Mint közismert, a nagytömegű csillagászati objektumokban elképesztő fizikai körülmények uralkodnak.
A neutroncsillagokban a gravitáció összezúzta a közönséges anyagot. Nemcsak hogy az elektronhéjak szakadnak be, de különleges magfizikai folyamatok során az atommagok is felmorzsolódnak, és rettenetes energiájú, hőmérsékletű, gravitációba zárt neutronlevessé válik. Ez az anyag, ahol még a neutronok is szinte egymáshoz préselődnek, iszonyú sűrűségű: egy kockacukor méretű mintája is sok tonnát nyomna.
Még ennél is elképesztőbbek a körülmények a fekete lyukak mélyén.
A fekete lyukakban minden ismert részecske felbomlik és tiszta energiává válik.
Feltehetően erre a sorsra jutnak a tömegért, gravitációért felelős, ma még csak feltételezett
részecskék is.
Higgs részecske, gravitron, és úgy tudom, más, rokontulajdonságú részecskéket is feltételeznek más elméletek.
De nyilván ezek is.
Ekkor viszont a fekete lyukak tömegének utánpótlás hiányában folyamatosan csökkennie kellene, ahogy megemészti, tiszta energiává alakítja a tömegért, gravitációért felelős részecskéket.
Vagy ez is történik, csak az a néhány miliszekundum, ami alatt ez bekövetkezik, innen, kívülről nézve
akár sok száz milliárd évig tart?
És ha igen, ilyesmi indította be az ősrobbanást is?
Valamit félreértesz. A modell maga az analógia, pőre matematikai leírás pedig nincs, mert a világról csak modellek szólhatnak, az viszont már nem matematika.
Legalább Kant óta ezt mondják a filozófusok, ezt még fizika nélkül is meg lehetett fejteni.
Einstein rel.elmélete olyan messze van attól, amit te keresel, hogy ebből a szempontból a kvantunmechanika sokkal közelebbi viszonyban van a valósággal. Az, hogy nem lehet iskolai szinten tanítani, mert annál bonyolultabb, nem befolyásol semmit.
Az analógiák a megértést és modell alkotást segítik. Vagy fordítva.
Vagy kölcsönösen.
Mint mondtam, lehetséges, hogy a mikrovilág olyan mértékben különbözik, hogy valójában ez lehetetlen: nincsen semilyen természetes természetes analógia, és marad a pőre matematikai leírás.
De hát valójában 80 éve ezt is mondják a fizikusok, csak olyan nehéz ezt elfogadni. És hát az ember mindig reménykedik.
>Te meg ha jól értem, pont a valóságra volnál kíváncsi.
Azért remélem, nemcsak én :o)
Azért Einstein mégiscsak adott valami emészthető modellt.
Ezért mondtam, hogy mintha Einsteinnel ellentétben a kvantumisták meg a magfizikusok részéről nem látnám ezt az elkeseredett kűzdelmet szemléletes, végiggondolható modellért.
Lehet, hogy a valóság a mikrovilágban tényleg annyira különbözik a makrovilágban megszokottól, hogy lehetetlen bármiféle analógiát találni, és így nyilván szemléletes modell is lehetetlen.
De egyrészt nem látom a szándékot sem erre. Bár azt hiszem, Einstein élete végéig valami ilyesmivel próbálkozott.
De az, hogy ez sikertelen volt, még nem jelenti azt, hogy a megismerés egy magasabb fokán sem fog összeállni a kép.
Nekem úgy tűnik, hogy igazán pikáns lenne az a kérdés, hogy az eseményhorizonttal párhuzamosan mozgó fény mikor kerülhet stabil állandó magasságú pályára a téridő görbületen?
Csak azért érdekes, mert a méret az eléggé relatív.. azaz ha az elemi részecskéink felszíne szintén egy-egy esemény horizont, akkor ott is felmerülhet ugyanez a kérdés..
Mert az lehet, hogy a távoli csillaggal nehezen lenne kimérhető egy végtelen hosszú idő alatt bekövetkező távolodás, de a részecskéink esetében egészen másként, de lehetőség lenne az elved mérésére.
Nyilván a leírás adott pontossága megfelelő, de a mogötte lévő modelről nyilvánvaló, hogy helytelen, akkor az leírás nem lehet helyes. És a várakozás az vele szemben, hogy előbb-utóbb jelentős lesz az ilyen leírás és a valóság között.
Például Ptolemaiosz modellje is finomítható lenne, lehetne lapítani az epiciklusokat, stb.
Mégis, amikor Kopernikusz nyomán nyilvánvaló lett, hogy a modell rossz, annak ellenére indultak el a jó modell finomításán, hogy a ptolemaioszi számítások még sokáig jobb eredményt adtak.
De szerintem egy jelenség helyes leírása, ha úgy tetszik, magyarázata nem lehet független a valóságtól.
Vagyis az nem tekinthető megnyugtató végcélnak, hogy magyarázunk ugyan valamit, megelégszünk a leírás pontosságával, de tudjuk, hogy a modell egyébként teljesen helytelen.
Konkrétan itt, hogy nincs is ilyen részecske.
Így még mindig a Ptolemaios-modellt csiszolgatnánk, és illesztgetnénk az x. epiciklusokat.
Azt hiszem, értem, és körülbelül ilyesmit írtam én is: Vagyishogy lehetséges, hogy ez a folyamat valóban létrejött, csak éppen az a néhány miliszekundum innen kívülről nézve esetleg száz milliárd év.
Viszont ha az idő csak mérhetetlenül lelassul, de nem áll meg, akkor ez a kintről nézve szörnyen lassú folyamat is kimérhető lenne.
Pl. a már említett fekete lyuk körűl kereingő csillag lassan távolodik tőle, nő a keringési ideje. Mégha rémesen kicsit is.
"Nem lehet, mert a szó matematikai pontosságú értelmében is megáll az idő. Nemcsak iszonyú lassan telik: a pár miliszekundum kintről nézve mondjuk százmilliárd év, hanem a szó szoros, végleges értelmében áll."
Nos, van kisebb és van nagyobb tömegő fekete lyuk, ezért nyilván nem lehet azonos a téridő görbületük. Azaz nem egyformán "áll" bennük az idő.
Vagyis matematiaki értelemben végtelenül megközelítik a nulla sebességet, de el sohasem érhetik. Lévén, hogy az eseményhorizont különféle szakaszain sem egyenlő sebességű ez az "idő állás"..
Az pedig, hogy egy rövidült mércéjű világban mennyi ideig tart a bent lévő, szintén rövidültnek az "esés"?
Nos, vegyünk egy méter rudat és mellette ejtsünk le egy testet. Stopperrel mérve vigyük bele az eseményhorizontba.. A rúd hosszán az idő lassulása következtében éppen annyi ideig esik a test mint kívül.. pedig kintről nézve a rúd hossza már végtelenül kicsiny..
Csakhogy a rúddal együtt mozgatott óra is végtelenül lassult. Azaz ha ott is megmérnénk, hogy a fény mennyi idő alatt ér a rúd egyik végétől a másikig, akkor ott is ugyanazt az 1/300 000 km/s sebességet kapnánk mint kint bárhol..
Vagyis az lehet, hogy kintről végtelenül kicsinynek tűnne a rúd hossza, a bentiek számára pedig az szerint, hogy alatta felette vagy éppen mellette esnek, a saját idejeik lassulása következtében más és más, de a kintihez mérten közel azonos lenne a rúd hossza a fénnyel mérve.
Olyan mintha ülnél egy szobában és a szobát mindenestül, a falakkal és minden benne lévővel együtt azonos időlassulással lekicsinyítenénk.. A benti arányok változatlansága folytán nem érzékelnéd azt, hogy egy mákszemnél is kisebbre ment össze a szoba.
A graviton egy hipotézis. Vagy inkább hipotézisek csoportja. Keresik, de ha találnak olyan jelenséget, ami okot ad a graviton feltételezésére, attól még nem fogjuk tudni a graviton összes tulajdonságát.
>...mi az amit a topicnyitó kérdez, mi az amit állít.
Nem állítok semmit. Tény hogy elkalandoztunk néhol, de a kérdés lényege:
Lehetséges-e hogy a fekete lyukba ragadt iszonyú energia felbontja a tömegért, gravitációért felelős részecskéket. Ezáltal a fekete lyuk utánpótlás hiányában veszít a tömegéből, és egy ponton megszűnik fekete lyuk lenni.
- Nem lehet, mert a szó matematikai pontosságú értelmében is megáll az idő. Nemcsak iszonyú lassan telik: a pár miliszekundum kintről nézve mondjuk százmilliárd év, hanem a szó szoros, végleges értelmében áll.
- Nem lehet, mert ha létezne graviton, Higgs részecske, stb. nem bomlanak, bármi történjék is.