Helyszínnek az ország közepétől nem messze levő IZSÁK városát gondoltam, csak hogy nekem ne kelljen sokat kocsikáznom és agyalnom ezen, mert itt lakom. :-) Közelebbi helyszín valószínű hogy a házunk lesz, már csak azért is, mert 1500 m2 a telek, jópár autó, sátor és bogrács elférne, van mellékhelyiség, 1-2 hűtő a sörnek, van hol főznünk, van hova standot, gépeket miegymást kiállítani, van egy pici műhely, van villany, van fa. Van kerítés és kapu, be is tudjuk zárni, az autókat is, a gépeket is, a műhelyben még riasztó is van, szóval arra adott a helyiség, hogy 20-30-an megtartsuk az első hagyományalapító hobbidzsemet! :-) (Talán 34-en jeleztétek a fő topikban plusz jellel, hogy jönnétek, ebből lehet ugye lemorzsolódás ha valakinek közbe jönne valami, esetleg lehet addig még valaki eltalálja hogy jönne, szóval kb 30 fővel számolok jelen pillanatban, ehhez pedig megfelelő a helyszín!
Lesz olyan :) Merthogy Pacman pont rád gondolt - első körben - ha eljönnél csak még nem kérdeztelek meg :D Persze, simán befér a Ferm, sztem is érdemes a megnézésre mert igen szépen újítottad fel.
Ha nem jön közbe semmi, és beférek Pacman mellé a kocsiba (remélem igen) akkor mennék én is. A szeptember21 nekem is jó lehet. A sulikezdéses időszakon már túl leszünk addigra remélem. Aludni bárhol elalszok, sátram és kempingezős köcölék van, azt tudok magammal vinni ha sátrazás lesz. (Polifoam, hálózsák + 1 személyre van, régebben rendszeresen jártunk kerékpár túrázni sátorral párommal). Extra szerszámom nem nagyon van, de a felújított, átalakított ferm lombfűrészt szívesen elviszem ha befér és Pacman lesz olyan kedves hogy elvisz :)
Én fel tudom ajánlani 6-8db Ryobi 18V+ akkus gépemet bemutatásra, kipróbálásra, ha van rá érdeklődés és a naptáramba is be tudom illeszteni az időpontot.
Elvileg nekem is jó a szept 21., de sajnos nálam a munka bármikor beleköphet a levesbe. Mindenesetre szeretnék menni. Vinném mondjuk a 12V-os kék Bosch fúró-csavarozót, meg a Ryobi akkus tűzőgépet, mert amióta megvan, szinte folyamatosan tudom használni, és "imádom".
az 50 az már üst. a mit főzünk témáról ráérünk dönteni. babgulyás sem rossz, de lehet más is. ha nagyon sokan leszünk (30 felett), akkor lehet azt is csinálni, hogy ketten is főznek kétfélét. biztonságos, meg nem kell mindenkinek ugyanazt szeretni.
A 21-ét (szombati nap) néztem én is ki, arra számoljatok, illetve akár fixálhatjuk is ezt az időpontot. A helyszínre és az itt-ott alvás kérdésére még nem tudok válaszolni, megvívok egy-két meccset ez ügyben és jelentkezem. Arra mindenesetre gondoltam, hogy lenne pár fő aki esetleg messzebbről és autóval jön, és még meg is inna esetleg pár sört vagy pálinkát vagy bármit, nos ők valahol a dzsembori környékén aludnának, ne adj isten akár sátorban. Szóval erre is készülök.
OK, akko no fa, csak akkus gép :) Lehet bedobok pár gyalut is a friss szerzeményekből, mg mondjuk a Kreg fúrósablont.
A szeptemberi időpont (gondolom hétvégi) teljesen logikus. Sajna az éves csapatépítő -egyelőre még csak szavazás alatt álló - időpontjai között is szerepel 2 szeptemberi hétvége, az első kettő (aug 30-31, szept 6-7. Most nem tudom hogyan állnak az egyes napok, 45 ember szavaz rájuk, majd jelzek.
Nekem iskola miatt nem akadály egyik hétvége sem, de lehet Hobbit_G mellett másnak is melósabbak az első hetek. Szóvaql csak javaslat, de lehet a 13-14 vagy a 20-21 másnak is alkalmasabb lenne. EGy biztzos ha véletlenül beleesik a mi csapatépítőnk időpontjába - akkor a dzsmborira megyek. Kollégákkal ihatok akármikor, veletek meg nem mindig találkozhatunk.
Nem tudom egy naposra tervezed-e, de én magam szerintem ottalvós lennék, ha nagyon nincs elérhető szállás a majdani helyszínen én a kocsiban is elalszok :D
Vajk: egy kuktád már van, szívesen segítek krumpli meg hús meg hagyma meg egyéb pucolásban. Én eddig 2x főztem nagyobb adagot, ~8kg marhalábszár volt mind2x az áldozat (jó kis vörösboros-áfonyalekváros marhapöri, friss kenyérrel, almapaprikával ... nyami). Úgy vittem terepre hogy minden elő volt készítve, hűtőtáskában a hús tisztítva, feldarabolva, hagyma megpucolva- a helyszínen már csak oda kellett rottyantani. Ez esetleg megfontolandó lehet a dzsemborira is, jó sok hasznos időt fel lehetne szabadítani.
Ilyen 30-40l-nyi gulyás ... még sosem volt a kezem alatt. Szóval ha minden össejön - mi pucolunk, te kavarsz és ízesítesz :)
Saját eszközöket mindenképp tudok hozni (na jó, dw745-ön azért elagyalnék, hogy hozzam-e, de vagyok ilyen elvetemült... :D), dw682, dcd778, lesz sínkompatibilis kézi fűrész (nem merülő, normál, addigra megjön :D), bd ka88, bdcr18, dewalt csavarozókészlet.
Kollégát megkérdem mit tud küldeni tapizásra (de azokat nem biztos, hogy kipróbálhatjuk), sztem tud majd párat rakiról.
Annyi kérés lenne viszont, hogy ne szeptember eleje legyen, backtoschool miatt az nekem necces, közepe, inkább vége viszont már jó lehet. Addigra hízlaljuk a készletet is. Még elején vagyunk, de húzzuk amennyire lehet. Megpróbálom őt is rávenni, hogy jöjjön, bár sztem nem rajta fog múlni.
(kis off: Bosch cuccokat nem hoznék, kéket is, zöldet is tudunk már intézni, honlap árak nem jók még, nincs kapacitása kollégának (hagyjuk az okát, majd felrobban miatta, nem tud 8 felé szakadni röviden, utálja jelenleg a kétkerekű járművet, s nem balesete volt :D), egyedi mail szokás szerint működik ennél is, mint dewaltnál és van jó ár :), cetelemnél tudok áruhitelt is intézni, ha kell vkinek :D)
Általában van ütvecsavarozó, gipszkartoncsavarozó, flexek több méretben, kalapácsok, minden ami gyorsabban fogy még mi viszonylag belépő szintünkön is (bár honlap és árukereső teszi hatását, ebben van némi tapasztalat, de dewalt időnkénti bénázása néha bosszantó tud lenni...), honlapon szépen látható mi van készleten, érdemes néha meglesni :) De próbálunk rákészülni a talira, remélem összejön. De tippeket várnék mik azok a termékkategóriák, amik érdekelnék az embereket, sokat könnyítene és megpróbálom összehozni :)
De a fadarabokat azért ne dobáld fel a csomagtartóra, van abból nekem bőven! :-)
Legfeljebb hozatok még 1-2 köbméter tüzifát, és valami versenyt rendezek nektek, ki tud többet feldarabolni 20 perc alatt. Már hogy a téli tüzelőm is kályhakész legyen a találkozó végére! :-) :-) :-)
Azért most úgy érzem, hogy ha összejön a "lekvár" (köszi Paco :-) ) akkor lesz itt mit tapogatni!
Még egy megjegyzés: Én most úgy gondolom, szeptemberi lesz az időpont, több okból kifolyólag is.
- egy tavaszi időpont túl közel van nekem
- nyáron mindenki megy össze-vissza, sok programot szerveztem már nyárra, hát sosem volt egyszerű. Aki nyaral, az nincs itthon. Aki nem nyaral az a nyaralók helyett is dolgozik.
- Az ősz viszont szép, nem hideg, nem meleg, mindenki kipihenten hazaért, és várja a nagy Első Hobbiasztalos Dzsemborit! :-)
- Szeptembert követően viszont rohamosan tud romlani az idő, így ott már lutri az időjárás.....
Lehet hogy nagyon eldobtam, de ha időben tudjuk a dátumot, akkor lehet arra tervezni, a naptárakba kőbe vésni, az ébresztőórákat beállítani stb....... :-)
Amivel tudok, én is beszállnék a szervezésbe. Még az is lehet hogy innen Miskolc környékéről többen mennénk - akárhova.
Én biztos hogy jelentkezek. Az Ignác fenekébe beteszek pár kisebb szerszámot, aztán haccóljon :) A tetőcsomagtaróra meg szívesen felpkolok pár fadarabot is, hogy legyen mit fűrészelni, furkálni.
Viccet félretéve, és persze megköszönve a felajánlást, egyenlőre ne küldjön senki semmit, mint írtam az előbb még csak igényfelmérés, tapogatózás, tárgyalások, és agyalás van, és mint említettem ha úgy alakul, hogy sok lesz a kiadás egymagamnak, akkor úgyis jelzem, hogy sajnos fizetős lesz a történet. Megpróbálom első körben persze anélkül megoldani, de itt tájékoztatni fogok mindenkit a fejleményekről.
Tudom, hogy hiányzik egy kerekem, de így szeretnek! :-)
A név kiválasztásánál szempont volt, hogy egyedi de megjegyezhető legyen, és lehessen rá építeni, lehet hagyomány lesz belőle.
Volt pár variációm, ez találtatott legjobbnak.
A jelmondaton még agyalok! :-)
Viszont gyorsan megragadnám az alkalmat, hogy megkérdezzem: esetleg DeWalt bemutatóra (cégesre gondoltam) nem lenne lehetőség? Hoznál hozzá céges prospektust, szoróanyagot. Csak a fúró csavarozókra gondoltam (aksis, vezetékes minden jöhet), ha már azzal kezdtem a hobbidzsem felvezetését a fő topikban, de ez egy külön programpont lehetne, az eredeti saját, használt fúrócsavarozók bemutatása megmarad különálló programnak. Ha van rá esély, akkor írj e-mailt. (Most még csak tapogatózok, mik a lehetőségek nem tudok még se helyszínt, se időpontot se semmit. Egyszerűen próbálom felmérni a lehetőségeimet, a helyzetet, az igényeket.)
Én arra gondoltam, hogy egy csekély összeggel támogatnám a dolgot. Egy Giff számlájára be-fizetek 5 azaz öt ezer forintot, mert, mivel, hogy költségeknek nézel elébe. Bízom benned, hogy megtalálod a megfelelő helyet. E-mail-em publikus, időm határolt 1 nap vagy hét, de ott lesz.
Bizakodással nézek előre, bár Én a másik-oldalról (Dark side) nézem a dolgokat, de Nekem is van tanulnom és Nektek is van olyan eszközeitek amire vágyom. Szívesen részt-veszek egy dzsembori-n. Írtam, szerszámaimat szívesen meg-mutatom a gyakorlatban, bár Én is érdeklődve tapogatnák egy Tormek élező-készüléket a gyakorlatban..