Keresés

Részletes keresés

H_G Creative Commons License 2000.11.20 0 0 25
Hát 1x volt vmi átmeneti visszaesésem, de nem a fekély újult ki, csak a nyálkahártya volt kissé begyulladva. Meg én, amikor +hallottam, mire készülnek... Ebben a nem-fájdalmas-de-kellemetlen kategóriában leginkább az arcüreg felszúrásához hasonlítható az élvezeti értéke!
Előzmény: BIGdaddy (24)
BIGdaddy Creative Commons License 2000.11.20 0 0 24
Azzal kezdtük :)
Helyesebben első alkalommal csak szóban volt róla szó, aztán a megbeszélt időpontban nagy vidáman bementem a dokihoz, aki azzal kezdte, hogy alá kellett írnom, hogy vállalkozok a "műtétre", ekkor már nem voltam annyira vidám.
Maga a dolog egyébként - érdekes, de - nem fájdalmas, csak rettenetesen kellemetlen. Persze kaptam érzéstelenítőt a torkomba, az nagyon szar voltam, én egyébként is fulladozós egy típus vagyok, de amikor a nem köphettem ki azt a spray-t és elkezdett zsibbadni, hát azt hittem mindjárt megfulladok.
A slagozásban azt "élveztem", amikor nem mozgatta a hölgy a slagot, csak nézték a dolgokat, mert amint megmozdították eszméletlen hányinger jött rám és majd' megfulladtam. Pedig olvastam, hogy ez ellen is adnak valamit.

Mindenestre annak nagyon örültem, amikor a doki azt mondta, hogy a kontrolloknál már nem kell ezt alkalmazni, hogy az eredményt megnézzük :)

Egyszómintszáz, nem sok kellemetlenebb élményben volt részem, bár valóban nem volt igazán fájdalmas (kb. fogtömés szintű).

H_G, neked miért kétszer?

Előzmény: raistlin (22)
H_G Creative Commons License 2000.11.20 0 0 23
Jujj, azt a slagot nem is emlegesd! Igaz, h. én 2x is bekaptam és másodszorra már kevésbé volt rémes -- idővel, úgy látszik, bejáratódik az útja. (Vagy a 2. kórházban /Róbert/ ügyesebbek voltak, mint az elsőben /János/; ez is hihető, mert ott 1ébként is az volt az érzésem, h. sokkal inkább figyelnek a betegre.)
raistlin Creative Commons License 2000.11.20 0 0 22
BigDaddy,

Nem vagyunk egyformák. Jó megosztani a tapasztalatokat a sorstársakkal de az a biztos, ha a dokidra hallgatsz. A kerti slagot neked is ledugták már a torkodon (gyomortükrözés)?

Egyébként a Tisacid-ot én is csak néha-néha esetileg szedem, amíg folyamatos gyógyszerezésre volt szükség, addig kevés vol mint mackósajtban a brummogás.

Jobbulást kívánok!
Raist

Előzmény: BIGdaddy (21)
BIGdaddy Creative Commons License 2000.11.17 0 0 21
Ma voltam a dokinál, azt mondta, hogy azért érzem a nyelőcsövemben a kellemetlen tüneteket, mert nem minden ember reagál ugyanolyan módon, és azt mondta, hogy nálam ez a jele a gyomorégésnek.
Egyébként azt javasolta, hogy 1 hónapig Zantac-ot szedjek és ha nincs tünet, akkor utána már csak on-demand.

Azt is mondta, hogy ő nem javasolja a Tisacid jellegű gyógyszereket, mert szerinte nem sokat érnek ezen tünetek ellen.

Mindazonáltal össze sem lehet hasonlítani a régi tüneteket és a mostaniakat.

raistlin Creative Commons License 2000.11.14 0 0 20
Amit a gyomorégésről írsz, egy kicsit elgondolkodtatott. Ha a torkodban érzed, akkor más baj is lehet. Nekem (és pár ismerősnek is, akiket akkoriban megkérdeztem, mikor a refluxomat diagnosztizálták) egyértelműen a gyomorszáj és környéke (gyomor, nyelőcső gyomor felőli vége) fáj. Ez éles, kellemetlen fájdalom.
Egyébként a gyomor nem pontosan középen van, hanem középtől kicsit balfelé lóg, ezért segít a laza gyomorszáji izmokkal rendelkezőkön, ha este a bal oldaladon alszol, mert akkor a gyomorsavnak kvázi "fölfelé" kellene jönnie, míg ha jobb oldalon alszol, akkor "lefelé" megy, ami sokkal könnyebb neki.
raistlin Creative Commons License 2000.11.14 0 0 19
Ami az okot illeti, nálam csakis a stressz a ludas. Azt meg ugye megszüntetni... Maximum ha kivonulok a hegyekbe remetének. :-)
Komolyra fordítva: rendszeresen meditálok és betartom a diétát. De a munkahelyemen attól még épp elég stressz ér. :-(

Raist

Előzmény: BIGdaddy (18)
BIGdaddy Creative Commons License 2000.11.14 0 0 18
Érdekes, én mostanában minden reggel kukoricapelyhet reggelizek tejjel, és -eddig - semmi bajom tőle...
Amúgy abban teljesen igazad van, hogy az okot kell megtalálni. De abból, amit te mondasz úgy vettem ki, hogy neked sem sikerült teljesen megszüntetni.

Érdekes dolgo ez a keksz. Ezt egy asszisztens hölgy tanácsolta nekem is még régebben, de ha már megvan a gyomorégés, akkor nekem szinte soha nem használta, megehettem 30-at is, pedig logikus lenne, hogy felszívja vagya valami. Megelőzésként sem mindig volt hatásos (reggeli után pl.).

Összefoglalom: mi savtúltermelésre fokozottan hajlamosak vagyunk. Ezért bizonyos esetek után (paradicsomevés, stressz, délután 2-ig nem evés, stb.) ez nálunk fokozottan jelentkezik. Ekkor van szükség eseti kezelésre (1 tabletta). A kiváltó ok tehát _lehet_ a hajlam erre. Ezt viszont nem lehet teljesen eltülteni, mert ha lehetne, akkor mindannyian meggyógyulnánk.
Nem túl tudományos, de azt hiszem ez lehet a helyzet :)

Amúgy én szombat óta nem szedem a gyógyszert, mostanáig még nem volt olyan alkalom, hogy a régi (két hónappal ezelőtti) tünetek visszatértek volna. Azt biztosan tudjátok, milyen érzés az, amikor észreveszed, hogy na most mindjárt érezni fogod azt a maró érzést, előtte van egy kis nemtudommi (hasonlat: mint mikor érzed, hogy 20 másodperc múlva elmész :)), na szóval ilyne volt egy kicsit tegnap este, de a maró érzés teljes egészében elmaradt. Nekem gyakoriak voltak a délelőtti, kora délutáni tünetek is, azok sincsenek. Az is igaz, hogy kb. 60%-át a eszem a korábbi mennyiségnek, ügyelek rá, hogy ne egyem dugig magam, viszont eszem fűszereset (a szóját pl. erősebben kell fűszereni, mint a húst, és azt eszem), vagy pl. tegnap ittam üdítőt is.

A gyomorégésről:
nekem az a gondom, hogy az én tüneteim olyanok, hogy a torkomban(!) érzek valami keserű-savanyú maró érzést. Ez a gyomorégés? Csak azért, mert én ezt a neve alapján a gyomor környéki fájdalmakkal azonosítanám alapból, olyan pedig nekem soha nincs (teltségérzés, gyomorfájás, ilyen a több, mint 10 év alatt nem kísérte a fent említett érzst).
Szóval ezért gondoltam, hogy amikor feljut a nyelőcsőbe, akkor érzem én. Ha pedig nem jut fel és a gyomorban marad, akkor hogyan érzem. Ez még mindig kicsit homályos, hacsak afent leírt tünet nem maga a gyomorégés, de akkor jó nagy téveszmében éltem x évig...
Tisztába tenné ezt valaki pls?

ajKasnak:
Paprikaügyben egyeértek H_G-vel.
A tej az itt jelenlévők szerint kilőve, ezek szerint az nem jó, úgyogy ne sajnáld, hogy érzékeny vagy rá (ellenben szerintem nagyon finom, ezért sajnálhatod :))
A szódabikarbónában is egyetértek. Nekem pl. ezek jöttek be, kár, hogy az első már nem kapható: Tums, Nilacid, de szvsz hatékony lehet a Rennie, Quamatel, stb. Sok ilyen van, érdems ezeket kipróbálni.

Nicolas Cage-nek (mail):
De bizony a torkomat marja és érzésem szerint csak azt (amint azt feljebb írtam)! Ezért vagyok gondban, hogy akkor nálam is ugyanaz-e a gyomorégés, mitn más "normális" embereknél...
Hogy mire jutottam az nagyjából látszik az itt leírtakból, ha konkrét kérdésed van arra szívesen válaszolok.

(Amikor én kicsi voltam és ilyen gondom volt a keresztanyám tanácsára kristálycukrot ettem. Volt úgy, hogy 8-10 evőkanállal is bekaptam (nem egyszerre) és még mindig nem használt. Pedig nagyon bíztam benne :))

H_G Creative Commons License 2000.11.13 0 0 17
1. Nem hinném.

2. A hatóanyagtól függ -- az aszpiriné pl. káros a gyomor-nyálkahártyára, azt (ha már muszáj) előbb vízben fel kell oldani; viszont pl. a paracetamol ártalmatlan a gyomorra (= az a májat terheli meg), azt úgy veszed be, ahogy akarod.

3. Na pont erre jó az Amagel v. más modern savközömbösítő; a szódabikarbóna nagyon elavult szer, +változtatja a vér kémhatását. Az újabbak nem jutnak a vérbe akkor sem, ha túladagolod.

Ajánlatos lenne minél függőlegesebben feküdni (több párnán), de én nem tudom rávenni magam -- azelőtt minden párna nélkül aludtam, már az is fejlődés, h. mostanában 1 laposabb fajtát már használok.

Előzmény: ajKas (16)
ajKas Creative Commons License 2000.11.13 0 0 16
van-e közöttetek olyan aki allergiás az őröltpaprikár,összefügg-e mindezekkel?
valaki mondta a tejet.de ha arra is érzékeny vagy?
szabad-e szerintetek a gyógyszert(pl.fejfájáskor Quvarelint) szétrágva lenyelni?
nekem éjjel volt már ilyen nyelőcsőmaró felböfögéem,egy pillanat alatt kiszállt az álom,alig tudtam szódabikarbonával csillapítani
H_G Creative Commons License 2000.11.13 0 0 15
"Ha viszont nem kerül a nyelőcsőbe, akkor hogyan veszed észre?"
Hát a gyomorégésből!

"És az is káros?"
Igen, természetesen a gyomor is nyálkahártyával van bélelve, nem csak a nyelőcső. Éppen az a gyomorfekély, ha ez a hártya megsérül és a sav szabadon rongálhatja a gyomorfalat (az én népies magyarázatom szerint).

"Vagy ha savtúltengés alakul ki, az mindenképpen feljut a nyelőcsőbe?"
Nem.

"Almagel
Ez mi és miért kell hozzá otthon lenni?"
1xű savközömbösítő, ősrégi bolgár termék, de nagyon jól műxik. Enyhe citromízű folyadék, palackból kell inni adagolókanállal -- ezért nem olyan praktikus útközben, mint a tabletták.

"a laza záróizom uolyan marad, ha nem műtik
Te miért nem műteted meg? És te mit udsz ennek a műthetéséről?"
Csak bizonyos súlyossági fok fölött javasolják a műtétet, addig gondolom a haszna nem áll arányban a kockázatokkal (bővebben az orvostól).

"Ezeket a fekély után is támogatja a TB? Ezek mire valók?"
A gyomorsavtermelést fékezik. A támogatottságnak utána kell kérdezni, mert változhatott: 2 éve volt rajtuk, de gasztroenterológusnak kellett fölírnia, körzeti orvos nem volt elég.

Előzmény: BIGdaddy (13)
raistlin Creative Commons License 2000.11.13 0 0 14
Mint sok éve refluxos én is hozzászólok. Ha régóta sok a savad, akkor annak valami komoly _oka_ van. Ha végleg meg akarod szűntetni, akkor ne csak a savat kezeld, hanem a kiváltó okát is. Tudom, ez így nagyon sztereotípnak hangzik, de az okot neked kell megtalálnod. Én is szedtem legalább 6 féle gyógyszert és most már ott tartok, hogy semmit sem szedek, csak alkalomszerűen Tisacid-ot. Ez az egyetlen olyan, ami csak a savra hat és semmi másra. A legtöbb ugyanis szorulást okoz és ráadásul gátolják a vas felszívódását a szervezetben, amire azért szükség lenne...

A tej nekem nem jött be, egy belgyógyász ismerős ki is nevetett, mondván, hogy a tej fél órág közömbösíti a savat, utána viszont, amikor elkezded emészteni, a tej fehérjetartalma miatt éppenhogy savat csinál. Én ehhez nem értek, csak azt tudom, hogy reggel éhgyomorra mocskosul durva gyomorgörcsöt tudok kapni, ha tejet iszom.

A keksz, ásványvíz, margarinos (világosra sült) pirítós OK.

A nagy JollyJoker a krumpli! Nyers krumplilével (régi népi gyógyszer) még gyomorfekélyt is meg lehet szüntetni. De főzve is nyugodtan lehet enni, minden mennyiségben!

Jobbulást kíván:
Raist

"Kicsit sok a gyomorsavam. Ha ráköpök egy lóra, csak a patkó marad belőle."

BIGdaddy Creative Commons License 2000.11.13 0 0 13
A savtúltengés és az, hogy a sav a nyelőcsőbe kerül, az két külön dolog nem? Ha viszont nem kerül a nyelőcsőbe, akkor hogyan veszed észre? És az is káros? Vagy ha savtúltengés alakul ki, az mindenképpen feljut a nyelőcsőbe?

H_G
mostanra csak a savtúltengés maradt változó erősséggel, de általában csekély
Ezt nem próbáltad valahogy megszüntetni?
Almagel
Ez mi és miért kell hozzá otthon lenni?
a laza záróizom uolyan marad, ha nem műtik
Te miért nem műteted meg? És te mit udsz ennek a műthetéséről?
DE: én bizony a legvadabb szakaszban se hagytam volna, hogy kisérleti (pláne drága) gyógyszerre rábeszéljenek.
Drága csak azután lenne, miután elmúlik a fekély, mert akkor már nem támogatja a TB, addig 700 Ft. A huzamos kezelés alatt pedig a több hónapos kezelést értettem, eddig a gyógyszer nagyon jól bevált, de a doksijában azt hiszem benne van, hogy több hónapig ne használjuk.
léteznének rá bevált (és támogatott) szerek. Én speciel Zantacot és később Naxidint kaptam
Ezeket a fekély után is támogatja a TB? Ezek mire valók?
az almát SZVSZ hülyeség kerülni, abból rengeteget be tudok termelni minden baj nélkül.
Nekem az alma nem jött be korábban
A kávé viszont tényleg méreg, attól mindig kiújul a gyomorégésem.
Mit jelent a kiújul? Ha semmi extrát nem csinálsz (értem ezalatt 3 fej paradicsom, 10 üveg sör, stb.) akkor semmi bajod nincs?

kerub
A savtúltengés szünik és kordában tartható egy SALVUS kúrával.Ki van próbálva.
Mi ez? Írnál róla bővebben? Még sose hallottam!

rm40
Savat szerintem elég jól semlegesíti pl. az Apenta. Persze inkább a "csendes" verziót válaszd.
Ezt ki fogom próbálni!
A leírt állapot az ún reflux betegség, igaz?
Szerintem igen.
Tejnél szerintem a zsírtartalommal van gond.
Ebben nem vagyok biztos, hiszen amit én iszok a 1,5%-os, szvsz az annyira azért nem sok...

ks
Végül is ennek a gyógytea keveréknek a hatására múlt el a bajom. Ha érdekel recept, majd megkérdezem, ha legközelebb arra járok.
Teljesen megszűnt? Egyébként persze, hogy érdekel, csak el ne felejtsd!

ks Creative Commons License 2000.11.10 0 0 12
savproblémáim története:
Kiskoromban voltam kórházba, etc... mert baromi sok volt a savam, a dokik kezelgettek, egyszer nagyon sok volt, egyszer meg nagyon kevés, de igazából soha nem sikerült nekik beállítani. Gyakran annyira fájt, hogy összegörnyedve feküdtem az ágyamon, szüleim meg mellettem,de tenni ők sem tudtak semmit, hiába szedtema gyógyszereket. A megoldást az jelentette, hogy anyukám valahonnan szerzett valami gyógytea keveréket, ami ihatatlanul keserű volt. Annyira rossz volt az íze, hogy sokszor sírtam, mikor meg kellett innom. Végül is ennek a gyógytea keveréknek a hatására múlt el a bajom. Ha érdekel recept, majd megkérdezem, ha legközelebb arra járok.
Egyébként a gyomorsavtúltengés legjobb módszre, ha mnden este elrágcsálsz egy kövér gerezd nyers foghagymát. Enél jobbat még nem találtak ki, igaz, hogy utána nagyon büdös vagy, de legalább nem fáj a gyomrod.
üdv
ks
rm40 Creative Commons License 2000.11.10 0 0 11
Savra nekem a legjobban a (viszonylag) nagyobb sótartalmú ásványvizek jönnek be.
Savat szerintem elég jól semlegesíti pl. az Apenta. Persze inkább a "csendes" verziót válaszd.
Túlzásba nyilván nem lehet vinni mert követ okozhat hosszú távon.

A leírt állapot az ún reflux betegség, igaz?

Tejnél szerintem a zsírtartalommal van gond

kerub Creative Commons License 2000.11.10 0 0 10
A savtúltengés szünik és kordában tartható egy SALVUS kúrával.
Ki van próbálva.

A kávét , cigarettát nem árt félre tenni .

H_G Creative Commons License 2000.11.10 0 0 9
Hali!

Refluxom nekem is volt, fekélyem is 3 éve; mostanra csak a savtúltengés maradt változó erősséggel, de általában csekély -- néha 1 Rennie vagy (ha otthon vagyok) kevés Almagel megoldja minden gondomat. A fogyás vmit segít, de varázsütésre nem szünteti meg a problémát (én 14 kg-t fogytam, igaz, azóta visszajött 3), hiszen az a laza záróizom uolyan marad, ha nem műtik -- legfeljebb kevesebb savad lesz, ami visszafolyhat.

DE: én bizony a legvadabb szakaszban se hagytam volna, hogy kisérleti (pláne drága) gyógyszerre rábeszéljenek. Nem olyan új probléma ez, h. ne léteznének rá bevált (és támogatott) szerek. Én speciel Zantacot és később Naxidint kaptam, neked persze a saját orvosodatgyógyszerészedet kell +kérdezned... de nem föltétlenül a jelenlegi orvosodat, én nem bíznék benne.

Amellett, h. súlyosságban különbözhet a 2 eset: nekem azt tanácsolta a doki, h. a 10%-nál töményebb alkoholt kerüljem, némi sör v. Chianti mehet. A paradicsomtól óvott, azért eszem, csak keveset; az almát SZVSZ hülyeség kerülni, abból rengeteget be tudok termelni minden baj nélkül. A steakkal se tudom, mi a gond; csak borsot nem szabad szórni rá. Kimondottan pozitív hatású a kamillatea (lefekvés előtt mindig iszom), a sütőtök, dió, tej és joghurt. A kávé viszont tényleg méreg, attól mindig kiújul a gyomorégésem és az 1-2 decinél több colától is, pedig ezeket sokkal jobban szeretem a sörnél :-(

Előzmény: BIGdaddy (6)
BIGdaddy Creative Commons License 2000.11.10 0 0 8
Jójó, úgyis hétfőn olvasom leghamarabb. Véletlenül se levélben küld, mert már rég nem él.
Te orvos(féle) vagy, vagy csak szorgalmas amatőr?
Ha lehet, legyen minél kimerítőbb...

Ja, és kösz :)

Előzmény: Daryll Van Horne (7)
BIGdaddy Creative Commons License 2000.11.10 0 0 6
SATURNEMBRYO
Na éppen ez az amit szeretnék elkerülni!
- a cigi meg a kávé nekem nem jön be, azokkal nincs gond. Azzal sincs gond, hogy szóját egyek hús helyett, de persze nem minidg... Viszont almát, citromot, paradicsomot, egyéb savfokozó ételeket soha életembe ne? Sőt én ezt már a tejről is hallottam!
- a másik dolog, hogy nekem a keksz nem igazán jött be sav ellen, és megkockáztatom, hogy gyakran történt olyan is, hogy kifli után, vagy bármi más nem sav-keltő után is ilyen tüneteim voltak. Még a tabletták (Tums, Nilacid, stb.) sem mindig segítettek, na jó sokszor azért igen.
- a stresszt kerülni? Van ember, aki kerülni tudja? Ha jön egyhatáridő a melóban vagy egy vizsga az egyetemen, hogy tudod elintézi, hogy ne izgulj? Ez adottság, ezen nem sokat tudok javítani.
- éjszaka pedig nehéz felülni vagy elalvás közben hárompercenként felülni :)
- azért kösz :)

justinianus
Azért kösz neked is...

Dokikám
Sajnálom a fiadat, emlékszem nagyon rossz érzés volt akkoriban... (Nekem kb. 12 éves korom körül kezdődött, ma 25 körül vagyok, 3 hónapja vizsgáltattam meg először magam, igaz, akkoriban ez még nem volt ennyire "felkapott" betegség).
És a fiaddal mit fognak csinálni? A doki nekem is megemlítette, hogy amennyiben nem javul (ő 2-5 évet mondott, hogy annyit várni vele és egyéb dolgokkal próbálkozni), akkor lehet beültetni egy záróizom jellegű szerkezetet, amely megakadályozza a sav nyelőcsőbe jutását. Ilyen jellegű a fiadé is? Ez nagyon érdekel, bár én kicsit félek tőle, hiszen ha pl. ez a szerkezet "beragad", akkor a gyomorba se ki, se be...

Daryll Van Horne
Táplálkozásbeli változtatásokkal meg lehet szüntetni a záródási elégtelenséget is? És ennek milyen okai lehetnek (erre nagyon kiváncsi vagyok, nem is tudom, miért nem kérdeztem meg az orvostól...)?
A steak és a sör mértékével eddig sem volt gond (steak évente egyszer :), persze pörkölt gyakrabban), a sör sem gyakori az egyetem óta, de akkor sem volt heti 3 üvegnél több, sőt.
Ha nem feledem el örökre, akkor mit kell tennem, hogy amikor iszom-eszem, utána ne legyenek tünetek?

Vagy pl. az erre való gyógyszerek mellett lehet alkoholt fogyasztani (tudom, hogy azért kicsit ellentmondásos, hogy aki beteg minek akar inni, de javaslom mindenkinek, hogy próbálja ki, hogy néhány hónapig abszolút semmi, aztán még egy hozzám hasonló kocapiásnak (pedig én sem ittam azelőtt gyakran!) is elcsöppen a nyála egy korty hideg sörért :))

És valóban a mérték sokat számít? Nem nagyon szoktam degeszre enni magam, ezért csodálkozom kicsit, mert ettől még voltak gondjaim.

Az is elképzelhető, hogy ha teljesen megszabadulnék a plusz kilóktól (cirka 10), akkor _teljesen_ elmúlnának a tünetek?

Egyébként a gyógyszer szedésének első napjától semmilyen(!) problémám nincs, holnap veszem be az utolsó Controloc-ot, már előre félek azonban, hogy ismét jönnek a tünetek... pedig drasztikusan csökkentettem a zsíros és fűszeres ételeket, alkoholt nem ittam, egyedül a csokit bírtam sokszor nehezen megállni, de azért azt sem ettem annyit, mint előtte...
ja és elkezdtem mozogni :)

Dokikám Creative Commons License 2000.11.10 0 0 5
Mea culpa...
Előzmény: Daryll Van Horne (4)
Dokikám Creative Commons License 2000.11.10 0 0 3
Az én 8 éves fiamnak is ez a problémája. Úgy tűnik, műteni kell.

De szerintem a sör nem árthat, hiszen lúgos kémhatású. Vagy nagy hülyeséget mondtam?

justinianus Creative Commons License 2000.11.10 0 0 2
Én sajnos segíteni nem tudok.
Mindössze jobbulást szeretnék kívánni.

Justinianus

SATURNEMBRYO Creative Commons License 2000.11.10 0 0 1
Igyál sok tejet!
Az alkoholt helyettesítsd fűvel!
A steak-et szójával!
Kávé nem kell, én is leszoktam róla egy nap alatt sav miatt!
Rendszeresen táplálkozzál keveset, rágcsáljál kekszet, ha mar a sav!
Ne fogyassz semmi savtartalmú, savképző ételt: citromot, almát, ecetet, koffeint, nikotint, kokaint...
Kerüld a stresszt!
Ha fekvő helyzetben jön rád a savmarás, akkor azzonnal ülj fel, hogy visszacsússzon, meg közömbösítsd sok tejjel!

Ilyenek.

Előzmény: BIGdaddy (-)
retur Creative Commons License 2000.11.10 0 0 0
az ijesmit nem szokták műtétileg nullázni, csak a szűkületet?
Előzmény: BIGdaddy (-)
BIGdaddy Creative Commons License 2000.11.10 0 0 topiknyitó
A következők miatt kezdeményezen ezen topikot:

kb. 2,5 hónapja derült ki, hogy nekem nyelőcsőfekélyem van, abból kifolyólag, hogy a gyomor és nyelőcső közötti izom nem jól zár, ezért a gyomorsav felkerül a nyelőcsőbe, ez kevésbé viseli el a gyomorsav jelenlétét, ezért a gyomorsav kimarja és apró pici lyuk keletkezik a nyelőcső falán. Mindegy, akinek hasonló problémája van, az úgyis tudja miről van szó.

Szedtem gyógyszert 2 hónapig, amely a gyomorsav felkerülését is megakdályozza és a fekélyt is gyógyítja (ja és közben no alkohol, no cigi, no kávé, no zsíros és fűszeres kaja). Hamarosan leállok vele, elvileg a fekély elmúlt, azonban - és itt kezdődik a gond - ez a probléma (gyomorsav problémák, fekély) kiújulhat, és nem feltétlenül szűnik meg.
Az orvos sem bíztatott semmi jóval, az általam szedett gyógyszer elvileg az egyik legjobb, de TB támogatás nélkül 7e HUF egy havi adag és ami "gondabb", hogy hosszú távú hatásai nem ismertek.

Azügyben várok véleményeket, tapasztalatokat, miegyebet, hogy én azért szeretnék még egy nagy steak mellett sörözni, szóval valami megoldás érdekelne, amivel ezt a problémát valami módon orvosolni lehet. Saját tapasztalatok, orvosi tanácsok, bármi jöhet. Még egy jópofa nullázás is...

Egyébként még az orvoshoz vissza kell mennem, de mivel nem sok jóal bíztatott, ezért teszem közzé ilyen irányú kérdéseimet.

Mindenkinek kösz.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!