Van egy 2001-es Xsara II-es 1.4. benzines Citröenem. Ma a reggeli hidegben menetközben éreztem, hogy nem igazán adja a meleget-gyenge a fűtés. A víz hőfok alig érte el a 60 C fokot, majd úgy 60 km megtétele után felvillant a hűtővíz hőmérséklet vészjelző lámpa, majd ezzel egyidőben az azonnali megállást jelző STOP is. Szerencsére ez a célba érkezés előtt pár méterrel történt. Az autó leállítása után a hűtőventillátor még tovább működött (már az is fura, hogy bekapcsolt). Más megoldás nem lévén levettem az akksi sarut, majd vissza, amikor már leállt. Hazafelé semmi gond nem volt, bár a vízhőfok hazafelé sem ment 60 C fok fölé. Mi lehet a leírt dolgok ismeretében a probléma? Talán termosztát? Előre köszönöm a segítő véleményeket.
Az megvan nektek is, hogy eső után, vagy kocsimosás után nagyon nehezen nyílik a két első ajtó?
Illetve, úgy gondolom, a zár szorulhat meg. Ha kiszárad, megint jó lesz. Nem tudtam vele mit kezdeni érdemben, semmiféle zsírozás, olajozás sem segített. Ilyenkor én is félek a töréstől. Meg is van tiltva a családtagoknak ilyenkor a jobb egy kívülről nyitása, inkább én nyitom belülről.
Ugyan nem az én autóm, hanem tesómé, de tudom, hogy mindig különös gondossággal szokta nyitni az ajtókat.
Már olyat is tettem korábban, hogy vízpumpafogóval kicsit hajlítottam a zárszerkezetből kiálló lemezen, hogy egy egészen kis kilincs-nyitásra is oldja ki a zárat, tehát ne kelljen ütközésig felemelni, megfeszíteni a kilincset.
Már 1-2 alkalommal a vezetőoldalit is kellett cserélni, de a jobb első a mumus.
Sziasztok! Van egy 1998-as Citroen Xsara 1,4 SX autóm. Első tulaj vagyok. Most van a motorban 200 000 km. Napi használatban van a kocsi. Szeretném felújítani a kocsit. Nincs itt valaki aki vállalná ezt a melót? Esetleg Zala,Vas megye?
Segítsetek a harmadik termosztatot rakom az autómba. És a vizem alig eri el a 65fokot. Fűtés gyemge benne. Mikor megvettem az autót nagyon jó fűtés volt. Egyszer beindítottam melegíteni kb 10 perc után bekapcsolt a hűtőventilátor és kiírta stop. Leállítottam levettem a sarut visszaraktam azota jol működik,de a fűtésem nulla. Segítsetek mi lehet a baj.
Van egy 2001-es Xsara II-es 1.4. benzines Citroenem. Ma a reggeli hidegben menetközben éreztem, hogy nem igazán adja a meleget-gyenge a fűtés. A víz hőfok alig érte el a 60 C fokot, majd úgy 60 km megtétele után felvillant a hűtővíz hőmérséklet vészjelző lámpa, majd ezzel egyidőben az azonnali megállást jelző STOP is. Szerencsére ez a célba érkezés előtt pár méterrel történt. Az autó leállítása után a hűtőventillátor még tovább működött (már az is fura, hogy bekapcsolt). Más megoldás nem lévén levettem az akksi sarut, majd vissza, amikor már leállt. Hazafelé semmi gond nem volt, bár a vízhőfok hazafelé sem ment 60 C fok fölé. Mi lehet a leírt dolgok ismeretében a probléma? Talán termosztát? Előre köszönöm a segítő véleményeket.
Immár negyedik vagy ötödik alkalommal tört el a Xsarán a jobb első külső kilincs. :(
Most úgy, hogy a legutóbbit beépítés előtt minden lehetséges helyen ipari potting-anyaggal is kiöntöttem, de így is csak egy évet bírt ki a tajvani utángyártott...
Most felhívtam a helyi Citroën kereskedőt, és 12.000 Ft-ot mondott a gyári új kilincsre.
Csakhogy nem tudott arra a kérdésemre válaszolni, hogy ez már a megerősített, javított változat-e?
Az eredeti cikkszámnak a 9101 L9 -et mondta, míg a Picasso-s a 9101 Q1.
Sajnos azt képtelen volt megválaszolni, hogy egészen biztosan beépíthető-e Xsara 1-be a Picasso-s külső kilincs.
Valaki ezt meg tudná erősíteni vagy cáfolni nekem?
Úgy rémlik, hogy többször felmerült már ez a kérdés, és valaki azt írta, hogy a Picasso kilincse ugyanúgy befér, ráadásul áttervezték, így sokkal jobb, mint az eredeti Xsara-kilincs.
Nagyon megköszönném, próbálkozáshoz kicsit drága kiadni 12.000 Ft-ot, plusz annyival is több ideig nem lesz ugye kilincs, amíg nem tisztázódik.
üdv! két kérdésem volna! az egyik, hogy picasso 1.6 8V esetén ha üres hűtővíz rendszert töltök fel, kell e légteleníteni, van e valami trükk? A másik pedig a szelephézagok. mivel levettem a hengerfejet, le kellett vennem a himbasort is. nem volt kiszerelve szelep. kell e hézagot állítani? ha kell mekkorára állítsam?
..ahogy írták ez a kábel probléma is igen esélyes ... de a generátor is ilyen elő jelekkel halt meg nálam ... vizsgáltasd meg a generátort is mindenképpen , mielőtt megáll alattad az autó valahol félúton ...
Nekem ez kb. 4-5 éve történt: töltésjelző világít, de töltés van. Szerelőt felhívtam, elmondtam mi a baj. Kérdi: "ugye xsara..."? Mondom igen. "...akkor tudom mi a baj" Szerencsére már találkozott a problémával. A lényeg: a motor alatt egy műanyag sínben fut egy kábelköteg, közte van az a vezeték is, amelyik jelzi a computernek, hogy tölt-e a generátor, vagy nem. Ez a vezeték -mivel hajlik a kábelsín- nagyon megvan feszülve (gyári hiba), ezért előbb-utóbb elszakad. Töltés van, de ez az információ nem jut el a computerhez. A szerelő öt perc alatt megcsinálta. Azóta jó.
Nem kérdeztem semmit. Azóta már kétszer elaludt a visszajelző. Hol ég hol nem. Biztos valamelyik csatlakozó b.cca a zanyját má' megin' a francia löfos phöjj ...az átok
battery charge fault hibát megjegyzi és törölni kell, vagy amíg ég a műszerfalon az akksi jele pirossal menet közben addig valami kehéje van?
Idításkor nagyon lassan forgatta az önindítót tegnap, kiálltam és megszokásból leállítottam. Beindult másodszorra is, de utána kigyulladt ez a szar és azóta ég. Mentem kb. 4 km-t a következő megállóig, de ott már harapta indításkor, szóval a generátor tölt rendesen. Délután rátöltöttem az akksira, de ma reggel megint elég szarul forgatta és ég azóta ez a visszajelző.
Lehet az akksim kezd letérdelni. Szóval ez a hiba olyan, amit ki kell törölni? Volt már innen valakinek?
"szemre" nem volt olyan vészes az olaj, de azért nemsokára kap még egy friss totalt. viszont van egy olyan jelenség, hogy a km óra picit kevesebbet mutat mint a valós sebesség. olyan 90-nél 70 körül mutat, de a 0-n áll alaphelyzetben. van valami tippetek, miért csinálja? lehet ez jeladó gond?
Sziasztok ! Ha valaki esetleg tudna nekem segíteni 2001-es Xsara 2 -höz keresnék motorháztetőt és jobb első sárvédőt EYCC (ezüst) színkóddal . Köszönöm
Valszeg a következő néhány ezer km utáni olajcserénél teszem majd bele, a mostani olaj így is tele lesz mindenféle lerakódással... Nem szeretném, hogy valami eltömődjön.