Sámuel is tojik az esőre, kocog egyik fától a másikig.
Az öreg kutyám csinálta, hogy jött velem az esernyő alatt, lényegében miatta hordtam esernyőt magammal.
Mi kalapból húztunk nevet. Összejött 3 tetsző név és azok közül kihúztuk a Mártont, ami egyébként az én ötletem volt. A kicsi már azért lett Miklós, mert akkor még hímezni kellett a nevek kezdőbetűit az ovis ruhákba, ezért közöltem a családdal, hogy csak m betűs nevet választhatnak.
Delelott itt is rendesen esett az eso... Prezlat nem zavarta, siman atgazolt a pocsolyakon es kepes volt orakig szimatolni, persze en - meg o is - borig aztunk.
Uuutalom ez a rossz idot!:((
Doci, a nevekkel en is igy vagyok. Nem szimpi ember nevet nem adnam a gyerekemnek. Barnabasbol egyet ismerunk, vele joban vagyunk.:) Na jo, nagyon elore szaladtunk mar!:)))
Tegnap voltam ebben a jó időben az Ikejában, egyfolytában locsoltuk egymást a többi autóval. Akkora pocsolyák voltak már tegnap, hogy félelem.
Az Ikejában néztem a fürdőszobához felszerelést (türülköző, szappan, egyéb tartó), de rögtön le is mondtam róla, mert elég gagyi volt. Inkább megyek majd valami szakboltba. Helyette vettem egy pár konyharuhát, cérnát, műanyag tányérkákat, gyömbéres kekszet (ezt a kicsi rögtön bepakolta és elvitte) és piros áfonyalekvárt.
Nem rendes esőkabát, de eddig sosem ázott át. Most viszont az én kapucnim sem ért sokat. Átnedvesedett mindkettő. Nálunk nagyon-nagyon szakadt reggel. A tócsák meg már akkorák, hogy ki sem lehet kerülni őket. :(
A Barnabás szerintem is szép név, de nekem egy nem kellemes ember kötődik hozzá. :( Ez lehet, hogy csak az én hülyeségem.
A másik ilyen (igaz lány) név, ami nekünk tetszik az az Emma volt, de mikor kimondjuk, mindkettőnknek Philip kutyám nagy haverja egy Basset Hound jut róla eszünkbe, akit így hívnak. Ugyanez a Lili. Ő meg egy német vizsla. :)
"szolok is mindjart valami allatvedo szervezetnek, hogy ez tarthatatlan!:))"
No, hogy ne legyen annyira felháborító a dolog, levittem a szakadó esőben sétálni. Totál átázott az esőkapátkája és nem azt olvastam ki a szemeiből, hogy ő most hű de boldog. :(
Tegnap este 3/4 8 körül elment a netünk és már tegnap nem is tért magához. :(
Kata,
igazából nem sok mindent láttunk Komarnoból, mert először beültünk sztrapacskát enni, aztán átmentünk egy cukrászdába (no ez utóbbi rém rossz volt) utána meg élelmiszer boltot vadásztunk (Szlovák csokika, Bryndza, magos mustár...). Viszont ezt nem volt egyszerű találni, a legnagyobb gond meg az volt, hogy a busz Komáromban állt meg és gyalog mentünk át a határon. No ez a fél órás séta tett be teljesen. Azóta teán, mézeskenyeren élek, de a torkom kaparászik már sajna. :(((
A tantestületre meg ráférne egy kis nevelés, de csak ne az egyik legújabb kollégának járjon már a szája! :D Főleg amíg le nem jár a próbaidőm, addig lapítok! :DD
Sziasztok! Mostanába sokat találkozok egy fiúval az utcan sétáltatás közben és mindig mondja hogy van 1 fekete mopija csak más kerületben lakik a fiú anyukájával!!! Tudnátok segiteni hátha ír itt a mopi gazdája!!
Szoritok Szaszanak, hogy minel hamarabb rendbe jojjon! Szegeny kicsi lany!:(
Azt veszem eszre, hogy itt tenyleg csak sanyaru sorsu moppik elnek... szolok is mindjart valami allatvedo szervezetnek, hogy ez tarthatatlan!:))
Kata, a Bence nev is tetszik, de mi most a Barnabasnal tartunk. Aztan majd ha mar benne lesz a pocakomban a gyerek es tudjuk is a nemet, akkor felcsapjuk az utonev konyvet, hatha megtetszik valami mas is.
Ha Pisti felebred, akkor megkerdezem tole az ingyenes tuzfalat... egyenlore a moppival egyutt huzzak a lobort. Nekik is sanyaru sorsuk van!:)))
Nincs MSN, se nagy postaláda azóta, mióta a kölkök összetrojaizták a gépemet, csak freemail, az meg 5 Mb-nél többet nem enged be.:(((
Szal Bencus se különb, mint a nagy fiam volt, ő is csinálta nekünk a feszkót. Amúgy lehet, hogy a kicsi is ugyanolyan volt, csak azt már észre sem vettük.:-)))
Bele fogsz jönni, ne aggódj!
Erről jut eszembe, hogy tud-e valaki egy jó ingyenes tűzfalat? A fürdőszoba projektbe most nem fér be a fizetős.
Szerdán hozzák haza a csempémet, a csaptelepeket és a szanitereket.:-)))
Fényképet nem tudok csinálni, mert a gép is rossz.:(((
Egész egyszerűen nem értem, hogy miért kell felnőtt embereknek esőben szélben az utcán kószálni. Ilyenkor be kell ülni az első moziba, vagy kocsmába! Komárom nem is a világ vége, hogy újból ne jutnátok el oda. Neveld már meg a tantestet, hogy az egészség még a lutúránál kulturánál is fontosabb! Az a lutúra elég kifejező lett ebben az esetben, azért nem is töröltem ki.:DDD