyvekkel nem megyek túl sokra, modjuk nem is vagyok a szárazon tanulás híve, de ha ez lenne a megoldás elkezdeném. Saját tapasztalás útján az hogy müködik? : ) Mondjuk az alapokat gondolom te is valahonnan tanultad, csak annyira még se világos.
Azzal nem lesz gond, hogy megtaláljam ami tetszik egy kis Oldfield, Bryan Adams, Queen, Beatles és helyben vagyok.
A Guitar Pro ötöt már elkezdtem letölteni, köszönöm, majd valahogy csak kiismernem kell, és tabokat gondolom netről tudok letölteni. Gitár bolt biztos van valahol a környéken majd körbenézek, rászedek egy áldozatot és végig rángatom a városon magam mellett. : D Én is boltra gondoltam amúgy, az ilyen hiper-szuper marketekbe nem bízom. Az, hogy mivel szeretném kezdeni egy nagyon jó kérdés, mert nem tudom. Azt sem tudom mivel ajánlottabb. Ha Mike nyomdakaiba akarok lépni mivel kezdjem :D ? Najó, ez persze képtelenség. Hát igen egyik ismerősöm is mondta, hogy neki van egy ismerőse ("Én vagyok az apád... unokaöccsének az unokabátyjának a régi szobatársa!") és ő is zenélni szeretne és napi 3-4 órákat gyakorol gitáron. Azt hiszem nagyon nagy megszorításokat kell majd tennem, de valamit valamiért : )
A koncertekkel én is elmaradásban vagyok, bár ha jól sejtem torrentoldalakon találhatsz ilyet. Gitározni elkezdeni egyáltalán nem sok a 17 év, még nagyon jó kor. Én anno belenéztem pár gitároktató könyvbe (pl. Muszti-Dobai féle), de nem jött be. Előbb elkezdtem saját tapasztalás útján pengetni. Fontos, hogy olyat játsz, ami tetszik neked. Én pl. a Sentinel-lel kezdtem, s ezért kértem a szüleimtől gitárt, amit végül meg is kaptam, egy orosz, kemény 500 Ft-os "műremek" képében. :) Kezdésnek tökéletes volt. Viszont tudnám neked ajánlani a Guitar Pro sorozat valamelyik tagját. Most az 5-ös verziónál járnak, ha jól tudom. Ez egy nagyon jó kis szoftver, s rengeteg tab van hozzá. Pl. Oldfield tab nekem kb. 30-40 van. Elindítod a dalt, s mutatja a tabulatúrát, s a gitár fogólapját is, s azon, hogy mit kell lefogni. Nagyon hasznos program. Íme egy kép belőle:
A gitárról. Menj el egy hangszerboltba (gondolom, van a környékeden), s mondd meg az eladónak, hogy kezdő vagy, szeretnél megtanulni gitározni. Hidd el, nem fog neked méregdrága cuccokat ajánlani, esetleg gagyit. Én itt, Debrecenben vettem egy gitárt pár évvel ezelőtt. Elmondtam az eladónak, hogy mit szeretnék, s ajánlott három gitárt: egy olcsót, egy kicsit drágábbat, s drágát, de hozzátette, hogy a drágát ne vegyem meg, majd csak akkor, ha tudom, hogy valóban kitartok a gitározás mellett, s már egész jól megy.
Plusz, a Corában, s egyébb hipermarketekben lehet kapni Gitár+erősítő kombót 30.000 ft körüli áron, vagy még olcsóbban. Az egyik gitáros ismerősöm erről elmondta, hogy nem szabad megvenni, mert nem jó minőségűek.
Amúgy mivel szeretnéd kezdeni? doboz-, vagy elektromos gitárral?
Ja, még annyit, hogy ahhoz, hogy zenei pályára lépj, s nem csak valami trashmetált játsz, amihez nem kell igazából semmilyen tehetség, vagy tudás, bizony a napi 3-4 óra gyakorlás elengedhetetlen. Ha jól tudom, hazánk egyik legjobb gitárosa, Tátrai Tibor, napi 5-6 órát gyakorol...
Megjelent a Scarlet Loé első nagylemeze Astral echo fields címmel! Ára 850-Huf + postaköltség,vagy Pesten személyes átvétel. Megrendelhető a scarletloe@gmail.com e-mail címen. Stílus:Berlin school,Dark ambient,Space music, (Dark age)
Sziasztok! Én egy elég újonc Oldfielder vagyok minden értelemben. Már pár évvel ezelőtt megismertem néhány slágerét és 1-2 számát, akkoriban meg is néztem dvd-n a TB II - TB III -at. Azóta viszont ezeken kívül nem nagyon ismerkedtem vele, ám mostanság nagyon rám jött hogy én bizony ennél tovább lépek és nagyon tetszik eddig. Igaz első próbálkozásom az volt, hogy a fél diszkográfiájával kezdem, de rá jöttem nehéz próbálkozás lenne és meg se ismerném így. Most egyenlőre a TB, Hergest Ridge, Ommadawn és TB II, TB III-al próbálkozom és hallgatom eddig. Ha ezeket kiélveztem azt hiszem szépen sorban tovább lépek, de még ahhoz idő kell. Közben elkezdtem olvasni a fórumot egyenlőre kicsivel több mint 1000 hozzászóláson rágtam át magam. Hát így suli mellett majd megpróbálok haladni, mindent bele Én! : D Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy a dvd-it honnan tudnám megszerezni? Koncertekre éhes ember vagyok :D És szeretnék már az első hozzászólásomban offolni is egyet: Nem tudok gitározni és nem is értek a gitárokhoz, de nagyon szeretnék megtanulni, ezért ha valaki itt tud könyveket ajánlani amikből meglehet tanulni és a magamfajta hülye gyerek is megérti annak örülnék.
Másik pedig hogy mivel gőzöm sincs arról milyen gitár a jó, és egy kezdő mivel kezdjen tanulni, tudnátok-e ajánlani típusokat, mert amennyire én értek hozzá bármit rám tudnának sózni 2 perc alatt. Harmadik kérdés pedig, hogy 17 éves vagyok és ilyenkorban lehet még úgy foglalkozni gitározással, szóval van-e rá esélyem hogy ha nagyon kitartó vagyok lehetőségem legyen zenei pályára lépni? És ha igen mégis napi hány óra gyakorlásra lenne szükség hozzá?
És hogy még ennél is pofátlanabb legyek olvastam Mike önéletrajzi könyvének fordításáról és szeretném elkérni az eddig lefordítottakat valakitől, ha nem gond. Gondolkodtam rajta hogy valahol beszerzem valószínű be is fogom, ha tudom, de mivel nem vagyok jó angolos vagyis nem ezt tanulom főként és csak gimibe kezdtem el ezért veszett lassan menne, meg biztos félre fordítanám néhol. :)
Minden segítséget és választ előre köszönök, még úgyis jövök ide rontani a levegőt, ha titeket nem zavar.
Épp Joe Meek zenéit szereztem meg meg,s találtam egy érdekességet.
Gratulálok! Tiszta deja vu nekem: mint annó, az In Dulci Jubilo korálalapja (pedig ott még a cím is ordított, csak Mike túlságosan trükkös volt a számomra).
Ráadásul én Meek együttesét, a Tornados együttest, mint Mike Oldfieldot is, életmű-szinten szeretem (nemcsak konkrét számok szintjén) és ez még sem esett le nekem korábban.
De legalább jó volt ismét meghallgatni (pláne az új információ tükrében) :)
The Tornados - Popeye Twist + Love & Fury - 1962 45rpm http://www.youtube.com/watch?v=DwMh4sg6FEo
Épp Joe Meek zenéit szereztem meg meg,s találtam egy érdekességet.A 60-as évekből az egyik számuk a Popeye twist ugyan az,mint Mike Oldfield tubular bells The sailor's hornpipe című alkotása.Gondolom ők is feldolgozták ugyanúgy ,mint Mike. Bújééék!